Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

M indig kellemes érzés fűti az embert, ha jó barátait ké­szül meglátogatni; különö­sen ha olyanokat, akiket osztálytest­véreinek is tekint. Így voltunk mi is, amikor Kalinyin területre, test­vérvárosunkba indultunk. Nagy vá­rakozással tekintettünk az utazás elé, mert kíváncsiak voltunk arra, hogyan élnek és dolgoznak kedves barátaink a Felső-Volga vidékén. A kellemes repülőút után napfényes idő fogadott bennünket Moszkvában. Az érkezésünk előtti napokban ott eléggé hűvös és esős idő járta. Ven­déglátóink tréfásan meg is jegyez­ték: előbb kellett volna jönnünk, hogy hamarább rájuk köszöntsön az augusztusi nyár. A Moszkvából Kalinyinba vezető úton haladva szebbnél szebb létesít­mények, a békés alkotómunka ered­ményei ötlöttek szemünkbe. Az út mentén jellegzetes fenyő- és nyírfa- erdők váltogatják egymást, és kí­sértek bennünket Kalinyin földjére. Kalinyinban régi barátként kö­szöntötték küldöttségünket Már a fogadtatás első perceiben megraga­dott bennünket az a kedvesség és fi­gyelmesség, melyet a szovjet embe­rek tanúsítanak a testvéri magyar nép iránt Nagyon megnyugtató a szocializmust építő Magyarország számára az a tény, hogy felszabadu­lásunk óta állandóan erősödnek a Szovjetunióval összekötő kapcsola­taink. Közös dolgainkat a marxiz­mus—leninizmus tanításai vezérlik, és a proletár internacionalizmus esz­méi hatják át. E kapcsolatokat a győztes Októberi Szocialista Forra­dalomban részt vett magyar inter­nacionalisták és a hazánkat felsza­badító szovjet hősök vére pecsételte meg, s azóta is szilárdak és gyümöl­csözően fejlődnek. Ennek egyik bi­zonyítéka az is, hogy Kaposvár és Kalinyin városa, Somogy megye és Kalinyin terület között immár nyolc esztendős, jó és sokat ígérő kapcso­latok alakultak ki. Mindnyájunk örömére szolgál, hogy ma már az év minden szakában somogyi és ka- linyini emberek népes csoportjai tesznek látogatást egymás hazájá­ban. Ennek eredményeként több százra tehető azok száma, akik kö­zött személyes ismeretség és barát­ság alakult ki. Ezek az emberek sa­ját szemükkel látják és tapasztalják azt a nagyszerű fejlődést, amely a kommunizmust építő Szovjetunió­ban és a szocializmust építő Ma­gyarországon végbemegy. Küldöttségünket mélyen meghatot­ta az a szeretet, amelyben mindenütt részesítettek bennünket. Tudatában voltunk annak, hogy ez nem csupán a kaposváriaknak és a somogyiak­nak szók Ez a magyar népet illeti, amely immár 25 esztendeje a szocia­lizmus útját járja, és a Szovjetunió­val szoros szövetségben harcol az emberi haladásért, a nemzetközi munkásmozgalom egységének erősí­téséért. Amerre jártunk, magyar zászlók százait lobogtatta a szél; meleg hangú orosz és magyar nyel­vű feliratokat olvashattunk a transz­parenseken. Vendéglátóink mindent elkövettek azért, hogy jól érezzük magunkat, megismerjük munkájukat, életüket és. további terveiket. Érdemi és sok­rétű tájékoztatást hallottunk a te­rületi pártbizottságon, s ebből is megállapíthattuk, hogy Kalinyin te­rülete és székhelye gyors ütemben fejlődik, s a közelmúltban méltán nyerte el a Lenin-rendet. Az esz­mecsere során sok hasznosítható ta­pasztalattal gazdagodtunk. A mun­kában nagyfokú tervszerűséget, szervezettséget és céltudatosságot észleltünk — mindenütt a pártszer­vezetek a motorjai a lendületes épí­tésnek. K alinyinban és Kalinyin te­rületen gyors ütemben fej­lődik az ipar, több orszá­gos hírű gyárral büszkélkedhetnek. Magas fokot ért él a textilipar és a műszálgyártás. Számottevő a város nyomdaipara, amely előtt további nagy perspektíva álL A Kalinyintól hatvan kilométerre fekvő Torzsok városban épült fel a Szovjetunió legnagyobb nyomdafestékgyára, amelyet korszerű automata gépso­rokkal szereltek föl. Dinamikusan fejlődik a gépgyártóipar, a bőr- és műbőrgyártás is. Szerte a megyében a lakások ezrei épülnek, és nagy­arányú útépítések folynak. Szinte egyik évről a másikra változik a vá­rosok és falvak arculata. Nagy gondot fordítanak a lakos­ság életszínvonalának további eme­lésére is. Évente 8—10 százalékkal nő a kiskereskedelmi forgalom. Vendéglátóink elmondták, hogy ezen a téren még sok a tennivaló. Na­gyobb ütemben kívánják növelni a közszükségleti cikkek termelését és tovább bővítik a választékot. A haladás egyik kulcskérdésének tekintik az építő- és építőanyagipar fejlesztését. Befejezéshez közeledik a méréteiben és kapacitásában _egy- aránt gigantikus konakovói hőerő­mű építése. Ez a nagyszerű létesít­mény — melyet már sok somogyi ember is megcsodálhatott — a maga nemében a Szovjetunióban^ is nagy jelentőségű alkotás. A hőerőmű épí­tése során a táj és Konakovó arcú­BARÁTOK KÖZÖTT Irta: Németh Ferenc, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első titkára lata is átalakul. A munkák megkez­dése előtt alig tízezer ember lakott a városban, ma már több mint 30 ezren lakják. Az építkezés befejez­tével gondoskodnak arról, hogy az építőmunkások ott maradjanak, számlikra új gyárakat és üzemeket létesítenek Konakovó a fiatalok vá­rosa is, mert a komszomolisták ez­rei sereglettek az erőmű építéséhez. Néhány évvel ezelőtt, amikor ott jártam, a munkások nagy része még ideiglenes lakásokban élt Ma már új, korszerű városnegyedekben van az otthonuk, s a régi városra szinte alig lehet ráismerni. Öröm volt hal­lani, hogy mi minden épül a leg­közelebbi jövőben, ami az ott lakók szociális, kulturális igényeinek jobb kielégítését szolgálja. Az erőmű épí­tői egyébként tisztelettel meghívták a somogyiak képviselőit az avatóün­nepségre. Mint mondták, együtt sze­retnék köszönteni a 2,4 millió kWó áramot termelő óriási hőerőmű tel­jes üzembe helyezését, megosztva velünk az alkotás örömét, és kifeje­zésre juttatva együvétartozásunkat Ottlétünk során módunkban volt megismerni a falvak életét, jártunk szovhozban és kolhozban is. Meg­állapítottuk, hogy sokoldalú munkát végeznek a mezőgazdaság további korszerűsítése, műszaki és technikai bázisának növelése érdekéiben. Fő feladatnak tekintik a növénytermesz­tés és az állattenyésztés komplett gépesítését. Falun is feltűnően nagy­arányú építkezések folynak, gyors ütemben alakítják ki a szovhoz- és kolhozközpontokat Ellátogattunk a »Zavolzsszkij« sertéshizlaló szovhoz- ba, ahol évente 45 ezer sertést hiz­lalnak. Egy munkás jelenleg ezer, később kétezer sertés gondozását végzi. Megítélésünk szerint korszerű­en automatizált gazdaság ez, érde­mes volna minél több somogyi me­zőgazdasági és építési szakembernek is megtekintenie. Az ilyen és hason­ló jellegű létesítmények közelebbről érdekelnek bennünket, mivel So­mogy megyében most kezdődik a korszerű nagyüzemi állattenyésztő telepek kialakítása. A gazdasággal párhuzamosan felépült egy kisebb városnak is be’'llő, 4—5 emeletes há­zakból álló lakótelep, amelyet meg­felelő kommunális és szociális léte­sítményekkel is elláttak. Most fe­jezték be a minden igényt kielégítő művelődési ház építését, amely bár­mely nagyvárosban is megállná a helyét. agy figyelemmel szemléltük a torzsoki járásban levő, Vlagyimir Iljics Lenin ne­vét viselő kolhozt. A kolhoz 4200 hektár földön gazdálkodik és 480 tagja van. Növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Szin­te mindenütt új, előre gyártott ele­mekből készült, modern gazdasági épületeket _láttunk, amelyeket saját erőből építettek. Megnyerte tetszé­sünket a legkorszerűbb berendezé­sekkel fölszerelt, több ezer tonna gabona befogadására alkalmas rak­tárak rendszere. Nagyon tetszett az a sokoldalú gondoskodás, amelyben a kolhoztagok részesülnek. A kolhoznak bentlakásos óvodája, is­kolája van, és a közeljövőben épí­tenek egy tízosztályos iskolát is. Nagy összegekkel segítik a kolhoz tagjainak lakásépítkezéseit. Kintlétünk kiemelkedő állomása volt a rzsevi látogatás. Rzsev nagy múltú orosz város, történetét 900 évvel ezelőtt kezdték írni. Mégis az Októberi Szocialista Forradalom után lett csak igazán virágzó és fej­lődő város. Sajnos, a gyors ütemű fejlődést a második világháború egyik napról a másikra megszakí­totta: 1941. október 18-án a német fasiszták elfoglalták. A tizenhét hó­napig tartó megszállás során a 66 ezer lakost számláló települést van­dál módon lerombolták, több mint 40 000 embert elhurcoltak, közülük több ezret megöltek. A német fa­siszták barbárságára és kegyetlensé­gére volt jellemző az is, hogy az egyik templomba több mint ezer embert börtönöztek be, az épület konyákét elaknásították és a felrob­bantására készültek. Tervük nem si­került, mert az előnyomuló Vörös Hadsereg és a partizánok megsem­misítették őket. A hitleri megszállás alá került terület és maga Rzsev városa is igen sokat szenvedett. Minden talpalatnyi földjét vér áztat­ta, míg 1943. március 3-án felsza­badult. A szörnyű pusztítást itt mindössze 276 ember élte túL A né­met fasiszták kiverése után a vá­rosban csupán 60 ház maradt épség­ben. Az elpusztított települést rom­jaiból kellett fölépíteni. Ma ismét 60 ezer ember él az újjáépített vá­rosban, 20 ipari üzem létesült, és jelentős vasúti gócpontja van, ahol 15 ezer ember dolgozik. E bben a városban vendéglá­tóink szovjet—magyar ba­rátsági nagygyűlést ren­deztek tiszteletünkre. Sokáig felejt­hetetlen élmény marad ez számunk­ra. Nagyszerű látvány volt, amikor megpillantottuk a teret zsúfolásig megtöltő, több mint tízezer embert A jelenlevők forró hangulatban, lel­kesen köszöntötték és ünnepelték a szocializmust építő magyar népet. A gyűlésen — többek között — fel­szólaltak a rzsevi munkások, értel­miségiek és az ifjúság képviselői, akik szívből üdvözölték Kaposvár és Somogy megye dolgozóit. Kifeje­zésre juttatták a magyar népi iránti szolidaritásukat, és jókívánságaikat küldték a szocializmust építő ma­gyar népnek. A részvevők lelkes ünneplése közben, erősödő barátsá­gunk jeléül, egy vörös selyemből készült zászlót vettünk át, amelyet Lenin portréja díszít A gyűlésen tolmácsoltuk a kaposvári és somo­gyi dolgozók testvéri üdvözletét, és tájékoztattuk a jelenlevőket arról, hogy népünk is méltóképpen készül Lenin születésének századik évfor­dulójára. Elmondtuk: Lenin nevét és eszméjét tudatába és szívébe zárta népünk már 1919-ben, a Tanácsköz­társaság győzelméért folytatott for­radalmi harcában. A nagygyűlés befejeztével a sza­badtéren felállított színpadon lépett fel a kalinyini területen vendégsze­replő Somogy Táncegyüttes is. örömmel láttuk a műsoruk iránti érdeklődést. A közönség őszinte el­ismerésben részesítette művészegyüt­tesünket. Küldöttségünk járt Osztaskovban, amelyet a Szeliger-tavak fővírosá- nak is neveznek. A kaposváriak és somogyiak közül sokan tudják, hogy ezen a tájon ered a Volga. Csodá­latosan szép vidék ez, a tórendszer 96 km hosszai és 55 km széles, a víztükör 160 kisebb-nagyobb szige­tet ölel körül, közülük kettőn állan­dó jellegű település is van. Szeligert és környékét nem véletlenül neve­zik »Oroszország gyöngyszemének«. Jelenleg évente kb. 160—180 ezer ember tölti ;tt szabadságát A kör­nyék kiépítését tervezik, hogy meg tudják sokszorozni az üdülők és a nyári táborok befogadóképességét. Ezt szolgálja az Orosz Föderáció Mi­nisztertanácsa által a tavak és kör­nyékének fejlesztésére hozott ha­tározat. Ennek eredményeként már több helyen megkezdődött az üdülő- és , szállodakombinátok építése. Az ott lakók közül sokan ismerik és dicsérően emlegették a mi szép Ba­latonunkat Nem titkolták, hogy a jövőben szeretnének versenyezni ve­lünk e két gyönyörű vidék fejleszté­sében. Megjegyezték, tudatában van­nak, hogy a mi kéklő tavunk a ki­építettség tekintetében előbbre tart, és ezért szeretnék a Balaton fejlesz­tése terén szerzett tapasztalatainkat hasznosítani. Mi megígértük, hogy szívesen rendelkezésükre állunk mindenben. O sztaskov és a Szeliger-tavak nemcsak természeti adott­ságai miatt híresek: gazdag forradalmi múlttal is rendelkeznek. A Nagy Honvédő Háború idején la­kói szinte egy emberként léptek fel és fogtak fegyvert szeretett szülő­földjük védelmében, a fasiszta be­tolakodókkal szemben. Itt alakult meg a második nagyhírű partizán­brigád, e vidéket a szovjet partizán­mozgalom egyik bölcsőjének neve­zik. A hős partizánok emlékére a város legszebb parkjában monu­mentális emlékművet állítottak, amely fennen hirdeti a szovjet nép erejét, legyőzhetetlenségét, hazasze­retetét és a kommunizmusba vetett szilárd hitét. Több legendás hírű hőst adott e környék a nagy szovjet hazának, és ma is méltóképpen ápol­ják Liza Csájkina és Ljuba Bogo­molova partizánlány emlékét Megrendülve hallgattuk azokat a történeteket amelyek a szovjet em­berek által a második világháború vérzivatarában véghez vitt hőstette­ket örökítik meg. Egyedül a kali- nyini területről több mint félmil­lió ember ment a frontra. Az ideig­lenes megszállás alá került lakosság nagy része pedig tömegesen lépett a partizánok soraiba. Igen sokat szen­vedtek az otthon maradt asszonyok, öregek és gyerekek. A hitleri hordák csaknem mindenütt elűzték békés otthonukból az embereket; házukat felégették, vagyonukat megsemmisí­tették. Hazatérésükkor szinte csak üszkös romokat találtak. Az életben maradiakat mély gyász ülte meg. nem volt olyan ember, aki ne siratta volna hozzátartozóit. A családok nagy része földkunyhókban húzó­dott meg a háború után, és fogott hozzá a falvak, lerombolt városok, gyárak, iskolák, kórházak, kolhozok, szovhozok felépítéséhez. Úgy gondo­lom, nem kell különösebben magya­rázni senkinek, miért olyan nagy a szovjet emberek béke iránti vágya,--Tnffn rT r ■■ T ■ - * * - * -­n wcrt KozaeneK oryass suxsscssasssi és következetesen ma is a pusztító háborúk ellen, s miért harcolnak olyan energikusan a világbékéért. Ok azok, akik a legtöbbet áldozták a fasizmus elleni harcban — az egész emberiségért. O sztaskovban szerényen utal­tak arra, hogy a szovjet nép az Októberi Szocia­lista Forradalom győzelme óta min­denkor nagy erőfeszítéseket tett és komoly terheket vállalt más elnyo­mott népek megsegítéséért, még ak­kor is, amikor a szovjet haza a fa­siszta pusztítás miatt maga is súlyos károkat szenvedett Az igazsághoz tartozik, hogy a szovjet emberek nemcsak a múltban, hanem ma is a \ legtöbbet vállalják a szocializmust építő országok és a felszabadulá­sukért küzdő népek támogatásiban. Mindezt tudatosan teszik. A Szov­jetunió viseli a fő terhet a világim­perializmus elleni küzdelemben, a békéért folytatott harcban. A szovjet emberek nemegyszer maguktól von­ják meg azt amit másoknak segít­ségként juttatnak. Mindezekért őszinte hálával és tisztelettel tarto­zunk mi is, és a haladásért küzdő egész emberiség. A szovjet emberek mindennapi tetteit a proletár internacionalizmus eszméje vezérli. Nagyra értékelik a szocializmus építésében elért sike­reinket, igaz barátaiknak tekinte­nek bennünket. Számtalan helyen olvastunk ilyen feliratot: »Dicsőség a Magyar Szocialista Munkáspárt­nak, dicsőség a magyar munkásosz­tálynak és népnek!« »Testvéri üd­vözlet a kaposvári és somogyi test­véreinknek!« Mindezért őszinte kö­szönettel tartozunk testvérmegyénk népének. A két város és terület közötti kapcsolatok fejlődéséről egyértel­műen megállapíthatjuk, hogy azok igen hasznosak és gyümölcsözőek. Ma már Kalinyinban ezrek és ezrek ismerik Kaposvárt és Somogyot Igaz szívvel ápolják testvéri kap­csolatainkat. Megtekintettük Kali­nyinban a Kaposvárról elnevezett teret, amely a város egyik legszebb része. Látogatásunk hírére a téren több száz ember sereglett össze, kedvesen és barátságosan köszöntöt­tek bennünket. A tér központjá­ban helyezték el a Somogy megye és Kaposvár város fejlődését ábrá­zoló tablókat. A kalinyini múzeum­ban önálló terem őrzi a Kaposvár­ra és Somogy megyére vonatkozó dokumentumokat. Segíteni fogunk, hogy minél több új anyaggal gazda­gíthassák a múzeum gyűjteményét. Az eszmecserék során tapasztal­tuk: testvérmegyénk részéről is élénk az a törekvés, hogy az élet minden területén bővítsük kapcso­latainkat. Megállapítottuk, sok még a kiaknázatlan lehetőség arra, hogy politikai, gazdasági, kulturális, tu­risztikai téren szélesítsük az együtt­működést. Minden vonalon a kap­csolatok tartalmi vonatkozásait kí­vánjuk előtérbe helyezni. Sok min­denben tudunk egymástól tanulni, a tapasztalatokat kölcsönösen lehet hasznosítani. Kalinyini látogatásunk befejezté­vel meghívtak bennünket az SZKP Központi Bizottsága külügyi osztá­lyára, ahol eszmecserét folytattunk testvérvárosi és megyei kapcsola­taink eddigi eredményeiről, esemé­nyeiről és a további alakulásáróL Kölcsönösen hangsúlyoztuk, hogy az országaink közötti kapcsolatok fej­lődése szempontjából is jelentősek a testvérvárosi és megyei kapcsola­tok, mert hozzásegítenek egymás munkájának jobb megismeréséhez, a proletár internacionalizmus elmélyí­téséhez. A jövőben nagyobb figyel­met kell fordítani az egyes üzemeli, állami gazdaságok és intézmények közötti közvetlen szakmai kapcsola­tok felvételére és bővítésére. J óleső érzés volt számunkra, hogy ottani tartózkodásunk ideje alatt üdvözletét kap­tunk Voronov elvtárstól, az SZKP Politikai Bizottságának tagjától, az Oroszországi Szovjet Szocialista Köz­társaság miniszterelnökétől. Ezen túl küldöttségünkhöz több üzenetet, levelet és táviratot kézbesítettek, amelyekben a szovjet emberek kér­ték: juttassuk el jókívánságaikat a testvéri Kaposvár és Somogy me­gye dolgozóinak. Kalinyin Algk- szandr Nyikolajevics elvtárs — aki 1944-ben részt vett Kaposvár és Somogy megye felszabadításában — arról írt kedves sorokat, hogy baráti emlékek fűzik sok kaposvári ember­hez, akik segítették a szovjet kato­nákat a német fasiszták elleni harc­ban. örömmel összegezhetjük, hogy lá­togatásunk minden szempontból sike­res volt. Hozzásegített bennünket a városaink és területeink között meg­lévő kapcsolatok erősítéséhez. Raj­tunk a sor: ápoljuk és fejlesszük to­vább a szovjet és a magyar nép for­radalmai hagyományokban gazdag, testvéri kapcsolatát SOMOGYI NÉPLAP g X969. augusztus 31. 3

Next

/
Thumbnails
Contents