Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-30 / 278. szám

OLVASÓ NÉPÉRT NYELVMŰVELÉS Mérsékelt optimizmussal a jelenlegi helyzet is egy fo­lyamat, amely a szükséglete­ket közelíti. Szerintem lassab­ban, mint ahogy lehetséges volna. Azokat a vezetőket hi­báztathatjuk tehát, akik nem ismerik fel a jövő — eseten­ként a jel<^ — szükségleteit, és politikai, szakma, általános ismereteiket végérvényesen elégségesnek tartják. Tekintve, hogy vezetők, felfogásuk nagy hatással van környezetükre. Felelősségük is ezzel arányos. szem! Legföljebb egy kicsit pihenni szretnének. Én azt ta­pasztalom — magamon is - hogy a tanulás inkább meg­szerettette és szeretteti a könyvet Azokat kivéve ter­mészetesen, akik csak az ok­levélért tanultak — mert ilyenek is vannak. Emiatt kívántam szólni Szabó István, az MSZMP Nagyatádi Járási Bizottságának mim ka társa Fiatal alkotók fóruma Azt mondják, a tehetség eget kér és kap. Előbb vagy utóbb. És úgy látszik egy-egy értelmes, szükségszem gondo­lat, javaslat is művelődésünk berkeiben — ami késik, nem múlik — végül csak megleli a maga bölcsőjét. És ha van, aki ringassa, akkor az ered­mény, a gyerek se késik, örö­mére mindannyiunknak, és gyarapítva a korszerű népmű­velés ötleteit, formáit; ebből egy-egy bőséges »demográfiai hullám« is elkelne most már. Sajnos elég sok még a jó gon­dolat, »éca« művi vetélése. Ez is eszembe jutott a napokban a TIT-elnökség kezdeménye­vellaírót. Nem voltunk sokan a szép klubhelyiségben. S ez nem zavart, sőt. Ez a klub­szerűség a meghitt körben való beszélgetés, azt hiszem, a legideálisabb formája ennejc. a fórumnak, ezt volna érdemes folytatni. Megnyilatkozás, esz­mecsere és — reménykedem — parázs viták, ösztönző ere­jű hasznos szócsaták fóruma is lesz egyben a fiatal alkotók fóruma. Kezdő, fiatal tehetségek első — már kipróbált, figyelemre érdemes — műveikkel önálló esten a nyilvánosság elé áll­hatnak. Talán fölösleges en­nek a jelentőségét hangsúlyoz­AZOKBAN A RITKA ÓRÁKBAN, amelyeket szabad időnek hívunk, többször gon­doltam Padi Lászlónak az Ol­vasó népért mozgalomról ki­fejtett véleményére. Tulajdon­képpen a mozgalmat hátrál­tató tényezők mindegyikében igazat kell adnom neki. Még akkor is, ha éppen az olva­sásra szánt időmből rabolt el. Miért szólok mégis? Két okból. Először azért, mert a moz­galom által megfogalmazott ellentényezői nem elégségesek ahhoz, hogy aggódjunk az ol­vasott nép, mi több, a művelt nép eljövetele miatt. Paál László maga mondja: A kér­dés ugyanis, a műveltség ál­talános emelése sokkal össze­tettebb annál, semhogy egyet­len mozgalom — kiemelve egy területet az egészből — lé­nyegesen lendíthetné a meg­oldás felé.« Az olvasás tehát része a művelődésnek, eszköze a mű­veltségi szint emelésének. Mint ilyet, számtalan hatás éri. Ezek, közös 'jellemzőik szerint: társadalmi vagy he­lyi eredetűek, szubjektív vagy objektív jellegűek, tudatosan vagy spontán módon hatnak stb. Egy mozgalom mindig a tudatosság bizonyos fokát fel­tételezi. Tehát már felismer­tük, látjuk: mit kell tenni. Hogy hogyan tegyük? Talán a legfontosabb, hogy ne akar­juk elsietni. Aztán az is se­gíthet, ha tettvágyunkat nem hagyjuk megbénítani a rossz értelemben vett hagyományos gondolkodásmóddal, amely­nek közismert produktumai: a bizottságok, az értekezletek, a brigádvizsgálatok és így to­vább. Annak a biztos tudatában, hogy nem adok a Somogyi Néplap eredeti kérdésére elég­séges választ, példaként azt mondom: e mozgalom sokkal kevesebb gondot okoz majd nekünk, ha több eredményre jutunk a párt ama határoza­tának megvalósításában, amelynek lényege, hogy min­denki rendelkezzen a munká­jához szükséges politikai és szakmai ismeretekkel. Ez a határozat törvényszerű társa­dalmi követelményt tükröz. Éppen ezért nem ismer ki­búvót. Lehet ennek »olvasás­központú művelődés« nélkül megfelelni? Nem hiszem! Van­nak tehát a mozgalmat kí­vülről támogató erőteljes té­nyezők, rendszerünk lényegé­ből jövő követelmények, ame­lyek minden fórumon és min­den munkahelyen, minden földrajzi vagy közigazgatási egységben — Somogybán is — gyorsíthatják vagy lassíthat­ják e folyamatot. Ezért vagyok én optimista. Társadalmi fejlődésünk je­lenlegi szakaszában a szoci­alista viszonyok minőségi fej­lesztésére törekszünk. Ezt mu­tatják azok 'a nagy jelentő­ségű események is, amelyek politikai, gazdasági és állami életünkben a IX. kongresz- szust követően történtek. Ezek a magatartás és a módszerek fejlesztését követelik meg. Ve­zetőktől és dolgozóktól egy­aránt. Más szóval: művelt em­berek sokasága kell ahhoz, hogy társadalmi céljainkat el­érhessük. Azt mondja erre egyoldalú­an választott vitapartnerem, hogy: »azoknak sem vált élet­elemükké a könyv, akik — politikai, tömegszervezeti ve­zetők lévén — emberek soka­ságával érintkeznek...’« Hadd egészítsem ki a sort a gazdasági és a hivatal ve­zetőkkel A nagyatádi járás­ban szerzett sokéves tapasz­talataim erre indítanak. Járá­sunk fölmérései több oldalúan igazolják ezt Egy példa a sok közül: vezető beosztású mezőgazdászaink egy részének alig, vagy egyáltalán nincs szakkönyve. Ezért évek óta nagy súlyt helyezünk vezető­ink politikai, szakmai és álta­lános műveltségének fejleszté­sére. Ezt szolgál ják a két éve elkészített káderképzési ter­vek is a Marxista—Leninista Esti Egyetem kihelyezett ta­gozata; az esti egyetemet vég­zettek klubja; a vezetők ré­szére — szakmák szerint — létrehozott úgynevezett szak­mai közösségek; az elméleti konferencia stb. HA A SZÜKSÉGLETEK ÉS A JELENLEGI HELYZET di'aléktiikus ellentmondását is figyelembe vesszük, akkor azt kell mondanom, hogy Paál László a szükségletek szem­pontjából teszi meg tárgyi­lagosnak elfogadható idézett megállapítását. De az igazság­hoz áz is hozzátartozik, hogy zése nyomán. Emlékszem, évekkel ezelőtt is tanakodtunk már, hogyan, lehetne valamilyen nyilvános fórumot adni, teremteni vagy »kiötleni« Somogy fiatal tehet­séged számára. Azoknak, akik­nek van valamilyen közük a művészethez. Vagyis akik — valamiben — alkotással fog­lalkoznak. Elkezdték vagy el se kezdték, de volna mit. Miért, miért se, a gondolat csak most valósult meg. A TIT Somogy megyei elnöksége vállalkozott arra, hogy meg­indítja a fiatal alkotók fóru­mát Helyet — elegáns klub- helyiséget — ad ehhez, és ha­vonta egy-egy fiatal kezdő művészt, Induló alkotót a nyilvánosság elé hív és be­mutat az érdeklődőknek. E fórum első eseménye zaj­lott le a napokban, amikor dr. Mozsgay Géza, a TIT vá­rosi elnöke vezetésével egy fiatal költő, Győri László elő­adása és néhány szemelvény alapján bemutatták Leskó László fiatal kaposvári no­Ei, VITATHATATLAN AZONBAN, hogy éppen ennek a felismerésnek az eredmé­nyéként bontakozott ki a ve­zetők tömeges továbbtanulási igénye. És, hogy emiatt meg- csömörlöttek volna az olva­sástól f Többségükről nem hi­nunk. Kiben mi rejlik? A kipattanó rügy termőre for­dul-e? Elválik. De ez ügyben tehet vagy jelenthet valamit a fiatal alkotók fóruma. Ahogy hallom, legközelebb egy fara­góművész mutatkozik be. Majd egy zeneszerző, aztán egy grafikus, költő vagy előadó- művész, és bizonyára sokan mások is. Nem tudom, talán nem is döntöttek még, sze­mély szerint kikre esik a vá­lasztás. De kívánatos, hogy mindenképpen rang legyen, el­ismerés legyen ez a fórum és mindig méltó módon. Ugyanakkor kár lenne, ha bárki is túlbecsülné ezt a kez­deményezést Nem művész­vagy író-»palántákról« van szó, akiket »felkarol« egy tár­sadalmi szerv. Olyan fiatalok­kal találkozunk e fórumon, akik alkotással is foglalkoz­nak. Akiknek- elmondani va­lója, egyéni valóságlátása eget kap — mert arra érdemes. És hátha többre is érde­mes? W. E. Az autószerelő szakmának jövője van... Az újságok hirdetései kö­zött szinte mindennap szere­pel: »Azonnali fölvételre ke­resünk ács-állványozót, kő. művest, géplakatost, bádo­gost-«. Sorolhatnám. Van azonban két szakma, amely­re évek óta három, sőt négy­szeres a túljelentkezés: az autó. és a tv-szerelés. Geszti Imre az idén érett­ségizett. A Nagyatádi Kom­fort Ktsz autójavító szervizé­ben szakmunkástanuló. — Miért választotta az autó­szerelő szakmát? — Ez érdekel. Eredetileg felsőfokú gépipari technikum­ba készültem, de az érettsé­gim elég rosszul sikerült, hát idejöttem. — Szükség megoldás volt —, vagy tényleg vonzza ez a munka? — Vonz, és jövőt látok ben­ne. Még akkor is jó, hogyha Szakmák és előítéletek Nagyatádon ebben az év­ben először vettek föl tv-sze- relő szakmunkástanulókat. So­kan jelentkeztek. Nyári Sán­dornak szerencséje volt. A gimnáziumi érettségi után a GELKA műhelyébe kerülhe­tett. — Minden álmom az volt, hogy vámtiszt legyek. A tör­ténelem, a politika és a jog érdekelt nagyon. De az érett­ségi bizonyítványain 3,5 volt Ide adtam be a papírjaimat. — Miért? Nekem nincsenek eJőítélctc­csak ötvenfilléres órabérért dolgozom. Van, ahol maga­sabb a tanulók bére, de az a szakma olyan is... — Milyen? Mi a véleménye a többi szakmáról? — Nincs semmi különösebb véleményem. — Egyáltalán ismeri, mi­lyen lehetőségek között vá­laszthatott volna még? — Persze, tudom, mik van­nak, és mi a munka más szakmákban. — Ács- állványozónak pél­dául elmenne? — Annak? Nem hiszem. Édesanyámnak még ez sem tetszett. Nem így képzelte el a jövőmet Azt mondja, mün­dig olajosán megyek haza. Pedig hát kocsikkal bánok, »menő« szakma, s ami a fő: jövője van. — Nem ékelődnek az érett­ségije miatt a tanulótársai? — De. Nem is egyszer. En­gem nem érdekek Nem ve­szem föl. Eddig csak jelesem van. — S a mesterei? — Azok rendesek. Néha vic­celődünk, mint a múltkor egy műkígyóval, s ők együtt ne­vetnek velünk. —• A munka? A szakmát ta­nulhatják, vagy inaskodni is kell. — A takarítás meg az eh­hez hasonló meló mindig az első tévesek, az »irtások« fel­adata. De ez természetes, nem? Amellett vígan, és ala­posan elsajátíthatjuk a szak­ma minden csínjét-bínját... — Tetszett ez a szakma. Már kisebb koromban is, ha el­romlott a televízió otthon, sze­rettem volna megjavítani. — Milyen szakmát válasz­tana még, ha úgy hozná a sors? v — Nékem semmiféle előíté­letem nincs. A legjobb bará­tom kőműves, édesapám ács. A társaságunkban sok szak­munkás van. Rendesek. — Maga tenne ács vagy kő­műves? •—i Nem. Nem azért érettsé­giztem. Ha csak nyolc általá­nost végeztem volna, akkor talán. De azdk a szakmák nem érdekéinek. Távol állnak tő­lem, pedig lehet, hogy jobban keresnék ott. Itt 180 forint ösztöndíjat kapok. — Megbecsülik a szakmun- •kástanulókat a szervizben? — Igen. Igaz a takarítás és a fűtés is ránk, tanulókra vár. De jól érzem itt magam. S elsősorban nem azért, mert ez »elit« szakma és jól jőve­.un •• • délmez majd. Valahogy ez több, mint egész nap ácsolni meg’ téglát hordani, ötletes­séget, gondolkodást követel... Így vélekednek a fiatalok. Az ilyen és hasonló szemlé­lettel azonban vitatkozni kell. Sőt vissza kell utasítani min­den öntelt magatartást, a »nem elit« szakmák lebecsü­lését. (Ez eléggé gyakori de, mint ez esetben is. mindig rossz szándélcú). Mindegyik foglalkozásnak megvárták a nuiga követelményei, mind­egyik fontos a maga helyén és mindenhol szükség van jó ötletekre, gondolkodásra és tudásra. S ha valaki tökéle­tesen elsajátítja a szakmá­ját — bárhol dolgozik —, tiszteletet és megbecsülést érdemel. S hogy van-e igé­nyünk a többre és jobbra az sosem szakmáktól, mindig az emberektől függ. Bán Zsuzsa Nyelvérzékem szerint..; Gyakran tapasztaljuk, hogy a nyelvi kérdések körül fo­lyó vitákban, egy-egy nyelvi jelenség helyes vagy helyte­len voltának megállapítása­kor igen sokan hivatkoznak nyelvérzékükre. Azt mond­ják: »«Nem tudom megokolni, miért, de nyelvérzékem azt súgja, ez a forma a helyes, nem a másik. Nyelvérzékem szerint csak így lehet mon­dám.« Hogy is állunk hát ezzel a kérdéssel? Van-e úgyneve­zett nyelvérzék, miben nyil­vánul meg és mennyire bíz­hatjuk rá magunkat? Az Értelmező Szótár nyelv­érzék címszó alatt ezt írja: »Valakinek az az ösztönös készsége, amely anyanyel­vének helyes használatában, az anyanyelv eredeti sajá­tosságainak az idegenszerű­ségektől való megkülönböz- . telesében nyilvánul.« Példa- damondatot Arany Jánostól idéz szótárunk a nyelv érzék szóra: »Szabó Dávid latiniz­musba nem azért süllyed, mintha a magyart rosszul tudná, vagy füle, nyelvér­zéke eltompult volna az igazi magyar szólás iránt.« Kitűnő szótárunknak Arany János példájával is nyomó- • sított megállapításával fölös­leges vitáznunk. Általános és régi tapasztalat, hogy vannak emberek, akiknek különösebb éraékük, képességük fejlődött ki pl. a zenéhez, a matemati­kához, idegen nyelvek meg­tanulásához vagy egyéb dol­gokhoz, miért ne lehetne hát éppen az anyanyelv helyes használatához egyik ember­nek nagyobb érzéke, mint a másiknak. De válóban nyelvérzékről van-e szó minden esetben, amikor arra hivatkozunk? Vegyünk csak egy példát! Vajon Gárdonyi Gézának jó nyelvérzéke volt-e? Azt hi­szem, fölösleges is a válasz, hiszen példaként szoktunk rá hivatkozni. De az a meglepő, hogy amikor Gárdonyi egy- egy nyelvi jelenséget helyte­lenít, a legtöbb esetben vi­tába kell szállnunk vele. Mert csak mondja, hogy nyelvérzéke alapján ítél, vé­leményét, állásfoglalását tu­lajdonképpen sajátságos és egyéni nyelvi logikája s min­denben germanizmust szima­toló gyanakvása irányítja. Helyteleníti például a fölke­res szót, mert úgy gondolja, hogy ez a német aufsuchen fordítása. Szerinte helyesein csak ezt mondhatjuk: meg­keres. De a megkeres egé­szen mást jelent, mint a (legjobb íróinknál — s nyil­ván Gárdonyinál is — elő­forduló, évszázadok óta élő) fölkeres (vagy felkeres). Megállapítását azzal is nyo­mósít ja az író, hogy nincsen fölkeres (vagy felkeres), sincs. A fölkel szót viszont nem kifogásolja, sót ajánlja a föláll helyett, pedig nincs lekel igénk se. De nincs le igekötős változata a felkan- tároz, felháborít, felhasznál, felismer, felöltözik stb. igék­nek sem. Akkor hát ezek se jók? De nézznük közelebbi példákat A napokban egy erdélyi látogató szeretett vol­na velem beszélni. A hely­ben és időben megállapodva így búcsúzott tőlem: De az­tán biztosan megkapom? Az én nyelvérzékem szerint így lett volna jobb: biztosan megtalálom? ö viszont az Erdélyben, köznyelvi hasz­nálatban is szokásos szóval élt. Ez esetben tehát a nyelv- érzékbeli különbség alapja a táji nyelvszokás volt Előfor­dult, hogy valaki — nyelv» érzéke alapján — kifogásol­ta a Győrben, Pécsen formát más meg a Győrött, Pécsett alakot találta szokatlannak, furcsának, sőt helytelennek — ugyancsak nyelvérzéke alapján. Az elsőnek a nyelv- érzékét nyilván irodalmi ol­vasmányai alakították kt Nem ritkaság, hogy sokan ki­fogásolják, ha azt hallják, hogy a jegy kezelve van, a le­vél meg van írva stb. Mint mondják, az ilyesmi nagyon bántja a nyelvérzéküket A »nyelvérzék« itt egy félreér­tett vagy nem egészen jól megtanult nyelvhelyességi szabály merev alkalmazása. Aki ilyen szabályt nem ol­vasott vagy hallott, annak bi­zonyosan nem tiltakozna a nyelvérzéke. Azt mondaná erre valaki, hogy az 6 kisfia vagy kislá­nya még iskolába se jár, nem tanult nyelvhelyességi szabá­lyokat, mégis szépen, helye­sen beszél, sohasem mondja látja helyett hogy lássa, se az elment-e helyett, hogy el-e ment Nyilvánvaló tehát, hogy ösztönös jó nyelvérzéke alap­ján beszél így. — Nos, lehet, hogy valóban jó nyelvérzéke van a gyermeknek. De a mondott helyes nyelvi for­mákat mégsem ösztönösen használja, hanem így sajátí­totta el, így tanulta meg szü­leitől, családjától, környeze­tétől. Más nyelvi környezet­ben másként tanult volna beszélni, nyelvjárásias, Ide­genszerű, esetleg régies vagy választékos nyelvi formákat tanult volna meg Ez termé­szetes is. Ebből viszont az következik, hogy nyelvhasz­nálatunkat, nyelvi ismeretein­ket ízlésünket, tudatunkat nagymértékben befolyásolja az a környezet, amelyben ne­velkedtünk. Az így megszer­zett nyelvtudás azután ter­mészetesen változik: bővül, színesedik a nyelvi környe­zet változásával, kitágulásá­val, de változtatják, gazda­gítják olvasmányaink is, amelyekkel tulajdonképpen nyelvi környezetünket, tár­salgó partnereink körét bő­vítjük, szélesítjük. S az ol­vasmányokkal, jó könyvekkel szinte korlátlanul bővíthet­jük nyelvmestereink körét Először is a legjobbakat vá­logatjuk ki, amit nem tehe­tünk emberi környezetünk­kel, vagy legalábbis csak nagyon korlátozott mérték­ben, hiszen nemcsak tőlünk függ, kivel vagy kikkel be­szélünk, s nem tehetjük meg, hogy emberi kapcsolatainkat ez az egyetlen szempont irá­nyítsa. Olvasmányainkat han­gulatunknak, ízlésünknek, pillanatnyi érdeklődésünknek megfelelően választjuk ki, nyelvjárás színezetűt vagy a a városi nyelvet tükrözőt, egyszerű, áttetsző vagy tömö­rebb, bonyolultabb stílusút; mait vagy régebbit, s mind­ezt majdnemcsak helytől és időtől függetlenül, hiszen a könyv éjjel-nappal, otthon és utazás közben is rendelkezé­sünkre áll. Nyelvérzékről tehát inkább olyan értelemben beszélhe­tünk, hogy az egyik ember nyelvi téren is gyorsabban el­sajátítja, jobban megjegyzi, gyorsabban, ötletesebben al­kalmazza, amit ilyen vagy olyan módon hallott, tanult. S ez a nyelvérzék további tudatos tanulással-gyakorlás- sal ugyanúgy fejleszthető, mint más szellemi vagy egyéb képesség. Or. Lőrincze Lajos SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. november *#. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents