Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-26 / 196. szám

A jogról mindenkinek Ki fizesse a kárt? Az egyes embert és a kö­zösséget is gyakran éri ki- sebb-nagyobb károsodás. Hogj ki okozta, ki fizesse meg a kart? — ez néha egyértelmű, az esetek többségében azon­ban a bíróság dönti el. Mind több az olyan közle­kedési baleset, amely a rossz útviszonyok miatt következik be. Ezért általános érdeklő­désre tarthat számot B. F. esete, aki a 8-as főközlekedé­si úton Wartburgjával neki­ütközött egy, a téli fagyok követkertében kifordult be­tonkockának. A gépkocsi megrongálódott, gazdája meg­sérült. Mihelyt felépült, kár­térítési igényt nyújtott be az illetékes megyei közúti igaz­gatóságnak. Kérését elutasítot­ták, mondván, miért nem ve­zette óvatosabban az autóját. Így került az ügy a bíróság­ra, amely 6500 forint kár megfizetésére kötelezte a köz­úti igazgatóságot Miután az ítélet indoklása sok hasonló esetben eligazítást nyújt, szó szerint idézzük: »A Wartburg vezetője megengedett sebesség­gel haladt a nemzetközi fő- közlekedési úton, a baleset szürkületkor, rossz látási vi­szonyok között történt. A be­tonkockát féktávolságon belül nem lehetett észrevenni Ilyen forgalmas úton joggal elvárható, hogy az úttest ál­lapotát gondosan figyelemmel kísérjék, hogy nyomban je­lezzék, kijavítsák az észlelt hibákat. Ezért az autó tulaj­donosának teljes kárát meg kell téríteni...« Utazással kapcsolatos egy másik — szintén sokakat érintő — per is. Egy asszony kiesett a vonatból, és halálra zúzta magát. Megtalálták ná> la az utazása előtt váltott vonatjegyet, rajta a 20 fillé­res biztosítási bélyeget. En­nek alapján kérte a férj az 50 ezer forintnyi biztosítási összeg kifizetését — saját ré­szére. Az első és másodfokú bíróság elutasította a férj ke­resetét azzal az indokkal, hogy a biztosítási összeg nem a házastársat, hanem a gyer­mekeket illeti. A Polgári Tör­vénykönyv rendelkezéseit fi­gyelembe véve, a Legfelsőbb Bíróság is állást foglalt az ügyen. Íme, a döntés: Ha az életbiztosítási szerződésben nem jelölik meg, ki legyen a pénz felvételére jogosult sze­mély, akkor az örökösök kö­zött kell megosztani az ösz- szeget. A fenti esetben a biz­tosítási összeg tehát] valóban az örökösöket, vagyis a gyer­mekeket illeti meg. A. VEINER - G. VEINER: NYOMOZÁS Se szeri, se száma a pél­dáknak. Előfordult, hogy az egyik autóközlekedési vállalat 42 ezer forint kárt fizetett sa­ját alkalmazottjának, aki — rajta kívülálló műszaki hibák miatt, baleset következtében — megsérült, ezért a beteg- állományban jelentékenyen csökkent a jövedelme. Leg­utóbb öt fiatalkorú bandába tömörülve betört egy buda­pesti lakásba, amelynek bér lője külföldön tartózkodott. A bűnbanda vandál pusztítást végzett, majd kirabolta a la­kást. Az Állami Biztosító 16 ezer forint kártérítést fizetett és pert indított az ifjú be­törők szülei ellen. A bíróság megállapította a szülők egye­temleges kártérítési kötele­zettségét, ugyanis gyermekei!': tevékenysége — idézzük döntést — nem alkalmi jel­legű volt, hanem bűnszövet­ségbe tömörülve, sorozatosan követték el a társadalomra rendkívül veszélyes tettüket, melyet á szülői felügyelet el­mulasztása takart A közvagyont is védik tör­vényeink. Intő figyelmeztetés, hogy a közelmúltban az egyik kisipari termelőszövetkezet vezetőjével fizettette meg a bíróság a kárt, amely azért keletkezett, mert szakképzet- len embert alkalmaztak ve­gyészként. Jellemző az egyik útügyi igazgatóság esete is. Szerződésben vállalták, hogy öntözőtelepet létesítenek több szövetkezetnek. A feltételeket nem teljesítették, így a szövet­kezet tetemes haszontól esett el. Az elmaradt haszonért kártérítést ítélt a bíróság. Ha szövevényes, ha hossza­dalmas is egy-egy kártérítés’ eljárás — megéri. Persze, el­sősorban azoknak, akik kárt szenvedtek, de a társadalom­nak is, amely hatásos önvé­delemmel igyekszik megelőz­ni a veszedelmes kártétele­leket. AUGUSZTUS 26 KEDD Izsó Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Felhős idő, többfelé újabb eső, keleten helyenként zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet keleten is csökken. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 16—21 fok között lesz. A falaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg­nap 11 órakor 18,4 fok volt. Gép sepri a kaposvári utcát Budapestre érkezett a 76 tagú Koreai Állami Né­pi Együttes. Az európai tur­nén lévő együttest a Nyugati pályaudvaron Demeter Sán­dor, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének alelnöke, a Kül­ügyminisztérium, valamint a Művelődésügyi Minisztérium munkatársai fogadták. A pá­lyaudvari fogadáson megje­lent Li Dong Szón, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövete. A Koreai Állami Népi Együttes 12 napot tölt Ma­gyarországon, ezalatt többször fellép Budapesten és vidéken. A koreai művészek augusz­tus 27-én a Madách Színház­ban mutatkoznak be a bu­dapestieknek. — HÉTFŐ REGGELRE MEGFÉKEZTÉK Cannes és Nizza környékén a napok óta dúló hatalmas erdőtüzet, mely becslések szerint 4000 hektár fenyőerdőt pusztított el Franciaország földközi-ten­geri partvidékén. A tűzvész villákat és kempingeket is megsemmisített, a nyaralók ezreinek üdülését tette tönk­re. Sok esetben a nyaralók­nak mindenüket hátrahagyva futva kellett elmenekülniük a lángok elöl, a nagy tűzvész azonban mind ez ideig nem követelt emberáldozatot. — Ifjúsági vörőskeresztes tanárelnökök tanévnyitó ér­tekezlete lesz csütörtökön a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában. A Magyar Vörös- kereszt kaposvári járási szer­vezetének és a Járási Tanács művelődésügyi osztályának rendezésében tartandó érte­kezleten Tóth László járási titkár és Jártás István ifjú­sági felelős tájékoztatja az új tanév feladatairól a részve­vőket — Sopron, Kőszeg neveze­tességeivel ismerkedett szom­bati közös kirándulásán a Ke­fe- és Műanyagipari Vállalat KISZ-szervezetének 30 tagja. A kirándulás költségeinek fe­lét a vállalat KISZ-szervezete fizette. — Társadalmi munkában huszonöt köbméter földdel töltötte fel a földszintet Lcn- csár István vezetésével va­sárnap délelőtt tíz KISZ- fiatal az Arany és a Kisfalu­dy utca tömbbelsőben épülő KISZ-lakásoknáL MA 180 ÉVE, 1789. augusztus 26-án, néhány héttel a Bastille ostroma, a francia polgári forradalom nyílt kezdete után a nemzet- gyűlés, Lafayette indítványá­ra elfogadta «-Az ember és a polgár jogainak kinyilatkoz­tatását-». A nyilatkozat félre­érthetetlenül tükrözi az Ame­rikai Egyesült Államok 13 év előtt kelt úttörő Függetlensé­gi Nyilatkozatának hatását. A költői emelkedettséggel meg­fogalmazott szöveg hangsú­lyozza a személy alkotmányos szabadságát, a jogegyenlősé­get, a törvény előtti egyenlő­séget, a gondolat-, a véle­mény- és a vallásszabadságot. A szabadság fogalmát a kö­vetkezőképpen határozza meg: Az ember mindent tehet, ami embertársainak nem árt. Ki­mondja, hogy mindenkinek joga van a léthez, és hirdeti a nemzet jogát a tetszés sze­rinti kormányzatra, de követ­kezetesen mellőzi a polgárok közötti gazdasági viszonyok­nak akár csak közvetett em­lítését, a tulajdont pedig szent és sérthetetlen jognak nyil­vánítja. A polgárhág, »a har­madik rend-« érdekeit kifeje­ző nyilatkozat felmérhetetlen hatást gyakorolt a XIX. szá­zad Európájának nemzetire. fémgyűjtők ju­3alatonakalin, a — Bezárt a talomtábora. Balatonakalin, a szombathelyi járás úttörőtá­borában látta vendégül a MÉH Vállalat a fémgyűjtésben ki­váló eredményt elért pajtá­sokat. Somogy megyét 11 út­törő képv’selte; ők nyolc na­pot töltöttek a táborban. — Az év első felében 581 508 naposcsibét keltettek a kaposvári 1. számú keltető­üzemben. — öt és fél ezer látogató tekintette meg a Fegyveres Erők Klubjában rendezett mézes hét kiállítását. — Vallomások a népdalról. Ezen a héten kétszer jelent­kezik a rádió Vallomások a népdalról sorozata, a harma­dik részt ma hallhatjuk a Kossuth adón 15.37-kor. A Somogybán készített felvéte­lek negyedik részét csütör­tökön 15.39-kor mutatja be a rádió. — Évről évre szaporodik a szocialista brigádok száma. A Kaposvári Állami Gazdaság­ban 1962-ben még mindössze két brigád 44 dolgozója, ma tizenkilenc brigád 344 tagja dolgozik a megtisztelő cím elnyeréséért. Négy magyar városban mossa és sepri az utcákat a svéd Velo­city speciál gép. Köztük van Kaposvár is, ahol egy hónapja dolgozik a csaknem egymillió fo­rintért vásárolt narancssárga gép. Tíz ember munkáját látja el a fürge Velocity, s elsősor­ban a peremkerületek lakói nyertek vele, mert az utcasep­rők olyan utcákban is megje­lentek, ahol eddig ritkán lát­ták őket. A tízezer dollár értékű gép takarítja a Kalinyin lakótelepet, az Ady Endre, Május 1., Április 4., Latinka, Bajcsy-Zsilinszky, Lenin, Kossuth, Berzsenyi, Tóth Lajos, Budai Nagy Antal, Ta­nácsháza, Irányi Dániel utcát, a hozzájuk tartozó tereket, parko­lóhelyeket és bekötő utakat. Az eddigi tapasztalatok szerint többre is képes a Velocity, mun­katerületét azonban csak az utak rendbe hozásával lehet növelni. MAI műsor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: HA MONDOM, HOGY SZERETLEK! Színes, ze­nés olasz film. (VIII. 27-ig.) SZABAD IFJÜSAG: Délelőtt 10 órakor: SZÉF AN­TONIO. Csak 16 éven felülieknek! 4 órakor: ÉLET A KASTÉLY­BAN. Színes francia filmvíg játék. 6 és 8 órakor: AZ ÉN KIS FE­LESÉGEM. Olasz film. Csak 16 éven felülieknek! DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: A SÖLYOM NYOMÁ­BAN. Magyarul beszélő, színes NDK-film. BALATONI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA BALATONMARIA: KALANDOROK. Korhatár nél­kül. BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: KLEOPATRA. I—II. Színes, monumentális amerikai fűm. FONYOD FEDETT KERTMOZI; 8 órakor: BELFAGÖR A PO­KOLBÓL. Színes olasz filmvígjá­ték. Csak 16 éven felülieknek! BALATONBOGLAH: Első előadáson: A BESZÉLŐ KÖNTÖS. Színes magyar film. 8 órakor: AZ IDŐ ABLAKAI. Magyar film. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI! '*'/ 8 órakor: FURCSA TÁRSASÁG. ( Színes ausztrál film. Tyihonov újra feladta a kérdést: — És mikor lőttetek elő­ször? Mondom, hogy tegnap. Apu házm ister a há- S06237 számú puskából löt-) balatonlelle parkmozi: zunkban. Anyu a Bajkál ték ki. A puska a Tulai Fegy- ' Fél 9 órakor: verseny a ja­vergyárban készült. Fotótáblá- ' vAbOL. i—11. Színes amerikai v Panoramafilm. Szállodában dolgozik. — ---------­­Várj csak! Nem Ranifja _ _? a keresztneve? — Biztos? — csóválta meg — De igen- Honnan tetszik honov. — Itt nem lehet hiba? kérdezte hitetlenkedve Tyi- i a fejét Sztasz. tudni? —Nézze meg a fényképeket!? CI°- színes amerikai kaiandfiim. _ Hát persze __ sietett a — Magad mondtad. Bemész — vont vállat Sifrin. — Ha-? balatonszArszö: v álasszal Murtaza. —; Két na- néha anyukádhoz? sonlítsa össze a táblázatokat,? s órakor: amerikai fele­pig tartott,amíg megcsináltuk - Be - mondta a kisfiú, ^^^“^^0^? az agyat. Aztán meg var- es láthatóan azon törte a fe- a me, a goiyor rd \nek! tűnik egy kicsit... jét: mikor említette az édes- ^°* a. Puskából lőttek ki, ez balatonfoidvar . anyja keresztnevét. - Néha ah°gy ma szerda? balatonfOldvAr ^ " m iron QO fl VI iF4 All alnUnm pénzt kerek tőle olyankor bemegyek... ..... , — Világos. Múlt hétfőn nem ÍJ?”ov‘ ~ Meggyőzött. Nagyon^ zamardi fedett kertmozi: — Féltünk, hatha megke- .....‘7?,M„. halas vagyok önnek, Juríj Pet-i , , rül a gazdája. Ha meglátja J^lnata .Mozj • rovics. Nem is sejti, mennyire J 6^0^maxgret felugye­nálunk, mindjárt elveszi. Murtaza ismét gondolkodó- fontos „ekünk, hogy a bűnjel i ü?yi rÄ^A,zln« oiaSz-fr2S: Szóval vártunk, és csak teg- ba esett, azutan bizonytalanul birtokában legyünk. i cia filmen, nap próbáltuk ki. mondta. Sztasz hallgatott egy dara-i siofok teremmozi: i*ttr>tek “ N—nem emlékszem. Az- big, azután megkérdezte: f — összesen hanjat lőttetek az inkább a mozi előtt. — iái vele? BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A CROSSBOW AK­— Sajnos, nem. Azután oda- — Mire — hegyezte a Ki­adtam Szerjozsának, elvégre lét Sztasz. az ő töltényei voltak. Ö el- Murtaza hunyorított: találta — Kit? — kérdezte halkan — Kit, kit!? A varjút! A juharfa ágán ül. — És aztán? — Aztán kész. Eltemettük a varjút, és hazamentünk. Tyihonov felállt, s járkálni kezdett. A kisfiú felé fordult: — Voltál iskolában aznap, amikor a puskát találtad? Murtaza gyászos arccal in­tett nemet, és sóhajtott egy nagyot: — Szerjózsa Baranov se van, es Ön itt áll előttem. ? . 8-feor, negyed 10-kor: mozira, _ . i A halál 50 ÓRÁJA. Színes ame­— Jól van — mondta Tyi- \ rikai játékfilm. tj w, , m.,.x Fél 6 és fél 8 órakor: A TIG­— Ha jo! enüekszem, gyűjti? RIS. Szlnes olasz Mm*gJJ4k. Tyihonov leültette Murtazát a bélyegeket. Nem? — Mondom hogy kétszer g foly.osén< és Szaveljevet hí- A fegyverszakértő feléién türelmetlenkedett Murtaza. A Csak 16 éven felülieknek! , síélén-) siofok kertmozi: vatta. Rövid beszámolójából kult; suru, fekete szakállába) , , . — És hány tölténye volt kiderült, hogy Szerjózsa Ba- markolt. A szakáll sebhelyet^ fesszora' Magyar film Szerjozskának? ranov elbeszélése pontról takart: egy laboratóriumi kí-j Lmo MOPKMSZO (S10F0K): — öt. ranov pontra egyezik barátjáéval. sérlet emlékét.- A többi három hol van? - Szaveljev hívd fel a Köz- ÜÍÍ5' ( h^za;*’" t£üx "a'vasröÍ^a — Itt. — A kisfiú könyökig tisztásáéi Hivatalt és tuda- denki tudja. Mutat valamit? é tánc ' f.redftf, pVttvs a- m. _ akísiiu aonyo^B ^rt-e kedden hó- Sztasz elnevette magát. $ SépSutya°ETE ' PETI ÉS A vott. a zsebébe nyúlt, es a rend- kotrógéDg’ viadikinóban' Ha ~ Semmi különöset, ön töb-i — Felelj. de az igazat kívül hasznos tárgyak egész SmPelvik naDSzakban a *** érdemelne. Valamikor ré-J mondd! Mikor találtad a pus- garmadáját zúdította az asz- Su^át m^gamm£ viszem, és §en? még diákkoromban össze-í kát? talra: egy reges-regi óra- £ szakértők kegyére bízom. gyűjtöttem egy albumra való(t ape5t — Hát... A múlt héten. szerkezetet, egy lámpabelet, , * ócskaságot. De van egy való-? n.58: Műsorismertetés. — 18.00; — Pontosabban? néhány jelvényt, egy töltő- A puskát a legtapasztaltabb ban értékes bélyegem is egy? Sít*?' aT 18'?qnsV ,akás" tol kupakját, végül élőké- r-f'°meit Jelentésé 193S-ÖS Levanyevszkij, Moszk-? 19.15: ' Emiliane. — 19.55: Szünet, ^t.fnn voltam iskolában, del- ríil-fr *a fr\1fi&nv ic* 1111 vióö6aHd ucxcnucac v Ra* TrronriicAr, Hál i — 9.Í1 nn • Tv-VifnartA — 90 90* Har­TELEVIZIÓ néhány jelvényt egy töltő- fe^vP^k^t0kgtae^kfttt- í5™ értfes bélyegem is, egyj épakezés. "W ESTme£“­, tol kupakját. Végül eloke- “ 1935-os Levanyevszkij, Moszk-? 19.15: Emiliane. ­Hétfon voltam iskolában, del- rüit a három töltény is: fő- ... vlZ£falLai, Jeten vese va_San Francisco bélyegző-? - 20.00: Tv-híradó. - 20.20: Har­ben moziba ment az egész mesen koppantak az asztal s , zavu volt es egyerteimu. vel A tud^^y iránti őszin- ? 2ií'«cháJL°,!í, névtelen levél, osztály. Másnap viszont nem üveglapján. »Megallapitast nyert, hogy te tiszteletem jeléül önnek? Tv-hirado, 2. kiadás, voltam. Úgyhogy kedden ta- a T. Sz. Akszjonova halá át ajándékozom. é Zágráb láltam. Az iskola helyett Szer- — Rendben — mondta Tyi- okozó töltényt a szakértői i _ . jors-’Vrz szaladtam... honov. — Kik a szüleid? vizsgálatra benyújtón VB (Folytatjuk.) ? varieté - bábjáték - um Te lesport. — 19.00: Népi muzsika. — 19.15: .Fiatalok a képernyőn. — 20.35: Dokumentumfilm. — 20.50: Játékfilm. — 22^20: Komoly zene. Osztrák tv 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.50: Kincskeresők napjainkban (5. rész). — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 2Ó.15: Ran­devú az állatokkal, — 21.00: Szó­rakoztató műsor. — 22.15: Tv­híradó. KOSSUTH RADIO 1.30: Hírek, á.33: Hajnaltól reg­gelig. 3.UU: Hírek. &.tu: Musuiu- mertetés. 8.2o: Harsait a kürtszói ú.m : Csajkovszkij: Anyegin. 11.i i: a román kunura hete. ll.n: Liszt: Hungária — kantáta, iz.uu: Len Kromna. 12.20: Ki nyer ma! 12.óií; MeioiuakokteL is.só: Uj Ueorgikon. 14.0U: Eleanor Steber es Giorgio Tozzi Mozart-áriáKat euekei. i4.25: Réz Xvlmáiyek kus- toioja. 15.00: Hírek, ló.io: Mai té­mák — mai dalok. 15,21: Találja ki, hol járunk! 15.37: Vallomások a népdalról. HL rész. 16.U0; A világgazüasag hírei. 16.05: Uj fei- véteieinkűől. 16.19: Kepvisemk — két országgyűlés kézi. 10.39: Ziehrer müveiből. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe 1 17.00: Hírek. 17.05: A román kultúra hete. — 17.20: Lemezek közt válogatva. — 17.59: Könnyűzenei híraau. 18.29: Nepdalcsokor. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: A Szabó csalad. 19.55: A román kultúra hete. 21.07: Hirek. 21.10: Körmikrofon. 21.41: Lemez­múzeum. 22.00: Hirek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tánczene. 22.50: Közelebb a vásárlóhoz. 23.10: Ope­rarészletek. 24.00: Hirek. 0.10— 0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-müsorral. 8.05: Gneg: Peer Gynt. 8.48: Külpolitikai fi­gyelő. 9.03: operett. 9.43: Népmű­vészek a mikrofon előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: ívio- zart-müvek. 13.00: Hirek. 13.05: Törvénykönyv. 13.20: Hacsaturjá.i balettzenéjéből. 13.45: Időjárás- es vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ha­tig. 13.00: Hírek. 18.10: Szer­vánszky Endre: Fuvolaverseny. — 18.38: Krimi és valóság. 19.03: Ránki György: Népszerű dalia- mok. 19.13: Hangverseny a stúdió­ban. 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Ü könyvek. 20.23: Az én könyvtá­ram. 20.58: Suppé: Pajkos diákok. Egylfelvonásos daljáték. 22.06: Kár lenne elmulasztani. 23.00: Hí­rek. 23.10: Verbunkosok, nóták. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Magnósok, fi­gyelem. 18.55: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 19.05: Norma. 20.05: A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hirek. 20.33: Zenetörténeti érdekességek. 21.09: F.ádiószínház. Sínek. 22.02: Száza­dok balettmuzsikája. 23.00—23.15: Hirek. SOMOGTI NÉPLAP Kedd, 1969. augusztus 26.

Next

/
Thumbnails
Contents