Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-13 / 212. szám
Ili gvártmárr ilmkeresztúron Zúzott márványból mozaik — Kohósalakból épületelem Könnyebb, olcsóbb szőlőtám — A nyári Időjárás bennünket is megtréfált. Hetek teltek ed, s bizony az udvaron nemigen tudtunk dolgozd. Most azonban minden percet kihasználunk, hogy az elmaradást pótoljuk, s ha lehet terven felül is termeljünk — mondatta Kelemen Zónán, a fogyasztási szövetkezet ba- latomkeresztúri cementü zeniének a vezetője. Bíznak ab- . ban, hogy ez évi 16,5 millió forintos tervüket sikerül túlteljesíteni Ennek érdekében, azonkívül, hogy bővítsék az üzem gyártmányait és ezzel új vevőket szerezzenek, már az idén is új árukkal jelentkeztek. Ilyen a teljesen készre gyártott, betonfalú, hullámpalával fedett — gázcseretelep céljaira nagyon alkalmas — házikó. Néhány hónap alatt 120 darab készült belőle, szállítottak például Siklóra, a miskolci TÜZÉP-nek és más távoli országrészekbe is. Az üzem eddig csak egyszínű, szürke mozaikot gyártott, viszont a vásárlók egyre inkább keresik a többféle színű, vagy legalább fekete-fehér mozaiklapoL Ezért határozták el, hogy eleget tesznek ennek a kívánságnak. A Bakonyból darabos vörösmárványt szállítanak telepükre, helyben ösz- 6zezúzzák — már vásároltak egy alkalmas gépet —, s nagyszemű vörösmárványból készített, valamint fehér-fekete mozaikkal bővítik választékukat Tervezik azt is, hogy ezeket műanyag bevonattal látják el. A kísérlet sikerült Jövőre egyelőre 10 000 négyzetméter Munkában a dán gyártmányú csőprés. mintás mozaikot készítenek, ugyanakkor a hagyományos mozaikból 100—120 000 négyzetmétert. Megvásárolták egy csehszlovák találmányt, amely a sző- lőtámok korszerűbb készítését teszi lehetővé — olcsóbban. Előzetes számításaik szerint Baranya megyének 200 000, Somogynak pedig 80 000 ilyen szőlőtámra lenne szüksége. Ez a camentüzemnek kétévi munkát adna, s értéke meghaladná a 30 millió forintot Az új gyártmányok mellett folytatják a régi, keresett betonáruk készítését jelenleg huszonöt különböző betonterméket gyártanak. Az üzem és a szövetkezet vezetői nemrégen Győrben, a házgyárban jártak tapasztalat- cserén. Ott határozták el, hogy ők is üzembe helyeznek egy kis házgyárat Kohósalakot használnának házelemek készítésére, s ezekből villákat, családi üdülőket állíthatnának össze. A szövetkezet építőbri- grádja végezné a helyszínre szállított elemek összerakását, a tulajdonosnak csak el kellene foglalnia. Győrben látták, hogy nemcsak családi házakat, nyaralókat készítenek ilyen kohósalakból, hanem középméretű ABC-áruházak oldalfalait is. Az ilyen módon történő épít kezés csaknem 40 százalékkal olcsóbb a hagyományosnál. Télen előre legyárthatnák az elemeket, s a tavasz beálltá- ! val megkezdhetnék összeállí- ' tásukat. A cementüzem egy- egy télen 50 középméretű ABC-áruház falait tudná legyártani, s emellett elvégezhetné a többi feladatat is. A szükséges gép megvásárlásáról most tárgyalnak, s terveik szerint jövőre kezdik a munkát Sz. L. Ami leggyorsabban megtérül A KÖZELMÚLTBAN egy megyei tanácskozáson született meg a határozat, hogy a késő ősz, a tél folyamán tanfolyamot szerveznek a termelőszövetkezeti áruátadók részére. »Ismét egy újabb tanfolyam« — hallottam erre egy megjegyzést, és talán ez volt az, ami néhány gondolat elmondására késztetett. Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok tanfolyampárti, illetve csak valóban indokolt esetben tartom szükségesnek az oktatásnak ezt a formáját. Az elmúlt évek egynéhány tapasztalata késztet ilyen véleménynyilvánításra. Nem kívánok példákat sorakoztatni, néha majdnem groteszk eseteket említeni, de tény, hogy voltak olyan tanfolyamok, sajnos, amelyek csupán formájukban töltötték be hivatásukat. Nem kétséges, hogy az ilyen tapasztalatok nem segítik elő a tanfolyam rangjának, jelentőségének fokozódását. És az előbb említett kritikus megjegyzésből is ezt a bírálatot éreztem kicsendülni. Am mindez nem ad jogot az általánosításra, egykét kedvezőtlen tapasztalat alapján semmi esetre sem szabad a tanfolyamokról általában elítélően nyilatkozni. Számtalan ellenpéldát, véleményt idézhetnék annak bizonyítására, hogy egy-egy közérdekű, újat adó témában elhangzott előadássorozat mennyi segítséget ad, menynyire megkönnyíti a mező- gazdaságban dolgozók mindennapjait. A mezőgazdasági fejlődésnek olyan szakaszát éljük, amikor folyóiratokból, szakirodalomból az üzemben dolgozóknak lehetetlen nyomon követniük a változásokat; nélkülözhetetlenül szükség van a tapasztalatok szerzésének erre a formájára is. De — mint mindenben — itt is döntő a rangsorolás. Kiválasztani azokat a tématerületeket, amelyeknél az ismeretek szélesítésének legcélravezetőbb módszere a tanfolyam. Ezzel a gondolattal érkeztem el a bevezetőben említett határozathoz. A TERMELŐSZÖVETKEZETI áruátadók részére rendezendő tanfolyam korántsem egy lenne a sok közül. Sőt! Ügy is mondhatnám, olyan terület ez, ahol nem most, hanem jóval korábban kellett volna már gondolni ilyen jellegű továbbképzésre, oktatásra! Bár a szövetkezeti vezetők a legjobb tudói ennek, emlékeztetőül azért megjegyzem: korábbadfcis, de kivált napjainkban, az önálló, vállalat- szerű gazdálkodás során rendkívül nagy fontossága van annak, hogy a mezőgazdasági termékeket értékesítő, to- bábbadó dolgozók milyen szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Az ő képzettségüktől, hozzáértésüktől függ jórészt, hogy milyen módon értékesül az egész közösség fáradozásának a gyümölcse, hozzájut-e a szövetkezet az áru minőségének valóban megfelelő bevételhez. Köztudott, hogy a mező- gazdasági termékeket átvevő és feldolgozó vállalatok már korábban fölismerték a felvásárlók megfelelő szakképzettségének fontosságát, és a I lehetőségekhez képest ezekre a posztokra olyan embereket állítottak, akik kellő ismeretekkel és gyakran gazdag tapasztalattal rendelkeznek. A gazdaságirányítás új rendszerében ez a szó, hogy »partner«, sokszor elhangzik és érvényesül is a gyakorlatban. Kézenfekvő követelmény, hogy az áruátadó és az áruátvevő is a szó igazi értelmében partnerként álljon egymással szemben. Ha ez nem így van — márpedig az esetek egy részét ez jellemzi —, akkor vagy egyik, vagy másik fél hátrányos helyzetbe kerül, s ez nemegyszer visszásságokat eredményez. A TERÜLETI SZÖVETSÉGEK megalakulásuk után rö- v'desen fölismerték ezt a kedvezőtlen körülményt Érért néhány helyen áruátadókat állítottak be, akik elvi alapokon, megfelelő szakismerettel képviselték a szövetkezetek érdekeit. Nem is kevés ez az összeg, amelyet az áruk megfelelő elbírálása alapján ezzel a módszerrel nyertek a gazdaságok. A közép-somogyi szövetség területén az idei év első felében például több mint kétszázezer forintra tehető az a többletbevétel, mely abból származott, hogy valóban képzett emberek működtek közre az átadásoknál. Már utaltam rá, hogy nemcsak most, már korábban szükség lett volna erre a tanfolyamra. Olyan befektetés, olyan szellemi tőke ez, amelyik igen rövid idő alatt és gazdagon kamatozik majd bizonyára mindegyik szövetkezetben. Vörös Márta A szigorú főnök üzeme A vizit már reggel hatkor kezdődött... Még szürke volt az ég, amikor kitolták a szer- számoskocsikat a gyógyulásra váró IFÁ-k, Csepelek elé, a »másik osztályon« pedig a Moszkvicsok, a Wartburgok várták a gyógyító kezeket. Nem is akármilyen ez az »autókórház« — pontos nevén a 14. sz. Autójavító Vállalat kaposvári üzeme. Külön diagnosztikai osztálya van műszeres vizsgálatok céljára; optikai mérőműszerek, kerékvizsgálók, koromelemzés, sőt még »belgyógyászat« is, hiszen vannak műszereik, melyékkel a füst összetételét vizsgálják. Ez persze mind szép, csakhogy ezek az érzékeny masinák nem mindig működnek. Üst László brigádvezető is erről panaszkodik. — Megkaptuk az AFIT-tól az egyik optikai műszert, de vissza kellett küldeni. Megjavították, mégis rossz. Most már inkább a GELKÁ-hoz fordulunk. — Hol találom az üzemvezetőt? —• Egy Trabanttal van baj... Kikocsizott a gazdájával együtt’. De nemsokára megérkezik. Körbejárom az autójavítót. Élő, nyüzsgő üzem. Széles, élesen csapódó vízsugár mossa tisztára a kocsik alvázát, fényesen csillognak a fekete gumikerekek. A kerítés mellett pedig különös harc folyik- Néhány olajos arcú, nekibuzdult tekintetű fiú birkózik égy hatalmas teherautó-alvázzal. — Kiselejtezték... Ezt bontjuk le. — És megy? — Hát igenj csak. i 1 — No ... — Mi még első évesek vagyunk, és ma nem jelentkeztünk le a kellő időben... elfelejtettük ... Lassan beszél, a másik segít neki. — Tudja, az úgy van, hogy le kell jelentkezni hat előtt öt perccel. Mi már itt voltunk fél hatkor, csak éppen elfelejtettünk... Így aztán hazaküldtek bennünket — És miért nem menték haza? — Miért?! Miért?! Mert dolgozni akarunk, és nem akarunk igazolatlanul hiányozni. — Na, gyerünk — mondja a kisebbik, aki szinte bajuszt kent a szája fölé olajos kezével. És a hatalmas csavar- húzókkal ismét nekifekszenek az alváz összerozsdásodott, makacsul feszülő meneteinek. Eltűnődtem, valóban ilyen »kegyetlen« szigorral fogadják itt a szakmunkástanulókat? A másik oldalon valamivel idősebb fiú bütyköli nagy igyekezettel egy Wartburg motorját —< Láttam, az előbb beszélgetett az elsősökkel. Lóg az orruk, de ehhez hozzá kell szokniuk, mert ez a rend — mondta. —i Egyedül javítja a motort? — Miért ne?! Itt mi magunk dolgozunk. Régebben a segédek mellett kellett, de úgy legföljebb csak a mosás jutott nekünk. Most már többet bíznak ránk. Nemcsak a gyengébb, de . a nehezebbik végét is. Bízik bennünk a főnök. És ha kell a segítség akkor csak szólunk a Horváth Józsi bácsinak. — Milyen ember a főnök? >— Hát... kissé szigorú, de igaza van. Nagy komolyan bólint egyet, és a modern frizura ismét eltűnik a Wartburg motorházában. Kovács István harminc tanulótársával dolgozik itt Megérkezik a »szigorú« üzemvezető, Károly Lajos. A tanulókról kérdezem először. — Sokat bízok rájuk, de sokat is várók tőlük. Ehhez pedig — úgy érzem — fegyelem és szigorúság kell. A nevelésüket Horváth József szakmunkásra bíztam, aki egy kicsit az apjuk is meg a főnökük is. És jók a tapasztalataink ... A beszélgetést a szobájában folytatjuk, a kiterített hatalmas autókarosszéria-vázla- tok között. — Két éve kerültem a vállathoz, és akárkit megkérdez a telepen, elmondja, hogy volt mit rendbe tenni. Egy csomó személyi probléma is közrejátszott. Húsz fegyelmit kellett adnom. — Nem sok ez egy kicsit? — A fegyelmi ügyekben tulajdonképpen a pécsi vállalat- vezetőség dönt, és nekem azt mondták: »ki mint veti ágyát...« Én így vetettem. Meg kellett itt alapozni a jő munkát, és ehhez fegyelem kell. Az üzemvezető szavai később igazolódtak az üzemben. Megtudtam, hogy ' bizony elég sokan átruccanta!?: régebben a közeli kocsmába is munkaidő alatt Ezt egyszer s mindenkorra megszüntették, csak kilépővel lehet elhagyni az autójavító területét — A tavalyi év elég nehéz volt. Az a véleményem, hogy az új gazdasági mechanizmus elveit nem minden vállalat értelmezte helyesen. Azt hitték, hogy az állami kocsik javítását elvégezhetik házilag is. Volt némi forgalomkiesésünk, de ez a szemlélet azóta — mondhatom — gyökeresen megváltozott — Gondok? — Ne is kérdezze! A legfőbb gond az, hogy a hiányzó alkatrészért mindig föl kell utazni a fővárosba. Itt, Somogybán is létesíteni kellene egy lerakatot. És tervezgetünk állandóan. Uj csarnok, új üvegtető kell... Üst László, az autójavító szb-titkára, az egyetértésről beszél. Megkérdezem, milyen ember az üzemvezető? — Szigorú ember, de azt mondhatom, hogy ide szigorú vezetési módszerek kellenek. Sok mindenben mérhető ezeknek a módszereknek az eredménye. A vezetők egyetértésében, egymás segítésében is. Most például beteg az üzemmérnök, nincs itthon a művezető, de elvégzi a meós a hiányzók munkáját. Ezt az egyetértést tartják az »autókórházban« a jó munka legfőbb zálogának. És ez az egyetértés kell ahhoz, hogy a távozó kcífcsitulajdonosok elégedetten mosolyogjanak a volán mellett, amikor kigördülnek a nyüzsgő udvarról. Tröszt Tibor VETÉS ELŐTT Készülődnek a vetésre a siófoki Egyetértés Termelő- szövetkezetben, is. A közelmúltban, miközben a gazdaság határát jártuk, javában folyt a silókukorica betakarítása (ezt mutatja képünk), de az érés színeit mutatta a többi tábla is. — A jövő héten kezdjük a vetést — mondta Kla- buzai István főagroaiómus. — A takarmánykeverékkel indulunk, a mostani munkákat már ennek megfelelően végezzük. Egy silókombájn, egy Orkán silózó és négy traktor hat pótkocsival vesz részt az értékes, lédús takarmány betakarításában. Gazdag terméssel fizet a silókukorica, mintegy ezer mázsányit hordanak be naponta, s úgy számolnak, hogy elérik a tervezett meny- nyiséget A szálasok hozamával ugyancsak elégedettek, hiszen az előzetes számításokat jóval felülmúlja például a lucerna hozama: 21 mázsa szénát terveztek holdanként, de a harmadik kaszálás után már elérték a 41 mázsát, s visszavan még a negyedik’ kaszálás, amelyből további négy mázsát várnak holdanként. — Húsz hold takarmánykeveréket vetünk, ennek már előkészítettük a magágyát: miután a silónak vetett napraforgót letakarítottuk, elmunkáltuk a talajt, és 5 mázsa vegyes műtrágyát adtunk holdanként. Egyébként ezt a műtrágyamennyiséget kapja valamennyi őszi vetésünk. A főagronómus elmondta, hogy a táblatörzskönyvre támaszkodva pótolják a talajerőt a kalászosoknál, eszerint történik majd a fejtrágyázás is a kikelt gabonákon. — Hogyan készültek fel a vetésre? — ötfajta őszi búzával kisparcellás kísérleteket végeztünk az idén, ezekből a magyar kiszambori és a francia Moisson fajtára esett a választásunk. Zömmel Bezosztáját vetünk — 150 holdat —, és termesztünk Míronovszkát is. Bizonyosan sokat segít majd, hogy a tavalyinál 2 mázsával több alapműtrágyát használhatunk fel. A siófoki Egyetértés Tsz tagjai maguk csávázzák a vetőmagot, s ügyelnek arra, hogy a vetőmagfelügyelőség vizsgálati eredményének megfelelően adagolják. így például figyelembe veszik, hogy az idén a szokásosnál nagyobb meny- nyiség kiszóródása indokolt holdanként: A siófokiak a jövő héten kezdenek hozzá az őszi kalászosok vetéséhez, s a felkészülésből úgy tűnik, sikeresen megoldhatják ezt a soron következő feladatot. H. F. a siófoki Egyetértés Tsz-ben SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. szeptember 13. 3
