Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
OLVASÓ NÉPÉRT ! Évek, emlékek... Széles körű társadalmi összefogást A SOMOGYI NÉPLAP OKTOBER 30-1 SZÁMÁBAN vitaindító cikk jelent meg A tetteken a sor címmel. A cikk nagyon időszerű, a benne fölvetett gondolatok mindenképpen nyilvánosság elé kívánkoznak. Megállapításainak nagy részével egyetértek, de nem mindegyikkel. Többek között a következő sorokkal sem: »Somogybán szervezetten és tudatosan semmit sem tettünk fél év alatt az Olvasó népért mozgalomban. Véleményem szerint igaz, hogy nem hoztunk létre külön bizottságokat a mozgalom szervezésére, de az mégis él és terebélyesedik. őszintén szólva nem is vagyok híve a sokféle bizottságosdinak. Mert van már koordinációs bizottság, van népművelési tanács, van körzeti kulturális bizottság, aztán tsz művelődési bizottsági, társadalmi vezetőség Stb. Felsorolni is sok lenne mindet A lényeg: mindegyik — már a gyakorlatban is élő és működő bizotttság — tartsa feladatának a mozgalom szervezését, és az egészet fogja össze a járásban a járási népművelési tanács. A nagyatádi járásban a Magyar írók Szövetsége által meghirdetett Olvasó népért mozgalom célkitűzései a könyvtárosok, népművelők és a fentebb felsorolt bizottságok tagjai előtt már ismertek. A mozgalom gyakorlás megvalósítása azonban nem kampányfeladat. Nem alkalmi rendezvényről van szó, 8 ezért talán nem olyan látványos és lármás a propagandája sem. Ügy gondolom, hogy a mozgalom eredményessége megalapozottságától, a mindennapok aprólékos, de rendszeres munkájától függ. Már az elmúlt hónapok során több kezdeményezés született a mozgalom célkitűzéseinek szellemében. Ezek megvalósításán járásunkban is dolgoznak. Az ifjúság körében közismertté vált a jubileumi olvasómozgalom, amelynek a célja a szovjet irodalom megismertetése. A KISZ kb indította el az olvasónapló-pályázatot, amely ugancsak népszerű fiataljaink körében. Aztán itt vannak a különböző könyv-napok, -hetek. Éppen ebben az időszakban bonyolódik le a politikai könyv-napok rendezvénysorozata, a tavasz folyamán a költészet hete, az ünnepi könyvhét stb. író—olvasó találkozókra, könyvismertetőkre, ankétokra kerül sor minden településen. Könyvet kínálnak eladásra vasárnap délelőttönként az úttörők a háziasszonyoknak, könyvek sorakoznak a fogyasztási szövetkezetek boltjainak pultjain, a kirakatokban, előcsarnokokban, azt mondhatnánk: mindenütt, ahol emberek fordulnak meg. A JÁRÁS KÖNYVTÁRAINAK o forgalma az elmúlt években emelkedő tendenciát mutatott. 1968-ban a járás lakosságának 22,69 százaléka volt könyvtári tag. A járási könyvesbolt tavalyi forgalma egymillió forint volt. Mindezt összevetve: a kép egyáltalán nem elszomorító, természetesen ez nem jelenti azt sem, hogy nincs már tennivalónk. Az akad még bőven. Mivel lehetne és kellene még előbbre lépni? Elengedhetetlen a modern intézményhálózat, pontosabban: a jó könyvállománnyal rendelkező könyvtárak hálóLátogatóban A különböző helyeken tapasztalható jelenségek, észrevételek igen gyakran kapcsolódnak egymáshoz. Ügy érzem ez így helyes, ez így jó, mert arra irányítja a figyelmet, nem valami szélsőséges egyedi megnyilvánulásról, hanem sokkal többről van szó. És ezekre a kapcsolatokra érdemes, mi több, szükséges odafigyelni... A közelmúltban egy tanácskozáson elhangzott megjegyzés kapcsán jutott eszembe mindez. Vezetési módszerekről, követelményekről esett szó felelős irányító körében, s elhangzott többek között ez a vélemény: »Tudjuk azt, hogy az ifjúság nevelésében, formálásában milyen fontos szerepük van a családlátogatásoknak. Több oldalról is menynyi haszna van annak, hogy a pedagógusok otthonukban is fölkeresik tanítványaikat, illetve azok szüleit, és a beszélgetés során jobban megismerik egymást. Vajon nem lenne-e jó, célravezető és hasznos, ha ezt a vitathatatlanul bevált gyakorlatot a sajátos viszonyoknak megfelelően átvennék a szövetkezeti vezetőink?!« Ez a hivatalos fórumon elhangzott vélemény akaratlanul és hirtelen fölidézett emlékezetemben egy beszélgetést. Kinn a határban ebédszünetben nyolc-tíz szövetkezeti tag vett körül. Több mindenről esett szó köztünk, aztán egyikük azt mondta: »Tudja, a múltkor egyi’ :ste beállított hozzánk az elnökünk. Azt hittem először, valami baj van, vagy valami váratlan dolog akadt, mert hát nem szokott jönni. De aztán kiderült, nem- így van. Erre járt, volt egy kis ideje, gondolta, bejön kicsit beszélgetni. Hát jó két órát eldiskuráltunk. Mindenféléről. Többet ért az mindenféle gyűlésnél. Meg valahogy igen jól esett a látogatás ...« Aztán másra fordult a szó. El is felejtettem a megjegyzést. De azon a tanácskozáson az a néháhymondat egy csapásra eszembe juttatta. Mert amit az a parasztember mondott és ami itt elhangzott, aközött nagyon is szoros, nagyon is nyilvánvaló a kapcsolat. És mivel így van — ahogy említettem — érdemes odafigyelni rá. Igaz az, hogy gazdaságvezetőink meglehetősen elfoglalt és nemegyszer túlságosan is zaklatott napokat élő embereik. De sokat hangoztatott alapigazság az is, hogy jól vezetni, feladatokat végrehajtani csak úgy lehet, ha a vezetőnek megfelelő, jó kapcsolata van az elképzeléseket valóra váltó emberekkel. Ennek a kapcsolatnak a megteremtéséről úgy szoktak beszélni, mint a vezetés művészetéről. És ha látszólag túlzónak tűnik is ez a kifejezés, valójában művészet megtalálni az utat a legkülönbözőbb tulajdonságokkal rendelkező emberek mindegyikéhez. Ügy érzem, ebben az útkeresésben nagyon is jelentős támasz, segítség lehet egy- egy ilyen családlátogatás. A tanácskozáson elhangzott javaslatot alátámasztja, helyességét igazolja egy másutt és jóval korábban elmondott vélemény. És hiszem azt is, ha kutatni kezdenék ebben a témakörben, számtalanszor felírhatnám a jegyzetfüzetembe azt a mondatot: »... valahogy nagyon jól esett a látogatás,«, illetve sok esetben így fogalmazva: »valahogy nagyon jól esne a látogatás«. Mert nem gyakorlat, nem elterjedt módszer ez. De igen jó lenne, ha azzá válna! E zek a találkozások szükségesek, de nem pótol- hajtják azt, amit egy otthoni látogatás jelent. Amire — bármilyen sok is a munka — a saját és az egész közösség érdekében érdemes időt szakítani! Apróság? Igen, annak tetszik. De minden egész , apró mozaikokból tevődik össze. Jó lénne az egész építése során megvalósítani ezt is, amit köz- használatban csak úgy mondunk: látogatás. Vörös Márta zata. A közös községi tanácsok létrejötte űjabb lehetőséget kínál ezen a téren is. Központi könyvtárakat kellene létrehozni a székhelyközségekben. Benedek Marcell írja Az olvasás művészete című könyvében: »Az irodalomtanárnak az a hivatása, hogy megtanítsa növendékeit olvasni«. Vallom. hogy az 1922-ben megfogalmazott gondolat ma is időszerű. Sőt... Vagy mondhatnám azt is. hogy még aktuálisabb. Már az óvodában el kell kezdeni a könyv megszerettetését a képeskönyvekkel. Az iskolákban ezt továbbfej lesztve mindennapos életszükségletté kell tenni az olvasást. A művelődés nem fejeződik be az iskola elvégzésével; az ismeretek megfakulnak. A növekvő feladatok viszont megkövetelik az állandó önképzést — elsősorban a könyvek segítségévek Álcád tennivalója tehát minden tanárnak nemcsak az irodalmat tanító nevelőknek. Ezért is tartom helyesnek azt. hogy az iskolák és a könyvtárak között már kezdenek kialakulni a jó kapcsolatok, a könyvtárlátogatás, irodalomóra a könyvtárban stb. A vitaindítóban és dr. Hock János hozzászólásában is számos. jól bevált, a korábbi esztendőkben sikerrel alkalmazott módszert találhatunk. Valóban, ezek némelyike már csak itt-ott él. Fel kellene újítani őket a cél érdekében. ÁLLÍTOM. HOGY KÖNYVTÁROSAINK nem szegények módszerekben, ötletekben. De kevesek ahhoz, hogy az olvasómozgalom tovább terebélyesedjék. Ehhez széles körű társadalmi összefogásra van szükség. Dorcsi Sándor Ti 1 f r 1 íz ev az új úton De sokan voltak a hona hasonlók!... A bizalmatlanok. a kételkedők, akik bizonytalanul lépegettek az út elején, ötvenkilencben volt ez, az alakuláskor, amikor még friss volt az aláírás a belépési nyilatkozaton. Amikor még azt mondta egyik- másik gazda betakarításkor: »Ide csak természetben, ami jár, hadd legyen a padlásomon — mert biztos ami biztos, ki tudja, mit osztunk év végén...« Nem tudom, mindez hogyan történt Csömenden annak idején, 1959. március 1- én, csak azt, hogy az alakulás napja lett a névadója a Március 1. Termelőszövetkezetnek. A tavaszvárással együtt valami másféle várakozás is betöltötte a levegőt ebben a kis faluban. Hogyan lesz ezután? Ki-ki munkába indult, kényelmes lassúsággal vagy reménykedő hittel, lendülettel. Munka mindenütt volt, s kialakultak a beosztások. Kocsisok, növénytermesztők, traktorosok, állattenyésztők — megannyi új meghatározás a falvaik szövetkezeti parasztjainak munkaköréből, ami azelőtt nem volt... — Én tehenész lettem mindjárt -z elején. Ügy éreztem, hogy ha valakire ilyen nagy értéket bíznak, annak meg kell mutatnia, hogy rászolgált — mondja Szentes Józsi ■bácsi. — Azóta is megmaradtam a jószág mellett. (Mielőtt találkoztunk, Vörös Ferenc állattenyésztési brigádvezető mondta el, hogy a most ötvenhat éves ember minden évben becsülettel helytállt. Tavaly példáid több mint 25 000 forintot kapott a közösből pénzben és természetben.) — Egy évtized egyazon beosztásban, mindenképpen szép idő. Hogyan döntött a tehenek mellett? — Azelőtt hat holdon gazdálkodtam, de jószágom mindig volt Amikor beléptem, két tehenet, egy ü-zőt meg egy növendék bikát vittem be a szövetkezetbe. Aztán azt mondtam, ha nem kell megválni a jószágtól, én továbbra is szívesen bánok velük. Persze többel, mint amennyi nekem volt. Így lettem énükkor tehenész. Nem könnyű munka ez, higgye el... Különösen a fejes nehéz. Mert a tehenész etet, gondozza az állatot, fej, fölneveli leválasztásig a borjút, legeltet... A fejést azt megérzi a kezem. A trágyát már lóval húzatjuk ki az istállóból. Mutatja a kezét, a tenyerét, amivel fej. Kérges, repedezett — Szeretjük mi a munkát. Az apám most halt meg, pár hónapja. Nyolcvanéves volt, de az utolsó napig dolgozott a téeszben... — Megvan-e még az a jószág, melyet akkor bevitték? Vagy legalább néhány az induló állományból? — Hát, akad egy-két öregebb tehén, amit alakuláskor üszőként hoztak be a gazdák. Éppen máma reggel kérdezte Vörös József, hogy megvan-e Hakni Kaposváron Fény és fellegek címmel irodalmi műsort hirdetett a kaposvári Latinka Művelődési Központ csütörtök estére, neves budapesti művészek felléptével. A vonzó nevek hatására tekintélyes számú közönség gyűlt össze, majd távozott kiábrándultán, csalódottan az előadás után. Sőt, becsapva érezhette magát. A műsor »fel- legeií« ugyanis az előadóművészek felkészületlensége, in- diszpanáltsága, az egész műsor összetákoltsága, »fényét« pedig a színpadi reflektorok adták. S az egészben a leg- szamorúbb, hogy ma nálunk mindezt bárhol és bármikor meg lehet csinálni. Anélkül, hogy az ügynek felelőse volna. Anélkül, hogy bárkit el lehetne marasztalni, felelősségre lehetne vonni például azért a szégyenteljes kínlódásért, melyet az előadóművészet pajzsa mögött valakik műsor gyanánt Kaposvárra elhoztak. A rendező, a Latinka Művelődési Központ irodalmi műsort szeretett volna, neves művészekkel. Fölkérte az Országos Filharmónia illetékes szervezőjét, Lelkes Pétert egy irodalmi összeállításra. Ahogy általában ilyenkor lenni szokott: több művész »«technikai okok« miatt nem jöhetett. Mások jöttek helyettük. Megváltozott az engedélyezett műsor is jó részben, és a nézőtérről gyakran úgy éreztük, hogy mindenki azt a verset mondja, amelyik éppen eszébe jut. (Ha eszébe jut...) A rendező szerv tehát zsákbamacskát vesz és — eDben ő is hibás, öt is becsapják Ilyenkor. Mit tesz a kiközvetítő? Mossa kezeit. Végtére a művészek működési engedéllyel rendelkeznek. Csak ott hakniznak, ahová elhívják őket. Persze az Országos Filharmónia »áldásával«. Hogy milyen a műsor? Hogy azt és azok adják-e vajon elő, amit és akikert engedélyezett? Kit érdekel?! Ez már nem az ő asztala, hiszen a rendező szerv a Latinka Művelődési Központ. S a művészek? őket háromnégy vers elmondására kérte meg a szervező. Budapest— Kaposvár ma már nem távolság. Két forgatás vagy fellépés között leruccanás ez. Készülni sem kell, a művek a repertoár, ban »készen« vannak. Túlságosan is készen. Hogy a közönség észreveheti a készületlenséget? Na és. Majd elfelejti. Mindez 1969-ben nálunk megtörténhet. Legálisan, törvényesen. Pedig, ha rossz egy rendelkezés vagy ellenőrizhetetlen a végrehajtása, nem ártana módosítani rajta. S hogy ne legyünk igazságtalanok: a műsorban Mensáros László, Koncz Gábor és Tur- pinszky Béla előadásán nem látszott meg a készületlenség. ök megpróbáltak élményt adni, ha már belecsöppentek ebbe a kényszeredett és hevenyészett hakniműsorba. Ezen tűi azonban a műsor többi része méltatlan a legapróbb megjegyzésre is. W. E. Fejlesztik az egészségügyi felvilágosítást A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége pén télién Gegesi Kiss Pál akadémikus elnöklésével ülést tartott a vöröskereszt székházában. Megtárgyalták a vöröskereszt jövő évi munkájának irányelveit és gyakorlati munkatervét. A munkaterv előtérbe helyezi az egészségügyi felvilágosítás fejlesztését'a mezőgazdasági, az ipari és az egészségügyi intézményekben egyaránt. Az ideihez képest 1970- ben hét százalékkal kívánják növelni a térítés nélküli véradást. Fokozzák az ifjúsági vöröskeresztes csoportok számát és javítják a vezetőképzés színvonalát. A családvédelmi tevékenység és az alkoholizmus elleni küzdelem fejlesztésén tűi a munkaterv azzal is számol, hogy jövőre a vöröskereszt nemzetközi feladatai bővülnek — már csak azért is, mivel a Magyar Vöröskeresztet az idén beválasztották a Vöröskereszt Társaságok Ligájának végrehajtó bizottságába. még az üszője. Mondtam neki, hogy megvan. Tehén már, vagy hat borjút adott a közösnek. Arról beszélgetünk, hogyan alakult az állomány, a takarmányhelyzet, a tejhozam az elmúlt években. Józsi bácsi gondjaira mindig tíznél több tehén volt bízva, de mindig tudta, mi újság az egész tehenészetben. — Ügy indultunk, hogy kevés volt az abrak. Most? A mezei takarmány is jobb. a rét is gazdagabb. Az első esztendőkben kétszáz litert fejtünk naponta, az idén nyáron háromszáz fölött voltunk, pedig a jószág csak legelt... Sajnos, pozitív az állomány. Most, hogy kimondtuk az egyesülést, jövőre talán lehizlalják ezeket, és csupa negatív, fertőzésmentes tehenünk lesz. Hogy melyik a legjobb tehenem? Ilyenkor; nincs legjobb, már a tejelés miatt gondolom, mert borjút várok a legtöbbnél. Persze, kereset dolgában ez nem rossz, mert az ellések után meg a leválasztásért külön munkaegységet kapok. — Melyik volt a legjobb éve? Amikor leginkább kijött a számítása? — Azt hiszem, az idei év lesz az. Sok terményt kaptam, és ilyen magas értéke még nem volt a munkaegységnek. Havonta megkaptuk egységenként a 25 forint előleget, a többi év végén jön. Nem hiszem, hogy az állattenyésztőt bárki irigyelné. Nincs különbség hétköznap vagy vasárnap, nyár vagy tél között, mindig helyt kell állni. Megjár nekem is a szabadság, de még egyszer sem vettem ki, mert nincs, aki helyettesítsen. Ilyenkor kifizetik pénzben a szabadságot. Szentes Józsi bácsi csak egy a sok közül, aki becsülettel végzi a munkáját ott, ahova tíz évvel ezelőtt oda- állt. Illetékes országos fórumokon a közelmúltban tárgyaltak arról, hogy a termelőszövetkezetek adományozzanak törzsgárdaj'el- vényt és jutalmat azoknak a gazdáknak, akik szorgalmukkal. hűségükkel rászolgáltak. Megérdemlik ezt a Szentes Józsefek ... Hemesz Ferenc & vszázadok óta zúgtak a & gyönyörű Kársak az omladozó bástyafal árnyán és eljött az idő, amikor Európa vette szájára őket. Húsz ország botanikusai sereglettek össze csodálatukra. A hajdani színház alagsorában — más mindent betöltötték a liszteszsákok — így zokogott egy izlandi tudós a bankett tetőpontján: — Hogy nálunk miért csak törpényire nőnek?! Egy emberként határozták el a híres harsak bekerítését. Akta szerkesztődön.. Lediktálta egy heves ifjú, aki munka közben csókot lopott gépírónÖje hamvas nyakára és ezért két egyforma pofont kapott. KiszignáUák. Aláírták. Megint alaírtak. Iktatták. jóváhagyás Fölterjesztették. Végleg jóváhagyták. Alig fél év alatt! — Nálunk aztán tényleg nincs bürokrácia — vágta ki kevélyen a pénzügyi osztály vezetője, s rögtön ki is adta a megrendelést a »Tupir« fodrászszövetkezetnek, amelyet az egykori patkókovácsok alapítottak, hogy legyen vajas kenyerük továbbra is. — Ebben nincs pénz — morgott a fófodrász-főkovacs. — Hét hárs köré alig kell kerítés! — Fenét hét hárs! Hetven hárs az, komámuram! — Hét az! Itt t\in la! Gépelési hiba folytán — oka volt a kapott csók — az aktában tizedére csökkent a fák száma. Rendkívüli értekezlet ült össze nyomban. — Egy jóváhagyott akta megváltoztathatatlan! — így igaz! — Most mi legyen? — Igazság. Vagyis, ami gépelve vagyon. Hét hárs. A többi hatvanhárom azonnal kivágandó. Csak a hivatalsegéd jajdult fel. — És mi lesz a hírnevünkkel? — Örökké élni fog — meredt a jövőbe az illés. — Példás ügykezelésünk hire szét- gyürűzik a nagyvilágba . . És így is lett. Darázs Endre SOMOGYI NÉPLAP at. 19W. november 84. 0
