Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-29 / 251. szám

EVK- és KK-rnérkőzés előtt az Újpest és a Csepel Az Újpesti Dózsa labdarú­gó-csapata éppen csak kifújta magát a Ferencváros elleni mérkőzés után, s hétfőn dél­előtt már a Ferihegyi repü­lőtéren gyülekeztek a játéko­sok. Göröcs, Dunai II. és Bán­kúti változatlanul sérült, így a vasárnap szerepelt játékoso­kon kívül Borbély, Horváth, Színi és Nyíró utazott Brüsz- szelbe. A belga fővárosból gépkocsival mentek Brugesbe, ahol az ellenfél, az FC Bru­ges vezetői fogadták őket Huszonkétezer néző előtt ke­rül sor az EVK-mérkőzésre, amelyet ma este nyolckor, villanyfénynél rendeznek meg. Hasonlóan a belga mérkő­zéshez, Budapesten is este találkozik a Csepel a Wacker Innsbruck csapatával. A cse­peliek balszerencsés öngóllal kaptak ki az első mérkőzé­sen, most azonban nagyon fo­ASZTALITENISZ NB III gadkoznak a játékosok, hogy legyőzik az osztrák labdarú­gókat. A Csepelnek 1:0-ás győzelem már elég a tovább­jutáshoz. A Wacker Innsbruck vezetői döntetlenben remény­kednek — Ettmayer nélkül. A kiváló labdarúgóra a váloga­tott tart igényt, ezért nem utazhatott Budapestre a csa­pattal. A Kinizsi megszorította a Pécsi Bányászt Az asztalitenisz NB III va­sárnapi fordulójában a K. Ki­nizsi férficsapata a veretlenül listavezető Pécsi Bányász el­len állt asztalhoz. Eleinte úgy tűnt, hogy a Kinizsi vaskos meglepetéssel szolgál, 6:3 arányban vezetett is, de a döntő fontosságú mérkőzése­ken mégis a pécsiek rutinja érvényesült. Pécsi Bányász—Kaposvári Kinizsi 9:7 Gy.: Ragoncsa (4), Horváth (3), Keller (2), illetve Szalai, Puska, Bérdi (2—2), Bérdi II. Győzött a magyar ifjúsági válogatott Ptienjanban A labdarúgó ŐRT utolsó mérkőzését a magyar és az NDK fiataljai vívták a kilen­cedik és a tizedik helyért. A magyar ŐRT válogatott 1:0 arányban győzött Gassnak a 87. percben fejelt góljával. A tornát a Koreai NDK nyerte a Szovjetunió előtt. Csak a fejét, hölgyeim! Manapság már nemcsak a d!- vsxt, hanem a sport is igyekszik elmosni a két nem közötti hatá­rokat. Marlene Dietrich hosszú­nadrágja még megbotránkoztat­ta a világot — ma már nem is igazi no az, akinek szekrényé­ből hiányzik a pantalló, vagy még inkább a nadrágkosztüm. Vannak azonban olyan amazo­nok is, kik nemhogy a hosszú-, de még a rövid nadrágot is irigy- lik társnőjüktől. » igyekeznek megszabadítani öt, ettől a ruha­darabtól. Szó, ami szó, női válo­gatott futballmérkőzésre került sor a ködös Albion fővárosában Anglia és Skócia között. A pá­lyán iszonyatos küzdelem, ke­mény belemenések, durva szere­lések. Az angol szurkolók a fut­ball-világbajnokságon már egy­szer bebizonyították, hogy képe­sek gólt bekiabálni az ellenfél kapujába — ha éppenséggel a csapatnak nem sikerül bevenni a hálót. Tehát nem hidegek és ki­mertek, mint a City üzletembe­rei, mert hát ugye a keményka­lap alatt is lehet eey-egy forró fej. Ezeknek a fejeknek ezután női foc,meccsekre kell járniuk, mert n képből ítélve a küzdelem a labdáért ott sokszorta nagyobb, mint mondjuk a Manchester— Leeds mérkőzésen — pedig né­ha-néha ott is látni focit. Hölgyeink teliát — miután fan­tasztikus világcsúcsokat úsznak, ugranak és futnak — a legjob- hól, a legnagyszerűbből sem akarnak kimaradni. Elhatároz­ták, hogy futballozni fognak, a amit ők egyszer elhatároztak ... abból mindig lett valami. Ná­lunk még csak gyerekcipőben járkál t-z a fajta labdarúgás — bár ki tudja, hogy valahol vi­déken mit forral a fejében egy ügyes edző? — de a szigetország­ban válogatott szinten kaparják ki egymás szemét a méltóság- teljes ladyk és görlök. Fordul a világ! Ma még mi uta­sítottuk a feleségeket, hogy pon­tosan délre legyen kész vasár­nap az ebéd, mert kettőkor foci- meccsre megyünk, holnap már c szabja meg az étrendet va­sárnapra, s tizenegykor veszi a szerelését: mérkőzésem van, most te főzöl! Blinden esetre egyet feltétlenül megér egy ilyen női futballmeccs. Néhány játékosunkat — akik ide­genkednek a férfias játéktól — el kellene küldeni a hölgyek kő­ié szélsőnek vagy összekötőnek. Hátha sikerülne megszoknia a kemény mérkőzés őket. •. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. október M. Izgalmas versenyek i az atlétikai CS6 második napján Új magyar csúcs az ifjúsági női magasugrásban Ami a somogyi atlétákat il­leti, nem panaszkodhatunk. Férfi csapatunk a Budapesti Honvéddal szemben ugyan alul maradt, de biztosan nyert a Győri Dózsa ellen. Balsze­rencsés versenyt vívott a so­mogyi női együttes, amely az első napon még mindkét el­lenfelével szemben pontelőnyt harcolt ki, viszont a hajrában lemaradt s például a MAFC- tól egypontos vereséget szen­vedett. A somogyi versenyzők ered­ményei: Férfiak: 110 m gát: 2. Lippai 16.7 mp, 5. Terlakl 17.8 mp. 100 m: 1. Korona 11 mp, 5. Együd 11.6 mp. Súlylökés: 2. Németh 13,20 m, 6. Papp 10,89 m. 3000 m akadály: 1. Pamu­Korona győzött. 100 és 200 méteren Fossbury stílusában repül a 168 centiméteres magasság fö­lött Rudolf Erika. ki 9:27. 2 perc, 3. Áos 9:36. 8 perc. Rúdugrás: 1. Horváth 340 cm, 4. Szirmai 250 cm. 1500 m: Kovács 3:53. 9 perc, 6. Csutorás 4:28. perc. 400 m: 3. Erdős Tamás 51.1 mp, 6. Varga László 54.9 mp. 4x100 m váltó: 2. Somogy 45.1 mp. Távolugrás: 3. Junászka 638 cm. 4. Tóth 631 cm. Kalapács: 4. Dr. Tóth 41,24 m. Hármasugrás: 3. Faludi 12,75 m. Diszkosz: 3. Földi 41,56 m, 5. Papp 35,36 m. 10 km gyaloglás: Podó 51:34. 6 perc. 400 m gát: 2. Végvári 60.3 mp, 3. Lippai 60.6 mp. 800 m: 1. Kovács 1:33.4 perc, 2. Erdős 1:53.9 perc. 200 m: 1. Korona 22.8 mp, 6. Együd 24.6 mp. 5000 m: 1. Pamuki 15:04.4 pere, 3. Ács 16:04.6 perc. Gerely: 3. Németh 56,09 m, 4. Farkas 55,92 m. Magas: 4. Terlaki 174 cm, 6. Junászka 16ő cm. Nők: 100 m: 4. Bánó Zsuzsa 13.4 mp, 5. Czifra Margit 13.6 mp. Diszkosz: 4. Horváth Tünde 31,32 m, 6. Matics Margit 29,28 m. Távolugrás: 1. Széles Kata­lin 513 cm, 2. Bánó Zsuzsan­na 501 cm. 400 m: 1. Bánhegyi Erzsébet 61.4 mp, 4. Czifra Margit 64 mp. Gerelyvetés: 1. Horváth Tünde 35,56 m., 6. Babos Má­ria 23,62 m. 4x100 m váltó: 2. Somogy 51.9 mp. Magasugrás: 1. Rudolf Eri­ka (MAFC) 168 cm (új orsz. ifi csúcs), 4. Bánó Zs. 148 cm, 5. Peresa Magdolna 144 cm. Súly: 5. Horváth Tünde 10,07 m, 6. Matics Margit 8,75 m. 100 m gát: 1. Horváth Tün­de 16,6 mp, 6. Nagy Vera 20,2 mp. 800 m: 2. Bánhegyi Erzsé­bet 2:22.6 perc, 4. Ács Lajos- né 2:29.6 perc. 200 m: 4. Hecz Zsuzsa 27.4 mp, 6. Czifra Margit 28.7 mp. 4x400 m váltó: 2. Somogy 3:29.4 perc. A pontversenyben: Férfiak: Bp. Honvéd—So­mogy 118.5:91,5, Bp. Honvéd— Győr 146:69, Somogy—Győr 128:76. Nők: Győr—MAFC 60,5:56,5, Győr—Somogy 66:51, MAFC— Somogy 59:58. MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: Nagybajom községben 19.30 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁ­SOK. VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor. A HOLTAK NEM VÉNÜLNEK. Magyarul beszélő NDK-film. (X. 29-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: KEDVES BRI­GITTE. Színes amerikai film­vígjáték. 6 és 8 órakor: A DOMB. Angol film. Csak 16 éven fe­lülieknek! (X. 29-ig.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor- Az APÁCA. Magyarul beszélő francia film. Csak 16 éven felüliek­nek! TELEVÍZIÓ Budapest 9.00: Műsorismertetés 9.01: Ebéd­szünet. 9.20—12.40: Sellő a pecséi­gyűrűn. 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.03: Dzsesszpodium. 18.20: Kérdez a néző .. 19.05: Rek­lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.2-ü: Zenei Figyelő. 19.58: Szünet. 20.00: Tv-hírado. 20.20: Angyal kaland­jai. Az igazság mérlege. Magyarul beszelő angol bűnügyi film. 21.10: A költészetpercei. 21.15: Emberség­gel. Dokumentumfilm. 21.55: Tv- híradó, 2. kiadás. Zágráb 17.15* Magyar nyelvű adás. 17.45: Jégkorong: Medvescak—Olimpia. 19.15: Népszerű zene. 20.35: Mesz- sze Ausztráliától. Tv-vígjáték. 21.35: H ilm, színház és . . . Osztrák tv. 17.30: Mi leszek, ha nagy leszek? 18 00: Francia nyelvlecke. 13.50: Tv-konyha. 19.39: Tv-híradó. 20 06 : Sporthírek. 20.15: Osztrákok Ame­rikában (2. rész). 21.05: Két tv- játék. 22.c5: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól regge­lig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.20: Verbunkosok, nép­dalok, 9.08: Puccini: Tosca. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Króni­ka. 12.20: Ki n>er ma? 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Kovács Apol­lónia és Varga András énekel, Bige József furulyázik. 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.00: Haydn: B-dúr szimfónia. No. 98. 14.29: Az élő népdal. 14.39: Emlékezés Bóka I.ászlóra. 15.00: Hírek. 15.10: Stark Tibor táncdalaibóL 15.20: Magyar századok. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A magyar kórusmoz i galom története. 16.41: Ferihegytől Jerevánig. 17.00: Hírek. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: Ruggiero Ricci hegedül. 17.51: A Közel-Kelet közelmúltja. 18.06: D/sesszlemez- rarádé. 18.53; Hallgatóink figyel­OKTÓBER 29 SZERDA Nárcisz Milyen lesz az időjárás? Várható időjá ás mi estig: Felhöátvonulások, az északkeleti megyékben egy-két helyen futó eső. Az élénk, hely ként viharos északnyugati, észa­ki szél csak las n mérséklődik. A délnyugati me­gyék egyes hel in hajnalban ködképződés. A tárható legmag sabb nappali hőmérséklet ma 13— 16 fok között lesz. — A Kaposvári Járási Ta­nács V. B. a községi szabály­sértési bizottságok munkáját, valamint az első félév költ­ségvetési és fejlesztési ter­vét értékelte tegnapi ülésén. — Nyugdíjastalálkozót ren­dezett Nagyatádon a szak­maközi bizottság, a Hazafias Népfront járási és községi bizottsága és a Komfort Ktsz. A csaknem száz nyugdíjast Hies József, a szakmaközi bizottság elnöke köszöntötte. Ezután a ktsz irodalmi szín­pada adott műsort, majd a KISZ-isták virágcsokrokkal kedveskedtek a nyugdíjasok­nak. A műsor után a rende­zők vendégül látták a meg­hívottakat. — Rádiótávirász tanfolya- root indít kezdők részére — az előző évekhez hasonlóan — az MHSZ kaposvári rá­diósklubja. A november 10- én kezdődő tanfolyamra bár­ki jelentkezését szívesen ve­szik, de főként a középisko­lásokra számítanak. A sike­res vizsga önálló adásra jo­gosítja őket. — Törpe vízmű építését kezdték el Balatonőszödön. A két és fél milliós költséggel épülő vízmű 670 embernek ad 1970 májusától jó minő­ségű ivóvizet. — Tanulnak a trófeabírá­lók. Négy megye vadászszak­emberei tartózkodtak a múlt héten Kaposváron. A Bara­nyából, Tolnából, Zalából és Somogyból érkezett trófeabí­rálóknak Bakai László, az Országos Trófeabíráló Bizott­ság tagja tartott elméleti és gyakorlati oktatást — A műszaki könyvhetek alkalmával jól sikerült an- kétot rendeztek 23-án a 13. sz. AKÖV-nél. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, valamint a Műszaki Könyv­kiadó szervezésében a gép­javításokról szóló könyvekről hangzott el előadás, majd könyvvásárt rögtönöztek. — San Franciscóba érkez­tek a szovjet űrhajósok. Georgij Beregovoj és Konsz- tantyin Feoktyisztov szovjet űrhajósokat az Egyesült Ál­lamok nyugati partvidékén tett útjukra amerikai kollé­gáik, Gordon Cooper és Eugene Cérnán kísérik. mébe! 19.8«: Esti Krónika. 19.35: N épzenei magazin. 20.15: Hallgas­suk együtt! 21.02: Hírek. 21.05: Gondolat. 21.45: A Stúdió 11 ját­szik. 22.00: Hírek. Kb. 2215: Sport­hírek. 22.20: Komolyzene — vidám zene. 25.20: Könnyűzene éjfél előtt. 24.00! Hírek. 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorrai. 8 05: Világhírű előadók Liszt-müveket zongoráz­nak. 8.45: Tallózás a világsajtóban. 9.00— 10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Né­hány perc tudomány. 12.00- Zene­kari muzsika. 13 00: Hírek. 13.05: A bagdadi borbély 13.45: Irtőiárás- és Vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ha­lig. 17.33: Közvetítés a Csepel— Wacke- Innsbruck KK labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről. 18.20: A munkahely, mint Iskolapad. 19.12: A mar:.Var népdal szerepe Bartók és Kodály dalaiban. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika H. 20.25: Üj könyvek. 20.27: A histó­riák forrásánál. 20.47: Könnyű hangszerszólók. 20.55: Közvetítés az FC Bruges—Ü. Dózsa EVK labda­rúgó-mérkőzés II. félidejéről. 21.50; Mozart: B-dúr vonósnégyes. 22.15: Részletek Vincze Ottó operettjei­ből. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűze­ne. 2320: A XX. század zenéjéből. 24.00— 0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10- Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek, S/a lecke. 19.10: Szá­zadok balettmuzsikája. 20.16: Hí­rek. 20 19: Barokk kamarazene. 21.14: Magyar zeneszerzők. 21.51: Visszafelé az úton. 23.00—23 15: Hí­rek. MA 130 EVE, 1839. október 29-én született Budapesten Steindl Imre épí­tész. Tanulmányainak egy ré­szét Budán végezte, majd a bécsi képzőművészeti aKadé- mián egészítette ki, magasabb fokon. Fiatalon Jett rendes ta­nára a budapesti Műegyetem­nek. Tevékenységének igazi te­rülete nagy épületkomplexu­mok tervezése volt. Steindl tervezte a budapesti új város­házát. az 1941-ben felrobban­tott Margit-híd hídfőit és a mai Műegyetem eredeti épüle­teit. Életpályájának csúcsát az Országház tervpályázata első dijának elnyerése jelentette. Az ö terve alapján épült föl a Parlament, 1885-ben- kezdték meg építését. Működési területe kiterjedt hazai középkori mű­emlékeink restaurálására is. Az ő tervei nyomán építették újjá korhűen a Vajdahunyad várat, a szegedi ferencrendiek temp­lomát és a jáfct apátsági temp- lomoi Sok irányú építészeti te­vékenysége elismeréséül a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották 1898-ban. Rendőrkézen a váncsodi gyilkos Súlyos bűncselekmény tör­tént hétfőn este a Hajdu-Bi- har megyei Váncsod község­ben. F. Zsigmond 15 éves foglalkozás nélküli váncsodi lakos hétfőn este 6 órakor behatolt a helyi postaihiva­talba, és megtámadta az ott egyedül tartózkodó Méhes Julianna 21 éves fúrtál la­kost, kisegítő postai segéd­tisztet. Megkötözte, majd tő­rével leszúrta a lányt, aki a helyszínen megholt. F. Zsigmond ezután a postahi­vatalban talált készpénzt, va­lamint áldozatának ingóságait magához véve elmenekült.' Kedden a hajnali órákban a berettyóújfalui vasútállo­máson a rendőrség elfogta a súlyos bűncselekményt elkö­vető fiatalkorút, és előzetes letartóztatásba helyezte. — Epen és egészségesen megkerült Sophine Duguet hároméves kislány, akit a múlt hét péntekén raboltak eL A kétségbeesett apa a rablók által megjelölt he­lyen letette az egymillió frank összegű válságdíjat, mire a rablók a kislányt sza­badon engedték. Vakmerősé­gükre jellemző, hogy a leány­kát a soissons-i rendőrkapi­tányság udvarára vitték. Sze­mélyük megállapítására a nyomozás folyik. — Nem tartotta meg a kö­vetési távolságot személygép­kocsijával Kaposvár külterü­letén Vendel Gyula 24 éves nagyberki közgazdász. A for­galom miatt hirtelen fékezett, és áttért az úttest menet­irány szerinti bal oldalára. Így összeütközött a vele szemben segédmotoron sza­bályosan közlekedő Klesz- káts János 57 éves kaposvári bolti eladóval, s az súlyosan megsérült. A vizsgálat tart. — Majomtól vett szarúhár- tyát ültetett át egyik betegé­nek a szemébe dr. Szutiro bandungi orvos. A műtét si­került, a beteg visszanyerte a látását. — A Mezőgazdasági Gépkísérletí Intézet értesíti ügyfeleit, hogy az intézet központja áttelepült. Címe: Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 4. Postafiók; Gödöllő 103. Telefon: Gödöllő 650. Bankszámla: 174 092- 224. Megközelíthető a HÉV gödöl­lői járataival, leszállás az Erzsé- bet-kerii megáll ihelynél, melytől az Intézet mintegy 300 méterre a Tessedik Kollégium mögötti terü­leten van. (9351) — Áramszünet. Érti sítjük a fel­sorolt községek lakóit, hogy 1969. október 3-án reggel 3 órától 16 óráig áramszünet lesz: Kaposmé- rő Baglas-nuszta, Ebédvesztő, Ka- posújlak. Szarkavár, Patca. Ka- posszerdahely, Szenna, Szilvás- szentmárton, Zselickisfalud, Tokaj helységekben. (9330>

Next

/
Thumbnails
Contents