Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-11 / 261. szám

Kaposvár utcanevei Mit ér a kultúra a gyárban ? Közismert hogy a falvak (tatárában levő dűlők, dombok, völgyéle nevének feljegyzése hasznos a tudomány számára, mert ezek jelentős helytörté­neti, néprajzi, nyelvészeti és más emléket őriznek. A hely­nevek segítségével világosab­ban meg tudjuk rajzolni az elmúlt századokban itt élő őseink életét. A községek és városok belterületi neveinek nem szoktak ilyen jelentősé­get tulajdonítani, pedig ezek vizsgálata is fontos. Nemcsak azért, mert a település fejlő­désének egy-egy korszakát jel­képezik, hanem a jövőre szóló tanulság céljából is: a nap­jainkban folyó hivatalos név­adás számos tanulságot szűrhet le az utcanevek évszázados történetéből. Kaposvár első utcanevei •pontán, népi elnevezések vol­tak. Az utcák fekvését, alak­ját, irányát fejezték ki, tehát szemléleti alapon, a tájjal való szoros kapcsolat jegyében szü­lettek. Az 1810 körüli térképe­ken a következő utcák szere­pelnek: a Nagy utca (a mai Május 1. és Ady Endre utca), a Hosszú utca (a mai Berzse­nyi utca) méreteiről kapta ne­vét A Füredi utca Kaposfü- red, a Kanizsa utca pedig a Nagykanizsa felé vezető or­szágút mellett épült, a Vár utca a kaposvári vár, a Séta­tér utca (akkor még a mai Irányi Dániel utca) pedig a Kapóson túli Sétatér irányába vezetett. A Pap utcát nyilván a templomról és a plébániáról nevezték el így. A városnak már akkor is a mai Kossuth tér volt a köz­pontja. amit Fő tér, Templom tér, Piac tér néven egyformán emlegettek. Ezekből a régi ut­canevekből — az eredeti je­lentésüknek megfelelően — csak a Füredi és a Kanizsai utca maradt meg. Különösen fájlaljuk a Vár utca nevének elvesztését. (Ez a mai Széche­nyi tér és a Kapos folyó kö­zötti szakasz neve volt.) Ha a Nostra »jóvoltából« már a ka- posi vár romjai el is tűntek, legalább egy név emlékeztet­ne arra, hogy ez az utca vá­rostörténeti szempontból a töb­binél nevezetesebb! Kaposvár a XIX. század má­sodik felében indult el a ro­hamos fejlődés útján.' Egyre- másra létesültek az új utcák. »■A város terjeszkedésének nagy lökést adott Donner Já­nos sörfőző, aki a Kapóson túl levő telkén házat épített, és telkéből több parcellát eladott, amelyeken újabb házak épül­tek. Példáját követték a szom­széd telektulajdonosok is, úgy­hogy másfél évtized alatt kö­zel 100 ház sorakozott egymás mellé, és ezt a kiterjedt vá­rosrészt még ma is Donner- városiiak nevezik« — olvashat­juk a Somogy vármegye című monográfiában. Az ebből az időből szárma­zó utcanevek többsége még a népi elnevezésből vált hivata­lossá. Ilyenek pl. a Fő utca, az Anna, János, Arany, Major, Rózsa, Zárda, Meggyes stb. ut­cák. De a század vége felé tért hódít a mesterkélt névalkotás is, számos új utcának adva úgynevezett »-emlékeztető« ne­vet. A névadó hatóság a vá­ros lakosságát az utcanevekkel is emlékeztetni akarja valami­lyen eseményre, jelesebb sze­mélyiségre, hogy ezek tisztele­tét ily modem is növelje. Az emlékeztető nevek többségének azonban az általuk jelölt táj­részlettel semmiféle kapcsola­ta nincs, az illető személy nem is járt ott, teihát a név nem jellemzője az utcának. Ezzel természetesen nem tagadjuk az ilyenféle nevek szükséges­ségét, csupán célszerűtlen al­kalmazásuk ellen tiltakozunk. Például a tárgyalt korszakban helytelen volt a Gabona tér Rákóczi térre, a Gilice utca Teleki utcára változtatása; de helyes volt, hogy az egyik új utcát Petőfiről nevezték el. Eb­ben az időben lett a Fő térből Széchenyi tér (ma Kossuth tér), ékkor létesült a Deák tér, a Baross utca stb. A századforduló táján a nagy lendületű városfejlődés következtében ismét sok új ut­ca neve került be a köztudat­ba. Az elnevezésekben azonban egyre kevesebb a népi eredetű. szemléletes alkotás — a hiva­talos névadás csak néhánynak ad polgárjogot. Ilyen például a pécsi országút mellé épült Pé­csi utca és a hasonló magya­rázató Szigetvári utca neve. A Kálvária utca, a Korona utca, a Honvéd utca a környeze­tükben levő létesítményektől bapták nevüket. A Sétatér utca átvándorolt a Kapóson túlra, és a mai Bartók Béla utcát jelölte. To­vább nőtt az emlékeztető ne­vek száma. A haladó, nagy írókról és politikusokról elne­vezett utcák mind a mai napig viselik nevüket (pl. Berzsenyi utca, Csokonai köz. Zrínyi ut­ca, Vasvári Pál utca. Arany János tér stb.). A Kossuth- szobor felállítása után a város főterét Kossuth térre változ­tatták. Ekkortól jelenti a Szé­chenyi tér a mai területet. Ma mái- nem ,— vagy csak az öre­gek emlékezetében — élnek azok az utcanevek, amelyeket a feudál-kapitalista Magyaror­szág politikusairól, a város pol­gári vezetőiről alkottak. (FI. Deák tér, Baross utca. Eszter- házy utca. Bethlen tér. Somssich Pál utca, Németh István utca stb.) A hivatalos névadás újabb hulláma az 1920-as években fi­gyelhető meg. Az ellenforra­dalmi korszak politikai szelle­mével kapcsolatos például, hogy utcát neveztek el Kapos­váron a magyar nacionalizmus egyik ideológusáról, Rákosi Jenőről (ma táborfalvi Rózsa u.). Utcát kapott gróf Apponyi Albert (ma Marx Károly utca) és gróf Tisza István is. Ez utóbbira a forgalmas János ut­cát keresztelték át. Tallinn Andor alispán és dr. Kovács Sebestyén Gyula polgármester érdemeit szintén utcanévvel honorálták. Horthy Miklós ne­vét pedig a város legszebb parkjára testálták (ma Szabad­ság nark), r Uj utcák nviltak: a Csalit, a Buzsák és az Ólaki dűlőben, ahol a tisztviselők és a sze­rényebb keresetű polgárok építettek családi házat. (Folytatjuk.) Király Fajos Megjelent a Képzőművészeti Almanach Rippl-Rónai kiadatlan levelei Képzőművészeti Almanachot jelentetett meg a Corvina Ki­adó. Ez az évkönyv szerepét vállaló kiadvány a magyar és a külföldi képzőművészeti életről tájékoztat bennünket. Az Almanach egy-egy kiállítá­si évről számol be majd a jö­vőben. Első száma az 1967— 1968-as évet öleli fel a száz- negyvenkilenc oldalon, mint­egy kétszáz reprodukció kísé­retében. Pécs I. Országos Kisplaszti­kái Biennáléjáról olvashatunk mindjárt az első oldalakon. Perneczky Géza A Greshem és köre székesfehérvári kiállítá­sáról írt; Németh Lajos A mai magyar grafikáról. Frank Já­nos a XXXIV. Velencei Bien- nálé magyar pavilonjának ki­állítóiról — Vilt Tiborról, Kon­dor Béláról és Kokas Ignácról — közölt tudósítást. A »legfranciább« magyar festőre, megyénk nagy szülöt­tére. Ripol-Rónaira esett a vá­lasztás 1968-ban — a tihanyi múzeum kiállításának megren­dezésekor. Erről számol be a kiállítás rendezője. Bodnár Éva. A székesfehérvári Kas­Külöiileges papíripari termékek kiállítása Az Országos Piackutató Intézet Nagymező utcai bemutatótermében kiállítás nyílt, amelyen bemutat­ják az NDK-ban készülő, s a ma­gyar iparnak is szállításra, illetve termékcserére felajánlott különle­ges papíripari készítményeket, köztük művészi könyvekhez, re­produkciókhoz, képeslapokhoz szükséges papírokat, lyultkártya- kartonokat, fotovédőpapírt, szűrő­papírokat, préseléssel fára nyo­mott, a fa erezetét utánzó papíro­kat, mosodáknak fehérneműjelölő papírt, alumíniummal vagy pvc- betéttel ellátott rajzpapirokat, ak- varellkartonokat. sák-kiállításról Bálint Endre írását olvashatjuk. A kiállítási krónika beszá­mol Vaszary János 1967. évi kaposvári emlékkiállításáról, valamint magyar művészek külföldi és külföldiek magyar- országi kiállításáról is. Na­gyobb teret szentel az Alma­nach a modern francia gra­fika, a belga művészet és Lé­ger budapesti kiállításának. Körner 'Éva az 50 éves Bau- hausra 'emlékesük; Néray Ka­talinnal együtt pedig a múlt évi Velencei Biennáléról ad bővebb útbaigazítást. Van egy Interjú rovata is az Almanachnak. Ebben a je­lentős magyar művészek nyi­latkoznak a legaktuálisabb képzőművészeti problémákról. Hét művész válaszolt a kör­kérdésekre: a képzőművészet lehetőségeiről, funkcióiról, a képzőművészeti izmusokról, formai fejlődésről, az elmúlt húsz év magyar képzőművé­szetéről és a különböző irány­zatok közönségfogadtatásáról vallott nézeteiket olvashatjuk ebben a rovatban. Bennünket, somogyiakat különösen is érdeklő az Alma­nach első számának Doku­mentumok rovata. Genthon István Rippl-Rónai kiadatlan leveleit mutatja be. Rippl-Ró­nai égjük levelében arról tesz említést szüleinek, hogy ő az első Somogy megyei festőnö­vendék külhonban, s éppen ezért megérdemelné a város és a megye támogatását. Pénz­szűkében áll, és ösztöndíjat re­mél a pályája eleién álló festő. Ezért írja később is — Pá­rizsból — anyjának: »Nagyon jó lenne, az én eszemjárása szerint, ha valamiképpen túl­adnának dolgaimon Kaposvá­ron, bármely pénzösszeg is jól­esne, ha minél előbb kezem közé jutna...« 1905. november 30-i levelé­ben a Piacsek bácsi babákkal című készülő képét írja le. A Ráma-villából 1910-ben öcs- csének, Ödönnek írt levelében Flox nevű kutyájának elvesz­tését panaszolja; másutt Fe- leky Gézának a Nyugatban megjelent írásáért mond kö­szönetét Rippl-Rónai. ELSŐ NEKIFUTÁS — Ez egy nagyszejű film volt — selypítette Buzgó Ber- nát fülébe Kreténke. — ugye, Bejnát? — Csodálatos, zseniális film volt — ujjongott sut­togva Buzgó Bernát. — A ké­pi megoldások, a kamera mozgása... Szóval fenome­nális! — Igen, igen, a kame- meja ... meg az ájnyék — visszhangozta Krétánké, mi­közben sokatmondóan intett a ruhatár felé. — Neki... neki vajon mi a véleménye? — motyogta maga elé Buzgó Bernát. — Vajon mit mond ejjől ó? — kérdezte suttogva Kré­tánké. második nekifutás — Hát ez mi volt?! —kér­dezte fojtott hangon Morgó Márton az iktatóból, Derűs Dezsőtől. — Ez is film volt?! Egy kétéves gyantabeszerzési ügyirat izgalmasabb, mint ez... — Többet mond ennél egy paragrafus utolsó bekezdése is — vigyorgott diszkréten saját elmésségén Derűs De­zső (szintén az iktatóból). — Ez a film nem mondott semmit... HOGYAN KERHETÖ SZÁ­MON EGY IPARI ÜZEM­TŐL, gyártól kulturális élete? Például úgy, hogy a Népmű­velési Tanács napirendre tűzi a témát és előterjeszti felmé­rését. A Nagyatádi Járási Népmű­velési Tanács legutóbb a je­lenlegi gazdaságirányítási rendszer másfél évének tükré­ben vizsgálatot végzett a járá­si székihely két nagyobb ipari létesítményében: a cémagyár- ban és a konzervgyárban. 1968 januárjától gyakori kérdésként hangzott el — or­szágosan is — mi lesz a ter­melőüzemek kulturális életé­véi? Kap-e támogatást a kul­túra? Az általános kérdésre min­den termelőüzem maga ad vá­laszt. Hogyan alakult másfél év alatt a két nagyatádi üzem kulturális tevékenysége? A cérna-gyáriban már 1968 előtt szétválasztották a kultu­rális és szociális alapot. Az­előtt a kulturális alap terhére jelentős szociális beruházáso­kat végeztek. A kulturális alap felhasználása az utóbbi évben tervszerűbb lett. 1967-ben a kulturális alap 67 százalékát költötték csak el, az utóbbi időszakban a tervezett alap 98 százalékát. A tervszerűségre példa, hogy bár 4200 forinttal csökkent a kulturális alap, 1968-ban mégis 3792 forinttal többet használtak fel. A kulturális alap képzésé­nek és felhasználásának meg­ismerése nem derít fényt min­denre, de érdemes ebből kiin­dulni a konzervgyárban is. A jelentés nyomában megpróbál­tam magam is tájékozódni a gyár művelődési életéről. Megállapították ugyanis, hogy a mai napig sem választották szét a konzervgj’,árban a kul­turális és szociális alapot. A költségvetés, illetve az 1969/ 70-re szóló kollektív szerződés együtt foglalkozik az egyéb szociális, kulturális és sportcé­lok anyagi támogatásával. Az alap kulturális célokra való felhasználása nem terv­szerű, az alkalmakkénti igé­nyeken túl nincs konkrét cél­kitűzés. A kollektív szerződés százezer forintot ütemezett be előre — 1969/70-re — szociá­lis, kulturális és sportcélokra. Szeptember 30-ig — kilenc hó­nap alatt! — harmincnyolc ezer forintot költöttek el ösz- szesen. Kulturális célokra négyezret. Mire fordították pontosan a négyezer forintot? Előfizettek a Fáklya című fo­lyóiratra, ez hétszáz forint volt. A fotószakkörre kilenc- százat költöttek; színházjegyet vásároltak jutalmul a vasár­napi többletmunkát szimpla bérért vállaló dolgozóknak) háromszáz forintért. Továbbá: dekorációs költség ezerhárom­száz forint (!); a lemezjátszó megjavítása hétszáz. A dolgozók vasárnapi több­letmunkáját nj’ereségként $ejince$ek — Sőt, még annyit sem.. — Vajon hogy fogja lehúz­ni ő? — dohogott a ruhatár felé pillantva Morgó Márton. — Vajon, hogy fogja ki- fricskázni ö? — kérdezte De­rűs Dezső, miközben a ruha­tár felé vigyorgott. HARMADIK NEKIFUTÁS Korrekt Kornél főosztály­vezető (ezt még ■ Krétánké is ki tudta mondani egyfolytá­ban, csak később tette Hozzá álmodozó szemekkel, hogy kajtájs), egyszóval Korrekt Kornél sorba állt a kabát­jáért, s miután magára öltöt­te a teveszőr ruhaneműt, felé­je siető övéi közé lépett. — Beszélgetünk, beszélge­tünk? Diskurálunk?! — Ö igen — fuldoklóit a neveléstől Derűs Dezső. — Rossz az idő — morgott Morgó Márton. — Diskujálunk ... jössz az idő... — visszhangozta Kreténke. Buzgó Bernát bólogatott. — És a film, hogy tetszeti a főosztályvezető kartársnak? — kérdezték alkalmasint kó­rusban. könyvelhette el a gyár. »Meg- jutalmazásuk« viszont az egész gyár dolgozóinak kulturális alapjából történt.. . A »kulturális alap« mellett szembetűnő a sportalap cél­szerű félhasználása. Húszezer forintot használtak föl a gyár csapatainak támogatására ed­dig: a szociális alapból tizen­négyezer forintot. Ebből ren­dezték a nyugdíjasok találko­zóját és ebből ajándékozták meg a gyerekeket is. Az eddi­giekből kiviláglik, hogy egy­szerűbb elkölteni a pénzt sportra, üzemi találkozókra, mint kultúrára. Mert mire is költsék? Erre a gyárban nem tud­nak választ adni. Azt mond­ják. örömmel támogatnának égj' irodalmi színpadot. népi tánccsoportot, de ha nincs, mit tegyenek. Míg a gyár kisebb volt. mű­ködött ott táncegyüttes, sőt zeneitar is. A táncruhák és a hangszerek a raktárban fek­szenek, a fő gond most már csak az, hogy a leltárból ne hiányozzanak. És korábban a »kis üzem« elbírt egy függet­lenített kultúrost is. Milyen a konzervgyári dol­gozók művelődési lehetősége a gyárban? Alapvető kérdés. — A tárgyi föltételek megvannak — állapította meg a gyár fő­könyvelője .— Hatezer köte­tes könyvtár áll a dolgozók rendelkezésére, ennek élén pe- d'g egy félíüggetlenített könyvtáros. A KONZERVGYÁR MŰ­VELŐDÉSI ÉLETÉNEK prob­lémái nem új keletűek.A mű­velődési élet Irányítása a gyá­ron belül ma is a régi. A gaz­daságirányítás jelenlegi rend­szere nem tette szegényebbé a gyár kulturális életét. Megfe­lelő összeget fordítanak rá a költségvetésben is. De szegény maradt a művelődési élet. A tervszerű term el-|s re való, tö­rekvés mellett nem született meg a kulturális élet tervsze­rűbb irányítása. És a Népművelési Tanács jelzése sem sokat ér. ha csak a viharágyút kezelő személy­zet hallja — de a viharos ten­geren senki. Horányi Barna Naca néni százév«« Jubileum i J sz iiletésn a p Berzencén Az országút menti fordított, sárga ház csen­des falai kö­zött néhány napra megélén­kült az élet Virágcsokrok, gratulációk özöne vette kö­rül Fábián Ist- vánnét, a ber- zemceiek Naca nénijét, aki nemrég ünne­pelte századik születésnapját. A jubileumi évfordulón — a hozzátartozó­kon, köztük számos uno­kán, déduno­kán és ükuno­kán kívül — őt köszöntötte csaknem az egész falu. Fel­keresték a KISZ-fia tatok, az úttörők, de nem maradt le az üdvözlésről a községi nőta­nács és a Vö­röskereszt sem. Ezen az ünne­pélyes, szép őszi napon, mint­ha a pajkos napsugarak is vi­dámabban kergetőztek volna a sárguló lombokon. — Tudják, kérem, volt benne valami, ami megfogta az embert. Ami belülről megragadta... — Igen ... Egy sajátos bel­ső optimizmus — dünnyogött Morgó Márton. — Valami, ami úgy feldob­ta az embert — harsogott Derűs Dezső, és elkezdett me­sélni egy vidám részletet, amelytől nevetőgörcsöt ka­pott, és elvitték a mentők (Morgó Márton elkísérte). — Persze, azért nem sza­bad elragadtatni magunkat folytatta övéi felé fordulva Korrekt Kornél. — Nem bizony — helyeselt Buzgó Bernét. — ... jagadtatni... nem bizony — visszhangozta Kre­ténke. — Mert néhány részletét én a plágium vádjával illet­ném — folytatta tovább Kor­rekt Kornél, átkarolva övéit, miközben kettéharapta szem­üvegét (Mindig így szokott volt, ha belemelegedett a beszédbe). — Sőt néhány má­sik részlete éppenséggel nem mond semmit... Csapnivaló. — Valóban rossz — helye­selt Buzgó Bernát. t — Csapnivaló... valóban jössz — visszhangozta Kjé- ténke. Pajdon, Krétánké... Tröszt Tibor Az idős asszony vonásai mozdulatlanok. Az arcán hú­zódó mély vonalak nyitott könyvként vallanak az elmúlt évszázad küzdelmeiről. Naca néni élete sem külön­bözött más falubeli asszonyé­tól. Szülei cselédemberek vol­tak, s így neki is korán meg kellett kóstolnia a napszámo­sok kenyerét. A küzdelem és az állandó harc a létért korán megedzették ezt a hajdan su­dár termetű, szívós paraszt­asszonyt. Talán ennek köszön­heti, hogy most százévesen is jól tartja magát. Nem törte meg őt teljesen az idő. Négy évvel ezelőtt, amikor leányát kórházba szállították, fiatal- a.sszony módjára főzött, takarí­tott. Érdeklődési köre most is széles. Mindenről tudni akar, ami körülötte történik. Bár hallásából sokat veszített. látá­sa egészen jó maradt. Naca néni soha nem használt szem­üveget, és a Szabad Földet most is ő olvassa el elsőnek a család han. Naca néni most 76 éves leá­nyával és 70 éves fiával él együtt. Szobáját ritkán hagyja el, mert lába már erősen érzi a száz. év terhét, de az ágyban heverészni még most sem sze­ret Minden reggel felöltözik, és egjr karosszékben vagy az ágy szélén üldögélve szemlélő­dik. Szereti a csendet és a magányt. Időnként elmereng, és gon­dolataiba mélyed, mintha töp­rengene valamin. Ilyenkor ta­lán az elmúlt évtizedek ese­ményei szaladnak át alkonyo­dé emlékezetén. K. Varga József SOMOGYI NÉPLAP Kadá, 19C9. november 11. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents