Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-09 / 156. szám
A MŰFORDÍTÓ A MŰFORDÍTÁSRÓL Beszélgetés Papp Árpáddal Középiskolai tanár, tíz éve fi Kaposváron. Német, orosz, olasz műfordításait több irodalmi folyóirat is közölte, majd 1964-től sorra megjelenő újgörög műfordítás-kötetei keltették fel a szakmai körök és az olvasók figyelmét Jannisz Ritszosz: Holdfény-szonáta; Kövek (antológia); Kazantzakisz: Zorbász, a görög; Mirivilisz: Élet a sírban, továbbá A ló meg a repülőgép (antológia) című kötetekben jelentek meg fordítását Legutóbb pedig Kam- banelisz Mauthausen című dokumentum-regényének, az ünnepi könyvhét egyik kiemelkedő sikerű kötetének volt a társfardítója. Meghitt beszélgetést folytattunk a Mauthausen fordítójával a műfordításról és az elmúlt évek munkájáról. — A műfordítás szellemi értékek cseréje: a műfordító pedig különböző kulturális hatások közvetítője is két nép között a maga alkotó munkájával. Mi indította arra, hogy éppen az újgörög irodalom közvetítésére vállalkozzék? — Magyar—latin szakosként négy évig tanultam ógörögöt Ismert a görög kultúra helye és szerepe az európai művelődéstörténet kibontakozásában, a görögség újkori sorsa — a több évszázados alávetettség, a nagymérvű szétszóródás — azonban kevésbé. Azon gondolkoztam: vajon hogyan látják ők saját magukat? S lényegében ez volt, nagy szellemi mozgalmuknak, amely a harmincas években bontakozott ki, alapvető eszmei célkitűzése is: Hellász fölfedezése. Mit fedeztek fel? Egy nagyon szegény, az európai fejlődéshez képest elmaradott Görögországot Ez a fölfedezés a mozgalom polgári radikális, haladó költőiben is különböző érzelmeket váltott ki. Némelyeken úrrá lett a tragédia-érzet; egyesek a -régi dicsőségen-« keseregve a Nagy-Görögország ábrándjának bűvöletébe kerültek, mások szerint: szembe kell nézni sorsunkkal, hogy változtatni tudjanak rajta. Mindez sajátos problémákat sejtetett Izgalmasnak éreztem őket és azt is, hogy miért nem beszélünk róluk, jóllehet Magyar- országon több ezer volt partizán, görög emigráns él 1949 óta. — Hogyan kezdődött műfordítód munkássága? — Kardos László műfordítói körében az egyetemen. Később francia irodalmi folyóiratokban, elsősorban Aragon lapjában, a Les Lettres francaises-ben olvastam értékelést a mai görög költészetről. Tulajdonképpen ez adott ösztönzést A budapesti görög kolónia könyvtárából kértem köteteket ott ismerkedtem meg a hazánkban élő görög íróval, D. Hadzisz-szal is. Az első nagy lélegzetű újgörög vers, melyet 1963-ban lefordítottam, Ritszosz költeménye a Makronizosz szigetére deportált görög szabadságharcosokról. — Ügy tudom, a mai görög nem érti meg Aiszikhü- losz, Szophoklész és Euripidész nyelvét. A műfordításhoz pedig biztos nyelvismeret, ezenkívül széles körű tájékozottság szükséges az illető nép gazdasági, társadalmi és politikai viszonyaiban; a műfordítónak otthonosnak kell lennie az illető mű történelmi-kulturális atmoszférájában is. Mindezt hogyan sikerült elsajátítania? — Eleinte segédeszközök hiányában francia—újgörög szótárból és nyelvkönyvből tanultam. Az ógörög nyelv ismerete viszont nagy segítség, hiszen a mai görög nyelv alapja. Tehát kezdetben autodidakta módon ismerkedtem mindennel, ami hozzáférhető volt a mai görögséggel kapcsolatban. Az eredmények ösztönöztek, és támogatókra is találtam: az Akadémia hároméves ösztöndíjat adott. Persze, sok mindent csak ott, a helyszínen lehet igazán éljük a döntésig: ezt vagy mást fordítson-e le magyarra? A műfordítónál milyen összefüggés van ihlet és alkotó folyamat között? — Ha a költészet a legteljesebb értelemben vett valóság sajátos gondolat- és képrendszerben történő újjá- teremtése, akkor a műfordítás esetében is ide kell eljutnunk: a valósághoz. Ha egy elolvasott mű valóság-esztétikuma nem ragad meg eléggé, ha első olvasásra nem jeThcodoráklsz négy dala kötődik a Mautliausen-regényhez. megismerni. A művekben gyakran megjelenik a görög táj. Ennek a sajátos szépségét, a görög ember belső, lelki alkatát a műfordítónak tartalmi-formai hűséggel kell visszaadnia. Ami a tájat és az ott élő embereket illeti, ma is csak közvetett élmény nekem. Két éve lehetőségem lett volna egy hathónapos görögországi tanulmányútra. A katonai puccs előtti napokban hagyták jóvá ... Most egy ciprusi, ugyancsak hathónapos ösztöndíjra kaptam ígéretet Addig azonban ami a teljességből hiányzik — az hiányérzet marad — Papp Árpád neve alatt verseket is olvashattunk. Egy költemény születésének előfeltétele a költő egy bizonyos élménye, gondolata, érzése — lelkiállapota. Hasonló-e vagy alapvetően különbözik a műfordító élménye, lelkiállapota, amellyel vagy amelyben lent számomra élményt, valószínű, hogy nem választom műfordításra... Ehhez is tehát elsősorban az eredeti mű Igazságélménye, valóságfedezete szükséges, amely a műfordítóban érzelmi, esztétikai hatást: élményt kelt. Bonyolítja azonban ezt az élményt az, hogy az eredeti mű valósága egyedi. Másképpen nem lehet és nem szabad — de ugyanúgy lehetetlen is — megfogalmazni. A műfordítónak viszont tiszteletben kell tartania azt, amit valaki már sajátos eszközökkel megfogalmazott. A műfordítás alkotó ihlete ennyiben bonyolultabb az eredeti versénél, a csak magamon szubjektív módon átszűrt valóságnál. Voltaképpen dialektikus folyamat ez, amelyben a választás szabadsága a műfordítói alázattal párosul. — Ezek szerint a költő és műfordítója között — éppen a választás szabadságából következik ez — van az esetek többségében valamilyen alkati-világnézeti rokonság? — Igen, van ilyen alkati rokonság, hiszen a döntéskor azt kell éreznem, hogy »-igen, én is igy vagy csaknem így fejeztem volna ki ezt a gondolatot ...« Különösen érzem ezt Jannisz Ritszosznál, aki szocialista alkotó, emberi helytállása is példaszerű, és legnagyobb kortársaihoz — Nerudáihoz, Lorcához, Nezválhoz, Aragonhoz — mérhető. — Mirivilisz Élet a sírban című regényét egyedül fordította le. Ennek kivételével csaknem valamennyi megjelent újgörög antológia, prózai és verseskötet több műfordító munkája. A Zorbász- regény és a mostani Maiut- hausen-kötet pedig társfordítóval készült. Mi a közös fordítások magyarázata? — Amikor Mirivilisz regényén dolgoztam, megérkezett a Zorbász is; közben a Kövek című antológia is készült, és megkezdtük a Zorba-film szinkronmukáit is. Sürgetett az idő, ezért megkértem Sza- ■ bó Kálmán barátomat, társulj unk a regény fordításában. Hasonlóképpen alakult legutóbb is, Kambanelisz regényénél. Ilyenkor a társfordítók — mindegyiknek alaposan ismernie kell az egész regényt — megegyezéssel kettéválasztják a munkát S amikor végeztek »egységesítik« a fordítást Vagyis kölcsönösen átnézik és ellenőrzik egymás munkáját közösen megbeszélik a neveket a visszautalásokat. Így is becsúszhat hiba: Egy szerb női nevet például Szabó Kálmán a Zorbász első felében görögös fonetikával írt. én pedig a szerb hangzást követtem a második részben. Ezt a regény II. kiadásában helyesbítettük. — Tervei? — Terzakisz Izabella hercegnő című Bizánc-kori történelmi regényének fordításán dolgozom. Ez kb. másfél éves munka. Készül továbbá az újgörög irodalom kis tükre, amelyben az »új költészet« második és harmadik költőgener árióját mutatom be. — Milyen fordításai jelennek meg a közeli jövőben? — Nyomdában van az Akadémiai Kiadónál készülő Világirodalmi Lexikon első kötete, ennek egyik főmunkatársa vagyok; továbbá az Eposzok könyve és a Makro- niszosz—Burgas—Cape Town című antológia, melyet a Móra Könyvkiadó jelentet meg. W. E. NYITOTT ABLAK ■o T *< -c (Vágó János rajza) ECV LÁDA SÖR Nyaralóhely. A kertekben elevenség, a táj kovácsolásoktól zeng, mindenütt magánépítkezés. Autók féllábbal a járdán. A tulajdonosok — tréningruhában, atlétatrikóban, szemellenzős vászonsapkákban — tevékenységi láztól buzognak. A kezükben ásó, kapa, nyesőolló, gereblye. Szombat-vasárnap kirázzák magukból, mint valami porzsákból, a főváros hétre való nyűgét Legalábbis így gondolják, s itt a szennyezetten, kéktiszta levegő alatt terül el álmaik romantikus földje, hol nincs fúrás és nincs gyűlölködés, se csalás, se hamisság, se mószer; ártatlanság honol és béke, és jóakarat és nyugalom. Efféle várakozásokkal bontja a régi kőoszlopot az új telektulajdonos. S minthogy a közút széles szegélye is telkéhez tartozik, kíjebb tolja a kerítést A szegélyen az utcai nyomókét Azt hogyan tolja arrébb? Arra jön a víztársulat alkalmazottja, épp kapóra. Mint szakértőtől kérdi az új telektulajdonos, hogyan kéne a kutat eltolni? — Eltolhatom — mondja az alkalmazott Bistey András: Éjszakai ügyelet Az asztalon régi újság “ hevert. A nappali ügyeletes hagyta itt. Felvette és az utolsó oldalra lapozott. »Letartóztatták a kémkedő klinikai főorvost«. — Már olvasott az esetről, de most újra átfutotta. Ajtónyitás riasztotta fel. Széles vállú, kövér törzsőrmester állt a küszöbön. Kezével a sapkája felé bökött, inkább csak jelezte a tisztelgést. — Jelentem, egy gyereket hoztam. — Miért? A törzsőrmester köhintett. — Azt mondta, hozzam be. Egy pillanatig mind a ketten hallgattak. A törzsőrmester bizonytalnul nézett rá, zavartan hunyorgott. Lassú beszédű, komótos ember volt, az a típus, amelyik nehezen ért meg valamit, de ha megértette, egész életére az agyába vésődik. — Miért hozatta be magát a gyerek? — Nem tudom. Azt mond- tq, betöri a kirakatot, ha nem hozom be. — Hol van most? ’ — A folyosón. ..agj' . ; A fiú egy pádon ült és bóbiskolt. Amikor megálltak mellette, felriadt. A gyenge világítás összemosta az arcvonásait, közel kellett hajolni hozzá. Tizenhat-tizenhét- évesnek látszott. — Hogy hívják? — Kiss Árpád. — Hány éves? — Tizennyolc. — Foglalkozása? — Most érettségiztem. — Miért jött ide? Megvonta a vállát. — Ivott? — Nem. Nyugodtan, türelmesen ült a pádon. Az alhadnagynak fel sem tűnt, hogy nem állt fel, amikor beszélni kezdtek. A törzsőrmester az ajtófélfának dőlt, és mosolygott. Elégtételt érzett, amikor látta az alhadnagy tanácstalanságát. — Hol lakik? — Nagykátán. — Minek jött ide? — Dolgozni. — Hol dolgozik? — Nincs munka. — Hogyhogy nincs? — Nekem nincs. — Miért? Ny A fiú felállt, lépett ué- “ hányat, Erősen sántított, minden lépésnél nehézkesen oldalra dőlt. Néhányszor végigment azon az öt méteren, oda-vissza. — Itt a városban hol lakik? — A Csokonai téren. A nagybátyáméknál. — Ügy gondolta, hogy mi szerzünk munkát magának? — Nem tudom. — Mit akar? Beszélgetni jött ide? — Nem akartam hazamenni. Akkor láttam meg... A törzsőrmester felé mutatott — Miért nem akart hazamenni? — Ma sem találtam munkát — Fél a nagybátyjától? — Nem. — Itt nem maradhat A törzsőrmester felé fordult — Megnézte a személyi igazolványát? — Igen. Rendben van. A fiú köszönt, és döcögve elindult az ajtó felé. — Jóéjszakát. Visszament a szobába, de nem ÜU le az sztalhoz. A törzsőrmester lekisérte a fiút a kapuhoz, és most a pihenőbe akart menni. Nyitva volt az ajtó, az alhadnagy hangja megállította az előszobában. — Törzsőrmester elvtársi Megállt az ajtóban. — Tessék. — Mit gondol, miért kísértette be magát a fiú? — Biztos bolond. Nem szívesen beszélt, ügy látszott, hogy feszélyezi a közöttük levő korkülönbség. Magában nem fogadta el felettesének az alhadnagyot, aki a fia lehetett volna. Minden mozdulatával hangsúlyozta, hogy csupán a szolgálati fegyelem miatt tartja tiszteletben ezt a viszonyt. — Mégis ... miről beszéltek, amíg jöttek befelé? — Nem beszéltünk. — Nagyon magányos lehetett ... A törzsőrmester nem vá- “ laszolt, s az alhadnagy hirtelen úgy érezte, hogy valami ostobaságot mondott. Meg akarta magyarázni, de belezavarodott és elvörösödött. t-m Beszélni akart valakivel ... azt gondolta, hogy ki fogják hallgatni... A törzsőrmester egy darabig várt még, de az alhadnagy nem mondott mást, így hát összeütötte a sarkát. — Kérek engedélyt a távozásra. — Nagyszerű, és mit kér érte? — Egy láda sörért eltolom. A víztársulat embere jól értesült Tudja, hogy nem kér lehetetlent Az új telek- tulajdonos gebines egy árnyékos pesti mellékutcában. — Rendben — mondja a telektulajdonos! S már ki is számította, milyen olcsó ez a szomjas munkaerő; egy százasban sem lesz neki. — Fogjon hozzá. S miként tavaszidőben a friss vízszagra gyűlnek a kút szájához a darazsak, akként sokasodik a segítség a láda sör hírére a kút körül. Három csákány kér már helyet; össze-összeakadva, egymásnak koccannak a szűk helyen. Kisvártatva elhallgatnak a csákányok, s a víztársulat alkalmazottja harmadmagával vakarja fejét a telektulajdonos színe előtt — Baj van. — Kevés a láda sör? — Kevés bizony. Vagy lesz két láda, vagy hozzá se fogunk. — Az előbb egy is elég volt. — Igen, de akkor még nem tudtuk, hogy ott vezet a telefonkábel. Hihetetlen bár, de való: a telefonkábel a kút tövében van. Az új telektulajdonos saját szemével is meggyőződik róla. — Hát jó — mondja, és sejti már, hogy miként a telket a romantikát sem adják ingyen. Csengnek, bongnak a csákányok egy darabka ideig. Négyen vannak már. És a telektulaj a kert végiben már hallja is négy közül a negyediket, a nagyhangút. — Tegyen le öt kilót és hozhatja a lábasát. Rövidesen ott állnak előtte. Már a fejüket se vakarják, csak a negyedik túrja az orrát. — Hat kiló, főnők — mondja —, ez nem megy kevesebbért A tulajdonos érti, miről van szó, otthonos e nyelvezet minden ága-bogában, a ge- binpincéből. De hat pirosat nem fizet, — azt nem! — A szennyvíz is ott vezet — mondják. Ez se mese, ez is való. Az új telektulajdonos megbizonyosodott hogy a világ errefelé is éppen olyan valóságos, mint Pesten. Nyoma sincs benne a romantikának. — Nagyszerű — mondja éppen ezért otthonosan. — Eltolatom a kutat hivatalos úton. Szebercnyi Lehel SOMOGYI NÉPLAP 1968. Július 6. B
