Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-24 / 169. szám

1969 júliusa az egyesült Kaposvölgye Tsz-ben Herner Endre főagronómus mázsákban beszél, Vende Béla főkönyvelő ezt nyomban »fo­rintokra teszi át«. A kalkulá­ció, a számítás, a lehetőségek mérlegelésének izgalma szinte átragad az emberre. A bizto­sító a vizsgált gabonatáblákon 8—35 százalékos kárt állapí­tott meg. Mi lesz, hogy ala­kul most a termés? S míg ők, Bernálh Ferenc elnök, Gróf Lajos párttitkár társaságában az idei nehéz aratás kilátásait mérlegelik, Kinn az egyesült szövetkezet megnövekedett határában nyolc kombájn vágja a gabo­nát, pótkocsik hordják a sze­met. Por száll, és a nagyon várt melegben csordul a verí­ték. A gazdag termést ígérő szőlőben óriás dongóhoz ha­sonlóan egyre zúg a permete­ző traktor, s a sorok között tarka ruhás asszonyok, lányok hajladoznak. — Ez a szőlészbrigád terü­lete, ez a csornai, ez a sza­badi, ez a mosdósi brigádé... Egy asszony hangosan ki­kiált: — Amíg itt munka lesz, nem megyünk ám sehová! — Akkor szüretig marad­hatnak. — Maradunk szüretig!... Nyúlánk, haragoszöld kuko­ricatengeren fürdik a nap­fény. S amerre a szem ellát, az út elvisz, él, lüktet a ha­tár ... Az öt község — Kercseliget, Mosdós, Csorna, Szabadi, Nagyberki — szövetkezete másfél év óta tartozik együ­vé. 1968. január elsejével — ahogy itt mondják — a nagy számok és az ezzel járó tör­vényszerűségek váltották fel a korábbi szétaprózottságot. A csaknem tízezer holdas gazdaságnak 5519 hold a szán­tója. — Sokat számolgattunk, mérlegeltünk — mondta Ber- náth Ferenc elnök —, és min­denhogyan az jött ki, hogy a gazdálkodást hatékonyan fej­leszteni csak úgy tudjuk, ha anyagi erőinket koncentrál­juk. A legcélravezetőbb útja ennek az egyesülés. Az első év az alapvető cé­lok meghatározásának jegyé­ben telt és végigkísérte az a törekvés, hogy a munkana­ponként tervezett 75 forintos részesedést biztosítsa tagjai­nak a gazdaság. És amit célul tűztek ki, azt sikerrel meg is valósították. Négy szövetkezet társulásában üzemel a korszerű, forró levegős lucernaszárító. Ez nem volt könnyű, nem volt egyszerű. Ma már felso­rolni is lehetetlen, mennyi erőfeszítést, energiát kívánt, hiszen a mindennapok ezer gondja feledésbe merül, csak az egész, az általános marad meg. — Szüntelen önvizsgálat Szerintünk az új körülmények között nagyon is lényeges ez. És nem szégyen a tapasztala­tokat levonva módszert vál­toztatni. Beigazolódott tavaly, hogy az üzemegys.égrendszer mel­lett a központi irányi ias nem egészen célravezető. Változtat­tak rajta. — Nemcsak a tervezésben, a munkák szervezésében biz­tosítottunk nagyobb önállósá­got az üzemegység-vezetők­nek — jegyezte meg Herner Endre —, hanem a fajta kér­désében is. összekapcsolódott ezzel, hogy a többlet nettó hozam negyed részét minden üzemegység nyereségrészese­désként szétoszthatja év vé­gén. Ennek az in tévedésnek nem csupán a gazdálkodás oldaláról vannak előnyei. Fo­rintokkal nem fejezhető ki az az érték, melyet a demokra­tizmus elmélyítése tekinteté­ben az jelentett Az egyes üzemegységekben dolgozóknak személyes érdekévé vált, hogy saját feladataik, eredményeik ismeretén túl szüntelenül tá­jékozódjanak a gazdaság egé­széről, a többi üzemegységről is. Afféle írásban nem rögzí­tett verseny van kialakulóban. Koncentrált, szakosított ál­lattenyésztő telepek. A szövet­kezet vezetői szinte az egész országot bejárták tapasztala­tokat szerezni, még külföldre is eljutottak. — Nem kétséges, hogy a korszerű nagyüzemnek ma ez az egyik alapja. És az ember érthetően azon van, hogy a lehető legjobbat válassza ki. Az ötszázas, Nagyberkiben épülő tehenészeti telepen két százas istálló áll, az egyik közvetlen átadás előtt. Mellet­te lesz a háromszázas, tömbö­sített, korszerű épület. Ott tá­volabb, a csoma-szabadi ha­tárban most alapozzák a hat­vannégy vagon sertéshús kibo­csátására alkalmas »sertésgyá­rat« ... Szép József a korlátnak tá­maszkodva áll, tekintete az új istálló hófehér falán pihen. — Az első perctől itt va­gyok, szemem láttára nő itt ki minden. Hihetetlen a válto­zás! Hiába, ha kisebb a gaz­daság, kisebb a termés, ha nagyobb a gazdaság, nagyobb az eredmény... Együtt a négy vezető: Bernáth Ferenc elnök, Herner Endre főagronómus, Gróf Lajos párttitkár és Vende Béla főkönyvelő. »Nem gazda, aki a terményt eladja« — ismert ez a szólás­mondás az állattenyésztéséről híres Kaposvölgyében. S ezek a beruházások, ezek a telepek teszik lehetővé, hogy a meg­termelt termények a leggaz­daságosabban értékesüljenek. A főagronó­mus a készülő agronómiái tervről beszél, mely a vízren­dezésen, a ta­lajjavításon, a táblásításon túl részletes talaj­térképezést, ta­lajvizsgálatokat is tartalmaz. A korszerű gaz­dálkodáshoz ezek az isme­retek nem nél­külözhetők. — A valódi nagyüzem — hiszen lényegé­ben most vál­tunk azzá — üzemegység kombájnja arat. Nagyberkiben... És még valami, amiről ér­demes szót ejteni. Ez a nagy, megnövekedett szövetkezet fontosnak és nélkülözhetetlen­nek tartja, hogy nem egy tár­sulásnak is tagja legyen. nyitott erre is Szép József: »...nagyobb a gazdaság, na­lehetőséget. gyobb az eredmény. — Ezek a valóban nagy­üzemi méretek nem jelentik azt, hogy nincs olyan terület, ahol ne lenne szükség az együttműködésre — mondta az elnök. Négy szövetkezet társulásá­ban üzemel a korszerű, forró levegős lucemaszárító. »Egye­dül nem tudnánk kellően hasz­nosítani« — mondták. De tagja a gazdaság értékesítési, vízrendezési-tolajjavítási, épí­tőipari társulásnak is. — Az a mi véleményünk — jegyezte meg Gróf Lajos párttitkár —, nem vitás ma már, hogy az egyesülés és a társulás nagyon jól megfér egymás mellett, sőt szükséges is. 1969 júliusa a Kaposvölgye Termelőszövetkezetben. Kom­bájnok zúgnak, épületek emel­kednek, takarmánykazlak nő­nek. Pezseg, lüktet, él a határ. Ügy jegyeztem föl magamnak, hogy új alapokon egy szebb holnap formálódik 1300, egy közösséghez tartozó szövetke­zeti tag életében. Vörös Márta Egyesült Kaposvölgye Ter­melőszövetkezet. A gondolat­ban, a tudatban a valódi egy­ség lassan, fokozatosan alakul ki. Az egymáson való segítés, az együvé tartozás számtalan példáját lehetne felsorakoztat­ni: mosdósi fogatosok hordják a nagyberki üzemegység szé­náját, kercseligeti asszonyok segítettek a mosdósi részen levő répa egyelésében, szabadi Kedvenc évszakuk a tél Csúcsforgalom a hűtősöknél NYOMOZÁS A. VEINER — G. VEINER: Gavrilenko gépkocsivezető ta­gadoan csóválta a fejét: I — Nem emlékszem. Annyi magas férfit szállítok napon­ta, s annyian hordanak sö­tét tél! kabátot... Tyihonov nem is nagyon számított másra. Gavrilenko busza 20 óra 26-kor indult. A szemtanúk 20 óra 20-kor lép­tek ki a házból, hat perc alatt nem érhettek a megál­lóhoz. Gyemidov vagy Lamp- szi talán többet tud. Gyemidov szürke szemű, kö­vér férfi. Arca kipirosodott a hidegben. A vezetőfülke mel­lett áll, szőrcsizmájával to­pog a havon:_ — ... Amikor sokan van­nak, a potyautas úgy érzi, mindenki őt bámulja. Nyo­más, ejtsd csak a pénzt a perselybe, barátocskám! De amikor hátul üres a kocsi, megnő a bátorsága. »Bérle­tem van« aszondja. Bérlete van! Bérletem ;nekem van: huszonkilenc éve ülök a busz­ban, nem könnyű átejteni en­gem. Már messziről megsza­golom a madarat, s mondom neki a mikrofonon: »Polgár­társ, mutassa fel vagy váltsa meg a jegyét!« De az a ma­gas, akiről kérdezett, nem ilyenfajta volt. Ezen az ajtón szállt fel, ő meg egy öreg­asszony, ha jól emlékszem. — Hol szállt le? i— Ki az a Konsztantyln Mihaj lovics? — Sztavickij. Tánya ba­rátja. Egy időben össze is akartak házasodni. De Szta­vickij eltagadta, hogy nős, Tánya pedig utálja a hazugo­kat. így nem lett a dologból semmi. Néha azért találkoz­tak, ritkán... Tyihonov jóval öt óra előtt ért Vladikinóba, és elhatá­rozta, hogy újra végigsétál az ösvényen. A Bajkál Szállo­dáig számolta a lépéseket, majd visszafordult. Tánya itt esett össze. Hány lépést tehe­tett meg a halálos sebbel? Az ösvény a 16. számú háznál kanyarodott ki az útra az autóbuszmegállóhoz. Jev­sztyignyejeva úgy emlékezett, mintha közvetlenül azután, hogy megpillantotta Tánya holttestét, hallotta volna a távolodó autóbusz motorzú­gását. — Hát azt már nem tudom megmondani. Ha nem titok, mit követett el? — A jelek szerint ez a férfi, mielőtt felszállt volna a buszra, megölt egy embert. Megismerné? — Meg hát. Hisz beszél­gettem vele.. — Rendben van. Ha valami még eszébe jut, vagy törté­nik valami, hívjon fel a 99-84-en. A nevemre emlék­szik? Tyihonov vagyok... A szállodából telefonált: — Központi nyilvántartó? Itt Tyihonov. Konsztantyin Mihajlovics Sztavickij adatait kérem. Lehetőleg holnap reg­gelre. SZERDA A »Sztrana Szovjetov« szer­kesztősége az épület IV. eme­letének balszámyát foglalta el. Tyihonov a 414. számú szobába bekopogtatott. — Tessék! A szobában harminc év körüli fiatalember ült, rövid báránymellényben. — Beljakov rovatvezetőt keresem. — Beljakov félóra múlva lesz itt. Sztyepanov vagyok. Tehetek valamit önért? — Igen. Tyihonov vagyok, a bűnügyi rendőrségtől. — Foglaljon helyet. Az Tá­nya asztala. Egy pillanat tü­relmet kérek, de be kell fe­jeznem ezt a cikket. Tánya asztalát papírlapok, újságkivágások borították. A tintatartóban fanyelű toll. Az asztalt borító üveglap alatt William Faulkner színes arc­képe s egy fénykép Komarov űrhajósról, az asztronauta sajátkezű ajánlásával: »A jó és okos elvtársnak, a nagyszerű embernek, Ta- nyusa Akszjonovának. V. Komarov. 1965. - augusztus 12-én«. Sztyepanov bezárta a fiók­ját, a kulcsokat Beljakov asz­talára tette. — Kész vagyok. — Az asz­tal sarkára ült, cigarettát nyújtott Tyihonov felé. — Köszönöm, nem dohány­zóm. Mikor látta utoljára Akszjonovát? — Hétfőn, öt óra körül. — Ö ment el előbb? — Nem, én. Tánya itt ma­radt. Hívtam, hogy jöjjön va­csorázni, de azt mondta, még dolga van. — Más nem járt itt? — Nem. Beljakov benézett, de csak egy pillanatra. — Nem figyelte meg, mi­lyen hangulatban volt' Tánya azon a napon? (Folytatjuk) A Balatonboglári Vegyes­ipari Ktsz legöregebb részle­ge a hűtőgépjavító. Lerakata van Kaposváron, Siófokon, Tapolcán, Nagykanizsán és a központban, Bogláron, össze­sen negyvenhárom szakmun­kást és k'lenc ipari tanulót foglalkoztat A kialakult törzsgárdát a magas kereset és nyereség megelégedéssel tölti el. Jó munkájukat di­cséri, hogy tavaly 620 000 fo­rint tiszte jövedelemmel já­rultak a ktsz bevételéhez. Így igazán megérdemelt az ötven napi bérnek megfelelő nye­reségrészesedés, amelyet osz­tottak. Samu Istvánnal, a ktsz el­nökhelyettesével beszélgetünk a nyári idényről: — Nyakig vagyunk munká­val, de megfelelően felkészül­tünk, és eddig még tartjuk a frontot. A második és a har­madik negyedév a legzsúfol­tabb. Ilyenkor az üdülőkben, a nyaralókban egy-két hóna­pig működő gépeket is mi ja­vítjuk, nemcsak azokat, ame­lyekre éves, féléves szerző­dést kötünk. — Hálózatunk kiterjed egész Somogy megyére és a Balaton környékére. Ezen a területen 692 éves, 407 fél­éves szerződéses gépünk van a 380—390 nyári idényes mel­lett. Különleges esetnek szá­mít az Országos Csemegével és a Somogy megyei Élelmi- i szer-kiskereskedelmi Vállalat­tal kötött ötéves szerződés. Ebben teljes felújítás is van, s ez az egyéb szerződésekben nem szerepel. Ezzel együtt havonta az egész körzetben hatszáz-hatszázötven ellenőr­zést, javítást végzünk. — A szerződés értelmében havonta egyszer ellenőrzünk, karbantartunk. Ehhez járul még a sok alkalmi hiba, a vi­harok miatti fáziskiesés, gáz­hiány stb. A bejelentést kö­vető negyvennyolc órán be­lül kimegyünk a helyszínre. Fa a meghibásodás olyan, hogy a gépet be kell szállí­tani, cseremotort szerelünk föl. Május 1-től szeptember 30-ig inspekciót is tartunk. Szombaton délután 5-ig, va­sárnap 7-től 17 óráig va­dunk nyitva. — Lesz-e valami nagyobb beruházás a közeljövőben, hisz ekkora forgalom mellett kinövik az öreg, kis műhe­lyeket? — Valóban így van. Előre­láthatóan egy év múlva el­készül a tizenegymillió fo­rint költséggel épülő új üzemházunk. Itt a »hűtősök« is modernebb; tágasabb mű­helybe kerülnek. A részletes tájékoztatás után fölkerestem a helyi részleget, melyet a messzire fehérlő Lehelek miatt el sem tudtam volna téveszteni. Az itt dolgozó harminckét szere­lőből és kilenc tanulóból csak két embert találtam bent. A többi kint járja az üzleteket, nyaralókat, vállalatokat. A leggyakoribb panaszok utón érdeklődve megtudtam, hogy a Lehel 50-es és 70-es, a len­gyel Igló, és általában az abszorciós gépek gazdái je­lentkeznek legtöbbet A du­gulás és a gázhiány jellemző gépeikre. Így aztán nem csodálkoz­tam, mikor a hűtősök ked­venc évszakként a telet ne­vezték meg. Gy. A. SZEBB HOLNAP F0BMÁLÓDIK H somogyi néplap Csütörtök, 1969. július 24,

Next

/
Thumbnails
Contents