Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-23 / 220. szám
Nem elég elismerni - segíteni kell a háztájit Somogybán csakúgy. *nint szerte az országban, igen nagy a jelentősége a termelőszövetkezetek közös tevékenysége mellett a háztáji gazdaságoknak, ezek árukibocsátásának. Sokszor és sok helyütt hallani, hogy jelentőségének megfelelő gondot kell fordítani a háztájira — ez csendült ki egyébként a múlt hét péntekén Kaposváron rendezett tanácskozás számos hozzászólásából is. Mint arról tudósításunkban beszámoltunk, országos és megyei vezető szakemberek, tolnai, baranyai és somogyi gazdasági vezetők mondták el véleményüket, tapasztalataikat arról, hogyan oldják meg a háztáji segítésének sokrétű feladatát A termelési adottságok, a hagyományok meghatározzák, hogy egy-egy tájegységen belül milyen irányban fejlődjön a háztáji, hol mivel foglalkozzanak a közös munka mellett a szövetkezeti parasztok. Ezen az összejövetelen az állattenyésztés, ezen belül is főként a sertéstenyésztést és -hizlalást hangsúlyozták. S itt, ebben a témában nekünk, somogyiaknak nem kell a szomszédba mennünk újat látni, ugyanis a kaposvári járásban, Göllében és Ráksiban, ha kísérleti jelleggel is, de elindult egy folyamat, amire érdemes odafigyelni. Arról van szó, hogy a két falu szövetkezeti gazdái közül néhányan az évtizedek óta meglevő és sokáig kihasználatlan gazdasági épületekben sertéshizlaldát rendeztek be. Ezeken a helyeken a termelőszövetkezet példásan támogatja az immár gyakorlati formát öltött elgondolást, igyekszik alapanyagot biztosítani a sertéstenyésztéshez és -hizlaláshoz, s a gazdák azt a gyári tápot etetik a jószággal, amelyet a tsz-től kaptak. A Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum és annak kutatóosztálya vitathatatlan érdemeket szerzett a módszer népszerűsítésében, a technológia kidolgozásában. De milyenek is ezek az átalakított ló- és tehénistállók? Ráksiban az egyik istállóban elkülönítve a szarvasmarhák és a sertések is helyet kaptak. Biczó Lajos önitatót is szerkesztett és elhelyezte a hizlaldában. Farkas Lajos hiz- ladája a legnagyobb, negyven férőhelyes. Tóth Józsefné nem teljesen zárt, nyáron a kifutóban eteti az állatokat, s ez a rekkenő hőségben nagyon jó megoldásnak számít. Ugyancsak szépen oldotta meg az állatok elhelyezését az átalakított — csupán belső módosításról van szó — háztáji istállókban a göllei Berta Lajos, Puska József, a nyugdíjas Puska Nándor, a ráksi Fónai Tibor, s csaknem kivétel nélkül az jellemző, hogy az állatokkal fiatalok bánnak, ők gondozzák a háztáji jószágot. Tudjuk, mennyi kihasználatlan gazdasági épület áll a szövetkezeti gazdák portáján, az elképzelés, ha kissé későn is, megoldhatja ezt 3 problémát. Egy »bejáratott« módszert mondott el pénteken a pécsi járás egyik termelőszövetkezeti elnöke. Mivel Somogybán is elkezdődött hasonló folyamat, érdemes megszívlelni ezt a példát. Az említett gazdaság fő profilja a szarvasmarha- és sertéshizlalás. A háztájira mindig nagy gondot fordítottak — 272 család dolgozik a közösben —, az ezzel kapcsolatos munkák sohasem mentek a közösségi tennivalók rovására. Éltek az új termelőszövetkezeti törvény ide vonatkozó kitételével, normalizálták a háztáji területeket a végzett munka alapján, s így általában megduplázódott az addig használt háztáji föld mértéke. Szerves egészként kezeli a szövetkezet vezetősége a közöst és a háztájit, s a kisüzemek sok tejet, hízómarhát, sertést és tojást értékesítettek a nagyüzemen keresztül. Jellemző módon ebben a közös gazdaságban ninc6 mellék- és segédüzemág, nem foglalkoznak kisegítő tevékenységgel, s úgy tartják, hogy nem is kell, mert a tagság a törvényes keretek között biztosított háztájiban egész éven át talál munkát, akkor is, ha a közösben nincs elfoglaltság, például a téli időszakban. Igényüknek megfelelően kapnak takarmányt szarvasmarháiknak a közösből, ezért a tsz megvalósította a »zöld futószalagot«, s az eleséget is hazaszállítja. Együttműködési szerződést kötnek a gazdával a háztáji termelésre, a termés átvételére, s a tsz szakembere — aki méltó partnere a vevőnek — kiáll a háztájiból átvett áru értékesítésénél is a termelő érdeke mellett. — Tény, hogy a közösség sokat átvállal a háztáji terheiből, s anyagi haszna jóformán nincs is az egészből — summázta az elnök. — Viszont jól mennek a nagyüzem. munkái, nincs fennakadás, megelégedett tagsággal könnyebb együtt dolgozni... Tévedés ne essék, a háztájiban rejlő lehetőségeket egyik gazdaságban sem most fedezték föl, hiszen ezek korábban is adva voltak, és sok gazdaságban okosan éltek is vele. (Példa erre számos tapasztalat a Kapos völgyéből.) Tény azonban, hogy voltak rossz irányú törekvések, amelyek a háztájit szükséges rossznak bélyegezték és elsorvasztását célozták. Pedig a közös és a háztáji együtt tette lehetővé a felvásárlás emelkedését, az aktív külkereskedelmi mérleg elérését, s továbbra is lesznek termelvények, amelyeket itt érdemesebb lesz előállítani, mint a nagyüzemben. Érdemes tehát, sőt szükségszerű a háztáji termelés korszerűsítése. Üj szak- folyóirat indul, a Kistermelők tanácsadója, s ebből is meríthetnek majd ismereteket a gazdák. Emellett a televízió még a télen, várhatóan havi egy-egy 30—10 perces adásban foglalkozik ezzel a témával, iránymutató és tapasztalatátadó szándékkal. Ez is, a kaposvári kutatók munkája is több a háztáji létjogosultságának puszta elismerésénél — segítség ez, amely a szövetkezeti vezetők megértő együttműködésével bizonyosan gyümölcsözik majd. Hernesz Ferenc EGY ÉRTEKEZLET MARGÓJÁRA Menetrendi értekezletet tartott a 13. sz. AKÖV, melyre meghívták az intézmények, iskolák, tanácsok, lakóbizottságok képviselőit, hogy ott közös megbeszélés, vita alapján alakítsák ki a helyi járatok téli menetrendjét. Képviseltethették tehát magukat a vállalatok bejáró és városi munkásaik érdekékében, az iskolák tanulóik érdekében, és folytathatnánk tovább, de minek, amikor nem képviseltették. Ugyanis az értekezleten igen foghíjasak voltak a sorok, hiszen a csaknem 50 meghívottból csak 16 jelent meg. (Voltak, akik rangon alulinak tartották a részvételt, és levélben közölték feltételeiket.) Nyilvánvaló, hogy az ilyen merev és felelőtlen elzárkózás megnehezíti a menetrendkészítők dolgát. A mostaninál jobb közlekedési rendszer csak a vélemények kicserélése, egymás igényelnek megértése révén alakítható ki. A sorompók, az indokolatlanul meghosszabbodott menetidők, a sofőrök néha helytelen magatartásának megvitatása után rátértek a részvevők arra is, hogy miért vannak ilyen kevesen. Javasolták, hogy jó lenne a menetrendi értekezletet megelőzően kérdőíveket kiküldeni, és ez biztos támpont lenne a menetrendkészitők- nek a vitákhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy a menetrendi értekezlet nem mellőzhető. És a vállalatoknak kötelességük, hogy dolgozóik érdekében képviseltessék ezen magukat. Mert a kész menetrendre hiába panaszkodunk már, ha elkészítésében nem segítettünk az összeállítóknak, elfeledkezünk arról, ami a saját érdekünk. T. T. Burgonyaválogatók Jubileum, kerek számok Ünnep a TÜ Idős emberek köszöntik egymást a megterített fehér asztalok mellett A beszélgetések emlékeket idéznek. Az ünnepségről csak egyetlen nyugdíjasuk maradt távol, ő is a betegsége miatt, és egy levelet küldött maga helyett. Németh Pista bácsi Nagyatádról jött el az ünnepségre, és magával hozta feleségét is. Az uzsonna és a sör mellett a húsz évvel ezelőtti eseményekről beszélgetnek. — Az ón öregem még hetvennyolc évesen is dolgozik, kisegítőként, éjjeliőrként néhány napot egy hónapban. Az unokák becsülik érte, az egyik érettségi után itt helyezkedett el a TÜZÉP-nél. Csordás Jánosné végigjárja a szobákat, kipróbálja a fo- gadószoba kényelmes foteljeit, aztán nagyot sóhajt. — Annak idején úgy hordtuk össze innen-onnan a bútorokat, még kályhánk sem volt elég. Tizenheten dolgoztunk egy csöpp kis szobában. A folyosón régi ismerősök szorítják meg egymás kezét, az ünneplés perceiben a legtöbb szó az alapítókról esik. Azok közül, akik ott voltak húsz évvel ezelőtt a vállalat bölcsőjénél, tizennyolcán még most is a vállalat dolgozói. Hárman a vállalattól mentek nyugdíjba. Kerek évforduló, csupa kerek számokkal. Az elmúlt húsz év alatt húszán kapták meg a Belkereskedelem kiváló dolgozója címet, ötven törzsgárda- tagot jutalmaztak meg a jubileumi ünnepségen; százan kaptak emléklapot a vállalattól. A nyugdíjasok azokra a telepekre emlékeztek, amelyekre még úttalan utakon jártak be a szekerek, a lovas kocsik szénért vagy fáért, és felidézték azokat a vitáikat, amelyeket a vásárlókkal folytattak, hogy fogadják el a szenet fa helyett. A korszerű, betonozott táralók, a praktikusan kialakított eladótelepek a húszéves fejlődést reprezentálják. Ugyanúgy, mint az ünnepi székházavatas is. A szűkös toronyszobából modern irodaházba költözött a vállalat központja, amire saját maga te- remteft fedezetet. Az iroda- ház-avatón örömmel nyugtázták a vállalat dolgozói Gazda Tamás elismerő szavait. A Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője is a fejlődés jelképeként emlegette a központi dolgozók új munkahelyét Az elmúlt húsz év gondjairól, eredményeiről az ünnepi termelési tanácskozáson Szűr Lajos, a vállalat igazgatója emlékezett meg. Megemlítette, milyen fontos állomás volt a húszmilliós forgalom elérése 1950-ben, és ugyanakkor arról is beszélt, hogy a tavalyi 332 milliót tovább szeretnék növelni. A két évtized alatt csak alig kétszeresére nőtt a dolgozók létszáma, a forgalom ugyanakkor tizenhétszerese az első évinek. Az építkezés egyre nagyobb üteme, perspektívái megtalálhatók az eredményekben. Ma már 66—34 százalék az eladott építő- és tüzelőanyagok aránya az építőanyagok javára. Profilbővítés, választéknövelés, sok-sok bírálat, hasznos kritikai észrevételek és néha divatból fakadó kirohanások a TÜZÉP ellen — ezek mind hozzátartoznak a jubiláló vállalat történelméhez. És ismét egy kerek szám: a húsz év alatt kereken húszmillió forintot fordítottak a telepek fejlesztésére, 1 aminek eredményeképpen tizenkét korszerű eladótelepen, vásárolhatnak épület- és tüzelőanyagot Somogybán. Ezek mellett a TÜZÉP látja el áruval a fogyasztási szövetkezetek tizenkét telepét is. Sok szó esett az ünnepség perceiben arról az egészséges türelmetlenségről is, amellyel a vállalat törzsgárdája kialakította, fejlesztette a kereskedelmi hálózatot. Táviratokat olvastak fel az ünnepségen, amelyekben a város vezetői köszöntötték a jubiláló vállalatot. önfeledten együtt ünnepeltek a TÜZÉP dolgozói a testvérvállalatok képviselőivel, a TÜZÉP egyesülés vezetőivel. Részt vett a vállalat megalapításának huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen Szilvási Sándor, a Belkereskedelmi Minisztérium iparcikkfőosztályának vezetője és Pápa János, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője is. Nagy József A hosszú prizma körül szorosan egymás mellett ülnek. Kezük földes, sáros. — A látogatásnak örülünk, csak legalább ne most jöttek volna! — kiált az egyik asz- szony. A szavakban kifejezésre jutó ellentmondás furcsán hangzik, így aztán egyszerre többen is sietnek megmagyarázni. — Már azért mondtuk, hogy ne ez a krumpli került volna fényképre. — Ez már olyan alja. Ez maradt vissza az első szedésből válogatás után. — Igaz, érték ez is. Kiválogatjuk, elmegy ipariba. Munkát és forintokat ad ez is a böhönyei szövetkezetnek — végül is megállapodtunk ebben. De azért a sajnálkozás szavai csak nem fogynak. — Tegnap látta volna, amikor s séd tűk! — Ha nem sajnálja a fáradságot, menjen csak át a major másik végébe,, most hordják be. Nézze meg! — Az biztos, hogy ilyen krumplit még nem szedtünk a böhönyei határban! El vagyunk ragadtatva! őszinte öröm, szerény, de jogos büszkeség húzódik meg a szavak mélyén. Megmutatni, láttatni mással, másokkal is, amit közös fáradozással elértek. Nem nagy területen, hatvanhat holdon termel a szövetkezet burgonyát. Most már a szedés vége felé járnak. Ügy osztják be, úgy szervezik, hogy a szedéssel párhuzamosan folyjon a válogatás is. Eddig harminc vagonnal értékesítettek, újabb 19 vagon elszállításra vár. — Na ugye érdemes megnézni, amit most hordanak befelé?! — Az átlag? Olyan kilencven mázsa körül alakul. De ebben benne van az első újburgonya harminc mázsás átlaga is. — Ha nem volt százhúsz mázsa azon a múltkor szedett táblán, akkor egy se! — No és így válogatás közben van miről beszélgetni egész nap? Az egyik asszony felém fordul — Na hallja! Mikor ennyi fehérnép van együtt és ilyen szép a termés! Már messze járok tőlük, mikor még mindig hallom jókedvű nevetésüket... V. M. Jól dolgoznak az építőipari döntőbizottságok Jól dolgoznak, betöltik feladatukat az építők szakszervezete Somogy megyei bizottságához tartozó vállalatok munkaügyi döntőbizottságai. Az új gazdaságirányítási rendszer keretei között, a növekvő vállalati önállósággal együtt ezeknek a vállalati bíróságoknak is megnőtt a feladatuk, hiszen döntéseiknél nemcsak a Munka Törvénykönyve hatályos rendelkezéseit kell alkamaz- niuk, hanem a vállalatonként eltérő, a speciális helyzethez igazodó kollektív szerződést is. A bonyolultabb körülmények között dolgozó döntőbizottságok tagjai azonban ennek ellenére jó munkát végeznek. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az a tény, hogy a fellebbezéssel másodfokú fórumokhoz került ügyek nagy részében sem változtatták meg a döntést. A fellebbezés azonban minden vállalatnál csak az ügyek egy kis részét érinti: akár a munkást, akár a munkáltatót marasztalja el a döntőbizottság, belenyugszik a határozatba, mert érveit megalapozottnak, jónak tartja. Igaz, a megalapozott döntések előkészítése — mint azt az építők szakszervezete mellett működő jogi bizottság megállapította — gyakran hosszú időt vesz igénybe. A tárgyalásban részt vevő döntőbizottsági ta- gik igyekeznek az ügy legapróbb mozzanatait is földeríteni, s így készítik elő a megalapozott döntést. Ez önmagában nagyon is helyeselhető gyakorlat. A baj csupán ott van, hogy emiatt gyakran elhúzódik az ügy. A tapasztalatok szerint az esetek többségében kevés a jogszabályok által biztosított nyolcnapos határidő. Nemcsak a munka minősége javult, hanem nőtt az ügyek száma is: az év első felében például a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál a munkaviszonnyal kapcsolatosan ötvennégy ügy került a döntőbizottság elé. Mindössze öt határozat ellen nyújtottak be fellebbezést: kétszer a vállalat, háromszor pedig a munkás tartotta magára nézve sérelmesnek a döntőbizottság határozatát. Az öt fellebbezésből három esetben igazat adtak annak, aki a döntés megváltoztatását kérte. Az ötvennégy ügyhöz viszonyítva egyáltalán nem magas ez a szám Hasonlók az eredmények a többi vállalatnál is: a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat negyvenöt eldöntött ügyéből tizenegyet fellebbeztek meg, s hat esetben adott ennek helyt a Területi Munkaügyi Döntőbizottság. A Közúti Építő Vállalat tizenhét ügyéből mindössze egy ellen nyújtottak be fellebbezést, de a fellebviteli fórumon ezt is elutasították. A legkevesebb munkája a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépiparí Vállalat döntőbizottságának volt. Mindössze nyolc ügyet kapott, s eddig hétben hozott döntést: négyet elutasított, háromnak pedig helyt adott A vállalat és a munkás vitás ügyében állást foglaló döntő- bizottságoknak nincs könnyű dolguk: kivívott tekintélyüket annak köszönhetik, hogy ala ■ posan utánajárnak az ügynek, mielőtt döntenének, és sokszor mondanak nemet a vállalatnak is. A Dél-magyarországi Fűrészek barcsi telepén négy fegyelmit szabott ki a vállalat igazolatlan távoliét miatt. A döntőbizottság mind a négy esetben bebizonyította, hogy a fegyelmi megalapozatlan, a vállalat vezetője nem vizsgálta meg kellően az ügyet, mielőtt döntött. Ha a panasz alapján megindított eljárásokat vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy meglehetősen sok a kártérítési ügy: az Állami Építőipari Vállalatnál 23, a Tanácsi Építőipari Vállalatnál 13, a Tégla- és Cserépipari Vállalatnál 2, a Dél-magyarországi Fűrészek csurgói és barcsi telepének tizennégy ügyéből hal a kártérítés. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a társadalmi tulajdon védelméért van még mit tenni a vállalatoknak. Az is elgondolkoztató, hogy a Közúti Építő Vállalatnál a tárgyalt tizenhét ügyből tizenegy bérprobléma volt. Valamennyit — mint alaptalant — elutasították", mert az »alsó és felső bérhatár közötti besorolás ellen panaszt előterjeszteni nem lehet«. Ez azt mutatja, hogy a munkások nincsenek mindig tisztában a bér- gazdálkodás adta lehetőségekkel. Kercza Imre SOMOGYI NÉPÁAP Kedd, 1969. szeptember 23. 3
