Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
Idegenben az NB ll-esek — itthon játszanak az NB lll-as csapatok NB III ... NB III... PBTC—K. Vasas 3:1 (1:0) Kaposvár, 800 néző. Vezette: B. Tóth. A kaposvári csapat csak akkor kapcsolt rá, amikor a vendégek már 3:0 arányban vezettek. A Vasasnak még ekkor is alkalma lett volna az egyenlítésre, s talán még a győzelem kicsikarására is. A hazai támadósorban azonban — különösen, amikor Herbei 'taktikai okokból-« hátra vonult. — meddőnek b:zonyult. G.: Hauscl, Farkas, Kincsei, ill. Szentgróti 11-esbóL A tegnapi kettős hazai mérkőzés után a somogyi NB Il-es együttesek ma idegenben küzdenek a bajnoki pontokért. A sorsolás szeszélye folytán viszont e héten valamennyi NB III-as csapatunk itthon játszik. Ennek megfelelően elsősorban NB III-as együtteseinktől remélhetünk jobb szereplést. A K. KINIZSI Tapolcára utazott. Az élelmezésiek csapata az BN II újonca ellen lép pályára. A Bauxitbányász idei szereplése nagyjából a várakozásnak megfelelő volt. Hazai sikerek, idegenbeli gyengébb teljesítmények jellemzik a csapatot, ámbár néhány meglepetést okoztak már a bányászok idegenben is. A K. Kinizsi javuló formában játszik. Ha a támadósor kicsit is ismételni tudja múlt heti formáját, akkor elképzelhető a pontszerzése. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ testvércsapatához, a Nagykanizsai Olajbányász SE-hez látogat. Mindig nagy mérkőzést hozott az »olajos rangadó-«. Most minden eddiginél nagyobb küzdelemre van kilátás, mert mindkét együttes a kiesés ellen küzd. A siófokiaknak nagyon jól jönne egy pont, ámbár erre elég kevés a reményük. A BARCSI SC a P. Steinmetz csapatát fogadja hazai pályán. A papírforma barcsi győzelmet sejtet. Legutóbb Kaposváron láttuk, hogy a Steinmetz védelme sebezhető. Tehát elsősorban a barcsi csatároktól függ ... A LÁBODI MEDOSZ Nagymányok együttesét látja vendégül. A bajnoki táblázaton elfoglalt hely, meg a hazai pálya a Lábod mellett szól. Ámbár a MEDOSZ-ban nagyon sok a sérült, a beteg. A MARCALI VM szintén otthonában játszik. A marcaliak a Sárvári Kinizsi csapatát fogadják. Véleményünk szerint — minthogy már nincs vesztenivalója a Meteornak, ezért nyugodtab- ban játszik és — győzni fog. A Táncsics állt közelebb a győzelemhez K. Táncsics—P. Ércbányász 0:0 Kaposvár, 1500 néző. V: Tapolcái. Táncsics: Fiorovits — Kahlcsz, Holzhäuser, Nagy — Szabó, Ágfalvi — Király. (Nádasdi) Sslenka, Kincsei II., Lahó, Ivanics. Edző: Varadi Lajos. P. Ércbányász: Doszpod — Strassz, Péfcl, Várbíró — Borovácz, Fekete — Görgényi, Csőre, (Mester), Vincze, Kisutzky Lieber. Edző: Dara János. Pécsi támadásokkal s veszélyes helyzetekkel kezdődött a játék. Az első 15 percben bizony a Táncsics beszorult. Negyedóra múltán viszont változott a kép. A 21. percben egy távoli Selenka lövés már azt jelezte, hogy támadásba lendűlt a kaposvári csapat. Jó húsz percen át a Táncsics diktálta a tempót, a vendegek időnként bizony k&pkodtak, idegeskedtek. Ennek következménye 'olt. hogy a játékvezető a 40. perecben az ítéletét sorozatosan kritizáló Kisutzky t kiállította. A 10 főre olvadt Ércbányász ellen sem tudott azonban igazában veszélyeztetni a Táncsics Szünet után az első helyzete Selenkának akadt, aki azonban a tömegből a kapusba vágta a labdát. Aztán Király futott el biztatóan, de a befejezésre már nem volt ereje és segítőtársa sem._ A Táncsics érthetetlenül nem erősítette meg támadósorát, hanem a kaposvári védők olykor négyen is hátul őrizték az egyedül elől tartózkodó Görgényit. Csökkent az iram is és' olykor bizony a vendégek is fel-feljöttek. Egy Vincze fejes alig szállt mellé. A cserék sem használtak, sőt a kaposvári támadósor Király kiválásával még tovább gyengült, mert Nádasdi mélyen hátrahúzódva játszott. Még rosszabbul sikerült a pécsi csere. A beálló Mester alig három percig volt a pályán. A csatár ugyanis rálépett a földön fekvő Nagyra, amiért a bíró kiállította a pécsi játékost. Dulakodás kerekedett a pályán, melynek végén a játékvezető Kahleszt a kaposvári csapat legjobbját is leküldte a pályáról. Az utolsó percekben már mmd a két csapat tartotta a labdát jelezve, hogy beletörődött a döntetlenbe. Ez a látottak alapján inkább a pécsi csapatra nézve volt hízelgő, mert a játékidő nagyobbik részében a feladatához felnőtt Táncsics irányította a játékot, amely időnként igazán színvonalas volt. A K. Táncsics teleistmé- nyét csak az rontja, hogy az együttes nem tudta kihasználni emberelőnyét s kínálkozó helyzeteit. Jók: Holzhäuser, Ágfalvi, Lahó. illetve Doszpod, Péhl, Borovácz, Vincze. SZEPTEMBER VASÁRNAP Regina Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Általában derült idő, eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Reggel többfele párásság, köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 21—25 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 19,9 fok volt. 84 811 forintot fizet a négvtaláSatos öttalálatos szelvény nem volt, négy találatot 42 fogadó ért el, ezekre 84 011 forintot, három találatot 5234 fogadé ért el, ezekre egyenként 337 forintot, két találatot 14g 284 fogadó ért el, ezekre 15 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. — Ki minek mestere? Tizenkét ifjú villanyszerelő részvételével a járásban első alkalommal a csurgói járási KISZ-bizottság rendez vetélkedőt ebben a szakmában. A győztesek oklevelet és könyvjutalmat kapnak. — Gyorsul a tarlóhántás üteme. A somogyi termelő- szövetkezetek mintegy 65—70 százalékában végeztek a gabonatarlók feltörésével eddig. — Megalakult a hatvanhatodik szocialista brigád a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. Az új tmk-brigádban tizennégyen dolgoznak. — A Déryné Színház Csurgón. Ma mutatják be a csurgói művelődési otthonban a Drága szerelmem című színművet a Déryné Színház előadásában. A színmű Mikszáth Kálmán Az eladó birtok című művént k színpadi változata. — Csíkos Gábor filmen. A Csíky Gergely Színház népszerű művésze a Levelek Margitnak című most készülő filmben vállalt szerepet. APRÓHIRDETÉSEK Ab^s-VÉTEL Tenkintse meg a Budapesti Őszi tlasaran jCanrpavt pavilonban (Petőfi csarnok 1/H) az önallő „Lamport“ ZIM ŰJ (9755) 1 Rövid, Kereszthúros becsi zongora eladó. Somogyjád, dr. Sebestyén. Telefon: 20. __________________(77888) S zétszedhető, új deszkagarázs sürgősen eladó. Szabóne, Nagyatád, Kossuth u. 7/c. (3997) Kis méretű konyha- szekrény eladó. Kaposvár, Honvéd u. 14. sz. Kovácsék. (77879) Kétszobás, összkomfortos lakóház 663 n-öl belsőséggel, gyümölcsössel eladó. Horváth János, Somogyvár, Várhegy u. 55. (899) Világos hálószobabútor olcsón eladó. Magyar János, Kaposvár, Május 1. u. 40. sz. GYÁSZJELENTÉS A Nagybajom! ÁFÉSZ igazgatósága és szakszervezeti bizottsága mély fájdalommal tudatja, hogy Bállá János nyugdíjas boltvezető életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése folyó hó 7-én, 15 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. (9210) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, Horváth Imre, Kaposvár Petőfi u. 11. sz. alatti lakos, nyugdíjas cipész, folyó hó 3-án hosszas szenvedés után el- hunvt. Temetése folyó hó 9-én, kedden l órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (77912) 1970-es MB looo Skoda kiutalás sürgősen eladó. Érdeklődni: 12- 695 telefonszámon. Két héten belül átvehető Moszkvics kiutalást átadok. Érdeklődni; 12-672 telefon- számom __________(77854) F onyódligeten, közvetlen a vasútállomás és a vízpart közötti részen villatelek eladó. Érdeklődni a helyszínen, Duna u. 15._______________(77844) R ózsák: bokor-, futó-, babafajták, gladiolus, tulipán, jácint. Kérje árjegyzékemet. Székely, Bp.. Hl., Vö- vösvári út 18. (8160) Rövid, páncél tőkés bécsi zongora igényesnek eladó. Somogyvár, Kossuth u. 90. (77838) AUTÓ —MOTOR Skoda looo MB kétéves, kifogástalan állapotban, előnyös áron, sürgősen eladó. Siófok-KiUti. gyógyszertár. Telefon: Bala- tonkilitt «. (33961) Trabant 9 km-es, eladó, szlnkiválasztás- sal. Ajánlatokat: 17867. számra a kaposvári hirdetőbe. (77867) Bejárónőt felveszek. Érdeklődni: Kaposvár, 40S-as Moszkvics jó RjPpi-Bónal u. 21. állapotban eladó. Bajor Ferenc Kaposvár, színház. (77245) Elcserélném kaposvári, nagy méretű, kétszobás, összkomfortos lakásomat kisebb kétszobás, összkomfortért. Ady Endre u. 15. Greguss. Megtekinthető délután 5—7 óráig. (917) Győr központjában háromszobás, komfortos, első emeleti, központi fűtéses, parkra néző, gázbojleres tanácsi lakást saját garázzsal adok, kérek hasonlót Siófok belterületén. Telefon: Győr 131-37. (41900) Elcserélném egyszo- ba-konyhás, ’ földszintes lakásomat nagyobbra, megegyezés szerint. Érdeklődni a 14-620 telefonon, mindennap 18 óra után. (77852) Balatonlcllén kétszobás, hallos, összkomfortos villa 4 személy részére szeptember— október hóra kiadó. »Temperálási lehetőség« jeligére a kiadóba. (9006) — Hetedikétől tizedikéig háromnapos értekezlet lesz Szolnokon a Szolnok megyei KISZ vezetőképző táborban a főhivatású agitációs és propagandista munkatársaknak. Somogy megyét Varga Teréz megyei titkár és valamennyi járási, városi politikai munkatárs képviseli Az utolsó nap programján az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat megyei ki- rendeltségének képviselői is részt vesznek. — Hétfőn tart értekezletet a Magyar Vöröskereszt kaposvári városi szervezete az alapszervezetek gazdasági felelősei részére. Az értekezleten a háromnegyed éves gazdasági munkát értékelik és tájékoztatást adnak a pénzfelhasználásról. — Sikeres véradónapot szervezett Csurgón a Vöröskereszt járási szervezete. Négyszáz önkéntes véradó — főként a Napsugár Ktsz ből és a Dél-magyarországi Fűrészek 2. számú telepéről — jelent meg a véradáson. Csurgóról százhúsz liter vért küldtek az emberéletek megmentésére. MA 140 ÉVE, 1829. szeptember 7-én született Friedrich August Kekulé von Stradenítz német vegyész, akit a modern szerves kémia megalapítójának tekintenek. Építésznek készült, majd földije, Justus von Liebig hatására kezdett kémiai tanulmányokba, és tudományágának korszakot indító úttörője let". Először a heidelbergi egyetem tanáraként, majd 1859-től hat évig a belgiumi Gent egyele- mén működött, végül haláláig a bonni egyetemen tanított. 29 éves korában jött rá kora elméleti vegytanának gyakorlati hatásában legnagyobb jelentőségű felfedezésére, a benzol- gyürű-elméletre, amely szerint a benzol hat szénatomja gyűrűszerűén kapcsolódik egymással, és mindegyikük egy- egy hidrogénatomot köt le. Elméletét továbbfejlesztve föltárta az aromás szénvegyületek szerkezetét, és e felfedezéseiből vezette le a szerves kémia alapjait. — Gépkocsit nyertek. Több mint ötmillióra rúg az összeg, amelyet a lakosok Somogy falvaiban a takarékszövetkezetnél gépkocsi-nyeremény- betétként helyeztek el. A legutóbbi húzásnál a balatonlel- lei takarékszövetkezti kirendeltség két betétese volt szerencsés. Az egyik ötezer forintos könyv tulajdonosa Trabant, egy tízezer forinté« betétes pedig Ford gépkocsit nyert. Mindketten egy év* helyezték el takarékban nyereménybetétként megtakarított pénzüket A hannadik somogyi nyertes a böhönyel takarékszövetkezet betétese, aki Trabant gépkocsi tulajdonosa lett — A Somogy Tineegyflttea fölvesz férfi és női táncosokat 14 éves kortól. Jentkezés felvételre 1969. szeptember 12-én és l*-án 17—IS óráig a Latinka Sándor Művelődési Ház színháztermében az együttes vezetőségénél. (TOO® — KrtesftJOk a lakosságot, hogy szeptember 10-én Csokonyavison- tán országos állat- és kirakodó- vásár lesz. (M.7® Hideg- és melegpadlók burkolását, parkettacsiszolást, lakkozást, ablaktisztítást, nagytakarítást vállalatoknak Is vállal Boda János kisiparos, Siófok, Budai Nagy Antal U. 6. (33898) Faredőnyök, készítését vállaljuk bármilyen méretben, redöszekrény nélkülit is. A minőségért garanciát vállalunk. Rövid szállítási határidő. Csabrendeki Vegyes Klsz, Csabrendek. DOLGOZÓKAT ILKILMIZMX A Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat mélyépítésben jártas tel- jesítményelszámolót azonnal fölvesz. Jelentkezés a DUVEP ki- rendeltségén, Kaposvár, Jókai liget. (9192) Kereskedelmi egységbe raktári segédmunkást veszünk fel. Jelentkezni lehet az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Mezőgazdasági Vasboltjában, Kaposvár, Ady Endre u. 3. sz. Kazánfűtőt alkalmazunk. Jelentkezés: Kaposvár, Április 4. u. 2. Napközis konyha. (77836) Gépkocsirakodókat felveszünk. ÁFÉSZ, Kaposvár, Budai Nagy Antal utca 9., ipari osztály. (9187) Szállást biztosítunk térítésmentesen azoknak a 16 év feletti nőknek, akik vállalatunknál fonó, szövő, előkészítő, kivarró, noppoló munkakörökben szeretnének betanulni és dolgozni. .Begyakorlás után 1500—2500 Ft kereseti lehetőség a teljesítménytől függően. Szabad szombat mellett a szokásos szociális juttatásokat és kedvezményeket biztosítjuk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben munkanapokon: Gyapjúmosó és Szövőgyár, Budapest, XIII., Rajk L. u. 70—74. Budakalász, Ságvári u. 27. Pomáz, HÉV-állomásnál. (1048) Segédmunkásokat, kőműveseket, kubikosokat felveszünk. Minden héten szabad szombat, vidékieknek ingyen IBUSZ-laRás. Napi 19 Ft külszolgálat. Ütiköltséget fizetünk. VEGYSZER, Pécs, Felszabadulás u. 113. (93999) Karosszérialakatosokat én autószerelőket felveszünk. XIV. Autójavító Vállalat. Kaposvár, Ady Endre u. 26. (7782C) A Slófcki Szolgáltató ütsz cipészeket fölvesz. Jelentkezés: Siófok, Fő u. 83. Telefon: 297. (83967) A Kaposvári Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum azonnali belépésre gépírónőt keres. (9200) Gyakorlott műszaki rajzolókat és szerkesztőket felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. MEZOBER, Kaposvár, Kossuth tér. 2. (9198) A gyöngyöspusztai szociális otthon vezetője pályázatot hirdet a megüresedett 210. ksz. ápolónői állásra. Fizetés kulcsszám szerint, + munkahelyi pótlék. Bentlakás és kedvezményes étkezés biztosítva. Lad—Gyöngyöspuszta, szociális otthon. (3998) Nyugdíjasokat felveszünk éjjeliőrnek, havi 500 Ft. munkabérrel. Somogy Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. U. 52. sz. (77874) A Csurgói Napsugár Vegyesipari Ktsz Villanyszerelő és asztalos szakmunkásokat azonnali belépéssel fölvesz csurgói munkahelyre. Fizetéj teljesítmény alapján. (9207) 4 órás takarítónőt felveszünk. Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei Igazgatósága. Kaposvár, Engels u. 13. (9188) y FIA TALOK! Nagy kereseti lehetőségek az építőiparban. Jelentkezzetek építőipari tanulónak VILLANYSZERELŐ, VASBETONSZERELŐ, EPU LETBADOGOS szakmába. Érettségizettek építőipari gépszerelő szakmába. Modern tanolóotthonban biztosítunk elhelyezést. Jelentkezés: Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, Szekszárd, Taresay Vilmos n. (55988) SOMOGYI R8PLAP Vasárnap, 1969. szeptember % i