Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-22 / 245. szám
MÚZEUMI HÓNAP Adatok afegy vertörténetről és a fegyvergyűjtésről Elterjedt szokás Európában és a közelmúlttól a 'Közép- Duna-medence területén is meghonosodott, hogy a modem családi otthonokba egy- egy kardot, régi vadászpuskát, esetleg páncélt vagy sisakot díszként »kiállítunk-«. S ezzel az általános szokással egy időben általában megnövekedett az érdeklődés (természetesen nem a hagyományos értelemben!) a fegyvertörténet és a fegyvergyűjtés iránt. Magyarországi gyűjtemények is egyre-másra közszemlére bocsátják e témába sorolható kincseiket, s szinte félévenként jelennek meg róluk katalógusok, ismertetők, zseb- könyvek stb. Ám sokszor a legnemesebb szándék is okozhat kárt. Ha nem közvetlen, de közvetett formában. Hány és hány magángyűjtemény, kastély vagy közigazgatási fegyvertár esett áldozatul az elmúlt évtizedekben illetéktelen »érdeklődőknek-«? Hány történeti érték (nemzeti nagyjaink, mártírjaink fegyverei) semmisült meg a hozzá nem értés vagy nemtörődömség miatt? S azt is ki tudja, hogy hány helyen porosodik még az országban és megyénkben is a köz és a tudomány érdeklődésére egyaránt számot tartó fegyverdarab vagy harci öltözék? Jó alkalom erről beszélni a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban megrendezett »Díszfegyverek fejedelmi és főúri kincstárakból-« című kiállítás és az ez évi múzeumi hónap utolsó megyei eseménye: a társadalmi szervek által meghirdetett fegyver- és harciesz- köz-gyüjtő pályázat alkalmából. Parittya, kard, puska A fegyverek és harci eszközök gyűjtése szinte egyidős az emberiséggel. A harci, a vadászati eszközök legáltalánosabb összefoglaló neve a fegyver. Két csoportjuk ismeretes: védő- és támadófegyverek. A támadófegyverek szál- (lándzsa, alabárd, kard, csákány, buzogány, szurony stb.) és távolra ható fegyverek (nyíl, parittya, hajítólándzsák, kelevézek, hajítógé- pek és a különféle lőfegyverek). A fegyverek két fő fajtája egy időben és egymást kiegészítve fejlődött a történelemben. A fegyverek használata egészen az egyiptomiak koráig közismert és egyszerű. Voltak gyalogosok, lovasok és más — állatok szállította — harcosok. Az egyiptomiak használták először a mai páncélos ősét, az ún. harci kocsit Híres volt a babyloni lovasság, a perzsa ostromgép- csapat, a görög gyalogság (falanx), a római hadmérnöki kar stb. A római hadi időle virágzása után új formát, és vele új technikát is jelentett a steppel népek harcmodora, s vele a fegyverzet is. A steppei ember új és félelmetes fegyvere a szablya. Messzehordó nyilaikat az egész akkori Európa rettegte. Apró termetű, szívós lovaikon páratlan távolságokat tettek meg a mai kornak is díszére váló sebességgel. Ugyanakkor főleg Nyugat- Európában megkezdődött a fegyveresek és a vadászok ércbe bújtatása. Megnőtt a nehéz fegyverzet jelentősége, mert a páncélzat ellen csupán zúzó, nagy fegyverekkel lehetett eredményesen támadni. A XV. századtól, a puskapor feltalálásával új korszak következett. Erőteljes fejlődésnek indult a tüzérség. Nálunk különösen Báthori István fordított nagy gondot a tűzfegyverekre és kezelőik korszerű képzésére. A XVII. századtól szintén magyar harci mód és forma: a huszárság kezdett legendássá válni Közép-Európában. Másutt megjelentek a könnyű puskák, az ún. karabélyok, a seregbontó könnyű tarackok, a gránátos ezredek. Nálunk II. Rákóczi Ferenc katonái használták először a szuro- nyos puskát. A XVIII. századtól a haditechnika általános fejlődése bizonyos nemzetközi kiegyenlítődést jelentett. Ezzel a fegyverek nemzeti jellegzetességei hovatovább teljesen a háttérbe szorultak. Értékes díszfegyverek, ritkaságok Fegyvergyűjtemények főleg a barokk kortól keletkeztek. Elsősorban a polgárok XIII— XIV. századtól külön épületekben őrzött fegyvertárai és gyűjteményed szolgáltatták az alapját. Nálunk ilyen nevezetesebb polgári fegyvertárak Kassán. Egerben, Érsekújváron, Munkácson és Szebenben voltak. (Puskacsöveket, závárzatokat, kardokat, kópiákat, szuronyokat stb. Csehieken, Kassán, Munkácson, Érsekújváron. Tiszolcon, Dobsi- nán. Rozsnyón és Meggyesen készítettek.) A fejedelmi és főúri gyűjtemények művészeti és ritkaságkamráiban előkelő helyük lett a harci, és különösen az értékes díszfegyvereknek. Máig ismert és emlegetett a költő Zrínyi Miklós értékes fegyvergyűjteménye. A fegyvergyűjtemény ma a múzeumok értékeinek egyik számottevő része. A Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteménye — melynek féltve őrizett darabjait most Kaposváron mutatják be — Európa-szerte ismert. A hadtörténet mellett ez főleg az ötvösség, a fém- öntés, a fafaragás, a bőr-, csont- és textilmuvesség európai és hazai történetéhez szolgáltat becses adatokat. Tehát nemcsak az érdeklődőknek nyújt sokat, hanem a hazafias nevelésben és a korszerű honvédelmi ismeretek megszerzésében is szinte nélkülözhetetlen. (Itt jegyezzük meg, hogy a világon a leghíresebb és egyben a legrégibb a bécsi, ún. Tiroli Ferdinánd-féle középkori harci és vadászfegyver-gyűjtemény. Ez »Am- rasi-gyűjtemény« néven vált ismertté.) Tegyék közkinccsé A fentiek elmondása után már nem tűnik meglepőnek, hogy akár a régi korok, akár a közelmúlt harci eszközeinek múzeumba kerülése és közkinccsé válása mennyire fontos kulturális feladatunk. Sok padláson lapul még régi kard, betyárok kezében forgott pisztoly, a két világháborúból származó ruha, zászló vagy más egyéb tárgy. S némelyiknek történeti értékén kívül számottevő anyagi értéke is van. Csak a tulajdonos nem sejti, mert hiszen nem is sejtheti értékét, és vele természetesen az árát sem. S vajon a lakásunkban díszként kiállított fegyvernek nem jobb helye volna-e valamelyik közgyűjteményben? Igv csak a szomszédok és a látogatók mint érdekes furcsaságot bámulják, rfolott a »kiállítás« tudományos értéke szélesebb körben is kamatozhatna. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos fajta és korú fegyvereket a múzeumok is csak rendőrségi engedéllyel és fegyverszakértői vizsgálat után tarthatnak gyűjteményükben. Sok érdekességet és egyben tanulságot is adhat egy napjainkban mind divatosabbá váló hobby, s a divattal bizonyos kapcsolatban álló kiállítás. És nemkülönben a fel- szabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére meghirdetett gyűjtőpályázat. Draveczky Balázs Ősz a drávai halászoknál ::v-:• é Á' halászattal foglalkozó somogyi gazdaságok munkájától meglehetősen különbözik a Barcson működő drávai Határőr Halászati Termelőszövetkezeté. A déli határfolyónak mintegy 86 kilométeres szakaszát halásszák, egy-egy brigád dolgozik Péterhidán, Barcson, a Zala megyei Tót- szerdahelyen, valamint a Baranya megyei Piskón és Drá- vapalkonyán, illetve ezeknek a községeknek a körzetében. Tárgyalások folytak a múlt hónapban arról, hogy a szövetkezet átveszi az összesen több mint kilencven hold vízterületű babócsai, zimonai és somogytarnócai halastavakat. Ezzel tehát a Dráván és holt ágain kívül jelentősen bővül a tsz munkaterülete, s növekszik a gondja is. Egyazon lialász szövetkezet folyón és tavon is dolgozik — az utóbbi közé számítanak a holt ágak vízmedrei is —, s ez összetett feladatot jelent. . . Az egyik csöndes holt ágon, Nagybókon ringatja a víz a csónakunkat. A nádas közötti tisztáson hálók feszülnek a tükörsima víz fölött. Alattunk varsa húzódik, kiálló karók jelzik, hogy mettől meddig nyúlik a csapda. Néhány méternyire tőlünk Sulin György, a halászati tsz elnöke és Dudás Vince halőr próbálkozik az elektromos hálóval. Törpeharcsák. egy-két araszos csukák hullanak a csónak fenekére ... — Az elektromos halászat sokat segít, csaknem mindig ezt használjuk. Bnélkül nagyon gyenge eredményeink lennének —■ mondja a tsz elnöke. Mozdulatlan a víz. A halőr megjegyzi: — Bezzeg a Dráván megéri az ember tartani a csónakot. Csak elereszti a partról, s már viszi a sodrás... Ötszázötven mázsa a halászati szövetkezet idei kifogási terve, ebből eddig 330 mázsát teljesítettek. Legtöbb a keszeg. Ennek nem örülnek. A ponty igen, az volna az igazi. De ebből kevesebb van, mint amennyit szeretnének. — Alacsony a vízállás a Dráván — mondják. — Az volna jó. ha hosszú őszt kapnánk, meg elegendő esőt. Hogy megduzzadjon a folyó. Akkor még elérhetjük a tervet — Persze, az se jó, ha túl sok esik — toldják meg mindjárt —. mert akkor meg betolul a Dráva vize a holt ágakba és megszöknek a halak. — Gyakran előfordul az ilyesmi? — kérdem. —• Nem gyakran, de ha mégis, akkor aztán megtörtént a baj. Rendszeresen telepítünk halakat a holt ágakba, és ha jön az áradás, nézhetünk utánuk. Mert a folyó az mégse tó, itt aztán elfolyik a vízzel a hal is, nem lehet megfékezni... Sok pénzt költenek a halállomány fejlesztésére meg a halászat korszerűsítésére. A pénzt a hal adja, de ehhez el is kell adni. Értékesítenek szerződésre meg szabadon is. A kifogott mennyiség utánpótlásáról is gondoskodni kell. Ügy mondják, megéri például fiatal pontyokat vásárolni. Azokat a holtágakba telepítik, itt aztán nőhet. Véleményük szerint nincs jobb hal annál, mint amit folyóból fognak ki. Ahogyan a Duna, a Tisza a legjobb halak bölcsője, ugyanúgy a Dráva is az. Aki akar, vitatkozhat ezen, de ami igaz, az igaz, a halászok csak tudják. No meg a horgászok, akik rendre ide járnak, és esküsznek a kitűnő fogásokra. Rozsdásodik a nádas, a parti fák fakó leveleket hullatnak a vízbe. Magas kavójj. kó- kadt szárnyú gém csüng mozdulatlanul. Ez a karcsú állat immár mindörökre befejezte halászatát, s miután elpusztult, kikötötték, hogy szürke társai lássák: így jár a halakat dézsmáló tolvaj. A csónak megáll, az evező nyomán kisimul a víz. Az elektromos háló zsákmányt keresve merül alá ... Hemesz Ferenc ff a nagy ritkán Bécsbe *• látogatok, bebicegek az Európa kávéházba. Mindenfajta magyarral lehet ott találkozni, idegenbe szakadt drága hazánkfiától különféle disszidensekig. Az ember hall néha valamilyen pletykát, kerekre hizlalt hazugságokat, nevet vagy bosszankodik, aztán elbúcsúzik egy időre azoktól a tájaktól. Minap megint ott ülök, betéved egy régi ismerős, leül egy kávéra, érdeklődik, mesél, aztán — eléggé harsogva — elbúcsúzik. — Szóval maga fejes otthon, és mikor utazik vissza? — Nem vágyó7- fejes, de holnap utazom. — Hát akkor áldja meg magát az isten összes kezével. Alig lép ki az ajtón, a szomszéd asztalnál fölemelkedik egy pipás, ezer . színű nyakkendőbe és ingbe öltözött bokszo'ó arcú, masszív úriember és az asztalomhoz sündörög: — Hallo... Bocsánat, én is magyar, csak már régen odaát, Amerika, megengedi, hogy ... Leül az asztalomhoz, benyúl a zsebébe és az orrom elé tart egy névjegyet, amiről FÜSTBE MENT BILINCS kiderül, hogy cégkártya. Hát ez mit akar? — Az úr vissza Budapestre, már holnap? — Ügy van. Miért kérdi? Most suttogásra fogja a hangját: — Volna egy jó üzlet. Sok dollár. Rám kacsint a bal szemével. Elragadó az ilyen látvány: egy tökfej, benne disznószemek, ezek közül az egyik kacsint! — Jó business... — szünetet tart, újra megerőlteti a szemét, nagyot pöfékel a pipájából és a hatásos szünet után fölteszi a kérdést: — Ismeri maga magyar börtön? Ottani Sing-Sing? Hires vagyok lélekjelenlétemről, mindig feltalálom magam, ha kádereznek, — Hogyne. Ültem már néhányban. Partnerem elmosolyodik, ez még nagyobb esztétikai élvezetet nyújt. — Mister tréfál. Ügy gondolom, hogy börtönfőnökség, a bosst ismeri, aki szállít a börtönöknek, meg ... szóval, érti? — Nem, nem értem. — Hallottam, ahogy barátjával beszélt, ezzel itt... Maga Budapesten jó összeköttetés. Én már akartam odautazni, a Bankgasse mondta, hogy kapok vízum, de ha maga ott ismerős, maga közvetít, kap 10 százalék provízió, kitűnő üzlet, érti? » Majdnem olyan értelmes arcot vágok, mint amilyen az övé, ebből megérti, hogy -fogalmam sincs, miről beszél. — Szimpla ügy, kérem. Nekünk szükségünk van rengeteg bilincs, van barátom a Justic, szóval megfelelő helyen Washingtonban, átvesznek tőlem ötvenezer, százezer bilincs. Maguknál biztosan olcsóbb, és nem kell annyi, nálunk ez a forró nyár, niggerek, mit meséljem, nem tudunk eleget termelni. Én veszek magyar bilincs, adok dollár, kiviszem Amerika. Ott kint örülnek, és maga is örül, szép business. Mennyibe kerül maguknál egy bilincs? Mindig mondták rólam, hogy tudatlan vagyok, mert nem megyek le a zajló életbe. Most itt állok a legnagyobb kánikula idején, és nem tudom, hogy mennyibe kerül egy bilincs. — Nem tudom. Disznószeme tízszeresére tágul: —- Nem tudja? Ügy szégyellem magam, hogy egy szót se bírok kinyögni. Csak a fejem rázom. — Mégis, aproximative ... Ötven forint? Nyolcvan? Maga felsrófol árat. Nem lehet becsapni! Száz forintot nem adok. New Yorkban minden kirakatban ott van kettő és fél dollár egy bilincs! Lakattal. És még a transzport és magának provízió és nekem profit... Ingyen dolgozzak? ly heves a kitörése, ** hogy összehúzom magam és egy szót se merek válaszolni. Látja, hogy lehetetlen fráter vagyok, az üzletkötésre nincsen kilátás, legyint, fölkel az asztaltól, pipájából nagy gomolyog füstöt az arcomba fúj. aztán ki- evickél a kávéházból. Most csak attól félek, hogy a Magyar Nemzeti Bank szememre hányja majd, hogy egy ilyen zsíros valutaüzletet elszalasztottam! Nádasa József Követésre váró kezdeményezés GYAKORTA KERÜLTEK AZ IDÉN SZOBA a Balaton menti szórakozóhelyeken tapasztalt túl magas árak, s ugyancsak téma volt a különböző egységek osztályba sorolása. A balatonfüredi rádiós ankéton a különböző vendéglátó vállalatok vezetői, a Belkereskedelmi Minisztérium illetékesei arról vitatkoztak az újságírókkal, hogyan lehetne biztosítani a kispénzű embereknek is azt, hogy megfelelő körülmények között szórakozhassanak, pihenhessenek a Balatonon. Nemrég már ismertettük a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezérigazgatójának nyilatkozatát, ö elmondta, hogy elsősorban olcsó szállodákat és szórakozóhelyeket akarnak létesíteni a Balatonon és tervezik több egységük osztályba sorolásának megváltoztatását is. Most egy újabb, követésre méltó kezdeményezésről kaptunk tájékoztatást. Az eddig első osztályú árakkal működő Becsali csárdát szeptember 1- től másodosztályba sorolták, s nemcsak télen, hanem jövő nyáron, a szezonban is így fog majd üzemeim. Ez az intézkedés már most is érezteti kedvező hatását. A viszonylag gyenge őszi vendégjárás ellenére is jónak mondható a csárda forgalma. Hiszen ha az árakat nézzük, jó néhány forinttal olcsóbb az étkezés, mint korábban. Helyes a Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalatnak az a törekvése hogy nagyobb forgalommal igyekszik pótolni az árcsökkentésből fakadó kiesést. S azért is találjuk jónak, követendőnek ezt a kezdeményezést, mert a közönség jogos igényét elégítik ki. Olyan kispénzű embereket, akik eddig bizony nem nagyon engedhették meg maguknak az ilyen szórakozóhelyek látogatását. Erre azonban nemcsak itt van lehetőség. Most, hogy vége a balatoni szezonnak, érdemes lenne a többi állami és szövetkezeti vendéglátó egység vezetőinek, illetve a vállalatok vezetőinek gazdaságossági számításokat végezni, s ahol indokolatlan a magas ár, ott módosítani az osztályba súrolást Nyáron bizony nem kis meglepetéssel olvashatták a vendégek a fomyódi Százötven éves borpince étel- és '■ talárlapját. A 67 forintos badacsonyi, az 59 forintos "kéi- helyibor. a 29 forintos halászlé a helyiség színvonalához mérten túl magasnak tűnt. De hasonló példákat Sovelratnánk máshonnan is. MA MÄR ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY — nemcsak a Balatonon, hanem mindenütt —, hogy egy étterem, eszpiesz- szó korszerűen, szépen legyen berendezve. Az viszont már nem feltétlenül szükséges, hogy valamennyit, szinte kivétel nélkül az első osztályba sorolják. Igaz, hogy a Balatonon a szezon csupán néhány hónapig tart, a költségek viszont egész évben terhelik a vállalatokat. Olyan megoldást kell találni, hogy ezeket a költségeket ne a néhány napig üdülő nyaraló vendégekkel fizettessék meg! Ezért kellene másutt is tanulmányozni és követni a jó példát a jövő évi balatoni szezont más, a kispénzű emberek számára kedvezőbb árpolitikával kezdeni! S»M László SOMOGYI NÉPLAP
