Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
Csendes nap a lakáshivatalban Életveszélyes lakások — Harc egy válaszfalért „Dőljön magukra az épület! — “ — CIGARETTÁT, ANDAXINT és nagy adag türelmet hozzon magával, ha írni akar egy félfogadásról — közölték velem a minap a városi tanács igazgatási osztályán. Szenzációra ne nagyon számítson — mondotta cír. Sándo\ Gyula osztályvezető, s meghízott pénteken reggel nyolc órára abba az első emeleti, folyosó végi kis szobába, ahol a lakásügyeket intézi Gelencsér Zoltán csoportja. Nyolc óra tíz perckor kopogtat be az első ügyfél, Kiss Mária. Az Ady Endre utca 4. szám alatt lakik tizenhat éves fiával, romos lakásban, áldatlan állapotok között. Nagy hévvel magyarázza, hogy mennyire szüksége volna egy másikra. — Van még pár nap szabadságom, nem is akarom kivenni, hátha megkapom a kiutalót, s ha költözni kell, akkor majd jó lesz. Kaposváron körülbelül harmincán laknak romos, életveszélyes lakásban. Elsősorban az ő körülményeiket kell megváltoztatni, főleg lépcsőzetes cserével, mert új lakás kiutalása az építkezések függvénye. A következő történet, amelyet elmondtak, szintén nem áll közel a szenzációhoz, nem is szalagcímes téma, de tanulsága megérdemel néhány sort. Márton János, Beloiannisz utca 5. szám alatti lakos lakáskérvényét elfogadta az igazgatási osztály, s mérlegelve helyzetüket, másfél szobás, összkomfortos lakás kiutalását helyezte kilátásba. Közben kiderült — az építési, közlekedési osztály értesítése alapján —, hogy Mártonok háromszobás, összkomfortos családi házat építenek Kaposváron. Lakásigényükről azonban nem mondtak le, hátha megkapják ezt is a családi ház mellé. Arra viszont nyilván nem számítottak, hogy miután egy épületben dolgozik a két osztály, előbb-utóbb kiderül a turpisság, hiszen figyelemmel kísérik egymás munkáját. Jó példa arra, hogy milyen fondorlatos módon akarják némelyek kijátszani a tanácsot, még akkor is, ha nincsenek rászorulva. Fél tíz felé az osztályvezető behív magához, s bemutat Piacsek Lászlónak és feleségének. A Latinka Sándor utca 5. alatt laknak, társbérletben. Jelenleg tatarozzák az épületet, s Piacsekék egy füst alatt szerették volna laválasztani lakásukat Mihályi Dezső társbérletétől, Ehhez a hatóság hozzá is járult, csak a társbérlő nem. Egymás életét megkeserítve, közös fürdőszoba- és WC-használattal élnek tíz éve, míg a tervezett válaszfal mindkét családnak függetlenséget adna. — A főbérlő nem tudja megindokolni, hogy miért nem egyezik bele a leválasztásba. Egyre csak azt hajtogatja, hogy nem, nem, visszaélve azzal a jogával, hogy figyelembe veszik, amit mond — panaszkodik Piacsek László. Az igazgatási osztály után a bíróságot keresik fel, hogy ott kötelezzék a társbérlőt — akit ezzel semmiféle sérelem, károsodás nem ér —, adja hozzájárulását a leválasztáshoz. VISSZAMEGYEK A LA- KASHIVATALBA, ahol pillanatnyilag nincs ügyfél. Gelencsér Zoltán csoportvezető ügyiratokat rendez, dr. Incze Béla előadó dr. Sitkéri Judittal egyeztet valamilyen ügyet, Molnár Lajos pedig az írógépet »gyötri«. — Ügy jár a keze, mint a villám — ugratjuk —, hol ide csap, hol oda ... Orkán kabátos fiatalasszony lép be, határozottan »támadja le« Gelencsér Zoltánt. — Gelencsér úr, már harmadszor ígéri, hogy majd a héten, és még mindig sehol semmi. Maga nem tud mást, csak ígérgetni... Ügy látom, maga hülyének nézi az ügyfeleket ... — Ne idegesítse fel magát — próbál nyugodt hangon beszélni a csoportvezető. — Idejében megkapja a határozatot. Ezt már közöltem háromszor- négyszer magával, újat nem tudok mondani. De amikor a múltkor elment, úgy bevágta maga után az ajtót, hogy majd bedőlt a fal. — Bár dőlne magukra az egész épület — közölte Vígh Tibomé, azzal sarkon fordult, és ismét bevágta maga mögött az ajtót. Nagyon rosszat kívánt — de magának. Ha rájuk dőlne az épület, akkor senki nem intézné el az ügyét, így pedig rövidesen sor kerül rá. De hát sajnos vannak, akik nem tudnak uralkodni magukon. Tizenegy óra felé csendesedik az ügyfélforgalom, csupán tanácsért, nyomtatványokért jönnek, és egy asszonyka, Kovács Pálné, aki szintén romos lakásban lakik. Ha szomorúan is, de zokszó nélkül veszi tudomásul, hogy egyelőre nem tudnak másikat adni, legyen türelemmel. EGY LAKÁSCSERE KÖRÜLI VESZEKEDÉS borzolja néhány percig az idegeket, sőt az egyik ügyfél »felsőbb szervekkel« fenyegetőzik. Megmagyarázzák néki, hogy ha bejelenti is panaszát, ott sem fognak törvénysértést elkövetni csak azért, hogy neki adjanak igazat. Ebben sikerül is megállapodniuk. Tizenkét óra, a folyosón már nincs senki, vége a félfogadásnak. Harmincán fordultak meg ezen a délelőttön a lakáshivatalban, az ügyintézés valóban nem hozott szenzációt... Saly Géza Százéves a somogyi tanítóképzés A jubileumi ünnepségek kaposvári eseményei Pályakezdők Szakmaszeretettel és lendülettel Kék köpenyben olyan, mintha csak a rajzasztala mellől állt volna föl az egyetemen. Az egyetemisták általában egy köpenyben tanulják, rajzol- ák át az öt kemény esztendőt. — Minek érzi magát? egyetemistának, »tanuló mérnöknek« vagy kész szakembernek? — Keveredik ez a három — mondja Varga László. Két év nem nagy idő. Sokszor eszembe jut, amit az egyetemen tanultunk, hallottunk. Azután visszazökken ek a nem is olyan rossz valóságba, és gyakorlati tapasztalataimhoz igazítom az elméletet. — Van a kettő között különbség? — Van, De éz így van rendjén. Az elmélet mindig előbb születik meg. S ha nem tudná az ember, mi felé kell törekednie, mit érhet el valamikor, kedve sem lenne a »ma« teendőihez. — Milyen teendői vannak egy fiatal mezőgazdasági mérnöknek itt, a nagybajomi Zöldmező Termelőszövetkezetben? — Műhelyvezető vagyok. Munkám sokoldalú. Nemcsak termelőszövetkezet géppark- jának a javítását, karbantartását végezzük el, hanem új gyártmányok készítésére is vállalkozunk. »Gyártunk« például fűrészeket, gázégőket megrendelésre. A műszaki ellenőrzést irányítom. — S az újítások? — Újítással nem nagyon foglalkozunk. Illetve nem hívjuk újításnak, mert az természetes, hogy itt valamennyi fiatal mérnök állandóan a legjobb és leghasznosabb megoldáson töri a fejét. Ha valakinek jó ötlete támad, azt megvalósíthatja. — Ez természetes? Maga szerint minden fiatal mérnök ilyen szakmaszeretettel és lendülettel indul? — A nagy százaléka Aki mezőgazdasági mérnöknek megy, az szerintem tudja, hogy falun, termelőszövetkezetben fog dolgozni, és szereti a szakmáját. Minél előbb bizonyítani akarja hát magának az ötévi tanulás értelmét. — S mit gondol, * kfVaéM érdeklődésük is ilyen nagyT — Nem. Sajnos, az már ne». Emlékszem az egyetemen Is milyen langyos volt a hangul** az összejöveteleken, milyen kevesen vitatkoztak. Ott kultúrfelelősloént tevékenykedtem. — Ott És itt, Nagybajomban? — Az ifjúsági klub vezetőségébe választottak. őrülten* neki nagyon. Pest után, a vígszínházi esték, meg a kiállítások után hiányzott is valami. A tsz rendezvényeiből, szervező munkáiból is oroszlánrészt vállalok. Az nehezíti az egészet, hogy én somogysárdi vagyok, és Nagybajomban csak ágybérletben élek az öcsémmel. Egy szakklub hiányzik nekünk nagyon. — Szólt mér valanvt a klubért? — 'Bevallom, nem;.. — KISZ tag? — Voltam. Sokéig KISZ- vezető is De most nem folytatom már. Pedig hívtak.. • — Miért nem folytatja? — Miért? Mert nem látok különbséget sok esetben a KISZ-tag és a nem KISZ-tag között Attól, hogy bélyeget vesz valaki, meg hogy eljár erre vagy arra a rendezvényre, attól még nem lesz KISZ- tag. Jobban meg kellene szűrni a felvételt Szerintem egy KISZ-tagnak sosem lehet közömbös az arca, s mindig lennie kell viszonylag reális véleményének. S ez még nincs. A pártba szeretnék majd belépni. .. — A munkám csaknem minden percemet kitölti. Nem jár le soha a munkaidőm, mert nem bírom kikapcsolni a gondokat A múltkor is elmentem szabadságra, de már a második héten azon töprengtem, ma lehet beim, hogyan I mennek vajon a dolgok a műhelyben. Szerelek dolgozni, szeretnék itt letelepedni és családot alapítani... Bán Zsuzsa Taúár egyéniség Doktorrá fogadom Somogy ünnepel. Olyan évfordulót köszönt, amilyent az elmúlt negyedszázad alatt, hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáig egyszer sem ünnepelt. A 75. születésnapon 1944-et írtak, háború dúlt a világban. Most, hazánk felszabadulása 25. évfordulójának előestéjén éhezett el az a pillanat, amikor a százéves somogyi tanítóképzést ünnepelhetjük. A csurgói tanítóképző jubileumával együtt most már a szocialista társadalmunk szülöttének, a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézet tízéves évfordulóját is. Tegnap délelőtt a kaposvári tanítóképzőben a Himnusz hangjai után a százéves somogyi tanítóképzés ünnepségét Miklósvári Sándornak, s Művelődésügyi Minisztérium pedagógusképző osztálya vezetőjének emlékbeszéde vezette be. Történelmi parabolát felvázolva emelte ki az ünnepség jelentőségét. A kiegyezés utáni Magyarország és a szocializmust építő hazánk történetében a nép érdekében szervezett ügy, a tanítóképzés nagy jelentőségű — mondotta. Eötvös József és a csurgói alapítók a kor társadalmi igényeinek igyekeztek eleget tenni. Ma a szocialista társadalom igényeihez igazítva fejlesztjük, tesszük korszerűbbé a tanítóképzést. Nemes példa áll előttünk — mondta a szónok —, a somogyi tanítóképzés múltja az volt, hogy soksok jó tanítót adjon a nemzetnek, s ez a jövője a mai kaposvári tanítóképzőnek is. A megnyitó után a somogyi tanítóképzés történetéről három előadás hangzott el. A csurgói tanítóképző megalakulásától a felszabadulásig Kelemen Elemér, a pedagógus- képző kabinet vezetője foglalkozott a tanítóképzés múltjával, a jelent Merő László, a tanítóképző intézet igazgatója elemezte. Megható eseménye volt a kaposvári ünnepségnek Dobost/ Eleknek, a volt csurgói tanítóképző utolsó igazgatójának a visszaemlékezése. A tegnap délelőtti kaposvári ünnepségéle talán legkiemelkedőbb eseménye a Százéve* a somogyi tanítóképzés című kiállítás megnyitása volt Itt Horváth Lajos, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott beszédet Három részben ad számot a kiállítás az elmúlt száz esztendőről. Láthatjuk a csurgói tanítóképző alapító okmányait, korabeli tantervek, könyvek, tanulói munkák tudósítanak az akkori tanítóképzésről, tanítók munkájáról. A jubileumi ünnepségek délután Csurgón folytatódtak. A díszünnepség lapzártakor még folyt. A csurgói eseményekről lapunk keddi számában számolunk be. H. B. Nem tudom, szokása-e: amikor beszél, többször is behunyja a szemét, olyankor a szavát is lassabbra fogja. Ügy tűnik, ilyepkor mélyebbről beszél, emlékei közt kutatva, így elevenedik meg előttem a minapi esemény is, amely Budapesten az Akadémián zajlott le. Doktorrá avatásának örökké emlékezetes pillanatát idézi elém Miklós Endre, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium történelem szakos tanára, megyei szakfelügyelő. Heti. tíz órában tanít és három napon a megye gimnáziumait járja; a történelemórákra kopogtat be. A Táncsics Mihály Gimnázium tanári szo- szájában, a magas ablak alatt beszélgettünk. A tanár mindig a nyilvánosság előtt áll, nemcsak a katedrán, ha onnan lelép, máshol is. Ezt felelősséggel átérezve nő túl a pedagógus az iskola falán. Miklós Endre tizenöt éves tanári pályája erre is példa. — Mi valóban mindig a nyilvánosság előtt szerepelünk, és többszörösen megmérnek bennünket. A gyermek az órán, rajta keresztül a szülő, a társadalom, és a tanítási órán kívül is van még bőven feladatunk. Szakkörvezető is vagyok, a TIT történelmi szakosztályának vezetője, ez az egész tevékenység jelenti számomra a tanári pályát. A fiatalos akarás vitte viszonylag gyorsan végig azon a pályán, amely az óraadó tanári pozíciótól a doktorrá avatásig tartott. 1954-ben a Táncsics Mihály Gimnáziumban tartotta az első óráját, 1963-ban már megyei szakfelügyelője a tantárgynak. — Mindig az volt a szándékom, hogy tanár leszek. Az egyetem elvégzése uláu maradhattam volna Budapesten is, de én vidékre' vágytam, igaz, n€m Kaposvárra, hanem Szombathelyre. Vas megyei vagyok. Az évek azonban úgy szálltak el fölöttem, hogy tősgyökeres somogyinak érzem magam. Nehéz volt a kezdet. Ha anyagi gondjaim voltak is. kárpótolt a tanítás szeretete. A fölemelkedés útján ez vezetett: »Dolgozz, a fölemzlkeiéz útja előtted áll.-« Ezt mondom a fiatal, most induló tanár- kollégáimnak is. A megismerési vágy vitt előre. Nem tudtam Somogyról semmit se, amikor ide kerültem. Elmentem a levéltárba, s kutatni kezdtem a megye történelmét. A 33-as gazdasági válság somogyi vonatkozásai között aztán úgy elkalandoztam, hogy ez lett a témája a doktori disszertációmnak is. A doktorrá avatás különös varázsa kárpótolt sok álmatlan, munkával eltöltött éjszakáért. — Vissza tud-e emlékezni arra az elhatározásra, amikor úgy döntött, történelemtanár lesz? Mi indította el ezt a gondolatot az akkori kisdiákban? A volt történelemtanárom példáján indultam el ezen az úton. Azt hiszem, sok tekintetben még most is őt követem. A kirándulások szeretete is innen fakad bennem. Volt történelemtanárom minden óráján »történelmi, levegő« szállt az osztály fölött... Ma sem szeretem a »csöndes« órát, jó, ha hallani a tanulás »munka zaját«. — A történelemtanításról az elmúlt években sok szó esett a közéletünkben is. Ezek ismeretében mi a véleménye, hogyan alakult az akkori kép? — Jó érzés tölt el már ebben az évben, sok eredményes tanítási órát láttam a megyében. Túl vagyunk azokon a problémákon, amelyekre utalt. A reformlanterv megvalósult. Nemcsak az anyagot sajátítot- iák el a tanárok, hanem az új módszereket is. A tanulók szinte partnerei már az órán a történelemtanárnak. A történelemtanítás jó úton halad ■j megyében. — Ügy hallottam, diákpárti. — Valóban így van. — A történelem tanár hogy ítéli meg a »mai« fiatalokat? — A mai fiptaio.. — csaa azokról beszélhetek, aki ;et ismerek — »kérdezd« fiatalok. — Mi a tanár úr vél; ; ínye? — teszik föl a kérdést, és nekünk ezekre kielégítő, egyenes válaszokat kell adnunk. De mintha nemcsak a fiataljaink lennének kérdezők, a felnőttekben is sok a kérdés. Az esti oktatáson ezt tapasztalom. Azt mondják a történelem szakos tanárok egymás között, hogy mi vagyunk a tanári karból az első lövészárokban. Mi \ sütjük el elsőnek a puskákat,/ és minket érhet az első lövési is... Neon lehet kibújni ebből az árokból. Ha mégis ezt teszi valaki, akkor elfordulnak tőle a fiatalok, s ők inkább magukba, befelé tekintenek. Ha válságba jut a »mai« ifjúság, mi felnőttek juttatjuk oda őket... A tanárnak jó időérzéke is van többnyire, az órájára néz, s nvomban megszólal a csengő. Még egy percre maradok. És megkérdezem: — A tanáregyéniség ma is mutat-e oly színes képet, mint ezelőtt évtizedekkel? — Ma is vannak rögeszmés tanárok. A szélsőséges típusok vagy a gyerekek kedvencei, vagy ők azok, akik »pikkelnek« ... A jó tanáregyéniség: a lelkes ember. Aki lelkesedni tud és lelkesíteni. ' Hórányi Barna SOMOGYI HÍRLAP * Márna* IMS. október 1% 5
