Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-20 / 140. szám

,JHosaLq teqqeí Munkások utaz­nak a hajnali vo­naton a város fe­lé. ' Sokan fejüket a fatámlának hajt­va bóbiskolnak, kezük a szíjon lógó kopott akta­táskán, még ál­mukban is vigyáz­nak rá. Párát le­hel a hajnal. Az ablakok szürkék, alig mutatják az elsuhanó, zöldben tobzódó mezőket, a leveleikbe der­medt fákat. Né- hányan beszélget­nek. Különösen egy kerek képű, középkorú férfi igyekszik érdeke­seket mondani. A kígyóról mesél, ami bemászik az alvó ember szá­ján. Csak a gő­zölgő tej illata csalogatja elő. Emlékszem gye­rekkoromban gyakran hallott, s mindannyiszor megborzongató történetre. Figye­lem a társak rea­gálását. Az arco­kon mosoly ül. Jó ízű, reggel ritkán születő mosoly ez. Valaki hangosan ki is mondja a véleményét: — Mesében van talán ilyen, a va­lóságban nincs. A kerek képű nem számított el­lenvetésre. Bi­zonygatja igazát. Majd amikor lát­ja, hogy nem hisznek neki, s meséjét a még ma is ható babo­na számlájára ír­ják, már szemta­núként meséi i az esetet: — Láttam, ahogy fejjel lefe­lé állították az embert... A Feri bátyámat... Most már nem szólnak, csak a mosoly terül szét egyre inkább az arcokon. A kerek képű egy ideig még beszél aztán elbizonytalanodik. Nem ért valamit. Egész nap őr­zöm a reggeli mo­solyt. (1. 1.) Negyedévente hatezer pár férficipő (Tudósítónk­tól.) Felsőrészké­szítők, tűző­nők és cipé­szek szorgos- kodnak a Ka­posvári Bőr­ipari Ktsz La­tinka Sándor utcai műhe­lyeiben. A mos­tanában diva­tos betétes ci­pők gyártására álltak rá a ci­pészek. Nem­csak Somogy­nak, hanem a környező me­gyék cipőnagy­kereskedelmi vállalatainak is dolgoznak ezekben a he­tekben. Ne­gyedévente csaknem hat­ezer pár cipőt készítenek. A tapasztalatok arról tanús­Hollenbaeh János az orr vány oló gépen dolgozik. Szürke-fekete színű cipőket készítenek a műhely mun­kásai. kodnak, hogy elégedettek ve­lük a vevők. Vigyáznak ugyan­is a műhelyben arra, hogy megfelelő minőségű cipő ke­rüljön le a szalagról. Ezt a törekvésüket segíti a nemrég beállított orrványoló gép is. 0 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. június 20. Elfoglaltság és művelődés pedig nem ritkáin a hétvégi táncot. Ha nincs FALUSI EMBEREKKEL BESZÉLGETVE gyakran visszatérő probléma az elfoglaltság. Nemrég a szövetkezeti szocialista brigádok vezetőinek értekezletén is felbukkant. A föld­művelő ember este tér. meg családja körébe, fáradt, pihenni vágyik. Leginkább a pihenés passzív fajtáját, az alvást választja. Más al­kalommal is a készet, az adottat fogadja el, ha bekapcsolja a televíziót. Pereg a műsor, nem is kell nagyon odafigyelni. Közben meg­beszélhetik a család gondjait, a másnapi ten­nivalókat. Könyvet csak a téli időszakban olvasnak — mondták néhányan. Ezt sem nagy meggyőződéssel. Haladni a korral minden téren — ma még nem mindenki igénye. A mezőgazdaságban is változnak a módszerek. Űj eljárásokat fedez­nek föl, amelyek jobbak az előzőknél, de ugyanakkor az ember számára feladatot je­lentenek: az új módszert meg kell tanulni. Az átállás néha nem is könnyű Egy ízben középkorú emberrel beszélgettem. Bevallotta, hogy nem olvas szakkönyvet. Szerinte csak azoknak kell képezniük magukat, akik irá­nyítják a tsz munkáját. Így aztán feladatá­nak annyit érez, hogy elvégezze a kapott munkát, semmi többet. Csakhogy ehhez a munkához is egyre több kell, s eljön az idő, amikor már nem lesz elég a hosszú évek rutinja. Az ember könnyen felejt. A már megszer­zett ismereteket is rekonstruálni kell időn­ként. Enélkül a valaha tudott ismeretanyag egyre csökken. , A tanulás a művelődésnek azonban csak egyik ága. A falusi emberek a lehetőségekre)! is beszéltek. A városi ember könnyebben talál igényének megfelelő kulturálódási módot. Fa­lun elzártnak érzik magukat ezektől. Kétség­kívül fennáll ez a probléma. Kérdés azonban, ki mit tart művelődésnek. A beszélgetések­ből néha az derül ki, hogy sokan a szórako­zás fogalmát cserélik fői vele. S a szórakozás fogalma alatt baráti körben való iszogatást, néha kártyázást értenek. A fiatalok körében a faluban megfelelő ember, aki összefogja őket, akkor valóban erre korlátozódik a »mű­velődés-«. Egy ember jó szándéka azonban gyakran nem elégséges. Még kevés az arra irányuló törekvés, hogy ne csalt a pedagógus legyen ez az ember. A falu értelmiségéhez tartoznak a szövetkezetekben dolgozó agro- nómusok, üzem-vezetők is. Igény van az ő tevékenységükre is. Ezt ismerte föl a Keszt­helyi Agrártudományi Főiskola, amikor hall­gatóit nemcsak szakmai feladatok elvégzésére küldte ki, hanem a kulturális tevékenység föl­mérésére és segítésére is. A szövetkezeti szocialista brigádok érte­kezletén vendégként részt vevő üzemi küldöt­tek rávilágítottak arra, hogy kellő szervezés­sel munkaszünetekben vagy közös tevékeny­ség végzése közben is lehet beszélgetni egy- egy érdekes könyvről vagy a televízióban lá­tott színműről. Meg kell találni azokat a formákat, amelyek alkalmasak a falusi em­ber művelődési lehetőségeinek szaporítására. Az elfoglaltság csakugyan jelentős vissza­húzó tényező a falusi emberre vonatkoztatva. Az üzemi szocialista brigádok képviselői azonban bébizonyítolták, hogy a több mű­szakban dolgozó munkásnőknek sem több a szabad idejük. Példának hozták, hogy az egyik női brigád több irányú elfoglaltsága mellett is megtalálja a lehetőséget, hogy az író— olvasó találkozón teljes létszámban vegyen reszt, vagy együtt menjen moziba. IGÉNYRE AZONBAN NEVELNI KELL. Nem adhatunk a hetvenéves anyóka kezébe bonyolult arvotsi könyvet, mint ezt az egyik faluban a könyvtáros tette. Az egyéni bánás­mód elve itt is érvényesül. A falusi népmű­velőknek ismerniük kell az embereket, s tudniuk kell fejlődésüket biztosító szellemi termékekkel ellátni őket. Ugyanez vonatko­zik természetesen a nagy fórumokra is: a televízióra, a rádióra. Nagy munka, de meg­éri a fáradságot. L. L. A pincér választ a vendég helyett ? SZÍNHELY: CSURGÓ, CSOKONAI ÉTTEREM _ EBÉDIDŐBEN Zuhogó esőben érkezünk az étterembe. Minden asztal fog­lalt, így a terem sarkában húzódunk meg. Az egyik pin­cér ördögi gyorsasággal ott terem, s megkérdezi: — Miért állnak itt? Ha nincs hely, várjanak kint. Végre amikor kaptunk he­lyet, étlapot nem adtak. A pincér háromféle levest sorolt fel, és sűrű gesztusokkal siet­tetett mindhármunkat a vá­lasztásban. El is hamarkod- tuk a döntést. A tejfeles zöld­bableves helyett liszttel be­habart, ehetetlen pépet tettek elénk. , Pontosan tizenegy percig vártunk, míg hajlandó volt meghallgatni, mit rendelünk második fogásnak. Egy kelká­poszta-főzeléket kértünk fel­téttel, egy pirított és egy rán­tott májat. Erre pincérünk előadta, hogy inkább pirítottat hoz a lántott máj helyett, mert ha­marabb elkészül. Körülbelül háromperces vita után be­látta, hogy nem állok el a ren­deléstől, hát beleegyezően le­gyintett. Egy kicsit zavarban voltam, mert eddig úgy tud­tam, hogy az a la’carte ét­kezés étlap szerinti választást jelent. Talán megváltozott, s újabban a pincér dönti el, hogy melyik vendég ruhájá­hoz, arcához milyen étel illik? Eltelt húsz perc. Vártuk, csak vártuk az ételeket. Egy másik pincér érkezett aszta­lunkhoz, s három rántott má­jat tett elénk — megértő és készséges volt, mert reklamá­lásunkra kettőt visszavitt a konyhába. S akkor jött ismét a mi pincérünk. Ugyanaz a két máj a kezében. Ismét asz­taltársaim elé tette. Ekkor a dühtől már az étvágyunk is elment. Kollégájához ha­sonlóan ő is visszavitte a két májat, s egy pirított májjal jelent meg. Azt szinte mesz- sziről hajította az asztalra. Harmadik asztaltársamat kiverte a víz. Megkérdezte a pincért, ő már nem kapja meg a kelkáposztát? Válasz: — Nem — azután félig hát­tal az asztalnak ennyit mon­dott a pincér: — a kelkáposz­ta másnapos, nem szolgál­hatjuk feL (Horváth) TÍZ ÉVE a mozgalomban K reol bőrű, vékony fiatal­ember. Huszonhét éves, és azt mondja, hogy öreg KISZ-es. — Véletlenül lettem kárpi­tos, mindig technikumija vágytam — kezdi a beszélge­tést Fehér Gyula, az Aszta­losipari Ktsz kárpitosrészlegé­nek KISZ-titkára — Maszeknál tanultam szak­mát és akkor osztálytársaim­mal együtt KISZ-lag lettem. Később mint szakmunkást megválasztottak vezetőségi tagnak. KISZ-titkár 1965 óta vagyok. Alapszervezetükben van segédmunkás és olyan is, aki jelenleg egyetemre jár. Nincs klubhelyiségük, mégis igen értékes munkát' végeznek. — Szellemi vetélkedőket rendezünk, selejtező nélkül vettünk részt szakmai verse­nyen — és második helyezést értünk cl. Négy hete az idősebb mun­katársak részvételével elláto­gattak a nagykanizsai bútor­gyárba, s hasznos tapasztala­tokkal tértek haza. A fiatalok kiválóan szervezték meg a ki­rándulást — mondják a mun­katársak. Fehér Gyula nem tett le a továbbtanulásról. Az idén érettségizik a közgazdasági technikumban. — Egyszer már elkezdtem, de nem volt mögöttem, ami hajtott volna. Akkor megfo­gadtam, nem engedek magam­nak lazítást, és egy évvel ké­sőbb ugyan, de levizsgáztam. Sőt folytatom: még a szóbeli előtt sikeresen felvételiztem a marxista esti egyetemre. — A felesége mit szól a sok elfoglaltsághoz? — Már megszokta, és sokat segít nekem. Van egy kislá­nyunk és várjuk a második babát. P.emélem, fiú lesz — m.osolyodik el. Beszélgetésünk eddig egy csöndes irodában folyt, most lemegyünk a műhelybe. Sza­pora öltögetéssel varrja a vásznat, mozdulatai gyorsak, pontosak. — Eléggé kikészíti a kezet — mutatja tenyerén a vágásokat. — Itt a műhelyben tanulófe­lelős vagyok, munkám melleit két fiúra is felügyelek. Régóta szeretném tudni, hogy a’ kárpitosok miért vet­ték régen a szájukba a szö­geket. ■— így gyorsabban dolgoz­tunk — mondja, majd elma­gyarázza. — A fogunkkal il­lesztettük a kézbe a szöget. — Már én sem csinálom, nekik pedig — fejével a tanu­lók felé int — egyáltalán nem engedem. Egészségtelen. In­kább tanulják meg a doboz­ból gyorsabban kivenni. F. É. i A többiek megrángatták a i karját. 1 — Gyere! — szóltak. — 'Menjünk innen, mert könnyen 1 rajtavesztünk. | Wolf nem válaszolt, mintha tudomást sem vett volna ró- 1 luk, hanem egyszer csak elin- 1 dúlt az állomásépület felé. Azt 'gondolta: Legalább csak annyit, 'hogy meggyőződjek, vajon biz­tonságban fel tudott-e szállni a vonatra? Óvatos leszek és ravasz, mint a róka. Nem me­gyek közel a vonathoz, se a forgalmi irodához, és ha lá­tóin, hogy fönt van, már for- , dúlok is vissza. ► A többiek dermedten nézték Wolf távolodó alakját, amely fényesen imbolygott a reggeli napsütésben, mint valami láto­más. Nem mertek utána kiál­tani. A vasúti raktárnál egy em­ber arca villant meg. Wolf önkéntelenül odanézett, mint­ha valaki odafordította volna a fejét. Sovány, fehér arc né­zett rá . hideg tisztasággal. Wolf megborzongott. Megtor­pant, mintha eltévesztette vol­na az irányt. Azt gondolta: Ez az az ember N.-ből, akinek a vermében megtaláltuk a fegy­vereket. Nem tévedek. Tu­dom, hogy nem tévedek, ő az. Kék kötény lógott előtte. Egész világosan előttem van az akkori arca. Megütöttem és ő majdnem összecsinálta ma­gát félelmében. A fehér, hosszúkás arc el­indult feléje. Wolf ahhoz már tűi messze volt a váltóháztól, hogy fel­tűnés nélkül visszafusson a többiekhez. Föllépett a vo­natra. A másik oldalon leug­rott és a nádas szélén a ki ­siklott tehervagonok felé sza­ladt. Egy pillanatra megfordult és látta, hogy a fehér arc ma­kacsul követi. A vagonok mö­gött kifújta magát. Azt gon­dolta: Nem baj. Most már nincs más választásom, mint­hogy megküzdök vele. Várt egy kicsit, atzán bevetette ma­gát a nádasba. Tudta, csak ott van reménye arra, hogy feltűnés nélkül elintézze a fe­hér arcút. Hamarosan rátalált egy félig már benőttt vízi folyosóra, amely valamikor horgászstég­hez vagy fürdőházhoz vezető kijárat volt, de az építményből már csak a lábazatok voltak meg. A fatuskók korhadozva, zöldmohásan álltak ki a víz­ből. A pallókat az idők fo­lyamán feltüzelhették. Kis idő múlva a vízi folyo­só bejáratánál megjelent a fe­hér arcú. Wolf úgy látta, hogy kés van a kezében. A küzdelem nem tartott so­káig. Wolf az első csapással le­ütötte a fehér arcút, s az le­dőlt a sekély parti vízbe. Az iszapból felszálló kis buboré­kok ezrei pattogtak szét körü­lötte. Wolf az öklével még néhányszor rácsapott a fejére, majd az eszméletlen testet nagy erőfeszítések árán ráiga- zította a fatuskóra. Azt gon­dolta: Nem fontos, hogy bele­fulladjon a vízbe, bár biztos vagyok benne, hogy megérde­melné. A fiumei vonat türelmetle­nül füttvögetett az állomáson, majd hallani lehetett, hogy nagy rántással elindul. (Vége következik)

Next

/
Thumbnails
Contents