Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
Közélet rr HIT VAGY UNALOMŰZÉS t- a szemem, Felcsillant amikor vasárnap délelőtt a Szivárvány című rádióműsorban meghallottam: »-Ez a műsor, kedves hallgató, önről szól. A közéletről, a közért tevékenykedő és tenni vágyó emberekről beszélgetünk, ezért a főszerepet önre osztottuk ki.« önre, és sorolta Rapcsányi László azt a sok foglalkozást, amelynek feltehetően mindegyikét képviselte egy-egy rádióhallgató a készüléke előtt. A közélet és az emberek. Kérdezhetnénk, hogy miért írunk, szólunk mostanában annyiszor e kettő viszonyáról. A Szivárványban megadták rá a választ. Magyarországon István király államalapítása óta van közélet. A vármegyékben és a diétákon (országgyűléseken) vitatkoztak — olykor véresen — a közélet kérdéseiről. Hosszú évszázadokon át azonban két közélet volt. Az egyik a nemesi, a parlamentben, a kulisszák mögött játszódó, frázisokkal teli, a másik pedig a népi közélet, amelyik csak a falvakban, a szakszervezetekben és a gyárakban »-jutott szóhoz«. Sokan szentelték egész életüket és munkásságukat e falak ledöntéséért, De először csak 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején vált uralkodóvá a második közélet. Sajnos, rövid ideig, mert a. világháború szörnyű esztendői mindennél magasabbra építették ismét a falakat. 1945-ben a felszabadulással megnyíltak a közélet csatornái, a falak végképp leomlottak. »Azóta a közélet — idézem a riportert — már ez a kor, amelyben élünk. Válaszoljanak: érdeklik önöket a közügyek?« A kérdés körbe járt, s már nem csillogott a szemem. X. elvtársat, aki felelős beosztású ember, például nem érdeklik a közügyek. Vagy ahogy ő fogalmazta, nem érdekli a nyilvánosság, mások élete, szórakozása, gondja, ö a családját szereti, az értekezletekre is csak azért megy el, mert a beosztása kötelezi. Természetesen X. elvtárs a nevét nem közölte, mert az szerinte teljesen mindegy. A rádióripor- ternő viszont ugyancsak természetes hangon azt válaszolta : valóban ... Valóban mindegy lenne? Csak azoknak van nevűk, akik a közért tesznek? A közömbösséget sosem lehet név szerint szólítani? Meglehet, hogy kevés lenne, ha csak a rádió riporternője leplezné le a mikrofonja elé kerülő közömbös embereket. A figyelmeztetés mindnyájunk feladata, öné, kedves olvasó, aki panaszos levelet küld hozzánk, mert ügyét nem intézik el hónapok óta, és öné, aki felháborodott a múltkor, amiért egy-egy dolog mellett csak úgy elmennek az emberek. Mindnyájunk hé0rgdye]^ legyünk közömbösek a közügyele iránt, amelyben egyszer ön, máskor más lehet fontos, a főszereplő. Intézhelrém ezt azokhoz az egyetemistákhoz is, akik az »Érdeklik önt a közügyek?« kérdésre így válaszoltak: »Miért, a közélet érdeklődik az egyetemisták iránt?« Megdöbbentő. Hiszen lehet, hogy éppen ez az egyetemista magas ösztöndíjat kap, a társadalom pedig arra számít, hogy egy-két év múlva kamatozni fog törődése, s a fiatal értelmiségiek hivatásuk magaslatán végzik el a rajuk bízott feladatokat. Törődnek beosztottaik életével, embertársaik problémáival, s végső soron ezzel saját életkörülményeik javulását is segítik, siettetik. Csak a nyugdíjas pedagógus, a nyugdíjas mérnök, a nyugdíjas (sorolhatnám tovább a nyugdíjas fogalmazásokat) fogalmazta meg így: igen, én hiszek abban, amit másokért teszek, az nem unaloműzés; húsz, negyven, esetleg ötven éve csinálom. A fiatalok, a fiatalabbak, akik ma erejük teljében dolgoznak, tettek helyett a legtöbb esetben visszakérdeznek. Vajon velük, az ő életükkel ki törődik? Törődnek. Mindig lesznek, akik törődni fognak. Más kérdés, hogy megérderrüik-e. iránti felelőség minA közügyek denki kötelessége lenne. Nem attól közéleti egy ember, hogy milyen funkciót tölt be, hogy munkás, paraszt, tudós, újságíró, képviselő vagy más, hanem attól, ahogyan él, ahogy vélekedik az emberekről. Olyan régóta harcoltak elődeink a tiszta, egységes közéletért. Huszonöt éve megkaptuk a lehetőséget. Élhetnénk vele, szólhatnánk, mert tőlünk függ, hogy ne hagyja cserben áldozatát a motoros, hogy ne tűnjön el a fiókban a kérésünk, hogy mindig szót emeljünk a felelőtlenség ellen. Bán Zsuzsa Városcímer, megyecímer Rézvésők Szakmunkások lesznek Hívogató az öreglaki Szakmunkástanuló Iskola falainak téglavöröse. A tanteremből halkan szűrődik ki a félelő gyerek hangja. A nevelői szobában csak. Dancsó Józsefnét, a számtant és testnevelést tanító pedagógust találom. Órája előtt még átolvasgatja vázlatát. — A szakmunkásiskola hároméves. Két évet itt töltenek a gyerekek, a harmadik évben öthónapos gyakorlaton vesznek részt az őket szerződtető mezőgazdasági üzemben. A négy éve épített iskola hat tanerős. Dancsó Józsefpét arról faggatom, milyen átmeneti nehézségek adódnak az első éves tanulóknál, akik az általános iskolát elvégezve kerülnek ide. — A magam területét véve is találkozom problémákkal. A bekerülők közül néhányan nincsenek tisztában olyan elemi számításokkal, mint az egyszeregy. Ez rendszerint abból adódik, hogy a gyerekek egy része osztatlan iskolából jött. Ott pedig nehezebb a munka, s bizonyos értelemben hátrányban vannak azokkal szemben, akik osztott iskolákból érkeznek hozzánk. Általában olyan tanulóink vannak, akik most kerültek először ilyen kollektívába. Át kell hidalnunk az első időszakot, amikor még nem egy közülük az itt töltött néhány nap után legszívesebben hazamenne. Ebben a kritikus időszakban ma még nagyobb súlyt fektetünk a velük való egyéni foglalkozásra. Végigjárjuk az emeletes épületet. A hálóvá alakított osztályokban egymás mellett sorakoznak az ás,_ak. Az egyiken nagy játékrr. — ':ó ül. — A szobát lányok lakják — magyarázza kísérőm. — Zöldségtermesztő szakmunkások lesznek az itt végzettek. Ez egyre inkább női szakmává válik. Bizonyítja az is, hogy a mostani első osztályokban csak hat fiú van a huszonnyolc gyerekből. A gyakorlati munkát az öreglaki Állami Gazdaság kertészetében végzik. Van az iskolának is egy 600 négyszögöles területe, itt főként zöldségmagvakat termesztenek olajfűtéses fóliaházban. Minden évben nyolc-tíz napot dolgoznak a gazdaság segítésére. Ebből a pénzből és az iskola hozzájá- 1 rulásából kirándulásokat szerveznek. Tavaly a másodikosok négynapos jugoszláviai úton vettek részt. De voltak Tihanyban, Baján, két hétig csere- gyakorlaton Nyíregyházán is az iskola diákjai. Évente két-há- rom alkalommal Kaposvárra utaznák, hogy megtekintsék a Csiky Gergely Színház egy-egy előadását, és ismerkednek a várossal, a múzeummal. Az eredményes nevelőmunka, a közösen végzett kertészeti gyakorlat és a kirándulások alakítják ki a közösség arculatát. — A mostani első osztály jónak ígérkezik. Ezt egy hónap eltelte után már megállapíthatom — mondja elgondolkodva Szabados Kálmánná osztályfőnök, akivel földműveléstan órára indulok. A barátságos, nagy tanteremben elhal a zsibongás, ahogy az osztályfőnök belép. Peregnek a kérdések, elhangzanak a válaszok. Milyen rétegekre oszlik a földünket körülvevő levegő? Hányféle hőmérőt ismerünk? Az első osztályosok pontos válaszai nagy felkészültségről tanúskodnak. — A fagy elleni védekezésről tanulunk a mai órán — tűzi ki a célt a tanárnő. A régi ismeretekre újabbak épülnek. Ezek az új ismeretek sokszor a tanulók által eddig még végig nem gondolt igazságok, melyeket most ők fogalmaznak meg maguknak a felismerés örömével. Nézegetem a naplót. Feltűnően sok az olyan gyerek, akinek szülei foglalkozását tekintve nincs köze leendő szakmájához. Réezés Anikónak katonatiszt az édesapja. — A szüleim egészségügyi szakiskolába akartak adni — meséli. — Én azonban, már ötödik osztályos korom óta azt hajtogattam: kertész akarok lenni. Most itt vagyok, félig már elértem a célomat. Egy ideig faluhelyen laktam, ott ismerkedtem meg a kerttel, s i nem tudtam szabadulni tőle. Az első hét nehéz volt itt, a régi barátnőim otthon maradtak. Azóta itt is sikerült egy lánnyal. Lukics Rózsival ösz- szebarátkoznom. Szeretem a természetet. Érdekelnek a növények is. Izgalmasnak tartom, hogy a szemem láttária lesz a magból növény. Fekete Mária Zala községből jött. — Nekem nem volt gond az új hely megszokása. Van itt még egy falumbeli lány, vele tanulok, játszom, Segítettem is neki, amikor eltörött a keze. A szabad időmben toliaslabdá- zok, televíziót nézek a többiekkel együtt. Cseh Margit édesapja kertész Siófokon. — Kisgyerek , koromtól ismerem a kerti munkákat — mondja. — Itt szeretném megállni a helyemet. Elég nehéz az iskola, de aki igazán el akarja végezni, annak sikerül. Ezek közé akarok tartozni. Szép foglalkozásnak tartom a zöldségtermesztést. Tizenöt évesek. Megtették az első lépést jövendő pályájukon. Leskó László Valóságos reneszánszát éli a címerkészítés. Különösen Európában lett ismét divat, és minden valamirevaló város vaey település rendelkezik klasszikus motívumokból komponált címerrel, amely azért utal már a mai sajátosságokra is. Esténként a vésőasztal mellett találni a Rónai testvéreket, akik vaskos vörösréz lemezekből határozott vonalakkal hívják életre figuráikat, tárgyak képmását, a mindennapok rögződött élményeit Néhány hónapja város- és megyecímer készül az asztalukon. Rónai Lajos és Rónai Attila apjuktól örökölt kézügyességgel, sok szorgalommal készíti a rézbe álmodott portrékat, tájakat. A városcímer kisplasztikája különösen munkaigényes volt. Egy átlagos darabon 150 órát dolgozik Rónai Lajos, az ilyen igényes munka azonban kétszer-háromszor ennyi fáradságot igényel. Gonddal, szeretettel nyúl az anyaghoz, hogy akarata szerint engedelmeskedjen neki. A címerkészítésnek irodalma van. Történelmi értékű okmányok sorát lapozták végig, amíg ösz- szeállt a kép: megyénk és a megyeszékhely címere, amelyik klasszikus formájú és történelmi hangulatú egyben. Az idősebb Rónai fiú intarziákat is készít, Attila fest, rajzol a rézvésés mellett A régi Somogy vármegye címere. ,A l Rónai Attila: — Az évfordulókra kisplasztikákkal készülünk. Rónai Lajos: — Egy-egy rézlap elkészítése sok száz órát igényel. Munkájukra fölfigyeltek már szakmai berkekben is. — Évekkel ezelőtt fogott meg először egy élmény — emlékezik Rónai Lajos. — A vonalak, a tónusok, amelyek részletekre bontva érthetetlenek, élettelenek, ha megfelelően bánunk velük, életre kelnek. Attila képzőművészetire szeretne járni, ahol már ismerik képességeit, munkáit. A két testvérnek még egy közös ismertetője van: ugyanannál a vállalatnál, a finommechanikánál dolgoznak mindketten. Kevés szavú, szorgalmas embernek mondják őket a munkahelyükön. Az esti órák gyorsan telnek, és a rézlapokon csak néhány vonallal lesz gazdagabb a kép. A család többi tagja figyelmes: nem zavarja őket türelmes munkájukban. Csak anyuka szól be: elkészült a kávé! Néha többször is, nehogy kihűljön, mert a fiúk számára minden munka, amibe belekezdenek, egyformán fontos, és még a hívásra se figyelnek. Szigorúan ítélik meg egymás munkáját. Ezért találni az asztalokon rengeteg tanulmányt, sok-sok próbálkozást, hogy • a végeredmény megfeleljen a várakozásnak. Dolgozik a kéz, születik egy mozdulat, és örökre meg is marad a rézlapon. Félkészen az asztal szélén a megyei tanács és a városi tanács épületének mása. — Most, az évfordulók előtt a város felszabadulásának ünnepére készülünk — mondja Attila —, ezt követően a Le- nin-centenáriumra, majd április 4-re vésünk díszítő és emlékplasztikákat. N. J. Lev Loginev: TÁSKA — Feti! — szólt rám asszonyom. — Micsoda név! Menynyivel ércesebben zeng: Péter! Így hívták Nagy Péter cárt is. A nép istenként imádta! Te pedig. Peti, a munkahelyeden egy tapodtat sem jutottál előbbre. Éppen ezert úgy döntöttem, hogy veszek neked egy akiatáskát. Olyan szép, nagy sárgát, mint egy érett dinnye. Egy ilyen táska tekintélyt ad az embernek, tiszteletet ébreszt. Nejem szentbeszédét kivételesen nagy figyelemmel hallgattam, mert igazat szólt: az utóbbi időben tényleg rám jár a rúd. Nem választanak már be az elnökségekbe, felelős kiküldetésre sem jelölnek, s szinte borravalót adnak prémium címén. Elérkezett hát a tettek ideje, jól érzi est a feleségem. Aktatáskával kell kezdeni. Szép, tekintélyes táskával. Bizony, nyugtalan voltam, s izgultam egy kicsit, amikor először mentem' munkába a pompásan nyikorgó, új táská- vál. Hanyagul az asztalra dobtam, s azon voltam, hogy a lehető legtermészetesebben viselkedjem. Így hát mindnyájan úgy tettek, mintha semmi sem lörtént volna: papírjaikba bújtak, s még csak véletlenül sem néztek rám.. Egyedül Ivanov, a közgazdász jegyezte meg a táskámról nem éppen őszintén, hogy »csodálatos«, és meg is kérdezte, mennyibe került. Eltelt néhány nap. Egy reggel aztán Nyikoláj Szergeje- vics, az irodafőnök kért, menjek vele a szobájába. (Meg kell jegyezni, ez volt az első eset, hogy magához hívott . ..) »Már kezdődik-< — csillant föl a szemem, és büszkén követtem főnökömet. — Foglaljon helyet, Pjotr Ivanovics — rr.utatott a székre. — Hogy érzi magát? És kedves felesege? — Köszönöm az érdeklődést, én és a feleségem ragyogóan érezzük magunkat. — Hát ez pompás! — örült a főnököm és szerfölött kedvesen nézett rám. 4 . Ügy véltem., itt a legmegfelelőbb pillanat, hogy összebarátkozzam a vezetőmmel. — És az ön nagyrabecsült, kedves neje őnagysága hogy érzi magát? — kérdeztem nyájasan, miközben egymásra raktam a láoamat. — Hát éppen arról van szó, hogy egy kicsit gyengclkedik. Nekem pedig annyi a munkám... Hisz ön is tudja. Nagyon nehéz helyzetben vagyok. — Megértem önt, N-yikoláj Szergejevics, és terheinek egy részét készséggel vállalom, mert hivatalunk sikereit mindig saját sikereimnek is te- kinttem. — Nagyon örülök, hogy nem kellett csalódnom önben. Hej, ha ezt hallották volna munkatársaim! Hármukat a frász törné, a többiek sárgaságba esnének az irigységtől . .. Kényelmesebben helyezkedtem el a széken, miközben Nyikoláj Szergejevics a váncél- szekrényhez ment. Ebben őrzi a legtitkosabb iratokat! — Rendkívül fontos értekezlet lesz ma a minisztériumban: vállalatunk jövőjét eldöntő kérdések szerepelnek napirenden. Ilyen tanácskozásról nem hiányozhat vállalatunk képviselőjel Fölkeltem. Micsoda megbízatás' őrinél ván az aktatáskája? — kérdezte Nyikoláj Szergejevics és tovább kutatott a páncélszekrényben. »Tehát csakugyan megtört a jég-« — villant át az agyamon és határozottan rábólintottam. — És van benne egy kis szabad hely? — Teljesen üres a táskám, Nyikoláj Szergejevics! — Csakugyan? Hát ez csodálatos! Nézze, itt van egy tyúk. Az enyém. Kérem fáradjon el vele a feleségemhez. Mert ugye, kenyelmetlen lenne egy tyúkkal a kónam alatt menni a minisztériumba Helyette én fogtam, a honám alá a tyúkot, visszamentem. a szobámba. Minden kolléga láthatta, amint belegyömöszöltem abba a szép táskába. Ennek már több mint egy hónapja. De Nyikoláj Szergejevics felesége még mindig gyengélkedik... Fordítottén Tereacz Győző SOMOGYI NÉPLAP 1969, október IfiS
