Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 198. szám
Reális tervek .. a somogyi sport föllendítésére Az MTS Somogy megyei Tanácsának elnöksége a közelmúltban beszámolt a megye] párt-vb-nek a megye sporthelyzetéről, s bemutatta azt a tervezetet, amelyet a somogyi sport — elsősorban a minőségi sport — föllendítése céljából készített. A megyei párt-vb állást foglalt a tervezet mellett. Tenisslás Balatonbogláron Hogy Balatonboglár ma teniszlázban ég, arról könnyű meggyőződni. Csak ki kell szállni a vonatból a bogiári vasútállomáson, s betérni a presszóba egy kávéra, máris megüti az idegen fülét, hogy mi lesz a teniszcsapattal. A fodrásznál is az a központi téma, vajon sikerül-e a bogiári teniszezőknek kiharcolniuk az NB II- be jutást. Az állami gazdaságban már a folyosón ezzel a kérdéssel állították meg a kíváncsiskodó újságírót. Ki-ki azt latolgatja, hogy mekkora eséllyel utazott Budapestre a Balatonboglári ME- DOSZ együttese az NB II-be jutásért folyó .osztályozóra. Jó másfél évtizede már annak, hogy a fehér labda teret hódított e Balaton menti községben. Harmath Lajos, a bogiári teniszezők edzője annak idején saját gyerekeivel kezdte, aztán jöttek a rokon Harmath fiúk, no meg természetesen sokan mások is. Egyszeriben Balatonboglár lett Somogybán a teniszsport központja. A MEDOSZ nemcsak a megyén belül ért cl szép sikereket, hanem hamarosan az NB III- ban is öregbítette ennek a Somogybán már lassan feledésbe ment sportágnak a jó híréi. Tavaly már merészebb terveket is célul tűztek Bogláron a teniszszakosztálynál. Egy évvel ezelőtt még csak kacérkodtak a bajnoki címmel, az idén már meg is szerezték azt. Méghozzá nagy fölénnyel. Harmath Lajos bácsi ugyan »szégyellik azt a selyp! kisiklást. (5:4-re kikapott a MEDOSZ.) Ügy mondja, könnyen lehetett volna százszázalékos is ez a bajnokság. De azért egy pillatás a táblázatra, és kiderül, hogy a második helyezett Selyp előtt négy ponttal nyerte meg a bajnokságot Boglár. A tenisz NB m. csoportbajno- kainak osztályozó mérkőzést kell játszaniuk az NB II-be jutásért. A négy csoportelsőből -kettő juthat fel. Harmath Gyula csapatkapitány nem nyilatkozott, hogy a bogiári együttes ott lesz-e az első kettő között. Horváth Lajos úgy mondja, hogy alig ismerik az ellenfeleket. A Budapesti-bajnok Vasas Izzó mellett Szeíites csapata számít még esélyesnek. A negyedik együttes kiléte bizonytalan. Én azonban mégis hiszem, hogy két győzelmet aratunk, s valóra válnak azok a remények, amelyek korábban még elképzelésnek is túl szépnek tűntek — mondta Horváth T-ajos. Itt a papírforma nem jöhet szamba. Ismeretlen ellenfelek találkoznak egymással, no és ott van az osztályozók idegesítő bizonytalansága. Bár csak ez utóbbit tudnád leküzdeni a balatonboglári fiúk, akkor a bajnokság megnyerése mellett újabb szép ajándékot kaphatnának nemcsak a k|s Balatonboglár teniszrajongói, hanem mindazok Somogybán, ikik szeretik a fehér labdát. Kovács Sándor A B. MEDOSZ csapatát Harmath Gyula, Harmath Frigyes, Harmath Ferenc, Harmath Sándor. Berkes Pál, Dominik Sándor, Szekér László és Horváth Latos alkotja az augusztus 27—29-i osztályozón. A mérkőzések színhelye az I. kerületben levő Árok utcai Spartacus sporttelep. A Volán nyerte a megyei tekerangadót A K. Fáklya—K. Volán rangadó emelkedett ki az e heti forduló mérkőzései közül. A K. Volánnak most idegenben kellett bizonyítania, hogy a csapat formában van. Ez bizony nem volt könnyű, mert a pedagógus együttes — mint oly sokszor a múltban a Volán—Fáklya rangadókon — most is nagyon jól küzdött Az egyéni verseny döntetlennel végződött. Három Volán és három Fáklya versenyző szerzett pontot. Csapatteljesítményben azonban a közlekedésiek felülmúlták a Fáklyát, s ezzel a Volán továbbra is biztosan őrzi első helyét a bajnoki táblázaton. A Fáklya mindjobban leszakad. A rangadó mellett a többi mérkőzés bizony alaposan elmaradt színvonal és számszerű eredmény tekintetében egyaránt. Mint érdekességet említjük meg, hogy a K. Közút öt versenyzővel lépett pályára, s így is legyőzte a K. Helyiipart. ff. Volán—K. Fáklya 5:3 (2616:2579) K. Spartacus—K. Lendület 5:3 (2371:2345) K. Vasas—K. Vasutas 5:3 (2398:2389) K. Közút—K. Helyiipar 5:3 (1970:2189) A hét legjobbjai: Ládonyi Cs. (Volán) 465, Hideg (Fáklya) 452, Niklai (Volán) 445, Németh T. (Fáklya) 444, Kertész I. (Fáklya) 440, Peltzer (Volán) 435. A forduló válogatottja 2681 fát ütött. Volt nálunk olyan időszak, ami- kor valamennyi sportág fejlesztését erőltettük. Aztán az élet azt igazolta, hogy nem minden sportág rendelkezik Somogybán sem olyan adottságokkal (terem, szakember, hagyomány stb.), hogy a magasabb szintig fel tudjon emelkedni. A megyei sporttanács és az egyes sportágak szakszövetségei ugyan nem mondanak le arról, hogy a ma még gyengébbnek tartott sportágakat előbbre juttassák, de azok a tervek, amelyek most a somogyi sport föllendítését tűzték célul, elsősorban ama sportágakat helyezik előtérbe, ahol a minőség eléréséhez a feltételek inkább adva vannak. Nemcsak népszerűség dolgában, hanem sok más tekintetben is a labdarúgás kívánkozik az első helyre. Az élet bizonyítja, hogy a somogyi sportolók és sportbarátok leginkább ezt a sportágat szeretik. No meg jól tudják a megye sportvezetői, hogy ahol a futball belelendül, ott a többi sportágat is rendszerint magával ragadja a fejlődés lendülete. Már csak ebből a meggondolásból kiindulva is a somogyi labdarúgás került a sportfejlesztés első helyére. Akik a sportág berkeiben járatosak, jól ismerik a helyzetet. E pillanatban három NB Il-es és négy NB Ill-as csapata van Somogynak, s mögöttük állnak a megyei együttesek. Mi sem természetesebb, minthogy a három NB Il-es csapat háza táján kell keresni azt, amelyik az előbbre lépésre leginkább alkalmas. Az ezzel kapcsolatos terv e pillanatban — amikor bizony gyengén megy a somogyi NB II-eseknek — elég merész. Azt mondja, hogy valamelyik NB Il-es együttest, amilyen gyorsan csak lehet, föl kellene juttatni az NB I B-be. Nem egyesületi sovinizmus táplálta a meghatározást, amikor a tervezetben kimondták, hogy a fejlesztés feltételei leginkább a Kaposvári Kinizsinél találhatók meg. A K. Táncsics megváltozott helyezete nemigen nyújt lehetőséget az előbbre lépésre. Siófokon biztosítva van ugyan a bázis, a Kőolajvezeték Vállalat, ennek ellenére itt csak távolabbi tervek képzelhetők el. A »kiemelt« Kinizsi mellett szól a tradíció. A megye egyik legrégibb együttese, amelynek bázisa az ÉDOSZ-hoz, a MEDOSZ- hoz és á MÉM-hez tartozó vállalatok sora. Á /bázissal azonban baj van. A felsorolt nagy üzemek, vállalatok lényegesen komolyabb támaszt jelenthetnének — összefogás esetén —, mint más városok egy-egy bázisa. A gya korlati élet bizonyítja, hogy ahol nem aprózódik el az erő, ott a városi vagy megyei színeket képviselő csapat jóval előbbre áll, mint a mi Kinizsink. Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy a Magyar Cukoripar Kaposvári Gyára — amely oroszlán- részt vállal a Kinizsi fenntartásából — egyedül nem képes állni az egyre erősbödö versenyt. A Húskombinát, meg a többi élelmezési üzem a múlt év őszén egy tanácskozáson hangzatos ígéretet tett az összefogásra — aztán minden maradt a régiben. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy egyik-másik üzemben a saját kispályás futballt jóval előbbre helyezik, mint a minőségi sportot. Igaz, hogy éppen ezeken a helyeken esik legtöbb bíráló szó arról, hogy miért nem tudunk mi Kaposváron például Zalaegerszeggel lépést tartani. Nagy kérdőjel a játékosanyag. Akik figyelemmel kísérik a magyar labdarúgás élvonalát, azok jól tudják, hogy. manapság alig van olyan NB I osztályú mérkőzés, amelyiken egy vagy több olyan játékos ne szerepelne, aki nem is olyan régen valamelyik somogyi együttesben rúgta a labdát. Az NB I B-ről nem is beszélünk. Való igaz, a magyar sport érdeke kívánta azt annak idején, hogy Bene Ferenc ne az NB Ill-as Kinizsiben folytassa. De azért abban is van igazság, hogy Rapp, Szűcs, Gulyás, Czeczeli meg a többiek maradhattak volna Kaposváron is. Arról nem is beszélve, hogy a K. Honvéd, illetve a K. Táncsics színeiben két évig itt szereplő játékosok némelyike többé-kevésbé gyökeret vert Somogybán. Hernádi Kaposváron nősült, aztán Tatabányára ment futballozni, mert nálunk bizony gond egy sportoló letelepítése, elhelyezése. Pedig ha minőséget akarunk Kaposváron (vagy Siófokon is)-, akkor — mint azt a párt-vb állásfoglalása is hangsúlyozza — meg kell teremteni azokat a tárgyi feltételeket, amelyek Zalaegerszeg, Szekszárd vagy Gyöngyös ecetében — hogy csak a leginkább ‘hozzánk illő példákat említsük — adva vannak. Ha ezt nem tesszük, ha sportolóink számára nem biztosítjuk a korszerű edzések feltételeit, ha nincsenek kellő szakképzettségű edzők az egyesületeknél, akkor nem várhatunk javulást. Az említett határozat konkrét javaslatokat tesz. Megszabja, hogy 1970-től főfoglalkozású edzője legyen a kiemelt egyesület labdarúgó-csapatának. Ügy mondják a megye vezetői, hogy alaposan felül kell vizsgálni az átigazolásokkal kapcsolatos módszereket. A múltban bizony nem egyszer kellő körültekintés nélkül »erősítettek« egyik vagy másik csapatnál. Megszívlelendő javaslat az. hogy most, 1970 elején szükség lenne egy egészséges fölfrissítésre a Kinizsinél. A későbbiek során azonban elsősorban a saját nevelésű fiatalokra kell támaszkodni. A labdarúgás Somogybán is több ezer embert érdekel. Amikor színvonalas volt a somogyi futball, gyakori volt a nyolc-tízezer, vagy még ennél is több fizető néző a pályákon. Manapság ennek alig egytizede foglal helyet a nézőtéren. Visszaszerezni a somogyi labdarúgás jó hírnevét, visszaszerezni a közönséget, ez a célja megyénk sportfejlesztési terve első pontjának. (Folytatjuk) AUGUSZTUS 28 CSÜTÖRTÖK Ágoston Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Felhóátvonulások átfutó esővel. Mérsékelt, időnként élénk déli, délnyugati, kés őbb a Dunántúlon megerősödő és északnyugatira forduló szél. Hűvös maraH az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—21 fok között /esz. A Balaton viz ínek hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 17,2 fok volt. Befagyott a szeizmográf Az Apollo—11 utasai által a Hold felszínén hagyott »holdrengésmérő« szeizmográf szombat óta nem válaszol a földi hívásokra — jelentették be kedden Houstonban. A zavar okát ez ideig nem sikerült megállapítani; feltételezik azonban, hogy a szerkezet nem bírta a rendkívüli hideget. — Nyolcvan KISZ-titkár részvéteiével szervezett tábort Balatonfenyvesen a kaposvári városi KlSZ-bizott- ság. A fiatalok a vezetőségválasztásról és az érdekvédelemről hallgatnak előadásokat — Sok a víz, kevés a bor. Csorna Lajos, a balatonke- resztúri Autóscsárda vezetője az előírtnál kevesebb borral készítette és szolgálta ki a nagyfröccsöket. Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség ezért 800 forintra bírságolta. — Tovább szaporodott az idén az állami gazdaságok baromfiállománya. Az év közepén nyilvántartott 349 000- es állomány csaknem 40 százalékkal több, mint amennyi a múlt év első felének végén volt. — KISZ-lakások Tabon. Befejezéshez közeledik a tabi KISZ-lakások építése. A tizenkét lakásos épületet a Tabi Építő- és Vegyesipari Ktsz készíti. Elvállalták, hogy szop! ember végére átadják a lakásokat. — Több mint négyezer hűtőszekrényt vásároltak megyénkben az év első felében. Ez csaknem kétszer annyi, mint amennyi a múlt év azonos időszakában fogyott. MAI KI SZÚR Almássy Zsuzsi Bene Feri - igen, nem Most már szinte állandóan cseng a szerkesztőség telefonja. Érdeklődők, jegyigénylők jelentkeznek a KI SZÜR-ral kapcsolatban. Az előbbiek számára van jó hírünk, de sajnos rossz is. Az utóbbiaknak ajánljuk a színházi jegyirodát meg a Volán Utazási irodát, ahol már előreveti az árnyékát a KI SZŰR közönségsikere. Eddig mintegy másfel ezer jegyet adtak el elővételben. A két legfrisseb hír: Almássy Zsuzsi biztosan itt lesz »ráadásként« a KI SZÜR-on. Műkorcsolyázó bajnoknőnk Budapesten külön edzést tartott egy akkora pályán, mint amekkora a Kaposváron felállítandó ökölvívó szorító. — Sikerült összeállítanom úgy a számot, hogy ilyen, viszonylag kis helyen is teljes 1 - gyen a kür — közölte telefonon Almássy Zsuzsa. A népszerű bajnoknő tehát — görkorcsolyával — itt lesz vasárnap Kaposváron. Sőt, már szombaton főpróbát is tart. A másik hír már kevésbé örvendetes. Bene Ferenc közölte, hogy nein tud eleget tenni vezetőbírói tisztének. Annakidején, amikor vállalta ezt, úgy volt, hogy a Dózsa—Vasas rangadó szombaton lesz. Most már végleges, hogy vasáriíáp este kell tíe^ nééknek pályára lépniük. A szurkolók azonban nem fognak csalódni, mert valamelyik volt válogatott labdarúgónk veszi át Bene Ferenctől a játékvezetői sípot. Alakul már a kaposvári színész-újságíró csapat is. Az első összeszoktató edzésen kiderült, hogy a7. együttes tagjai közül nélianyan súlyos gondot jelentenek a csapat szertárosának. A sportmezeket nem Csorba Istvánra és Kovács Sándorra szabták. De már ezen is túl vannak készülődő »labdarúgóink«. Együtt van a keret is, amelynek tagjai: Csorba, Komlós, Varga, Csíkos, Koltai, Boros, Tóth Béla, Radics, Tősér, Nin- csevics, Dánfi (színészek), íío- rányi, Kercza, Kovács, Mayer, Pintér, Saly, Kuiucz, Nagy, Vi- déky (újságírók). Eddig tehát minden rendben. Most már az időjárásé a döntő szó .., műsor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: ISMERI A SZANDI MANDIT7 Színes magyar film- vígjáték. (Vffl. 31-ig.) SZABAD IFJDSAG: 4, 6 és 3 órakor: BETYÁROK BOSSZÚJA. Színes román film. (Vm. 29-ig.) DÖZSA KERTMOZI: 8 órakor: EMBERRABLÖK. NDK-fiim. BALATONI FILMSZÍNHÁZAK MCSORA BALATONMARIA: MILADY BOSSZÚJA. Korhatár nélkül. BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: MEZÍTLÁB A PARKBAN. Magyarul beszélő, színes amerikai fimvigjáték. FONYOD FEDKTX KERTMOZI: 8 órakor: A ROCHEFORT-1 KISASSZONYOK. Színes francia filmmusical. BALATONBOGLÁR: alfa Rómeó es JULIA. Magyar filmvígjáték. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: AZ ALVILÄG PROFESSZORA. Magyar film. 10 órakor: A HEKUS ES AZOK A HÖLGYEK. Magyarul beszélő, színes francia filmvigjáték. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A halAl 50 ÓRÁJA. Színes amerikai játékfilm. BALATONSZARSZO: 8 órakor: A VEREB IS MADAB. Színes magyar filmvigjáték. Csak 16 éven felülieknek! BALATONFÖLDVAR FEDETT KERTMOZI: Negyed 8-kor: AZ IDŐ ABLAKAI. Magyar film. Negyed 10-kor: 451« FAHRENHEIT. Színes, tudományos-fantasztikus angol film. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A TIGRIS. Színes olasz filmvigjáték. Csak 16 éven felülieknek! SIÖFOK TEREMMOZI: Fél 6 órakor: A KACSA VÍ8-KOR CSENGET. Magyarul beszélő nyugatnémet—olasz film vígjáték. Fél 8 órakor: FELDOBOTT KO Magyar film. Korhatár nélkül. SIOFOK kertmozi: 8 órakor: ESTÉLY HABFÜRDŐÜL. Szlnes amerlkaí filmvígjáLIDO MOPRESSZO (SIOFOK) : Délután 5—9 óráig: CSODÁLATOS ELET. Angol revüfilm. TELEVÍZIÓ Budapest 17.58: Műsorismertetés.- 18.00- Hírek. 18.05: Tízen Túliak Társasága. 18.55: A holnap. 19.15: Rek- lámmüKor. 19.20: Esti mese. 19.30: Szombattól hétfőig . . . PortréfTlm. 19.55: Szünet. 20.C0: Tv-híradó. 20.20: Allda Valii bemutatja Music Rama című műsorának III. részét. 21.20: A Tv Galériája. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. Zágráb 17.45: Tik-tak. 18.00: Daloljon velünk. 18.15: Folklorszemle. 18.45: Alkohol-teszt — vígjáték. 20.35: Bratislava! líra — szórakoztató zenei fesztivál. 21.40: Sorozatfilm. Osztrák tv ^ 18.20: Jó éjszakát, gyerekék! 18.25: Sportmozaik. 18.50: Leclerc felügyelő. (4. rész.) 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sportműsor. 20.15: Nemzetközi show-müsor. Vezeti: Vico Torriani. 21.45: Tv-híradó. 21.55: Mozart-szimfóniák. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. £53: Hajnaltól reggelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 5.17: A győztes ismeretlen. 10.00: Hírek. io.05: Krimi és valóság. 10.30: Zenekari muzsika. 11.00: Történetek egy ócska kastélyban. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.40. A román kultúra hete. 14.00: Kóruspódium. 14.08: Dvorzsák: a-moll hegedűverseny. 14.39: Déryné naplója. 15.00: Hírek. 15.10: Zengjen dalunk! 15.39: Vallomások a népdalról. — IV. rész. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Haydn-muvek. 16.45: Kónya Sándor operettdalokat énekel. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: A román kultúra hete. 17.22: Üj lemezeinkből. 18.03: A 04, 05. 07 jelenti... 18.28: Operacsillagok — operaslágerek. 18.38: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. 19.35: Mindent a hallgatókért! 20.35: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 21.00: Hírek. 21.03: Riadó a hegyekben. 21.39: Beszélgessünk zenéről! 22.00: Hírek. 22.20: Suppé: Boccaccio. Bevezető. 22.30: Vadóc. 23.00: Táczene. 23.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Liszt-felvételeiből. 24.00; Hírek. 0.10—0.25: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Bach-zon- goramüvek. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.21: Gulyás László: Kis- bojtár — szvit. 9 40: A Szabolcs- Szatmár megyei Tanács* munkájáról. 9.00: Fred Dittrich: Concertino zongorára ée fúvószenekarra. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45- Marketing. I. 12.00: Osváth Júlia és Udvardy Tibor énekel. 12.45: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. 13.05: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.10: Nóták. 18.47: De la Mett- rie: Filozófiai müvek. 18.57: Közvetítés a Vígszínházból. A testőr. 21.59: Üj könyvek. 22.02: A román kultúra hete. 22.26: Beethoven: Asz-dúr szonáta. Op. 110. 22.45: Hangversenynaptár. 23.00: Hírek. 23.10: Massenet: Cid — balettzene. 23.30: Könnyűzene. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Janacek: Ószláv mise. 19.44: Kámarazene. 20.15: A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Orlando lovag. 21.07: Francia zeneszerzők: Florent Schmitt. 21.47: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00—23.20: Hírek. MA 220 ÉVE, 1749. augusztus 28-án született Johann Woiígang Goethe, minden idők legsokoldalúbb teremtőegyéniségeinek egyike. A szerencsés kevesek közé tartozott, akiknek a sors életükben mindent megadott. 24 évesen már világhírű nró, pályája csupa dicsőség, ünneplés. Az irodalom minden ágat csodálatos tökéletességgel művelte. Regényeket, drámákat, eposzokat, balladákat, lírai költeményeket, tiiozófiai műveket irt. Alapvető természettudományos munkálkodása kiterjedt a csillagászatra, ásványos növénytanra, a légkör fizikájára, a geológiára, a lélektanra, a színelméletre. Egyik megteremtője a modern optikának, felfedezéseivel előrevit- le az anatómiát, korát messze megelőzve hangoztatta a fa ok változékonyságát a származás- elméletben. Irodalmi iskolát elindító legismertebb regényét »Az ifjú YVerther szenvedései«^ 25 éves korában írta. Fő- művén, a »Faust«-on hat évtizedig dobozott és csak halála előtt néhány héttel fejezte be. Goethe munkásságával, alkotásaival azon célokat szolgálta, melyek megvalósítására a haladó emberiség törekszik. Tűz Londonban Szerdán a járókelők és a turisták arra lettek figyelmesek, hogy vastag füstfelhő borítja el London üzleti negyedét a Towertől a Szent Pál székesegyház épületéig. Néhány kisebb robbanás is hallatszott, a forgalom leállt és hamarosan kiürült három hatalmas irodaépület. Tizenkét tűzpltókocsi és több mint száz tűzoltó vonult ki az angol fővárosnak ebbe a legforgalmasabb negyedébe. Hamarosan megállapították, hogy a tüzet egy hibás elektromos vezetékből kipattanó szikra okozta a londoni tőzsde épületének alagsorában. A tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a lángokat, és még sebesülés sem történt. A tőzsdén egy percre’ sem állt le a forgalom. A részvények feletti alkudozás a fojtogató füst közepette is tovább tartott. — Műsorfüzet. Megjelent a Kaposvári Csiky Gergely Színház új műsorfüzetei amelyben az 1969/1970-es évad darabjainak rövid tartalmát, valamint a bérletváltással kapcsolatos tudnivalókat ismertetik. A műsorfüzet oldalain bemutatják a színház új művészeit is. — Szúnyogirtás. — A Somogy megyei Közegészség- ügyi és Járványügyi Állomás dolgozói 1969. augusztus 28* án, 29-én és szeptember 1-én a Kaposvár. Cukorgyár ülepítőinek területén szúnyogirtást végeznek. Felhívják a város lakosságát, hogy a permetezett területen a jelzett időben és az azt követő 14 napon belül ne tartózkodjon és állatokat ne legeltessen. — A NEW YOK-I METROPOLITAN OPERA szezon• nyitását, Verdi Aidájának szeptember 15-re tervezett bemutatóját elhalasztották, mert mindeddig nem sikerült megkötni az új évadra szóló szerződést a színészekkel és az előadóművészekkel. A Metropolitan elnöke közölte, hogy a tárgyalások tovább folynak a fellépési díjakról, és azonnal megkezdik az előadásokat, mihelyt sikerül megegyezésre jutniuk. — A Gépipari Technikum felhívása. A nappali tagozaton a tanévnyitó szeptember 1-én délelőtt 9 órakor, az esti tagozaton szeptember 15-én délután 5 órakor lesz. A nappali tagozat tanulói szeptember 1-én délután indulnak mező- gazdasági munkára. Az Intézet kéri, hogy ennek megfelelően készüljenek. Igazgató. (9176) SOMOGVI NÉPLAP Csütörtök, 1969. augusztus 28.