Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-23 / 297. szám
Az öntödébe mindig korábban érkeznek az emberek: a háromnegyed hatos műszak már öt órakor nyitja a kaput Átvágnak a sötét udvaron, s eltűnnek egy nagy vasajtó mögött. Áz ajtó ott áll, ahol a sár kezdődik, s a küszöbön belül az öntőhomok és a falba ivódott füst csípős szaga köszönti az embereket. Olyan kékes itt a füsttől még a fény is, mint egy óriási kovácsműhelyben. Ez a hajnali érkezés még nem munkakezdés, csak évtizedek óta megszokott készülődés: önmaguk alkotta szabály, hogy meg kell nézni a tegnap készített és lecsiszolt öntvényt, s mielőtt megfeszülnek az izmok, jó elszívni egy cigarettát is. így tanítják ezt a fiataloknak az öregek. S a fiatal formázó: Csel c Lajos fogalmazza is a szabályt: — Aki háromnegyed hatra jön be, az... na nem akarom megsérteni, de nem is rendes munkás. Ne értsen félre, nem kötelező ez, de alki kilencig nem tud rávemi, az nem nagyon tartja az ütemet Meg kell fogni itt az elején, mert ha kimarad egy félóra, azt nehéz behozni... Meg aztán egy szép öntvényt reggel meglátni a tisztítóban... szóval utána még a munka is más. Én tizennégy éves korom óta itt dolgozom, de ha egy jó öntvényt látok, még mindig megdobban a szívem. A formázó 27 éves, és nem Ismer másik munkahelyet, csaik ezt az izomdagasztó műhelyt. — Tudja, pszichológus kellene ahhoz, hogy kiderítse, mi tartja itt az embert. Akiket itt tart. Ezt én nem tudom megfogalmazni, csak érzem. — Kiket nem tart itt? Lovró István válaszol a kérdésre: — Én Inkább úgy kérdezném a maga helyébe, hogy kiket tart itt? Amióta ebben a műhelyben dolgozom, pedig itt vagyok az államosítás óta, és az 1949. december 28-án volt, talán háromszáz tanuló megfordult Most ha hárman vannak itt belőlük: a Csek Lajos A MAG meg talán még ketten. A többiek elmentéit, mert másutt könnyebb: szerelőik lettek, segédmunkások, meg rendőrol is... A munka itt nehéz, de ha sokáig csinálja az ember, akkor nem tud meglenni nélküle. Az izmok kívánják, hogy nagyokat emeljünk. — Ezt nem lehet gépesíteni? — De... biztos. Jövőre megkezdődik a rekonstrukció, de azért az öntöde munkája ezután is csak nehéz lesz. A legidősebb öntő, Ambrus Viktor folytatja ezt a gondolatot. Harminchat esztendeje viszi a formázószekrények mellől haza a fizetést A mondata rövid, de benne van a harminchat év erőfeszítése: — Itt vasat kell cipelni, nem tollat... És nehéz azt megfogalmazni, hogy miért marad valaki ott, ahol maradt. Nekem azt ne mondja senki, hogy csak a munkaszeretet. Magának is, nekem is volt olyan napom, amikor nehezebben ment, legszívesebben a sarokba vágtam volna mindent A sötét öntöhomokra a hó veri a fényt. — Volt már enné! jobb ajánlata? — Nem is egy. — És... — ... és maradtam. Nincs ebben csoda, megtettem, amit a két karommal megtehettem Én vezető állást nem vállaltam soha. Nemcsak akkor jó munkás valaki, ha egyszer főnök lesz belőle, hanem akkor, ha úgy csinálja amit kell, ahogyan az meg van írva. Az öntödében nincs árnyék. Egyformán sötét a fal is meg a föld is. Az emberek nesztelenül mozognak, mintha úsznának ebben a sötét csarnokban. Időnként a kohókból lávaként fut a formákba a tüzes vaskígyó, vörösre festi az emberek arcát. Három műszakban hetvenhat ember dolgozik az öntödében. Kevesen vannak, de azt mondják, nem létszám kellene, hanem emberek, akik értik, hogy a tüzes vaskígyóért keményen kell dolgozni. Nehéz munka, de mindig így fogalmaznak: »-viszonylag meg is fizetik.« — Ezt a munkát nem lehet csak a pénzzel mérni. — És a borítékon kívül mit ad a vállalat? — Legyek őszinte? Nem sokat. — A fiatal formázó, Csek Lajos nyel egyet, aztán folytatja: — Több mint egy éve könyörögtem szövetkezeti lakásért. .. Végre megértették, hogy mit kérek, de ettől még én nem költöztem ki a nyári konyhából. Én nem állami lakást kérek, azt nem tartom igazságosnak, hogy csak úgy ingyen adjon az állam százhatvanezer forintot. Hát mire? Én meg akarom fizetni, mert az én munkámat is megfizetik, de hát sokszor az embert olyan nehezen értik meg. Megfordítom a kérdést: a munkán kívül mit várhat a vállalat a munkástól? Mi az. amit kap? Erre a második kérdésre válaszol. A többiek hozzá bólintanak: * * — Hát.. őszintén.., nem sókat. — Nem is kérik? — De... ha kérik, kapnak is. Ástunk mi örömest árko’ amikor hozták a sántosi vizet Akik nem mentek el ásni. azok itt haitottak, hogv a többiek mehessenek. Mindenki végig- haította a napot.. Nálunk szükség van erre, de azt én nem hiszem el. hogy egy cigaretta nélkül valaki végig bírná a nvolc órát a formázógép mellett — És igaz, hogy elhozzuk a zsíros kenyeret is. mert néha az is jólesik, kalória nélkül nem megy. De bor nélkül sem: ha vége a műszaknak, b’zonv ’élesik az a két-hérom fröccs És meg is issza mindenki szívesen. A mag össze is tart, amikor a műhelyről van szó. A magot évtizedek alatt az öntőformák kovácsolták egybe. Kercza Imre Egy estelíováeséknál a Keeel-hegy Az este már elhintette sötétjét, de a hó fehérségét nem tudta legyőzni. Az világit lámpás helyett is. Meredeken felfutó dombok mellett lépkedünk az autók kerekét régen látott úton. Fönt, mintegy tizenöt méter magasságban, az “gvik domb tételén, világít a ház egyik ablaka. Lépcsők vezetnek föl a bejáratig. A I épeső tetejéről szétnézünk. A keskeny völgyet újabb domb követi, '■'t nrntha szőlőkarók felCsikós. szokott néha faragni. Talán tőié örökölte a hajlamot. — S három fia közül kinek van a legkönnyebb keze? Hamar kész a válasz. — Ennek a Gyurinak. Éppen most farag egy szipkát. Mutatják is. Heverésző fiút faragott a Gyuri, talán pásztorgyereket. Azt hiszem, leendő gazdája nem is mer az új szipkából dohányozni. — A vonalai meg nem elég határozottak — oktatja fiát a faragó ember. — Melyik a legkedvesebb faragása? — kérdezem. Elgondolkodik. — Mindegyiknek egyformán örülök, ha elkészülnek. De azért a lovakat, meg a lovas figurákat szeretem a legjobban. Talán azért, mert a ló a kedvenc állatom. A gazdaság igazgatója szóbeli megáll anod ást kötött vele, hoev külföldi delegácmkat ajándékozhasson meg a gazdaság a fafara »ásókból ideiig mindeevik delegációnak nagyon tetszettek alkotásai. — Két ízben kaptam ezer- ezer forintot a gazdaságtól ezért — mondia. Munkásőr. Faragása1 szerepéitek a tizesztendő, iubileu- mát ünneplő munkásőrség kiállításán. Hosszú estéken át dogozik kesével az engedékeny körtefán. Már n«m is tudja, hány figurát kanyart tett ki. Overek- kórától ez a kedves időtöltése. Ktfaragtg a zászlóavatás iée- netét, Dugovics Titusz hősi tétét, juhászok botját. Gvuri fia ügves kezét azonban nem faragásra haszoália szívesen. Nanrval a vasat szórt tűn és kainál ia, est» bűvrtsz- trükJröVot gvakorot. Be is mutat néiánvat. E1 'rtb még kicsit g’rafrorlat!-nul, aztán egyre lendületesebben, magabiztosabban. — Amikor először láttam életemben cirkuszt, a bűvész mutatványai káirá-tiartak el. kiáltójelei cövekelnék helyéhez, hogy fel ne kapja a megmegújuló szél. Benézünk a sárgás fényt árasztó ablakon. Egy férfi ül az ágy szélén, kezében kés. ölében fa. Farag. Az ágyon a híres festmény reprodukciója, melyen a hős egri nők védelmezik az egyik bástyát a törökök ellen. A férfi néha odanéz a képre, aztán homlokát ráncolva farag tovább. Kovács Ferenc a Kecel-he gyen lakik családjával. Ahogy mondja, »kedves időtöltése a faragás«. Száguldó csikókai vés a puha fába, halakat, embereket. A Kaposvári Állami Gazdaság egyik irodájában talál koztunk faragásaival. A vitrinben álltak, látszott, hogy megbecsülik munkáit M egyéinkben h évtizedekre visszatekintő hagyománya van a községi öntkéntes tűzoltótestületek munkájának. Régen nem csupán a tüzek megfékezésére fogtak össze; színjátszó csoportjaik, dalárdáik, zenekaraik, jelentősen elősegítették a községek kulturális fejlődését. A csurgói, a lengyeltóti, a siófoki, a balaton bogiári testületek már csaknem százéves múltra tekintenek vissza, s a napokban ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a mesztegnyői önkéntes tűzoltótestület. De nemcsak a több évtizedes múltra visszatekintő, hanem a fiatalabb testületek is hamar tekintélyt, megbecsülést vívtak ki maguknak a társadalmi vagy személyi tulajdonban keletkező tüzek oltásánál tanúsított helytállásukkal, s a tüzek megelőzése érdekében végzett tevékenységükkel tó. — Csaknem tízezer ember tevékenykedik a felnőtt és ifjúsági, valamint a leánycsapatokban és a testületek vezetőségeiben. Az önkéntes tűzoltók évente 100—150 oltáshoz vonulnak ki. Munkájuk felbecsülhetetlen értékű áldozatvállalás, forintban szinte nem is lehet mérni, milyen hatalmas károktól mentették meg népgazdaságunkat akkor, amikor önállóan, vagy az állami tűzoltókat segítve fáradoztak egy-egy tűz megfékezésén. Hiszen S' 'fokon a kenyérgyárban a il/ors közbe- * avatkozásuk ellenére is maid 400 000 forint volt a kár de lehetett volna több millió is. Nekik köszönhető, hogy a rl- nyaújlakl termelőszövetkezetnél is csak 20 000 forint lett a tűzkár, s nem érte el a töob százezerét — mondotta ár. Egyed Dezső alezredes a tűzrendészet megyei parancsnoka. Nem a hivatásos tűzoltó kötelező udvariassága mondatja a fenti stava at a megye parancsnokkal. Hosszú évek tapasztalatai bizonyítják, hogy az önkéntes tűzoltótestületek Az önkéntes tűzoltókról: Munkájuk áldozatvállalás becsülettel, lelkiismeretesen látják el feladatukat Az önkéntes testületekben most folynak az évi közgyűlések. Fölmérik évi munkájukat, meghatározzák feladatukat majd továbbképzéseken vesznek részt. S azután kezdődik a tavaszi, nyári járási, megyei versenyre való felkészülés. Szünet, megállás alig van munkájukban. S bizony erre az önként vállalt és végzett feladatra nagyon sok szabad idő, szombat és vasárnap elmegy. Ennek ellenére Siófokon, Csurgón, Mesztegnyőn és másutt családi hagyomány, apáról fiúra, nagyapáról unokára szálló megtisztelő örökséget jelent részt venni a tűzoltótestületek munkájában. Siófokon Gáspár Lajosnak apja és fia, Szőkedencsen Csordás György fiával együtt Kaposfőn Wéber Jánosnak apja és fia is önkéntes tűzoltó. Az elmúlt évek során nagyon sok önkéntes tűzoltóval beszélgettem, érdeklődtem tőlük, miért vállalják ezt a gyakran nem is veszélytelen munkát. — Jóleső érzés tudni, hogy segíthetünk bajba jutott embertársainkon — hangzott mindenkor a felelet S ha kicsit mélyebben tekintünk a testületek munkájába, bizony ennél többet nem tó várhatnak. Igaz, jó néhányan kaptak közülük magas kitüntetést. Polgár István, Jelinek Pál, Hergel Gyula, Nagy István és még többen tulajdonosai a Tűzrendészeti Érem arany fokozata, a 10, a 20 évi szolgálat után járó kitüntetésnek. A megyei tanács vb és a tűzrendészet megyei parancsnoksága évente — együttesen — 50 000 forintot ad jutalmazásukra, de kapnak jutalmat a járási tanácsoktól és az üzemek vezetőitől is. Megbecsülésüket bizonyítja, hogy a tanácsok költségvetésében évente jelentős összeg szerepel, amiből a testületek fölszerelését, a tagok ruháit,, az építkezések költségeit stb. fedezik. Nagyon sok községben van korszerű klubhelyiség. ahol tanulhatnak, szórakozhatnak. Ezeket részben tanácsi támogatással, részben a községfejlesztési alapból és a lakosság — köztük az önkéntes tűzoltók — támogatásával építették. Az önkéntes tűzoltótestületek évről évre több és korszerűbb géppel rendelkeznek. S talán ez teszi, hogy néhány községi tanács nem fordít kellő gondot a testületek tagságának, az embereknek a megbecsülésére, munkájuk segítésére. Tapasztalni visszaesést azokban a községekben is, ahol összevonták, központosították a tanácsi vezetést. Nincs, aki törődjön az önkéntes tűzoltókkal. Megyénkben tízezer ember vesz részt közvetlenül vagy közvetve a testületek munkájában. Hatalmas erő ez. amit érdemes társadalmunk formálásának, az emberek közéleti aktivizálásának érdekében hasznosítani. A kaposvári járás községi önkéntes tűzoltóparancsnokai a napokban tartott tanácskozásukon versenyre hívták egymást hazánk felszabadulása 25. évfordulójának tiszteletére, a tűzrendészeti munka eredményesebbé tételére. Egyúttal felszólították megyénk többi járását is, hogv csatlakozzon versenyükhöz. Érdemes tehát segíteni elsősorban úgy, hogy megbecsüljük, s amennyire erre mód és lehetőség van. elismerjük áldozatos munkájuSzalai László — Teherautót vezetek a gazdaságban — mondja Kovács Ferenc, amikor túl vagyunk az ismerkedésen. — Csak esténként faragok. Nem vawok én művész, nem is tö- "ekedtem ilyesmire. Csak szedtek faragni, ennyi az egész. A nn«"bátviát emlegeti. aks 'vándortermészetű« volt, az Azóta is ha cirkusz jön a vámosba. én mindig a bűvészt várom h.MH« e” -shetek valami úiabb trükköt Két ember. ,am és fia. Tel- lassSgre törekvők. “Maeta’áitak valamit, ami kiegészíti munkáinkat. pihenteti, megnyug- fatja őket Lcskó László Gyuri kártyatrükköt mutat Egy mosoly: egy csekk. Egy kacagás: két cselek. Egy mélyről jövő, bugyborékoló nevetés: három csekk. Így kellene bővíteni azt az alapvető elgondolást, miszerint egyes áruházakban o vevők a mosolygó eladónak, aki kedvesen áll a vevő rendelkezésére, mosolycsekket nyújtanak át. Ezeket a csekkeket az eladók összegyűjtik, s akinek a mosolyszámlájára a legtöbb befizetés történik, kiemelt jutalomban részesül az év végén. Nem rossz üzlet tehát a mosoly, jól fizet. Egy dolog azonban fölöttébb elgondolkodtat. Vajon mosollyal mindent el lehet *ntézvi? Mert tételezzük fel a következőket. Bemegyek egy üzletbe, s odaállok a pulihoz. A kedves eladó kartársnő forrón, szerelmesen rám mosolyog, hogy bizseregni kezd a szívem tája és már nyúlnék is a mosolycsekkcrt, amikor megkérdem: — Egy spitzbubi t szeretv4 mosokjcse nék, kérem... Ha lehetne három menetest... — Nincs. Elfogyott. Nem is tudjuk, hogy mikor lesz — válaszolja most már kacagva a kedves kis ele 'lónő, hogy két csekket is megér a kedvessége. — Es hol kaphatnék másutt? — teszem fel a végső reményt kecsegtető kérdést — Fogalmam sincs. Azt hiszem, uram, hogy sehol ebben az országban — és máris három csekket kellene adnom, úgy bugyborékol, gyöngyözik fel belőle a nevetés. Miközben engem megörjí.a düh. Mert mit vigyorog e% a nőszemély, miért örül annak, hogy én, a spitzbubira kiéhezett vevő, sehol ebben az országban sem három-, sem sgyme aetű spitzbubit nem kapok? Máskor... Bemegyek az üzletbe és odaállok a pult elé, amelynek a másik oldalán nagyol ásít az eladó, miközben tovább szemléli, hogyan tud kapaszkodni a légy a falon, ha letépték két lábát. — Kérnék szépen egy spitzbubit. De ha lehetne hárommenetest — mondom szerényen. A légy két lába híján is tud kapaszkodni a falon, ez tény. Az eladó viszont egy szót sem hallhatott abból, amit mondtam, mert rám se hederít, ez is tény. A legyet figyeli. Pedig a légy nem i kért spitzbubit, sőt még azt sem kérte, hogy két lábát kitépjék. — Kérnék egy spitzbubit. hárommenetest — makacs- kodtam most már hangosak ban. — Mi kell? — fordult hoz zám udvariasan az eladó mert utóvégre azt is kérdezhette volna, hogy mit nyomja itt ez az ürge a sódert. Ismétlem most már dühösen és sértődötten, s a mosolycsekkeket kezdem elrejteni legmélyebb zsebem legtávolabbi zugába. — Mennyi kell? — sóhajt nagyot az eladó, hogy még mindig ott állok a pult másik oldalán és keserítem az életé*. — Ha lehetne, ötöt kérek — hebegem, és kezd langy boldogság elönteni. — Ide figyeljen, jó ember ... Vigi/en tizet. Na. itt van! — löki elém. csomagolás nélkül és máris nyúlok a mosolycsekkért és adok neki tizet is. Tíz hiánycikkért tíz mosoh'csekk. És boldog vagyok/ Montom: egy dolog fölöttébb elgondolkodtat ezzel a mosoly cs-kkel, miután mégsem mosolyt megyek vásárolni, hanem árut. Na termé- zetesen. ha neafelelő áru nincs, akkor lea-lább megfe- 'elő mosoly legyen. Csekkért. Mert az úgyis ingyen van. Gynrkó Gén iOMOOVI NÉPLAP Kedd, 1989. december 23. 5 i
