Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Elkészült már az KB II csoportbeosztása Az MLSZ-ben most készí­tették el az NB II csoportbe­osztását. Hamarosan elkészül a tavaszi sorsolás is. A Kaposvári Kinizsi & a Kaposvári Táncsics SE termé­szetesen a jövő bajnoki évben is az NB II. Nyugati csoport­jában szerepel majd. Itt azon­ban több új csapatot találunk. Az NB I B-be került MÁV DAC és a kiesett PVSK, Sió­tok és Nagykanizsai Olajbá­nyász helyére a Győri Dózsát, a Pécsi BTC-t, az Ajkai Bá­nyászt és a Zalaegerszegi Dó­zsát osztotta be a szövetség. Sokakat foglalkoztató kér­dés, hogy milyen rend alap­ján bonyolítják majd le az 1970/71. évi labdarúgó-bajnok­ságot. Még csak tervezet van az MLSZ-ben. Ezt december 0-án az érdekeltek bevonásá­val tárgyalják meg. E napon az egyesületek képviselőit hallgatja meg az MLSZ el­nöksége, s csak ezután dönte­nek véglegesen, hogy miként alakul az átmeneti időszak­ban ' a labdarúgó-bajnokságok rendje. Úszóink legyőzték a kecskemétieket Kaposvár felszabadulása 25. évfordulójának alkalmából ün­nepi úszóversenyt rendezett a Kaposvári Városi Űszó Szak- szövetség. Kaposvár úszócsapa­ta Kecskemét együttesét látta vendégül. A vidék két lcgk új­szerűbb uszodájával rendelk í- ző város úszókapcsolata egyre erőteljesebben fejlődik. Ezért döntöttek korábban úgy Ka­posváron és Kecskeméten egy­aránt, hogy esztendőről esz­tendőre találkozni fognak majd az úszók, s minden év­ben kétfordulós viadalon mé­rik össze tudásukat. Az e sői verseny színhelye Kecskemét Eredményhirdetés a Kaposvár—Kecskemét űszóviadalon. A gyermek leány mellúszás legjobbjai állnak a dobogón. 1. Adler (Kaposvár), 2. Nagy V. (Kaposvár), 3. Nyíri (Kecs­kemét). Az érmeket a kaposvári úszócsapat vezetője, Kets- kés K. Endre nyújtja át. volt A visszavágót most Ka­posváron rendezték. A kettős összecsapás a somo­gyi úszók szép sikerét hozta. 250:188 arányban bizonyultak jobbnak a mieink, s a két for­duló alapján is a kaposváriaké lett a győzelem, hisz az össze­sítéskor 404:382 arányú kapos­vári sikert mutat az eredmény- jelző tábla. Az ünnepi úszóverseny né­hány jobb eredménye mellett az külön öröm, hogy egyre na­gyobb közönség kíséri iigye- lemmel a fiatal kaposvári úszónemzedék versenyeit Az ünnepi úszóverseny győztesei: Gyermekszámok: 100 m fiú gyors: Csutor (Ka­posvár) 1:17. 100 m leány yyors: Leitner (Kaposvár) 1:31.8. 100 m leány mellúszás 1. Adler (Kaposvár) 1:44. 100 m fiú mellúszás: 1. Kebsk (Kecskemét) 1:35.9. 100 m leány pillangó: Csokonai (Kaptsvár) 1:49.8 100 m fiú pillangó: Me­ries (Kaposvár) 1:28, gyermek csúcs. 200 m leány vegyes úszás: Csokonai (Kapó vár) 3:37.5. 200 m fiú vegyes: Csu­tor (Kaposvár) 3:11.8, gyermek csúcs. 4x400 m leány gyors­mek, serdülő csúcs. 4x100 m fiú gyorsváltó: 1. Kaposvár 5:29.8, gyermek csúcs. 400 m leány gyors: Leitner (Kaposvár) 7.02, gyermek csúcs. 400 m fiú gyors: Csutor (Kaposvár) 6:02.5. 200 m leány mellúszás: Adler (Kaposvár) 3:44.1. 200 m fiú mellúszás: Bencsura (Kecske­mét) 3:28.2. 100 m leány hát: Nagy V. (Kaposvár) 1:40.2. 100 m fiú hát: Farkas T. (Kapos­vár) 1:29.8. 4x100 m leány ve­gyes váltó: 1. Kaposvár 7:00.8, gyermek csúcs. 4x100 m fiú ve­gyes váltó: 1. Kaposvár 5:57.2, gyermek csúcs. Felnőttszámok: Idényzárás az ökölvívóknál Ez bizony szabálytalan! Parsai (Nagykanizsa) nem bírt a kaposváriak tél nehézsúlyú versenyzőjével, Kochhal, ezért rendre szabálytalanságokhoz folyamodott. íme, a fejelés egyik durva példája. Ezt még elnézte a bíró, de később lc- Icptctte a kanizsai fiút. — Soha többé ilyen bajnokságot — hallottuk a véleményt az idei ökölvívó csapatbajnoksággal kap­csolatban. Nos, a borúlátó ököl­vívó-szurkoló a kaposvári idény­záró mérkőzés utón aligha változ­tatta meg véleményét. Ez alkalom­mal ugyan nem a K. Dózsa volt a ludas abban, hogy nem kerül­hetett sor bajnoki összecsapásra. Az történt ugyanis, hogy a MÁV Nagykanizsai TE együttese csak hét versenyzőt állított Kaposváron mérlegre. A vendégegyüttes veze­tői azzal érveltek, hogy Rigó Imre nevű sportolójuk a MÖSZ edző­táborában van, s a szövetség dön­tése értelmében az ő mérkőzését későbbi időpontban kell majd le­bonyolítani. Miután a Dózsa és a jelenlevő versenybíróság a szövet­ségtől erre vonatkozóan semmifé­le értesítést nem kapott. így csak a kaposváriak kilenc versenyzője állt mérlegre. Ezután következett az- --errclményhirdetés«: K. Dózsa U'V.NTE 18:0. Ezt a döntést a kanizsaiak nem fogadták el, s bejelentették, hogy föllebbezéssel élnek. A folytatás tehát a zöld asztalnál következik. Egyébként a gyér számú közön­ség megnyugtatására a csapatok néhány barátságos mérkőzést hoz­tak létre. Harmatsúlyban a kapos­vári Márton ellen Papp az első menetben feladta. Könnyűsúlyban Szabó ellen Törőcsik a második menetben adta föl. Kisváltósúly- ban Horváth J. pontozásos vere­séget szenvedett Horváth Zoltán­tól. Váltósúlyban Tóbi ellenfele. Lancsárovics a második menetben reménytelennek látta a további folytatást. Félnehézsúlyban Koch ellenfelét, Parsait a harmadik me­netben a kaposvári versenyző döntő fölénye miatt leléptettek. Ez volt az év utolsó kaposvári ökölvívó-mérkőzésének króniká j a, amelyről a beszámolót azzal zár­juk, hogy 1979-ben talán máskén', lesz. ASZTALITENISZ Pigniczky nyerte a felszabadulási emlékversenyt Tegnap este tíz meghívott ver­senyző részvételével bonyolították le Kaposvár város felszabadulási asztalitenisz versenyét. Az igen jó formában játszó Pig­niczky biztosan győzött. 1. Pigniczky (Bp. Spartacűs), 2. Balázs A. (P. Ércbányász), 3. Gutmayer (Bp. Spartacus), 4. Ma- rosfi (Bp. Spartacus), 5. Balázs (K. Vasas), 6. Kollár (Bp. Spartacus). 7. Ivusza (K. Vasas), 8. Arató (P. Ércbányász), 9. Séra (K. Vasas) 10 Péter (K. Vasas). Marseille-ből jelentjük... A francia Machin játékvezető sípszavára ma 20.00 órakor a csa­patok minden bizonnyal az alábbi összeállításban kezdik meg a küz­delmet : Magyarország: Szentmihályi — Kelemen, Mészöly, Ihász — Hal- mosi, Noskó — Fazekas, Göröcs. Bene, Farkas, Zámbó. Csehszlovákia: Viktor — Pivar- nik, Migas, Horvát, Hagara — Kuna, Kvasnak — B. Vesely, Pet­ras, Adamec, Jokl. 100 m női gyors: Nyilas (Kecskemét) 1:13.8. 100 m férfi gyors: Horváth L. (Kaposvár) 1:04.100 m női mellúszás: La­pos (Kaposvár) 1:29.8. 100 m férfi mell: Rozgonyi (Kecske­mét) 1:17.1. 100 m női pillan­gó: Ketskés A. (Kaposvár) 1:25.9. 100 m férfi pillangó: Nagvsomosi (Kecskemét) 1:21.1. 200 * m női vegyes: Nyilas (Kecskemét) 3:01.2, 2. Kets­kés A. (Kaposvár) 3:02.3, fel­nőtt, ifjúsági és serdülő csúcs. 200 m férfi vegyes: Horváth L. (Kaposvár) 2:41.2. 4x100 m női gyorsváltó: 1. Kaposvár 5:14.6, felnőtt és ifjúsági csúcs. 4x100 m férfi gyorsváltó: l. Kapos­vár 4:25, felnőtt csúcs. 400 m női gyors: Ketskés A. (Kapos­vár) 5:57.1, felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs. 400 m férfi gyors: Mészáros (Kaposvár) 5:14.4. 200 m női mellúszás: Merász (Kecskemét) 3:19. 100 m női hátúszás: Henkei (Kecs­kemét) 1:28.4. 100 m férfi hát: Horváth L. (Kaposvár) 1:13.8. 4x100 m női vegyes váltó: 1. Kecskemét 5:45, 2. Kaposvár 5:50.8, felnőtt és ifjúsági csúcs. 4x100 m férfi vegyes váltó: 1. Kaposvár 4:54.1, megyei csúcs. MAI műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: A HÁRMAS MANÖVER. Magyarul beszélő NDK bűnügyi filmdráma. (XII. 3-ig.) 5ZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: BELFA- GOR A POKOLBÓL Színes olasz filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek! (XII. 3-ig.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A GYŐZTES ROBIN HOOD. Színes jugosz­láv—olasz kalandfilm. TELEVÍZIÓ Budapest 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: Nemzetközi Mezőgazdasági Maga­zin. — 9.20: Zenés vendéglő. — 10.05: Mi és ők. Tv-játék. (Ism.) — U.25—12.00: Nemzetközi ifjúsági kaleidoszkóp. — 17.53: Műsoris­mertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Zenei Figyelő. —- 18.50: Esti mese. — 19.00: Szegedi megemlekezés. •— 19.45: Tv-hiradó. — 19.55: Közve­títés M*arseille-böl, a Magyarország —Csehszlovákia világbajnoki se­c.pező labdarúgó-mérkőzésről Ri­porter: Vitray Tamás. — 20.50: Tv-hiradó, 2. kiadás. Zágráb 18.00: Kosárlabda: Vojvodina— Lanerossi. — 20.35: F. Diderot: Ki­lenc perc. Tv-dráma. — 22.05: Ko­moly zenei hangverseny. Osztrák tT 17.15: Nemzetközi Ifjúsági Maga­zin. — 17.30: Divatszalon. Rajz­film. — 17.35: Kis sport-ÁBC. — 18.25: Osztrák képek. — 18.50: Ked­ves Bili bácsi (24. rész). — 19.16: Az ORF ma este. — 19.30: Tv- híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Horizont. — 21.00: Mister Areularis. Tv-játék. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: HajnaUól reg­gelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Arcok munka közben. 9.15: Könnyűzene a Moszkvai Rádió műsorából. 10.00: Hírek. 10.05: Női logika. 10.25: Bellini operáiból. — 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Boross La­jos népi zenekara játszik, a buda­pesti Rákóczi Gimnázium leány­kara énekel. 13.45: Válaszol unk hallgatóinknak. 14.00: Szabó Csilla zongorázik. 14.30: Nőkről nőknek. 15.00: Hírek. 15.10: Mai témák — mai dalok. 15.20: Világszínház. 16.00: A világgazdaság hírei. 1G.05: Gondolatok a kollektív szerződés­ről. 16.15: Bartók: a csodálatos mandarin. 16.30: Negyedszázad tá­volából. 16.45: A Drávaszög ma­gyar népzenéje. 16.5-8: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Don Juan. 18.00: ^ Akarsz-e fényt?« 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00; Esti Krónika. 19.50: A har­madik Magyarország—Cseliszlová­DECEMBER 3 SZERDA Ferenc Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: A nyugati megyék­ben változóan, máshol erősen felhős idő, főként az ország délkeleti felén további havazásokkal. Elénk, időnként viharossá fokozódó északi, északkeleti szél. Hófúvások. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0—mínusz 5 fok között lesz. Rendelkezés a decemberi bérfizetésekről Az év végi pihenőnapok áthelyezése miatt a Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben szabályozta a decemberi bérfizetések nap­ját. Eszerint az állami és szövetkezeti gazdálkodó szer­vek a december 21-én, 22-én és 23-án esedékes béreket december 20-án, a 24-én és 25-én járó béreket 22-én fi­zetik, míg a 26—27—28-i bér­fizetések napját 23-ra hozzák előre. A rendelkezés nem érinti az állami és szövetkezeti épí­tőipar december 23-4 bérfize­tési napját, amely változat­lan. — Grafikai és faszobor-ki­állítás nyílik pénteken a TIT-székházban Rumi Attila alkotásaiból. A megnyitó be­szédet Ruisz György festő­művész mondja. — »Kényszerpihenő« a ka­ranténban. Űjabb tizenegy fővel gyarapodott a houstoni űrkutatási központ karantén­jának létszáma. A rendelke­zést azért hozták, mert a holdkőzetekkel foglalkozó egyik tudós védőkesztyűjén hasadást fedeztek föl. Fel­tételezik, hogy az erről mit sem tudó szakember társait is »megfertőzte«. — Kéregetésből élt és mér­téktelenül italozott a har­mincnyolc éves kaposvári Haracsi Lajos. A Kaposvári Járásbíróság a már hat ízben büntetett férfit közveszélyes munkakerülés miatt egyévi és hathónapi szabadságvesztésre ítélte, és négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. — Magyar zeneművészek elismerése. Hazaérkezett Pá­rizsból Bors Jenő, a Hangle­mezgyártó Vállalat igazgató­ja, ahol átvette a magyar Liszt-lemezekért adományo­zott nagydíjat. A Ferencsik János, Forrai Miklós és Sza­bó Miklós nevére szóló dip­lomákat a párizsi városi ta­nács elnöke nyújtotta át. — Sajnálatos hiba csúszott a lapunk tegnapi száméoan megje­lent Ülést tartott az országgyű­lési képviselők Somogy megyei csoportja című tudósításba. Az ülésen nem Széli András, hanem Lakatos András országgyűlési képviselő vett részt és szólalt fel. kia VB-selejtező mérkőzés közve­títése Marseille-ből. A szünetben: Kb. 20.50—21.00: Csárdások. Kb. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Az arab keleti fronton. Kb. 22.25: Zene­művészeink reflektorfényben. Közben: Kb. 23.05—23.20: Legked­vesebb verseim. 24.00: Hírek. 0.10 —0.25: Virógénekek. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-müsórral. i 8.05: Polkák. 8.15: Könnyűzenei* Híradó. 8.43: Európa és a világ — Varsóból. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Né­hány perc tudomány. 12.00: A Gödöllői Agrártudományi Egye­tem kamarazenekara játszik. 12.20: Schubert: C-dúr fantázia. 12.40: Házunk tój-a. 13.00: Hírek. 13.05: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás­éi vízállásjelentés. 14.00—18.00: Ket­tőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.10: Nó­tacsokor. 13.59: Rádióreklám. 19.00: Scarlatti-zongoraszonáta. 19.25: Ol­vasás és szabad idő. 19.40: A Dal- mour-együt.tes felvételeiből. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.0n: Est5 Krónika. 20.25: üj könyvek. 29.28: Zenekari muzsika. 21.05: Atlasz. 21.25: Zenekari operarészletek. — 22.00: Gandhi. 23.00: Hírek. 23.10- Esztrádzenekarok randevúja. 24.00 —0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfo­lyam felnőtteknek. 19.10: A kórus- irodalom remekművei. 19.23: A dzsessz kedvelőinek. 19.40: A se- \ülai borbély. 20.29: Hírek. 20.32- Talá’kozások. 21.26: Szólóművek. 21.43: Romanlikus zene. 23.06 23.13- Hírek. MA 25 ÉVE, 1944. december 3-án kommu­nista partizánok szétrobban­tották az első és egyetlen nyi­las nagygyűlést a Városi Szín­házban. A bátor partizánok egyik legszebb fegyvertényü­ket hajtották végre. Jól álcá­zott csomagokat helyeztek el a különböző páholyokban, amelyek pontosan a gyűlés kezdete előtt robbantak. A megvadult nyilas tömeg a szé­kek tetején rohant a kijáratok felé. Törték, zúzták, gázolták egymást. A pánik teljes volt. A kommunista hazafiak ezzel a bátor tettükkel nagy riadal­mat és félelmet keltettek a nyilaskeresztes árulók között. A Szálasi-uralom sötét, szeny- nyes korszaka alatt ezután a nyilasok sem Budapesten, sem vidéken nem mertek többé nagygyűlést tartani. Megfeszített erővel a bányászok megmentéséért A komlói Zobák-aknán hét­főn bekövetkezett nagyerejű gázkitörés és sújtólégrobba­nás tizenhárom sérültjét Pé­csen és Komlón ápolják. Ál­lapotukról kedden reggel or­vosi jelentést adtak ki; a pé­csi honvédkórházban kezelt nyolc sérült közül Orsós Já­nos állapota a legsúlyosabb, a többiek túl vannak az élet­veszélyen. A zobáki bányá­ban rendkívül nehéz körül­mények között, megfeszített erővel dolgoznak a műszaki helyreállításon, hogy elérhes­sék a 781 méter mélységben rekedt bányászokat. A men­tőket másfél ezer csille szén és kő zárja el a szerencsét­lenség színhelyén szorult négy bányásztól. — A megengedettnél gyor­sabban hajtott motorkerék­párjával Kaposváron Balassi Géza 34 éves kaposújlaki gépkocsivezető, és elütötte az úttesten áthaladó Csökli Ist­ván 87 éves nyugdíjast. Az idős embert életveszélyes sé­rülésekkel szállították kór­házba. — Versengő alapszerveze­tek. Tizenegy KlSZ-alapszer- vezet nevezett Marcaliban a jubileumi versenyre, ame­lyet a Mechanikai Művek he­lyi gyáregységének KISZ- esei hirdettek hazánk felsza­badulásának huszonötödik, és Lenin születésének századik évfordulója alkalmából. — Megkezdődött a nád­aratás a Velencei-tavon. Ed­dig 120 000 kévét vágtak le, a tervek szerint a tavaszig 600 000 kévét szállítanak raktáraikba. Megfejtették a PoSansKi-ügyet ? Egy sajtóértekezleten Los Ange­les rendőrfőnöke elmondotta, hogy egy hippitanyán végrehajtott raz­zia a. hatóság kezébe adta a Po- lanski-rejtély kulcsát. Ismeretes, hogy Polanski lengyel származású filmrendező feleségét, Sharon Tate színésznőt augusztus 9-én ismeret­len tettesek meggyilkolták, és megölték a házban tartózkodó uégy smerősét is. Egy nappal később hasonló körülmények között meg­gyilkoltak egy idős házaspárt. A rendőrfőnök bejelentette, hogy a nomád hippitanya lakóinak közük volt a gyilkossághoz, bár a pontos összefüggéseket a nyomozás érde­kében egyelőre nem közük. Le­tartóztattak egy Charles Watson nevű 24 éves h:ppit és két nőt: a 21 éves Patricia Keriwvinkét és fia­talkorú társát, Linda Kasabiant. Négy vagy öt további személy el­len — szintén a banda tagjai — a jövő héten hivatalosan vádat emelnek v gvilfcosságban való köz­reműködés miatt. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. december 3.

Next

/
Thumbnails
Contents