Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
JL. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 177. szám 1969. augusztus 2., szombat A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Véget ért a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának kibővített plénuma, amely megvitatta a bolgár oktatási rendszer átszervezésének és továbbfejlesztésének kérdéseit mm ¥ ULEST TARTOTT A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG Tegnap • délelőtt Németh Ferencnek, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével ülést tartott a megyei pártbizottság. Illés Dezső, a megyei pártbizottság titkára részletes beszámolót tartott a pártibizottsági ülések közötti végrehajtó bizottsági munkáról, és a vb-ülések határozatairól. A testület jóváhagyta a beszámolót Ezután személyi ügyet tárgyalt a megyei pártbizottság, Németh Ferenc előterjesztése alapján megyei pártbizottság! tagnak kooptálta a testület Bíró Gyulát, majd a végrehajtó bizottság tagjának és a megyei pártbizottság negyedik titkárának megválasztotta. A megyei pártbizottság ülése Németh Ferenc zárszavával ért véget II prágai találkozó A moszkvai pártbizottságnak a csehszlovák fővárosban tartózkodó küldöttsége csütörtökön baráti gyűlésen találkozott a CSKP prágai városi szervezetének mintegy ezer munkatársával. A találkozón részt vett Viktor Grisin, a moszkvai pártbizottság első titkára, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a küldöttség vezetője, továbbá Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete és Jan Pillér, a CSKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság cseh irodájának titkára. Matejkdnak, a prágai párt- bizottság első titkárának üd- "sózlő szavaira Viktor Grisin válaszolt. Beszédében emlékeztetett a német fasizmus ellen több mint húsz évvel ezelőtt vívott közös harcokra, s megállapította, hogy a két nép ma is közős célokért — a szocializmus ~és a kommunizmus építéséért, a világbéke megőrzéséért és megszilárdításáért küzd. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országok kapcsolatai a két világrendszer szakadatlan harcának körülményei között fejlődnek. Az Egyesült Államok vezette imperializmus azon fáradozik, hogy fokozza az agresszív NATO-tömb ütőképességét, hatalmasabb pénzösszegeket fordít a fegyverkezési versenyre, növeli atomfegyverkészletét Nyugat-Európában egyre növekvő veszélyt idéz fel a nyugatnémet imperializmus. A Varsói Szerződés Szervezete áthághatatlan akadályként emelkedik az imperialista hódítók, mindenekelőtt a nyugatnémet imperialisták és re- vansisták útjában. Ez utóbbiak, noha mindent megtesznek a szocializmus állásainak alá- aknázása végett, mégsem tudják visszaforgatni a történelem kerekét. A mi erőnk a szocialista közösség kommunistáinak egységében és ösz- szeforrottságában rejlik — jelentette ki Grisin. A baráti találkozó részvevői levelet adtak át a vendégküldöttségnek, s megkérték, hogy továbbítsa a moszkvai városi pártbizottságnak, Moszkva minden kommunistájának, a főváros minden lakosának. A prágai kommunisták levelükben hitet tesznek a Szovjetunióval való barátság mellett, majd jelenlegi gondjaikról szólva megállapítják: »Az a feladatunk, hogy a szavakat tettekre váltsuk, hogy nyílt harcot indítsunk a nyugalom és a rend megzavarására törekvő erők ellen. Politikai offenzivát kezdünk, s határozottan követeljük, hogy az illetékes szervek erélyes intézkedésekkel védjék az ország törvényes rendjét« — hangzik a levél. Bábolnára látogatott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége — élén Pjotr Mironovics Mase- rovval, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjával, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával — pénteken a Bábolnai Állami Gazdaságba látogatott.' Társaságukban volt Pap János, az ország- gyűlés honvédelmi állandó bizottságának elnöke, a Veszprém megyei Pártbizottság el-' ső titkára. A vendégeket dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Vass Istvánná, az országgyűlés alelnöke, valamint a gazdaság több vezetője fogadta. Burgert Róbert, a Bábolnái Állami Gazdaság igazgatója rövid tájékoztatót tartott A szovjet vendégeket főként az üzemszervezési módszerek, illetve a termelési eredmények érdekelték. Az igazgató — a kérdésekre válaszolva — elmondotta, hogy Bábolnán ma már csupán sportcélokra tenyésztenék lovakat 1960 óta baromfitenyésztéssel is foglalkoznak, s ma már a baromfiállomány kis híján eléri az egymilliót, örömmel hallották a vendégek, hogy a gazdaságnak egyre bővülő szovjet kapcsolatai is vannak: Uzsgorod- ban például ez év végén adnak át egy tojásgyárat, a nyár végén pedig tészt vesznek a moszkvai mezőgazdasági kiállításon. A tájékoztató után a szovjet küldöttek megtekintették a gazdaság több részlegét, s részt vettek egy lovasparádén is. A látogatás végeztével a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége visszautazott Budapestig. Fogadás a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége tiszteletére A plénumon beszámolót tartott Venelin Kocev, a központi bizottság titkára. Kocev hangsúlyozta, hogy a népgazdaság, a kultúra és a társadalmi viszonyok fejlődése élesen felveti az oktatási rendszer alapvető átszervezésének szükségességét. Az oktatási rendszer feladatait összhangba kell hozni a társadalmi élet fejlődésének perspektíváival. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi technikai iejlődés, a villamosítás és a kemizálás, az elektronikának és kibernetikának a népgazdaságban való alkalmazása emeli a munka intellektuális színvonalát, gyors és minőségi változásokat követel a káderek képzésében. Az elkövetkezendő tíz-tizen- két esztendő alatt a tudományos ismeretek megkétszereződnek. Ezért a korszerű oktatást olyan módon kell megszervezni. hogy a ma és a holnap dolgozója képes legyen elsajátítani, alkotó módon felhasználni az új tudományos ismereteket — mutatott rá. (MTI) F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, pénteken fogadást adott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tartózkodó küldöttsége tiszteletére. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott fogadáson megjelentr Pjotr Mironovics Maserovval, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjával, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával az élen a Legfelsőbb Tanács delegációja. Ott volt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Kisházi Ödön, a Magyár Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnoKe, Cselerki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Vass Istvánná, az országgyűlés alelnöke, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, dr. Házi V encel külügyminiszter-helyettes, Pap János, az ország- gyűlés honvédelmi bizottságának elnöke. ¥ Átadták a magyar partizánoknak a szovjet kitüntetéseket A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a közelmúltban magas kitüntetéseket adományozott azoknak a magyar partizánoknak, akik a Nagy Honvédő Háború idején a brjanszki erőd ellenálló osztagaiban küzdöttek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tartózkodó delegációja magával hoztál a kitüntetéseket, s pénteken a NOVOJE VREMJA Washington kelet-európai doktrínája A Novoje Vremja augusztus elseji számában Davidov arról ír, hogy miután a tavalyi csehszlovákiai esemé nyékét követően csődöt mondott az Egyesült Államok kelet-európai »fellazításig politikája, Washington most bizonyos fokig módosította keleteurópai doktrínáját. A cikkíró rámutat, hogy az öt szocialista ország csehszlovákiai közös fellépése újabb csapást mért az amerikai diplomáciára, a néhai Kennedy és Johnson volt elnök úgynevezett híd- verési politikájára. Washington tisztában van azzal, hogy a hatalmon levő kommunista pártok helyes politikája esetén nem rendelkezik eszközzel ahhoz, hogy bármely szocialista országban az általa kívánt irányba terelje a fejlődést. Így az amerikaiak kelet-európai stratégiája az adott szakaszban nem annyira az Egyesült Államok közvetlen beavatkozására, mint inkább arra épül, hogy kapcsolódjék a kommunista országok belügyeihez. (MTI)j A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége pénteken délután a budapesti szovjet nagykövetségen magyar veteránokat tüntetett ki. Képünkön: P. M. Maserov, a delegáció vezetője átnyújtja a Nagy Honvédő Háború Érdemrend első fokozatát Major Istvánnak. _ _ p; ép távírón érk. — KS) budapesti szovjet nagykövetségen Pjotr Mironovics Maserov átnyújtotta az egykori partizánoknak. Az ünnepélyes eseményen ott volt Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cselerki Lajos, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes, Úszta Gyula altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Perjési László és Garai Róbert, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetői, Pap János, az országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának elnöke és Gábor István, a Magyar Partizánszövetség főtitkára. Ott voltak az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának magas rangú képviselői is. A »Honvédő Háború Érdemrendje« első fokozatát kapta Hamburger László, Kende Béla, Major István és Földes Pál, Vörös Csillag-rendet kapott dr. Névai László, -Hősi Helytállásért«-érdemér- met kapott Fogarasi György és Fogarasi Ferenc. »Harci Érdemekért«-érdemérem kitüntetettje Kádár Vilmos és Lantos Sándor. A fasiszták elleni fegyveres harcban elesett dr. Gellén Istvánnak és Tán- czos Istvánnak — in memóriám — a »Honvédő Háború Érdemrendje« második fokozatát adományozták. A kitüntetettek nevében Kende Béla mondott köszönetét, majd P. M. Maserov köszöntötte a volt partizánokat (MTI) Halle lesz az „Interchim'* székhelye A Minisztertanács legutóbbi ülésén jóváhagyólag tudomásul vette, hogy július 17-én Moszkvában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ma« gyarország, az NDK és a Szovjetunió aláírta az »Interchip!« nemzetközi vegyipari ágazati együttműködési szervezet megalakításáról szóló egyezményt A szervezet célja, hogy a tagországok számára gazdaságosabbá tegye olyan vegyi anyagok gyártását, illetve beszerzését, amelyekből viszonylag kis mennyiség szükséges ugyan, de mégis nélkülözhetetlenek. A nagyobb mennyiség gazdaságossá teszi a gyártást. A szervezet javaslatokat dolgoz majd ki a termelés kooperációjára, esetleg közös beruházásokra, később pedig kereskedelmi funkciókat is betölt. Közreműködik majd abban, hogy a tagországok egymásnak kölcsönösen szállítsanak a vegyipari cikkekből, s vállalja majd, hogy a tagországok megbízásából fellépjen máj piacokon. Az egységes fellépés nyugati piacon sok előnnyel járhat, sor kerülhet licencek beszerzésére is. Az új szervezet 1970. január 1-én kezdi meg működését és székhelye az NDK- beli Halle lesz. (MTI) VASÁRNAPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: BAN ZSUZSA: AZ EMBERÉRT (3. oldal) PINTÉR DEZSŐ: Beszélgetés a siófoki rendőrségen (4. oldal) ADONYI AGNES: Tervező KISZ-esek (5. oldal) ANDRASSY ANTAL: Levin Tibor (6. oldal) ERDŐS ISTVÁN: ZÖLD (7. oldal) KNÄBEL VILMOS: Víg halászat a Sióban (8. oldal) ____