Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-27 / 146. szám

ÚJ KITÜNTETÉS A béke-világmozgalom 20 esztendős jubileumi ülésszakán Berlinben új kitüntetést alapítottak. Az első éremmel a békemozgalom és a tudomány nagy alakját, az 1958-ban elhunyt Frederic Joliot Curiet tüntették ki. Képünkön: Isabelle Blume asszony átadja a magas kitüntetést Michel Langevin francia tudósnak, a Joliot család egyik tagjának. (AP — Képtávírón érkezett) Fiatalok nemzetközi találkozója Moszkvában öt világrész 90 országánál? 200 ifjúsági szervezete vesz részt a »Lenin és a jelenkori világ« című nemzetközi ifjú­sági szemináriumon, amelyet június 30-tól július 12-ig tar­tanak a Szovjetunióban — kö­zölte csütörtöki moszkvai saj­tóértekezletén Gennagyij Ja­na jev, a Szovjetunió ifjúsági szervezetei bizottságának egyik vezetője. Az előadások témá­ja felöleli a marxizmus—le- ninizmus időszerű problé­máit, a lenini eszmék gya­korlatba való átültetésének kérdéseit a kommunista épí­tőmunka során A nemzetközi szeminárium színhelye Moszkva és a Szovjetunió több nagyvárosa lesz A szovjet házigazdák mó­dot nyújtanak arra, hogy a fiatalok kerekasztal-vitákon folytassanak beszélgetéseket az ifjúsági szövetségek mun­kájáról, arról, hogyan látta Lenin az ifjúság feladatait A szeminárium is része annak az ünnepi előkészületnek, amely a Lenin-centenárium- hoz kapcsolódik A KISZ-t a nemzetközi szemináriumon háromtagú küldöttség képviseli. (MTI) Angol válasz a finn emlékiratra Nagy-Britannia udvarias, de kitérő választ adott arra a finn javaslatra, hogy Helsinki legyen az össz-európai bizton­sági értekezlet színhelye. Az angol külügyminiszté­rium csütörtökön bejelentette, hogy a brit kormány kedden válaszolt a májusban átadott finn emlékiratra Mértékadó londoni körök szerint a brit kormány vála­szában hangsúlyozta, hogy megelégedéssel vette tudomá­sul »a finn javaslat szelle­mét« és szövetségeseivel együtt tanulmányozza az /ér­tekezlet esetleges összehívá­sának módozatait (MTI) US atKEE AHACWILACBOL POMPIDOU KARRIERJE — KÖZELRŐL Üt a Matignoa-palotáig Harold Wilson brit minisz­terelnök július 4-én ötnapos látogatásra Svédországba uta­zik, hogy részt vegyen az európai szociáldemokrata ve­zetők találkozóján, és Erlan- der svéd miniszterelnökkel gazdasági kérdésekről tár­gyaljon. Spanyolország bejelentette, hogy beszünteti a kompközle- kedést Gibraltár és Algeciras spanyol kikötő között. Ez az intézkedés végleg elvágja Gibraltárt a spanyol száraz­földtől; az egyetlen kapcso­lat az a kereskedelmi -repü­lőgép marad, amely hetenként egyszer érkezik Spanyolor­szágból a »Sziklára«. Az United Airlines légitár­saság egy DC—8-as típusú repülőgépét, amely 50 utassal a fedélzetén New York felé tartott, nem sokkal Los An­gelesből való felszállása után eltérítették útirányától és pi­lótáját arra kónyszerítették, hogy Havanna felé vegye az útirányt. A repülőgép csütör­tökön hajnalban ért földet a kubai főváros repülőterén. Az amerikai Nebraska ál­lamban levő Omahábam két nap óta folynak a faji za­vargások. Először egy fehér rendőr rálőtt egy 14 éves né­ger kislányra, ezt követően számos összecsapásra került sor a rendőrség és a néger tüntetők között. Több ház ki­gyulladt, s a jelentések sze­rint az éjszaka folyamán né­hány autót is felgyújtottak. 1968 NYARÁN, mielőtt De Gaulle »a köztársaság tar­talékába« helyezte volna mi­niszterelnökét, az egyik nyu­gatnémet családi képeslap terjedelmes riportot közölt PompidouróL A jó tollú szer­ző, a spanyol származású Villalonga (színész, riporter, regényíró) nem sajnálta a di­csérő jelzőket az akkon gaulle-ista kabinetelnöktől, s bizonyára nem véletlenül ír­ta riportja végén a jóslatnak is beillő mondatokat: *Az utóbbi hetek megmutatták, hogy Pompidou igazi állam­férfiúvá érett. Nem fejbólin- tójános, aki vakon teljesíti De Gaulle parancsait. Nyil­vánosan olyasmit mondott, amire De Gaulle környeze­tében soha egyetlen vezető sem merészkedett eddig: »Ügy döntöttem.« Valószínű, hogy Pompidounak lesz még bőven alkalma döntéseket hozni. Franciaország számára — úgy vélem — nem is len- ( ne rossz.« A Párizsban élő spanyol világfi, a beavatott körök ki­tűnő ismerője, Pompidouék bizalmából, s feltehető: su­gallatára jelezte a nagyra tö­rő politikus terveit Georges Pompidou elsőként dobta be kalapját a De Gaulle távozá­sát követő elnökválasztási küzdelem arénájába. A ma ötvennyolc éves gaulle-ista pártvezér negyedszázados po­litikai karrierje — amit időn­ként a Rotschild bankház kedvéért és pénzéért meg­szakított — a csúcshoz érke­zett. Eddigi pályafutása elő­készületnek tűnik, nekifutás­nak a nagy ugráshoz, amely sikei-ült. A Francia Köztársa­ság elnöke lett. 23 éves korában szerzett tanári diplomát a francia, la­tin és görög nyelvből. Mar­seille egyik középiskolájába nevezték ki irodalomtanár­nak. Egy évvel később fele­ségül vette — a szülők aka­rata ellenére — Claude Cahourt, a filológia doktor­nőjét, egy vidéki orvos csi­nos, szőke, irodalomrajongó lányát Politikai ambícióit húsz évvel később, 1945-ben egyik volt iskolatársa, René Brouillet ébresztette fel Pá­rizsban. Keresett De Gaulle tábornok mellé egy »diplo­más férfit aki tud írni«. Pompidounak volt diplomája és tudott írni. ÍGY KAPCSOLÓDOTT a politikába, s vált De Gaulle árnyékává a második világ­háború utáni években a vi­déki irodalomtanár, akinek nagyapja földbérlő gazda, ap­ja pedig tanító volt 1954-ben hátat fordított a politikának, ezúttal ismét egy véletlen ta­lálkozás következtében. Egyik volt egyetemista barátja be­mutatta Guy de Rotschild bankárnak, aki éppen egy »új embert« keresett; vállal­kozásai számára. Pompidou elhatározásában bizonyára volt annyi tervszerűség, mint véletlen, hisz néhány eszten­dős politikai pályafutása so­rán megtanulta, hogy pénz nélkül ebben a szakmában sem lehet tartós sikerré szá­mítani. Hallatlan energiával fogott a rábízott Rotschild érdekeltségű Északi Vasutak ügyeinek rendezéséhez, s rö­videsen a bankház egyik ve­zetőjévé léptették elő. Az irodalomtanárból poli­tikus, a politikusból bank- igazgató lett, havi jövedel­me — magyar pénzre átszá­mítva — megközelítette a 80 —90 ezer forintot. Felesége, rokonai, s ő maga is úgy hitték, ezzel végleg be is fu­tott a »nagyok« közé, hisz Rotschildék bankháza és az ellenőrzésük alatt álló 110 francia vállalat, társaság egy­szerre jelent pénzügyi és po­litikai hatalmat a francia nagytőke élvonalában. Pom­pidou politikai nézeteit ez a helyzet határozta meg a gaulle-ista párt későbbi har­caiban. Kitűnő taktikai ér­zékkel szolgálta a pénzarisz­tokráciát, s ugyanakkor a művészek, írók körében is kivívta magának a divatos irányzatok képviselőinek ro- konszenvét. 1958-ban, amikor már el­könyvelték örökös bankve­zérnek, egy váratlan telefon- hívást kapott De Gaulle-tól, aki éppen visszatérőben volt a politikai életbe. Csak egy esztendeig dolgozott a tábor­nok mellett, majd ismét visz- szatért a Rotschild bankház­hoz. A pénz bűvölete akkor még erősebb volt, Rotschildék pedig csupa előzékenységből berendeztek házuk egyik emeletén egy külön lakosz­tályt Pompidouék számára. DE EGY IDŐ MÜLVA ismét visszatért De ' Gaulle zászlaja alá. Miniszterelnök lett, ebben a tisztségben Debrét váltotta fel, s a ren­delkezésre bocsátott Ma- tignon-palotát saját ízlése szerint rendeztette be. Ehhez az ízléshez a XV. Lajos-asz- tal éppen úgy hozzátartozik, mint az absztrakt festők ha­talmas képei a falon, vagy a hatalmas ezüst cigarettás do­boz, tele Winston cigarettá­val, amelyből körülbelül öt- venet szív naponta. Bertalan Lajos FlMlÍKÍílÉ1^ P í RI7CR a Francia Akadémia nagytermében ünnepi ülést Li 1H Ei W U Li Lj k5 *-fYIIIIjijDrt.il tartottak Napóleon születésének 200, évfordulója alkalmából. (Telefotó: AP—MTI—KS) Nixon belpolitikai gondjai * Tiltakozó gyűlés Izzó hangulatú tiltakozó gyűlést tartottak szerda este Párizsban a demokratikus Gö­rögország megsegítésére ala­kult francia bizottság rende­zésében. A gyűléstermet zsú­folásig megtöltő tömeg az el­len tiltakozott, hogy a fran­cia kormány elhatározta fegy­verek eladását a görög kato­nai juntának. A gyűlésen fel­szólalt Etienne Fajon, az FKP Politikai Bizottságának tagja, aki kemény szavakkal bélye­gezte mqg, hogy a kormány Pletékesei meghívták Párizsba a görög katonai junta egyik tagját, Makarezosz ezredest, aki a többi között Marcel Dassault-va\ egy repülőgép­gyárnak Görögországban való létesítéséről tárgyalt. Makare­zosz meglátogatott több hadi­anyaggyárat Franciaországban és hadfelszerelést, egyebek között rakétafegyverekeí is rendelt. Etienne Fajon elítélte, hogy korszerű fegyvereket bocsáta­nak a görög fasiszták rendel­kezésére a hazafiak elnyomá­sára. Foccart kinevezése A világsajtó érthető mó­don azt emelte ki Ni­xon legutóbbi sajtóér­tekezletének anyagából,' ami a vietnami háborúval kapcsola­tos amerikai elképzelésekre vonatkozott. Az amerikai saj­tóban viszont nagy hangsúlyt kapott a kormányzat belpoli­tikája is. Az amerikai lapok nagy címek alatt közölték Ni- xonnak azt az ígéretét, hogy az elkövetkező két-három hó- . napban nem folyamodik drá­mai szükségintézkedésekhez az infláció megállítására. Hogy az amerikai elnök ilyen ígéret megfogalmazását egyáltalán szükségesnek tartotta, már egymagában is rávilágít arra, milyen súlyos problémái van­nak a Fehér Háznak a bel­politikai fronton. Az a »közgazdász csapat«, amely David Kennedyvel, a bankárból pénzügyminiszterré lett üzletemberrel az amerikai hivatalos gazdaságpolitikát irányítja ma Washingtonban, a gazdaság »lelassításával« kíván küzdeni az infláció el­len. E nézet szerint a gazda­ság túlhevített, s szükség van gyors, fékező intézkedésekre. Az üzleti tevékenység e visz- szaszorítását célozná az, hogy az eddigi 7 százalék helyett csupán 3 százalékban hatá­roznák meg azt az adócsök­kentést, amelyet azok a vál­lalatok kapnak a kormánytól, amelyek nagy beruházásokat hajtanak végre. A David Ken- nedy-csoport erélyes takaré­kosságot vezetne be minden kormányhivatalban. Persze ennek elsősorban a szociális és népjóléti programok esné­nek áldozatul, amelyek pedig eddigi formájukban is elégte­leneknek bizonyultak arra, hogy hatékonyan enyhítsék az ínségesek helyzetét. A kor­mány által előterjesztett csök­kentett költségvetési tételeke' a kongresszus még alacso­nyabbra kívánja beállítani A szenátus nem kevesebb, mint 1,9 milliárd dollárt szeretne lefaragni a Nixon által már amúgy is jelentősen megnyir­bált »szegénység elleni« prog­ramokból és más szociális célokra fordítandó pénzössze­gekből. A gazdaság lelassításá­nak programját azon­ban nem könnyű vég­rehajtani. E terv egyes bíráló; figyelmeztetnek: óvatosan kell manőverezni, nehogy az inflá­cióellenes küzdelemben a gaz­daság a pangás állapotába ke­rüljön és súlyos visszaesés következzék be. Mint meg­jegyzik: a nagyobb takarékos- sági intézkedések, a beruhá­zásokra való kisebb ösztönzés elkerülhetetlenül rontják majd a legszegényebbek helyzetét S különösen sújtja majd a né­ger gettók lakóinak életkörül­ményeit, hiszen afelől senki­nek sincs illúziója — ha újabb elbocsátásokra kerü majd sor az amerikai válla­latoknál —, az elsők között a négereket teszik ki az utcára. S ha csökkentik az egyetemek állami támogatását, ez csak növeli a hallgatók elkeseredé­sét, akik rosszabb körülmé­nyek közepette lesznek kény­telenek tanulmányaikat foly­tatni; Ily módon — figyel­meztetnek egyes lapkommen­tátorok — a Nixon-kormány- nak meg kell gondolnia, mi­lyen áron állítja meg az inflá­ciót. Ha ez csak úgy követ­kezhet be, hogy újabb nagy­városok utcasorai borulnak lángba a négerek erőszakos akciói nyomán, vagy ismét tö­megessé válnak az összecsapá­sok az egyetemisták és a ro­hamrendőrök között, akkor felvetődik, nem lehet-e más utat találni a probléma meg­oldására? A bírálók egy része azt ajánlja kiútként, hogy a vietnami háború befejezése után felszabaduló milliárdoka fordítsák olyan nagy progra­mok megvalósítására, amelyek­kel teljesen átépítenék a né­ger gettókat, illetve nagyará­nyú közmunkák biztosításá­val munkaalkalomhoz juttat­nák e gettók lakóinál? jelenleg munka nélküli, szociális segé­lyen tengődő százezreit. S itt újra csak bezárul a kör a Nixon-kormányzat szá­mára. Világossá válik, hogy amíg nem tesz pontot — bé­kés rendezéssel — a vietnami háború végére, addig nem ké­pes megbirkózni belpolitikai gondjaival sem. Az amerikai gazdaság lelassításának prog­ramja a vietnami háború miatt vált szükségessé: hiszen komoly közgazdászok Ameri. kában is főhelyen tüntetik fel az infláció okai között a viet­nami háborút, az egyre foko­zódó fegyverkezési versenyt. Ú gy, ahogy Nixon halo­gató taktikázást alkal­maz a háborúval kap­csolatos döntés ügyében, ha­sonlóképpen igyekszik elodáz­ni a döntést belpolitikai front­ján is. Ezzel azonban csak a problémákat teszi súlyosab­bakká, és növeli a feszültsé­get az amerikai nagyvárosok­ban. JL I. Georges Pompidou köztársa­sági elnök ismét Jacques Foccart-t nevezte ki az elnöki hivatalnak az afrikai ügyek intézésével foglalkozó, azaz az egykori francia gyarmatokkal kapcsolatot tartó főtitkárság­nak az élére. Egyúttal azt is közölték, hogy Foccart-nak ezúttal nem lesz irodája az Elysée-palotában, hanem csak az általa vezetett hivatal épü­letében. Foccart kinevezése, amely a gaulle-ista politika folya­matosságát jelzi, nagy feltű­nést keltett a francia főváros­ban. Mint ismeretes, Jacques Foccart-t május 2-án Aláír? Poher ideiglenes köztársasági elnök látványos módon eltávo­lította tisztségéből. Poher in­tézkedésében nyilván a vá­lasztási meggondolások is sze­repet játszottak. Jacques Foccart ugyanis De Gaulle tá­bornok legközelebbi munka­társa volt, a gaulle-ista rend­szer egyik szürke eminenciá­sának tekintették, akinek be­folyása és hatásköre — általá­nos vélemény szerint — mesz- sze túlhaladt az afrikai ügye­ken. (MTI) SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. június 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents