Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-27 / 224. szám

A Belkereskedelmi Minisztérium válasza: A nagykereskedelem kisebb forgalomra számított A tudós mű Négyszemközt Öveges professzorral SZEPTEMBER 12-i SZA­MUNKBAN Nem elég csak ígérni címmel írtunk arról, hogy egyes tartós fogyasztási cikkekből — tv, rádió, hűtő­gép sfib. — gyenge a kínálat, s noha a Belkereskedelmi Minisztérium egy nemrégi sajtótájékoztatójában azt ígér­te, hogy az export rovására is kielégítik a hazai igényeket, ezt nem lehet tapasztalni. Azt tettük szóvá, hogy a minisz­térium miért tájékoztatta így a közvéleményt, ha előzőleg nem állapodtak meg ebben az iparral. írásunkra a Belke­reskedelmi Minisztérium ipar- eikkfőosztálya a következőket válaszolta: •A cikkben hivatkozott saj­tótájékoztatót megelőzően a piacon mutatkozó feszültségek észlelésekor, a minisztérium vizsgálta a kínálati hiányos­ságok ókait. Ennek során megállapítottuk, hogy a ki­alakult helyzet hátterében az objektív okok mellett nem lebet figyelmen kívül hagyni egyes kereskedelmi vállalatok magatartását, azt, hogy alá­becsülték a várható konjunk­túrát, és a várható keresletnél kisebb forgalomra készültek fel. Ezt tapasztaltuk a So­mogy—Zala megyei Vas-Mű­szaki Nagykereskedelmi Vál­lalatnál is. Ezért hívta fel a vállalatok figyelmét, hogy terveiket módosítsák, és a ke­reslet kielégítéséhez biztosít­sák a szükséges árualapokat. A cikk említést tesz arról, hogy a vállalat a felszólítás­nak szíves örömest tett ele­get, mert több cikkből nem tudta megfelelően kielégíteni a vásárlók igényeit A fel­adott pótrendelésekre az ipar visszaigazolása azonban nem volt kedvező. A minisztérium véleménye az, hogy a jelenlegi hiány- helyzet elkerülhető lett volna, ha a nagykereskedelmi válla­lat időben gondoskodott vol­na a szükséges árualapok biz­tosításáról, még mielőtt a minisztérium erre felszólítot­ta, ugyanis a vállalatok fel­adata a kereslet kielégítése és az ehhez szükséges források előteremtése. A cikk írója felteszi a kér­dést: miért szólította fel a minisztérium a nagykereske­delmi vállalatokat, hogy ha­ladéktalanul nyújtsák be pót- igényüket, ha arról az érde­kelt vállalatok nem tudnak? Miért ígérte meg a sajtótájé­koztató, hogy az export rová­sára is javítják az áruellá­tást? A minisztérium a kereske­delmi vállalatok felszólításá­val egyidejűleg tárgyalásokat folytatott a Kohó- és Gép­ipari Minisztériummal, vala­mint az érdekelt iparvállala­tokkal a többletárualapok ügyében, az iparvállalatok te­hát tudtak erről. A szóban- forgó sajtótájékoztatón a mi­nisztérium csupán olyan kije­lentést tett, hogy megkísérli a legkritikusabb cikkek export­jának visszatartását, ami ugyancsak megtörtént. Más kérdés az, hogy az ipar az év elején a kereskedelem ala­csony megrendelései miatt — termelésének biztos piacot ke­resve — exportkötelezettséget vállalt, s ennek központi in­tézkedésekkel történő korlá­tozására már csak részben volt lehetőség. A Külkereskedelmi Minisz­térium tájékoztatást adott ar­ról, hogy a már létrejött ex­portszerződések meghiúsításá­ra — népgazdasági érdekeket szem előtt tartva — nincs le­hetőség, további exportszerző­dések megkötésére engedélyt azonban nem adnak ki. Ezek az intézkedések' saj­nálatos módon a jelenlegi el­látási helyzetet már lényege­sen nem tudják befolyásolni. A piacon mutatkozó feszült­ség feloldása 1970-ben remél­hető, ha a kereskedelmi vál­lalatok reális megrendelése­ket nyújtanak be az iparnak, az ipar pedig vállalja ezek­nek az igényeknek a kielégí­tését. Dr. Gazda Tamás főosztályvezető. • • • A BELKERESKEDELMI MINISZTÉRIUM iparcikkfő­osztályának válaszát — noha közöljük — nem tudjuk tel­jes egészében elfogadni, még akkor sem, ha az áruhiány bekövetkezésében a nagyke­reskedelem és a kiskereske­delem óvatossága, biztonságra való törekvése is hibás. A vi­tatott sajtótájékoztató szöve­gét, amely lapunkban és más lapokban is megjelent — és azóta sem helyesbítették, hogy téves fogalmazás szere­pel benne — újból átolvas­tuk Abban nem kísérletről, hanem konkrét intézkedések­ről, exportvisszatartásról, im- portnövelséről van szó. A ha­zai vásárló nem kívánhatja, hogy államunk a már lekö­tött szerződéseket felrúgva, iparunk hírnevét, kereskedel­mi kapcsolatait kockáztatva javítsa a belföldi ellátást. Viszont helyesebb lett volna az említett sajtótájékoztatón úgy informálni, a közvéle­ményt, hogy a Belkereskedel­mi Minisztérium az idei ke­reslet-kínálat tapasztalatait hasznosítva határozott in­tézkedéseket tesz, hogy 1970- ben a kereskedelem a lakos­ság igényeit megfelelően ki­elégíthesse. A professzor negyven év­vel ezelőtt fizikatanárom volt a váci gimnáziumban. Korát messze meghazudtolóan fiatalos mozgású. Pattogóan katonás, hangja az a sajátosan »öve- gesi« hang, amely már az első pillanatban feszült, figyelő at­moszférát teremt maga körül. Ül egy magas karosszékben és várja a kérdéseket. — Hogyan lett tudós, pro­fesszor úr? — Én, tudós? őseim kétszáz évre visszamenőleg néptanítók voltak, én is néptanító akartam lenni, magasabb fo­kon, amikor tanári pályára mentem. Egy ízben lett volna módom rá, hogy tudós legyek. Mikor az egyetemet elvégez­tem, 1919-ben, az azóta Nobel- díjas Hevesy György profesz- szor tanársegédjének hívott István öcsém is tanár Kiskun­félegyházán. Aztán hirtelen feláll, az asz­talhoz lép, és félragad onnan két műanyag vonalzót. Kezem­be nyomja: — Nézd, nézd, hát nem cso­dálatos?! így fordítsd, ferdén, hogy megtörje a sugarakat.. . Ettől kezdve nehéz az új­ságírónak noteszába jegyezni, mert a délelőtt interjú helyett fizikai bemutatóval telik el. Szinte percenként pattannak elő az ötletek, a látszólag ne­héz fizikai jelenségek, amelye­ket öveges professzor a zse­béből előhúzott kezdetleges eszközökkel, valóságos hulla­dékanyagokkal jelenít meg. bizonyít, idéz elő... Mint a . televízióban. Közben elmondja: a gimná­zium utolsó két osztályát a kecskeméti piarista gimnázi­umban végezte. Az 1913-as évkönyvben megtalálható a bejegyzés arról, hogy fizikából és görög nyelvből első díjat nyert dolgozatával Első kapcsolata a népszerű tudományos ismeretterjesztés­sel tulajdonképpen akkor kez­dődött, amikor — a húszas évek elején — megbízást ka­pott a Szent István Társulattól középiskolai fizika tankönyv írására. Ezt a tankönyvet év­tizedeken át használták, és ezt a demokratikus cenzúra is érintetlenül hagyta meg az is­kolákban. — Első művének megjelené­se óta hány könyvet írt pro- feszor úr? — Huszonkilencet. A har­mincadiknak a kéziratát —514 oldalt — most adtam át a ki­adónak. Elektrotechnika a cí­me, szakmunkásképző iskolák számára írtam, tankönyv lesyz ez is. A tankönyvekre terelődik a szó. Megkérdezem: — Mit tart az iskolai termé­szettudományos oktatásról? — Tanköríyveink maxima­listák, nagyon sokat kívánnak a tanulótól, de gyakorlatilag az iskolai oktatás alig segíti hozzá a diákot a leglényege­sebb természettudományos tud­nivalókhoz. — Ügy értsük ezt, hogy ke­vés a demonstráció, a szemlél­tetés? — Teljesen úgy. A tanuló­nak sok-sok elméleti anyagot tömnek a fejébe, a legtöbbször nem is szerencsés válogatással, a legegyszerűbb, sőt úgyszól­ván a legalapvetőbb jelensége­ket viszont alig ismertetik meg velük. Véleményem szerint az iskolai szemléltetésre sokkal, de sokkal nagyobb gondot kel­lene fordítani: a jelenségeken át megmagyarázni a törvénye­ket. Kvekig tanította a tatai gimnáziumban a fizikát olyan eredménnyel, hogy a városból való távozása után díszpolgár­rá választották — elismerés­ként. — Há már az iskolai okta­tásunkban hiányos a szemlél­tetés, nem lehetne-e ezt a já­tékiparban valahogyan pótol­ni? — Pótolni, azt nem. Az előbbin is javítani kell, de a játékiparunk választékát is bő­víteni kell, illetve változtatni Tudja, hogy a vonatot elektro­mosság működteti, vagy fel­húzós motor. De hogy mi az elektromosság, vagy az a hú­zó-toló erő, arról fogalma sin­csen. Nem ismeri a jelensége­ket, az anyag, a világ titkos, de nagyon szép törvényeit. Csak a képletek tömkelegét. — Mit lehetne tenni ezen a téren? — Sokat, nagyon sokat. Ép­pen itt volna a népszerű tu­dományos ismeretterjesztés szerepe. Nézzük csak. Építenek művelődési házakat, ahol klub­szobákat, könyvtárakat létesí­tenek. Lehet kártyázni, olvas­ni, sőt a büfében iszo­gatni is. De van-e olyan ter­mészettudományos játszószoba, ahol ezeket az elemi, szinte minden ember számára megis­merni kötelező fizikai jelensé­geket játszva megismerheti a gyermek és a felnőtt? Higgyé­tek el, ennél izgalmasabb, ér­dekesebb szórakozást aligha találni. — Egyszóval: játékiparunk­nak nagyot kell lépnie a ter­mészettudományos játékok megvalósítása felé. Nem nagy dolgokról van itt szó. Csupán könnyen megvásárolható kísér­leti eszközökről, amelyekkel a serdülő gyermek be tud ha­tolni a természet titkaiba. Szóba kerül az is: a tech­nika eszközeivel hogyan lehet­ne segíteni az iskolai túlterhe­lésen? A professzor válasza: — Meggyőződésem, hogy a nem is olyan táv'oli jövő for­radalmat hoz az iskolai okta­tásban: a tanítás nagyfokú gé­pesítését. Szerepet kapnak ab­ban a filmek, a gépek (magne­tofon, oktató, feleltető és el­lenőrző masinák). Természete­sen az oktatás középpontjában ezután is a tanár áll majd. Hadd jegyezzem meg: tanár­képzésünkben is arra kell tö­rekedni, hogy csak hivatásu­kat szerető és tudásban na­gyon felvértezett emberek ke­rüljenek katedrára. Hasonló­képpen a tanulóknál is erős szelekció érvényesüljön. Csak a rátermett fiúkat, lányokat szabad egy-egy tudományos pályára engedni. Lagymatag, félig kész szakom berekív el nem sokra megyünk. — Mit vár, professzor. úr, a technikai forradalomtol? Mennyiben fogja az emberiség javát szolgálni? — Jósnak kellene lentiem, hogy tökéletesen válaszoljak. Egyet azonban elmondanék. Véleményem szerint csak ter­mészettudományosán művelt nép építhet új világot. És még valamit. Szükséges, hogy egy — mindenki által ismert — nemzetközi nyelv elterjedjen. Már folytak kísérletek ilyen nyelv megalkotására 5 ma­gán- és 9 mássalhangzóval Szükséges továbbá, hogy nem­zetközi szocialista erkölcstant tanítsanak valamennyi iskolá­ban, és nemzetközi gazdaság­tant arról, hogy az embriség eltartásához elegendő nyers­anyaggal rendelkezik a Föld! Talán utópia ez? Nem hin­ném ... öveges professzor — hetven- ötödik éves az idén — fürgén mozog, kávét főz, kiszolgálja vendégeit. Megkérdezem: — Mennyit dolgozik, pro­fesszor úr, naponta? — Huszonnégy órát. Táplál­kozásra mindössze egy órát fordítok, csupán ebédelek. Ke­veset alszom, ha éjjel felébre­dek és eszembe jut egy kísér­let, nem vagyok rest elvégez­ni. Mindig foglalkoztat vala­milyen kérdés. így hát éjjel- nappal dolgozom. Folyik a te­levízióban a »Legkedvesebb kísérleteim« sorozat, és a na­pokban elkezdem új könyvem írását. Több száz előadás évente. Rádió-televízió szerep­lések tizehárom éve. Könyv­tárat kitevő alkotások. Párat­lan testi és szellemi fürge­ség — mindez együtt öveges professzor úr, 75 esztendővel a vállain. Balogh József most a helyzet? Kap a gyerek egy vonatot, eljátszogat vele. Levél az NDK-ból S zeptember huszonegye­dikén, vasárnap, az ősz első perceiben ta­lálkoztam Vele. Nem mutat­koztunk be egymásnak, ö ré­gi ismerősként biccentett igyet fejével, lombkoronájá­val. Megrezdültek a levelék. Szél támadt, és a suhogásból megértettem a kérdést: — Megismersz még, nem felejtettél el egy év alatt? Ráismersz még az Őszapóra? Aztán ezernyi ágkarjával megmutatta birodalmát, az egész tóvidéket. Észak he­gyeit, dél lombjait, szelíden hajló lankáit. És szélszóval is­mét susogni kezdett a fülem­be. Finoman, alig hallhatóan — mintha titok lenne — szólt: — Visszajöttem hozzátok, hogy ismét beköltözzem a birtokomra. Majd meglátjá­tok, rendet teszek én itt nem­sokára. Ahogy az új gazdák­hoz illik, átrendezem a por­tát. Ezel fogta magát, s elindult. Lassan ment, mégis mindenü­vé elért. Nem kellett idő ah­hoz, hogy körbejárja a tavat, megkocogtassa a nádak tövét, megnézze, barnulnak-e? Üzent a halaknak, a teknő­söknek, a madaraknak: jó lesz kuckói készíteni! Iszapba, nádtorzs közé, gallytollú fé­AZ szekbe bújni! És megértette őt, akinek csak szólt. — Bundába bújok én is — válaszolt a Balaton. És tara­jos hullámból öltött ruhát magára. Én meg csak álltam a par­ton. Álltam és hallgatva néz­tem őszapó rendtevését. Ész­revette csodálkozásomat. Ka­csintott egy nagyot, majd rejtélyesen intett. És elindul­tunk. Már ketten sétáltunk végig az elhagyott mólókon, a csendes partokon, a nemrég még eleven strandokon. Itt is, ott is megrázott az öreg né­hány ágat, törzset. Rájuk fújt. S a levelek gyönyörű sárgá- ba-barnába öltöztek. Tudták, hogy ez lesz a legnagyobb utazásuk. Érezték, hogy ez lesz a legutolsó helyváltozta­tásuk. És ettől még színeseb­bek lettek. Táncra keltek, li- begőt lejteltek a nyugtalan, csípős hajnali levegőben. Da­loltak is. Azt, hogy ősz van. Köszöntötték az Őszapót... Aztán megint tovább! Egy­re messzebb, egyre nagyobb birtokot jártunk be. Ez hát a birtokbavétel? Ez lenne a rendtevés, amit minden ősszel megtesz az öreg? — kér­deztem magamtól. Csodálkoz­tam nagyon. Csodálkoztam, mert tulajdonképpen semmi nem történt, és mégis min­den megváltozott. Az erdőnek sok fája van. Ezeket a fákat, agakat lehetetlen egyenként megrázni. És rájuk fújni se lehet. Mégis jártuk a keske- nyen kanyargó ösvényeket. A zöld mohák északra mutat­tak. Mi egyre a mohák jel­zését követtük. Nem vettem észre, beestelcdett. Őszapó hazakísért. — Pihenj az éjszaka, hol­nap ismét eljövök érted — mondta, majd hozzátette —: persze, csak ha te is akarod. — Hogy akarom-e? Rozsda­vörös levelek között ballagni, egyre messzebbre jutni, be­cserkészni az érett gyümöl­csöst, a pirosló almákat, olaj­zöld diót? Hogy akarom-e méricskélni a szölőfürtöket? Vizsgálni, kérdezni tőlük, kí- vánkoznak-e prés alá, hordó­álomba, mustforrásba? Hogy akarom-e követni a dűlők ka­nyargó szeszélyét, a pinceso­rok hallgató hívását, a kuko­ricatáblák zörgését? Aka­rom-e érezni a füvek harmat­leheletét? Akarom-e látni fentről a birodalmat? A mar meghódított, s a még meghó­dítandó tóvidéket? — Akaróm, nagyon. — vá­laszoltam magamnak. És a hajnal még vak volt egészen, mi már álltunk a dombtetőn. Körös-körül karós sündombok lihegtek. Lenn az öböl mélyet mordult-mozdult. Ránktelepültek, beharmatoz- tak az apró nedvek. Őszapó gyönge kincse valamennyi. — Emiatt az érést hozom. A bőséget, a csorduló jóked­vet, de hidd, pont ezért kell tennem a pihentetést is. Mert kifáradtak a földek, fák, fü­vek, gyökerek. Hát elpihen­tetem őket T- mondta tár­sam. Es vele kószáltam naponta. Biztosan nem haragszik meg, ha most azt írom, hogy elles­tem egy kicsit a titkából. Ta­lán mert többet mutatott. Es én többet láttam a puszta né­zésnél. Nekem elhiheted, én már tudom, hogy eljött az ősz. Menj ki a szabadba, s talál­kozol majd Őszapóval. Mészáros István Jó hírünkről, az „utánpótlásról“ Immár egy éve dolgozunk Gerában. Már a kezdet is jó volt: elegánsan berendezett két-, illetve négyszemélyes szobák, otthonos környezet — szóval »nem akárhova« jöt­tünk. A szobákban rádió és hűtőszekrény, teljsen fölsze­relt főzőhelyiségek, klubszoba televízióval, társasjátékokkal, mást nem is kívánhatnánk. Munkahelyünk sokak által ismert: textilgépgyárban dol­gozunk, szövő- és gyapotszárí­tó gépeket készítünk legna­gyobbrészt exportra. A mi jó munkánkra is sokat alapoz­nak, a magyar lakatosoknak, esztergályosoknak és hegesz­tőknek hírük van. Közülük öten szocialista brigádban dol­goznak. Május 1-én nyerték el a címet. Ebből az alkalom­ból a brigád minden tagja kitüntetésben és száz márka jutalomban részesült. Keresetünk havonta öt­hatszáz márka, és hogy ez mennyire elég, az is bizonyít­ja: huszonhatunk közül tizen­négynek motorkerékpárja van, többen itt szerezték meg a jogosítványt is. A motorozás olyan jól megy, hogy már ügyességi verse­nyekre is benevezünk, leg­utóbbi szereplésünkért dicsé­retet kaptunk. A gyár nem feledkezik meg a szórakoztatásunkról sem, tánccal, ismerkedéssel egybe­kötött közös esteket szervez. De mi más nevezetes alkal­makkor is együtt vagyunk, közösen ünnepeljük a szüle­tés- és névnapokat is. Még el nem felejtem, fut­ballcsapatunk is van, de ered­ményeinkkel nem nagyon di­csekszem. Az utánpótlás miatt yan. Hogy miért nincsenek játékosok? Közülünk sokan udavrolnak, sőt már vőlegé­nyek is — és bizony kisebb gondjuk is nagyobb a foci­nál. Nagy igyekezettel készü­lünk a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának huszadik évfordulójára, ottho­nunk előtt virágos kertet és kerítést készítünk. Reméljük, plkészül az új garázs is, amelyet a motoroknak készí-’ tettünk. Sokat gondolunk Somogyra, a régi munkahelyünkre is, ahol biztosan szívesen fogad­nak majd bennünket, ha az itteni szerződésünk lejár. Barátaim nevében is sok üdvözletét küldök Gerából: Somogyi Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. szeptember 27. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents