Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
V Képes sport „Értelmező szótár“: Híd Idényzárás roll az ökölvívó 1\B II-ben Befejeződött a tavaszi bajnoki forduló az ökölvívó NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában. A részt vevő nyolc együttes most pihenőre tér, s közülük a Bonyhádi Spartacus csapata lehet a legelégedet- tebh. Az erősen átszervezett Banyhád tavaszi csoportelsőként zárta a küzdelamsoroza- tot. E bajnokságról írt előzetesünkben elmondtuk, hogy a Banyhád nagyon felkészült az idei bajnokságra- Nos, bebizonyosodott, hogy a készülődés sikerült. A Bp. Építők tud még lépést tartani velük, a többiek mind leszakadtak. A középmezőnyben találjuk a BKV Előre, a MÁV Nagykanizsai TE, az Oroszlány és a Kaposvári Dózsa csapatát. A K. Dózsa gyengén sikerült rajtja után a hajrában valamit javított helyzetén. Persze ebben az osztályban a hatodik hely nem sok jót mond a szebb napokat látott kaposvári ökölvívásról. A tavaszi forduló végeredAz otthon jó a hétközi Szerdán hét mérkőzésre kerül sor a labdarúgó NB I-ben, csütörtökön pedig a Ferencváros—Üj pesti Dózsa rangadó következik. Ezzel lezárul egy szakasz az NB I-es bajnokságban, szünet következik, amely a legjobbak számára korántsem jelent pihenőt. Válogatottunk, melynek tizenhetés keretét Sós Károly szövetségi kapitány hétfőn tette közzé, ezután már együttesen készül a május 26-i Magyarország—Csehszlovákia VB selejtező mérkőzésre. A következő menye: 1. Bonyhád T 6 1 96:86 12 2. Bp. Építők 7 5 1 1 93:61 11 3. BKV Előre 7 4 — 3 80:68 8 4. MÁV mte 7 4 — 3 70:34 8 5. Oroszlány 7 3 1 3 73:75 7 “6. K. Dózsa 7 3 — 4 69:75 6 7. Sz. Dózsa 7 2 — 5 60:92 4 8. . Dorog 7 1— 7 61:91 — Ferstek ezüstérmet és kiíiöndíiat nyert az iíibalnokságon Nem vonzott túlságosan sok nézőt az I960, évi országos ifjúsági ökölvívó-bajnoksag egyéni döntője. A tornán a Bp. Honvéd és a Vasas Dinamó versenyzői szerepeltek a legjobban. A vidékiek közül a Pécsi Steinmetz gyűjtötte a legtöbb pontot. A döntőben a somogyi színeket két versenyző képviselte, közülük Ferstek János, a K. Dózsa most ifisorban levő ökölvívója szép sikerrel. A légsúlyban a nap mérkőzésén Ács (Ü. Dózsa) és Ferstek (K. Dózsa) mérte össze erejét. A pontozók — a látottak alapján meglepetésre — a Rudapest-bajnok győzelmét hirdették ki, így Ferstek Jancsi »csak ezüstérmes-« lett. Kiderült azonban, hogy nemcsak a közönség, hanem maga a zsűri sem volt megelégedve a pontozók ítéletével, így történt, hogy a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdijat a zsűri a »vesztes-« Ferstek Jánosnak ítélte oda. Molnár Gyula edző fiatal tanítványa tehát kitűnően kezdte ifjúsági sorozatát. Szereplése a legszebb reményekre jogosít. 'ASZTALITENISZ Mi van a K. Vasas női csapatával ? Vereség... Vereség... Órás a somogyi MNK-ban Május 7-én kellett volna pontot tenni a somogyi labdarúgó MNK- mérkőzések végére. A Nagyatádon sorra kerülő N. Konzerv— Barcs mérkőzésnek kellett tisztáznia, hogy Barcs avagy Nagyatád lesz-e a negyedik csapat, amely Somogyból bekapcsolódhat az MNK nagy döntőjébe. Maga a mérkőzés meglepetést hozott. A nagyatádiak legyőzték az NB III-as Barcsot. Igen ám, de ezzel még nem zárult az MNK somogyi selejtezője, mert a barcsi csapat óvott. Az óvás alapja, hogy a győztes Nagyatád három mezőny- játékost cserélt, holott a szabályok szerint egy kapus és két mezőny- játékos cserélhető. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél ma próbálják tisztázni a kérdést. Bárhogy is alakuljon a Fegyelmi Bizottság határozata, az ügy kínos, mert az MLSZ máris sürgeti a negyedik csapat kilétét. Ez nehéz helyzetbe hozza a Fegyelmi Bizottságot, ugyanis csak olyan döntés születhet, hogy vagy marad a pályán elért győzelem, vagy pedig a »vétkes« csapat kilétét kell megállapítani, s ennek • ^’ván kell ? nyertest me§- nevev^l. így summázhatnánk a Kaposvári Vasas NB I-es asztalitenisz női csapatának legutóbbi kettős fordulóbeli szereplését. A tavaly jól szereplő K. Vasas az idei bajnokságban csak nem talál magára. Előbb a Hídépítőktől kapott ki, aztán a Bp. Postás együttese győzte le. A korábbi bajnoki mérkőzéseken sem született siker a tavaszi fordulóban a Vasas-nők számára. Az együttes jelenleg sereghajtó a női NB I-ben, úgy fest, a tavaszi fordulóban már nem is tud elrugaszkodni az utolsó helyről. — M! van tulajdonképpen a K. Vasassal? — tettük fel a kérdést Androsits Imrének, a Vasas asztalitenisz edzőjének. — Női csapatunk rendkívül nehéz körülmények között vágott neki az idei bajnokságnak. A tervezett erősítés nem sikerült, ámbár igen nagy szükség lett volna egy kis fölfrissítésre. Majdnem azzal vágott neki az együtes az évnek, hogy eleve lehetetlen a bennmaradás. Sajnos,, a borúlátás nem volt alaptalan. Pedig ekkor még nem is gondoltunk arra, hogy mi minden közbeszól. A mostani kettős fordulóról hiányzott már Szereczné is, aki műtéten esett át. Bar- tusné és Gundiné sem állt az együttes rendelkezésére. Maradt ár. Vinczéné és Horváth- né. Ez a két versenyző igyekszik a maga részéről mindent megtenni, de az NB I-ben a bajnoki mérkőzéseket öten játsszák. A fiatalok még nem értek meg. így bizony számolnunk kell azzal, hogy együttesünk elbúcsúzik az NB I-től. A bajnokság további részében elsősorban arra törekszünk, hogy kialakítsuk a jövő évi csapatot. Az ifjabb generáció tagjai közül lehetőséget kapnak a bizonyításra mindazok, akikkel a jövőben számolhatunk. Aztán, ha késve is, de erősítünk. Éppen a férficsapat példája mutatja, hogy egy év az NB II-ben talán nem is haszontalan. Igaz ugyan, hogy Balázsék még nem léptek vissza a legjobbak közé, de minden bizonnyal ez fog történni. Most a női együttes a férficsapat példáját próbálja majd utánozni. Voltak olyan hangok, hogy lépjünk vissza. Mi azonban úgy vélekedünk, hogy becsülettel végig kell küzdenünk a bajnoki évet, aztán majd jövőre több örömet okozunk a kaucsuklab- da somogyi híveinek — mondta Androsits Imre. K. Vasas—Szombathelyi SE 20:5 A Kaposvári Vasas férficsapata az NB II-es bajnokságban továbbra is könnyen veszi az akadályokat. Az SZSE sem tudta feltartóztatni az elemében levő kaposvári együttest Balázs,»Séra és Nagy minden mérkőzését megnyerte, Ivusza négy Péter egy győzelmet szerzett. A szombathelyiektől Bátorfi 2, Baranyai, Bijácsi és Márczi egy-egy győzelmet aratott NB m. Kettős somogyi győzelem Szép győzelmet aratott az asztalitenisz NB m két kaposvári részvevője. A Dunaújvárosi Vörös Meteor meg a Nagykónyi együttese nem késztette komolyabb erőkifejtésre csapatainkat. Nemcsak a vasárnapi győzelmek tükrözik azonban, hogy a K. V. Lobogó és a K. Kinizsi jól szerepel az NB trr-ban, hanem a bajnoki táblá zat is. A Textilesek együttese a második, a K. Kinizsi a harmadik helyen van. K. V. Lobogó—Dunaújváros 14:2 Gy.: Rák (4), Fonró (4), Balogh Molnár (3), ill. Juhász L., Juhász IL K. Kinizsi—Nagykónyi 16:0. Gy.: Szalai, Puska, Kovács, Béreli (4—4). Megyei II. osztály A hetedik forduló mérkőzéseit játszották a megyei labdarugó- bajnokság n. osztályában. A forduló legváratlanabb eredményét a Böhönye—Toponár találkozó hozta. Az eddig pontveszteség nélküli toponári csapat kénytelen volt beérni Böhönyén egy döntetlennel. Ennek ellenére a Középcsoportban most a Toponár ugrott a bajnoki táblázat élére. A másik két osztályban a vezető együttesek biztosan győztek. Eredmények: Északi csoport. Karád—Siófoki MEDOSZ 3:0, Táska—Siófoki Bányász II. 5:2, Ba- íatonfenyves—Buzsák 3:1, Somogy- zsitfa—Balatonszeines 1:4, Ordacsehi—Somogyszentpál 3 ;2, Szöl- lősgyörök—Balatonlelle 2:1. Középcsoport. Siófok—K. Táncsics n. 6:3, Kutas—K. Építők 0:1, Kaposvári Gaz- dász—Gölle 2:2, Tapsony—Nagyberki 5:1, Böhönye—Toponár 1:1, Kaposmérő—Somogysárd 3:1. Déli csoport. Berzence—Babócsa 0:4, Kasté- lyosdombó—Csokonyavisonta 5:1, Gyékényes—Görgeteg 4:2, Porrog —íharosberény 5:0, Felsőbogát—So- mogyudvarhely 2:1, Barcs H.—Ta- szár 3:5. az esélyesek fordulóban bajnoki fordulóra május 29-én kerül sor, addig azonban még nyolc kérdésre feleletet kapunk a mai és a holnapi mérkőzéseken. Kettős rangadó lesz a tizenkettedik játékhéten. A szerdai sorozatban a Vasas—Honvéd találkozó ígérkezik rendkívül érdekesnek, s a Vasas hatodik helyezése ellenére is rangadónak. A Fáy utcában elsősorban a hazai csapat esélyes. A Honvéd azonban ebben a bajnokságban már nemegyszer szolgáltatott meglepetést. A szerdai mérkőzéssorozat további hat mérkőzését mind vidéken játsszák. Győrben a Rába ETO—MTK összecsapás is felér egy rangadóval, hisz amelyik csapat nyer (jelenleg mindkét együttesnek 14—14 pontja van), az ott marad a vezetők nyomában. Salgótarjánba látogat a Csepel. A papírforma itt inkább döntetlent sejtet, de a tarjánaiK nagyon kell a pont. Ez bizonynyal megsokszorozza majd a hazaiak akaraterejét, s esetleg tarjáni győzelem születik. A Tatabányai találkozó bányász rangadó lesz. Pár héttel ezelőtt talán nyüt lett volna ez a meccs, most a feljavult Tatabánya győzelme látszik való- szinübbnek. Ugyancsak otthoni győzelemmel számolhat a Diósgyőr is, amely a Dunaújváros idén gyengélkedő csapatát látja vendégül. Az Egri Dózsa esetleg megszerezheti negyedik győzelmét a Szombathely ellenében, ámbár a vendégek pontszerzése sem elképzelhetetlen. Pécsen a Pécs—Egyetértés összecsapáson nagy meglepetésnek számítana, ha a soroksáriak akár csak egy döntetlent is ki harcolnának. A felsorolt hét mérkőzésen kívül következik majd csütörtökön az idei bajnokság legnagyobbszabá- súnak ígérkező eseménye, a Ferencváros—Ü. Dózsa összecsapás. Ha a ferencvárosiak a Népstadionban esetleg nyernek, úgy a tavasszal már aligha vehető el tőlük az első hely. Más lenne a helyzet, ha a formájában megtorpant Dózsa esetleg feltámadna. Az első hét mérkőzésre lehetett tippelni, a nyolcadikra azonban igazán ráillik az a jelző, hogy háromesélyes tatlá lkozó. MA Csiky Gergely Színház: Nincs előadás. MOZIK Vörös Csillag: NAGYÍTÁS. Színes angol film. Csak 16 éven felülieknek. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: MILLIARDOKAT ÉRŐ EMBER. Színes, olasz-francia bűnügyi film. Előadások kezdete: 4, 0 és 8 órakor. Latinka Filmszínház: EGIHABORÜ. Magyarul beszélő francia-olasz-nyugatnémet fiira. Csak 16 éven felülieknek. Előadás fél 6 órakor. TELEVÍZIÓ Budapest 18.00: Hírek. — 18.Oó: Két nézőpont — egy kérdés. Vltamüsor az új hitelpolitikai irányelvekről. — 18.80: Reklám mű sor. — 13.40: Radnóti Miklós-emlékműsor. — 19.10: EsU mese. — 19.20: Üjra a tejről. Riportfilm. — 19.40: Nótaszó. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Mr. McGill. A három szempillantás. Magyarul beszélő angol mm. 21.10: Egy hanglemez Európának Az Eurovizió műsora Luganóból, felvételről. — 21.40: Tudósklub. Műszaki haladás és kutatás. 22.80: Tv-hiradó, 2. kiadás, Zágráb 16.00:Magyar nyelvű adás. — 16.30: Gyere, nőjünk. — 17.15: A vadon világa. — 17.45: Enciklopédia. — 18.00: Labdarúgás; Zágreb—BeogMÁJUS 14 SZERDA Milyen (esz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő deli, délnyugatira forduló szél. A meleg Idő, tovább tart. Á várható legmagasabb nappalt hőmérséklet ma 26—31 fok között lesz. Bonifác — Országos szavalóver- seny a Tanácsköztársaság tiszteletére. 16—17—18-án Szolnokon rendezik meg a Tanácsköztársaság emlékére me fhirdetett országos szavalóversenyt. Somogyból a területi verseny győztese, Fábián Éva, a Közgazdasági Technikum végzős tanulója vesz részt az ország legjobb szavalóinak versenyén. — Befejeződött a szak- szervezeti politikai oktatás a városi tanácson. A társadalom időszerű kérdései előadássorozaton mintegy negyvene vettek részt. A tegnapi ünnepi záróelőadáson könyvjutalmat osztottak ki a legjobb hallgatóknak. — Tanítási óra a mikro- buszon. Tegnap délelőtt a Krénusz János Általános Iskola I/a osztályos tanulói mikrobuszos környezetismereti órán vettek részt a Városban. — A kaposvári zeneiskola vendégszereplése Barcson. A kaposvári zeneiskola növendékei és fúvószenekara ma Barcson hangversenyt ad. A zeneiskola első ízben szerepel növendékeivel vidéken. — Múzeumigazgatók országos értekezlete. 15—16-án Sárospatakon rendezik meg a múzeumigazgatók országos értekezletét. A kétnapos programban a tanácsköztársasági évforduló múzeumi rendezvényeink értékelése, valamint a felszabadulási évforduló múzeumi rendezvényeinek irányelvei szerepelnek. — Korábban nyitnak a Balaton-parti kertmozik. A rendkívüli időjárásra való tekintettel már szombaton megnyitják a zamárdi kertmozit. Június 1-én és 15-én folyamatosan megnyílik a tópart többi kertmozija is. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a magyar néphadsereg alakulatai 1969. május 15-től 31-ig a sántosi lőtéren éleslövészetet tartanak. Kérik a lakosságot és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a sántosi lőtéren és a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert az ott- tartózkodás életveszélyes. A felállított őrök figyelmeztetését tartsák meg. MA 360 ÉVE 1609. május 14-én választották nádorrá Thurzó Györgyöt, korának neves magyar állam- férfiát. A diplomáciai pályára készült és kitűnő nevelésben volt része. A törökökkel vívott »tizenötéves-« háborúban jelentős érdemeket szerzett, így fiatalon a Dunán inneni terület főkapitánya lett. Közvetítő szerepet vállalt a király és Bocskai István között felmerült ellentétek megoldásában, ezáltal jelentős része volt az 1606. évi bécsi béke létrehozásában. Nádori tisztségében a mérséklet és a békés szándék emberének bizonyult, akinek megfontolt szavára egyaránt hallgattak a szemben álló felek. Több ízben oldotta meg a reá hárult nehéz és bonyolult államügyeket. Feleségéhez, Czobór Erzsébethez írt levelei a régi magyar élet értékes és érdekes emlékei. E levelek gyengéd és bensőséges hangja ihlette Szász Károlyt »Thurzóné ibolyája« és Kiss Józsefet »Czo- bor Erzsiké« című verseik megírására. — Lapunk tegnapi számában tévesen jelent meg a Somogy megyei Pedagógus Férfikar rádiószereplése. A kórus műsorát ma 15.10-kor hallhatjuk a Kossuth rádió Kóruspódium című előadásában. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a júniusi, a júliusi és az augusztusi előfizetéses lottószelvények vásárlói részére pályázatot hirdet. A beküldött pályázatok között értékes nyereménytárgyakat, főnyereményként személygépkocsit sorsolnak ki. — A Nagybajomi Községi Tanács május hó 4-én megnyitotta melegvizes tisztasági fürdőjét. A fürdő de. 8 órától du. 20 óráig, hétfő kivételével mindennap üzemel. Községi tanács vb, Nagybajom. (8389) — Értesítjük Kaposvár lakosságát, hogy május 15-én patkány- irtás lesz az alábbi utcákban. Az illetékes szervek kérik a lakókat, hogy ezen a napon valaki tartózkodjon otthon. Laktanya u., Marx Károly u., Marx Károly köz, Szántó I. u., Május l. u. (a Dimitrov utcától végig), Bajcsy-Zsilinszky u. ( Kossuth Lajos utcától végig), Beloiannisz u. (a Kossuth Lajos utcától végig), Damjaninh u. (a Kossuth Lajos utcától végig), Szalma István u., Virág u., Vöröstelek u., Vorosilov u., Pázmány Péter u.s Árpád u., Kárpát u., Adria u., Irinyi u., Keszthely u., Veszprém u. (8405) — Értesítjük a lakosságot, hogy május 17-én Szöllősgyörökön országos állat- és kirakodóvásár lesz. (8383) rád. — 20.35: Ház, amely összetöri a szívet. Tv-dráma. — 21.35: Képernyő a képernyőn. Osztrák tv 16.30: Bábműsor. — 17.15: Nemzetközi ifjúsági magazin. — 18.00: Francia nyelvlecke. — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Osztrákképek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sport. — 21.15: Dinamit. Tv-játék. — 22.40: Tv-hiradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertettés. 8.15: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 8.45: Liszt-zongoramüvek. 9.10: Pontos másolat. Michéle Maurosi francia írónő elbeszélése. 9.28: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Győri Szabó József énekel. 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Bangó Margit énekel. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Járdányi Pál: Fantázia és változatok eg^ magyar népdalra. 14.14: ,Köny- nyűzene Moszkvából. 14.29: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. 15.00: Hírek. 15.U): Kóruspódium. A Somogy mégyei pedagógus énekkar énekel. Vezényel Heisz Károly, zongorán kísér: Meggyes Tamás. 15.20: Zenés album. Az Iskolarádió műsora gimnáziumok számára. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 16.33: A történelem tanúi. Németh László emlékezése. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Elisabeth Schwarzkopf és Dietrich Fischer Dieskau énekel. 17.45: A francia politika és a forradalmi Magyaar- i ország. III. 18.00: Mérkőzések perc- I ről percre. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Népdalcsokor. 20.00: Lemezmúzeum. 30.20: Gondolat. 21.00: Hírek. 21.03: A Fáy-együttes játszik. 21.15: Hallgassuk együtt! 22.00: Hírek.'Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tánczene. 22.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Pergolesi: A zenemester. Egyfelvonásos opera. 8.45: A vietnami tárgyalások egy éve. (Ism.) 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. . . 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 12.55: Orvosi tanádsok. (Ism.) 13.00: Hírek. 13.04: Pontosan emlékszem. Kari Böhm írásaiból. Hl. rész. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. . . 18.00: Hírek. 18.10: Utak, terek, emberek. . . Att- hén—Piaka. n. rész. 18.54: Ritmusturmix. 19.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes vonósnégyesei. V. rész. Közben: Kb. 19.55: Jó estét, gyerekek! Kb. 20.00: Esti Krónika H. Kb. 21.05: Üj könyvek. Kb. 21.08: Az Álba Regia-na- pokon. TI. rész. Kb. 21.28: Nóták, csárdások. 22.12: Szuperpempő. 22.40: Hanglemezgyűjtők húszperce. 23.00: Hírek. 23.10: Részletek Ka- csoh dal játékaiból. 24.00: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. (Ism.) 18.55: Orosz nyelvtan- folyam felnőtteknek. Gü. lecke. 19.10: Századunk zenéjéből. 20.03: A dzsessz kedvelőinek. 20.28: Hírek. 20.31: Ariadne Naxos szigetén. Részletek Richard Strauss operájából. 21.20: Mesél a magnetofonszalag. . . 21.53: Romantikus zongoramuzsika. 23.00: Hírek. SOHOOU NÉPLAP Szerda, 1969. májai 14.