Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-18 / 164. szám

n Ma kezdődnek a Balaton Kupa döntői Két NB l-es tekecsapat is indul a versenyen Ebben az évben tizenkilenced- laton Kupába, míg Győrből a Ré­szér rendezik meg a tekézők Ba- ba ETO NB I-es csapata, Pápáról laton Kupájának döntőjét. A négy hét óta folyó selejtező mérkőzések után kialakult a mezőny. A ka­posvári selejtezőből a Volán csa­pata került ki győztesként, míg a második helyen végzett Sparta­cus ugyancsak tagja lett a dön­tőnek. Budapestről a MOM és. a Művész csapatai kerültek be a Ba­őrjáraton a labdarúgó pedig a Papai Vasas ugyancsak NB I-es csapata érkezik Kapos­várra. A döntők 18, 19 és 20-án lesznek a Sparatcus-, illetve a Volán-pályán a következő párosí­tásokban. 18- án: K. Spartacus—-K. Volán (Sparta- cus-pálya). 19- én: Bp. Művész—K. Spartacus (Vo­lán-pálya). K. Volán—Rába ETO (Volán­pálya) . Bp. MOM—Pápai Vasas (Sparta- cus-pálya). 20- án: Pápai Vasas—Bp. MOM (Volán­pálya) . Rába ETO—Bp. Művész (Sparta- cus-pálya). Ugyancsak pénteken, szombaton és vasárnap kerül immár tized­szer megrendezésre a Balatoni Kékszalag ifjúsági verseny az Irá­nyi Dániel utcai Vasutas-pályán. Ezen a versenyen harminc ifjú­sági versenyző vesz részt, köztük a Ferencváros, a Rába ETO, a Ep. Előre és a K. Volán jó képes­ségű játékosai. Az ifjúságiak 100. a felnőttek pedig 200 vegyes do­bást teljesítenek. VB III-ban Nincs magyarázat a K. Vasas gyenge szereplésére Nem kétséges, hogy tavaly is csak bravúr árán menekült meg a kieséstől a Kaposvári Vasas labdarúgó-csapata. Igaz viszont, hogy a múlt év őszein olyan huszáros hajrát vágott ki az együttes, amely a továb­biakban a legszebb remények­re jogosított. TóIh József ko­rábbi edzőtől Tóth II. József vette át annak idején a szak­mai irányítást. Az egykori vá­logatott labdarúgó vezetése alatt a Vasas sorra szerezte pontjait, s végül is megmene­kült. Äz idei bajnokság kezdete előtt olyan hírek keltek szárnyra, hogy messzemenő tervek készülnek. Ügy mond­ták labdarúgó berkekben, hogy a VBKM Kaposvári Gyá­rának erőteljes fejlődésével egyidejűleg izmosodik a sport­élet is náluk. A labdarúgók nem is rejtették véka alá a «titkot«. 27 'uj játékos igazo­lását nyújtotta be a szakosz­tály. Igaz, leszögezték, hogy az új szerzeményeik nagy ré­sze, olyan fiatal játékos, aki a jövő csapatában kerülhet majd számításiba, de azért a jelen­re is gondoltak. Legalábbis ezt jelezte a »Herbel-ügy«. A Vasas ugyanis leigazolta a Kinizsi és a Máza-Szászvár volt játékosát. Dezső, Hor­váth I. szintén aa idei csapat erősítését jelentette. Bebizonyosodott azonban náluk is, hogy a sok jó labdá­ul gó még nem jelent egyben jó csapatot Mert bizony a Vasas az első félidőben elég­te’enre vizsgázott De beszéljen a bajnoki táb­lázat Az NB III Délnyugati csoportjában sereghajtó lett a szép terveket kovácsolgató ka­posvári együttes, amelynek erejéből a 15 mérkőzésen mindössze három soványka győzelemre, három döntetlen­re futotta. Kilenc mérkőzésről vesztesként távoztak. Ki érti ezt? — mondják a kaposvári labdarúgó-barátok, akik pe­dig kezdetben nagy figyelem­mel kísérték a harmadik ka­posvári NB-s csapat szereplé­sét. Nehéz is lenne magyaráza­tot találni erre a gyenge bizo­nyítványra. Az igazság az, hogy ha egyenként mérlegre tennénk a Vasas játékosait, nem ez az eredmény jönne ki. Mert Dezső, Szentesi, Itvás, Tanics, Horváth 1., Barte, Bí­ró, Fülöp, Szentgróti, Herbei, Matics, Székács — hogy csak kapásból ragadjunk ki né­hány nevet — jó NB III-as játékos. Közülük nem egy a magasabb osztályban is bizo­nyított már. Az »öregek« mel­lett e csapatnál olyan fiata­lok növekszenek, mint Hor­váth II. meg Pataki, akik szin­tén ütőképes játékosok. Mégis összességében ez a gárda a megméretéskor könnyűnek ta­lál tatott. Divatos dolog ilyen esetben az edzőben keresni a hibát. Nem kivétel ez alól a K. Va­sas sem. Már a gyengén sike­rült rajt után hamarosan fel­színre került az edzőkérdés. Most sokan annak az edzőnek a fejét követelik, aki alig egy esztendeje a »sírból hozta visz- sza« a csapatot. Az igaz, hogy Tóth II. József nem tudott teljesen gyökeret verni Ka­posváron. Már a bajnokság kezdete előtt bejelentette, hogy távozni készül. Ez a bi­zonytalanságérzet kétségtele­nül hozott magával szakmai hibákat is. Nehéz örökséget kapott a2 új szakosztályvezetőség. Ép­pen az tette szükségessé a vál­tozást, hogy a sportkör el­nöksége véget akart vetni az elvtelenségeknek, a könnyel­mű ígérgetéseknek. Távlatok­ban gondolkoztak a VBKM- nél és a Vasasnál egyaránt, amikor az idény kezdete előtt személycserékre kelült sor. Ez nem megy mindenütt zökkenő nélkül. Megbomlott az egység több vonatkozásban is. Külö­nösein akkor, amikor bekövet­kezett az első fiaskó. Akik ko­rábban nagyon is lelkesültek, éppen azok egyszeriben sor­sára hagyták a csapatot. Hal­latszottak olyan hangok is, hogy jobb lenne felkarolni a kispályás focit, ezt a csapatot pedig szélnek kell ereszteni. Nem kell azt különösebben bizonygatná, hogy a Vasasnak (nemcsak labdarúgás tekinte­tében) múltja van. Amikor a VBKM lett a sportkör bázisa, úgy tűnt, hogy soha nem lá­tott távlatok nyíltak meg a sportkör, s ezen belül a lab­darúgó-csapat előtt. Hogy nemcsak elméletileg jelentett sokat az »új gazda«, azt bizo­nyítja az épülő sporttelep. Úgyszintén az a tény, hogy nem jelentett problémát a több mint két csapatra való új labdarúgó igazolása, elhe­lyezése. Ezek után nem kétsé­ges, hogy szakmai körökben kell a bajok eredőjet keresni. Most már azt vallják, hogy egy olyan egyesületnél, ahol Gyenes Antal ifiedző keze alatt évről évre felszínre ke­rülnek a tehetséges fiatalok, nem tucatszám kell a játéko­sokat igazolni. A kevesebb ta­lán több lett volna. Korábban kellett volna tisztázni az ed­zőkérdést is. Ha valaki nem akar maradni, akkor kár az erőlködésért. Az idónyközbemi csere sikerülliet ugyan, de ez nem törvényszerű. Maguk a játékosok is szem­be kell nézzenek a tényekkel. Joggal vetődik fel a kérdés, akar-e mindenki szíwel-lélek- kel küzdeni a Vasas színedért? Ha igen, akkor a végén nem ennek az eredménynek kell kijönnie. Ügy mondhatjuk, hogy a si­kertelen félév után is javít­hat még a Vasas. A bajnoki táblázat az idén — szerencsé­re — úgy alakult, hogy a ka­posváriakat csak két pont vá­lasztja el a megmenekülést jelentő 13. helytől. Tavaly hátrányosabb helyzetből is ja­vítani tudott az együttes. Most, amikor kedvezőbbek az adottságok, a körülmények, s feltétlenül jobb a játékosállo­mány, akkor jogos az az igény, hogy a Vasas ne essen ki. K. S. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. július 18. Kovács Géza bekerült a magyar atlétaválogatottba összeállították az NSZK elleni szombat—vasárnapi viadalra a ma­gyar atlétaválogatottat. A legutób­bi versenyek eredményei alapján a csapat tagja lett a K. Dózsa atlétája. Kovács Géza is. A kivá­ló középtávfutó ezúttal Hont tár­saként az 1500 m-es síkfutásban képviseli a magyar színeket. Mi­vel Honti pécsi atléta, így ebben a versenyszámban két vidéki fű­tő veszi fel a versenyt a kiváló nyugatnémet 1500-asokkal. A magyar atlétaválogatottban a legutóbbi összeállításhoz képest csak néhány változás történt. Akadályfutásban Máté és Jóny ver­senyez, a kalapácsvetésben Eck- schmidt mellett döntöttek. Az NSZK ellen két újonc is szere­pel, Fekete Sándor 800 méteren, és a nagykanizsaiak távolugrója, Kandár. A viadal, amelyet a te­levízió is közvetít, szombaton fél hatkor, vasárnap pedig negyed 6- kor kezdődik a Népstadionban. Megérkeztek Kalinyinba a Siófoki Bányász labdarúgói Kubacska András, az SZMT kul­turális és sp.ortosztályának mun­katársa, aki a Siófoki Bányász labdarúgóival a Szovjetunióban tartózkodik, értesített bennünket, hogy a siófoki labdarúgók megér-1 keztek Kalinyinba. Tegnap a Tor­zsok csapatával játszottak, 21-én. hétfőn pedig a Volga csapatával találkoznak. Másnap már egy Ka- linyin melletti városban szerepel­nek a siófoki labdarúgók. Vala­mennyien egészségesek és jól ér­zik magukat. Wem került somogyi labdarúgó a% WB II-es válogatott keretbe Nyilvánosságra hozták a VB-re készülődő nagyválogatott ellen ját­szó NB II-es keretet. A tizen- nyolcas keretben egyetlen somo­gyi NB II-es játékos neve sem szerepel. A július 25-én sorra ke­rülő mérkőzésre a következő já­tékosok kaptak meghívást: Sze­gedi, Mezei (Volán), Vasas (Jász­berény), Kuchta (BVSC), Vachter (DVSC), Csorna (Esztergom), Var­ga (Savaria), Horváth, Zsenák íPápa), Fonyódi (Pénzügyőr), Föl­des (BEAC), Füssi, Takács, Tóth III. (Bocskai). Bodó (Vasas Izzó), Fekete IL (KISTEXT), Kovács (Veszprém), Fizi (K. Tűzálló). Vasárnap Balatonbogláron játszik a Ferencváros A Balatonboglári MEDOSZ labdarúgói csak egész rövid nyári szünetet tartottak. A csapat máris megkezdte felkészülését a bajno­ki idény folytatására. Nem is akármilyen ellenfelet választott ma­gának a bogiári csapat: vasárnap ugyanis a Ferencvárost látja vendégül. Régi kapcsolata van már a magyar bajnokegyüttesnek a balatonbogláriakkal, esztendőnként sor kerül egy barátságos mér­kőzésre. Most július 20-án délután fél 5 órakor találkozik Balaton­bogláron a két csapat. A mérkőzés iránt szerte a fonyódi já­rásban nagy az érdeklődés. Botrány esetén 3:0-ra győz a vendégcsapat Az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) legutóbbi berni ülésén úgy határoztak, hogy ha a nem­zetközi kupaküzdelmekben a ha­zai csapat játékosai vagy szur­kolói arra késztetik magatartá­sukkal a játékvezetőt, hogy le­fújja a mérkőzést, a találkozót a vendégcsapat 3:0 arányú győzel­mével igazolják. Hasonló árat fizet a vendéglátó klub akkor is, ha rakétákat vagy más tárgyakat dobálnak be a pályára, illetve * játéktérre betóduló szurkolók aka ­dályozzák a mérkőzés folytatását. Az UEFA utasította a játékve­zetőket, hogy az első pillanattól az utolsóig keményen tartsák ke­zükben a mérkőzéseket, ne riad­janak vissza az esetleges népsze­rűtlen intézkedésektől, az eddigi­nél szigorúbban bíráskodjanak. Külön felhívták a játékvezetők fi­gyelmét arra, hogy haladéktalanul szüntessenek be minden olyan mérkőzést, amelyen veszély fenye­getheti akár a játékosok, akár a játékvezető testi épségét. Kikapott az MTK Az Amerikában vendégszereplő MTK a New York-i tornán rosz- szul rajtolt, mert a sokszoros gö­rög bajnok Olympiakosz ellen 2:0 arányú vereséget szenvedett. A New Yorkból érkezett gyorshír arról is említést tett, hogy a mérkőzés során Szucsány.*, a kék­fehérek játékosa megsérült, le kellett vinni a pályáról, s már nem is tért vissza. MAI műsor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5, 7 és 9 órakor: ELZA, A VA­DON SZÜLÖTTE. Színes angol film. (VIL 20-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: Délelőtt 10 órakor: AMERIKAI FELESÉG. Csak 16 éven felüliek­nek ! 4, 6 és « órakor: AZ UTOLSO eden. (vn. 20-ig.) DÓZSA KERTMOZI: AZOK A CSODALATOS FÉR­FIAK. Színes amerikai fllmvlg­játék. BALATONI filmszínházak műsora BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: MAIGRET FELÜGYELŐ CSAP­DÁJA. Simenon bűnügyi regénye színes olasz—francia filmen. FONYÖD FEDETT KERTMOZI: A FŐNŐK 12-KOR ÉRKEZIK. Magyarul beszélő NDK bűnügyi fűm. BALATONBOGTJlR: A CROSSBOW AKCIÓ. Színes amerikai kalandfilm. BALATONLELI.E FEDETT KERTMOZI: MILADY BOSSZÜJA. Dumas re­gényének francia filmváltozata. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: A TIGRIS. Színes olasz fümvig- Játék. Csak 18 éven felülieknek! BALATONSZARSZO: SZESZÉLYES NYÁR. Magyarul beszélő csehszlovák filmszatíra. Csak 16 éven felülieknek! BALATONFOLDVAR FEDETT KERTMOZI: AZ ÉJSZAKA RABLÁSRA VA­LÓ. Színes olasz filmvígjáték. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: GRANADA, ADDIO! Színes olasz tilm. SIÓFOK TEREMMOZI: AZ OROSZLÁN UGRANI KÉ­SZÜL. Színes magyar film. SIÓFOKI KERTMOZI: KLEOPATRA. I—n. Színes, mo­numentális amerikai film. LIDO MOPRESSZO (Siófok): LIMONADE JOE. Színes, zenés csehszlovák filmparódia. TELEVÍZIÓ Budapest 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Játék a szabadban. — 18.25: Reklámműsor. — 18.35: Évezredes anyag — modern építé­szet. — 19.10: Nézzük meg együtt a Szépművészeti Múzeum helle­nisztikus leánykaszobrát! — 19.20: Esti mese. — 19.30: Flamenco-szvit. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-hír- adó. — 20.20: Péntek esti bemu­tató. Petőfi Mezőberényben Tv-já­ték. —- 21.10: Családtervezés n. — 22.00: Tv-híradó, 2. kiadás. Zágráb 16.45: Magyar nyelvű adás. — 17.45: Hadji lássa, hadd lássam. — 18.15: Ifjúsági hangverseny. — 19.00: A kultúra ma. — 20.35: A Kremenko család. — 21.05: Nyári kvíz. — 22.35: Filmsorozat. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitásod. — 18.25: Osztrák képek. — 18.50: Vadnyugati paródia (13. rész). — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthí­rek. 20.15: Az Eurovízió műsora: Aktaszám XY — megoldatlan. A bűnügyi rendőrség eyüttműködést kér a megoldatlan bűnügyekben. — 21.15: Világeseményekről. — 22.15: Tv-híradó — esti kiadás. — 22.25: Üj filmek ismertetése. — 23.15: Aktaszáma XY — megoldat­lan. Jelentések és reagálások. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. Közben: Kb. 6.15—6.40 Rádió­reklám. Kb. 7.45: Mit főzzünk? — 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Részletek Eisemann Füredi Annabál és Bástyasétány 77. cí­mű operettjéből. 9.00: Aszályos évek régen és napjainkban. 9.10: Operafinálék. 10.00: Hírek. 10.05: Gyermekszerelem. 10.36: Miskolczi Ealogh János népi zenekara ját­szik. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Liszt: Dante-szimfónia. 12.00: Déli Kró­nika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma.?,— 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: A Belügyminisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara ját­szik. 13.45: A kibernetikus portré­JÜLIUS 18 PÉNTFK Frigyes Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Gyenge nappali fel­hőképződés, száraz, meleg idő. Megélénkülő déli, délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 30—34 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg­nap 11 órakor 21 fok volt. — Fejlődik, erősödik az egyesült nagyberki Kapós- völgye Ternielőszövetkezet. A múlt évben 14 047 000 fo­rint volt a szövetkezet mun­kabéralapja, az idén már 15 709 000 'orint. Így az egy tagra jutó 13 523 forint a terv szerint 16157 forintra emelkedik. — Ezcrőtszáz hektóval több. A Meesekvidéki Pin­cegazdaság túlteljesítette félévi tervét, az előirányzott hétezer hektó helyett nyolc­ezerötszáz hektoliter bort adtak el Somogybán. — Fordított arányok. Az idén a tavalyi tízezerrel szemben tizenháromezer volt a látogatók száma a termál­fürdőben. Ugyanakkor a strandot eddig csak nyolc­ezren látogatták, a múlt év hasonló időszakában viszont húszezer volt a fürdőzők száma. — Tüzet okozott a felte­hetően gondatlanul eldobott cigarettavég. Tegnap este 8 órakor a Rippl-Rónai utca 23. szám alatti garázsban az összedobált papír, olajos rongy meggyulladt. Szeren­csére a szomszéd ház lakói észrevették a garázsból elő­törő sűrű füstöt és azonnal riasztották a tűzoltókat. Kár nem keletkezett — Kilencvennyolc férőhe­lyes tehénistállót adtak át Batéban. A November 7. Tsz új létesítménye — me­lyet a Tanácsi Építőipari Vállalat épített — 1 900 000 forintba került. — Fürdőbővítés Csokonya- visontán. Egymillió forintos költséggel strandmedencét építenek a gyógyfürdő mel­lé. A munkálatokkal a helyi építőipari ktsz előrelátható­an az év végére készül el. ja. 14.0«: Prokofjev: V. zongora­verseny. 14.24: Kutya a kofferban. Rádiójáték gyerekeknek. 15.00: Hí­rek. 15.10: Kentner Lajos és Ye­hudi Menuhin szonátafelvételeiből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Aki a forgót szántja. 1G.58; Hall­gatóink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.05: Genfi cikkelyek — amerikai fenntartások. 17.20: De Falla: Pedro mester bábszínháza. Egy.fel- vonásos opera. 17.56: Mikrofórum. 18.13: Magnósok, figyelem! 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Nevető klasszi­kusok. A Rádiószínház bemutató­ja. A tragédiák tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi élete és halála. 20,41: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik, Kürthy Éva énekel. 21.16: Hírek. 21.19: Láttuk, hallottuk. 21.39: Beszélgessünk ze­néről. 22.00: Hírek. 22.20: Üj le­mezeinkből. 23.10: Meditáció. — 23.20: Szimfonikus könnyűzene. — 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Richard Strauss: Don Quijote. 8.50: idő­szerű nemzetközi kérdések. 9.00— 10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A ze­ne hullámhosszán. Közben: 10.59: Lottó. 11.00—11.03: Hírek. 11.45 Még élni szeretnék. 12.00: Kamarazene. 12.50: Földindulás. 13.00: Hírek. — 13.05: Karmester úr, kérem. 13.25: Fúvósesztrád. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Min­denki kedvére — kettőtől hatig. Közben: 14.30—14.35: Hirek. Köz­ben : 16.30—16.33: Hírek. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. 18.10: Mark Rejzen énekel. 15.30: Jóga, ha mondom. 19.00: Könnyű­zene JTamássy Zdenkó szerzemé­nyeiből. 19.20: Jó estét, gyerekek! 19.25: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenye. Köz­ben: 20.00—20.25: Esti Krónika, n. 21.04: Miről ír a Társadalmi Szem­le legújabb száma? 21.14: űj könyvek. 21.17: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. 22.04: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekkara Kodály-muveket énekel. 22.20: Verbunkosok, nóták. 23.00: Hirek. 23.10: Századunk kamarazenéjéből. 24.00— 0.10: Hírek. URH 18.00: Hirek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. - 19.35: Kamarazene. 20.41: Hírek. 20.44: A dzsessz kedvelőinek. 21.10: Hangfelvételek — felsőfokon. — 23.00— 23.20: Hirek. MA 250 ÉVE, \ 1719-ben Londonban egy hosszú című könyvet — »-Robinson Crusoe yorki matróz élete és különös meglepő kalandjai« — adtak ki, amely szerzőjét, Da­nid Defoe-t a világiródalom klasszikusai közé emelte. A re­gény egy egészen új műfajt te­remtett, a robinzonádot. Egész Európa irodalmára hatott, szá­zával keletkeztek utánzatai. Ez a könyv vezette be az angol felvilágosodás realista regény­írását. Erőssége az érdekfeszí­tő elbeszélésmód és hőse talá­lékony Tétfenntartási tevékeny­ségének érdekes ábrázolása, küzdelme a természettel. A mű a világirodalom legolvasot­tabb könyvei közé került. — Halálra gázolta a vonat Szerdán a siófoki vasútállo­máson figyelmetlenül haladt át a vágányokon Milada Ku- becsbova 41 éves hejtanaun- koviczi (Csehszlovákia) asz- szony, és egy vonat halálra gázolta. — Üj motortulajdonosok. Az Idén 7 426 000 forint ér­tékben vásároltak motorke­rékpárt megyénkben. így hétszázkilencvennyolcra emelkedett az új motortu- lajdonosotk száma. — Bútorankét Igáiban. A napokban bútorankétot tar­tott Igáiban a Bács-Kiskun megyei Bútor- és Faipari Vállalat A mintateremben rendezett kiállításra meghív­ták a megye kiskereskedel­mi vezetőit és a bútorbolt­vezetőket is. A bajai bútor­gyár megbízottai ismertették gyártmányaik előnyeit Az ankét részvevői véleményt mondtak a kiállított darabok­ról és beszámoltak az esetleg szükséges változtatásokról. — Neont szereltetett mar­cali fodrászüzletére a Ka­posvári Fodrász és Fényké­pész Ktsz. A berendezés ér­téke meghaladja a 30 000 forintot — Barcsi ipari tanulók si­kere. Az 1968/69-es oktatási évben a KISZ megyei bizott­sága és a KISZÖV tanul­mányi versenyt szervezett. Nemrégiben értékelték a ktsz-ek ipari tanulóinak át­lagos tanulmányi eredmé­nyeit. Kétheti jutalomüdü­lésben részesítették Tasnádi Ferencet, a Barcsi Építőipa­ri Ktsz szobafestő tanulóját Gálosi Jánost, a Barcsi Ve­gyesipari Ktsz fényképész tanulóját, Tárnái Erzsébet nőiszabó tanulót aki ugyan­csak a Barcsi Vegyesipari Ktsz dolgozója. — Súlyos sérülések. So­mogytúr belterületén fi­gyelmetlenül vezette motor- kerékpárját Hobus Vilmos vegyészmérnök, az útpad­kára sodródott, majd egy be­tonúidnak ütközve felborult. Hobus Vilmos és utasa, a szintén budapesti Bedő Ist­ván súlyos sérüléseket szen­vedett. A vizsgálat tart. — Szabálytalanul előzött. Kolarek Jenő pécsi italbolt­vezető Sántoson szabálytala­nul előzött személygépkocsi­jával. Egy telefonoszlopnak hajtott, majd az árokba bo­rult. Kolarek Jenő nyolc na­pon belül gyógyuló sérülé- saket szenvedett, az anyagi kár eléri a hatezer forintot. — Égő gabona. Csömender szerdán meggyulladt a hely­beli termelőszövetkezet ga­bonatáblája. A tűz tovater­jedését a községi és a mar­cali állami tűzoltók akadá­lyozták meg. A kár szeren­csére csak ezerhétszáz fo­rint

Next

/
Thumbnails
Contents