Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-31 / 175. szám

Meditációk egy kiállítás müveiről HONTY MÁRTA ÉS BORS ISTVÁN A TV-GALÉRIÁBAN J úlius 25-én nyitotta meg Budapesten a Képcsarnok Vállalat Derkovits-termében, a Tv-Ga- léria állandó otthonában Új­vári Jenő, a Somogy megyei Tanács főelőadója Honty Már­ta és Bors István kiállítását A tárlatról ma este 19.30-kor egyenes közvetítést sugároz a televízió. Ennyi az esemény hivatalos nacionáléja. Magáról a kiállításról most lehetne egy tárgyilagos vagy a tárgyilagos­ság látszatát keltő, korrekt értékelést írni, és talán ez len­ne a kritikus számára a leg­kényelmesebb és a leghálá- saibb feladat Hogy mégsem ezt teszem, annak két oka van. Az egyik az, hogy a kiállított művek túlnyomó többségét már a műhelyből, a műterem­ből ismerem. Egy kicsit talán születésüknek is a tanúja le­hettem. A műtermi beszélgeté­seken az önkifejezés vajúdó folyamatát is megismerhettem, számomra tehát ezek az alko­tások nem egyszerűen objek- tívan adott műtárgyak, hanem egy egység»! művészi gondo­lat sok esetleges, szubjektív mozzanattal is befolyásolt ál­lomásai. A másik ok, hogy most magukkal a művekkel szeretném folytatni a művé­szekkel annak idején megkez­dett párbeszédet. Amikor először megláttam Bors István szobrait, Henri Moore jutott eszembe. Az ő műveit emlegetik néha po­gány kelta bálványokként. Nem a formai egyezés és — azt hiszem Bors István nem veszi zokon — nem is a mű­vészi minőség egyezése szülte ezt a gondolatot, hanem arra gondoltam, vajon a fiatal ka­posvári szobrász munkái egy kicsit nem pogány bálványok, totemek-e? Vajon magyar bál­ványok-e? Fontos volt számomra ez a kérdés, mert régi konok meg­győződésem, hogy mi csak magyar művészettel lehetünk európaiak és valóban moder­nek (a zenében Bartók és Ko­dály életműve jó példa erre a szintézisre). Bevallom, először hajlamosabb voltam keltának, inkának vagy bantunak tarta­ni ezeket a plasztikákat, aztán eszembe jutottak a székely kopjafák, a pásztorfaragók ro­vátkáit botjai. Vajon, ha az 5 anyaguk nem a fa, hanem az áttört formákat jobban »tűrő« bronz lett volna, mint Bors Istváné, nem lenne-e szembe­tűnőbb ez a hasonlóság? És mi minden történt a világban az első barbár faragásoktól? A XX. század technikai, tudomá­nyos élményét nem kell-e va­lamilyen formában kifejeznie a ma művészének? Hogy eh­Roars István: Szarkofág I. hez ma már nem elegendő a klasszikus formarend, az na­gyon is magától értetődő. Hogy érthetetlen ez a művé­szi nyelv? Valóban az, ha ugyanazt a közérthetőséget kérjük számon tőle, mint pél­dául Ferenczy István bájos Pásztorlánykájától. Az egyik kiállított plasztika, egy víz­parti térforma csúcsán egy hol­dat és egy csillagot vettem észre. Alatta olyan forma lát­ható, amely engem leginkább szélmérőre emlékeztet. Vajon egy technikai műszer és az égitestek motívumát nem ab­szurdum-e így összehozni? Ha Bors István plasztikáit rendeltetésük, szinte topográ- fiailag is megjelölt konkrét környezetükkel való összefüg­gésük szerint vizsgáljuk, egy­szeriben közérthetővé válik még oly elvontnak tűnő for­mai világa is. A vízparti tér­formákat képzeljük el való­ságos vízparton, a szabad tér­nek megfelelő léptékben — egy valóságosan létező ma­gányos vízparti fa tükörképé­vel együtt vajon nem hasonló látványélményt nyújt-e? És vajon nem jobban ember-lé- nyegű-e egy tudatosan meg­munkált, az ember mértékei szerint alakított bronz tér­plasztika, mint a természeti anyag? A kiállító terem zárt és kö­rülhatárolt világában azonban ezek a térplasztikák valóban csak korlátozottan érvényesül­hetnek. legjobb esetben mint iparművészeti tárgyak. Ezt az ellentmondást úgy látszik ma­ga a művész is érezhette, igyekezett túllépni é formák plasztikai korlátain, és a ki­sebb léptéknek jobban meg­felelő kifejezési nyelvet, esz­közöket keresett. így jutott el a plasztikai tömörítés, egy­szerűsítés végső pontjáig a Nappal és éjszaka című mű­vében. Ez a megfogalmazás valóban a végső pont, ha az anyagszerűséget, a szerkezetet meg akarja őrizni. Szép és megértése után az evidencia erejével is ható mű a Nappal és éjszaka, de ilyent csak egy­szer lehet csináni. A fejlődés szempontjá­ból biztatóbbak a fá­ból és vasból készített figurák. Bors István ezekben a figurákban nem az emberi testhez való hasonlóságra törekszik. Emlékszem, tiltako­zott az ellen, amikor az egyik alakban egy germán lovagot véltem felfedezni. Igaza volt, ugyanúgy mondhattam volna például űrhajóst is. Számára az anyag, a szerkezet hang- súlyozása a fontos, az ember­szerűség ismét lényegi és nem látszati hasonlóság alap­ján van jelen, mint ahogy az embert körülvevő tárgyi vi­lág is »emberszabású- anél­kül, hogy a vasalónak vagy a kávéfőzőnek karja nőne. Eleddig csupán Bors István munkáiról beszéltem, nem azért, mintha Honthy Márta kiállított műveit nem vettem volna észre, sőt, érzelmileg az ő művészetével tudok job­ban azonosulni. Csodáltam mindig következetességét, amellyel aránylag rövid mű­vészi pályafutása alatt ilyen egységes hangulatú művésze­tet hozott létre. Én már min­dig úgy ismertem, mint aki ezen a határozott önálló nyel­ven fejezi ki önmagát. Lehet, hogy az ő művészete számom­ra azért egyértelműbb, hatá­sába# egységesebb, mert köz­vetlenebbnek érzem benne a népművészeti indítást, egyfaj­ta különös népmeséi ihletetí- séget. Azt is belátom azonban, hogy ez a népmeséi ihletett- ség közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek éppen a ki­fejezési mód áradó, természe­tes hömpölygése miatt látszik. Hajlamosak vagyunk arra. hogy a népmesék világát azo­nosítsuk egy, talán nem is a leglényegesebb elemével, a naivitás világával, és közben megfeledkezünk szimbólumot, önálló, sajátos képi jelrend­szert teremtő mágia voltáról, hogy a valóság és a fantázia elemeiből egyfajta költői szin­tézist hoz létre, amely már nem realitás, de nem is üres képzelgés. Ez a mágia jellem­zi Honty Márta művészetét is. Felnőtteknek szóló, nagyon is felnőttes mese, amelyet az élet szeretete hat át, de ame­lyik az érzelmi viharoktól sem mentes. z a kiállítás még vala­mire felhívja a néző figyelmét: a két ka­posvári művész nagyfokú tisz­teletére a műhely iránt. Ez a műhely iránti tisztelet nyil­vánul meg minden munká jukban. Bors István bronz szobrait sajátkezűleg öntötte, és ha az technikailag meg­oldhatatlan is, hogy Honty Márta maga szője nagy méretű gobelinjeit, az ő grafikáiban, színvázlataiban is érezhetjük, milyen fontosságot tulajdonít ennek a végső műhelyfolya­matnak is. Rideg Gábor E’ Elhordták egy kolostort Egy kulturális értékeinket féltő gyógyszerész levélben bejelentette, hogy a hedrehe- lyi középkori kolostor romjait a környék egyik lakója el­hordta. és építőanyagként fel­használta saját házának épí­téséhez. A műemléképület fa­ragott köveinek ugyanígy lá­ba kelt. Visszaszállításukra intézkedni kellett; ugyanis az ilyen »-ingyen anyagra« ta­lált építő cselekedete műem­lékcsonkítás, és törvénybe üt­közik. Amit a kanizsai várkapi­tány a török uralomkor vé­delmi szempontból elkezdett (ti. leromboltatta a kolostort), azt befejezte egy helyi lakos: a földdel tette egyenlővé. A Somogy megyei Műem­léki és Múzeumi Albizottság tavaly hozzálátott a kaposvári járás műemlékének fölméré­séhez. E munka az idén a tervezőiroda segítségével be is fejeződött. Az egész megyére kiterjedő műemlékkutatás nemcsak hosszú időbe, hanem jelentős összegbe is kerül. Ezért az a javaslat született, hogy az albizottság az épüle­tele fölmérésében állapítsa meg a sürgősségi sorrendet. Javasolták továbbá, hogy a negyedik ötéves terv idősza­kában a meglevő műemlé­keink közül a somogytúri Kunffy-házat, a kaposvári kálváriát, a mesztegnyői egy­házi műemlékegyüttest, az andocsi kolostort és templo­mot, a kőröshegyi Széchenyi- kastélyt és a szántódpusztai műemlékeket állítsák helyre. Ez idő alatt az »új« műemlé­kek felkutatása is szerepel a programban. Elsősorban a né­pi műemlékek földerítésén van a hangsúly. hiszen az egyházi és a világi építkezé­sek jórészt ismertek. Ismer­tek. de rendbehozataluk olyan költségvetést föltételez, ami­lyennel nem rendelkezünk. A megóvásának azonban van egy másik módja is. és ez nem kerül pénzbe: tartsuk szem­mel a már ismert műemlé­keket. Erre figyelmeztet a hedrehelyi példa. A műemlékvédelem fehér foltjai a népi építészet fenn­maradt és az albizottság előtt még ismeretlen emlékei. A felkutatást gyorsítani, a mű­emlékvédelmet társadalmasí- tani lehetne a honismereti mozgalom keretében. Vállalva természetesén a meglevő és már ismert emlékek őrizetét is. H. B. FILMJEGYZET Nem félünk a farkastól Időnként kétségbeesett vi­dámsággal eléneklik a kis dalt: Nem félünk a farkas­tól... Aztán a Walpurgis-éj után, kifosztottam szavaktól sebesülten kibuggyan Marth á- ból a vallomás: »Én félek... George ... ón félek ...« Edward Albee világhírű drámáját Nichols amerikai rendező vitte filmszalagra. Körképet kapunk. »Befutott« emberek, egyetemi tanárok zsákutcájáról vall ez az örö­kös robbanásoktól terhes, fur­csa, rendhagyó darab. (Szán­dékosan írok színpadi műről, hiszen Nichols, szinte a szín-, padi bemutatót igyekezett filmre átmenteni más szerep­lőkkel.) Ez a négyszereplős kamaradráma nemcsak a film nézése közben köti le, de napokig foglalkoztatja a nézőt. Néhány éve könyv- alakban is megjelent magya­rul, a színházlátgatók pedig a Madách Kamaraszínházban láthatták. Állandósult robbanások, vérre menő szópárbajok, gú- nyoros, kétértelmű, vagy na­gyon is egyértelmű mondatok csattannak. Négy figura — négy különböző ember. Jelle­mében is különböző, vérmér­sékletében is más. Martha, az öregedő, egoizmusába fulla­dó feleség, aki többre vá­gyott, többet várt férjétől, ettől a mackós külsejű, sután, gyáván tűrő, majd kirobba­nó, fölényes-okos embertől. George-tóL ölik egymást, szinte kéjjel vájkilnak a má­sik és saját maguk sebeiben. Kiteregetik egymás szennye­sét a vendég házaspár előtt, akikről szintén lehull az ál­arc, és kiderül róluk. hogy sorsuk hasonló házigazdáiké- kéhoz. Az író érdeme, hogy nem lehet hideg fővel, kívülről szemlélni hőseit. Szinte félel­metessé nőnek gigászi és mégis nagyon emberi viasko- dásukban. Árad a kilátásta- lanság ebből a világból. Egy- egy pontos ütéstől mind a négyen földre esnek. Csak az a különbség: ki előbb, ki ké­sőbb. Az illúzióktól menekül a George^— Martha házaspárt* Ezen az éjszakán az illúzióval is le kell számolniuk. A kita­lált fiú, akit magukénak ha­zudnak, reggelre nincs többé. Az új nap első sugarainál magukra maradva mondja ki Martha, ez a féktelenből fá­radttá szelídült asszony: »Én félek...« Vajon elég erősek lesznek-e a következő napok­hoz? A rendező jól választotta meg szereplőit. Elizabélh Taylor és Richard Burton árnyalt játéka élményt je­lent. A másik két szerepben George Segal és Sandy Den­nis alig kisebb feladatukat jól látják el. A szinkronala­kítások egyenértékűek a film szereplőinek játékával. Kállai ■ Ferenc, Ruttkai Éva, Törő- csik Mari és Mécs Károly azonosulása tökéletes. L. L CZsináld magad! oda?« — felkiáltással orrod alá tartja az általad fél nap­ig hajszolt mütyürt, amiről csak azt tudtad, hogy kell lennie belőle valahol. Tehát van most már két mütyü­röd, kezdődhet a munka. Odarendeled a fiai, a lá­nyod, a feleséged, az anyó­sod, és dirigálsz, mint a se­bésztanár, egy súlyos operá­ciónál. A házfelügyelővel némi vita után a fél házban elzáratod a vizet, mert a la­kásban lévő elzáró nem mű­ködik, aztán — egyik kezed­ben az »Ezermester« című szakfolyóirattal — nekiesel a csapnak. Anyósod csőkulcs helyett srófhúzót ad a ke­zedbe, amit a fiad sürgősen laposfogóra cserél, miközben rosszallóan csóválja a fejét. Még szerencse, hogy felesé­ged megállás nélkül dicséri az ügyességedet. Óvatosan rakod le a kisze­dett alkatrészeket — egyiket a másik után — a gyúródesz­kára, hogy később tudd, me­lyiket hova kell visszatenni. Végre eljutsz a mütyürhöz, és kiemeled rejtettéből Ek­kor derül ki, hogy a vásárolt mütyür is, meg az is, amit otthon találtatok, más mé­retű. A társaságodban lévő fiatalkorúakra tekintettel csak nagyot nyelsz. A szomszédok és a házfel­ügyelő legalább ötször za­var elmélyülést és figyelmet követelő munkádban: mikor lehet már kinyitni a főelzá­rót. Ilyen körülmények kö­zött aztán nem csoda, hogy — visszatéve a régi mütyürt a csapba — a szerelés befe- zése után egy kis gömbölyü- ség marad a gyúródeszkán, és hiába szeded szét még- egyszer a csapot, nincs he­lye. Amikor pedig a házfel­ügyelő kinyitja a főelzárót, a te csapod nem csöpög, öm­lik. Mint a Niagara. Csűrhe­ted, csavarhatod, ütheted, si­mogathatod, vízözönnel fe­nyeget. Végül u — miközben családod néhány közvetlen szóval aposztrofálja műszaki ismereteidet — nagykala­páccsal parafadugót versz a csapba. Asszisztenciád magadra hagy, szerszámaidat és a sok egyéb limlomot egyedül rak­hatod vissza a szerszámoslá­dába és a lomosfiókba, sőt még a gyúródeszkát is sikál­hatod, mivel egy kissé ola­jos lett a sok vacaktól. A családi kupaktanácson óvatosan megpeiidíted, hogy mégiscsak egy mesterembert kellene keríteni ahhoz az át­kozott csaphoz. Javaslatod kitörő örömmel fogadják, de sietve hozzáteszik, hogy a csöpögő csap megrendszabá- lyozására hozandó intézkedé­sek a ház urának ügykörébe tartoznak. Így aztán eme megtisztelő cím birtokában ismét nyakadba veheted a várost, immár nem mütyür­ért, hanem mesteremberért, aki hajlandó potom ötforin­tos munkát elvégezni. És ter­mészetesen egyedül, családi segítség nélkül. Elvégre: csi­náld magad ... —a —s Honty Márta: Tükör l T ermészetesen csak ak­kor, ha tudod. Illetve, néha akkor is, ha nem tudod, de kell. Mert például nem akarod csöpögő csapod monoton kopogását hetekig hallgatni. Ugorj neki, és ma­gad uram, ha szögöd nincs! Hacsak nincs egy maszek jő ismerősöd. Elvégre, ki vállal ma egy pofom ötforintos munkát? Jó ismerős, szíves­ségből — egy húszasért! Ilyenkor gyűrkőzöl neki, mondván, hogy majd megta­nulod. Nekilátsz, és az első, amit megtanulsz, hogy hiába öntöd ki a konyha közepére a szerszámosládát és a lo- mosfiókot, nem találod azt, amire szükséged van. Az iga­zi lecke ezután jön: a hiány­zó mütyürért a Hátaitól a Kispenész utcai tenyérnyi boltig, az Otthon áruháztól az ABC-ig mindent végig­rohansz gyalog, villamoson, buszon, netán taxin. Végül a szomszéd házban lévő üzlet­ben sikerül megvenned, és boldogan sietsz vele haza. Otthon nejed éppen dohog, mert valami összeolajozta a tiszta ruhát. »Hogy került az SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. július 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents