Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-04 / 204. szám

Délután álmos hozott az NB I futball-szerdája Könnyű győzelem a röplabda-rangadón A magyar labdarúgó válogatott szeptember 14-i mérkőzése miatt hétközi bajnoki fordulót bonyolí­tottak le a labdarúgó NB I-ben. Tegnap délután és este került sor a 20. játékhét mérkőzéseire. A délutáni találkozók nemigen érdemeltek nagyobb érdeklődést, mint amekkora azokat kisérte. Ál­talában álmos, unalmas mérkőzé­seken dőlt el a két bajnoki pont sorsa. Győrben az ETO biztosan verte a Ferencváros ellen győztes Salgótarjánt. A Bp. Honvéd szá­mára sem jelentett különösebb akadályt a Dunaújváros két vállra fektetése. Komlón a hazai bányász csapat csak egy pillanatra tudta kétessé tenni a Vasas megérde­melt győzelmét. Igazságos pont- osztozkodás történt az MTK—Diós­győr találkozón. A soroksári ki­esési rangadó az Egyetértés fölé­nyes győzelmével ért véget, mint­egy bizonyítva, hogy az Egri Dó­zsa már szinte feladta. Az Egyet­értés igyekezete ellenére is bizo­nyára ugyanúgy a kiesés sorsára jut, mint az Eger. E két együttes mind Jobban leszakad az előtte ál­lóktól. A délutáni mérkőzések eredmé­nyei: MTK—Diósgyőr 1:1. Rába ETO—Salgótarján 2:0. Vasas—Komló 3:1. Bp. Honvéd—Dunaújváros 3:0. Egyetértés—Eger 3:9. Este, villanyfény mellett játszot­ták az alábbi három mérkőzést: CT. Dózsa—Pécsi Dózsa 2:L Ferencváros—Tatabánya 3:0. Csepel—Szombathely 1:0. Tíz pontra nőtt a Volán tekecsapatának előnye A hajrához érkezett a me­gyei teke csapatbajnokság. A nyolc kaposvári együttes, amely a bajnoki mezőnyt al­kotja, a 19. fordulón jutott túl. E játékhéten a Volán együtte­se újabb abszolút győzelmet aratott. Bár a közlekedésiek ellenlábasai, a Spartacus és a Fáklya egyaránt nagy győzel­met arattak, a Volán előnye tovább nőtt. A most szomba­ton sorra kerülő K. Volán—K. Spartacus rangadó előtt tíz ponttal vezet a Volán. A ko­rábbi bajnok K. Fáklya már tizenöt pont hátrányban van az éllovas mögött. Az bizo­nyos, hogy a bajnoki hajrában a három bajnokesélyes még nagy csatát fog vívni. Minden­esetre a hét végi rangadó után már valamivel tisztább lesz a kép: A 19. fordulóban általában jól ment a csapatoknak. A K. Spartacus pályacsúcsot ütött a Közút-pályán. A szövetkeze­tiek elsőként jutottak túl eken a pályán a 2400 fán. Eredmények K. Volán—K. Helyiipar 8:0 (2655:2233,1. K. Fáklya—K. Vasutas 6:2 (2519:2438). K. Vasas—K. Lendület 7 :1 (2537:2429). K. Spartacus—K. Közút 7:1 (2417:2223). A megyei teke CSB állása: 1. K. 2. K. 3. K. 4. K. 5. K. 6. K. 7. K. 8. K. Volán Spartacus Fáklya Vasutas Vasas Lendület Közút Heiyiipar 19 48 891 117 19 46 879 107 19 45 758 102 19 45 036 71 19 45 852 67 19 43:159 54 19 42 780 53 19 42:759 36 A forduló legjobbjai: Szemes (Volán) 466, Horváth L. (Volán) 454. Ládonyi A. (Volán) 450, Ládo- hyr Cs. (Volán) 446. Szigeti (Va­sas) 437, Somodi (Fáklya) 436. A forduló válogatottjának össztelje­sítménye 2689 fa. Miként a korábbiak során, úgy most is hatalmas érdek­lődéssel várták Kaposváron a röplabdasport barátai az NB II. női mezőny kaposvári rangadóját, a K. Lendület— K. Ruhagyár összecsapást. Nos, a rangadón csak a kórházi együttesnek volt rangja. Bebizonyosodott, hogy a Lendület edzője, Kökényessy Péter, fölöslegesen aggodal­maskodott. A most mutatott játék alapján a kórházi együt­tes és a Ruhagyár csapata között osztálykülönbség van. Nánay Zoltán, a ruhagyáriak edzője, a bajnokság második fordulója előtt tovább fiatalí­totta az amúgy is ifjú csa­patot. Sőt, a rangadó után is úgy nyilatkozott, hogy még tovább fiatalít. Igen ám, de az NB II nem az ifjúságiak, vagy pláne a serdülők bajnoksága. Az erő­sen megfiatalított együttesre véleményünk szerint nehéz napok várnak a továbbiak so­rán, mert hozzátartozik a rangadó krónikájához, hogy a K. Lendület sem játszott kifogástalanul, mégis fölénye­sen győzött. Felvételünk egy olyan pil­lanatot örökített meg, amikor a ruhagyáriak meg tudták akadályozni Koncz leütését, de ilyen eset kevés volt. Belehalt a 11-esbe A Z. Dózsa rezet az NB II! nyugati csoportjában Már öt pont a Marcali VM hátránya Az NB m-as bajnokság vasár­napi fordulójáról közölt összeállí­tásunk nem tartalmazott egy ered­ményt. Hiányzót a MÁV NTE— Tapolca mérkőzés végeredménye. Ezt a találkozót a nagykanizsai csápat nyerte 4:1 arányban. Az NB Hl Nyugati csoportjában hétköz- ben is lejátszottak egy meccset. Ezen a Sárvár együttese 3:l-re le­győzte Celldömölk csapatát. Az eredmények birtokában ösz- szeállíthattuk a bajnoki táblázatot, amely azt mutatja, hogy e pilla­natban a Zalaegerszegi Dózsa áll a csoport élén. A vesztett pontokat tekintve azonban a Keszthely együttese eddig jobban szerepelt. Versenyben van még az első he­lyért a Körmend, a MÁV NTE és a Szombathelyi Dózsa csapata is. Ez öt együttes ádáz harcot vív majd a bajnokságban. Nem ke\Tésbé kemény a küzde­lem a kiesés elkerüléséért. Ebből a csoportból az idén négy csapat mond búcsút az NB ITÍ osztály­nak. Kettőnek a sorsa valószínű­leg már megpecsételődött. A Szombathelyi Vasast nem keve­sebb, mint tíz pont választja el a megmenekülést jelentő 13. hely­től. Nem sokkal jobb a Marcali A világ leggyorsabb embe­rének, a mexikói olimpia 100 m-es bajnokának, az amerikai Jimmy Hinesnek nem sokáig tartott »futball«-karrierje. — Mindössze egy idényt játszott a Dauphnis de Miami csapa­tában. A klub a továbbiak­ban lemondott róla, és azért az összegért, amelyet Hmes­nek adtak volna abban az esetben, ha beválik (70 ezer dollár), most három más já­tékost szereznek. Hines gyorsaságává' ugyan kitűnt az amerikai futballban is. az összjátékhoz azonban semmi érzéke nem volt Nem tudta lekezelni játékostársai átadását, passzai pontatlanok yoimv úgyhogy nevetség tár­vörös Meteor helyzete sem. A marcali csapat öt pontnyira van leszakadva, sót ha a Celldömölk — amely egy mérkőzéssel keveseb­bet játszott, mint a marcaliak — elmaradt meccsét megnyeri, akkor szinte behozhatatlan már az előny. Elég nehéz helyzetben van az újonc Zalaszentgrót is. Viszont a negyedik kieső kiléte még telje­sen bizonytalan. Akár a nyolcadik helyen álló SZSE is kieshet. De álljon itt a bajnoki táblázat, amely a 21. forduló után a követ­kező : 1. Z. Dózsa 21 12 5 4 5124 29 2. Keszthely 20 11 6 3 24:14 28 3. Körmend 21 11 5 5 36:29 27 4. MÁV NTE 21 9 7 5 27:19 25 5. Sz. Dózsa 21 10 5 6 40:30 25 6. Kőszeg 21 8 7 6 37:23 23 7. Katona SE 21 8 6 7 35:24 22 8. SZSE 21 6 8 7 34 :29 20 9. N. Sáska 20 7 6 7 28:25 20 10. Sárvár 19 7 6 6 27:28 20 11. N. Dózsa 21 8 4 9 33:42 20 12. Tapolca 20 8 3 9 30:35 19 13. Celldömölk 20 5 8 7 34:38 18 14. Mereszjev 21 7 4 10 20:31 18 15. Zalaszentgrót 20 6 3 11 27:36 15 16. Marcali 21 5 3 13 27:51 13 17. Sz. Vasas 21 2 4 15 12:45 8 gya lett — jelenti az AFF. — Mindez — teszi hozzá a hír- ügynökség — arra mutatott rá, hogy azok a sportolók, akik akár világhírűek is más területen, ha nem tanulták meg az amerikai futball játék alapelemeit az iskolákban, az egyetemeken, nem űzhetik eredményesen ezt a sportágat, bármennyire jövedelmezőnek vélik is az erre való »átté­rést". Van természetesen jó példa is. így Bob Háynes, a másik kiváló amerikai sprin­ter, nagyszerű futballjátékos lett. Carlos, aki szintén a fut­ballal kacérkodik, nagy kérdő­jel. A 2:2-re végződött Peru— Argentína világbajnoki selej­tező után, amely eredmény a peruiak Mexikóba jutását je­lentette, óriási ünneplés volt a főváros utcáin. Ez halálos áldozatot is követelt. A nagy örömmámorban egy száguldo­zó autó halálra gázolt egy MAI mtísor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: ESTELY HAB­FÜRDŐVEL. Színes amerikai film­vígjáték. (IX. 7-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 órakor: EXTAZIS 7—M- IG. Magyar riportfilm. 8 órakor: HAZASSAG OLASZ MÖDRA. Olasz—francia film. Csak 16 éven felülieknek! (IX. 7-ig.) DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: MIT KEZDJEK A MILLIÓMMAL? Csehszlovák film­szatíra. BALATONI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA FONYOD FEDETT KERTMOZI: A HALÄL 50 ORAJA. Színes amerikai játékfilm. BALATONBOGLAB: 8 órakor: AZ OROSZLÁN UG­RANI KÉSZÜL. Színes magyar film. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: MAIGRET FELÜGYE­LŐ CSAPDÁJA. Simenon bűnügyi regénye színes olasz—francia film­ben. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: ISMERI A SZANDI Kt ANDIT? Színes magyar film víg­játék. balatonföldvar Negyed 8 órakor és negyed 10 órakor: A BETYÁROK BOSSZÚ­JA. Színes román film. fiatalembert. A UPI jelentése szerint egy perui egyetemista szívinfarktussal fordult le a székről a mérkőzés tv-nézé- se közben, abban a pillanat­ban, amikor a chilei játék­vezető 11-est ítélt az argen­tinok javára. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: REJTÉLY A STADIONBAN Len­gyel bűnügyi film. SIÖFOK TEREMMOZI: 7 órakor: KALANDOROK. Lát­ványos, színes francia film. SIÖFOK KERTMOZI: 8 órakor: AZ ALVILÁG PRO­FESSZORA. Magyar film. LIDO MOPRESSZO (SIÖFOK): Délután 5—9 óráig: AMERIKAI FELESEG. Színes olasz—francia filmvígjáték. Csak 16 éven felü­lieknek ! TELEVÍZIÓ Budapest 17.58; Műsorismertetés. 18.90: Hí­rek. 18.05: Ágra Markkleeberg 1969. 18.25: Reklámműsor. 18.39: Legkedvesebb kísérleteim. 18.53: Esti mese. 19.15: Ki tud rá meg­oldást? 19.20: A Tv-bérlet hangver­senykalauza. 19.40: Parabola. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Viktor Csemyi- sov három napja. Magyarul beszé­lő szovjet film. 22.06: Tv-híradó, 2. kiadás. Zágráb 17.4»: Távcső. 18.15: Jugoszláv kórusok. 18.45: Munkabörze — víg­játék. 20.35: Látóhatár. 21.35: Tv- sport. 21.40: »Hódítók« és -A nem­zet reménye«. Sorozatfilmek. Osztrák tv 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Sportmozaik. 15.50: Rendőr­ségi tudósítás. 19.30: Tv-hiradó. 30.15: A viszály. Tv-játék. 22.20: Tv-hiradó. 22.30: Éjszakai stúdió: Kalandos utazás Kelet-Afrikában. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.20: Túró Józs3f népi zenekara játszik, Balázs E^zsi és Takács Béla énekel. 9.00: Dél Ke­resztje alatt. . 9.28: Erika Köth és Hermann Prey énekel. 30.00: Hí­rek. 10.05: Csajkovszkij: D-dúr he­0 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 19(53. szeptember 4, 4 gyorsaság még nem minden SZEPTEMBER 4 CSÜTÖRTÖK Rozália Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, sok helyen eső, helyenként zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma nyugaton 19—23, keleten 24 —28 fok között lesz. — Tizenötezer műanyag ajándéktárgyat és használati cikket készített a Balaton- leilei Vegyesipari Ktsz az idén. Nagy mennyiségű csil­lárt, fürdőszoba-berendezést és műanyag vállfát adott át a ktsz a kereskedelemnek. — Fonyód—Alsó-Bélatele­pen kétszáz szakember rész­vételével erdész—bányász ankét kezdődött szerdán. Az ankéton a bányászati fa­anyag-szükségletről tárgyal­tak. — Bach, Händel, Haydn, Lübeck, Gounod és Kodály művei hangzanak föl a kő­röshegyi műemlék templom­ban az idei Cantus Pannoni- cus hangversenysorozat utol­só előadásán, pénteken. A műsorban közreműködik Be- rényi István (orgona), Fáy Erzsébet (ének), Pósa Mária párizsi vendégénekes; a Bu­dapesti Leánykart Botka Va­léria és Csányi László ve­zényli. — MHSZ-tábor Balatonúj­helyen. A Magyar Honvédel­mi Szövetség megyei elnök­sége egyhetes továbbképzést tartott a járási titkárok és a lövészklubok vezetőinek ré­szére Balatonújhelyen, az állami gazdaságban. — Megkezdték a burgo­nyaszedést Toponáron. A to­ponári Egyesült Erő Tsz száz holdjáról megkezdték a kis- várdai rózsa fajtájú burgo­nya szedését. Az átlagtermés száz mázsának ígérkezik. — A gyalogos hibájából. Tegnap Fonyódon féktávol­ságon belül lépett a Késmár­ki László 51 éves balaton- fenyvesi művezető által ve­zetett motorkerékpár elé Tóth Katalin 50 éves len­gyeltóti segédmunkás. A mo­torkerékpár felborult és ve­zetője életveszélyesen meg­sérült. Tóth Katalinnak ko­molyabb baja nem esett. A vizsgálat megindult. gedüverseny. io.ii; A vietnami kultúra hete. 12.00: Déli Króni­ka. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Me­lódiakoktél. 13.40: Vita a korsze­rű merőgazdaságtól 14.00: Régi beszélgetés Goldmark Károly egy­kori Íródeákjával. 14.31: Fred As­taire Irving Berlin filmdalaiból énekel. 14.40: Déryné naplója. 15.00: Hírek. 15.10: Kóruspódium. 15.20: Rádiószínház. Faust. 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Üj felvételeink­ből. 17.32: Nyitott stúdió. 17.57: Arturo Toscanini két nyitányt ve­zényel. 18.19: Nótacsokor. 18.53: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Es­ti Krónika. 19.26: Puccini: Tosca. 21.33: Nagy siker volt — hallgas­suk meg újra! 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népdalok, nép­táncok. 22.50: A hazai társada­lomkutatás tapasztalataiból. 23.10: A XX. század zenéjéből. 24.00' Hí­rek. 0.10—0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Kamara­zene. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Dubarry. 9.32: Régi naplók nyomában. II. rész. 10.00: A zene hullámhosszán, n.50: Magánvéle­mény — közügyekben. 12.00: Szé­kely fonó. 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hirek. 13.05: Ze­nekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettő­től hatig . . . 18.00: Hirek. 18.10: Pa­rasztok. 18.58: Hanglemezgyüjtők húszperce. 19.18: A vietnami kul­túra hete. 13.33: Mario Lanza éne­kel, a Melachrino zenekar játszik. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Es­ti Krónika II. 20.25; Üj könvvek. 20.28: Húszas stúdió. 21.31: Dalok. 22.04: Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. 22.20: »A Postaság- nak tisztben hű és szorgalmatos leszek.« 22.40: Suchon: Az örvény. 23.00: Hírék. 23.10: A dzsessz vi­lága. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10' Hanglemez­parádé. 19.04: Rendező — munká­ban ... 20.33: Szöllősy András: Három darab fuvolára és zongo­rára. 20.41: Romantikus zene. 22.08: Figaro házassága. 23.00—23.15: Hi­rek. MA 160 ÉVE, 1809. szeptember 4-én született Juliusz Slowocki, a lengyelek legnagyobb költőinek egyike, a forradalmi romantika kiemel­kedő képviselője. Az 1831. évi tragikusan végződött lengyel függetlenségi felkelés kitörése előtt külföldre emigrált. A fel­kelést szenvedélyesen forradal­mi hangú versekkel üdvözölte, de haláláig keserű önvád kí­nozta, amiért nem maradt ott­hon és nem vett részt a harc­ban. Egész további életét szám­kivetésben töltötte. Sokat uta­zott, megjárta Svájcot, Olasz­országot, Görögországot, a Szentföldet, végül Párizsban állapodott meg. Itt is halt meg 40 éves korában. Irt romanti­kus történelmi 9 drámákat, epi­kus elbeszéléseket, filozófiai írásokat és népi balladákat, írásait kivételes képzelőerő és nyelvművészet jellemzi. Gyak­ran bírálta a lengyel nemesség vaskalapos maradiságát, a klé­rus reakciós szerepét. Mazep- pa című drámája ihlette Liszt Ferenc ugyanilyen című szim­fonikus költeményét. öregek napja Kutason Vasárnap öregek napját rendeztek Kutason. Az ün­nepeltek között volt Huszár Aladárné is, aki már 1919-ben aktívan fáradozott az elmara­dott közegészségügyi állapotok megváltoztatásáért. Németh Gyuláné, a község vöröskeresz­tes Titkára hét idős embernek adott át jutalmat, többeket pedig a lakásukon köszc ütöt­tek, mert nem tudtak részt venni az ünnepélyen. Az ál­lami gazdaság, a községi ta­nács és a Vöröskereszt uzson­nán látta vendégül a több mint száz öreget. — Használt autóbuszt vá­sárolt a Kaposmérői Építő­ipari Ktsz. Az autóbuszt fel- újítattják, és naponta ezzel szállítják munkahelyükre a szövetkezet tagjait. — A megengedettnél gyor­sabban vezette Moszkvics I személygépkocsiját Kaposvár _ és Taszár között Kiss István 49 éves kaposvári méhész. Az árokba hajtott, és egy fának ütközve állt meg. Kiss István és utasa, a szintén kaposvári Buzási Ferencné cúlyos sérüléseket szenve­dett. Az anyagi kár az első becslések szerint huszonöt- ezer forint. A vizsgálat tart. — Megkezdte autószervi­zének bővítését a Balaton- boglári Vas-Műszaki és Hű­tőgépjavító Ktsz. 2,2 millió forintos költséggel szerelő- csarnokot, négy autószerelő aknát építenek, és több kor­szerű gépet, műszert vásá­rolnak. — Az Autóközlekedési Taninté­zet személygépkocsi-vezetői tanfo­lyamot indít Kaposváron. A gya­korlati oktatás felemelt óraszám­mal. Trabant 601, Skoda 1000 MB és Moszkvics 403-as típusú gépko­csikon történik. Jelentkezés: folyó hó 15-ig. Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Telefon: 11-147. (77312) — Áramszünet. Értesítjük a la­kosságot, hogy szeptember 4-én reggel 7 órától 16 óráig áramszü­net lesz a Hegyi u., a Pázmány P. u., a Damianich u. és a Virág utca által határolt területen. (9186) Le akarnak szokni a dohányzásról Két ifjú angol, a 20 éves David Lindo és a 19 éves Peter Madgett meglehetősen furcsa módját eszelte ki an­nak, hogy leszokjon a do­hányzásról. Gret Yarmouth kikötőjében egyetlen szál ci­garetta nélkül csónakba szálltak -'s így töltenek egv hetet < -ngeren. Kedden este e~y ünnepélyes utolsó slukkal búcsúztak »dohányos előéletüktől«. 00381096

Next

/
Thumbnails
Contents