Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-15 / 188. szám

Könyvek a kirakatban Szeretem a könyveket. Gyakran állok meg a köny­vesboltok kirakata előtt, hogy izzem: milyen újdonsá- érkeztek. Általában csak c án megyek be, hogy to­vább böngésszek az újdon­ság-polcokon. Gondolom, so­kan hasonlóképp tesznek. A kirakat azt a célt szolgálja, hogy becsalogassa az embere­ket az utcáról, így van ez nemcsak a könyvesboltok, de az iparcikkeket vagy élelmi­szereket árusító üzleteknél is. Kaposvári sétámon először a Művelt Nép Könyvesbolt kirakatát néztem meg. Redő­nyét leeresztették, hogy véd­je a könyveket a naptól. A réseken át is láttam, hogy a kiállíto(tt könyvek, melyeknek vevőket kellene csalogatniuk, nem éppen a friss termésből valók. Többségük még a könyvhétre jelent meg. Ha valaki új könyvet szeretne venni, akkor be kell mennie, hogy megérdeklődje, megér- kezett-e már. A kirakat ezt nem árulja el. A Faluellátó Könyvesbolt kirakatában új könyvek is vannak. Mégsem vonz azon­ban befelé ?z ízelítő. Felüle­tesen tették ki a köteteket, egyikük-másikuk (mint pél­dául Jan Klima: Halál és költészet című könyve) fer­dén elfektetve hever, nehéz elolvasni a címét. Az esztéti­kai ízlést nem növeli a heve­nyészetten üvegre ragasztott celofánpapír sem, ami való­színűleg arra hivatott, hogy a nap sugaraitól védje a könyveket. Nincs eléggé ki­használva a bolt kirakattere sem. A kihasználtságra jó példa a József Attila Könyvesbolt négy kirakata. Álló fémvázas polcot állítottak az egyikbe, a másikba fölerősített, mozaik­díszítésű lád:kó lóg, benne könyvek jó elhelyezésben, a címüket is el lehet olvasni. A szépirodalmi könyvekre fes­tett üvegtábla hívja fel a figyelmet. A táblán íz­léses illusztráció. A gyer­mekkönyvek fölött mese­képekből összeállított mon­tázs. Lehet így is. Igaz, hogy a másik két bolt nem rendel­kezik ilyen tágas, nagy kira­katokkal, de meggyőződésem, hogy némi ötletességgel, több törődéssel ízlésessé lehetne kis lépéssel talán ez is elő­tenni azokat is. Egy nagyon segítené »olvasó néppé« válá­sunkat. (Leskó) Reprezentatív házasságkötő terem épiii Kaposváron Dunántúl egyik legszebb há­zasságkötő terme épül Kapos­váron, a városi tanács épüle­tének Noszlopy utcai szárnyá­ban. A dísztermet faburkolat, fa álmennyezet, beépített mennyezeti világítás teszi ün­nepélyessé. A padlót kemény mészkő burkolja majd, az ab­lakokra tüllfüggönyök kerül-' nek drapériával. A házasság- kötő terem fő dísze a kőbur­kolatú fal lesz, amelyet a Magyar Népköztársaság bronz­ból domborított címere éke­sít. E fal mögül jön elő majd az anyakönyvvezető. A díszteremhez kapcsolódik még egy kényelmes váróhe­lyiség és egy ruhatár, vala- lamint egy folyosó, ame­lyen át az esketőterembe, vala­mint az épületszárny végében helyet kapó anyakönyvi hi­vatalba lehet eljutni. Előfor­dul, hogy tíz-tizenkét házas­ságkötés van egy nap. A te­rem kétoldali megközelítése lehetővé teszi, hogy percek alatt elvonulhasson az egyik násznép, s bevonulhasson a másik. És ami ugyancsak ér­dekes: az esküvőre érkezők külön bejáraton, a Noszlopy utca felőli kapun mehetnek majd be a tágas váróterem­be. A reprezentatív házasságkö­tő teremre már nagyon régen szüksége volt a megyeszék­helynek, hiszen az erre a célra használt helyiség olyan szűk, hogy a családtagok, ro­konok, barátok és kollégák nem férnek el benne. Az új terem nemcsak házasságkö­tésre, hanem névadásra, sőt az ezüst-, arany- és gyémántla­kodalom megtartására is al­kalmas lesz. Dr. Balogh János, a városi tanács vb-titkára elmondta, hogy a tanácsházát az Állat­forgalmi Vállalat elköltözése óta vehette birtokba a városi tanács. Ez tette lehetővé, hogy az egész épület visszakapja eredeti formáját és rendelte­tését. A freskók restaurálása már befejeződött, most két­millió forintos költséggel tel­jesen átalakítják a tanácshá­zát. Az adóhivatal helyén megépülő házasságkötő terem költsége a teljes beruházás egyharmada lesz. A terveket Huszár László, a Somogy me­gyei Tervező Vállalat építésze készítette. A tanácsház át­alakítása után minden hiva­talba a főbejáraton mehetnek be az ügyfelek. S az átalakí­tott irodák tágasabbak és ké­nyelmesebbek lesznek. A városi tanács költségve­tési üzeme teljes lendülettel végzi az átalakítást, és min­den remény megvan rá, hogy a házasságkötő terem 1970 végére elkészüljön. L. G. AZ Állok a tetőteraszon. Lenn a ház mellett komondorok viháncolnak. Nagy mackók, esetlen lompossaggal. Most az alkonyaiban ez az egyet­len zaj, ami szilánkokra töri a csend üvegét. Innen föntről messze lát a szem. Kilométereket ölel át egyszerre. És gyümölcsfák ez­rein siklik végig. Zöld lomb­sátrak, mértani pontossággal, mintha összefonódva kupo­rognának egymás mellett. Pedig a földről nézve csak méterek választják el őket. Minden mozdulatlan. Az ág-karok most dédelgetik álpmba pirosló szép gyümöl­csüket ... Az Ember tudta, hogy így lesz. Olyan biztos volt ben­ne, mint amilye konok kö­vetkezetességgel :'.veti a. té­li dermedtséget a tavasz. Hit­te, hiszen álmatlan éjszaká­kon álmodta valósággá az egészet. A gyümölcsfák ezreit, az épületet, a komondorokat és a ház előtti rózsakertet... És ezt az esti békességet... Az Ember mindig a holna­pot látta. Mikor kijelölte a sudár, lenge csemeték helyét, homloka mögött már feltűnt a termése alatt roskadozó, asszonyossá érett fák képe. »Ennek így kell lenni« — lo­bogott benne valami megma­gyarázhatatlan belső tűz. Es ez sarkallta, nyugtalanította, űzte. A fák a természet törvé­nyei szerint élnek, és nem tudják, hogy az Ember a ter­mészettel milyen harcot vív. Érettük, a fákért. Mert a foj­togató köd hátán pusztító, parányi élőlények jönnek, a csöppnyi rovarok hónapok munkáját rombolják össze egy nap alatt, és a kora tava­szi tiszta, csillagos ég alatt reggelre halálra fagyhat k a termést ígérő virágok. A fák ott álltak védtelenül, az Ember nézte, a levegős, fiatal, élni akaró sorokat, és jól értette a néma parancsot: most már az ő dolga, hogy megóvja őket. A szobrász keze és a festő ecsetje alatt formálódik így az alkotás, ahogy az Ember alakította, formálta a fákat. Személy szerint ismerte mindegyiket, ott járt közöt­tük. Együtt élt velük, örült egy új hajtásnak, a Napra ne­vetett, ha az sugaraival elő­csalta az első, sápadt-zöld le­vélkét, és beleremegett, ha az égen ólomszürke jégfelhök tornyosultak. Talán ha tehet­te volna, féltőn magához öle­li a sok száz holdas gyümöl­csöst. Hogy testével védje. Mert ahogy közeledett a be­teljesülés, az Ember küzdel­me egyre elkeseredettebbé vált. Nem fáradt, mert nem fáradhatott. Tudta, hogy neki bontják szirmaikat a virágok, tőle várja a segítséget a bár­M egrekedt a hőség az ut­cában. Pedig ha szél kerekedne, átfújhatna rajta, mert az út egyik olda- !án domb kapaszkodik szelí­den a magasba, hátán gyü­mölcsfákkal, vén szőlőtőkék­kel; a másik oldalon lesza­ladnak az udvarok a rétnek, a szántónak. Nem tűz a nap, mert felhős az ég; nyári zá­por készül, ilyenkor áll meg így a meleg. És semmi sem mozdul, semmi sem történik... — Nem tudnám megmonda­ni, mikor volt nálunk valami igazán említésre méltó dolog. Megy minden a maga útján, rendesen, nincs kiugró ese­mény Kányán... Czéh Lajos tanácselnök fa­lujárásra invitál bennünket, hogy nézzünk körül, s ko­pogjunk be néhány házhoz. Közben megérkezik Vajda Jó­zsef tsz-elnök és Puska József párttitkár. Mielőtt még a mai Kánya életébe nyernénk be­pillantást, a falu vezetői a múltról beszélnek: volt. Erre főként az a ma­gyarázat, hogy néhány, koráb­ban hozzánk tartozó kisebb te­lepülést elcsatoltak tőlünk)* Isro, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1959-ben amikor megalakult a helyi termelőszövetkezet, több fiatal elment a faluból. Most szál­lingóznak vissza... — De ennek is megvan az oka — veszi át a szót a tsz- elnök. — A szövetkezet meg­alakulása után sokáig olyan »gyengébe hajló közepes« volt; akadt néhány év, ami­kor 12—13 forintot ért a munkaegység. Ma már túl va­gyunk a 40 forinton. Csaknem száz házban van tv-készülék, s ha azt vesszük, hogy 223 ház van a faluban, azt hi­szem, elég szép ez a szám... Már az utcán járunk, ami­kor a község pártszervezeté­nek titkára arról beszél, hogy az egykori legnehezebb nyári munka, a gabonabetakarítás került kézi erőkifejtés szem- ponti óból — a több munka szintjére. Kadosáné: — Ha összejön a pénz, újjáépül a ház... — 1040 körül szerepel elő­ször Kánya helységnek a ne­ve a korabeli följegyzésekben. Avar kori kerekes urnát ás­tak ki a közelben, ma a szek­szárdi múzeumban őrzik. Ká­nyának hosszú időn át nagy­község rangja volt, a szomszé­dos tengődlek ide jártak va­sárnaponként templomba, azt az utat ma is Miseútnak ne­vezik. Bizonyos értelemben még most is központi helyen van a mi falunk, ha a lélek- száma csökkent is. Hétszáz alatt van a falu lakóinak a száma. 1935-ben ezer fölött — Észre sem vettük az utóbbi éveikben az aratást... Emlékszem, annak idején, amikor az első arató-cséplő megjelent itt, az emberek ka­szával a kézben körülvették a gabonatáblát, és azt mond­ták, hogy ők bizony nem en­gedik át ezt a munkát a kom­bájnnak. Ez 1959-ben volt. —. — - ■ A tanácselnök, a tsz-elnök és gyakori témája: mit lehetne Mégiscsak engedték, és már évek óta nem aratunk kézzel... Az utcát járjuk. Kitárulko­zik előttünk a megújhodó, szépülő-gazdagodó falu. Itt nagy dolgok ki tudja mikor történtek utoljára — hétköz­napokon, hírverés nélkül lép előbbre Kánya. Közvetlenül a felszabadulás után kaptak villanyt; azóta korszerűsítették az iskolát, 'melynek a földszintjén könyv­tár kapott helyet. Művelődési ház épült, autóbuszvárókat lé­tesítettek; állandóan növekszik a szilárd burkolatú járda hossza. Az embereket va­sárnaponként Igalba autóbusz viszi fürdeni, és nyaranta még arra is jut idő, hogy egy-egy jutalomkirándulást szervezze­nek a legjobban dolgozó tsz- tagok számára. Ha a községről van szó, mindenki összefog: a tsz-fogatoklkal, gépekkel, az iparosok a szaktudásukkal igyekeznek előbbre vinni a falut. Nagy dolgok nem történnek itt, de kicsinyek mindennap. S ma azt mondják: lesz még Kánya olyan népes, mint har­minc-harmincöt évvel ezelőtt volt... ^ Régebben csak az orvosnak volt autója, most majd egy tucatra valót számolunk össze És még valami, ami »belső* fejlődésként említenek: az új házakban a fürdőszobát nem éléskamrának használják már, hanem rendeltetésének meg­felelően — föltéve, ha kádat is sikerül beszerezniük. A felszabadulás még vág}’ 00— sony-hamvas gyümölcs, ha távolról rovar közeleg ... És amikor az ág-lcarok az első termést ringatták, mikor már ott állt a ház a lombten­ger közepén, előtte rózsák nyíltak és mackó komondo­rok hancúroztak — az Em­ber elment. Nem ízlelte töb­bé a leves gyümölcs illatát, zamatát, nem járt többé vizs­gálódó törpengéssel az ele­ven zöld sátrak alatt, nem hajolt le, hogy barátságosan megveregesse a komondor bozontos fejét. Elment. Szív- szoritó csendességgel itt­hagyott mindent. Pedig azt hitte valamikor, hogy már egészen egy ezekkel a gyü­mölcsfákkal ... De a fák más törvények szerint élnek. A dermedt télre tavaszok kö­szöntének, s a virágba boru­lás után bársonyos-hamvas gyümölcs érik az ágakon. Az Ember erről nem tud semmit. Ö valósággá álmodta álmát — és elment. Állok a tetőteraszon. Lenn a földön komondorok vihán­colnak. Zöld lombsátrak ku­porognak egymás mellett. Az ág-karok most dédelgetik álomba pirosló, szép gyü­mölcsüket ... És a ház előtt ott pompáz­nak, s minden évben újra nyílnak az emlékezés rózsái. Takácsék hosszú időre eljegyezték magukat Kányával. ; a párttilkár beszélgetésének még tenni? 70 szalmatetős házat talált Kányán, ma mindössze há­rom-négy akad. Gróf Jenő és mások — amelyik családból többen dolgoznak a közösben — már lebontották, átalakítot­ták a régi házat, s az újak a falu büszkeségeivé váltak. Kadosa Jánosék házát még zsúp feűi. Két éve jöttek át Bábonymegyerről Kányára. De a régi falak között gáztűzhe­lyen sül a palacsinta... — Én már nem mennék vissza Bábon ymegy erre, ne­kem tetszik Kánya — mond­ja a fiatalasszony, s hozzá­teszi, hogy amint összevon a szükséges pénz, ebből a ház­ból is újat varázsolnak. És egy zsúptetős házzal ismét ke­vesebb lesz Kányán ... T ákácsék új épülete he­lyén ugyancsak szal­mafedelű ház állt. A mostani három évvel ezelőtt készült el, körülbelül 300 000 forintjukban van. Négyen dol­goznak a közösben: idősb Ta­kács János és a fia, meg a két asszony, tavaly összesen 1300 munkaegységet teljesítet­tek. Ennek alapján jelentős területű háztájira jogosultak. Jószágot hizlalnak — az idén már eladtak két hízott bikát, meg hét hízott sertést — s most is tele az istálló meg az ól. — Sokat dolgozunk, de meg is van a látszata — mondja az idősebb Takács. Mindkét férfi az állattenyésztésnél dol­gozik, az asszonyok a növény- termesztésben találnak mun­kát. — A falu végén szület­tem, szalmatetős házban — folytatja. — Igaz, most olyan a munkám, hogy nincs ünnep­napom, és hajnali háromkor kelek... De ha körülnézek, jói érzem magam. Néhány év múlva autót vehetünk a fia­taloknak. — Ez a szép ház, úgy ér­zem, egyúttal vallomás is. Vallomás arról, hogy nem kívánkoznak el innen, hogy szeretik ezt a falut — .mon­dom. ' Takácsék egymásra néznek és mosolyognak. — Így van ... A mezőről asszonyok siet­nek hazafelé. Takácsék háza előtt japán akác virágainak sárga szirmai hintik be a jár­dát. De virág díszük majdnem mindegyik udvarban. Még ott is. ahol kitették az ablakba: »Ez a ház eladó!«. .. Bárki veszi is me? hamarosan ott­hon érzi ma' 'agát Kányán, mint ahogyan Kadosáék és Tákácsék is ezzel a hellyel, ezzel a faluval jegyezték el magukat. Hernesz Ferenc Vörös Márta A falu arculata mindig változik. Takácsék SOMOGYI NÉPLAP I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents