Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

ÖSSZEGEZÉS OLVASÚ NÉPÉRT - SOMOGYBÁN Nem teljesen új, Inkább új- | elemezték ezt a kérdést (Bely- szerűen felfrissített mozgalom lyei László, Azsóth Gyula, kezdődött 1969 májusában, a | faál László, Kellner Béla) és Magyar Írók Szövetségének felihívásával. Az új mozgalom célkitűzésének lényege: növelni a tudatosan olvasók számát. A számbeli növekedés önma­gában ugyanis semmit sem ér. Más országos és területi fo­lyóiratok, lapok mellett a So­mogyi Néplap is vitára bocsá­totta a felhívást A tetteken a sor című október 30-án meg­jelent cikkével. A témához ti­zennégyen szóltak hozzá, főleg népművelők vagy a népmű­veléssel kapcsolatban lévő irá­nyító szakembereik. A véle­ményüket elmondó hozzászó­lók túlnyomó többsége opti­mista a mozgalmat illetően. Tennivalóinkat azt hiszem így összegezhetnénk: I A mozgalom bázisai a • könyvtárak legyenek. Ezek azonban csak akikor tud­nak a várakozásoknak megfe­lelni, ha rendelkeznek a jó munka tárgyi és személyi le­tételeivel. Mindenütt gondos­kodni kellene a könyvtár — hivatását megillető — elhe­lyezéséről. Ezt már több köz­ségünkben belátták. De Kell­ner Béla, a megyei könyvtár igazgatója hozzászólásában jó néhány nagyobb települést név szerint is felsorolt, ahol ez az alapvető követelmény még tel­jesítetlen. Széles körű társa­dalmi összefogással, a tanács, a gazdasági egységek és a la­kosság közös akarásával, (amit a helyi tanácsnak kell meg­teremtenie,) bizonyára meg le­hetne találni a megoldás módját mindenütt — belát­ható időn belül. Fontos, hogy a könyvtárak otthonosak legyenek. De ez semmit sem ér, ha fontos al­kotóeleme, a könyvállomány hiányos és korszerűtlen. Könyvtáraink sok gonddal küszködnek e téren is. Kicsi a tanácsoknál rendelkezésre álló beszerzési keret — s ezt is néhányan, a takarékossági rendelkezéseket félreértve csökkentették 1968—69-ben. Ez semmiképpen sem helyes, a tanácsoknak inkább más gazdasági szervek támogatását is meg kell nyerniük. Hogy az összefogás eredményes le­het, arra sok a példa me­gyénkben is — amint ezt Dévai Zoltán hozzászólása bi­zonyítja. Korszerű csak akkor lehet egy könyvtár, ha a he­lyi szükségleteknek, kulturális és gazdasági célkitűzéseknek megfelelően rendelkezik a legfrissebb folyóiratokkal, is­meretterjesztő és szépirodal­mi könyvekkel. Ennek anyagi feltételeit pedig csak közös összefogással lehet előterem­teni. Ugyanakkor a jó könyvtáros nélkül a jó könyváuomány is csak holt anyag. Nos, e téren is több a hiány, mint a jó példa. Vele születetten még senki sem jó könyvtáros. Ez ugyanolyan képzettséget és hozzáértést kíván (könyvisme­ret, emberismeret, lakóhelyis­meret, speciális könyvtári is­meret — hogy csak a legfon­tosabbakat említsem), mint bármely más foglalkozás, ha jól, eredményesen akarják vé­gezni. Ezért üdvös lenne a néoművelés-könyvtárszakos nappali tagozatos ha’lgatók számát növelni újabb tanító­képzők két »karossá« szerve­zésivel. Továbbra is elenged­hetetlen ezenkívül a meglevő könyvtárosok szervezett to- váb Vräozöse is. „ E’sősorban a könyvtárosok­ra vár az olvasás megszerve­zése. A hozzászólók sokféle formát “s módszert ajánlottak erre. Nagvon eredményesen működhetnek a különböző klubok, olvasókörök, haszno­sak lehetnék az író—olvasó ta- lá1 és a kfV,önféTe viták epv°s könwek»ől. A t^-vsze­j-jjemrrof yr*irnV'',‘p V^T"! V"V­ba-át. bizottságok biztosíthat­ni 2 A fentiek elsősorban • aóott h-i”r°fre és az ol- va<;ó vonat­kn^qV Pe hnrrv c^vasó n~o ]pmr” 37 pT-r>Kr»"oV(»t, O7'’?'!“ SÓVn az k?ll jp*pH 37 p7 if'nrvvn ok­tató—nevelő munka? Többen 3. nek kell lennie. Ezt a műve­lődési tervek i biztosíthatják, amelyekből minden illetékes­nek konkrét feladat jut. Az olvasóvá nevelés azonban csak elindítója az olvasásnak. Gondoskodni kell ezen túl is az olvasási igény ébrentartásáról és terv­szerű kielégítéséről. E munká­nak nélkülözhetetlen eszköze a könyvpropaganda. Erről is szóltak többen. S ha már felkeltettük az ol­vasási igényt, arról is gondos­kodni kellene, homr a könyv- szerető em perek könnyeit megvásárolniassau a nekik tet­sző könyveket és kis könyvtá­rai- gyűjthessenek maguknak. Ez ma még nem könnyű kér­dés, mert kevés kivételtől el­tekintve csak készpénzért le­het vásárolni vagy kamattal terhelt részletre. Helyeselném, ha könyvkereskedelmi hálóza­tunk a hajdani könyvbarát mozgalomhoz hasonlóan akciót szervezne, és így többször le­hetne kedvezményes áron vagy részletfizetésre vásárolni köny­veket. összegezve: hasznos volt a Somogy Néplapban vitát indí­tani a mozgalomról; sok jó öt­let merült fel. De a vitából elég is volt, most már való­szögezi. S a tettek mindnyá­junk ügye, nem csupán a könyvtárosoké, a népművelő­ké. A mozgalom összefogásá­ra, irányítására szükség van, azonban ehhez nem szükséges külön bizottság, elvégezhetik ezt a népművelési tanácsok. Szeretnénk, ha az Olvasó népért mozgalom nem lenne kampánymunka, hanem hosz- szan tartó, sokrétű folyamat, melynek eredményei évek múltán gazdagon megmutat­koznak. Dr. Várkonyi Imre Tisztelet a túlélőknek nagyjából mindnyájan arra a következtetésre jutottak, hogy eredményeink szegényesek, bőven van teendőnk az isko­lai olvasóvá nevelésben. Mi az alapja ennek a ne­velő munkának? Az, hogy megtanítsuk a gyermeket ki­fejezően, értelmesen és értően olvaSná az általános iskola al­só tagozatában. Ezt természe­tesnek vesszük, holott Padi László szerint több iskolánk még ezt sem biztosítja. Vitat­hatatlan, hogy az ilyen helye­ken komoly bajok vannak, s ezért a tanítókon kívül már a művelődésügyi osztályok is fe­lelősek! De tegyük fel, hogy a fenti tantervi cél elérését iskoláink oiztosítjáK, mint az iroaaiom- otvasas technucai alapját Ez­után következhet az olvasás megszerettetése, amelyhez jó­reszt az iroüaiomoiitálason ke­resztül vezet az út iroua- iomoktatásunk azonban mind általános, mind középiskolá­inkban nem felel meg ennek a célnak (néhány jó tanár mun­káját kivéve). Tanításunk va­ló Dán sablonos, érzelemsze­gény, leckeszerű; az irodalmi alkotásokkal, szemelvényekkel való foglalkozás jó részük szá­mára nyűg, amivel foglalkozni keli, mert számon kérik. Az jóban a tetteken a sor — irodalom szépségének észre- a^ogy a vitaindító cikk is le- vétetése, megkedveltetése sze- ’ ° —■—* gényesen történik. A műélve­zet szabad kialakulását el­nyomja a rossz jegytől való felelem. A kötelező olvasmá­nyok feldolgozásának jelenlegi módszere sem alkalmas az irodalomélvezet kialakítására. Sokkal szabadabban kellene kiválasztani és kötetlenebbül kellene feldolgozná ezeket Nem biztos, hogy a mai fiatalt alapfokon a klasszikusnak bi­zonyult műveken keresztül lehet olvasóvá nevelni. Lehet, hogy ezek a művek -nár a második fokozatba tartoznak. (Nem biztos pl., hogy Jókai terjengő stílusa és romantikus tneseszövése a megkapó a gyors életritmushoz szokott, a fejlett technikával rendelkező társadalomban, az űrhajózás korában éíő fiatál számára! Érdemes lenne ezen mélyeb­ben elgondolkozni.) A gyermekre nagy hatással lehet a pedagógusok és a szü­lők olvasottsága. Sajnos, na­gyon kevés az ilyen pozitív hatás. Még a pedagógusok jó része sem olvas rendszeresen, kevés szabad idejének jelen­tős részét a fizetés kiegészíté­sére igyekszik felhasználni. A szülők többségének pedig igé­nye sincs az olvasásra — hi­szen, ha lenne, akkor nem lenne szükség az Olvasó né­pért mozgalomra sem. Az olvasóvá nevelés ered­ményessége vagy eredmányte- ’ensége lényegében az iskolá­ban dől el, ott is elsősorban az irodalomtanár munkáján. Ha mindenütt sikeres lenne ez a munka, akkor a jövő nemze­dék már olvasó nép lenne. De addig is: olvasóvá kellene ne­velni a mai felnőtt generációt !s. Ez még talán nehezebb munka, mint az előbbi, de nem hiszem, hogy lehetetlen, A hozzászólók többféle mód­szert megemlítettek ennek ér­dekében (pl. Hock János, Klujber László, Dégi Zoltán). A könyv, az olvasás megsze­rettetése a kultúrmunkások, a politikai és gazdasági vezetők közös ügye kell legyen, úgyis mondhatnám: közös érdeke. E cél elérésére a legfontosabb követelmények egyike a poli­tikai, gazdasági, kulturális ve­zetők példamutatása — ami ma még hiányos —, és ami­ről helyesen szól Szabó István. Bizonyítani e helyen, úgy vé­lem, fölösleges, hogy a mű­veltség növelése mennyire po­litikai és gazdaság“ érdek is! A felnőttek olvasásában je­lentős helyet kell elfoglalniuk "z ismereteket (az áta’ános és a szakmai ismereteket) közlő műveknek, de nem nélkülöz­hetők a szépirodalmi művek sem. A könvv, az irodalom megkedvel tetőse csak fokoza­tosan. tervszerűen, az alapfok­ról kiindulva történhet meg. 'Nem '"hét kezdeni pl. Tho­mas Mann Varázshegvével.) Ezért e munkának tervszerű­Tizennégy lépcső lefelé \\\ U : Három hónappal ezelőtt kezdték egészen komolyan be­szélni a dologról. A helyiség tulajdonképpen raktár volt. Hol virágokat, hol tüzelőt, hol fenyőfákat tároltak benne. Mint afféle alagsori kamra, ez is kicsit nedves, kicsit pe- nész-szagú volt. Itt-ott dülede- zett a földfal. Előnye viszont, hogy a község központjában van. De a leglényegesebb: huszonötén—harmincán, sőt többen is beférnék. S a Bar­csi Községi Tanács költségve­tési üzemiének KISZ-fiataljai nemrégen kitűzték a táblát: PINCEKLUB. A »varázsige«: »egy év, fél év, egy hónap«. A klub rendkívül impozáns, hangulatos. Tizennégy, sző­nyeggel borított lépcső vezet lefelé. A mozaiklapos előtér- alapszervezet, egyhónapos a ben ott a felirat: IMBISZ Mielőtt betérnénk a kelleme­sen fűtött, hordó alakú klub­szobába, fogasra akaszthatjuk a kabátokat, a lányok pillan­tást vethetnek a nagy tükör­be. A falakat kénsárgára és halványkékre festették. Méter­nyi távolságra egymástól csi­szolt üveg falilámpák árasztják a fényt. A kis asztalokon népi hímzésű térítőkön virágok. A sárga parkettán bordó szőnyeg fut végig. Szól a lemezjátszó, a rádió csak a legjobb mű­sorokra kapcsolják be. Hogyan valósult meg mind­ez? A fiatalok így válaszoltak: »A varázsigénk: egy év, fél év, egy hónai»«. Hogy ez mit jelent? Egy­éves az üzem, féléves a KISZ­Lett magyar újjászületés Voronyezsnél kezdődött, 1943 csontfagyasztó telén. Hazug és tőlünk iszonyatosan idegen háborúba elhajtott százezernyi Ernő. Nemes Dezső, Andics Erzsébet és mások. A »tan­tárgyak«: politikai és ideoló­giai ismeretek, aknatelepítés, magyar temetője partján egy rob5antás e1tőernvős kikéD kis csoport munkaszolgálatos roDDa:ltas’ ejtőernyős Kiköp elindult a paranccsal ellenke­ző irányba — előre. Rongyok­ban, éhezve, mégis a valószí­nű élet halvány sugarával, a biztos elpusztulás elől. Köztük volt egy fiatal magyar szem­orvos. — Igen, azután rövidesen ismét orvos lehettem... De előrebocsátom: csalódni fog Amire kíváncsi, arról tulaj­donképpen nincs mit elmon­danom. És ez nem szerénység tőlem. Én nem voltam beve­tésen. így kezdődött beszélgetésem dr. Kerek Sándorral, a kapos­vári kórház szemészetének osztályvezető főorvosával, a Magyar Partizánszövetség tag­jával. Történetére mégis kí­váncsi voltam és úgy érzem, nem hiába. A kis csoport »musz«-os te­hát előreindult, szembeszegül­ve a visszavonulási parancs­csal. Hajnalban egy félreeső és elhagyott házban rejtőztek el. Így estek fogságba, innen indultak a Don túlsó partjá­ra, az életet ígérő fogolytábor felé, ahol már emberként, or­vosként élhetett és dolgozha­tott dr. Kerek Sándor. Negy­vennégy elején meglátogatta a tábort Andics Erzsébet, a szovjetunióbeli magyar emig­ránscsoport egyik ismert sze­mélyisége. Politikai iskofá? szerveztek Moszkva közelé­ben. A tanfolyam után egy Kijev melletti partizánképző Iskolára jelentkezett a fiatal orvos. A magyar szekció pa­rancsnoka Révész Géza, taná­rai: Úszta Gyula, Salamon zés. A »végzősök« több cso­portja — amelyik korábban kezdte a tanfolyamot — in­nen indult bevetésre Úszta Gyula, Nógrádi Sándor, Révész Géza és mások parancsnoksá­ga alatt. Sorsukat ismerjük a Nagy Honvédő Háború és a magyar történelem lapjairól: nevüket márványtábla hirdeti a Bükk rengetegében, Salgó­tarján közelében, a Karancs lejtőjén. Kevesen maradtak életben a negyvennégy ősz eleji legendás akciók részve­vői közül. Dr. Kerek Sándorék cso­portja és az utánuk következő egységek is indulásra készen várakoztak. — Somogyból — ismeretem szerint — hárman vagyunk meg közülük: Havas Béla új­ságíró, Igali György és jóma­gam. Feszült várakozásban teltek azok a napok, bevetés előtt álltunk. Azonban más parancs érkezett. Ez a Romá­nia kiugrását követő hetekben történt. A gyors előnyomulás, Erdély átkarolása után a szov­jet hadvezetőség már nem lát­ta értelmét csoportjaink be­vetésének. Ügy döntött, nem érdemes kockáztatni; ránk, a mi látásmódunkra, tapasztala­tainkra és friss ideológiai­politikai képzettségünkre na­gyobb szükség lesz, itthon, az élet megindításában. A szovjet hadvezetés okos taktikája felmérhetetlen szol­gálatot jelentett, amikor föl­szabadított területein elsőket lélegzett ez a romos, meggyö­tört ország. Nem sokkal az­után, hogy a. karácsony előtti napokban, a debreceni öreg­templom ódon falai között összeült az Ideiglenes Nem­zetgyűlés, dr. Kerek Sándor szemész szakorvos is, az or­szág ideiglenes fővárosiba ér­kezett Az akkori népjóléti minisztérium tanársegédi ki­nevezéssel megbízta a szem­klinika vezetésével • és az or­vosképzés megindításával. In­nen 1945 augusztusában Ka­posvárra szólította* az újjáépí­tést irányító Magyar Kommu­nista Párt. Az orvosra váró szemészeti osztály vezetését bízták rá. Ennek élén áll, az itt folyó gyógyító munkát ve­zeti ma is, eredményesen csak­nem negyedszázada. 1945-ben a megalakuló Ma­gyar Partizán Szövetség — két somogyi társával együtt — tagjai sorába iktatta. A szabadság, a magyar új­jászületés lehetőségét a fel­szabadítók hozták magukkal, és az élet megindításának irá­nyító posztjain álló magyarok — köztük volt partizánok és egykori üldözöttek — terem­tették meg, sokszor szinte a semmiből. Tisztelet érte a túlélőknek és kegyelet mindazoknak, kik harcoltak érte, de már nem érhették meg a szabad, független demokratikus ma­gyar államiság megteremtését. Akik nevét márványemlék hirdeti, vagy akik névtelenül és jeltelenül pihennek egykori partizánharcok színhelyén. És kegyelet mindazoknak is, aki­ket réztáblás — kakastollas hóhérok a szabadság hajnalán állítottak falhoz, éppen ne­gyedszázada. Sokukat éppen negyvennégy fekete karácso­nyán. A szeretet ünnepe van. Ál­dozzunk egy gondolattal az ő emléküknek is. Walling er Endre klub. Mindenki fiatal az üzem­ben, a vezetőik átlagéletkora sem igen több harmincnál. Lendülettel és nagy lelkese­déssel kezdenek mindenhez. A helyiséget első szóra meg­kapták a költségvetési üzem­től. A községi tanács és a já­rási KISZ-bizottság segítette berendezni. A fiatalok rekord­idő alatt »fedél alá hozták« a klubot. 15 köbméter földet fejtettek le és hordtak ki a helyiségből. Valósággal úgy faragták ki a földpincéből je­lenlegi otthonukat. A KISZ- alapszervezet tagjai társadal­mi munkában a tennivalók- 90 százalékát elvégezték. Gyalul­tak, falat burkoltak, parket­táztak, villanyt szereltek, fes­tettek. Beépített szekrényeket — és a tégla, a föld és korhadt deszkalejáratból pedig — szép, faburkolatú lépcsőt ké­szítettek. Aki tehette, segített a »rekonstrukciós« munkála­tokban. Az üzem vezetői is együtt tervezték és munkál- ■kodtak a fiatalokkal. Végül készen lett. A harmincöt tagú KISZ-alapszervezet és az üzem j büszkesége a pinceklub. Jó vonzóerő lesz ez a lílSZ-en kívülieknek, a fiatal üzemben ugyanis lehetne még növelni a KISZ-tagoK számát. Az Xmbisz klubnak 20 tagja van. Kadarkúti Irén KlSZ-titkár: — Nincs még a klubnak ve­zetősége. Egyelőre mindany- nyian örülünk a klubnak és itt rendezzük meg a karácsonyt és a szilvesztert. A Télapó hozza az új évre 3 klubtervet. Grósz József: — Rossz volt az épület, de én magam sem tudom, hogy van ez, csak jöttem, illetve jöttünk és csináltuk, mert a miénk lesz és ez isteni érzés... Van a klubnak egy érdekes és irigylésrem éltó tagja. Poí- hammer József gápkocsira- kodd. — Igen, huszonhárom éve- sen két gyermek apja vagyok. Nagyon szívesen jártam ide dolgozni, de erről nem is sze­retek beszélni, mert természe- • tes, nem? El tudja képzelni, milyen jó lesz idejönni majd a feleségemmel? ... Folhammer József KlSZ-ve- zetőségi tag, és büszke rá az alapszervezet, hogy a fárasztó fizikai munka mellett is jut energiája a mozgalmi munká­ra. No és vele bizonyítják, hogy a család nem lehet aka­dály semmiben. Gibizer József, a költségve­tési üzem főkönyvelője, a fia­talok fő patrónusa: t— Mindent megadunk a fiataloknak, mi vezetők is itt akarunk majd szórakozni ve­lük. Egyetlen kérésünk van csak: töltség meg tartalom­mal, érdekes programmal, őszinte vitákkal és jókedvvel a kis klubot. A beépített szek­rények még javarészt üresek. Veszünk majd bele könyveiket, folyóiratokat, lesz tévé is. De hogy igazán megteljen a két szekrény, ahhoz i<?'ny és ér­deklődés kell. Eddig elmond­hatjuk, megvan mind a kettő. Bán Zsuzsa SOMOGYI NÉPLAP Crötörtiik, 1969. december 25. 0 'MM--

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents