Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-26 / 249. szám
Abfak- és aftógyár épO! Perceket faragnak le a hétből AUGUSZTUSBAN MEG A TEREPET RENDEZTÉK, alakot ástak- A fer.yőcsarnok mögötti területem azóta áll az ép ületasz tálas-ipari üzem vasbeton váza. A homlokzat mögött már a tetóelemeket emeli be az autódaru. Hatalmas üzemcsarnok lesz. egy futball- pálya is elférne alatta. ; Korszerű építkezés, még az alapok betonágyait is úgy szállították a helyszínre. A Dél- íhagyarországi Fűrészelt csurgói telepén még nem építkeztek ezzel a módszerrel Cserregi József, az építkezés vezetője 16 tagú brigáddal állítja össze az óriás vasbeton csarnokot A kritikus pontokat hegesztik, de az épület hatalmas k* terjedése miaitt bizonyos elmozdulást is hagynak a hőre változó betonnak. — Ezeket a vázakat még a földrengés sem teheti próbára, olyan szilárdan állnak. A majdnem ötvenmóteres boltozat ívét négy oszlopsor tartja — mondja Csepregi József. Minden az ütemezés szerint halad, még másfél, két hét és áll az épület, csak a belső munkák lesznek hátra. A harmincötmilliós beruházás jövő év májusában kerül átadásra, s addig még a gépek, nagy értékű berendezések bekötését is el kell végezni A Somogy megye! Állami Építőipari Vállalat legjobb gyárépítő brigádja a garancia a határidő betartáséira. A még barátságtalan területen rideg beton tömbök között alakul a nyílászáró szerkezeteket készítő üzem külseje. A rönktér szomszédságában, a fenyőcsamok mellett minden kéznél lesz a folyamatos, biztonságos üzemeléshez. A felvágott fa körbejárja az 1600 uégyzetméter alapterületű csarnokot, s a szalag végén festve, szállításra készen kerül ^raktárba. M Az üzemi tetők — a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, a megyei TÖVÁL. egyesülés, a KISZÖV. a TÜZÉP, a Dél-magyarországi Fűrészek, a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság — kétszázötven embernek adnak munkát Huszonötén már a soproni épületasz talas-ipari üzemben ismerkednék a szakmával, a Csurgón is használatos gépekkel. Szakmai tanácsaik, hozzáértésük feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jövőre májustól decemberig 33 millió forint értéket termeljen az üzem. Tíz és fél ezer köbméter fenyőt dolgoznak majd fel egy év alatt. Az üzemet a sürgető szükség hozta életre. Az építkezések egyre növekvő ütemével nem tartott lépést a szakipari munkákhoz szükséges építőelemek, alkatrészek gyártása. Az üzem átadása után kevesebb gondjuk lesz a társulásban részt vevő vállalatoknak, szövetkezeteidnek, mert nem lesz hiánycikk az ajtó, ablak. Tizenkilenc tervrajz, az építkezés részletes kiviteli tervei igazítják el a Csepregi-bri- gádot a munkájában. Várják a lakatosipari anyagot, válaszfalat húznak a csarnok egyik sarkában. Kérték, hogy szombaton—vasárnap is kint lehessenek, kihasználva az akkor még napos őszi időt Csaknem mindennapos látogató az épülő üzemnél a csurgói fűrészüzem szb-titkára, Dorogi Imre. — Hagyományos építkezéssel egy év alatt sem végezték volna el azt, amit két és fél hónap alatt megvalósítottak. Ez az építkezési ütem jó érzéssel táti cl az embert Megnyugtató azt látót hogy a közös cél érdekében a lehető legtöbbet adják az itt dolgozók. JELEZ AZ AUTÓDARU, BETONELEM ÉRKEZIK. A harminchárom mázsás elem úgy illeszkedik a helyére, mintha egy finom műszerrel irányítanák. Aztán sorba érkezik a többi is: tető alá kerül a csarnok bejárati része. Csepre- giék brigádja perceket farag le a tervezett kéthetes határidőből — amíg összeállnak a be- t.ancsamok fal3i. Nagy József Növekvő igények Csurgón Beszélgetés Simon Jenővel, a községi tanács vb-titkárávol ím-tea Csnrg4 mir Járási központ. Néhány forrás mezővárosként említi. Volt botgyára, olajülője. Iiiara a község mező- gazdasági termékeit dolgozta fel. És van évszázados iskolakultúrája, amely a helység nevét országosan Ismertté tette. Hogyan változott Ipara a felszabadulás óta? — A negyedszázad alatt nemcsak a község, hanem a helybeli Ipar arculata is más lett — mondja Simon Jenő vb- titlkár. — Ma már senkinek sem kell az érettségizettek közül az egykor oly sikkes és az iskolavégzett ember rangját emelő sétapálca. Megváltoztak az emberek és az igények is. A Napsugár Kösz vagy a Délmagyarországi Fűrészek itteni telepén új munkásréteg nőtt fel új igényekkel. A Dél- magyarországi Fdrészrk csurgói telepén elmondták, hogy az emberek nemegyszer fáradtan állnak munkába, mert a délutáni műszak megkezdése előtt a szőlőben dolgoztak. Emiatt növekedett a balesetek száma is. A kétlakuág egyetlen ellenszere a fejlődő, erősödő ipar. — Hogy az Iparfejlődésnek agy községen belül milyen távlatai vannak, arra nehéz válaszolni. Csurgón elég nagy a munkaerő-fölösleg Főleg nők keresnek munkát. Sokan ingázva járnak Kaposvárra is. És sok csurgói lakik vidéki munkásszálláson. De a helybeli üzemek erősödése, bővülése, a* épülő asztalosáru-üzem nagyban enyhíti majd gondjainkat Erőnkből telhetőén mi is igyekeztünk segíteni, amikor — azt hiszem országosan is első községi kezdeményezésként — létrehoztuk a szociális foglalkoztató üzemet Kötéssel, varrással, képkeretezéssel foglalkoznak itt a csökkent munkaképességűek. Mit adnak, miben «cgftenck a* Itteni üzemek a községnek? — Eredményeink és gondjaink is közösek. Mert minden segítség, amit tőlük kapunk, közös célokat szolgál A Napsugár Ktsz-ben és a Dél-magyarországi Fűrészek itteni telepén segítenek a Csokonai táncegyüttesnek, hiszen fenntartási költségei elérik a húszezer forintot évente. A lakosság tüzelőgondjainak megoldásához hozzájárul a fűrésztelep. Közös vállalkozásunk lesz a vízmű építése. Itt a tejüzem is segít Sajnos, kivitelezőt erre még nem kaptunk. Milyen szolgáltatásokat Igényelnek Csurgó lakosai, és a megnő vekedett Igényekkel hogyan bír a kereskedelem? — Egyre több és egyre jobb minőségű szolgáltatást kívánnak a csurgóiak. A háztartási gépek, a mindennapi szórakozást jelentő rádió és televízió javítását a Napsugár Ktsz szolgáltató részlege már nem bírta ellátni. Ezért a nagykanizsai GELKA nyitott itt új fiókot. Reméljük, a kereskedelemben egészséges verseny lesz. Elég sok volt a hiánycikk, főleg élelmiszerből. Pedig az iparban dolgozók és a növekvő létszámú diákság igénylik a jobb ellátást. A helyi fogyasztási szövetkezet üzlete mellett hamarosan új boltot nyit Felső- Csurgón az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, és tervbe vettük az új ABC-áruház építését is. A község lakói igényelnék a vasárnap délelőtti nyitvatartási is, erre azonban egyelőre nincs lehetőség. A jobb kereskedelmi ellátásért van még tennivalónk bőven. Mert fejlődik az ipar, s ezzel arányosan nő a kereslet is. T. T. Pillanatkép Műszakváltás közben A zákány! Csokonai Termelőszövetkezet tésztagyára nem nagy épület. Fehér ajtaja is inkább orvosi rendelő ajtajára emlékezteti a látogatót, mint termelőüzem bejáratára. Csengetésemre Báli Györyyné jön elém. Fehér köpenyben, ken dobén van. Meg kell tartanunk az egészségügyi szabályokat — feleli kérdésemre. — Azért viselünk ilyen öltözéket Körbevezet az üzemben. A bejárattól balra a liszt- és tojástároló. A zákányii szövetkezetnék nem gond a tojás értékesítése. A tészták készítéséhez használja fel. A nagy szürke keverőgép elegyíti a lisztet a tojással. A gépből kiszedett tésztát gurítható állványokra rakják. Innen a hideg vagy a meleg szárítóba kerülnek. A csomagoló asztalain ízléses papírzacskók sorakoznak. Az itt dolgozó asszonyok éppen hattojásos tésztát csomagolnak. Varga Jánosné méri a te lerakott zacskókat. — Huszonöt dekás minden csomag tészta — mondja. Majd kérdésemre: — Egy év óta. mióta ez az üzem megindult, tapasztaltabbak lettünk, minőségileg is jobb lett a munka. Bránát Istvánná arról beszél, hogy két műszakban dolgoznak. ök reggel halikor kezdték, a másik műszakban doigoaók délután két órára jönnek. Kívülről már behallatszik beszélgetésük. Öltözője is van a kis üzemnek, itt veszik magukra a fehér ruhát. — Ebből a tésztából hetvenöt kilogrammot készítettünk és csomagoltunk négyen. A nagy kockás fajtából két mázsát is meg tudunk csinálni. Így azt a fajta tésztát jobban szeretjük. Evvel sok a munka. Szálanként kell a zacskókba raknunk, de így is nagyon kell vigyáznunk, hogy el ne törjenek. Az elkészült csomagoíkat Budapestre szállítják — tájékoztatnak. Aztán még hozzáteszik, amikor háziasszonyi minőségben kérdezem őket: — Mi mindannyit egyformán szívesen fogyasztjuk. Két műszak során egy nap alatt 320 kilogramm lisztet és 2600 tojást használnak feL Otthoni gondokról beszélnek, az ígért bérrendezést említik« mint várt eseményt. — Bár tiszta munka ez, da nem is olyan könnyű. Ml emelgetjük a nehéz zsákokat ia — mondják. A második műszak dolgozói érkeznek. A mai teljesítménytől érdeklődnek társaiktól. L. & Cserébe a bizalomért Pedagógusok, pszichológusok a megmondhatói, mennyire kritikus egy ember életében a tizennégytől a tizennyolcadik életévig terjedő időszak. Nem ritka az olyan fiatal, aki az ideális családi körülmények ellenére is a rossz utat választja — ha lehet egyáltalán üyen fiatalon tudatos életút választásáról beszélni. Mennyívd nehezebb hasznossá, elismertté válni egy fiatalnak, akinek a magánéletében egyre-másra következnek be a megrázkódtatások. S a mérce számára is ugyanaz — ha nem magasabb —, mint a többi fiatalé... Tizennégy éves volt, amikor meghalt az édesanyja Apja rövidesen ’snét házasságot kötött, aztán elvált Követke- aett az új házasságkötés — egy y> lelkű asszonnyal, aki törődött a nyolc árván maradt gyerekkel. De a részeges apa megkeserítette az életüket, nem múlott el nap veszekedés, dulakodás nélkül. A hajmást tti-níl eladó 10» férőhelye* tehénistállóhoz alkalmas G. 44-33-as vasbeton gerenda 133 db; Ml jelű vb-gerenda 50 db. Eladás TüZÉP-áron. A vevő kívánságára a gerendákat a helyszínre szállítjuk. A rakodási és a szállítási költségeket felszámítjuk. CgyLntézó: Szigeti Ferenc, Hajmás, tsz-Iroda. Telefon: Gálosfa 12/b. (80203) A kisi'ny -kikészült«, még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott Mindenre elszántan kopogtatott a gyámhatóság ajtaján, s kérte az azonnali állami gondozódba vételét. Az előadó tudta, hogy a kislány szorgalmas tanuló, nevelői szerették; soron kívül intézkedett Az idén márciusban a kaposvári gyermek- és ifjúságvédő intézetbe került Az Intézet igazgatója a textilművekbe helyezte el, a lány új otthona pedig a leányszállás lett. Ügy látszott rendibe Jön az élete. Bár nemegyszer hallotta: minden állami gondozott egyforma, mindegyik csavargó. És a lányokra még mást is mondtak... Augusztusban meglátogatta szüleit Az apja megkérdezte: akarja-e az állami gondozás megszüntetését? Felcsillant a szeme, talán még minden jóra fordul, talán az apa jól fog velük bánni. Honnan tudhatta volna, hogy csak azért akarja kihozni az apja, mert havon18—80 személy üdülésére alkalmas olyan vízparti vagy parthoz közeli balatoni villát keres bérletre nagy vállalat, ahol a szervezett étkeztetés megoldható. »FÉNY« 3333 jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (3333) ta fizetnie kell utána. Visz- szautazott Kaposvárra, hogy hazavigye a ruháit A szobatársai aludtak, amikor összecsomagolt Ki tudja, minek a hatására, a bőröndökbe rakta szobatársainak több holmiját is. Rendőrségi ügy lett belőle. A lány a mostohaanyjával visszajött Kaposvárra, hogy az állami gondozás megszüntetését kérje. Semmiképpen sem akart a textilművekben maradni, szégyellte a lopást... Használt a jó szó: mégis maradt. Munkájával elégedettek voltak, a munkatársai megbecsülték. A napokban volt a bírósági tárgyalás, a lányt a lopás miatt vonták felelősségre. Egy évi próbaidőre bocsátották — elegendő idő a bizonyításra. A tárgyalás után váltottunk néhány szót. Nagyon megvolt illetődve, az eljárás során mindenki mellette állt Megérezte, a bizalomért cserébe jő munkával, kifogástalan magatartással kell fizetnie. Közvetlenül a lopás után a rendőrségen már találkoztunk. Ajkait makacsul összezárta, bármit mondott is a kihallgató rendőrtiszt Szemmel láthatóan kényelmetlenül érintette, hogy fölidéztem ezt Aztán magyarázatot adott: akkor még egyáltalán nem tudta, mivé alakul az ügy, áll-e mellé valaki? Mert akadtak szomorú tapasztalatai is:»»Te csak egy intézeti vagy...« Ilyen rosszindulatúak lennének ezek az emberek? Inkább felelőtlennek mondhatók. Egyszerűbb kézlegyintéssel elintézni: minek törjem magam. Egyszerűbb és embertelenebb. Pintér Dezső Shell-állomás Üj üzemanyagtöltő és kenőállomást létesített Szántódon a Shell cég. A négy töltőről Shell normál és Shell szuperbenzint lehet kapni. Tervezik egy gázolajkút építését is. Húszféle kenőanyag originált csomagolásban kapható. Az első hónapi próbaüzemelés alatt 70 ezer liter normál és 40 ezer liter szuper benzint adtak el. November 1-én indul a szerviz állomásuk is, ahol korszerű bevizsgáló és bemérő gépekkel és szerszámokkal fognak majd dolgozni. TABI LÁSZLÓ DALIAS ip IDŐK i ) A szépség dicsérete » Hogy a közellátási helyzet következményeként szépérzé- J künk egyre fejlődik, annak 1 csak örülni lehet Kit ne hangolt volna le an- ^ :iak idején — mondjuk — egy fatányéros látványa? A zsírtól csöpögő, rendezetlenül összevissza dobált húsdarabok láttán ki nem szomorodott még el? Csak megborzongva tehet visszagondolni — például — egy tányér rüssas csibeaprólékra. a liszhálomból itt-ott kiálló szárnyakra és combokra, a jtompán fénylő zúzára — brnr! é vagy emlékezzünk csak arra a töltött tésztára, amelyben összevissza keveredett a lekvár, a dió, a csokoládé, s csak úgy oda volt csapva az egész tányérra, mintha mindegy lett volna, hogy szép-e az étel vagy sem. Hála az égnek, mostanában nagyon szép ételeket látni mindenfelé. Itt van pélául az a zöldség-fasírt, amit az Aligátor kávéhazban ettem. Tökéletesen szabályos csonkakúp alakjával már első pillanatra lenyűgözött. Nem volt azon sehol egy dudorodás, egy rücsök. Sima volt, mint a márvány, s masszí v, mint egy szobor talapzata. S a tetejébe egy kis csokor petrezselymet tűzött ihletett tervezője, egy parányi kis zöld bokrot, az embernek szinte kedve lett volna leheveredni melléje, hogy hallgassa a madardalt. És ez az egész izé lében állt, mint valami világítótorony. És körben a tányéron apró cékladarabkák voltak kirakva. Csak alaposabb nézelődés után tűnt ki, hogy betűk voltak kirakva a cékladarabkákból, egy felírás körben a tányéron: »Le a reakcióval, éljen a demokrácia!« Istenkém! Ss milyen szép egy gombavirsli! Jaj, de gyönyörű! Nyílegyenes dorong, amely a két végén sem keskenyedik el, hirtelen és simán végződik, mint egy szép szerelem. És a jobb és a bal oldalán két-két gombóc, valami nagyon finom és egynemű anyagból. És az egész együttes szintén lében van, lialvány- rózsaszín a lé. mint a feledés tava. Hej, milyen szép volna csónakázni rajta Ilonkával! Kis csónakunkon elsuhanni a gombavirsli mellett, megkerülni a gombócokat, aztán kéz a kézben kiülni a tányér szélere, s nézni, amint a nap lebukik a rózsaszín lébe... De minden szépséget felülmúl a torták szépsége. Azelőtt egy szelet torta barna volt vagy sárga. Most bíborlila tortákat látni, halványzöld tetővel, túróslepényt, amely kár- minvörös, és haragoszold krémest. És láttam egy tányéron csokoládékrómet, ébenfekete csokoládékrémet, amelyből Sa- voyai Jenő lovasszobra volt megiruntázva. A ló melaszból Volt gondosan kidolgozva, s a herceg olyan büszkén ült rajta, mintha ezt nem tudná. Isteni volt! Levett kalappal álltam meg a csokoládékrém előtt, s elhatároztam, hogy hirdetést teszek közzé: Háztartásom vezen lésére tehetséges iparművész' keresek. B OMOGTf NÉPLAP Vasárnap, 1M9. «ttáker M