Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

Hz írek támadni fognak? A világbajnoki selejtezősorozat újabb fontos állomásához érkezett a magyar labdarúgó válogatott. Ma délután Írország fővárosában, Dublinban sor kerül a magyar—ír világbajnoki selejtező mérkőzésre. Labdarúgó válogatottunk tegnap már a mérkőzés színhelyén tar­tott edzést. Ismeretes az is, hogy Sós Károly szövetségi kapitány átszervezte csapatát. A csehszlová­kok ellen győztes együttesből ki­marad a sérült Páncsics. Üj szél­sők kerültek a válogatottba. Koz­ma valóban új. ö a balszélen fog bemutatkozni, Bene a jobbszélső szerepkörét vállalta — mint mond­ta — örömmel. Üjból helyet £^4? a válogatottban Göröcs. Mondhatnánk, hogy Dublinban a »-közvélemény«* csapata lép majd pályára az előreláthatóan harcos felfogásban küzdő hazaiak ellen. Írország is a vasárnapi mérkő­zés lázában ég. Bár eddig az ír csapat gyengén szerepelt a világ- bajnoki selejtezőn, most a lapok mégis arról cikkeznek, hogy csa­patuk nem esélytelen. Talán ama meggondolásból, hogy ezen a mér­kőzésen már csak a magyar csa­patnak van vesztenivalója. Jól szerepeltek a somogyi atléták az első napon Az ír szakvezetők Is azt han­goztatják, csapatuk mindent meg­tesz annak érdekében, hogy le­győzze a magyarokat. Az edző szerint a támadás csapata szá­mára az egyetlen ésszerű lehető­ség. A magyar válogatott kapitá­nya persze jól ismeri a mai el­Hiába ez nem futball. NB I B-s atlétikai versenyt hirdettek a fal­ragaszok Kaposvárott, mégis alig 300 néző volt csak kiváncsi So­mogy férfi és női atlétáinak küz­delmére a Vasas Izzó, a Ganz- MÁVAG és a Bp. V. Meteor el­lenében. Pedig lelkes atlétáink megérdemelték volna a biztatást mert mind a férfiak, mind a nők jól küzdöttek. Különösen az újonc női csapat tett ki magáért. Bi­zony nem reméltük, hogy az első napi verseny befejeztével a mieink megelőzik a Ganzot s alig marad­nak a Meteor mögött. A férfi csapat, amelyet rúdug­rói cserbenhagytak, hősiesen küz­dött. Még van esély arra, hogy a mai napon esetleg kettős győze­lem szülessék. Az eredményeknél figyelembe kell venni, hogy a tak­tika a csapatbajnokságnál sokszor az eredményesség rovására megy. Pamukl sérülten versenyzett, de így is kettős győzelemmel járult hozzá az első napi sikerhez. Férfiak: SOMOGY—GANZ-MA VÁG 61:44 VASAS IZZÓ—SOMOGY 56:49 VASAS IZZÓ—GANZ MA VÁG 59,5:46,5 lOo m; 1. Korona 11,6, , „.3. Együd 12X 400 m; 1. Kovács 51,1, 2. Erdős Gerely: Didek (M) 34,96, ...3. Horváth 32,42, ...5. Miricsi 26,38. A versenyt ma délelőtt 9 órakor folytatják. K. Táncsics— Pécs, 500 néző. V.: Maczkó. Táncsics: Dohány — Káhlesz, Holzhäuser, Nagy, Selenka, Farkas, Nádasdi, Jankó, Ivanics, Lahó, Kovács. Edző: Váradi Lajos. — PVSK: Abrahám — Nagy, Szabó, Soós, Mihály, Kaszás, Balázs I. (Fodor), Viola, Balázs II., Vessző, Gáspár. Edző: Horváth László. Hullámzó mezőnyjáték jellemez­te az első negyedórát. A 16. perc­ben Jankó előtt . adódott az első helyzet, de lövése kapu mellé ke­rült. A 18. percben baloldali szöglet után röviden mentettek a vasutas védők, a labda Nádasi elé került, aki laposan a bal sa­rokba bombázott. 1*0. A gól után a pécsi csapat került fölénybe, de támadásai erőtlenek voltak. Szünet után az első percben Ba­lázs I.-et szabálytalanul szerelték a kaposvári védők. A szabadrúgást a pécsi középcsatár a felső lécre bombázta. A 48. percben Gáspár lenfelet, s bizonyára megvan az a hadrendje, amellyel az eléggé derűs hazai optimizmust remélhe­tően sikerül megváltoztatni. PVSK 2:1 (1:0) szalasztott el egy góiszerzési le­hetőséget. A 75. - percig a PVSK támadott, ekkor egy előrevágott labdával Ivanics két pécsi védő kíséretében húzott kapura, 18 mé­terről nagy lövést küldött a bal alsó sarokba. 2:0. Az utolsó per­cekre fellángolt a vasutas csapat. A' 85. percben Fodor azonban még az üres kapuba sem talált be. Egy perccel a befejezés előtt viszont Balázs I. kapu előtti kavarodás után szerezte a pécsiek gólját. 2:1. Hiába birtokolta többet a mér­kőzés folyamán a PVSK a labdát, sok hibával játszó csatárai nem­igen jelentettek veszélyt a kapos­vári kapura. A Táncsics lényege­sen szervezettebben és egyes idő­szakokban jól is játszott. A ke­vés helyzetét is ki tudta hasz­nálni. Jók: Káhlesz, Selenka, Farkas, Ivanics, ill. Szabó, Ka­szás és Balázs L K. Vasas — D. Szövetkezeti SK 2:1 (2:1) 1500 m: 1. Pamukl 4:00,1, «.4 Vermes 4 .*04,5. 3000 akadály; 1. Pamukl 9:24,5, 2. Acs 9:24,6. H0 m gát: 1. Ferenczi (G) 16,3, ...3. Hecz 17,7, ...5. Lippai 18,8. Távol; 1. Huszár (V) 681, • -.3. Junászka 656, 4, Kovács 629. Súly; L Ipoly (G) 14.10, ...3. Né­meth 12,87, —.6. Tóth 12,06. Rúdugrás: 1. Baksa (G) »0, ...3. Takács 250. Kalapács: 1. Farkas (I) 53,50, ...3. Tóth F. 42,10, Tóth dr. 40,46. Nők: SOMOGY—GANZ-MA VÁG 32:23 V. METEOR—SOMOGY 28:27 AV.‘ METEOR—GANZ-MA VÁG 35:20 100 m: 1. Czifra Margit 13,2, «.3. Széles Katalin 13,3. 400 m; 1. Czifra Margit 60,0, 2. Bánhegyi 62,6. Távol: 1. Komlődl Mária (M) 517, 2. Széles Katalin 506, «.4. Bánó 497. Díszkosz: 1. Kósa (M) 44,36, —5. Horváth 28,46, 6. Halászi 24,58. Dombóvár, 500 néző. V.: Sümegi. Vasas: Szentesi — Itvás, Hor­váth I., Balogh, Barta (Erdős), Pataki (Bíró), Fülöp, Horváth n., Szentgróti, Herbei, Matics. Edző: Tóth József.' Dombóvár: Dobos — Szóka, Völgyesi, Hertelendi, Vida, Tapsonyi, Tárnái n. (Csullag), G. Kiss, Korpádi, Tóth, GáL Edző: Gálosi János. 8. perc: Az előrehűzódó Balogh a jobb sarokba lőtt. 1:0. 30. perc: Gál elfutott a bal szé­len és a hosszú sarokba bombá­zott. 1 :L 43. perc: Matics az egész védel­met kicselezte és a bal alsó sa­rokba gurított. 2:1. A támadólag fellépett kaposvári csapat az első félidőben nemcsak két gólt szerzett, de sok helyzetet is kidolgozottá Szünet után ki­egyenlített Játék volt. Ebben az időszakban inkább a Vasas növel­hette volna góljainak számát. Jók: Szentesi, Itvás, Matics (a mezőny legjobbja), Herbei, illetve Vida és Tóth. MA CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Tapsonyban 20 órakor: BAJA- DÉH MOZIK VÖRÖS CSILLAG Délelőtt lél 11 órakor: MESE A FEHER MÓRRÓL. 3, s és 7 órakor: MAJD A LEONTINE. Színes, francia bűn­ügyi filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek. SZABAD IFJÜSAG 4, 6 és 8 órakor: RITA, A VAD­NYUGAT RÉME.' Színes, zenés olasz film vígjáték. A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük LATTNKA FILMSZÍNHÁZ Fél 4 és fél 6 órakor: NYUGODJ MEG, KEDVES. Magyarul beszé­lő francia—olasz film vígjáték. I Nagyatádi járás Somogyszob—Mike 4:1,- Bolhás— Beleg 2:4, Tarany—Kisbajom 1:2, N. Konzerv II.—Háromfa 2:2, öt- vösk.nyi—Segesd 1:4, Szabás—Ri­nyaszentkirály 4:3. 1. Somogyszob 8 8 ------- 24 31 16 2. Szabás 8 5 2 1 20:15 12 3. Beleg 8 4 2 2 26:11 10 Fonyódi járás Somogy túr—Somogy vámos 3:4, öreglak—Balatonberény 5:0, Hács— Vityapuszta 1:1, Balatonkeresztúr— Balatonszentgyörgy 2:1. 1. öreglak 6 5 1 — 16:5 11 2. Somogyvár 6 4 1 2 20:8 9 3. B.-szentgyörgy 7 4 1 2 21:14 9 Marcali járás Sávoly—Kéthely 1 ti, Soroogy- sámson—Szenyér 3:2, Boronka— Horvátkút l :0, Mesztegnyő—Bize 0:1. A Vése—Gadány mérkőzés az utóbbi csapat hibájából elmaradt. 1. Vése 7 7 --- 55:8 14 2. Kéthely 8 6 1 1 24:16 13 3. Boronka 8 6 — 2 14:13 12 Barcsi járás Darány—Bolhó 5:1, Lad—Rinya- újlak 0:4, Szülök—Heresznye 4:1, Lakócsa—Vízvár sl—Potony 2:?. 1. Rinyaújak 2. Szülök 3. Potony Siófoki járás 5:2, Drávatamá­• 7 — 2 19:5 14 7 5—2 18:8 10 6411 19:5 9 Pusztaszemes—Balatonszabadi 1:2, Kőröshegy—Nágocs 1:5, Andocs— Somogymeggyes 1:1 félbeszakadt, Balatoszárszó—Törökkoppány 4:0, Balatonföldvár—Kötésé 4:1, Ka­poly—Bonnya 1:0. 1. B.-szárszó 9 8 — 1 34 :8 16 2. B.-földvár 9 8 — 1 32:12 16 3. Nagyberény 10 5 4 1 31:8 14 A Somogy megyei Víz- és Cstornamű Vállalat kőműveseket, férfi segédmunkásokat, valamint nyári szün­időre középiskolás fiú tanulókat fölvesz Jelentkezés Kaposvár, Berzsenyi u. 18. szám alatt. A Kaposvári Tanítóképző Intézet a szülési szabadság miatt előreláthatólag 3 évig távollévő gyors­és gégíróno Helyeit tesítésére nyugdíjas munkaerőt keres. Díjazás havi 500 forint. Munkaidő megegyezés szerint. (58192) Konfekcióvállalatok, ktsz-ek és tsz-ek, figyelem Tömegkonfekció-termék gyártására (nadrág, zakó, kábát stb.) keresünk szabad kapacitást a II. félévre . «Alvállalkozás 3318» *• jeligére a Magyar Hirdető Budapest, V., Felszabadulás téri irodájába. 3318. ZAMÁBDI kertmozi TILTOTT TERÜLET. Magyar bűnügyi filmdráma. FONYÖD TEREMMOZI A HALLGATAG EMBER. Színes amerikai film. BÁLÁT ONKILITI SAN GENNARO KINCSE. Ma­gyarul beszélő, színes olasz—fran­cia—nyugatnémet bűnügyi filmvlg- játék. BALATONSZABSZÖ HAZAI PÁLYA. Magyar film. BALATONFENYVES BAJTARSAK VOLTUNK. Ma­gyarul beszélő szovjet filmdráma. baiatonboglAb AZ ÖRÖKÖS. Magyar film. BALATONFÖLDVÄR KJERTMOZI HA MONDOM, HOGY SZERET­LEK. Színes olasz film. SIÓFOK TEREMMOZI A BETYÁROK BOSSZÚJA. Szí­nes román kalandfilm. t LIDÖ MOPRESSZÓ (Siófok) DERKOVITS GYULA; CIGÁNY- TÁNC; GUSZTÁV KIKAPCSOLÓ­DIK; LEGKISEBB NAGY VARO­SUNK (Kőszeg); VILI ES BÜ­TYÖK A MENETGYAKORLATON. BALATONLELLE KERTMOZI MINDEN DALOM A TIED. Szí­nes, zenés olasz film vígjáték. TELEVÍZIÓ Budapest 9.20: Hétmérföldes kamera. — 9.35: Támadás a király ellen. — 10.00: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok! — 11.00: Úttörő tűz­oltók. Helyszíni közvetítés Fejér megyéből. — 11.40: Egy mókás család. — 14.55: Budapesti KRESZ- és ügyességi verseny. — 15.24: Turpi úrfi. — Csúcsú szerelmi re­génye. (Ism.) — 15.50: Kiváló együttesek a kamera előtt. — 16.20: Képes Kalendárium. — 16.55: New York. Olasz dokumentumfilm. — 17.50: A költészet percei. — 18.00: Telesport. ökölvívó Európá­ba jnokság. A döntők közvetítése Bukarestből felvételről. — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: A világ térképe előtt. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Vidocq. 10. Vidocq es­küvője. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Dr. Váradi György színházi jegyzete. — 20.30: Móricz Zsig­mondi Csilr«. Dráma két részben. SOMOGYI NfiPLAP Vasinas, 1869, Jtaiw L JÜNIUS 8 Milyen lesz az időjárás? Várható Időjárás ma estig: Túlnyomórészt borult idő, legföljebb egy-két órányi napsütés.. Szakaszo­san ismétlődő további esők, záporok, zivatarok, cgy-két helyen jégeső. Mérsékelt, időnként élénk „icimno keleti, a Dunántúlon megerősödő északkeli-északi V Ab AKIN A1 szé|_ hűvös marad az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15—20 fok között, észak - Medárd . keleten kevéssel 20 fok fölött lesz. Ötvenötezret fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 65 fogadó ért el, nyereményük egyenként 55 061 forint. Három találata 5011 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 357 forint. A kóttalálatos szelvények szá­ma 130 733 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizet­nek. A nyereményösszegek a nyereményülebék levonása után értendők. _— Üj OTP-lakások Kapos­váron. Még az idén megkez­dik Kaposváron a Beloia- nisz és a Damjanich utca kör­nyéki OTP-házak építését. 105 család talál majd ké­nyelmes otthonra. — Szamóca exportra. A megye nyugatra irányuló sza­mócaexportjából 13—15 va­gonnyit a kaposvári járás ad. A legtöbbet Somogysárd szállítja, ahol szinte az egész falu foglalkozik szamócater­mesztéssel. — Példás takarékosság. He­tesen a lakosság takarék­betétállománya 180 000 forint­ról 940 000 forintra emelke­dett az év első öt hónapjá­ban. — Úttörő-olimpia területi döntők Zalaegerszegen. Jú­nius 11-e és 14-e között ren­dezik meg Zalaegerszegen Ba­ranya, Zala, Somogy, Tolna megye részvételével, az V. nyári úttörő-olimpia területi döntőit. Megyénket 190 paj­tás képviseli. — Kétmillió forinttal na­gyobb forgalmat bonyolítot­tak le májusban a balaton- boglári fogyasztási szövetke­zet kisfkereskedelmi és ven­déglátó egységei, mint az el­múlt év hasonló időszakában. — Orvosi rendelő építők­nek. A Somogy megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat mo­dern orvosi rendelőt építtet Kaposváron a dolgozói részé­re. — Harmincötmillió forintba kerül a mintegy 1500 kilomé­ter hosszúságú somogyi utak egész évi fenntartása. — üdülőépítés társadalmi munkában. A kaposvári Pa­tyolat szakszervezeti üdülőt épít Igáiban. A munka nagy részét társadalmi munkában végzik a vállalat dolgozói. MA 50 ÉVE, 1919. június 9-én a Csapajev legendás hírű 25. vörös lovas­hadosztályával, miután előző­leg visszaverte a kolcsakista Kappel-hadtest támadásait, el­keseredett harcok árán felsza­badította Ufa városát, az el­lenforradalmi Kolcsak-hadse- reg legfontosabb támaszpont­ját. Kolcsak tengernagynak az antant által fölfegyverzett és addig lendületes támadást foly­tató fehér hadseregének ma­radványai Ufa elvesztése után menekülésszerűen, rendezet­lenül özönlöttek vissza kelet felé. A fehér csapatok üldö­zése során a Vörös Hadsereg egységei bevonultak az Ural előhegységeinek terébe. Július közepén pedig elfoglalták Zla- tousztot, majd Jekatyerinburg városát, a mai Szverdlovszkot. — Elfogyott a borítékos sorsjegy. Mintegy 240 000 bo­rítékos sorsjegy kelt el né­hány hét alatt a megyében. Több 5000 forintos és egy 50 000 forintos nyeremény ta­lált gazdára. — Halálos gyermekbaleset. Tegnap reggel 9 órakor Nagy­bajom külterületén Trabant személygépkocsijával szabály­talanul előzött egy vontatót Hencz István 57 éves kapós- mérői MÁV-alkalmazott, és elütötte az úttesten szabályta­lanul haladó Bogdán Vendel 7 éves tanulót és nagyanyját, a 60 éves Bogdán Ferencnek A kisfiú a helyszínen meg­halt, az idős asszonyt életve­szélyes sérülésekkel szállítot­ták kórházba. A vizsgálat megindult. — Tanácsi dolgozók tapasz­talatcseréje. A Közalkalma­zottak Szakszerveztének ka­posvári és csurgói bizottsága a napokban Csurgón tapasz- talacsere-értekezletet tartott, amelyen mintegy ötven taná­csi dolgozó vett részt a ka­posvári és a csurgói járásból. — Értesítjük a lakosságot, hogy folyó hó 12-én Berzencén országos állat- és kirakodóvásár lesz. (8518) — 22.49: Tv-híradó, l. kiadás. — 22.50: ökölvívó Európa-hajnokság. A döntök közvetítése Bukarestből. Felvételről. Zágráb 8.30: Skendija. — 9.00; Barzda. — 9.30: Népi muzsika. —t 10.00: Földművelőknek. — 10.50: Húsz híres. — 11.35: Daktarl. — 12.25: A kubizmustól a dadaizmusig. — 16.45: Giro d’Italia. — 17.30: Tv- ábécéskönyv. — 18.00: Dokumen­tumfilm. — 18.15: Lépések a kö­dön át. Játékfilm. — 20.35: A hiba felismerésnek az Ideje. — 21.20: Gyere, játsszunk napot. — 21.45: Sportszemle. — 22.15: Tv-napló H. — 22.35: Ökölvívó Európa-bajnok- ság. Osztrák tv 16.30: Gyermekműsor. — 16.55: Film neked. — 17.20: Sir Francis Drake. — 17.45: Kontakt. Közve­títés az ifjúsági szerkesztőségből. — 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.30: A muzsika öröme. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30: Sporthírek. — 20.15: Solness építőmester. Tv-já- ték. — 22.05: Tv-híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10: Kellemes va­sárnapot! 7.28: Emléktábla. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hí­rek. Lapszemle. 8.10: Édes anya­nyelvűnk. 8.15: Frasquita. Rész­letek Lehár—Harsányi—Dalos ope­rettjéből. 8.45: Hajósinas kereste­tik. A Gyermekrádio körkapcsolá- sos verseny játéka. IV. rész. Dön­tő. 10.00: Hírek. 10.05: Bemutató a Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusának új felvételeiből. 10.15: Béiádi Miklós könyvszem­léje. 10.25: Rádióreklám. 10.30: Va­sárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... 13.00: Ha egy kicsit körülnézünk. . . Szántó Jenő műsora. 13.10: Nagy mesterek — világhírű előadók. Brahms-hangverseny. Közben: 13.55: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.05: Írók műhelyé­ben. 15.20: Közvetítés az Írország— Magyarország VB-selejtező mér­kőzésről, Dublinből. 17.20: Bozay Attila: Trapéz és korlát — kan­táta Pilinszky János verseire. 17.33: A zene nem ismer határo­kat . .. 18.08: Kedves lemezeim. 19.01: Hírek. 19.10: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről, Mo­denából. 19.20: Háromszor há­rom ... 19.53: Havannai emberünk. Graham Greene regénye rádióra. 21.00: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. 21.10: David Ojsztrah és Szvjatoszlav Richter szonátaestje a Moszkvai Konzer­vatórium nagytermében. Közben: 22.00; Hírek. 22.10: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről, Mo­denából. 23.01: Varázstánc. Nigé­riai költők versei. 23.17: Népda­lok, néptáncok. 24.00: Hírek. 0.07: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.09: Miska bácsi lemezesládája. 8.39: Operakalauz. 9.39—11.05: A hét mű­sorából. 11.05: Kapcsoljuk a pécsi Liszt Ferenc hangversenytermet. Operahangverseny. Közben: Kb. 11.50: Mesterek — mesterművek. Kb, 13.00: Fúvószene. 13.12: Száz­szorszép. Mesejáték. (Isiti.) 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00; Müvészlemezek. 16.00: Hírek. 16.05: Mit üzen a rádió? 16.40: Szalay László nótá­kat énekel. 16.52: Hírek. 16.57: A világirodalom remekei. A fél­kegyelmű. Rádiódráma. (Ism.) 18.00: Hírek. 18.05: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről, Mo­denából. 18.15: Mit hallunk? 18.45: A 66-os szám. Részletek Offen­bach operettjéből. 19.00: A Berlini Filharmonikusok hangversenye Berlinből. Közben; 19.52: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Köz­vetítés a kötöttfogású birkózó EB- ről. 20.57: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő. 21.12: Kórusok és nép6 zenekarok műsorából. 21.50: Iglódi István alakítása a »■Félkegyelmű«<-ben. 22.00: Tánc­zene. 23.00: Hírek. 23.07: Ravel: Daphnis és Chloé — balett. 24.00: Hírek. • URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiata­loknak! 17.35: Hanglemezparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Sopronyi Mária zon­goraestje. Közben: Kb. 18.40: Kül­földi tudósoké a sző. 19.40: A dzsessz kedvelőinek. 19.55: Händel- művek. 21.17: Muszorgszkij—Ippo- litov Ivanov: Leánykérés. Négy- félvonásos vígopera. 22.22: Rádió­színház. Á'lomtalan éjszaka. Rá­diójáték. 23.00: Hírek. ÉS HOLNAP CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Szünnap. MOZIK VÖRÖS CSILLAG 5 és 7 órakor: KURÁZSI MAMA. NDK-film. (VI. 11-ig.) SZABAD IFJÜSAG 4, 6 és 8 órakor: RITA, A VAD­NYUGAT reme. Színes, zenés olasz filmvlgjáték. BALATONBOGLAR az ÖRÖKÖS. Magyar film. BALATONFÖLDVAR kertmozi HA MONDOM, HOGY SZERET­LEK. Színes olasz film. SIÓFOK TEREMMOZI BECSÜLETBELI ÜGY. Magyarul beszélő színes olasz film, Csak 16 éven felülieknek. LIDO MOPRESSZO (Siófok) BARANGOLAS A KÉK UTÓN. Hl. BUDAPEST, SPORTVAROS, CSONTVARY, VILI ÉS BÜTYÖK A REGGELI TORNÁN. BALATONLELLE KERTMOZI BAJTARSAK VOLTUNK. Ma­gyarul beszélő szovjet filmdráma. TELEVÍZIÓ Zágráb 17.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. — 17.45: Gyerekadás. T- 18,00: Kis világ. — 18.20: Tu­domány. — 18.50: Szórakoztató zene. — 20.35: Burleszk a görö­gökről. Tv-dráma. — 22.05- Ko­moly zene. — 22.35: Utazzon ve­lünk. Osztrák tv 18.00: Teletest. — 18.»: Jó éj­szakát, gyerekek — 18.30; Feu­erstein család. — t9.S9: Tv-hír- adó. — 20.06: Sporthírek. — 22J.5: Csirkefogó csirkefogó ellen. — 21.10: Annak Idején... — 21.55: Tv-híradó, KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig... 8.00: Hírek. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.15: Mit üzen a rádió? (Ism.) 8.50: Verbunkosok nóták. 9.25: A hét előadóművésze. Paul Badura-Skoda zongoramű­vész. 10.00: Hírek. 10.05; A posta­kocsi. Balázs János irodalmi ösz- szeállitása. 10.29: Ránki György; Pomádé király új ruhája. Mese­opera. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei kok­tél. 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 15.04: Pucci- ni-áriák. 14.27: Az olasz utcák éneke. 14.40: Világvége. Rákosy Gergely elbeszélése. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Fényes Szabolcs operettjeiből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kamarazene. 16.34; Kerekes Tóth Erzsébet és Bojtor Imre népda­lokat énekel, Kecskés Sándor kla- rinétozik. 16.58; Hallgatóink fi­gyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: A Green­wood County-együttes műsorából. 17.29: Paul Badura-Skoda zongo­rázik. 18.00: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00; Esti Krónika. 19.23: Lemezmúzeum. 19.43; Történetek egy ócska kas­télyban. Jókai Mór regényének rádió változata. 20.43: Made in Hungary. 21.18: Esti pihenő mu­zsikával. 22.00: Hírek. 22.15: Híd a Boszporuszon. Önody György törökországi útijegyzete. I. rész. 22.25: Szerenád. Esti hangver­seny a 22-es stúdióban. 23.25: Az első szívdobbanás. Részletek Le­hár operettjéből. 24.00: Hírek. 0.10: Az Állami Orosz Énekkar műso­rából. PETŐFI RADIO 6.28;* Torna. 6.30—8.85: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.85: Zenekari muzsika. 9.08—10.00: Ezeregy dél­előtt: 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.49: Atlasz. 11.59: Népdal­expedíció. 12.27: Az V. nevelés­ügyi kongresszus elé. 12.42: Ma­gyar fúvószene. 13.00: Hírek. 13.95: Két trió. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Mindenféle — kettőtől hatig... 18.00: Hírek. 18.10—19.29: Közkívánatra! 19.29: Krimi és valóság. Dr. Eke Ká­roly műsora. L 19.51: Jő estét, gyerekek! ».00: Esti Krónika It, ».25: ÜJ könyvek. ».28: A Lap» sanne-1 Kamarazenekar hangve»» senye Gen/ből. 21.45: Színes népi muzsika. 22.»: Ritmusturmi*. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűzene. 23.25: A hét előadóművésze. Paul Badura-Skoda zongoraművész, (ism.) 24.00: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10; Tánczenei koktél. (Ism.) 18.55: Kamarazene. 19.19: A dzsessz kedvelőinek. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Köz­ben: Kb. 21.00: Hírek. Kb. 91.03— 21.20* A világ csak hangulat..! Reviczky Gyula verseiből. *8.993 Hírek. \ >

Next

/
Thumbnails
Contents