Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-20 / 218. szám
Az idős emberek segítésére w Uj napközi otthonok, házi szociális gondozók SOMOGY MEGYÉBEN hu- •zonkétezer olyan idős ember él, aki vagy teljesen magára maradt, vagy akivel napközben nem tudnak törődni a hozzátartozók. Egy részüket szociális otthonban helyezték el, mások pedig az öregek napközi otthonában találnak társakat A Somogybán működő huszonkét napközi otthon hatszáz embert fogad be. A rászorulók száma viszont meghaladja a hatezret. Az idén Kaposváron és Csurgón adtak át ilyen létesítményt, az év végére pedig öreglakon, Nagy- berényben és Mezőcsokonyán gyarapszik a hálózat egy-egy újabb otthonnal. Valamennyi épületet társadalmi összefogással tették lakhatóvá, rendezték be bútorokkal, televízióval és látták el könyvekkel, újságokkal. A negyedik ötéves terv végére még tizennégy napközi otthon átadását tervezik. A gondokon ez, sajnos, csak átmenetileg enyhít Az utóbbi 4—5 év statisztikái szerint az idős emberek száma állandóan növekszik. Olyannyira, hogy a tervezett 14 új otthon sem képes befogadni valamennyi rászoruló öreget A szocialista- országokban készített fölmérések, tanulmányok alapján Magyarországon eddig kissé háttérbe szorult ez a kérdés. A környező országokban már több jó módszert is kidolgoztak az idős emberek védelmére, segítésére. Így kezdődött meg hazánkban is lengyel példa nyomán a házi szociális gondozóhálózat szervezése. Ennek lényege az, hogy a szociális meg a napközi otthonokból helyhiány miatt kimaradt idős embereket rendszeresen meglátogatják, s egészségi állapotuknak megfelelően gondozzák is őket Somogybán mintegy négyezer idős ember felügyeletét jelentené ez. A házi ápolásra szoruló emberekről a körzeti védőnők készítenek fölmérést. A gondozóhálózat szervezésében a Vöröskereszt, a nőtanács és több más társadalmi szervezet >s segít a tanácsok és a termelőszövetkezetek szociális bizottságainak. A hálózatot javarészt a vöröskeresztes aktívákból szeretnék ' kiépíteni. Irányítását a megyei tanács egészségügyi osztályán végzik, de a járási székhelyeken is lesz felelőse e munkának. Somogy megyében az országban az első között láttak hozzája házi szociális gondozás megszervezéséhez. A házi szociális gondozók ma már tiszteletdíjat kapnak munkájukért. Az országban először Somogy megyében, Siófokon, Balatonszabadiban, Csurgón, Szentán, Berzencén és Marcaliban (főként a termelőszövetkezetek) honorálták tiszteletdíjjal a gondozók fáradozását. EGYRE INKÁBB ÉREZHETŐ, hogy az idős emberek sorsa társadalmi ügy. S ebben továbbra is nagy feladat vár a termelőszövetkezetekre és állami gazdaságokra, az üzemekre és a vállalatokra, hiszen a most nyugdíjas korú vagy elhagyott emberek többsége nem is olyan régen a földeken, a gyárak munka- padjai mellett dolgozott. B. Zs. IFJÜSAGI HKVBtSOYB Ismét megkezdték az ifjúság bérleti hangverseny-sorozatának szervezését. Az Országos Filharmónia ifjúsági sorozatai a zenei ismeretterjesztés fontos bázisa: lettek országszerte az utóbb: években. Az általános és középiskolás korú fiatalok tízezrei hallgatták meg — élvezettel. örömmel — a 4—5 előadásból álló sorozatokat. Ezek a hangversenyek igen vonzó és ötletes szerkesztéssel részben zenei alapismereteket nyújtanak magas színvonalú ének- és hangszeres illusztrációval, részben az irodalmi lan tervek anyagát egészítik ki Az idei évadban november 10—13-a között jelentkeznek először megyénkben a FilharKísérleti partszakaszok a Balatonon A Balatonon a jég beálltáig folytatják a tavasszal megkezdett partszabályozási és építési munkákat. Az idén is több ezer köbméter kőanyagot és betont építettek, illetve építenek be. Az új kőgátakkal a Balaton állandó és ideiglenes partfalainak hossza megközelíti a 60 kilométert. A partfalak mintegy kétharmada a somogyi oldal hullámveréstől és eróziós károktól leginkább veszélyeztetett részein épül. A partkiképzés és védelem újszerű változatával is kísérleteznek. Több új balatoni kempingnél a tengerparti ho- mok-lidóhoz hasonlóan képezték ki a partot. Ezeket, a vízre enyhén lejtő homokos partokat kedvelik a Balaton fürdővendéget, és ahol a hullámverés enyhébb, és az egyéb körülmények megengedik, a jövőben is mellőzik a kőgát építését. A következő évek tapasztalatai döntik majd el, hogy a Balatonon ki lehet-e alakítani a hosszabb élettartamú homok-lidókat. Új képzőművészeti folyóirat indul: A Műgyűjtő A modem társadalom embere egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a képző- és iparművészet felé. Mind több azoknak a száma, akik nemcsak a kiállításokat tekintik meg, hanem közvetlen környezetükben is szívesen látják, otthonukat is díszíteni akarják az értékes művészi alkotásokkal. A képzőművészeti alkotásokkal, a művészek kiállításaival azonban a főváros és a megyeszékhelyek lakosságán kívül nagyon kevesen találkoznak az országban. Eddig egyetlen folyóirat, a Művészet foglalkozott képzőművészetünk fontosabb kérdéseivel. Ez azonban stílusa miatt az egyszerű olvasóhoz nem kerülhetett közel. Ugyanakkor évről évre mind többen igénylik a tájékoztatást képzőművészeinkről, a modern- otthonok és a művészi alkotások kapcsolatáról. Ezeket az igényeket elégíti ki a Képcsarnok Vállalat e.gy új művészeti folyóirat, a Műgyűjtő megindításával. 1945-től ez lesz az első olyan lap, amely szoros kapcsolatot teremt a művek, a műkereskedelem és a vásárlás között Az utóbbi évokben nőtt a műgyűjtők tábora. Ám sokan még nem tudják pontosan elválasztani az értékes műalkotásokat a silányabbaktól. A december 15-én megjelenő folyóirat amellett, hogy a művészi alkotásokat magas színvonalon, de közérthető nyelven elemzi, sok más kérdésben is eligazítást ad. A Műgyűjtőnek négy fő rovata lesz. A műgyűjtők rovatában rendszeresen bemutatnak égy-egy nagyobb magán- gyűjtemény, és riportsorozatokban foglalkoznak a gyűjtők problémáival. A művészet és otthon rovat elsősorban az ember és a művészi alkotások kapcsolatával foglalkozik. Gazdagon illusztrált tanulmányaival pedig tanácsokat, ötleteket ad az otthonok berendezéséhez. A nemzetközi képmagazin rovatban a magyar képzőművészet külföldi visszhangjáról olvashatunk. A műgyűjtők levelei és kérései is fontos helyet kapnak a lapban. Érdekesnek ígérkezik a képző- művészeti Ki mit tud?, a Műgyűjtő állandó rejtvényrovata. A helyes megfejtők közül kerülnek ki a televízióban rövidesen meginduló képzőművészeti fejtörő sorozat versenyzői is. A Képcsarnok Vállalat vásárlói (ha előzőleg előfizettek a Műgyűjtőre) egy évig díjmentesen kapják a folyóiratot A 64 oldalon 70 reprodukcióval megjelenő folyóiratot külföldre is elő lehet fizetni Érdekes küldetése még a folyóiratnak: az előfizetők táborából összetoborozni a mű • gyűjtő klubok tagságát. mónia művészei. Első előadásukon Magyar évszázadok címmel a histöriás énekek, a kuruc dalok, a XVIII. századi diákdalok, a 48-as dalok emlékeit idézik, s Weiner, Kodály és Bartók népdalfeldolgozásaiból, valamint Aranyäs Petőfi-versekből ad elő Jancsó Adrienné és Béres Ferenc, illetve Szalay Józsej (cimbalom) és Eőry Zsuzsa (zongora). Decemberben Miért szép? címmel Beethoven VII. szimfóniáját hallhatják ismertetéssel, a Postás Szimfonikus Zenekar előadásában. Január- ban régi mestereket — Bach, Händel, Corelli, Vivaldi, Boccherini és Haydn — szólaltatnak meg Perényi Miklós gordonkaművész és a Kaposvári Zeneiskola tanárai. A sorozat utolsó előadásán februárban világot járt előadó- művészek szerepelnek: a. Magyar hárfástrió (amely évek óta az NDK-beli Halléban működik), tagjai Vermes Mária (hegedű). Molnár Anna (hárfa), és Szeredi S. Gusztáv (mélyhegedű). * • * Megyénk diakfiaialsága nem túlságosan jeleskedett a bérletvásárlásban, illetve az előadások látogatásában. Ám így is van fejlődés: az utóBbi három-négy évben növekedett a látogatók száma. Különösen Siófokon, Barcson és Csurgón. Annál több üres széksor tátongott a megyeszékhelyen. Sokan megvették ugyan a bérletet, ám az előadások többségére nem mentek el. Ennek az okát nem annyira az elfoglaltságban, inkább a figyelmetlenségben kereshetnénk. Ha azonban az előadások előtti napokban nemcsak ének-zene szakos nevelőink, hanem a magyar és történelem szakos tanárok; sőt, az osztályfőnökök is felhívnák tanítványaik figyelmét (vagy esetleg el is kísérnék egyik-másik hangversenyre a fiatalokat), s egyszer-egyszer megbeszélnék, amit közösen hallottak — ez, úgy gondolom, kifejezetten használna a zenei és irodalmi ismeretterjesztés meg az ízlés- formálás ügyének. És mellesleg Kaposvár sem kullognak az utolsó helyen az ifjúsági hangversenyek látogatottságának statisztikájában. W. E. Jon a Luxemburg Cirkusz Kígyóbűvölők, oroszlánok és bohócok Kerékpáros artisták a porondon. A Luxemburg Cirkusz rek- lámfüzetecskéit átlapozva több izgalmasnak ígérkező világszám vonja magára a figyelmet. A két csinos és nem utolsósorban bátor hölgy, a Gruppe Amazonasz különleges vállalkozása különösképpen. Mesterségük: a kígyó- bűvölés. Most a dél-amerikai őserdők legérdekesebb és legritkább kígyófáj táj ára, az anakonda kígyókra kényszerítik akaratukat. Világszámként hirdetik hazai képeslapjaikban is a Dara Puspita gogo girls beat- együttes műsorát. A négy indonéz születésű kislány gitárral a kezében bejárta már a fél világot. Turnéztak az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Üj-Zélandban. Tokióban tiszteletbeli japánokká választották őket. Most pedig a Luxemburg Cirkusz porondján ismerkednek Európával. A hagyományos cirkuszt képviselik a nagy moszkvai nevettetók: Kaza- csenko és Berman. Gerda Tronda játékos csimpánzai mellett nem hiányoznak az oroszlánok sem, szőke idomárnőjükkel. S ott vannak a szépen öltöztetett lovak, a borotváló elefántok, valamint a merész artisták is, akik trapézon, létrán és gumiasztalon játszanak a halállal. A 118 tagú Luxemburg Cirkusz áprilisban kezdte meg magyarországi vendégszereplését. Eddig mintegy félmillióan látták műsorukat a háromszáz személyes, hűvös időben fűthető cirkuszi sátorban. A porondon nyolc nemzet artistái találkoznak. Kaposváron október 4-től 7-ig lép közönség elé a Luxemburg Cirkusz társulata. Az öregember, a bolond, meg a halál Az öregember egyedül élt a tanyán. Az öregember siettette a halált. Talán a tavaszt még szerette volna megérni: amikor foszladozni kezd a határ hó- bundája és a rétek csatako- san izzadnak. Még egyszer belemeríteni az eke vasát. a buckás domboldalba, menni a két fényes tompora ló után, engedni az eke szarvát, hadd »játsszon«. Könnyű kéz kell a szántáshoz, aki görcsösen szorítja a sima fát, az természetellenesen nyúl hozzá. Mert mindennek ez a titka: az anyaghoz természetesen kell közeledni, akkor megalázkodik, és engedelmesen simul az ember keze alá. Az ekét »játszani kell hagyni«, a fejszét biztos kézzel fogni. Az öregember ismerte a titkot. Öreg volt és minden titkot ismert. És minden titkot szeretett volna átadni. A fiának. Az öregember egyedüli élt a tanyán. Az öregember siettette a halált. Reggelenként nyílt arccal nézett fölfelé, mindig fölfelé, szinte vakon hunyorogva, a minden reggelek örök szertartásával. A reggelek... Ködös emlékképek voltak az öreg emlékezetében a régi reggelekről. Az igazi reggelek. Ezek a reggelek már nem az igazi reggelek. Utánzatok, olyan szánnivalók, mint a fiatalon elhagyott özzvegyasz- szonyok. Ezek a reggelek az özvegyasszonyokra emlékeztették az öregembert. A meddő, kiszáradt, magukkal mit kezdeni nem tudó özvegyekre. Kiáltás feszült a. torkában. Csak napközben liion- dott rövid szavakat. Favágás közben ezt: »Üssed, üssed, addig üssed...« Sohasem gondolta végig, hogy meddig üsse a bábuként álló hasábokat. Ilyen volt az egész élete: egy végig nem gondolt mondat. A nappala szabályos volt. Reggeltől délig áthord- ta a fásszíntől a felaprított fát az udvar másik végébe. Délben harapott valamit, aztán szürkületig visszahordta a fát. Ez adott értelmet életének. A.z öregember egyedül élt a tanyán. Az öregember siettette a halált. A hallása megélesedett. Füle a világ legapróbb moccanásait is azonnal továbbította agyközpontjába. De sohasem azt a zajt, amelyet várt. Minden napon, minden órában azt a hangot várta: közeledő léptek zaját. Tudta, hogy nem bírja már sokáig a napi fahordást. Néha magáról gondolkodva egy autó kerekét látta, amely reménytelenül forog a süppedő homokban, anélkül, hogy egy lépést is haladna előre. A vasárnapokat megtartotta. Bütykös ujjai sárga lapu zsoltárkönyvet nyálaztak, reszkető fejhangoji énekelni próbált. Aztán csak nézett maga elé. Az estéket nem szerette. Akkor nyugtalanító gondolatok jöttek. A halál jó cim- - bórája volt. Olyannak látta, amilyennek a dohos szagú kalendárium öreg lapjain ábrázolta a rajzoló: fekete kö- 'penyes, üres szemgödrü csontváznak. Szerette a Halált. Csöndesen ült a sarokban, illemtudóan, és a csontfagyasztó hidegről panaszkodott ... Az öregember többször megkérdezte: mikor jön végre úgy, hogy készülnie kelljen? A Halál ilyenkor titokzatosan mosolygott... Az öregember egyedül élt a tanyán. Az öregember siettette a halait. Talán, ha látta volna az arcát, elégedettséget érzett volna. A valaha szabályos, jól körülhatárolt tanyasi ház meg az arca hasonlítottak egymáshoz. Ezer repedésű öreg falak. Az arc, a fal így együtt alkottak egy egészet — magányos házban egyedül élő öregembert. Az öregasz- szonyt már régen eltemette. A koporsó kemény, péterszeg nélküli fa volt, eltart néhány évig. Akkor magára maradt, mint a kisujja. Minden titkot ismert, minden anyag titkát. A fiának akarta átadni, de valahogy mindig elmaradt. A fiú bekerült a városba, városi lányt vett el. Az öreg füle a világ legapróbb moccanásait is azonnal továbbította agyközpontjába. De sohasem azt, amit várt: csikorgó léptek zaját. Az öregember egyedül élt a tanyán. Az öregember siettette a halált. A faluba csak hétfői napokon ment be. Egy vászon zsákot vitt magával, a boltos, kialvatlan szemű fiatalember, ebbe szórta bele egy heti élelmét, kis rosszérzés■ sei; nem szerette a magának- való öregembert. Általában senki sem szerette. Az öregember sokat gondolkodott azon: miért van az, hogy vannak, akik egész életükben magányosan maradnak. Már fiatal korában is észrevette, mint húzódnak a többiek a kocsma másik sarkába, messze tőle. Varjúfagyasztó hidegben lépkedett a. tanya felé. Csak a Botos-dűlőben vette észre, hogy Villám Berci, a falu bolondja jár a nyomában. Ügy tett, mintha követ akarna hozzáhajítani. A bolond mekegett, félreugrott, aztán tovább követte. Furcsa gólyaléptekkel imbolygóit, lyukas, eperszínű kabátját lebegtette a szél. Húszéves forma legény volt, vízszínű szemekkel, hosszú orral, megnyúlt végtagokkal. Az apja a fronton, az anyja egy összedűlt ház alatt maradt. Az öregember az öklét rázta és borzalmasan káromkodott. Egyedül élt a tanyán, és siettette a halált. Reggel a pajtában látta meg a bolondot. Vörös volt, a fagyás jelei mutatkoztak rajta. Hóval dörzsölte végig, aztán pálinkát diktált bele. — Te bolond! — morogta magában, amikor az teleprüszkölte az arcát nyállal vegyes pálinkával. Később csendes, zsolozs- mázó hangon mesélt neki az ekéről, amelyet könnyű kézzel kell fogni. És egy este újra eljött a Halál. Megállt az ajtóban, és nézte az öregembert. A nyitott ajtón át friss tavaszi szél surrant be a csatakosan izzadó rétekről. Nézték egymást. Aztán egy furcsa, parancsoló mozdulat. — Ne! Most ne! — mondta az öregember elfulladva. — Még ne! Rövid, verejtékes küzdelem kezdődött. Kemény, inas kezek lökték a Halált a küszöbön kívülre. Az öregember a bolonddal élt a tanyán. Az öregember nem siettette a halált. Leskó László SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. szeptember 20.
