Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-02 / 202. szám
jft jogról mindenkinek $ Mikor hívjunk rendőrt? itt kerül előtérbe a társadalom segítsége. Azoknak a józan sofőröknek, járókelőknek, vagy éppen az autó utasainak a határozott fellépése, akik nem hagyják szó nélkül, ha a vezető betér az italboltba, felhajtja a magáét, aztán továbbhajt. Ha ilyenkor figyelmeztetik, vagy nem engedik a volánhoz, esetleg szólnak a rendőrnek, akkor közbelépésükkel talán emberéleteket mentenek meg. Esetleg a sajátjukat ... Gyakori, hogy gázoló gépkocsivezetők cserbenhagyják áldozatukat Ezekben a bűnügyekben néha két-há- rom ember is a vádlottak padjára kerül. Azokra az utasokra gondolunk, akik látták a gázolást, de nem jelentették a rendőrségnek, cinkosságot vállaltak a gépkocsivezetővel. Röviden szólva: törvényeink szerint minden állampolgár, aki tudatában van annak, hogy embertársának élete és vagyona veszélyben forog vagy a közvagyont kár éri, haladéktalanul köteles értesíteni a hatóságokat. Gyirsiista a lattó jutalomsorsolásáról, melyen a 34. játékhét szelvényei vettek részt Tavaly három embert vertek agyon az utcán mások szeme láttára, anélkül, hogy a járókelők közbeavatkoztak volna, s akár a rendőrség segítségül hívásával, akár saját fellépésükkel megakadályozták volna a tragédiákat. Az ország közvéleménye hetekig háborgott, s az igazságszolgáltatás szigorú ítéletét szerette volna látni azok felett is, akik bűnös közömbösséget tanúsítva elmulasztották a segítségnyújtást. Olyan paragrafus persze nincs, amely az ilyen megnyilatkozást büntetné, pusztán abból a meggondolásból, hogy senkit sem lehet jogilag kötelezni: tegye ki magát esetleges testi sértésnek egy-egy öldöklő verekedés megakadályozása miatt. Büntethető viszont az, aki bűnös közömbösséggel elmulasztja a hatóságok, elsősorban a rendőrség értesítését, noha erre lenne módja. Ezenfelül van egy morális kötelesség, amely azt parancsolja, hogy segítsünk szorult helyzetbe került embertársainkon. Igaz, az emberek nemcsak lelkileg, hanem fizikumra is különbözőek: hogyan is lehetne elvárni, hogy egy vézna kis emberke — bajba jutott társa segítségére sietve — fellépjen, mondjuk, egy késsel hadonászó díjbirkózóval szemben? De szervezett társadalomban élünk, ahol a rendőrséget elérni, értesíteni, tőle segítséget kérni természetes kötelessége minden állampolgárnak. A három, halálos végű utcai verekedésnél százak mulasztották el írott és íratlan kötelességüket, a rendőrség értesítését. Másutt, máskor is szükség van a hatóságok közbelépésére. Vegyük csak azokat az eseteket, amikor — igien gyakran — nem folyik vér, nem hal meg senki, ellenben a részeges apa rendre veri a gyerekeit, a feleségét, a társbérlő »testileg fenyíti« szomszédját, az elvált férj lelkileg- fizikailak kínozza a vele egy lakásban élő volt feleségét és így tovább. Mindez olykor lakótársak, utcaszomszédok egész serege előtt játszódik le, de senki sem veszi a fáradságot, hogy szóljon a hatóságoknak, jegyzőkönyvbe diktálja tanúvallomását, amely mások vallomásaival egyetemben perdöntő lehet Közismert, hogy évek óta az ittas autósok, motorosok, kerékpárosok okozzák a legtöbb bajt a közlekedésben. A rendőrség nem ellenőrizhet, szondázhat minden járművezetőt. S ©0i2 772 ki mit választ. 604 672 motorkerékpár. 607 310 fényképezőgép. 609 408 utalvány.' 613 121 magnó. 614 322 utalvány. 617 836 ki mit választ. 624 637 televízió. 625 178 OFOTERT utalvány. 629 519 ki mit választ. 672 341 utalvány. 634 369 rádió. 634 493 ki mit választ. 63ii 275 magnó. 656 395 külföldi utazás. 663 726 lak-tex. 666 334 televízió. 671 300 magnó. 671 931 étkészlet. 672 284 háztartási gép. 682 051 ki mit választ. 686 957 BÁV utalvány. 689 428 magnó. 695 823 ki mit választ. 699 381 éléskamra utalvány. 703 013 ki mit választ. 719 820 varrógép. 736 811 utalvány. 739 558 külföldi utazás. 741 636 ruházati cikk. 743 192 televízió. 753 143 utalvány. 753 274 ki mit választ. 758 528 utalvány. 764 553 ruházati cikk. 778 748 BÁV utalvány. 780 200 lax-tex. 781 8fll utalvány. 793 813 utalvány. 794 235 háztartási gép. 794 995 OFOTÉRT utalvány 799 956 BÁV utalvány. 801 619 utalvány. 812 540 televízió. 813 796 bútor-lakberendezés. 817 200 magnó. 8t8 746 utalvány. 824 069 ki mit választ. 832 131 éléskamra utalvány. 839 847 fényképezőgép. 845 333 külföldi utazás. 887 948 mosógép és centrifuga. 391 319 ki mit választ. 893 067 háztartási gép. 923 592 hűtőgép. 924 750 ruházati cikk. 944 532 rádió. 951 850 magnó. 960 637 méterért!. 963 302 utalvány. 971 684 méteráru, 978 259 magnó. 1 005 530 mosógép és centrifuga. 1 005 703 OFOTERT utalvány. 1 015 305 étkészlet. 1 034 220 OFOTERT utalvány, l 037 541 külföia'i utazás. 1 046 030 utalvány. 1 047 628 mosógép és centrifuga. 1 051 412 lak-tex. 1 060 843 bútor. 1 064 3?8 éléskamra utalvány. 1 075 472 rádió. 1 080 580 éléskamra utalvány. 1 083 045 rádió, l 083 760 utalvány, l 004 971 rádió. 1 089 872 ruházati cikk. l OSO 445 éléskamra utalvány. 1 096 369 hűtőgép. 1 096 492 éléskamra utalvány. 1102 897 rádió. 1 822 661 bútor. 1 829 921 éléskamra utalvány. 2 005 424 bútor-lakberendezés. ?. 006 351 ki mit választ. 2 011 376 külföldi utazás. 2 006 510 óra. 2 017 824 háztartási gép. 1 014 907 óra. 2 02,9 298 méteráru. 3 069 479 motorkerékpár. > 073 202 utalvány. 3 075 740 utalvány, o 078 673 hűtőgép. 6 081 368 ki mit választ. 6 036 995 ki mit választ. 6 087 249 utalvány. 6 092 688 utalvány. 6 092 831 magnó. 6 C98 224 rádió. 5 101 230 rádió. 113 977 televízió. ’16 966 hűtőgép. ’24 003 mosógép és centrifuga. 1'9 009 fényképezőgép. 130 271 motorkerékpár. . 764 685 ruházati cikk. 766 957 utalvány. ■j 730 418 utalvány. 6 789 249 háztartási gép. 6 793 949 BÁV utalvány. 6 800 908 külföldi utazás. 8 802 107 bútor-lakberendezés. 6 802 529 ki mit választ. 6 002 770 háztartási gép. 6 809 918 televízió. 6 811 069 utalvány. 6 818 684 ki mit választ. 6 820 716 televízió. 6 820 843 éléskamra utalvány. 6 831 633 rádió. 6 841 712 ki mit választ. 6 845 628 utalvány. 6 847 551 háztartási gép. 6 349 079 háztartási gép. 6 850 622 éléskamra utalvány. 6 855 324 ruházati cikk. 6 856 879 utalvány. 6 857 531 éléskamra utalvány. 6 864 994 utalvány. 6 872 432 utalvány. 6 873 240 ki mit választ. 6 886 000 utalvány. 6 891 829 OFOTÉRT utalvány. 6 392 697 magnó. 6 910 449 bútor. 6 925 669 utalvány. 6 952 545 éléskamra utalvány. 9 006 849 televízió. 9 007 861 utalvány. 9 029 792 éléskamra utalvány. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után ké *zült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) MAGÁNÜGYBEN 37. — Baglaja utca — mondta a buszkalauznő. Fél kettő volt Tyihonov körül nézet s elindult a rendőrség épülete felé. A megbeszélés 20 percet vett igénybe, egyeztették a tervet: hol helyezzék el az embereket mikor küldjék a gépkocsit, Amikor Sztasz kilépett az utcára, csodálkozva konstatálta: a fáradtságon kívül nem érez semmit. Sem a hajsza izgalmát, sem szorongást, sem örömet. Csali fáradtságot Fárasztó dolog megtorolni a bűnt. Ma elfogja azt a banditát Le- ,hét, hogy a gyilkos védekezni fog, fegyverét használja, de még ez sem változtat az akció hétkönapiságán. Még arra sem fordított figyelmet, van-e hátsó lépcsője a 29. számú háznak. Egyenesen bekopogott. Egy asszony nyitott ajtót — Jónapot. A házigazda itthon van? — Mindjárt itthon lesz. A fürdőben van. “Tisztálkodik — gondolta Sztasz. — Micsoda véletlen! Mindketten fölkészültünk a találkozásra.« Az asszony az ebédlőbe vezette Tyihonovot. — A felesége vagyok — nyújtott kezet — Nyma Sztye- panovna. — örvendek. Tyihonov vagyok, moszkvai újságíró. — Nem éhes? Vagy megvárja a férjemet? — A konyhából sült hús ingerlő szaga áradt. — Köszönöm. Előbb beszélnem kell vele. — Már jártak nála újságírók — közölte az a.sszony. — Fontos személyiség lett. Egy moszkvai riportemő is kereste, de nem találta itthon, kinn volt a járásban. — Tudom — bóíintot Sztasz. — A mi lapunk küldte. Magával is beszélt? — Három óra hosszat beszélgettünk. Végül is nem tudta megvárni a férjemet rosszkedvűen ment et A férjem is sajnálta, hogy nem találta itthon. Sokat dolgozik, egy kis propaganda növelte volna a tekintélyét. — Megértem — bólintott Sztasz. — Mondja, a kolléganőm nem felejtett itt véletlenül egy könyvet? Megkért, hogy vigyem el neki. Nyílt a külső ajtó. Tyihonov kiegyenesedett, jobb kezét a kiskabátja alá rejtette. Az asszony az ajtóhoz lépett. \— Álljon meg! — sziszegte Tyihonov. — Maradjon a helyén. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. szeptember 2. Az asszony megdermedt. Az ajtó kinyílt. — Lépjen be Jerigin, már várom! A belépő automatikusan tett egy lépést. — Jónapot! — mondta és hirtelen megdermedt. Sztasz a bordái közé nyomta a pisztolyát, és az Izgalomtól megbicsakló hangon kiáltotta] — Csak minden ostobaság nélkül! — Sóhajtott egyet, és hozzátette: — Nem azért üldözöm két hete, hogy most gátfutásra vállalkozzam ... Az asszony a falnak támaszkodott, sápadtan a rémülettől. A konyhából sűrűsödő pecsenyeszag áradt. — Nyma Sztyepanovna, odaég a hús. Van egy kis külön megbeszélnivalóm a férjével. A tornácról, nehéz léptek hallatszottak. Három rendőr lépett be. — Nos, Jerigin, itt beszélgessünk vagy megyünk Moszkvába? •— Nincs miről beszélnem — lökte ki a szót megkövesedett ajkai közül Jerigin. A repülőtér óriási kockacukorra emlékeztetett. A reflektorok visszfénye tükröződött az URH-kocsi karosszériáján. Sarapov Jerigin arcába nézett. Ez az arc halott volt, kiégett, mint egy villanykörte. — Vigyék az egyesbe! S7EFTCKBER Milyen lesz az időjárás? 2 KEDD Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, száraz, mérsékelten meleg idő. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Reggeli párásság, egy-két helyen köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 24—28 fok között lesz. A Balaton viz ének hőmérséklete tegnap 11 óra Töhötöm kor Siófoknál 18 fok volt. — Üj művelődési ház Ta- ranyban. Mintegy másfél millió forintos költséggel új, korszerű művelődési ház épül Taranyban. A 250 személyes mozihelyiség, a tágas szabadpolcos könyvtár és a raktár mellett két klubhelyiség, iroda és két olyan öltözőhelyiség is lesz, amelyet szakköri célokra is használhatnak. — Tegyünk többet Somogy ért! A mozgalom legjobbjainak elismerésére alapított jelvényt a megyei tanács legutóbbi ülésén ünnepélyesen adták át a kaposvári Fonómunkás Kisszínpadnak A Tegyünk többet Somo- gyért! jelvényt először kapta meg műkedvelő művészeti együttes. — Gyorshajtás. Patosfán Horeczky László 22 éves kadarkúti lakos a -megengedettnél gyorsabban vezette Pannónia motorkerékpárját, átsodródott az út másik oldalára, és egy betonkorlát- nák ütközött. Horeczky és utasa, a szintén kadarkúti, 23 éves Lőrincz Ernő súlyos sérüléseket szenvedett. A figyelmetlen motoros ellen eljárást indítanak. — Ónálló vállalat lesz az Országos Talajvédelmi és Talajjavító Vállalat Bala- tonboglári Alközpontja. A vállalat kirendeltségeket tart majd fenn a környező megyékben. — A Dankó Pista Lábo- don. Nagy sikerrel mutatta be Lábodon szombaton este a Déryné Színház Baróti— Vaszi: Dankó Pista című dal játékát. Az előadásra, amelyet mintegy 450-en tekintettek meg, sokan eljöttek a környező községekből is. — Jubileumi kiállításra késiülnek. A nagyatádi járási művelődési ház tavasz- szal megalakult honismereti szakköre helytörténeti gyűjtőmunkával és levéltári kutatómunkával foglalkozik. Gyűjtik ezenkívül a járási székhellyel kapcsolatos sajtóközleményeket, valamint a Nagyatád és a Nagyatádi Hírlap című hetilapok dokumentumanyagát is. Az összegyűlt anyagból és egyéb tárgyi emlékekből rendezik meg Nagyatád 1970. évi jubileumi kiállítását — 80 000 forint pályadíjakra. Tegnap ülést tartott a jubileumi pályázatok megyei intéző bizottsága. Lenin születésének 100. és hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából Somogybán nyolc különböző szakágazatban hirdetnek pályázatot. A pályamunkák jutalmazására több mint 30 000 forintot fordítanak. A pályázati felhívást és a vele kapcsolatos tudnivalókat rövidesen külön füzetben jelentetik meg. MAI mísso? MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: A HEKUS ÉS AZOK A HÖLGYEK. Magyarul beszélő, színes francia filmvígjá- tek. (IX. 3-ig.) SZABAD IFJÜSAG: Délelőtt 10 órakor: A NŐSTÉNY- FARKAS. 4, 6 és 8 órakor: A VERÉB IS MADÁR. Színes magyar flmvígjá- ték. Csak 16 éven felülieknek! DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: HAZAI PALY A. Magyar fllmvlgjáték. Jerigint kocsiba ültették. Aj Volga nekirugaszkodott. Sarapovék a második kocsi-i ba ültek. Éjszaka volt, a ke-J rekek alatt surrogott az or-i szágút aszfaltja. Tyihonov < hangja tompán visszhangzott! a csendben: { — Alapjában véve nem té-> vetítünk, amikor feltételeztük,) hogy Tánya halálának okát) valahol a magánéletében kell) kutatnunk. De nem ismertük) őt, és leszűkítve értelmeztük) a magánélet fogalmát Érted,) Sarapov? Tánya a magáénak) érezte idegen emberek gpnd-i ját-baját is. Ez történt, ami-l kor megismerkedett Anna! Hizsnyakkal. Anna Hizsnyakl élete szörnyű tragédia. Fi-* gyelj ide! Anna Hizsnyak* közvetlenül a háború kitörése’ előtt ment férjhez a helybeli’ számvivőhöz, Jeriginhez. S ’ amikor a németek Zdolbu-’ novba, ebbe a Rovnó környéki faluba értek, Jerigin azonnal fölajánlotta nekik szolgálatait. Egészséges, jóképű fiatalem-| bér volt, nemrég nyerte meg, a városi lövészbajnokságot. ( Jerigint fölvették egy SD-bün-( tetőosztagba, ahol hallatlan ( kegyetlenségéről vált hirhedt-j té. Zsidók kivégzését vezé-( nyelte, kommunistákat gyil-( költ. 1942 derekán kitüntettékl a Reichért tett szolgálataiért,! s ugyanakKor Rotenführerré! léptették elő. , ( (Folytatjuk) < BALATONI filmszínházak műsora BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI i 8 órakor: RITA, A VADNYUGAT -RÉME«. Színes, zenés olasz filmvígjáték. FONYOD FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A KACSA >/j8-KOR CSENGET. Magyarul beszélő, nyugatnémet-olasz filmvígjáték. BALATONBOGLAR: Első előadáson: AZ ALVILÁG PROFESSZORA. Magyar film. 8 órakor: ISMERI A SZANDI MANDIT? Színes magyar filmvígjáték. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: ESTELY HABFÜRDŐVEL. Színes amerikai film vígjáték. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: TRAIANUS OSZLOPA. I—II. Nagyszabású, színes, magyarul beszélő román—NSZK-film. BALATONSZARSZO: Fél 6 és fél 8 órakor: A RO- CHEFORT-I KISASSZONYOK. Színes francia filmmusical. balatonfoldvAr FEDETT KERTMOZI: Negyed 8 órakor: FELDOBOTT Kő. Magyar film. Negyed 10 órakor; A TIGRIS. Színes olasz film vígjáték. Csak 16 , éven felülieknek! 1 ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: I 8 órakor: 451° FAHRENHEIT. Szí- i nes, tudományos, fantasztikus angol film. I SIOFOK TEREMMOZI: I Fél 6 és fél 8 órakor: MEZÍTLÁB A PARKBAN. Magyarul beszélő, színes amerikai fllmvlgjáték. SIOFOK KERTMOZI: 8 órakor: A HÁLÁL 50 ORAJA. Színes amerikai játékfilm. p LIDO MOPRESSZO (SIOFOK) : . Délután 5—9 Aráig: ARANYHID; CSILLAGUNK, A NAP; CIGANY- I FANTÁZIA; DIÁKVÁROS ; GUSZ- | TÁV ES A VADÁSZEB. ) TELEVÍZIÓ Budapest 8.05 és 13.10: Iskola-tv. 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Készítsünk együtt filmet! 19.05: Esti mese. 19.35: Duna-kanyar. 19.55: Szünet. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Hanoi egy napja. 20.49: Viet-rock. Beat-musical. 21.45: Tv-hiradó. — 2. kiadás. Zágráb 17.45: Rajzfilmek. 18.00: Bábjáték. 18.20: Az úton. 19.90: Folklórpercek. 19.15: Riport. 20.35: Rajzfilmek. 20.50: Mrs. Miniver. Amerikai film. 22.20: Ranco Tudor zongoraművész játszik. MA 2000 EVE, az időszámííáaunk előtti 31. szeptember 2-án a közép-görögországi Aríai-öböl Bejáratánál elterülő homokos földnyelv, az ókori Actium környéke világtörténelmi jelentőségű csata színhelye volt. Az actiu- mi csata néven ismert tengeri ütközetben Octavianus legyőzte Marcus Anloniust és Cieopát- rát. A csata sorsát valójában nem harc döntötte el, hanem az, hogy Cleopátra, ütközet közben, 60 hajójával együtt megfutamodott. Ma már kideríthetetlen, hegy hirtelen szeszély vagy tudatos árulás volt-e indíLéka. A zűrzavart növelte, hogy a királyasszonyba szerelmes Antonius azonnal szeretője után iramodott vezérhajóján — anélkül, hogy kapitányait értesítette volaa. Szárazföldi csapatai még hét napig vártak visszatérésére, és csak akkor hódoltak meg Oc- tavianusnak, aki Augustus néven a római világbirodalom urává lett. Octavianus—Augustus actiumi győzelmével kezdődött meg a római császárság fél évezredig tartó uralma. — Csökkent a balesetek száma a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárában. Tavaly 56, az idén 45 üzemi balesetet jelentettek fél év alatt. — Értesítjük a lakosságot, hogy szeptember 4-én Marcaliban országos állat- és kirakodóvásár lesz. (9170) — Áramszünet. Értesítjük a lakosságot, hogy f. hó 3-án és 4-én reggel 7 órától 16 óráig áramszünet lesz a Hegyi u., a Pázmány P. u., a Damjanich u. és a Virág utca által határolt területen. (9186) — Felhívás. Felhívom az érdekelt kaposvári szülők és gondviselők figyelmét, hogy azoknak az általános iskolát végzett és rendszeres iskolai oktatás keretében tovább nem tanuló 14—16 éves fiataloknak a részére, akik heti 36 óránál rövidebb munkaidőben dolgoznak, ipari jellegű továbbképző iskolát szervezünk a Berzsenyi Dánieí és a Vöröshadsereg úti Általános Iskolákban. (36/1950. VIT, 19.) Korm. számú rendelet.) A fiatalok beiratásáért és rendszeres iskolába járásáért a szülő, illetve gondviselő felelős. A be- iratásra a Jelzett iskolákban szeptember 5-ig kell megjelenni naponta 8—16 óra között. A kötelező foglalkozásokat hetenként kétszer 3—3 órában tartják. További felvilágosítást a beiratás alkalmával az illetékes iskola igazgatója ad. Városi Tanács művelődési Wvf osztályvezetője. (9181) Osztrák tv 18.00: Walter és Connie. Angol nyelvlecke kezdőnek. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Rinaldo Rinaldini. (4. rész.) 19.30: Tv-híradó. 20.15: Szórakoztató műsor. 21.20: Breughel élete és művei. 22.20: Tv-híradó. (Esti kiadás.) KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig ... 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Harsan a kürtszó! 8.55: Franck: d-moll szimfónia- 9.35: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 10.00: Hírek. 10.05: Az én könyvtáram. 10.35: Fúvósindulok. 10.47: Bizet: Dzsamile. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma! 12.30: Melódiákoktól. 13.45: Törvénykönyv. 14.09: Mai témák — mai dalok. 14.09: A Zsoldos-együttes játszik. 14.22: A visszhang titka. 15.00: Hirek. 15.10: Vallomások a népdalról. 15.29: Kinek a számlájára? 15.44: Operettdalok. 16.09: A világgazdaság hírei. 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 16.31: Mesterek — mesterművek. 16.52' A F'áklyavivök c. sorozat dalaiból. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzett ünnepén. 17.30: Üj felvételeinkből. 17.42: Válogassunk!... 17.53: Köny- nyűzenei híradó. 18.23: Erich Leinsdorf három Mozart-szimfó- niát vezényel. 18.53: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: A Szabó' család. 19.55: Lemezmúzeum. 29.15: Népdalcsokor. 20.57: Hírek, ji.oo: Dupla vasv semmi... 22.00: Hirek. Kb. 22 15": Sporthírek. 22.20: A csárdáskirály- nő. 22.58: Éjszakai Rádiószínház. A vaduzi ügynök. 24.00: Hirek. 0.10— 0.25: Operaáriák. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.95: Azonos a Kossuth-müsorral. 8 05: Bruschino úr. 3.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Részletek Offenbach operettjeiből. 9.S3: Régi naplók nyomában. I. rész. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: A bilincsbe vert növényvilág 12.00: Bangó Margit és Horváth István cigánydalokat énekel, Lakatos Lalos cimbalmozik. 12.25: Brahms: h-moll klariné*ötös. 13.00: Hírek. 13.05: A Moszkvai Kamara- zenekar felvételeiből. 13.45: Időiá- rás- és vízállésie’eotés. 14.00—18 09; Randevú — kettőtől hatig. 13.00: Hirek. 58.10—19.53: Fiatalok hullámhosszán. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti KróPika IX. 20.25: Debussy-művek. 20 57: Harangoznak. 22.10: Kamarazene. 23.00: Hirek. 23.10: Nóták. 23.46; Kórusok magyar költők verseire. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Századok balettmuzsl- kája. 19.42: Láttuk, hallottuk... 20.02: Kamarazene. 20.26: Hírek. 20.29: A dzsessz kedvelőinek. 20.59: Macbeth: Részletek Verdi operájából. 21.59: Életem, emlékeim. 23.00-23.15: Hírek. i