Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-09 / 208. szám
Vasárnapi labdarúgó mérleg Hogy milyen kevéssel is beérik a somogyi labdarúgóbara- lok, azt bizonyította az NB II 19. fordulója. A Táncsics SE szombati döntetlenje után, amikor vasárnap este megérkezett Kaposvárra a hír, hogy a K. . Kinizsi döntetlent harcolt ki Tapolcán, egyszeriben csoportokba verődtek a szurkolók. Itt is, ott is izgatottan tárgyalták, hogy tartós lesz-e a kaposvári csapatok javulása, megszabadulnak-e a megyeszékhely együttesei a kiesési gondoktól. Siófokon még nagyobb volt az Öröm. Az S. Bányász eddig a bajnoki táblázat utolsó helyén állt. Sokan már a vészharangot kongatták a csapat feje fölött. A vezetők azonban továbbra is bizakodtak, nem zavarta őket a névtelen levélírók tucatnyi »jó tanácsa« (ebből néhányat hozzánk is elküldték a túlbuzgó labdarúgóhívők). Ennek eredménye, hogy az S. Bányász egy idegenben játszót., mérkőzés után rugaszkodott el az utolsó helyről. Igaz, hogy a bajnokság legizgalmasabb szakasza még hátra van, de a huszadik forduló előtt mégiscsak derűsebben várhatják Kaposváron és Siófokon is a finálét. Ami az N'B m-at illeti, itt bizony az ötven százalékos siker egyáltalán nem elégítheti ki az érdekelt csapatok szurkolóit. Fenntartás nélkül csak a Barcsi SC csapatát dicsérhetjük. A marcaliak igyekezete sajnos későinek tűnik. Lábod csapatánál mintha a fáradság jelei ütköznének ki. A Vasas erejéből nem futotta bravúrra. Összességében a labdarúgómérleg az előző héthez képest a nem várt vereségek ellenére is kedvezőnek mondható. Reméljük, hogy csapataink javuló formája nem fellángolásszerű, hanem tartós lesz. NB II Nyugati csoport Két részre szakadt a mezőny Következik az igazi hajrá a labdarúgó NB II- ben. Amikor az utolsó harm&dba lépnek a bajnokság csapatai, a mezőny két részre szakadt. Az 1—6. helyen álló csapatok a bajnoki címért küzdenek. A 7. helyezettől lefelé mindenki kiesője- lölt. Sajnos ebben a csoportban találjuk a somogyi együtteseket is, amelyek ugyan a héten valamit javítottak pozíciójukon. Ami a bajnoki címet illeti, változatlanul a Pécsi Ércbányász az első számú esélyes. Ellenlábasai eléggé váltakozó sikerrel szerepelnek. Figyelmet érdemlő a Savaria Cipőgyár feltörése. Ügy érezzük, a szombathelyi csapat lesz az Ércbányász legnagyobb vetély társa. A MÁV DAC — az örökös második — is szerezhet kellemetlen perceket a pillanatnyilag vezető, s mint azt Kaposváron is láttuk — igen jó erőkből álló Pécsi Ércbányásznak. Balaton Bajnokság vívásban NB III... NB III... DÉLNYUGATI CSOPORT Barcs—P. Steinmetz 3:1 (2:0) Barcs, 700 néző. V.: Gabi. Barcs: András — Mohácsi (Kra- pecz), Szokol, Berda, Bátoríi, Nagy, Kimpf (Gulyás), Marton, Kuczkó, Horváth, Kertész. Edző: Májer György. Steinmetz: Márity — Temesi, Blhámi, Maris, Dárdai. Peres, Rózsahegyi, Gyurko- vics (Jakab), Csordás, Bura, Varga. Edző: Lendvai Miklós. 20. perc: Marton ívelt a kapu elé, Kuczkó fejjel továbbított a hálóba. 1:0. 24. perc: Marton szöglete érintés nélkül jutott a vendégek kapujába. 2:0. 70. perc: Peres—Gyurkovics összjáték után az utóbbi, szépített. 2:1. 75. perc: Nagy a kapu elé tálalt, Kuczkó csúsztatott fejese bebiztosította a Öarcsi SC győzelmét. 3:1. 83. perc: Temesit a játékvezető után- rúgásért kiállította. Jó küzdelmet hozott a barcsi mérkőzés, amelyen a hazai együttes volt a többet támadó. A barcsiak a három gól mellett még két kapufát is lőttek. Győzelmük mindenképpen valós. Jók: Mohácsi, Bátorfi, Marton, Kuczkó. Kertész.. ill. Márity, Bihámi, Csordás. Nagymányok Lábod 1:0 (0:0) Lábod, 400 néző. V.: Öze. Nagymányok: Volár — Kozma Szeles, Hódosi, Teleki, Kollár (Lemle), Pataki, Hess, Nádasdi (Túrós), Demeter, Farkas. Edző: Palatínus János. Lábod: Mohácsi — Fülöp II., Ffliszár, Nagy, Hadi. Takács, Borzas, Novák, Csalód, Luczek, Fülöp I. Edző: András József. 79. perc: Túrós futott el a bal oldalon. Fülöp II. elcsúszott, így a kitörő csatár a kifutó Mohácsi fölött nyugodtan emelte a hálóba a labdát. 1:0. A vendégegyüttes lelkes játéka, no meg az a tény, hogy a hazai csapat tagjainak nagy része fáradt volt (az együttes tagjai előző nap egyik játékostársuk esküvőjén vettek részt), eldöntötte a mérkőzés sorsát. A lábodi csapat csak harminc percig játszott úgy, hogy a mérkőzés esélyesének számított. Jók: Széles, Hódosi, Demeter, Farkas, ill. Filiszár, Takács. További eredmények a Délnyugati csoportban: Pécsi Porcelán—Dombóvári Vasutas 1:2. Bonyhád—PEAC 4:0 (!), Sárbogárd—Pécsi Volán 2:0 (!), Dombóvári Szövetkezeti SE—Dunaújváros 0:1, Mohács—Baja 1:2. Az NB III Délnyugati csoportjának állása a 19. forduló után: 1. PBTC 19 14 4 1 36:14 32 2. P. Volán 19 11 2 5 31:21 24 3. Barcs 19 10 4 5 28:26 24 4. Baja 19 10 2 7 23:22 2? 5. Lábod 19 10 1 8 32:22 21 6. Dunaújváros 19 8 5 6 20:18 21 7. Nagymányok 19 9 2 8 28:28 2C 8. DVSC 19 9 2 8 24 :25 20 9. Bonyhád 19 7 6 6 20:22 20 10. Mohács 19 7 4 8 25:30 18 11. PEAC 19 5 5 9 29:33 15 12. P. Steinmetz 19 5 5 9 26:32 15 13. D. Szövetk. 19 5 4 10 16:17 14 14. P. Porcelán 19 4 5 10 20 :24 13 15. Sárbogárd 19 3 7 9 11:21 13 16. K. Vasas 19 4 4 11 18:33 r NYUGATI CSOPORT Marcali Sárvár 2:0 (2:0) Marcali, 500 néző. V.: Sós. Marcali: Bácsi II. — Hosszú. Szűcs, Polgár, Dunkler, Kosi, Bene, Molnár. Szántó, Lázár, Bánhegyi (Vlrágh). Edző: Abonyi Károly. Sárvár: Imre — Szöllősi. Vörös, Púp, Horváth. Baríolics, Németh II., Németh III.. Hábeller. Kozmán, Németh I. Edző: Tölgyesi József. 7. pere: Jól eltalált távoli iö- véssel Lázár szerzett vezetést b hazai csapatnak. l;0. 26. perc: Szép összjáték után Molnár lőü a hálóba. 2:0. Az első félidőben a hazaiak tartós fölényt harcoltak ki, ötletc- en és szépen játszottak. Szünet itán voltak fellángolásai a vendégeknek is. A marcali csapat a két gól melleit négy kapufát lőtt. Jók: az egész hazai csapat.- illetve Imre, Vörös, Kozmán. További eredmények a Nyugati csoportban: Nagykanizsai Sáska—Szombathelyi Dózsa 1:5, Nagykanizsai Dózsa—Mereszjev SE 3:4, Zalaegerszegi Dózsa—Katona SE 3:0, Cell- dömölki VSÉ—SZSE 1:1, Tapolca— Zalaszentgrót 1:0, Kőszeg—Keszthely 3:0, Sz. Vasas—NVTE 1:3. Az NB ni Nyugati csoportjának állása: 1. Z. Dózsa 22 13 5 4 54:24 31 2. Keszthely 21 11 6 4 24:17 28 3. Sz. Dózsa 22 11 5 6 45:31 27 4. NVTE 22 10 7 5 30:20 27 5. Körmend 21 11 5 5 36:28 27 6. Kőszeg 22 9 7 6 40 23 25 7. Katona SE 22 8 6 8 35:27 22 8. Sz. SE 22 6 9 7 35:30 21 9. Tapolca 21 9 3 9 31:35 21 10. N. Sáska .21 7 6 8 29:30 20 11. Sárvár 20 7 6 7 27:30 20 12. Mereszjev 22 8 4 10 24:34 20 13. N. Dózsa 22 8 4 10 36:46 20 14. Celldömölk 21 5 9 7 35:39 19 15. Z.-szentgrót 21 6 3 12 27:37 15 16. Marcali 22 6 3 13 29:51 15 17. Sz. vasas 22 2 4 16 13:48 r- \ < **« - 'í' ~ ' ' Remek lövi*, remek védés a K. Vasas—Pécsi Bőrgyár NB III-as mérkőzésen. A párbajtőrversemy győztese, B. Nagy Pál (szemben) az NDK-beli Rcichardt elleni döntőjében. Gyengén sikerült a válogatott főpróbája K. Kinizsi - Bauxitbányász 2:2 (1:1) Tizenkétezer néző a Népstadionban és egy elég gyengén sikerült főpróba — így jellemezhetnénk azt az összecsapást, amely a magyar labdarúgó válogatott kéret és a lengyel Odra Opole között zajlott le vasárnap. A tizenkétezer néző mutatja, hogy a magyar labdarúgás barátai milyen nagy figyelemmel kísérik válogatott csapatunk felkészülését Csehszlovákia ellen. Magyar válogatott — Odra Opole 2:1 (1:0) Wottava játékvezető sípjelére a magyar csapat a következő összeállításban lépett pályára: Szentmihályi — Káposzta, Páncsics, Ihász — Mészöly, Szűcs — Fazekas, Gö- röcs, Bene, Dunai II., Nagy L. Szünet után Dunai II. helyett Puskás, majd az 58. perctől Fazekas helyett Juhász játszott. Csapatunk Dunai II. góljával szerzett vezetést. Meglepetésre az 53. percben Nikisz kiegyenlített. A győztes gólt Göröcs a 72. percben lőtte. A közönség és Sós Károly szövetségi kapitány elégedetlen volt a válogatott keret játékával. Sem a védelem, sem a csatársor nem jeleskedett. Ez utóbbi sok • helyzetet hagyott kihasználatlanul. Ami viszont örvendetes, Páncsics, Göröcs, de különösen Bene jól játszott A válogatott csapat szerdán még egy zártkapus edzést tart,' aztán irány Prága... ASZTALITENISZ NB I. Kettős vereséget szenvedett a Vasas női csapata Megkezdődét a bajnokság második fele az asztalitenisz NB I-ben. A női mezőnyben szereplő Kaposvári Vasas csapata esélytelenként állt asztalhoz szombaton és vasárnap egyaránt a budapesti mérkőzéseken. — Már az NB II-re készülünk, hisz reális számítás szerint semmi esélyünk nincs a bennmaradáshoz — mondta dr. Vincze Tibor, a csapat szakmai vezetője, aki erősen megfiatalított csapattal utazott a fővárosba. Az ifik közül Selinkó és Galamb kapott helyet az együttesben. Mellettük dr. Vinczéné, Szereezné, és Horváthné játszott. Bartusné bejelentette, hogy végképp visszavonul. A megfiatalított csapat megcsappant esélyeinek megfelelően szerepelt mind a VM Közért, mind pedig a 31. sz. Építők ellen. Talán még a vártnál is kevesebbet nyújtott a kaposvári együttes. VM Közért—K. Vasas 21:4. Gy.: Magyamé (5), Szepes (5), Magyar I. (4), Varga (4), Magyar II. (3), ill. dr. Vinczéné (3), Szereczné. 31. sz. Építők—K. Vasas 24:1 Gy.: Vörösné, Lukácsné, Hernádi, Harkányi (5—5), Szabó (4), ill. dr. Vinczéné. Tapolca, 1200 néző. V.: Balezer. Kinizsi: Kovács — Balogh, Báli, Horváth, Németh, Hajdó, Segesdi, Savanyó, Bözsöny, Márton, Laczkovics. Edző: Zag József. Bauxitbányász: Kovács — Albrecht, Gombás Púpos, Dálnoki,.Szarvas, Horváth, Tulok, F^egedűs, Budai. Pálfi (Gyimóti). Edző: Kőműves Rudolf. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a Kinizsi lendült jobban bele. A 7. percben gólt is ért el a kaposvári csapat. A fiatal Bőzsöny mintegy 30 méterről célozta meg Kovács kapuját, s a csavart lövés nyomán a labda a bal felső sarokban kötött ki. Két perc múlva Laczkovics egyedül futott el, a befejezés azonban nem sikerült. Aztán a hazaiak következtek. ‘ A szögletsorozatot, majd Szarvas bombalövését Kovács hárította. A 31. percben viszont sikerült egyenlítenie a Bauxit- nak. Szöglet szállt be, s Budai, senkitől sem zavarva a hálóba fejelt. 1:1. Ezt követően Segesdi hagyott ki jó helyzetet, majd Mártont — amikor kapura tört — kézzel húzták vissza a hazai védők. Szünet után a 6. percben ismét vezetéshez jutott a Kinizsi. Horváth kapura iveit labdáját a kapufa még mentette, a visszapattanó labdát azonban Laczkovics látványosan juttatta a hálóba. 2:1. A gólt követően nagyon belelendült a hazai együttes, ennek ellenére a 36. percben ismét a Kinizsi ért el gólt. Laczkovics az alapvonalig futott el, visszagurított labdáját Segesdi vágta a léc alá. A játékvezető azonban érthetetlenül lest ítélt. A kirúgott labdával a hazai csatárok futottak el, s Hegedűsnek sikerült megszereznie az egyenlítő gólt. 2:2. Még egy-egv roham következett mindkét oldalon, aztán véget ért a mérkőzés. , A kemény, salakos talajú pálya és a robusztus alakú játékosokból álló Bauxitbányász nagy feladat elé állította a kaposvári csapatot. A Kinizsi ezen a találkozón igen jól küzdött és nagyon tervszerűen futballozott. Most is megerősített védelemmel játszott a csapat, de a támadósor sem volt passzív. A Kinizsi legalább aniiyi veszélyes helyzetet teremtett, mint a mezőnyben talán többel támadó Bauxit. Némi szerencsével akár mind a két pont a Kinizsié lehetett volna. Jók} Kovács, Báli, Bőzsöny, Laczkovics, ill. Púpos, Tulok, Budai. Siófok—Olajbányász 3:1 (2:1) Nagykanizsa, 1200 néző. V.: Szabó J. Siófok: Iszak — Szilágyi. Fehér, Farkas, Babán, Szép, Csupor, Erdei, Meggyes, Szabó, Takács. Edző: Gábor Sándor. Olajbányász: Takács — Németh E, Bolla, Kütsön (Varga 1.), Boda, Hegedűs, Meszes, Kománovits (Harcz), Bokán, Németh II., Baranyai. Edző: Bárkányi Tibor. Idegeskedve kezdett mind a két csapat. Negyedóra elteltével mintha a siófokiak higgadtak volna le Támadásba lendült az S. Bányász, s ez a 19. percben eredményt is ho- zoil. Szép indított, aztán bal oldalon futott a labda, majd átszállt Erdeihez, aki villámgyorsan tört kapura, és futtából hatalmas gólt lőtt. 1:0. A 26. percben újabb gólt ért el a Siófok. Most Takács ugratta ki Szabót, aki a bal szélen tört előre, középre ívelt, s a jó ütemben érkező Megy- gyesi 14 méterről óriási gólt lőtt. 2:0. A hazai együttes jóformán alig jutott szóhoz, a 42. percben mégis szépített az Olajbányász. Egy ártatlan kanizsai támadás nyomán tumultus kerekedett a siófoki kapu előtt, a labda Babán kezét érintette a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt. Bokán élesen sarokba küldött labdáján a vetődő Iszak rajta volt, végül is azonban a labda a kapus kezét érintve a hálóba perdült. 2:1. Szünet után a hazai együttes fergeteges rohamozásba kezdett, hogy kiegyenlítsen, a siófoki védelem azonban állta e rohamokat. Aztán a 66 percben végleg eldőlt a mérkőzés az S. Bányász javára. Ez alkalommal is Szép indította a siófoki támadást, megint Szabó viharzott el a szélen, mintaszerűen sikerült c beadás, s a jó ütemben érkező Meggyes remek felhöfo- jessel küldte a labdát védhe- tetlenül a hálóba. 3:1. A hazaiak feladták, a Siófoki Bányász a biztos vezetés birtokában kényelmesebben kezd- dett játszani. Ezért az eredmény már nem is változott Az »-olajos rangadón« a két bányászcsapat összecsapására rányomta a bényeget az idegeskedés. Mind a nagykanizsai, mind a siófoki együttes kiesöjelölt, mindkettőnek égetően szüksége van a két bajnoki pontra. A két támadósor közti különbség mutatkozott meg a mérkőzésen, s döntött a siófokiak javára. Le kell azonban szögezni, hogy az S. Bányász védelme is felülmúlta a hazaiak hasonló sorait. Végeredményben az őszi idényben javuló formában játszó Siófok . teljesen reálisan győzött testvércsapata ellen. Jók: Iszak, Fehér, Szép, Erdei, Szabó, Meggyes, ill. Bolla, Hegedűs, Baranyai. További eredmények az NB D Nyugat csoportban: PVSK—Veszprém 2:0, Fűzfő— MÁV DAC i:l, Savaria Cipőgyár— Almásfüzitő 3 :l, Pápa—Máza- Szászvár 1:1, Dorog—Szekszárdi Dózsa 2:1. Az NB II Nyugati csoportjának állása: 1. P. Ércbányász 19 11 4 4 33:18 26 2. MÁV DAC 19 9 7 3 28:14 25 3. Savaria 19 11 3 5 37:21 25 4. Pápa 19 8 7 4 34 :20 23 5. Dorog 19 8 7 4 28:17 23 6. Fűzfő 19 6 10 3 19:14 22 7. Szekszárd 19 4 9 6 25:23 17 8. K. Táncsics 19 4 9 6 20:20 17 9. Veszprém 19 6 5 8 25:27 17 10. Bauxitb. 19 6 5 8 25:31 17 11. K. Kinizsi 19 5 7 7 13:21 17 12. PVSK 19 6 4 9 24:33 16 13. Siófok 19 6 4 9 17:34 16 14. Almásfüzitő 19 6 3 10 26:31 15 15. Olajbányász 19 3 8 8 71:28 14 16. Maza-Szászv. 19 5 4 10 22:43 14 B SOMOOTI TÍEPLAP Kedd, 1969. szeptember S.