Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-02 / 228. szám

Talál-e kiutat a megyei ökölvívósport? CKTÓBER CSÜTÖRTÖK Petra ■ Milyen lesz az időjárás ? Válható időjárás ma estig: Felhőétvonulásafc* tobbfelé átfutó esővel. Mérsékelt, változó irányú, majd megélőnk Ú1Ő, helyenként megerősödő és északnyugatira forduló szél. A nappali folmeiege- dés gyengül. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 15 fok körül lesz. Hármas magyar siker a szerdai fordulóban »Európa futballozok« — írta teg­nap laptársunk a Népszabadság. Valóban tegnap délután és este mintegy félszáz kupamérkőzés szó­lította pályára a legjobb európai csapatokat, s híveiket. Mi, magyarok négy fronton vol­tunk érdekelve. Egy héttel koráb­ban az Ü. Dózsa, a Ferencváros cs az MTK egygólos hátrányba került az idegenbeli mérkőzéseken. A Rá­ba ETO viszont egy gól előnyt szerzett. Tehát tegnap a győriek várhatták legnyugodtabban a foly­tatást. Valóban, a Rába ETO nem is keltett csalódást. A Lausenne-i 2:l-es eredmény megismétlődött Győrben is. így a zöld-fehérek 4:2-es összgólaránnyal simán to­vábbjutottak a KEK-ben. Remek mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást az egy gól hátrány­nyal rajtoló Ferencváros is a Baj­nokcsapatok Európa Kupájában. A Szófiai CSZKA előnyét hamarosan behozták a ferencvárosiak, akik négy gólt lőve maradtak állva a BEK-ben. “Jj pesten sokáig hiába rohamo­zott a Dózsa, de szünet után Bene megnyitotta a remény kapuját, s Fazekas csak teltette az i betűre ? ~ öntet* Továbbjutott tehát az újpest is. Nem így az MTK, amely " az FC M.ügde.bufír ellenében' hosszabbítá­sos mérkőzésen sem boldogult. A rendes játékidőben l :o volt az eredmény az MTK javára, de a hosszabbításban egyenlítettek a vendégek. / BEK Ferencváros—CSZKA Szófia 4:1* EVK •*D. Dózsa—Belgrádi Partizán 2:9. MTK— FC Magdeburg 1H. KEK Rába ETO—Lausanne 2:1. Elörevetette árnyékát, hogy a kedvezőtlen időpontban meg­rendezett Győrök—Pollich at­létikai emlékverseny a résztve­vők számát illetően elmarad majd az előző évek hasonló versenyeitől. Így is történt. Alig száz versenyző gyűlt ösz- sze Siófokon, ahol korábban olykor ennek az ötszörösét is meghaladta az induló atléták szánna. A mérsékelt részvétel mellett az eredmények is csak közepesek. Talán a szekszárdi atlétákat lehetne külön ki­emelni Meglepetésre az idén nemcsak a szekszárdi lányok, hanem a fiúk is megnyerték a csapat pontversenyt. A somo­gyi atléták közül elsősorban a siófoki Bánhegyi Erzsébet tel­jesítményére érdemes föl fi • gyelni. A verseny néhány jobb eredménye: A megyei TS elnöksége leg­utóbbi ülésén megtárgyalta a Somogy megyei ökölvívó Szakszövetség jelentését Ar­ról tanácskozott, miként le­Pécsi Dózsa— K. Vasas 6:1 (3:0) Kaposvár, 260 néző. V. ; Buzsáki. Szerdán délután legjobb csapatá­val érkezett Kaposvárra a Pécsi Dózsa NB I-cs labdarugó-csapata, amely ez alkalommal az NB I!I-a.s K. Vasassal játszott barátságos mérkőzést. Az eléggé egyenetlen talajú pá­lyán helyenként akadozott a pé­csiek komoinatív játéka, ennek el­lenére egy pillanatig sem volt ké­tes, hogy melyik csapat nyer. 6:0 után szépített a Vasas, s közber. Dunai dr. még egy 11-est is elhi­bázott. Lányok 100 m: 1. König (Szekszárdi 12.8, 2 Széles (Kaposvári Sí) 13. 400 m ­1. Bánhegyi (Siótok) 61.8. 800 m: 1. Bánhegyi (Siófok) 2:24.4. Magas­ugrás: 1. Csorba (K. Dózsa) 140, 2, Peresa (K. Dózsa) 140. Távolugrás: 1. König (Szekszárdi 531, 2. Széles (KSI) 493. 4x100 m váltó: 1. Szek1- szárd 53.8, 3. Siófok 55.2 Fiúk 100 m: 1. Szalai (Siófok) 11.3, 3. Major (K. Dózsa) 11.8. 400 m: 1. Landler (Szekszárdi 54.8, 2. Pajor (Siófok) 54.9. 800 •«: 1. Csutorás (K. Dózsa) 2:16.5, 2. Berek (Kapos­vári Gszdász) 2:21.6. 1500 m: 1. Pa­jor (Siófok) 4:42.2, 2. Makker (Fo­nyód) 4:32.3. Súlylökés: i. Gyér- gyói (Bp. Honvéd) 14,75, 2. Papp I. (K. Dózsa) 12,26. Az egyesületi pontverseny 1969. évi végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa 54 pont 2. Budapesti Honvéd 52 pont 3. Siófok 25 pont 4. Kaposvári Dózsa 16 pont 5. Kaposvári Sportiskola 15 pont 6. Bátaszék 10 pont heme a sportágban megtalálni a mélypontról fölfelé vezet« utat. A MÚLT MINDENKI előtt ismeretes, aki egy kicsit is is­meri a Somogy megyei ököl- vivósportot. A jelen nemkü­lönben. Somogybán ez a ke­mény, férfias sportág az el­múlt negyed évszázad alatt eljutott csaknem a legmaga­sabb pontig. Volt idő, amikor Kaposvár ökölvívó-együttese a bajnoki címet ostromolta. A K. Dózsa ifjúsági csapata egy ízben az összes nagy egyesü­letet maga mögött hagyva 'megnyerte a magyar bajnok­ságot. A negyvenes évektől kezdve nem volt olyan magyar bajnokság, amely ne lett volna hangos a kaposvári ökölvívók nevétől Alig akadt olyan válo­gatott mérkőzés, melynek al­kalmával egy vagy több ka­posvári öklöző ne húzta volna magára a címeres mezt. A Somogy megyei Ökölvívó Szakszövetség mostani jelen­tése, amely köntörfalazás nél­kül feltárja a helyzetet, azt mutatja, hogy a dicső múlttól bizony nagyon messze jutot­tunk. A megyei szakszövetség és az MTS Somogy megyei Tanácsának elnöksége is azt a megoldást keresi most, amely- lyel ismét be lehetne népesíte­ni Kaposváron az ökölvívó ed­zőtermet, s legalább azt elérni, hogy a Dózsa ne essen ki az NB II-ből. Ez a célkitűzés már eleve mutatja, hogy hol tart e pillanatban a Somogy me­gyei ökölvívás. A hanyatlás nem kis mértékben azért is történt, mert a legutóbbi évek­ben rendszerint csak a múlt­ról, annak hibáiról esett szó. Az eddigi módszer nem veze­tett eredményre. A megyei ökölvívó szövetség beszámoló­jában most nem a felelősség kérdést boncolgatja, hanem ar- re tesz kísérletet, hogy meg­találja a kátyúból a kivezető utat. NEM KÉTSÉGES, hogy az ökölvívósport nemcsak nálunk, Somogybán él át nehéz idősza­kot. Szerte a világon felszínre kerülnek a problémái. Egj^re kevesebb azoknak a fiatalok­nak a száma, akik e sportág­nak jegyzik el magukat. A szo- rítóban ugyanis nagyon drágán adják a sikert. Igaz az a meg­állapítás, hogy itt rendszerint még a győztes is kikap. Sok­sok áldozatot, lemondást kö­MAI műsor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: AZ ALVI­LÁG PROFESSZORA. Ma­gyar bűnügyi film. (X. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: FELDO­BOTT KÖ. Magyar film. (X. 3-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 8.10—10.15: Iskolatelwízió. 13.10— 15.15: Iskolatelevizió. 17.15: Irány az egyetem! 17.53: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05—22.30: Az NDK- televizió estje. 18.05: Bevezető. 18.10: A 900 éves Wartburg. 18.35: Till Eulenspiegel. 18.55: Esti mese. 19.10: A tíz első között. 19.30: »Te­legeneren. « 19.58: Szünet. 20.00. Tv-hiradó. 20.20: Az árba a halál is beleszámít. 21.45: Grazioso ... 22.30: Tv-hiradó, 2. kiadás. Zágráb 17.45- Távcső. 18.15: Jugoszláv ko­rosok. 18.45: A nagyváros jelzőlám­pái. Gyermek tv-jiték. 20.35: Látó­vetelő sportág ez, s mi taga­dás, ezt világszerte egyre ke­vesebben vállaljak. Persze a somogyi szorítok nem csupán ezért néptelened- tek el. Egy időben nagyon ma­gukra maradtak a Dózsa edző­termében a jövő reménységei. A tessék-lássék törődés követ­keztében egyre kevesebben lettek, akik rendszeresen dol­goztak. így állt elő az a hely­zet, hogy az egykori bajnok­csapat helyett ma alig két-há- rom ifjúsági sorban levő bok- szolója van csak a Dózsának. Ez a jelen, amelynek most ha­dat üzent a sportkör és a szak- szövetség egyaránt. Befejezett tény, hogy a K. Dózsánál egye­sületi ökölvívó sportiskola in­dul. Erre az engedélyt már a legfőbb hatóság is megadta. Szegfy László mesteredző, aki a sportiskola szakmai irányí­tását végzi majd, garancia ar­ra, hogy a fiatalok jó kezekbe kerülnek. Ez a sportiskola azonban csak az első lépés. Az NB Il-es K. Dózsa jelen­legi helyzete nem a legrózsá- sabb, de a jövő már nem ilyen sötét. Éppen ezekben a napok­ban tnegoldódott az ökölvívók­nál a sport státus kérdése. Ügy mondják a szakemberek, ha ez egy évvel korábban ren­deződik, akkor ma egészen más gondjai lennének a Dózsa ve­zetőinek. Az az általános véle­mény, hogy az együttes átvé­szeli ezt az évet, a jelenlegi gárda képes arra, hogy kihar­colja a bennmaradást. A jelenlegi helyzet kialaku­lásának jócskán oka az, hogy a megyei ökölvívást centrali­záló K. Dózsa sportkörnél a szakosztály évek óta vezetési problémákkal küszködik. Most felszámolják ezt az állapotot. A sziláid vezetés legalább any- nyit tehet a fölemelkedés ér­dekében, mint Márton, Koch, Papp J„ Zsiga, Horváth, az is­mét csatasorba álló Tóbi vagy a többiek, akik hamarosan az őszi fordulóban bizonyíthatják, hogy mennyire szeretik egye­sületüket. * A FIATALOK felkarolása, helyes szakmai nevelése, a szakosztályvezetés sorainak rendezése, no és egy-két posz­ton a csapat felfrissítése az a három tényező, amely nemcsak megállíthatja a somogyi ököl­vívósport hanyatlását, hanem el is indíthatja a fölfelé ve­zető úton. határ. 21.20: Hódítók. 22.10: Kosár­labda: Jugoszlávia—Szovjetunió. Osztrák tv 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Sport­mozaik. 18.50: Rendőrségi tudósí­tás. (19. rész.) 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-hiradó. 20.06: Sport. 20.15: A király ágya. Film. 21.45: Mahatma Gandhi. Dokumentum­om. 22.30: Tv-hiradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor­ismertetés. 8.30: Hoffmann meséi. 9.04: Az országos biológiai napok programjából. 9.29: Könnyűzenei híradó, 10.00: Hírek. 10.05: Pásztor­élet — pásztordalok. 19.35: Világ­hírű előadóművészek lemezeiből 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.40: Vi­ta a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: A francia történelem dalai­ból. 14.10: A fecskék fészket rak­nak. 11.30: Mozart: D-dúr hegedű- vensery. 15.0O: Hírek. 15.10: A vi­lággazdaság hírei. 15.14: Rádióár.In- ház. A fösvény. 17.00: Hírek. 17.05: Titkos háború. 17.25: Székely Mar­ta táncadalaiból. 17.35: A 04, 05, 07 jelenti. 18.00: Beethoven: cisz-moll szonáta. 18.18: Népzenei magazin. 18.53: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Verdi: Simone Boccanegra. Közben 20 49: Hírek. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Verbunkosok, népdalok. 23.05: Eduardas Miezelaitis kolte­— Száznyolc férőhelyes te- hénistállót adtak át a héthe­lyi Aranykalász Tsz-ben. Az új létesítmény 2 162 000 fo­rintba került. — Kihelyezett értekezletet tartott Fonyódon a Vöröske­reszt Somogy megyei szerve­zete a járási titkárok részére. Megbeszélték a még 1969-ben végrehajtandó feladatokat, és megismerkedtek a jövő évi véradótervvel. — A tahi községi nőszer­vezet, munkáját értékelték a nőtanács sióáöki járási tit­kárságának vb-ülésém. A siófoki járás óvodai helyze­téről Sárdi Károlyné járási óvodai felügyelőnő adott tá­jékoztatót. — Kilencvenkilenc holdról takarítják be a cukorrépát aj somogyszentpáli Béke Tsz-| ben. Tervezett átlagtermésük 240 mázsa. — Százhatvan hallgatója van az idén a TIT nyelvtan­folyamainak. Legtöbben az angolt és a németet tanul­ják. Ezekben a csoportokban hatvan-hallgató sajátítja el különböző fokon az idegen nyelvet — A közlekedési törvény végrehajtásának első mozza­nataként október 1-én 0 óra­kor megszüntették az Alsó­örs—Veszprém közötti vasút­vonalakat. A forgalom za­vartalanul terelték át a kor­szerűsített közútra. A Volán új autóbuszokat üzemeltet az útszakaszon. ,A forgalom közútra terelésével meggyor­sult a közlekedés. — A Csurgóhoz tartozó Zrínyi-telep a villany beve­zetése után a közelmúltban a telefont is megkapta. A tele­fonvezeték megépítésében a postán kívül a lakosság és a tanács is részt vállalt — TŰZVÉSZ. Harminc év legsúlyosabb tűzvésze pusztí­tott Sydney üzleti negyedé­ben. Kilenc épület teljesen leégett, kettő megrongáló­dott. A károkat hárommillió ausztráliai dollárra becsülik. — EGYIPTOMBAN szer­dán megkezdődött a téli idő­szak, és ennek értelmében az óramutatókat egy órával hát­raállították. A mostani kai­rói idő két órával előzi meg ménj’ei, a költő születésének 50. évfordulóján. 23.17: Tánczene éj­fél előtt. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 3.05: Kedvelt ré­gi melódiák. 8.41: Külpolitikai fi­gyelő. 8.56: Az élő népdal. 9.10. Vendég Habarovszkból. 10.CO: A zene hullámhosszán. 11.50: Magán- vélemény — kózúgyekben. 12.00: »Páros élet a legszebb a világon-. 12.20: Michel Dens énekel. 12.45: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. 13.05: Barokk kama­razene. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00—18.00: Kettőtől ha­tig. 18.00: Hírek. 18.10: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.30: Sorsok és emberek. 19.00: Kis történetek híres muzsikusok­ról. 19.20: Csárdások. 19.34: Ami a vietnami útijegyzeteiinből kima­radt. II. rész. 19.54: Jó estét, gye­rekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.23: L’j könyvek. 20.28: Az Ifjúsági Rá­dió Vidám Színpada. Ne nevess ké­sőn ... 21.28: Könnyűzene. 22.06: Hanglemezgyüjtűk huszperce. 22.26: Nők az iparban. 22.36: Lehot- ka Gábor orgonaeslje. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezpa­rádé. 19.01: Fernando Valenti csem­balózik. 19.20: Sasok és griffmada- rak. 20.30: Hírek. 20.33: Romanti­kus zene. 2154: Az 1969. évi mont- reux-i nemzetközi dzsesszfesztivál. 22.29: Kátya Kabanova. 23.00—23.15. Kirak. ' MA 20 ÉVE, 1949. október 2-án jelölte meg ezt a napot a párizsi beke-vi- lágkongresszus —- Luis Saillant- nak, a Szakszervezeti Világszö­vetség főtitkárának indítványá­ra — nemzetközi békenapnak. Ekkor szerte a világon meg­mozdult a béke híveinek hatal­mas tábora, hogy figyelmeztes­se a háborús bújtogatók elve­temült csoportját: az emberi­ség nagyobbik és jobbik része a béke mellett döntött, és kész megvédeni jogát az élethez. Rövid néhány év alatt a béke­harc páratlan méretű világ- mozgalommá vált. A világ kü­lönböző pontjain más és más eszközökkel folyik a harc a béke megvédéséért. A Szovjet­unióban és a többi szocialista országokban következetesen megvalósul a 20 évvel ezelőtti párizsi indítvány. A kapitalista és gyarmati országok elnyo­mott dolgozói is százféle mó­dot találnak elszánt békeaka­ratuk kinyilvánítására, hogy akadályozzák és meghiúsítsák a gyújtogatók terveit. — Művészeti csoporto* fesztiválja. Szombaton és va­sárnap a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő- Házban rendezik meg a nép­hadsereg dunántúli alakula­tai művészeti csoportjainak fesztiválját. Ezen irodalmi színpadok, tánczenekarok műsorának tapsolhat a kö­zönség, ezenkívül vers- és prózamondók, bűvészek is föllépnek. — Határidő előtt 40 nap­pal építette fel a Hajdú me­gyei Építőipari Vállalat a hajdúböszörményi áruházat. Az új létesítményt tegnap adták át rendeltetésének. A húszmillió forintos beruhá­zással épült áruház az or­szág egyik legnagyobb, leg­korszerűbb szövetkezeti áru­háza. 21 millió forintos gaz­dag választékú árukészlet várta ■ megnyitáskor a vásár­lókat. — Ifjúsági ház építését kezdték meg Zalaegerszegen. A háromemeletes épületben az irodákon kívül 250 sze­mélyes színházterem, több szakköri és klubhelyiség, já­ték- és könyvtárterem is he­lyet kap. Az épület a jövő év őszére készül el. — Ritka szerencse jár a Hajdúságban a betétkönyve­teknél,. Az idén megtartott három sorsoláson minden al­kalommal 13—13 személygép­kocsit nyertek. A legutóbbi sorsolással együtt már 209 “■nyereményautó“ van Haj- du-Biharban. — A Debreceni Járásbíró­ság több napos tárgyalás után hirdetett ítéletet hat debreceni fiatal bűnöző ügyében. A vádlottak gará­zsokat törtek fel és személy­autókat, motorkerékpárokat tulajdonítottak el, s azokat később az utcán hagyták. La­kásokat törtek fel, garázdál­kodtak, erőszakoskodtak. A sorozatos bűncselekménye­kért a járásbíróság Mül­ler Lajost hát évi, Lugosi Károlyt háromévi, Kerekes Mihályt két évi és nyolc hó­napi, Kovács Tamást két év hathónapi, Gy. I. fiatalkorút egyévi szabadságvesztésre ítélte. Müller Jenő háromhó­napi szabadságvesztését há­rom évi próbaidőre felfüg­gesztették. Az ítélet nem jog­erős. — A megye középiskolás kollégiumainak diáktanácsai egésznapos értekezleten vesz­nek részt pénteken. A KISZ Somogy megyei bizottsága rendezésében sorra kerülő értekezleten Szoliva János megyei kollégiumi szakfel­ügyelő értékeli a kollégiumi nevelőmunkát és ismerteti a kiváló címért folyó verseny feltételeit. Ezután a diákta­nácsok titkárai számolnak be munkájukról. Góllövők: Daka (2), Köves (2). Tüske, Dunai dr., ül. Székács. Bejutottak az országos döntőbe a K. Dózsa junior cseigáncsozói Míhány éve kezdődött, az utóbbi időben pe­dig már egyre többet hallat ma­gáról Somogybán a cselgáncs. A K. Dózsa szer­vezte meg az el­ső cselgáncs szakosztályt* amelynél első­sorban a fiatalok kezdtek ismer­kedni az «-új sportággal«. A fejlődés egyik bizonyítéka, hogy az országos vidéki junior bajnokság szín­helye Kaposvár lett. A K. Dózsa és a Somogy me­gyei Cselgáncs Szakszövetség együttesen ren­dezték ezt as utánpótlásver­senyt. amelyen hét1 egyesület legjobbjai lép­tek szőnyegre. A hét csapat közül négy előtt nyílt meg az út az or­szágod döntőn való részvételre. A kaposvári verseny, ha túl­zott közönségsikert nem aratott is, szakmailag megfelelt a várakozás­nak. Szép küzdelmeknek lehettek szemtanúi, az itt egyjegyűit szak­vezetők. szurkolók. A vidék bajno­ka címet végül is a Debreceni Dó­zsa harcolta ki magának. Második a Tatabányai Bányász csapata lett, 3. harmadik helyen a Békéscsabai Szalvai SE és a Kaposvári Dózsa együttese végzett. Ez azt jelenti, hogy a K. Dózsa indulni jogosult az országos Junior csapatbajnoki döntőn. A Dózsa sikerének értéke annál nagyobb, mert valamennyi mérkő­zésére csonka csapattal állt fel az együttes. Felföldi; Almos. Ács és Szondi azonban önmagát múlta fe­lül. Vérmes reményeket persze nem tápláhatunk a továbbiakban,, de már a döntőbe jutás ténye is si­kernek számít. Száz induló, közepes eredmények a Győrök—Pollich atlétikai emlékversenyen K. S. a gmt-idöt. 6 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969, október 3.

Next

/
Thumbnails
Contents