Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-19 / 191. szám

\mmmi köszönj: yyvöuíyi napok mi JM flflVCMIJ SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. augusztus 19. A régiek az új gyárról Virággal szegélyezett út ve­zet a világosszürke épülethez. A Kaposvári Villamossági Gyár irodaépületében a fejlő­dés tanúit kerestem. Az első, akit kérdezek, Varga Jenő fő- technológus. Hét évvel ezelőtt gyáregységvezetőként került ide. — Amikor hatvankettőben először átléptem ennek a te­lepnek a kapuját, térdig ért a sár. És úgy örültünk, ha sike­rült egy új lyukat építeni, ahová gépeket szereltünk. Sok­szor tizenhat—húsz órát is bent voltunk. Abból a régi hajrából nem maradt már meg semmi. De ez a két fotel, amelyben most beszélgetünk — tanú. Hányszor előfordult, hogy amikor már nem bírtuk, összetoltuk a fotelokat és alud­tunk egyet. Kérdezőn: a sártengerben zörgő kukoricaszár között hit­te-e, hogy felépül az új gyár. — Tudtam — válaszolja. — Én nem» kalandvágyból hagy­tam ott Pestet, a hajógyárat, hanem azért, mert éreztem, hogy itt lehet valamit csinálni. Óbuda után kicsit furcsa volt itt a munka. Az emberek egy része akkor látott először üze­met, amikor belépett hozzánk, s meg kellett olyan fogalma­kat magyarázni, mint a mun­kafegyelem, a takarékosság. Amikor én idejöttem, kilenc­millió forint volt az évi' terme­lési értékünk. Az idén 368 mil­lió forint. A két szám azt bi­zonyítja, azoknak volt igazuk, akik hittek. A legjobb szerszámkészítőm egy falusi kovács volt. De azok az emberek, akikből a törzs­gárdát kovácsoltuk össze, lel­kesedéssel pótolták azt, amit nem tudtak. És segített az a néhány műszaki is, aki ittvo’t: nemegyszer a technikusok\meg a mérnökök is odaálltak hónap végén a munkapadhoz, hogy meg legyen a terv: szerelt az egész műszaki gárda. És arra vagyok a legbüszkébb, hogy még most is vannak az élvo­nalban olyan gyártmányaink; amelyeket akkor mi nagyon is kezdetleges körülmények kö­zött kezdtünk eL Mintha csak ezt a gondolat­sort folytatná a munkásból lett normás. A fejlesztésről és a fejlődésről kérdeztem. A sa­ját munkájáról beszélt Így mondta: — Törvényszerű, hogy egyre nehezebb legyen a munka. Azért lett nehezebb, mert bo­nyolultabb. Nemcsak a gyár nőtt meg, haijem a feladatok is. A gyár, amelyik tulajdon­képpen három telepből tevődik össze, eggyé kovácsolta az em­bereket. A normás, Ágoston László fogalmazta meg ezt: — Ma már nem lehet tud- n:, hogy ki melyik telepről jött. Itt nem az a fontos, hogy hol tanulták az emberek a szakmát, hanem az, hogyan dolgoznak. Valamikor — nem is olyan régen — még úgy kü­lönböztették meg az emberek egymást, hogy transzvillos vagy világítástechnikás. Ma már, ha találkozom valakivel, gondol­kodni kell: melyik vállalattól is került ide? Ez azért van, mert a jövő érdekli az embe­reket. S a jövő az nagyon szép: egyre több gyártmánnyal ismerkedünk meg. A gyárban kétezer ember dolgozik. A munkások fele nő. A korszerű módszerek bizto­sítása nem könnyű feladat. Tukora József főmechanikus adatai szerint tavaly nyolc­milliót, az idén majdnem a dupláját, tizenötmilliót költe­nek üzemfenntartásra * — Ez azt jelenti, hogy ér­tékesebbek, jobbak a gépeink, s ugrásszerű a műszaki fejlő­déi. _ Amikor én tizenöt évvel ezelőtt a vállalat jogelődjéhez kerültem, még majdnem meg­néztek, hát ilyen a technikus? Most csak technikusból százöt­ven van a vállalatnál. Nagy munkát végeztek az emberek: nem hiszem, hogy van olyan gép ebben a gyárban, amelyi­ket még nem mozgattak meg, nem raktak át másik helyre. Higgye el nekem, ha valahol ötszáz forinttal többet ígérné­nek, mint itt, nem mennék el. Nem azért, mert nem lenne szükségem a pénzre, hanem azért, mert nem tudnám itt­hagyni ezt a gyárat. Én együtt nőttem fel vele. Voltam én művelettervező, gyártmány- szerkesztő, szabványügyi elő­adó, aztán itt állapodtam meg. Lehet, hogy másutt is szíve­sen látnának ezért az üzemi gyakorlatért, amelyet a sok átszervezés, bővítés közben itt szereztem meg, de egyet soha nem szabad elfelejteni: ezt a gyakorlatot itt szereztem meg. Kercza Imre Ünnepelünk, emlékezünk A z esemény, amelyről szólni szeretnék, egyet­len nagyüzemben, a Kaposvári Állami Gazdaság­ban zajlott le. Mégis úgy érez­tem, hogy egy kicsit jelképez­te a többit is, azokat a meg­hitt, szép összejöveteleket, me­lyeket a mostani napokban tartanaik megyeszerte állami gazdaságaink megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából. Minden nagyüzemnek meg­vannak a sajátos jellemzői, sajátos vonásai, egy valami azonban közös. Eszterhai Sán­dor, a kaposvári gazdaság igazgatója ezt így fogalmazta meg: »Húsz év az emberiség életében igen rövid idő, de a gazdaságok életében gazdag tapasztalatokat, nagy változá­sokat hozó korszak.« Ha más fogalmazásban is, de ez a Diákok a marcali ktsz-hen — Szívesen alkalmazunk nyáron iskolásokat. Júliusban ötvenen, most húszán vannak — mondja Szigeti Károly, az Óbudai Gépipari Ktsz marcali üzemének vezetője. Már az üzem udvarán sok olajos ruhás, maszatos képű fiatalt látni. Talán most elő­ször kóstolnak bele a fizikai munka nehezébe és szépségei­be. Fógel József készségesen vezet Somogyi Andornéhoz, a csoportvezetőjükhöz. Cserfes, nevetgélő kislányok között ta­láljuk Rózsi nénit. Székek ülő­részét csiszolják simára. Gyor­san megy a munka. Kell is si­etni, mert délre jön az átvevő. — Az üzem beindulása óta, vagyis három éve dolgozom itt. Most a munkám mellett a fiatalok vezetője vagyok. — Hogyan dolgoznak? — Nincs velük baj. Szótfo- gadnak. Reggel mindenki meg­kapja a munkát, és azt végzi reggel héttől délután egy órá­ig. A tizennégy éven felülie­ket órabérben fizetik, és ők nem élnek vissza ezzel, szor­galmasan dolgoznak. Most csak húszán vannak, de az üzem több fiatalt is tudna fog­lalkoztatni. Általában tizen- négy-tizenhat éves diákok jön­nek ide. Vidák Györgyi is az »-időseb­bek« közé tartozik, gyors- és gépíró iskolába jár. — Szeretek itt dolgozni. Nem nehéz a munka, és jó egy kis kereset nyáron. Seiler Lajos már másodszor dolgozik itt. Tavaly azért jött ide, mert anyukája is a ktsz alkalmazottja. Most azért, mert megkedvelte ezt a munkát. — Szükség van a pénzre, mert az ősszel ipari tanulónak megyek Kaposvárra. Többen a barátok javaslatá­ra jöttek ebbe az üzembe. A keresett pénzen a régen dédel­getett álmokat valósítják meg. Lemezjátszót, kerékpárt vagy ruhát, tanszereket, táskarádiót vásárolnak majd. Az üzem egy hónapig foglal­koztat egy gyereket. Ez abból a szempontból jó, hogy mások­nak is lehetőség van egy kis munkára. De a munkán kívül rájuk fér egy kis pihenés is. Hiszen még gyerekek... Az Uj gépek Hetesen Szép termést ígér a kukorica Jutalomkirándulásokat szerveznek A szövetkezetben folyó ak­tuális munkáról érdeklődtünk Varga Sándortól, a hetesi Egyesült Erő Tsz elnökétől. — Az aratási-cséplésd munJ kák befejeződtek — tájékoz­tatott. — Külön kezeljük a kenyérgabonát és a búzás ke­veréket. A kenyérgabonánk átlagtermése 18 mázsa 80 ki­ló, a kétszeres takarmányga­bonáé 24 mázsa 26 kiló lett. A szalmaösszerakást elvégeztük. Nagy -segítségünkre volt eb­ben a szovjet gyártmányú kaza- lozógép. Naponta hatvan hold területről hat ember kazaloz- hat vele. Kár, hogy csak egy van belőle. Az AGROKER az idén nem szállított ebből a gépből. Itt nálunk többnyire asszonyok dolgoznak mellette. A nVényápolást sikerült be­fejeznünk. Gépeink végzik a talajníuvelési munkákat. Van egy FRAK forgórakodónk. Óriási teljesítményű. Eddig ipari célokra értékesítették. Egy új rendelkezés szerint 47 százalékos állami dotációval vásárolhatják a mezőgazdasá­gi üzemek is. így csak 211 000 forintot fizettünk érte; vagon- kirakásra,, trágyamarkolásra, levezető árkok ásására, föld­rakásra egyaránt alkalmas. Kertészetünkben hárommillió forintos bevételt terveztünk. Körülbelül félmillióval több lesz ennél. Májusi morzsolt kukoricánk, ha csapadékot kap, akkor hozzávetőlegesen 30 mázsás átlagtermést hoz. Dolgozóinkat az aratás befeje­zése óta két teherautónk viszi egy-egy napos igali kirándu­lásra. Egy kisebb csoport, fő­ként a fiatalabbak, Harkány és Badacsony között választ­hatnak. Munkájuk megérde­melt jutalma ez lesz. L. L. udvaron trágyakihúzó gépeket festenek. Itt három diák dol­gozik a munkásokkal. — Jó ezt csinálni. Én már tavaly is dolgoztam itt — mondja Beck Tibor. — Bár még egy hónapig le­hetne itt dolgozni! — sóhajt Katona Károly. Egy másik helyen alkatré­szeket csoportosítanak a fiúk. Hatalmas kesztyűkben to­vább rakják a vas alkatrésze­ket. Két kis dundi fiú jön kö­zelebb. Nagy vödör a kezük­ben. — Itt van a két kis sovány gyerek — nevet Rózsi néni. — Nekünk ma ez a felada­tunk, hogy vizet hordjunk az emulzióhoz — mondja felnőt- tes komolysággal Ballagó At­tila. Arcuk fekete a kenőcstől, olajtól. — Nem rossz, hogy ilyen olajosak vagytok? — Már megszoktuk — felé­lik. Szívesen dolgoznak, de már alig várják a hónap végét, hogy megkapják a fizetést. Adonyi Agnes megállapítás, ez a gondolat minden egyes ünnepségen el­hangzik, és természetszerűen követik ezt az emlékezés sza­vai. Húsz évvel ezelőtt a párt és a kormány határozatot ho­zott az állami gazdaságok ki­alakítására, meghatározta leg­főbb feladataikat. Ma ennek az eltelt ötödszázadnak első szakaszát hőskornak szokták nevezni —•' és érthető, hogy így van. Hiszen állandó kísér­letezés, útkeresés, próbálkozás és újrakezdés közben alakul­tak ki a hivatásukat valóoan betöltő szocialista nagyüze­mek. Vannak, akik csak eb­ben a nehéz szakaszban vet­tek részt a gazdaság arcula­tának kialakításában, és ma már jól megérdemelt pihenés­sel töltik éveiket, és vannak, akik az indulástól napjainkig aktív dolgozói a nagyüzem­nek. A kaposvári gazdaság Tá- tompusztgn rendezett ünnep­sége ezért is megkapó volt. Eljöttek ide nemcsak azok, akik ma fáradoznak, munkál­kodnak a gazdaság jövőjéért, hanem azok is, akik innen mentek nyugdíjba, akik vala­mikor irányítói vagy dolgozói voltak ennek a nagyüzemnek. Az igazgató szavai nyomán megelevenedett a múlt, talál­kozott a jelennel, hogy még zzebben, világosabban rajzo­lódjon ki a biztató holnap. Az öreg nyugdíjas mellett ott ült a tenniakarással teli fiatal dolgozó, és egyforma tisztelet­tel, tapssal köszöntötték azt a negyvenhét embert, aki a gaz­daság érdekében végzett mun­kájáért elismerő oklevelet ka­pott és üdvözölték azt a tizen­három munkatársukat, aki ezen a jubileumon kapott ki­válódolgozó-jelvényt és pénz- juta imát. E gy ilyen évforduló, egy ilyen ünnep alkalmat ad az összegezésre, de a tegnap tanulságai még in­kább a holnapra irányítják a figyelmet. A kaposvári gazda­ság húszéves történetét tartal­mazó kiadványában ezt olva­som: "Az a színvonal, amelyet a gazdaság 20 éves fennállása során elért, nem végcél, csak egy állomás csupán, melyet fejleszteni és előbbre vinni a világ nagy versenyében a ve­zetők és dolgozók egyetemle- gs feladata és kötelessége ...« Ügy érzm, ez az a másik gon- - dolat, amely ugyancsak egy­formán jellemzi a mostani na­pokban ünneplő valamennyi állami gazdaságunkat. És jó az, hogy ezeken a meghitt, szép ünnepeken a múltidázés mellett ott sorakoznak az újabb nemes célok, hogy a megfáradt nyugdíjas bízvást mondhatja: nem volt hiába­való a rengeteg áldozat, fá­radtság — s tisztán látja a célt, a még szebb holnaprt a tetterős fiatal... Vörös Márta NAGYGYŰLÉS, SZAKMAI TANÁCSKOZÁS a koppányvölgyi napon Mátyás László. A több éves hagyománynak megfelelően vasárnap rendez­ték meg Törökkoppányban a koppányvölgyi napot a kör­nyező termelőszövetkezetek, a megyei, a siófoki járási és a községi népfrontbizottságok és tanácsok. Nem új elhatározás, immár régi gyakorlat, hogy ezen a jelentős rendezvényen találkoznak, összejönnek en­nek a tájegységnek a lakói, hogy a vezetők, az irányítók összegezik munkájuk tapasz­talatait, beszélnek gondjaikról, feladataikról. Kifejezésre jutott ez a cél azon a baráti kerekasztal-be­szélgetésen, melyet délelőtt tartottak a koppányvölgyi ter­melőszövetkezetek szakembe­rei a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről. Nemcsak Somogy- ból, hanem a szomszédos Tol­na megyéből is ide látogattak, és érdeklődéssel hallgatták végig Szilágyi Sándornak, a MÉM közgazdasági főosztály­vezetőjének vitaindító előadá­sát. Ügy jegyzem föl magam­nak, hogy nemcsak ez a vita­indító ébresztett gondolatokat a koppányvölgyi tsz-ek veze­tőiben, hanem jól kitűnt a be­szélgetésből az is: készültek erre a találkozóra. Szóba ke­rült itt nemcsak az a fejlődés, amelyet e tájegység nagyüze­mei elértek, hanem azok aí égető gondok is, melyek nap­jainkban leginkább foglalkoz­tatják őket. Beszéltek a ke­nyérgabona-termesztés fajta­problémáiról, a beruházások­kal, a vízrendezéssel, a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésével kapcsolatos gond­jaikról, s ebben a témakörben több kérdést tettek föl Szilá­gyi Sándornak, Tóth Lajosnak, a megyei tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályve­zetőjének, Pfeiffer Elemérnek, a Közép-somogyi Termelőszö­Sok százan gyűltek össze a környező községekből. vetkezetek Területi Szövetsége titkárának. S míg ők, a vezetők, fele­lősséggel tanácskoztak munká­jukról, sorra érkeztek az au­tóbuszok, a teherautók a kör­nyező községekből, kinn a Színpadon a BM Somogy megyei Táncegyüttese. sportpályán a karádi népi együttes, valamint az MHSZ modellezői szórakoztatták az érdeklődőket. A műsorszámok között a honvéd fúvószenekar térzenét szolgáltatott, s már a délelőtt folyamán szép for­galmat bonyolítottak le a pe­csenyesütők, borkóstolók. A koppányvölgyi nap dél­utáni fő eseménye a nagy­gyűlés volt. Mátyás László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott ünnepi beszédet. Megemléke­zett ennek a rendezvénynek a jelentőségéről, Törökkoppány történelmi fejlődéséről, szólt a szövetkezeti ■ mozgalom ha­ladásáról, húszesztendős al­kotmányunk ünnepéről, a nemzetközi helyzetről és azokról az erőfeszítésekről, melyeket a világ békeszerető emberei tesznek a béke meg­őrzéséért. Sok száz ember hallgatta végig a beszédet, majd kellemesein szórakozott a BM Somogy megyei Tánc- együttesének, a Kaposvári Fegyveres Erők Klubja kul- túrcsoportjának műsorán. A nagy munka, az aratás befejezése után hangulatos, jól sikerült rendezvény volt a koppányvölgyi nap. Ügy is mondhatnánk, újfajta ünnep ez ennek a jellegzetes tájegy­ségnek a történetében. V. M. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents