Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-11 / 106. szám

s aját romjcJt őrző pa- ha elviszi a házat a feje felől, egy gerendát sem viszel. A se köll. Hát nagyon kicsi tör­rasztház. A hosszú Magát se. lehet megérteni. Si- mázsát se. De még a kishal tát, lesztés ez az adóssággodból, csapott tető alatt szú- rat ja a kishal tát, a házat meg meg a szerszámokat is vissza- amivel nekem tartozol. ette barna ajtók. Szó- utána hajítaná. hozod. _ £n tőled semmit sem fo­b a, konyha, kamra, — Nem hajítom. De a fia- — Hogy neked több jusson, gadtam ei, nem is kínáltál só­mat se hajítom ki. Fiatal, — Nekem aztán... ha. hat törekszik. A családjának — Ne add a jóembert. A __H^ apánk nem szeret be­k is­megint szoba, bonyha, padlásföljáró. Az öregasszony a gangon öldögéit. Lábánál szakajtó, ke­ze felöl teli kosár csöves-ku­korica. — Mindent megnéztél? — Mindent. Tímár széket húzott a kosár mellé. Gépiesen nyúlt a ku­korica után. Keze az esze nél­kül is tudta, hogy itthon nem lehet tétlenkedni. Az ölhetett kezű ember haszontalan. Az öregasszony tán álmában is morzsolja a kukoricát. — Szóval mindent. — Mindent hát — És észrevetted? szerez. Jön. pénz neked Is pénz. FENÁKEL JUDIT: Itt minden anyánké — A múlt héten elvitte a kisbaltát. — Odaadta neki anyám. — Kölcsönadtam. Azelőtt meg összeszedte a szerszámo­— Honnan tudja? — Ismerem a kopogását. A sarokról megismerem. A kis­hal tárói ne szólj, a mázsáról se. — Szólhatok egyáltalán ?... — Gyere csak Sándorkám. Az öcséd is előkerült reggel. Nagymarkú, sovány ember. lód, mikor még beszélni se tudtál, ha nem veszi a fejébe, hogy “-polgármestert-“ csinál belőled, ha nem hurcol isko- láról-iskolára, mint valami csodagyereket... — Ezért csak neki tartozom. Neki meg anyámnak. — Igen, és nekem, hogy ti­zenkét éves suttyó koromban cseléd voltam miattad. Ugyan kin hajtották be az iskolaköny­vek árát, meg a jó meleg té­li cipőét, meg hogy ne tűnj ki a többi közül a szegénységed­del? Hát rajtam. Mind raj­tam akartatok keresni. Apám kát. Csak egy kalapácsot ha- Csak csontja van, meg vékony, gyott. száraz bőre. Az étel kipiro­— Minek engedi, ha aztán sítía> de nem hizlalja. ».inália? — Hát itt vagy? mondom, csak — Látod. ajnálja? — Mindig — Itt minden anyánké. — Meddig? — Amig él. — Éppen erről van szó. Mi is, te is. a gazdám is, mikor lesz utána? a rekvirálni való lovakkal en­z öregasszony mozdu- gém küldött be a városba, lattanul ült közöttük, hogy majdcsak visszatalálok Még a kukoricáról is valahogy. Jól visszataláltam... elfeledkezett. Ezek itt Aztán magyarázhattam én kéz- a temetésre alkusznak, zel-lábbal, hogy tizenöt éves És már számolta a má- vagyok, apámat keresem, ha zsát, a komódot, a két szék- éppen apám nem keresett en- rényt, meg a többi ócskaságot, gém. Ki értette, amit én han- Kiadják-e a koporsó árát? dabandáztam? ísz uta A kölcsönbe fiam. De nem hozza Köszöntött jött A ne- Timár ^ anyja mozgó szá- — Nagyon jól tudod, hogy vissza. — Kölcsönbe se adja. — Könnyen beszélsz. — Minek kérdez? — A mázsát akarja. — Kölcsönbe. — Nem. Egészen. Azt mond­ja Itt csak megeszi a fene. — Hadd egye. — Köll neki a pénz. Épít — Végre. Legalább nem Jön a nyakára. — Lebontaná a házat — A magáét? — Apátoké volt — Most a magáé. — Ti vagytok az örökösök. — De anyám a haszonél­vemnapiára. Hozott egy szép pötty es parket ruhát Megmu­tassam? — Hagyja csak, elhiszem. — A gyerekek? — Megvannak. — Böske? — ö is. Nyomorgunk a má­séban. jára nézett Tudta, hogy szá- keresett. Az egész Tiszántúlt mól. begyalogolta utánad. — Majd máskor megbeszél- _ Későn jutottam eszébe, jük. az volt a baj. Későn számolta — Nincs itt semmifele más- össze, hogy két fia van, nem kor. Karácsonyig felénk se ne- egy. Nagyon is későn. Négy évig még gondolkozhatott raj­'— Nem azért jöttem, hogy ta. Ha nem lett volna elég, Nem mindpor az. kié» ve*ed huzakodjak. És különö- megtoldották hárommal, mi- wem mindegy az, me. „ nem... kor berántották katonának. — Korán örültél. veaő. Azt mondja, nagy ez ne- oa. Örültem neki. kém egymagámnak. — Ezt már ismerem — Űgyse tudom remdbetar • tank — Az se az ő baja. — A részit akarja. — Tizenöt éve hallom Ti lakjátok. Szűkén vagytok? _ V' - . ttor 1 _ , , , , — De en azért jöttem. Kos- Persze az a fontos, hogy te — Szoba-konyha. A szoká- sütik eltartási szerződést közben kijártad a polgárit *os- , — Micsodát? beiratkoztál a gimnáziumba. — Nagyobbat szeretnél. — a szerződést ügyvéd edőtt Nálad rendben mentek a dol­— Azt szeretném hogy a Mi kötelezzük magunkat, hogy gok. Le is érettségiztél szépen, magaméban legyek. anyánkat holtáig eltartjuk, ő Az egész család ünnepelte a — Hallom anyánktól. meg szabad kezet ad a ház nagy tudóst. Én meg huszon­__ Mit hallottál? dolgában. két éves fejjel álltam neki — Hogy belekezdtél a ház- — Je anyánkkal akarsz «zétnráni a világban Más ab­szerződést kötni? ban a korban csaladot alapit —. Ez lenne a tiszta mun- Én azt se tudtam beveszilc-e ka. Legalább nem vészéked- az emberek a szagomat, nem — Aniták örültem, hogy így nénk többet. hogy asszonyra gondoltam vol­gyarapodtok. Te mindig házat — No erigyj innen a fenébe, na. Hát így áll a te számlád akartál. — Nem megyek. Apánk há- énnálam. Hét évem ment el a — Nahát most meg lesz. zában vagyunk. Vagyis a ma- fenébe. Mit adsz érte? Egy _______ Mert nem hagyom magam le- gunkéban. ócska parasztház felit, meg D e most nagyon akarja, rázni. ... — Én anyám házában va- néhány kacatot. Mi mindent — És anyám? Hova menne? — A tavalyi vitát nem fitty- gyök, de ha nem tűnsz el in- kaparhattam volna ón össze — Arról nem beszél. tatom. nen azonnal... hét év alatt a legszebb ko­— Mikor járt itt? — Ez nem a tavalyi. Ez — Halljuk, mit csinálsz ak- romban. Hány ilyen félházat — Tegnapelőtt Hallotta, ^ másik. kor? Mert nekem többet ár- hány mázsát, kisbaltát, kő­hegy jössz. — Mit akarsz megint? tani nem tudsz, mint amit ed- módot? Mikor hazajöttem, ne­— Na akkor ne kerülgessük — Ezt a disznóólát le kell dig ártottál. kém rontottatok: milyen volt, Én megmondtam neki tavaly bontani. — Az ellenséged annyi rósz- hogy bírtad? Én meg ránéz­télen hogy nem egyezkedünk — Ugyan miért kellene? «at tegyen neked, amennyit tem arra -a ? jólfésütt gimna­’ , . _ Nekem szükségem van a én tettem. zista fejedre. Azt mondtam. _ Mégis ^íoejon. bontásanyagra. Azért — Nekem nincs ellenségem, semmilyen. Semmilyen és — Mée^máma. — Szerezz máshonnan. Mit rajtad kívül. Ami rossz volt kész. — Anyámnak is megmond- alkudozol anyánk házára? aZ vfle,t^Tl!en’, pedl? tugJ’ar'T á%ándor legyintett Fur­anjduuidn is megiiienu __ . . .. csak ellátót vele az isten, azt ■ ■ csán állt neki a le. t am, hogy nincs vele semmi — Apánké voii. . _ . . m csan . dlu neK1 a le dolgom. — Az ugyanaz. mind neked köszönhetem. gymtes. Nagy, súlyos — Te ilyeneket ne mondjál — Nem éppen, apánk után — Bizonyára részeg vagy. keze leesett a levegő­a testvéredre Idősebb is ná- minket illett — Engem még nem láttak a ben. aztán köszönés lad. — No ebből elég. Amíg az kocsmában. • nélkül otthagyta- őket — Még bíztassa. Hova megy, ón szavam számít, te innen Akkor belebolondultál a Mintha elfelejtette volna, hogy _______________________________________________________________szerzésbe. Mi bajod tulajdon- minek jött. Az öreg asszony k éppen? ujjai rátaláltak a kukorica­— Te mindig nagyon ma- szemekre. Az a fontos, hogy gasről bántál velem, pedig az ember mindig csináljon va- leekisebb okod sem volt rá. lamit Valami hasznosat. Aki Azt mondtad, ha anyánk meg- csak üldögél, spekulál, a kezét hal, neked üres kukoricacső lógatja, megérett a másvilágra. 'Szenvedély Barnabást a csendes hét­köznapok után vasárnap kü­lönös izgalom zökkenti ki nyugalmából. Délben alig eszik valamit, fogja kis ké­zitáskáját, futó csókot nyom asszonya homlokára, az ebéd­től maszatos gyermeke ar­cocskájára és rohan, otthagy­va családját, feláldozva va­sárnapi nyugalmát. Megszokott ruhadarabját rö­vid, fekete nadrággal, cipő­jét »csukával« zokniját sport­szárral, s ingét címeres mez­zel cseréli fel. A pálya szélén néhány mozdulattal »bemelegít«, hogy egy perc múlva hangos síp­szóval hívja pályára a hu­szonkét játékost. A kispor­tolt testű fiatal futballisták közt kissé esetlenül fest vé­konyka lábával, kelleténél nagyobbra nőtt pocakjával, félig kopasz fejével, de hát fő a szív. Az első percek fe­szült várakozása, ott künn € nézőtéren, hangos biztatásba csap át. Egy hang ott, a bal­középen Kropacseket, a jobb­hátvédet biztatja, de a túlsó old »'on már el-elhangzik epr ét, fejére és szemére r zó, cseppet sem hí­zelgő díszítő« jelző. Sőt, ott, az a nagy bajuszos, méregtől kipirult arcú, görbebotjával hadonászó, vérszomjas vala­ki már a fejét követeli... Nem újság ez neki, de az ál­landó »dicséretek« hatására a félidő végére már egy _ ki- csit belezavarodik a mérkő­zés vezetésébe és nem csoda, ha ilyen biztató jelzők mel­lett egy-két hibát vét. A második félidőben a hangulat forrósodik. Akár­hogy« igyekszik, bármit ítél, mindig akad, akit csak a drótkerítés tart vissza attól, hogy a pályára rohanjon. Ügy érzi magát, mint az egyébként nyugodt, de most felbőszített oroszlán a vas­ketrecben, akinek az orrát vásott gyerekek piszkálják, mert tudják, hogy onnan nem haraphat Vékony donga jú, nyápic le­gények invitálják egy kis ve­rekedésre, mert érzik, a ke­rítés jelenlétét. Az utolsó percek pályát rengető hang­orkánban telnek el, száz és száz ököl kívánja vesztét. Homlokán gyöngyözik a ve­ríték, szive kalapál. Ott, künn pedig őrjöng a tömeg a meg nem született gól miatt... A mérkőzés végét jelző sípszó után ezernyi szitok és átok közepette, lehajtott fő­vel, remegő inakkal, ziháló mellel, s kicsit a futball mar­ti rjaként vonul be a rende­zők és rendőrök sorfala kö­zött az öltözőbe, hogy ne­gyedóra múltán esetleg men­tőautón szökjék meg az egyébként békés, de most bí­róverésre szomjas szurkolók sokasága elől... A jövő vasárnap minden kezdődik elölről. Oásbéj Ilonthy Márta: Regös (A n. Tavaszi tárlat anyagából) SOMOGYI NÍPfcAP Vasárnap, IMA HÍRES somogyi kutatók Már lassan százhúsz éve, hogy a vármegyében a tör­ténelem, régészet, numizmati­ka, néprajz, művészettörténet stb. megmozgatta az emberek érdeklődését. A múzeumügy bölcsője szerte az országban a szabadságharc után ringott. E mozgalom fő célja az ismeret- szerzés és a tárgyi anyag meg­mentése mellett a példaadó múlt és az érdeklődő jelen ösz- szekapcsodása. S célja hellyel- közzel sikeres is volt. Megyénk, ha nem is az elsők, de a mozgalom korai szakaszá­ban foglal helyet. Nálunk is több mint száz éve jelentkezett az igény a történeti múlt kü­lönféle hagyatékának megmen­tésére és megőrzésére. Először az európai nevű tör­ténész, Tf,ómer Flóris somogyi műemléki útja jelentett e té­ren megmozdulást Adat- és annyaggyűjtése országosan is fölkeltette a figyelmet az or- szágnyi terület jelentősége iránt A tespedő erőket azon­ban nehéz volt aktivizálni! Zalában, Vasban.Győrben és környékén ekkor már javában folyt a munka. Nálunk? A többi között a következőket ír­ta a Somogy című lap 1875. április 27-i vezércikkében: »... dolgozik-e, kutat-e a szom­széd megyének régészeti szak­osztálya — azt sem tudjuk. Mert értesítve nincs működé­sének eredményéről küldöttsé­günké Annyit azonban tudunk, hogy itt nem megy munka, s alszik az ügy szép csendesem Somogy megye területe tele van hintve régiségi emlékkel; Kaposvár, T. Koppány, Sió, Balaton és Dráva vidéke; a Zselicség, Somogyvár, -Vámos határai stb. a régi időknek va­lóságos kincsbányái, melyekhez senki sem nyúl, és mindegyik nap mélyebben temeti el, hogy egészen elmosódjanak az erek­lyék, a régiségek! Nagy baj, hogy még a mű­velt nemzedék sem akarja is­merni múltját, s csak köny- nyen átsuhanik a hamvak fe­lett, melyeken minden por­szem beszél; sőt vannak helyek, hol áz ősi idők emlékköveit széthordják, s építenek belőlük tyúkölat, kerítést, pincéket, mert hát jelenleg 16—18 frt. a téglának ezere. A három megye küldöttségé­nek mindenesetre t alálkozóst kellene adni, ha másért nem azért, hogy a követendő el­járásban irány és összhang legyen...« A lelkesedés, az erőteljes buzdítás után is még éveknek kellett elmúlni, hogy Somogy­bán is komolyan megkezdőd­hetett a munka. Volt igény, voltak objektív adottságok, és lelkes vezetők is akadtak. Bar- la Szabó József református és Melhard Gyula katolikus lel­kész ügybuzgalmának köszön­hető, hogy kilencven éve meg­alakult a Somogymegyei Ré­gészeti és Történeti Társulat Egyesítette az erőkei, témát és perspektívát is adott tagjai­nak. Negyedévenként tartották közgyűléseiket. Az 1897 janu­árin jelentették be az alap- szabályzat miniszteri láttamo- zását a májusin pedig egy- 11 gúan elhatá. ózták, hogy munkájukat évkönyvekben örökítik meg a jövendőnek! Ne essék itt most szó a mintegy tizenöt aktívan dol­gozó tag munkájáról, inkább szóljunk néhány szót a két vezető munkásságáról. E mun­kát főleg a társulat 1882-ben Jei teles Herman kaposvári nyomdájában nyomtatott év­könyvéből ismerjük. Sajnos, anyagi és egyéb okok miatt csak ez az egy évkönyv jelent meg az 1879-1881 közötti mun­káról. Szerkesztője a két lel­kész volt, de sajnálatosan az évkönyvre csak Melhard Gyu­la neve került. Kilencven ér után Barla Szabó Józsefnek ezúton próbáljuk meg . jóvá­tenni a hibát. Visontán született 1841rben és Budapesten halt meg 1884- ben. ö is inkább szervező volt. A társulat bölcsőringatása mel­lett, melyhez az alapszabály összeállításán kívül a tagto­borzás is járult, Csinos nép­rajzi gyűjteményt is a magáé­nak mondhatott. Tudjuk még, hogy több kötetnyi szellemi néprajzi gyűjtése is volt. Ezen kívül jellemes, kemény ma­gyarságának köszönhette, hogy halála évében a nagyatádi ke­rület függetlenségi párti kép­viselőjévé választotta meg. A gazdag anyaggyűjtés feldolgo­zására nem kerülhetett sor ko­rai halála miatt Az anyag a hagyatékával a család birto­kába került, és vagy elkalló­dott, vagy valahol még poro­sodva lappang. Melhard Gyula volt a szor­galmas történész-régész-mű- emlékes a lelkes kis kutató- csoportban. A szervezéssel alig törődött a kutatás volt mindene. Több mint, halvan népszerűsítő cikke jelent meg a Somogy című lapban. Majd félszázra tehető a különféle szakfolyóiratokban megjelent ma is tudományos értékű cik­ke! S ez bizony igen nagy szó! Olyan műve is akad, mint például a *Somogyvár- megye a rendi országgyűlése­ken. 1661-1812«, vagy a ma­gyaregresi, azóta elveszett ólom reliefről írott értekezése, vagy a somogyi körsáncos ős- halr..okról készített tanulmá­nya. Ezek nélkülözhetetlenek a mai kutatónál is. (Árpád fejedelem megyénkben is ke­resett sírjáról, és ennek Mel­hard Gyula általi tudományos cáfolatáról már korábban kü­lön cikkben megemlékeztünk a Somogyi Néplapban.) Itt kell megjegyeznünk, hogy Melhard Gyula kéziratanyaga is az idő áldozata lett. A köny­vei, értekezései is igen ritkák, és ezért is nagy becsüek. Nemrégiben kapta meg né­hány értékes könyvét és egy nagyméretű fényképét Klén- csár Gyula kaposvári nyug­díjastól a Rippl-Rónai Mú­zeum. Melhard Gyula 1851-ben született és 1907-ben halt meg Attalában. öt is ereje és mun­kálkodása teljében ragadta el a halál. A társulat 1885-ig aktívan, majd 1393-ig alig valamit dol­gozott. 1894-ben még is szűnt. A társulat munkája — mint abban az időben annyi sok minden a megyénkben! — a két lelkes vezető kiválása után napról napra lankadt. Nem maradt senki Kaposvá­ron, aki irányított, példát mu­tatott vrtjy szervezett volna. (Melhard 1884-ben Mernyére került Kanos várról. (S bár új szervezet Somogymegyei Mú­zeum Egyesület néven csak 1907-ben alakult, a társulat, és főként a két lelkes vezető munkája igen fontos része a megyénk múltját kutatóknak.) A jelentős és neves somo­gyiak képzeletbeli panteonjá­ban igen előkelő helyre te­hetjük Barla Szabó Józsefet és Melhard Gyulát. S ezen kívül Barla Szabó megérde­melne szülőfalujától, Csoko- nyavisontától egy emléktáb­lát a szülőházán, míg Melhard Gyula sírja az attalaiaklól várja a rendbetételt és a gon­dozást. Talán mindkét helyen nemes feladat lenne, ha a község úttörői vállalnák em­lékük ápolását. Dr. Draveezky Bili» BENCZE JÓZSEF: Búzaszem Parasztok zsákjából kiestem, cingár kis búzaszem. EzUstgyökér szép lábaim hantdombokra másztak. De megkent fénnyel a harmat, kis búzaagancsot, szarvat, és az ég sátoros árnyat ígért. Most sárkány-szelek dér-taraja, cicka-szelek kakas zaja csipked, vagdos, rubint-karmos vadborona kínnal. Mégis, 6 tavasz, nyár! Csak addig kibírjam. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents