Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-22 / 193. szám

Gyors és pontos ügyintézést A MEDOSZmunkájáról tárgyalt az SZAAT elnöksége A panaszok és bejelentések intézéséről . tárgyalt tegnapi ülésén a Kaposvári Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága. A beszámolót dr. Sándor Uyula, az igazgatási osztály vezétője terjesztette elő. A közelmúltban megtartott tel ügyel éti vizsgálat szerint az ügyintézés színvonala (gyor­saság, pontosság, minőség) ja­vult, s ugyanakkor a panasz­ra okot adó körülmények csökkentek. Megnőtt azonban az alaptalan panaszok száma, tizek tőleg az igazgatási, építési és közlekedési osztály ellen irányulnak, de többen vétózzák az adókivetéseket is. Szó esett azokról a levelekről, beadvá­nyokról. amelyeket nem az illetékes szakigazgatási szerv­hez küldenek, hanem a sajtó, a rádió és a televízió figyel­mét szeretnék felhívni a — levélírók szerinti — »tartha­tatlan állapotokra«. Ezeknek a panaszoknak többsége vissza­kerül a tanács osztályaira, ahol írásban megválaszolják a fölvetett kérdés ellet. 1969-ben összesen hatvan­két bejelentés, panasz érkezett a városi tanács címére, ami­hez természetesen hozzá kell számítani a tanácsti 'i fogadó­órákon és beszámolókon el­hangzottakat is. A jogszabály a tanácsi szer­vek számára harmincnapos intézkedési határidőt ír elő. Az ügyintézőktől a jövőben az eddiginél nagyobb pontossá­got követel mag a végrehajtó bizottság, hiszen a gyors in­tézkedés sok esetben fontos közérdek. Dr. Balogh János vb-titkái összefoglalójában elmondta, hogy mennyire fontos az ügy­fél számára írásban választ adni. A panaszos megnyug­szik, ha' tudja, hogy levele nem került a papírkosárba, foglalkoznak vele, s ennek megfelelően türelmes is, hiszen vannak olyan esetek, amelyek­nek a kivizsgálása heteket vesz igénkbe. A végrehajtó bizottság a tájékoztató jelentést tudomá­sul vette és úgy foglalt állást, hogy az alapos és körülte­kintő intézkedésekkel, vizsgá­latokkal csökkenteni lehet és kell is a panaszok és beje­lentések számát S. G. Somogybán a MEDOSZ tö­möríti a legtöbb szervezett dolgozót. Több mint tizenhat- ezer szakszervezeti tagot tar­tanak nyilván az, állami, er­dő- és halgazdaságokban, gép­javító állomásokon és vízmű­társulásokban. S mivel me­gyénk a rohamos iparosodás ellenére is mezőgazdasági jel­legű, nagyon fontos, hogyan élnek az alapszervezetek a megnövekedett jogaikkal, mi­ként valósítják meg a SZOT és a MEDOSZ legutóbbi kong­resszusának határozatait. Ezért tűzte napirendre tegnap délelőtt az SZMT elnöksége a MEDOSZ megyei bizottságá­nak vezető, irányító és ellen­őrző tevékenységét. Sári Nándor, a MEDOSZ megyei titkára írásos jelenté sében és a szóbeli kiegészí­tésben beszámolt az eléri eredményekről es a meglevő gondokról. A mozgalmi mun kát különösen megnehezíti, hogy a szákszervezeti tagok hetven százaléka bejáró, s harminc-negyven kilométeres (körzetből jár a munkahelyé­re. A százhuszonkét szakszer­vezeti bizottság és munkahelyi bizottság Somogy minden ré­szét behálózza, s nem köny- nyű a rendszeres helyszíni se­gítségadás. Az állami gazda­ságokban található a tagság negyvenöt százaléka, ezért a megyei bizottság eddig az itte­ni alapszervezetekre összpon­tosította fő erejét, most pe­dig a gépjavító állomások szakszervezeti bizottságaival foglalkozik kiemelten, A kö­zeljövőben három alapszerve­zet alakul a somogyi tsz-szö- vetségek mellett, s ezek fog­ják majd össze a megye ter­melőszövetkezeti szakembe­reit és alkalmazottait. Tapasztalatcserének és ki­tűnő útmutatásnak nevezhető az SZMT ülése, amelyen részt vett és felszólalt Bátori Sán­dor, a MEDOSZ központjá­nak munkatársa és Exner Zol­tán, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa. Minden felszó­laló és a vitát összegező dr. Szőke Pál, az SZMT vezető titkára is a legégetőbb tenni­valókra irányította a figyel­met Húsz eves a Talajjavító Vállalat .Hazán voan tekintélyes múlt­ja van a talajvédelemnek, a talajjavításnak. Már kétszáz évvel ezelőtt is foglalkoztak nálunk a terméketlen és a so­ványan termő talajok feljaví­tásával. Legjelesebb agrárszakembe­reink — köztük Tessedik Sá­muel — azon fáradoztak, hogy megváltoztassák a sziket. Az utolsó ötven évet leszámítva a talajjavítás még a szikes föl­dek digózásával jelentett egyet. Húsz évvel ezelőtt a Gazda­sági Főtanács intézkedése alapján megalakult az Orszá­gos Talajjavító és Talajvédel­mi Vállalat jogelődje, a Talaj­javító Nemzeti Vállalat Később budapesti és debre­ceni székhellyel két vállalatot hozott létre a Földművelésügyi Minisztérium, 1964-től pedig Gödöllőről irányítják az or­szágban folyó talajjavítási munkákat. Közben gazdagodott, bővült a vállalat profilja: vízrende­zést, útépítést, tervezést, al­talajjavítást is végeztek a me­zőgazdasági üzemek számára. Az OTTV kilenc alközpont­ja közül a balatonboglárit a legjelentősebbek között tart­ják számon. Az országos vál­lalat évi 500 millió forintos tervéből 106 milliót vállal évente a bogiári alközpont. A talajjavítás nemrégen a leg­nehezebb fizikai munkának számított. A kubikosok lapát­tal. talicskával dolgoztak, s föld szállítását lovas fogatok- Ical végezték. Ma már a ta­lajjavító anyagot is a gépek terítik, földgyaluk, markoló­gépé könnyítik a vállalat dol­gozóinak munkáját. Kedden délután ünnepségen emlékeztek meg Balatonboglá- ron a vállalat megalakulásá­nak huszadik évfordulójáról. Császár József, az alközpont vezetője a talajjavító munka fejlődéséről, a még rájuk vá­ró feladatokról beszélt So­mogy, Zala, Tolna és Bara­nya megye területén eddig 140 000 holdon javították meg a gyengén termő talajt. Az or­szágos vállalatra még hatmil­lió-hétszázezer holdnyi terü­let talajának megjavítása vár. Szőcs Pál, az OTTV főmér­nöke elismerően szólt arról a munkáról, melyet a balaton- boglári alközpont végzett. A jövő feladatairól szólva el­mondta, hogy a következő években már évente kétszáz- millió forint értékű munka el­végzése vár a bogiári alköz­pontra. Az ünnepség után a válla­lat vendégül látta az alköz­pont több száz dolgozóját. A. VEINER - G. VEINER: NYOMOZÁS 28. — Lev Alekszejevics, bizo­nyos fokig hajlamos vagyok arra, hogy higgyek az ön ár­tatlanságában ... Kozak megtorpant. Kezét a melléhez szorította: — Drága Tyihonov elvtárs. Erről beszélek a legelejétől. Hát akkor minek háborgassuk meg egy nagyszerű asszony lelkinyugalmát? Inkább men­jünk vissza, és a sikeres meg­oldás örömére igyunk meg egy üveg konyakot! Tyihonov tagadólag intett: — Nem. Aljosinnéhoz el kell mennünk. De ne í.laj'se el: érdekelt vagyok az ön maximális őszinteségében ... — Számíthat rám! — mond­ta Kozak, és újra szívéhez emelte kezét. Ebből a célból még a kesztyűjét is lehúzta. — Akkor mondja el, kérem, részletesen, hogyan távozott hétfőn a szállodából? — Megbeszéltük Lagunov- val, hogy ötkor indulunk el, együtt. De levelet írt a felesé­gének, csak írta, írta. Rám­melegedett a kabátom, erre fogtam magam, és elindultam. — Ennyi az egész? — Ügy emlékszem. — Hogy újabb erőfeszíté­sekre ösztönözzem az emléke­zetét bemutatok önnek egy kisebbfajta lélek.ani kísérletet. Akarja, hogy elmondjam, me­lyik zsebében mi van? — Akarom — felelte bi­zonytalanul Kozak. — A baloldali kabátzsebé­ben kulcscsomó van, hat vagy hét kulccsal. Gyufásdoboz — néhány szállal. A jobboldali kabátzsebében egy doboz Du- kat cigaretta. A kiskabátja baloldali zsebében női fésű. A jobboldali zsebben zsebkés, tizenkét különböző rendelteté­sű alkatrésszel. A »Krasznaja Zvezda« gyár terméke, ára öt negyven. És egy zsebkendő. A kiskabát baloldali belső zsebében tartja a pénzét, a jobboldaliban a tárcáját. Az utóbbi tartalma: jegy a”moszk- vai—Ívovi gyorsvonatra, szám­la tíznapos szállodai tartózko­dásáról, kiküldetési papír, a megvásárolandó dolgok jegy­zéke. És majdnem elfelejtet­tem: egy távirat feladóvevé­nye. A tárca belső zsebében pedig a bélé., alatt: Aljosinné fényképe. A kis zsebben: két ötrubeles bankó. — Egy tízrubeles és egy öt­rubeles — vetette közbe egé­szen elgyengült hangon Kozak. — Lehetséges — bólintott Sztasz. — A kísérlet befejező aktusaként közölhetem, hogy kiskabátja felső zsebében bar­na bőrkönyvecskét hord ezzel a felírással: »Az Ukrán Szov­jet Szocialista Köztársaság Fa­luépítési Minisztériuma«. Kész, nemde? — A tárcámban van még egy papír, a Tervhivataltól — mondta csendesen Kozak. — Hol szerzett minderről tudo­mást. Sztasz mély értelműén felelt: — Szakmai titok. Ha nyil­vánosságra hozom, bíróság elé állítanak. De ha meggyőztem önt arról, hogy lényegesen Az év végéig elkészül a Mttszc k Egyetem kísérleti reak o a A Műszaki Egyetem kísérleti atomreaktorának építészeti részévei elkészültek. Az épíWS- munkások átadják a helyet a szerelőknek, akik rövidesen hozzáfognak az atomreaktor szereléséhez. Az atomreaktor még az idén elkészül. Képünk a kísérleti atomreaktor alu­mínium burkolatú kupoláját mutatja. A megyében is napról nap­ra nő a MEDOSZ feladata a (Mezőgazdasági osztályának désável egyenes arányban, s a megyei bizottságnak meg kell találnia a jelenlegi helyzetnek leginkább megfelelő munsa- mődszereket. Minél előbb tar­talommal kell megtölteni a megalakult szakcsoportok és munkabizottságok tevékeny­ségét. Sokan beszéltek a bi­zalmiak szerepéről és jelentő­ségéiül, s figyelmébe ajánlot­ták a MEDOSZ-nak, hogy job­ban készítse fel Őket munká­juk ellátására. Ugyanígy a szakszervezeti titlcarokat is. Ennek érdekében emelje a titkári értekezletek színvona­lát, tegye lehetővé, hogy a tisztségviselők elmondhassák a gondjaikat egy-egy értekez­leten. S hogy min lehetne még javítani az elkövetkező idő­ben? A mezőgazdasági dolgo­zók politikai nevelésén, a ter­melés emberi oldalainak fi­gyelemmel kísérésén, a kul­turális és nevelő tevékenysé­gen, amely a megyei bizottság leggyengébb pontja. A MEDOSZ megyei bizott­sága intézkedési tervet dolgoz ki, s ebben az ülésen elhang­zottak szellemében meghatá­rozza a feladatokat. Az SZMT elnöksége úgy határozott, hogy egy év múlva ennek alapján megvizsgálja, mit tett a megyei bizottság a meg­valósításukért. L. G. többet tudok Kozak polgár­társról, mint azt valaha is föl­tételezte volna, és ennek meg­felelő ősz nteséget tanúsít, ak­kor ígérem, visszafelé megosz­tom önnel a titkot. Tehát miért nem várta meg Laguno- vot? És melyik nőismerőse hívta föl? — Puszja. Aljosinné. — Értem. És még egy: em­lítette önnek Lagunov, hogy színházba készül? — Ügy emlékszem, említet- ,te. Igen, mondta, hogy szeret­ne jegyet szerezni valamelyik színházba. Magas, barna nő nyitott aj­tót, kék pongyolában. — Jaj, te nem vagy egye­dül — Zavartan elpirult, és el­tűnt a lakás belsejében. Az ajtó mögül hallatszott mély, kissé rekedtes alt hangja: — Ejnye, hát nem szégyelled magad? Szólhattál volna, hogy a barátoddal jössz. Most n'ncs itthon semmi! Kozak idegesen járkált az ajtó előtt: — Puszenyka, 6 nem a ba­rátom ... Azazhogy, nem úgy értettem.... Persze, hogy a ba­rátom ... Természetesen. De arról van szó, hogy egy meg­lehetősen kényes dologban ... Puszja pávafarkmintás feke­te ruhában került elő a háló­szobából. Tyihonovnak hirte­len fölrémlett, hogyan sikol­toztak azon az éjszakán a pá­vák. — Mit beszélsz? — kérdezte leereszkedően Kozáktól. Sztasz- hoz lépett, és kezét nyújtotta. — Tyihonov — mutatkozott be Sztasz. — Polina Vlagyimirovna — bólintott Aljosinné. Öceánjáró ;.uz 7 át,? lüi ? fregattként tornyosult az apró Kozak fölé. — Emlékszel, Puszenyka, a múlt hétfőn, amikor ... kezdte sietősen Kozak. — Egy pillanat — állította^ meg Sztasz. — A bűnügyi? rendőrség nyomozója vagyok.? Aljosinné szemei négyszögle­tessé váltak. — Tudnom kell, hol töltötte az ismerőse, Lee Alekszejevics Kozak az esét és az éjszakát február tizennegyedikén, azaz a múlt hétfőn. Aljosinné behúzta a nyakát, levegő után kapkodott, s végül nagynehezen erőre kapva tá­madásba lendült: — Mit képzel rólam? Hogy nem szégyelli magát! ilyen kérdéseket föltenni! Ez az em-j bér — megvetően Kozak irá- ? nyába mutatott — valóban? megfordult nálunk néha ven-^ dégségben. De nagyon ritkán,? és mindig illő időben! Férjes? asszony vagyok, felháboríta- \ nak a kérdései! Legalább egy j éve nem láttam ezt az embert!? — Hogyhogy egy éve, Pu-f szenyka? Hisz tegnapelőtt...? — könyörgött Kozak. $ — Hallgasson, gyalázatos!^ És ne keverjen bele á zavaros) ügyeibe! ? — Egy pillanat! — kopog-i tatta meg az asztalon álló vá­zát Sztasz, mintha egy gyű­lésen csillapítaná a háborgó kedélyeket. — Polina Vlagyi­mirovna. kérem, vegye fonto­lóra még egyszer a kérdése­met, mert nagyon komoly do­logról van szó: egy gyilkos­ságról. Növényvédelmi tájékoztató Elhúzódik a szövőlepke fertőzése (Folytatjuk.) Mind nagyobb területen ká­rosít az amerikai fehér szövő­lepke. Fertőzése megtalálható nagy­üzemi gyümölcsösökben, házi­kertekben, útmenti fákon és erdészeti haszonfákon. Jelen­tős gazdasági kárt okoz a lom­bozat elpusztításával, s ennek végső hatása a terméscsökke­nés. A megfigyelések arra utalnak, hogy elhúzódik a lepkék rajzása és tojásrakása, ezért a fertőzésveszély hosszú időn keresztül fennáll. Az egyszeri védekezés valószínű­leg nem lesz elégséges a má­sodik nemzedék kártételének megakadályozására, hanem csak többszöri, ismételt be­avatkozássál irtható ki a kár­tevő. Az egyéni termelők ré­szére javasolt mechanikai vé­dekezést rögtön a hernyófész­kek megjelenésekor el kell vé­gezni, ha ez nem hoz kielé­gítő eredményt, akkor vegy­szeres úton kell megsemmisí­teni azokat Kémiai védeke­zésre kis- és nagyüzemek egy­aránt használhatják a követ­kező szereket: Fiiból E 0,3 (10), Ditrifon 0,2 (10), Sevin 0,2 (14), Anthio 0,1 (14), Metation 0,2 (14), Folithion 0,2 (14), Dip- terex 0,2 (10). (A szertömény­ség után zárójelben a szerek napokban kifejezett várakozá­si ideje található.) Használha­tó továbbá a íiungária Dl—40 0,3 (30) a Balaton 1 km-es körzetén kívül, valamint a Holló 10 1 százalékos (30) út­menti haszonfák permetezé­sére, de legeltetni, illetve ta- kormányozni csak 60 nap után szabad a kezelt fák alatt Az újabb esőzések után sző- lőperonoszpóra, szürkerotha­dás, alma- és körtevarasodás, csonthéjasok levéllikasztó be­tegsége, valamint zöldségfélék gombabetegségei ellen kell permetezni réztartalmú vagy rézpótló szerekkel. Használni lehet: Bordódé 1, Vitigran 0,5, Rézoxiklorid 0,3, Cuprosan Super D- 0,4, Dithane M—45 0,2, Zineb 0,3, Maneb 0,3, Ant- racol 0.2, Orthocid 0,25, Difo- latan 0,2, különösen szürkerot­hadás ellen a Folpan 0,2, Mil- tox Special 0,4, Euparen 0,25, Ortho-Phaltan 0,2 százalékos oldatát. A permedébe liszthar­mat ellen kéntartalmú szerek is keverhetők a réz- és kén­érzékenység figyelembevétele mellett. Az őszi gabonavetések vető­magtételeit elő kell készíteni a csávázásra. A gabonákat ká­rosító üszöggombák kártétele ellen a vetőmag előzetes tisz­títása után a következő csává­zószerekkel lehet védekezni: Ceresan Universal, Faiisan, porcsávázó szerből 200 gramm/ mázsa, Granosan porcsávázó­szerből 150 gramm/mázsa; Nassbeizmittel, Merklorát, Fa­iisan, Ceresan, Universal ned­ves csávázószerből 3 liter 3 százalékos oldat adagolása mázsánként. B SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. augusztus ZZ. I

Next

/
Thumbnails
Contents