Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
Körzeti orvosok Somogybán is megalakult a Magyar Általános Orvosok: Tudományos Egyesületének megyei szervezete. Programja az érdekvédelmen túl a körzeti orvosi tevékenység javítása, a szakmai továbbfejlődés, a tudományos munka. Érmek szolgálatában áll saját szaklapjuk, a körzeti orvosok új hetilapja, a Medicus Universalis. A megyei szervezet első kerekasztal-beszélge- téséfc a nagyatádi tudományos ülés keretében tartotta meg. Erről szeretnénk néhány reflexiót felvillantani. A kerekasztal-beszélgetés a körzeti orvosi tevékenységről folyt, arról, hogy ez a munka három tényezőt foglal szerves egységbe: a betegség megelőzését, gyógyítását és a beteg helyzetét. A körzeti orvos idejének jelentős részét éppen ezeknek a problémáknak — a beteg családjához és a társadalomhoz fűződő kapcsolatainak, s ilyen természetű konfliktusainak — a felderítése, feloldása köti le Nagyabb ösz- pzecsapásokat, családi tragédiákat képes megelőzni a körzeti orvos, ha idejében felismeri a pszichés problémák közvetlen indítékait. Ezt a három tudományágat tehát egy időben és teljes egészében a saját tudására, a saját döntéseire utalva gyakorolja. Munkája minőségét — ahogy a tanácskozás vitaindítója is meghatározta —, ez orvos szakképzettsége és emberi magatartása; rendelőjének anyagi és technikai fölszereltsége, valamint az egészségügyi szervezés mindenkori helyzete határozza meg A vita e három összetevőről bontakozott ki. Megállapították: az egyetemi oktatás — magas szintű elméleti képzés mellett — a körzeti orvosi felkészítésben nem eléggé gyakorlati jellegű, és sok célszerű módosításra volna szükség az orvos továbbképzés jelenlegi rendszerében is. Különös tekintettel arra, hogy ma egy friss diplomás kezdő orvosnak — tehát minden különösebb gyakorlat nélkül is — lehetősége van megpályázni és elfoglalni egy megüresedett orvosi körzetet. Ezzel kapcsolatban. a tudományos egyesület somogyi szervezete állást foglalt abban, hogy a körzeti orvosi tevékenység — szakma. Tehát helyes volna hazánkban is bevezetni a körzeti orvosi szakvizsgát, amely szakorvosi képesítést adna körzeti orvosainknak. Különösen sokan felszólaltak a körzeti orvosi rendelők anyagi és technikai fölszereltségének, a helyi tanácsi igazgatás irányító munkájának kérdésében. Megyénkben igen sok rendelőhelyiség fölszerelése elavult, korszerűtlen, hiányos. Egyik járásunkban öt közül csupán egy körzeti orvosnak szerelték be lakásába a telefont. Jóllehet ez nem egyéni és főleg nem kényelmi érdeke az orvosnak, hanem három-négyezer ember javát, biztonságát szolgálná. A megyei tanács a múlt évben megtárgyalta a megye egészségügyi helyzetét. Határozatot hozott egyebek közt a körzeti orvosi rendelők fölszereltségének, anyagi utánpótlásának decentralizálására. A helyi tanácsok kezdeményezését, segítőkésziségét azonban semmiképpen sem nélkülözhetik az orvosi körzet dolgozói. A kétnapos tudományos tanácskozáson részt vett dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter. Felszólalásának néhány gondolata — azt hiszem — mindannyiunkat érint. Mélységes tiszteletéről biztosította a körzeti orvosokat az egész társadalom javára végzett munkájukért, amelynek jellemzésére csak egy példát hadd idézzünk: ebben az országban évente körülbelül 40 —50 millió beteg fordul meg körzeti orvosi rendelőkben. Mintegy 5—10 százalékuk kerül tovább a szakrendelésekre és a különböző gyógyintézetekbe. Közismert, hogy az intézeti ágylétszám országosan kevés. Ha a fenti százalékos arány a körzeti orvosi beutalások növekedésével emelkedne vagy megkétszereződne, a beutaltak szakorvosi, illetve intézeti ellátásáról országos méretekben nem tudnának megfelelően gondoskodni. A tudományos szervezet célkitűzésének és jelentőségének ismeretében meggyőződésünk, hogy tagjai a megye 133 orvosi körzetében és a szervezeti életben egyaránt sikeresen munkálkodnak majd a jobb betegellátás, a szocialista egészségügy szolgálatában. Ennek a törekvésnek fontos eseménye volt a körzeti orvosok első tudományos szervezetének megalakulása és kerékasztal-konferenciája Somogy megyéiben. W. E. VITATKOZUNK igénytelenséggel Hétfőn este a rádióban a beatzenéről, a könnyűzene szerepéről, hovatartozásáról rendeztek vitát a Különleges tudakozó című adásban. Sok érdekes kérdést és választ hallhattunk. Egy mondat, egy gondolatsor vagy talán egy befejezetlen gondolatsor azonban arra késztetett, hogy tollat fogjak. A vita egyik részvevője (ha jól megjegyeztem, éppen a könnyűzene szakembere) ugyanis azt mondta: minek vitatkozunk annyit a könnyűzenéről? Állandóan bírálják a kritikusok, olyan kritikusok, akik csak átruccannak a könnyűzene területére. Az országban mindenki ért a könnyűzenéhez, lassan jobban, mint a futballhoz. Pedig a könnyűzenét nem lehet a drámák mércéjével mérni, mert az nem művészet, az egyfajta kikapcsolódás, kedves játék, nem tartozik semmiféle kategóriába, »nem része a művelődéspolitikának", nem tölt be különösebb funkciót a művelődési életben, pusztáin és kizárólag felüdít, szórakoztat. Ne bántsa mindenki a táncdalokat, a slágereket, hiszen azok mindig is ilyenek voltak; kicsit bárgyúak, kicsit banálisak. mert nem akarunk velük semmit elérni, csak szórakoztatni Vártam, valaki majd csak válaszol, vitába száll az elhangzottakkal. De nem. Pedig helyreigazítanivaló akad bőven. Először is: művészet vagy játék? Helytelen lenne bármelyiket kijelenteni. A rádió vendégei is ezzel a két kifejezéssel vívtak csatát, ahelyett, hogy közös nevezőre jutottak volna a tartalmasabb köny- nyűzene érdekében. Művészet? Vannak művészi értékű könnyűzenei a’kotások (gondoljunk csak a sanzonokra vagy a napjainkban oly népszerű polbeatre — és vannak semmitmondó, olcsó dalocskák. Játék? Ez a fogalom is sok mindent takar. Egy játékot is lehet élvezetes, művészi fokon bemutatni. Nem is itt a baj. Inkább ott, hogy ezt a játékot valóban sokán játsszák. Sajnos, tucatjával sorolhatnánk azokat a slágereket, táncdalokat, amelyek nemcsak művelődési céljainkat nem szolgálják, de még a magyartanárok nagy nehezen elért eredményeit is romba döntik. De hogy igény se legyen a jóra, ez mondhatnám felháborító. A könnyűzene az, amelyre ma és mindig is a legfőbben, a legjobban és a legkisebb energiabefektetéssel odafigyelnek. Szabad-e ezt a lehetőséget kihagyni? Vagy már sosem lépünk ki a »rozsda lepte emlékek« közül? Nem kellene inkább ezt. az emberekhez egyik legközelebb álló műfajt kamatoztatni? Nem kellene éppen ezzel fontos kérdésekre ráirányítani a figyelmet? Visszatérnék itt a pol- beathez, amellyel a szerzőknek éppen az a célja, hogy társadalmunk valamilyen izgalmas, mindenkit érintő kérdésére rávilágítsanak. (Egyebek közt: a művelődéspolitika szolgálatában is.) Nem könyvekkel, nem tudományos fejtegetésekkel, hanem közérthető nyelven, könnyed, dalos formában. Példázódhatnék a rangosabb beategyütteseik törekvéseivel is. Ha az Hlés együttes sikerre vitte a többi között a Ne gondold azt, hogy tiéd a világ című komolyabb című gondolatot tartalmazó számát, s hasonlók napról napra születnek, akikor miért fél a könnyűzenei piac? Jó, játsszunk. Legyen játék. De azért nézzük meg, vizsgáljuk meg. hogy mit adunk az embereknek játék gyanánt. S ne vonjuk el a táncdalokkal az ízlésformálás fontos kérdéseiről, feladatairól a figyelmet, hanem játékosabb, könnyebb formában segítsük azt. Egy műnek a hatását az emberekre nem a mű kategóriája dönti el, hanem a milyensége. Használjuk ki az egyszerűbb lehetőségeket is a nagyobb célok megközelítése érdekében. A könnyűzene szakemberei pedig ne sértődd jenek meg a kritikáért.- Vagy végképp jelmondatukká választották a közismert slágert: »Mi ebből a tanulság, abszolúte, semmi..."? Legyen tanulsága a köny- nyűzenének is, akarjon formálni, nevelni. szemléletet alakítani: hiszen a játékkal is lehet ez a célunk. Bán Zsuzsa Kommunista képviselőnő Venezuelából A .'.ncs egyetlen rossz \Jmß szavam sem a német v ~ posta ellen, de azért.„ ... de azért jó lenne tudni, miért mindig az én telefonom cseng, ha valaki a Tejközponttal akar beszélni. Talán a vezetékben van a hiba. A Tejközpont száma 2808, az enyém pedig 2809 — és folyton csöng. Az is lehet, hogy valahol meglazult egy kis csavar. S most megint csöng __ — Itt Wiener beszél — szólok bele. — Itt a 309-es számú élelmiszerbolt — jelentkezik egy női hang, aki a nevemet vagy egyáltalán nem vette tudomásul, vagy úgy vélte, hogy a Tejközpontnál dolgozik egy ilyen nevű kartárs. Panaszosan folytatta: — Kérem, ma egyáltalán nem szállították nekünk túrót! — Tudok róla. — És miért nem? — Kisasszony — jegyeztem meg —, milyen alapon szállítsak én önöknek túrót? — De hát minden reggel önöktől kapjuk! — Kérem, még egyszer, ki beszél ott? — Már mondtam: a 309- es számú élelmiszerbolt — szólt a nő most már emeltebb hangon. — És az hol van? — kérdeztem. — A Gartenstrasse 18-ban. Tudja azt maga nagyon jól. — Ja úgy — válaszoltam —, a Gartenstrasse 18-ban, és maga az a kis szőke... Ralph Wiener: Téves kapcsolás — Nem, én fekete vagyok — szakított félbe beszélgető partnerem —, de ez nem tartozik a tárgyhoz. — Nagyon téved, kedves kisasszony — intettem le. — Túrót ugyanis mostanában csak szőkéknek szállítunk. Talán szőkíttesse ki a lófarok frizuráját és akkor majd meglátjuk... — Ott valóban a Tejközpont beszél? — kérdezte a hölgy most már elbizonytalankodva. — Nem — közöltem vele —, itt az Egyesült Göngyölt- hering Művek. És egyébként még egy kis gyógyvízkúrát is ajánlhatok ... De ekkor már a partnernőm letette a kagylót. Elgondolkodtam. Tulajdonképpen bosszantó, hogy mindig én vagyok a téves hívások áldozata. Nem kellene valamiképp bosszút állni azon a kilazult csavaron, és megfordítani a dolgokat? Például ifjúkori szerelmemnek, Lilának 2027-es a telefonszáma, a Technika Házáé pedig 2028. Feltárcsáztam Lilo számát. — Jó reggelt — szóltam a kagylóba. — Itt az ALÓ Művek. Ma küldünk önöknek két darab tévékészüléket. Át tudják venni? Lilo nyilván nem készült erre. Egy darabig válaszolni sem tudott a csodálkozástól, aztán dadogni kezdett. — De hát... miért éppen kettőt? És azonkívül... — Azonkívül kapnak még tizenkét rádiót — mondtam ellentmondást nem tűrő hangon —, három magnetofont és hét... — Kedves uram — szakította félbe Lilo a felsorolást —, én nem vagyok a Rosemarie! Es ha azt hiszi, hogy a nevetséges ajándékaival elkápráztat, akkor nagyon téved. Különben is menyasszony vagyok. — Kérem, hát nem a Technika Háza? — kérdeztem én. Akkor megszakadt az ösz- szeköttetés. Őrület, nem? Ily módon kellett megtudnom, hogy Lilo menyasszony. Fogtam a telefonkönyvet, nézegetni kezdtem. Mutzig egyháztanácsos száma 2336, a Traut- wein balettiskoláé 2337. Tárcsáztam. — Mutzig — jelentkezett egy kemény, férfias hang. — Jó napot! — mondtam. — Itt az Orion Revüszínház. Küldünk önhöz két fiatal táncosnőt továbbképzésre. De először vizsgálja meg az alakjukat. — Hogyan, kérem? — hü- ledezett az egyháztanácsos. — Meg kell vizsgálnia, hogy az alakjuk megfelelő-e? — ismételtem. — A lábuk tökéletesen rendben van, de ott följebb ... Na, tudja már azt maga jól. — Igen, de kérem... — a tanácsnok hangja érezhetően remegni kezdett. — Én igazán nem nagyon foglalkoztam ilyen fiatal hölgyekkel ... Micsoda kísértés! — majd hozzátette: — Rendben van, jöhetnek! Első győzelmem után boldogan tettem vissza a kagylót. Most már csak Leopold barátom maradt hátra. Az ö száma 2807. Milyen érdekes véletlen: ugyanis, mint ismeretes, a Tejközpontté 2808. Az övé egy számmal kisebb a tejeseknél, az enyém meg eggyel nagyobb. Elszántan tárcsáztam Leo- poldot. A 2807-et. Jelentkezett. — Jó reggelt — rikkantottam. — Kérem szépen, mi történt a tejszállítmányokkal? önöknek 30 liter tejet és 25 font túrót kellett volna küldeniük a címemre! Talán elfeledkeztek róla? Egy félórán bélül most már itt legyen, megértették? Es kérek még 8 tábla vajat is. Leopold, úgy látszik, belement a tréfába. — Igenis kérem, hova küldjük mindezt? — kérdezte. — Természetesen hozzám, tökfej — szóltam és bemond- tam a nevemet és címemet. — Rendben — felelte tömören Leopold, és letette a kagylót. Egy félóra múlva megérkezett az áru. Ugyanis véletlenül valóban a Tejközpont volt... (Fordította: Zilahi Judit) — Szerbusztok’ — mondja Argelia Laya Martinez venezuelai asszony, aki a rövid magyarországi útjából három napot Somogybán töltött. Argelia Laya asszony mindig mosolyog, egyforma kedvességgel üdvözöl mindenkit, a kérdésekre pedig készségesen válaszol. Arcán nyoma sincs a megtörtségnek. Azt mondja, néhány pillanatra sikerül el-elterelni gondolatait az otthon hagyott bajokról, nehézségekről. Esténként viszont hasító fájdalommal nyilai tudatába: »Vajon nincs-e valami baj otthon? Nem terveznek-e maroknyi népük ellen újabb akciót az amerikai imperialisták?« Argelia Laya a Venezuelai Kommunista Párt tagja, s a párt parlamenti képviselője. Május 31-én jött el hazájából. Először a Szovjetunióba ment, részt vett a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásán, majd Helsinkiben a nők világtalálkozóján, azután pedig Romániába látogatott. Hazánkból Bulgáriába, majd ismét a Szovjetunióba megy. Látogatásain mindig szorgalmasan jegyzetel. »Minden hasznos dolgot szeretnék elvinni népemnek, mert a szocialista országok tapasztalatait jól tudjuk kamatoztatni.« Amint beszélgetünk, kortyol egyet a gőzölgő kávéból, s kissé szomorkásán mondja: " Sajnos, nekem arra nincs módom, hogy kedves vendéglátóimat visszahívjam. Pedig olyan erős kávét főzök, s olyan nagy pohárral adok, hogy azután senki nem asitozik. — Szeretném, ha mondana valamit a magánéletéről. — Arról nem sokat tudok mondani, mert szoros értelemben vett magánéletem szinte nincs. Férjemmel és három fiammal Caracasban élek. Férjem a Litorál kerület párttitkára, s a központi bizottság tagja. Legkisebb fiam tizenhárom, a középső tizenkilenc, a legidősebb huszonhárom éves. A két kisebb fiam ifjúsági szervezetben tevékenykedik, a legidősebb pedig tagja a kommunista pártnak. — És az ön foglalkozása? — Azzal kezdem, hogy nagyon rajongok a gyerekekért. Húrzéves koromban bölcsődében dolgoztam, s akkor iratkoztam be az egyetemre. Esti tagozaton végeztem. Filozófia, neveléstan szakos tanár vagyok. Az egyetem elvégzése után néhány évig tanítottam, egészen 1962-ig. — Nem hiányoznak a gyerekek és a tanítás? — Először úgy éreztem, hogy üres lett az életem. De ezt a kényszer hozta így, hát nem tehettem mást. 1962-ben végzett a legkedvesebb osztályom. Amikor kiírták az utolsó vizsgáikat, a kormány tudomására jutott, hogy az én neveltjeim, ezért az egész csoport vizsgáját letiltották. — Milyen a pártélet Venezuelában? 1969. április 12—2. jelentős dátum pártunk életében. Akkor adott ki kormányunk egy rendeletet, mellyel legalizálta a Venezuelai Kom-» munista Párt. működését?“ 1962-től 1969-ig illegálisan működtünk. 1962 májusában egy sikertelen kormányellenes felkelés volt Carupanó- ban. A felkelést a kormány ürügyként használta fel a kommunista és más baloldali pártok betiltására. Nagyon sok kommunistát bebörtönöztek, akiknek pedig sikerült megmenekülniük a terror elől, azok a hegyekben bujkáltak, ott találtak menedéket. Férjemmel mi is évekig éltünk illegalitásban, s a többi elvtárssal együtt úgy irányítottuk a pártmozgalmat. Több esetben fegyveres harcra is sor került. 1968-ban újjászervezték a pártot, és a sok harc eredményeként sikerült megfelelő tömegbázist kialakítanunk. A legnagyobb segítséget a fiatalok adták. Az újjászervezett oárt a választási harcokban is részt vett, s a nehézségek ellenére száztizenháromezer szavazatot kapott a kommunista párt, s öt képviselője bejutott a parlamentbe. Somogyi élményeiről beszél: — Láttam Kaposfüreden néhány termelőszövetkezeti tag lakását. Örülök, hogy az itteni emberek ilyen kulturált lakásokban élhetnek. Remélem, hogy hamarosan nálunk is megváltozik a helyzet. A mi földműveseink, pásztoraink még nyomorúságos agyagviskókban élnek, pedig földjeink nagyon gazdagok. Az a baj, hogy a föld nem a szegényeké, hanem a gazdag földbirtokosoké. Venezuela lakóinak száma alig haladja meg a hatmilliót. _ Földjeik termékenyek, természeti kincsekben — vas, o’aj — gazdagok. Lakói mégis szegényen élnek. S mi lehet a megoldás? Argelia Laya asszony szavait idézzük: — A szocialista tábor népeivel együtt kell harcolni azért, hogy legyőzzük legnagyobb ellenségünket, az amerikai imperializmust. Ha sikerül, akkor boldogan élhetünk, s mi is építhetj ük a szocializmust. Horváth Mária SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. július 4.
