Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

Tudomány és fejlődés Talán túlságosan is közhely lett a tudományos-technikai forradalomra hivatkozni nap­jainkban. Legalábbis annyira, hogy sokan úgy gondolják, a tudomány halad a maga, bizo­nyára rögös, de meredeken fölfelé ívelő útján, a lakos­ság, a termelés, egyszóval a társadalom pedig — ha átté­telesen és kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de — gyümöl- csözteti a hol áldozatosnak, hol éppen kényelmesnek hitt kutatómunka eredményeit. Tény, hogy a fejlettség bi­zonyos fokán álló, modern ál­lamokban az utóbbi évtizedek­ben a tudományos kutatás olyan hálózata jött létre, amely — a múlhatatlanul szükséges anyagi eszközök birtokában — látszólag spon­tán módon működik, fejlődik. A valóságban azonban sem­milyen mai társadalomban nem esetleges, véletlenszerű ez a fejlődés, és különösen nem lehet az szocialista kö­rülmények között, ahol párt- és állami program rögzíti és foglalja rendszerbe a legfőbb nemzeti célkitűzéseket, köztük elsőrendűen a tudományos munka fő irányait, módszereit. Ezek újbóli napirendre tűzése időszerűvé vált nálunk is, egy­részt, mert a reformmal a gazdaság, az egész társadalom újfajta követelményeket támaszt a tudományos mun­kával szemben, másrészt, mert az előttünk álló távlati tervek mintegy légüres térben mo­zognának a megfelelő tudo­mányos háttér és megalapo­zottság nélkül. Egyebek mellett ezért is volt nagy jelentőségű az MSZMP Központi Bizottságá­nak legutóbbi ülése, amelyen határozatot hoztak a párt tu­dománypolitikai irányelveiről. A Központi Bizottság állásfog­lalása legfőképpen azon a meg­állapításon alapul, hogy a tu­domány gyors fejlődése és tár­sadalmi szerepének növekedé­se korunk egyik általánosan jellemző vonása, amely szo­cialista körülmények között különös erővel hat. A magyar tudomány közel­múlt eredményei is figyelmet érdemelnek, jelentékeny tudo­mányos bázisunk épült ki, en­nek ellenére, vagy éppen ezért — ez különösen megszívlelen­dő figyelmeztetés — ne építsünk légvárakat: kutatóhálózatunk, a nemzet­közi együttműködés lehetősé­geit is kihasználva, alkalmas hazai igényeink kielégítésére, de világszínvonalú, új tudo­mányos eredményeket csak néhány, körülhatárolt terüle­ten hozhat létre! Nos, ezeknek a területeknek — a hazai ha­gyományok és tudományos örökség, anyagi és személyi adottságaink és nem utolsó­sorban a tényleges szükségle­tek, a konkrét tudományos »kereslet« alapján való — meghatározása valóban sürge­tő feladat. A kutatási befek­tetések tervezett növelése, a kilátásba helyezett tekintélyes összegek bölcs megfontoltság­gal történő felhasználása, le­hetőleg kevesebb, de annál ke­csegtetőbb, nagy feladatokra való összpontosítása a cél, amelyet a tudománypolitikai irányelvek megjelölnek. Ami a kilátásba helyezett szervezeti reformokat illeti, bizonyára nagy figyelmet kelt az egyetemi tanszékek java­solt nagyobb szerepe a kuta­tásban. Annál is inkább, mert ez nemcsak a tudomány, ha­nem — Eötvös Loránd im­már klasszikus érvelését iga­zolva — az egyetemi oktatás, a tudősképzés színvonalát is emelné. Mert »tudományos az oktatás ott, ahol tudósok tanítanak«. Szólni kell a kutatás és a gyakorlat szorosabb kapcsola­tát szorgalmazó megállapítá­sokról is. Ilyen kívánság ter­mészetesen korábban is el­hangzott. Ám a tervbe vett szervezeti reformok, valamint a kutatás-finanszrrozás kor- szezűsítése feltehetően megte­remtik a tényleges, tehát cél­szerűen ösztönzött együttmű­ködés lehetőségeit. Figyelmet érdemlő, amit a Központi Bizottság a kutatá­sok kívánatos módszerével, szellemével összefüggésben hangsúlyoz. A tudományos ku­tatás szabadsága, a vitaszel­lem bátorítása, a tudományos élet további demokratizálása elengedhetetlen kívánalom. Hasonlóképpen elengedhetet­len az is, hogy a tudósok — akiknek kiválasztására, képzé­sére igen nagy figyelmet kell fordítani — a szocialista társadalom javára gyümölcsöztessék mindazt a támogatást, amelyet kapnak. És nemcsak általá­ban: a társadalomtudományi kutatásra például igen nagy feladat hárul a szocializmus építése mind hatékonyabb módszereinek kidolgozásában. A tudományos munka, ahogy sehol a világon, nálunk sem képzelhető el szélesedő nem­zetközi együttműködés nélkül. A szocialista országok sokol­dalúbb kooperációja, a Szov­jetunió óriási tudományos ar­zenáljának behatóbb megis­merése, á tervezett szocialista integráció kilátásai a hazai tu­dományos fejlődés elsőrendű tartalékai. Ez azonban nem feltételez elzárkózást a nem szocialista országok tudomá­nyos életétől. Egy szocialista ország tudományos gyarapo­dása, a kezdeményezőbb sza­badalmi forgalom és az élén­külő tudományos kapcsolatok, tapasztalatcsere révén az eg'ész szocialista társadalmi fejlődés javára válik. Halászati küldöttség Nagy Dánielnek, az Állami Gazdaságok Országos Köz­pontja vezérigazgató-helyette­sének vezetésével négytagú halászati küldöttség utazott a Német Demokratikus Köz­társaságba. A küldöttség a haltenyésztési módszereket és a tavi pecsenyekacsa-tenyész­tést tanulmányozza és tapasz­talatcserét folytatnak a hál­ás baromfikereskedelmi rend­szerről. Kerékpárral a dűlőúton Megkeresni a közömbösség ellenszerét Kenyér hászlónét, a látrá- nyi nőtanács elnökét Bala- tonlellén a MÉK zöldséges­boltjában találtuk meg. Reg­gel korán kiutazik, s csak ké­ső este tér haza. — Hogyan látja el az ottho­ni teendőket? — Nehezebben, mintha ott­hon dolgoznék, sokszor az al­vásból lopom el az időt, de elvégzek mindent. A csalá­dom is segít. A kicsi fiam hiányzik, vele többet kellene foglalkoznom, de a pénzre is szükség van nagyon. — A községi nőtanács el­nöke. Az asszonyokkal mikor találkozik? — Hát, látja ez sokkal ne­hezebb, mint a családom ügye. Bevallom őszintén, ta­vasszal, illetve nyáron a nő­tanácsi összejövetelek egyre ritkulnak. Lehetetlen össze­szedni az asszonyokat. Nem érnek rá, a nehéz fizikai munka után fáradtan térnek haza vacsorát főzni, a gyere­kek, szóval úgy néz ki, re­ménytelen ilyenkor. — És máskor? — Nem akarom szépíteni a látrányi nőtanács tevékenysé­gét. Télen is gond az asszo­nyok mozgósítása. Ősszel pél­dául kézimunka-tanfolyamot akartunk indítani, lett volna szakkörvezető Buzsákról, de egyszerűen nem jöttek, ötven díszes meghívót írtunk, hogy érezzék, személy szerint X-et és Y-t is elvárjuk. Ügy bán­tott, hogy mindössze kilencen jelentek meg. Tudja, a szülői munkaközösségben lelkeseb­ben dolgoznak, mert a gyer­mekeiket szeretik, nem akar­nak szégyenben maradni. Ar­ra sem panaszkodhatok, hogy nem szeretnek olvasni. De a közéleti érdeklődés, a csalá­don kívül a faluért, a társa­dalomért tenni valamit — ezzel még nem barátkoztak meg. Látrányban százhúsz-százöt- ven olyan asszony él, aki tag­ja lehetne a nőtanácsnak, mégis mindössze negyvenen tagjai. Az értelmiségi nők, pedagógusnők és akik a tsz- irodán dolgoznak, sem igen mutatnak példát, nem jár­nak élen ötleteikkel, lelkes munkájukkal, nem kapcsolód­nak be a nőmozgalomba. Bi­zonyára az is oka a passzivi­tásnak, hogy a községben nincs nagy tekintélyük a nőknek. A tsz-ben, ahol zöm­mel nők dolgoznak, egyetlen vezetőségi tag sincs, még női brigádvezető sem. Télen egy­általán nem tud munkát biz­tosítani az asszonyoknak a termelőszövetkezet. Nincs böl­csőde, óvoda, üzemi konyha a faluban. Ügy érzik, a család­ban a helyük, s néha az isko­lában, de azonkívül nincs rá­juk szükség Látrányban. — Sokat töprengtem eze­ken. Már arra is gondoltam, talán az én személyem ellen van kifogásuk, meg is kér­deztem őket, de azt mondták, nem. Így viszont nem jutunk ötről a hatra. Nincs egy árva fülére a nőtanácsnak, amivel gazdálkodhatna, nem kapunk egy helyiséget, ahol összejö­vetelt tarthatnánk. A viet­nami takaró-akcióban is az iskola, a KISZ és a szülői munkaközösség segítségét kér­tük. Végül heten megkötöt­tünk egy takarót. — Nem lehet, hogy a fér­jek fogják vissza az asszo­nyokat a munkától? — Nem, nem hiszem. A többség engedné. Inkább az asszonyok szemléletében van a hiba. Mert igaz, hogy a té­li politikai oktatásokra eljár­nak, körülbelül húszán, de nagyon lassan teszik magu­kévá az ott hallottakat Kenyér Lászlóné négy éve vezeti a községi nőtanácsot. Járási és községi tanácstag, tevékenykedik a Vöröske­resztben. Személye ellen va­lóban nem lehet kifogásuk a nőtanács tagjainak, hiszen ők választották meg, s ha úgy érzik, méltatlan bizalmukra, vissza is hívhatják erről a posztról. Inkább az lehet hogy, bátortalanok és közömbösek az asszonyok a közügyek iránt. Hogy miből fakad ez, azon nem érdemes tovább töprengeni. Változtatni kell a dolgokon. Meg kell mutatni, nem mindegy, hogy százötven asszony csendben' él, vagy hallatja hangját, fáradozik, dolgozik faluja jövőjéért, szé­pítéséért. Elsősorban Kenyér Lászlónénak kell még többet találkoznia, "beszélgetnie a látrányi asszonyokkal. Meg kell nyernie tíz-tizenöt tagot, s velük együtt fokozatosan fölébreszteni az asszonyokban az igényt a közösségi élet után. S ne csak keressék, ha­nem végre találják is meg a közömbösség ellenszerét. Bán Zsuzsa A termelőszövetkezetben a fiatalabbak között emlegetik, bár lassan a férfikor deléhez közeledik. Nyugodt, halk be­szédű. Barnára sült, cserzett arca a szabadban töltött na­pokról árulkodik. Nem köny- nyű a munkája. Télen, nyáron, ha esik, ha fúj, már reggel öt­kor kerékpárra ül, nyakába veszi a falut, s minden ház­hoz bekopog, ahol csak mun­káskézre számíthat. Miklós János brigádvezetőhöz kilenc- száz hold tartozik a kaposfü- redi termelőszövetkezet csak­nem kétezer holdas szántójá­ból. Jegyzetfüzettel és ceruzával a kezében találkozom vele, amint éppen egy házhelyet mér. Beszélgetni is alig ér rá, sürgeti a munka. Amikor aztán szabaddá teszi magát és elindulunk a határba, készsé­gesen és felszabadultan beszél mindenről. — Télen és kora tavasszal jobban ráérünk, de aztán nincs megállás. Sok a munka és kevés a munkaerő — mondja gondterhelten. — Kü­lönösen a férfiak hiányoznak, a brigádomban mindössze ti- zenketten vannak. Nem is cso­da, legalább ötszázan járnak be dolgozni Kaposvárra. Azért a munka készül. A szemek súlyától bólingató bú­zakalászok és a fejlett kuko- ricalövek szép termést ígér­nek. A páskúti határban, el- szóródva a hosszú táblán, asz- szonyok hajladoznak a répa­földön. Egyelnek, kapálnak. — Az eső miatt egy kicsit kicsúsztunk az időből. De azért néhány nap múlva ezen is túlleszünk — mondja, mi­közben egy másik táblát mu­tat, ahol a tiszta földből ha­ragoszölden tör a magasba az erős kukoricaszár. — A kukorica nagy részét vegyszerrel gyomtalanitjuk. Az asszonyokra csak a ritkí­tás vár. Sajnos, nyáron így sem tudunk minden munká­hoz megfelelő létszámot ad­ni. Évközben nagyon változó a munkaerőigény. Előfordul az is, hogy egyáltalán nincs munka, máskor meg nagyon összejön. Tekintetével végigjárja a so­rokat, ellenőriz. — A férfiakat magam irá­nyítom, de az asszonyoknál három csoportvezető van. Ve­lük beszélem meg a teendő­ket. — Mikor tartanak munkael­osztást? — Délben, ha végigjártuk a határt, az irodában jövünk össze. Legtöbbször már itt felmérjük, hogy másnapra hány dolgozóra számíthatunk. — Előfordul, hogy reggel, amikor indulni kell, nincs meg a szükséges létszám? — Volt már ilyen. Általában azt nézzük, melyik munka a fontosabb és oda irányítjuk az erőt. De ha így is kevés, akkor a másik brigádból ké­rek embert. Ebéd után új feladat vár a brigádvezetöre. Vállára akaszt­ja a négyszögölezöt és irány a határ, hogy felmérje a napi teljesítményeket. Első útja a borsóföldre visz, ahol a su­hogó kaszák alatt gyorsan sza­porodnak a rendek. Végigjárja a táblát és megnézi, nem ma­rad-e sok borsó a penge alatt. — Olyanok is dolgoznak itt — jegyzi meg —, akik nem tsz-tagok, mert az asszonyok­nak is kimérjük a rájuk eső részt. Helyettük aztán a férjek kaszálják le. De nem mindig ... A férfiak között, a tábla szélén egy erő­teljes fiatalasszony akkorákat suhint kaszájával, hogy az egy férfinak is becsületére válna. A brigádvezető mosolyog, majd kezébe veszi a mérőlé­cet, s elindul, hogy fölmérje az aznapi teljesítményeket K. Varga József A továbbfejlődés érdekében Fokozza a munkák gépesítését az egyesült lengyeltóti Somogy Népe Tsz Három évvel ezelőtt még ti­zennégy forintot ért egy mun­kaegység a lengyeltóti Tán­csics Tsz-ben. Tavaly negy­venöt forintot fizettek. Erről beszélgettünk most a lengyel­tóti Somogy Népe Termelőszö­vetkezet vezetőivel. Január óta 5340 holdon gazdálkodnak, egyesültek Háccsal és Kisbe- rénnyel. Helyzeténél fogva, gazdasági eredményeit alapul véve Len­gyeltóti lett az egyesült, meg- nóvekedett gazdaság központ­ja. A vezetőknek a féladatok meghatározásánál messzeme­nően figyelembe kellett ven­Épül a tsz bekötő útja Darányban. Az 1 km hosszúságú bctonutat a szövet­kezet saját építóbrigádja készíti. niük azt, hogy a gazdaság munkaerő-ellátottsága gyenge. Ilyen körülmények között szi­gorúan szem flőtt tartották, melyek azok a növényi kultú­rák, ahol a munkák a vetés­től a betakarításig gépesíthe­tek. Mivel a terület, mindhá­rom falu ^határa jó gabonater­mő, erre különös gondot for­dítottak. Egyelőre a 3000 hold szántó egynarmadán termel­nek gabonát Fokozott hangsúlyt kap a gazdálkodás profiljának kiala­kításában az állattenyésztés, miivel ez is egyre inkább gé­pesíthető, és kevesebb munka­erőt igényel. Ezt az elképze­lést szolgálják a sorban át­adásra kerülő gazdasági épü­letek. A nemrég átadott szarvasmarha-istálló után most egy korszerű sertéstelep építésére kerül sor. Jövőre már ehhez igazítják a vetés- területet is. Több pillangóst és takarmányogabonát termelnek. A jelenlegihez hasonló mérté­kű rét- és legelőjavítás ko­rábban nem volt a három köz­ség határában. Most jelent"’® állami támogatást is kapt~ A szakszerű használat'érdé ben bevezetik a villanypás'’ ros, szakaszos legeltetést i:, Év elején 16-an kérték fel­vételüket a szövetkezetbe. Az év eleji belépők többsége fia­tal. A faluból az utóbbi évek­ben sokan kerestek munkát maguknak a járáson, a me­gyén kívül, őket várják visz- sza a szövetkezetbe, ahol egy­re jobb élet- és munkakörül­ményeket biztosítanak pj. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. július 3. 3

Next

/
Thumbnails
Contents