Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

mhmimnm j »ohoct Hisrii niorníaANAi lapja XXV. évfolyam, 294. szám. Péntek, 1969. december 19. Televíziót kapott a kazsoki iskola A budapesti Forradalmi Kar­hatalmi Ezred a Belügymi­nisztérium egyetlen olyan ala­kulata, amely a kitüntető for­radalmi jelzőt viseli. Eredmé­nyeikről. az onnan elindult ak­ciókról mar számos sajtóorgá­num beszámolt, de itt Somogy­bán közelebbit nemigen tud­tunk róla. Tegnap a kaposvári járás egyik kisközsége, Kazsok kötött hosszú időre szóló ba­rátságot a Forradalmi Karha­talmi Ezreddel. Fábián Lajos rendőr alezredes, Veres Pál rendőr hadnagy és a két sor­katona, Palotai Pál tizedes és Lakatos Miklós honvéd az ala­kulat nevében három készülé­ket ajándékozott három somo­gyi iskolának. Alsósegesd, Nagybaráti és Kazsok üdvö­zölhette személyesen is az ez­red képviselőit, akik január­ban ismét ellátogatnak me­gyénkbe — a negyedik készü­lékkel. — Hogyan gyűlt össze a négy készülék ára? — Helyesbítek, nem négy, hanem hat készüléket vásárol­tunk — mondta Fábián Lajos rendőr alezredes —, csak négy kerül Somogyba, a másik ket­tőt már nézik Veszprém me­gye két általános iskolájában a diákok. Amikor alakulatunkhoz is eljutott a Televíziót minden is­kolának! akció, az egyik KISZ- szervezetünk felhívással for­dult az ezred valamennyi alap­szervezetéhez. Megmozdult a laktanya. Szombaton és va­sárnap, kiképzés előtt és után. nappal és éjszaka, ki mikor ért rá, dolgoztak katonáink, tiszt­jeink, hogy teljesíthessék vál­lalásukat. Munka akadt bőven, katonáink szívesen látottak a földalatti építkezésen éppúgy, mint VÁV gyárában. Az ezred túlnyomó része részt vett eb­ben az akcióban, s ennek ered­ménye képpen tehettünk be három darab Orion.Victóriát a gépkocsiba és hozhattuk ide Somogyba. A Kazsokj Általános Iskola előtt a község é- a termelő- szövetkezet vezetői fogadták a fővárosi vendégeket, s ami- kor előhámozták a nagvképer- j nyős készüléket dobozából, az apróságok szeme tágra nyílt a kíváncsiságtól, 114 millió forinttal több a takarékbetét (Tudósítónktól.) Somogybán a múlt évhez viszonyítva jelentősen növe­kedett a takarékbetét-állo­mány. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 1X4 millió fo­rinttal több pénzt helyeztek el a megye dolgozói, mint tavaly ilyenkor. A betétek után járó mintegy 30 millió forint ka­mattal együtt több mint 900 millió forintot tesz ki a betét- állomány. Az OTP Somogy megyei Igazgatósága jelentős segítsé­get nyújtott a lakosságnak nagyobb beruházásaihoz, ezt bizonyítja az 510 millió forint hitel is. A KST-ben elhelyezett pén­zek kifizetése is folyik a me­gyében: karácsony előtt mint­egy 18 millió forintot kapnák kézhez a takarékos emberek. Nyugdíjas pedagógusok délutánja Derű és életöröm Tíz nap múlva békekölcsön-sorsolás Csapó Lívia harmadik osz­tályos kislány állt ki — na­gyon elfogódottan — a »kato­na bácsik« elé, és megfogadta pajtásai nevében, hogy szor­galommal hálálják meg az ajándékot. Köszönő szavaihoz két puszit it adott az alezre­des bácsi arcára. A kedves intermezzo után Fábián Lajos átadta a készüléket Boda Pé­ter vezető tanítónak. — Legyen ez a készülék hasznos segédeszköz oktató­nevelő munkájukhoz, hozza közelebb a világot a gyerekek­hez, és ha nézik, gondoljanak arra, hogy innen kétszáz kilo­méterre van egy alakulat, amely ha kell munkáskézzel, ha kell akkor fegyverrel biz­tosítja az apróságok tanulá­si 'lehetőségét — mondotta a rendőr alezredes. Boda Péter válaszában meg­köszönte az ajándékot és ar­ról beszélt, hogy az iskola va­lóban nehéz körülmények kö­zött működik. Ahhoz, hogy a szó nemes értelmében nevel­hessenek, feltétlenül szüksé­gük volt a készülékre. A Victória elegáns tévéász- talra került, s a kifogástalan minőségű monoszkópot hu­szonegy csillogó gyerekszem­pár figyelte. Saly Géza Hatvan idős pedagógus ulti tegnap a Latinca Művelődési Központ nagytermének aszta­lainál. A Pedagógusok Szak- szervezete Somogy megyei és Kaposvár városi Bizottságának nyugdíjas tagozata rendezte meg hagyományos műsoros össze j öveleiét. Ahogy elnéztem őket, állan­dóan az motoszkált a fejemben, milyen lehet nekik? Milyen érzés az. amikor az ember hatvan, hetven, sőt nyolcvan év emlékével ül le, egy terem­ben és engedi, hogy őt ünne­peljék. Amikor már nem aktív szervező, nem sürgő-forgó részvevő, hanem ünnepelt. Akaratlanul is halkabbra fog­tam a hangom, hiszen olyan meglepett csend volt. De csak néhány percig, amíg az újra találkozás föl nem oldotta a távolba révedő tekinteteket. Kinyíltak a retikülök és a le­véltárcák, előkerültek az uno­kák képei. Képek, mosolyok. Csodálkoztam, mennyi derű és életöröm ült az arcukon. A beszédesebbek mindenre kí­váncsiak, a hallgatagokat pe­dig kifággatják. Viccek és anekdoták egymás után. Min­denkit érdekel a másik egész­sége, napirendje. Fáradhatatla­nul csevegnek, s tekintetükben semmi sem árulkodik arról, hogy őket jogosan illetné az »idős« jelző. Gaoora Zoltánná, a Pedagó­gus Szakszervezet Somogy me­gyei titkára köszöntötte a nyugállományba vonult neve­lőket. A tanítványok, a ma gyermekét oktató pedagógusok nevében kívánt erőt, egészsé­get a megyében és a városban élő idős kollégáknak. A megnyitó szavak után a Liszt Ferenc Zeneiskola taná­rai adtak műsort. Geibinger Sándor zenei ismertetőt mon­dott, a zeneirodalom néhány szép darabját Bernáth Magda, Csupor László, Darvas Károly, dr. Gallai Istvánná és Kardos Kálmán szólaltatta meg. Klemm Borbála, a Tanító­képző Intézet hallgatója Cso­konai Jövendölés az első os­koláról a Somogybán című versét szavalta. Az intézet kórusa Sasvári Attila vezetésével énekkari számokkal köszöntötte a nyug­díjasokat. Szép és alkalomhoz illő volt a leendő pedagógusok irodalmi színpadi összeállítása is. A délutáni műsor Tormássy Istvánnak, a nyugdíjas tagozat titkárának beszámolójával zá rult. A jövő évi tervek között szeretnék, ha végre megvaló­sulna, hogy a fiatal pedagógu­sok fogadnák a nyugdíjas pe­dagógusokat, hozzásegítenék őket ahhoz, hogy időnként visszalátogathassanak azokba az iskolákba, ahol több év­tizedig tanítottak. Egynapos késés — egér miatt (Tudósi tónktól.) Nem mindennapi eset tör­tént h csórna—szabadi vasút­állomáson. Egy vagon gabo­nát készítettek elő NDK-ex- portra. A Somogy megyei Nö­vényvédő Állomás növény- egészségügyi felügyelője an­nak rendje-módja szerint el­készítette a szükséges bizony­latokát, a többi okmányhoz csatolta és az irattartóba tette, hogy a vagon indításakor kéz­nél legyen. Amikor elérkezett ennek az ideje, legnagyobb megrökönyödésükre egy egér Ukmározott az iratokból, már félig el is fogyasztotta a hatósági, növényegészségügyi okmányokat. A vagon nem inckilhatott el. Dörnbach Sán dór növányegészségügyi fel­ügyelő azonnal motorkerék­párra ült, s elindult Kapos­várra újabb nyomtatványo­kért. A torkos egeret »megfelelő büntetésben részesítették«, végül, ha egynapos késéssel is, a vagon elindulhatott ren­deltetési helyére. Az Országos Takarékpénztár tíz nap múlva, december 29- én és 30-án rendezi a II., a III. és a IV. békekölcsön 1969. második félévi sorsolá­sé^. Az eddigi 193 békekölcsön­húzáson'több mint 7 milliárd forintot soi-soltak ki; 4,3 mil­liárd forint névértékként, több mint 2.3 milliárd forint nye­reményként jutott a kötvény- tulajdonosoknak. A december végi sorgolíjsok újabb 160 mil­lió forintnyi nyereményével és törlesztésével együtt 7 mil­liárd 238 millió forintra nö­vekszik a békekölcsönmérleg visszafizetés oldala. Az 1956-ban hozott minisz­tertanácsi határozat az I—IV. békekölcsönkötvények lejár­tát egységesen 1974. december 31-ben állapította meg. Addig valamennyi békekölcsönköt­vényt nyereménnyel vagy névértékben kisorsolnak, vagyis visszafizetnek. Az éves visszafizetések ösz- szegét is az egységes határ­időnek megfelelően állapítot­ták meg. A kölcsönök lejár­táig, a következő öt esztendő­ben, évenként 12, összesen tehát még 60 békekölcsön- sorsolást rendeznek. A vissza­fizetések progresszív emelke­dése következtében a hátra­levő időben évenként 30—35 millió forinttal többet sorsol­nak ki. Ezt a tendenciát jól ;mutatja az 1969. és az 1970. évi visszafizetések alakulása. Az idén összesen 636 millió forint, jövőre 670 millió fo­rint jut a hat békekölcsöji- kötvény tulajdonosainak nye­remény és törlesztés formájá­ban. SEtf uegi leltarozás iSPIL & Megkezdődött a csibekeltetés A Kaposvári Baromfikelte­tő Állomáson szerdán meg­kezdődött a csibekeltetés: 29 000 tojást raktak be a gé­pekbe, és három hét múlva >— január elején — már meg­jelennek az első naposcsibék. Ettől kezdve hetenként 25— 30 000, később pedig 40 000 tojást raknak be, és mintegy harmincezer naposcsibét érté­kesítenek. Évi tervük mint­egy 700 OOQ naposcsibe lesz. Ezeket a termelőszövetkeze­teknek, és a fogyasztási szö­vetkezeteken keresztül a ház­táji gazdaságoknak adják át. Biztonság Jolin MacDonald skót gazdálkodót a hatóságok felszólították, hogy gon­doskodjék a birtokát át­szelő út közlekedési biz­tonságáról. MacDonald érdekes módon oldotta meg a problémát: teheneit, amelyek éjszaka jobban szeretnek az út száraz asz­faltján heverni, mint a nedves füvön, elöl-hátul és kétoldalt tányér nagy­ságú körökben foszforesz- káló festékkel mázolta be. Csak precízen! A World Soccer című angol lap főszerkesztője, nyilván azért, hogy lapjá­nak tekintélyét és népsze­rűségét növelje, örökösen arra ösztönözte a munka­társakat, hogy mindent a lehető legprecízebben írja­nak meg. Egy szép nap nemrégiben azután azt ol­vashatta egy sporttudósí­tásban: »A 83. perc. 12. másod­percében Ken IVagstaff 22 yard és 3 hüvelykről bom­bázott, de a laibda 1 1/8-ad in eh-csel elkerülte a ka­put.« A tréfás kedvű munka­társ másnap 123 mérföld, 23 yard és 8 hüvelyk órán­kénti sebességgel repült — a szerkesztőségből... Koldus milliomos Pascalé Mancine hetven­éves nápolyi koldusvól ki­derült, hogy — milliomos. Méghozzá többszörös. A minap tűz ütött ki abban a kis kunyhóban, amelyben az öreg Pascalé lakott ke­rek fél évszázada. A kiszi­várgó füst a Járókelőket, azok meg a tűzoltókat fi­gyelmeztették — a koldus aludt, és nem sok hiány­zott ahhoz, hogy bennég­jen. • Bódultán nézett a sisa­kos férfiakra, akik kivit­ték a szabadba, aztán gyorsan eloltották a tüzek A lángok fészkének ke­resése közben elhúzták az egyik sarkot elkerítő ládá-, kát. Ott volt a pénz. Kü­lönböző nemzetiségű ér­mékben — Nápolybán mindig sok a turista — és bankjegyekben. Akadt olyan érc- vagy papírpénz, amely már elértéktelene­dett, de volt olyan is, amelynek névértóke ma a sokszorosát éri. A rendőrség felajánlotta Pascalénak, hogy a tekin­télyes összeget bankba he­lyezi el. Az öreg helyes­lőén bólintott és néhány órával később köszönettel átvette a bankbetétjéről szóló nyugtát. Most össz­komfortos lakást keres Nápoly szívében Megkezdték a gépek leltározását a mikei Rákóczi Tsz-beu. Eddig a termények leltárfel­vételével készültek eL Az állatok leltározását csak az év utolsó napjaiban végzik. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinká Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei. Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: U-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári Üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József.

Next

/
Thumbnails
Contents