Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-09 / 104. szám

HŐSÖK UNOKÁI A I M 8 Z MMO HOOT Hi 8YII 1IX 6 TT» AO A M AK LAPJA Színronalas vetélkedő az Ifjúsági Házban Kereskedő akart lenni, majd erdész — szakképesítést azonban sehol sem szerzett. Később a MAHART-nál he­lyezkedett eh de gyakori ita­lozása, fegyelmezetlen maga­tartása miatt felfüggesztették állásából. A törvénnyel is ösz- szeütközésbe került, tavaly októberben kisebb súlyú csa­lás miatt ezer forint pénz- büntetésre ítélte a Hatvani Járásbíróság. A huszonegy éves szentlász- lói Dobó István fölött a kö­zelmúltban ismét ítélkezett a bíróság. 1068 decemberében Szolno­kon járt, s mivel nem volt pénze, elhatározta, majd -sze­rez« valahogy. Hamisított iga­zolvánnyal fölkereste az egyik szolnoki szervet, ötszáz forin­tot kér az egyik vezetőtől, ugyanekkor egy értékes elek- romos készüléket is -kölcsön­vett«. Pár nap múlva Ceglé­den hasonló módszerrel ezer forintot zsebelt be. Kaposváron az egyik klub vezetőjétől 2100 forintot akart kicsalni, ez alkalommal azon­ban rajtavesztett — leleplez­ték. Ha nem volt pénze, nem Válogatott a módszerekben. tások rajzoltak, mi izgalmas -helyszíni közvetítést« hallot­tunk a Tanácsköztársaság ese­ményeiről. Volt, aki vöröska­tonaként számolt be az északi hadműveletekről. Egy másik úttörő Móricz Zsigmonddal és a külföldi újságírókkal láto­gatott el Somogy megyébe. Nagy átéléssel mesélték el a somogygesztiek, hogyan néz­ték végjg a szomszédos cellá­ból Latinca és tizenkét tár­sának elhurcolását. Tudósítást hallottunk március 21-én a KMP székházából is. Az úttörők bebizonyították, ismerik és szeretik a mozgal­mi dalokat. Igazán meglepő volt, milyen jártasak a paj­tások napjaink politikai életé­ben. A legfrissebb elnökvá­lasztási hadjárattól a csehsz­lovák eseményekig mindenről tudtak. Dicséret illeti a ver­senyzőket történelemszere- tükért, politikai érdeklődé­sükért. Barkochbával zárult a vetélkedő. A fej fej melletti verseny­ben a somogygesztieké lett a pálma és az elsőknek járó tíz­napos jutalom táborozás Ba- latonlellén. A második helyet a mernyei pajtások, a harma­dikat a kaposfői őrs, a negye­dik helyet pedig a somogyjá- diak szerezték meg. A Hősök unokái vetélkedőn nem volt vesztes. Becsületesen felké­szült minden versenyző. Kö­szönet jár ezért a csapatveze­tőknek és a történelem szakos pedagógusoknak is. Színvona­las verseny volt, melyhez ha- solót műiden évben érdemes rendezni. B. Zs. Somogyi hét — az Eötvös Klubban Ma délután 5 órakor nyit­ják meg ünnepélyesen a so­mogyi hét eseménysorozatát a budapesti Eötvös Klubban, a házigazda és a Somogy me­gyei diákklub rendezésében. Ennek keretében nyílik meg a Somogy népművészete cí­mű kiállítás Ortutay Gyula akadémikus bevezető beszé­dével. Ezt a megyénk mező­gazdaságának és iparának fej­lődését szemléltető dokumen­tumkiállítás megnyitása kö­veti, majd somogyi népművé­szek adnak műsort. Holnap délben somogyi népművészek és népi ipar­művészek tartanak helyi be­mutatót az Eötvös Klubban. A két kiállítást május 16-ig tartják nyitva. A somogyi hét keretében tudományos ülésszakot tarta­nák megyénkről. A történész­tanácskozáson dr. Kanyar Jó­zsef levéltárigazgató bevezető előadása után dr. Mészáros Károly docens és Andrássy Antal, a megyei pártarchívum vezetője mond korreferátu­mot, Május 16-án vitadél­utánt rendeznek Somogy nép­művészete és néprajza cím­mel. A somogyi hét záró mű­során bemutatkozik a kapos- v'ri Fonómunkás Kisszínpad. Majd az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem rektora foga­dást ad megyénk vezetőinek, a rendezőknek és a szerep­lőknek. Ismét árusítják a borítékos sorsjegyet Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is ki bocsát borítékos sorsjegyet az OTP. Az árusí­tását már tegnap megkezdték az OTP-fiókok, a trafikok és a könyvesboltok. Űjdonság, hogy az érvénytelen sorsjegy­gyei is lehet nyerni, ha azt feltépés után az elárusítóhe­lyen található gyűjtőkosarba dobják — névvel és lakcím­mel ellátva. A sorszámok alapján különböző értékes nyereményeket sorsolnak ki. Kaposváron fölkere te egyik régi katonatársának édesany­ját azzal, hogy pénzt visz^ a fiúnak a laktanyába. Egy szá­zast kért és kapott is. Ter­mészetesen a pénz soha nem jutott el a címzetthez. A kórházban meglátogatta hölgyismerősét, s ez nem ön­zetlen jó cselekedet volt; száz forintot kért a betegtől. Még ugyanezen a napon kopogta­tott egy másik hölgy ajtaján, hogy kórházban fekvő közös is­merősüknek haladéktalanul három százasra lenne szüksé­ge. Ezt is megkapta. Pesten a Boráros téren egy karambol szemtanúja volt, odament a szerencsétlenül járt gépkocsi ve-etőjéhez és fel­ajánlotta »segítségét«. Meg­tudta a vezető édesanyjának címét is, azonnal fölkereste és különféle kiadásokra hi­vatkozva háromszáz forintot kért tőle. A pénzből pár óra múlva már egy árva fillér sem maradt. Dobó barátaival elszórakozta. A Kaposvári Járásbíróság a fiatalembert egy évi és hat­hónapi szabadságvesztésre ítélte és két évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet jog­erős. K. O. Műszaki hiba miatt az útmenti partnak futott és felborult a BA 86-74 rendszámú személygépkocsi Záróárúinál. Szerencsére az utasok csak könnyebben sérültek meg. Az aarap kár 2*000 forint, Somogyi Néplap Al MSZMP Somogr megyet Bizottságának lapja. Megbízott főszerkesztői JAVOBI BÉLA Szerkesztőségi Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telelőm 11-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. La links S. o. 2. Telefon: 11-511. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem flrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra 20 Ft Index; esosi Készült a Somogy rneeyel Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár: Lattnka a. u, «. Felelős vezetői Mautner JúzseL Tizenegy őrs, Mernye, To- ponár, Osztopán, Felsőmocso- lád, Magyaratád, Kadarkút, Somogygeszti, Kaposmérő. Kaposfő, Somogyjád és Hed- rehely úttörőcsapatainak leg­jobb őrsei vetélkedtek tegnap az Ifjúsági Házban. Hősök unokái címmel a Tanácsköz­társaság, a KMP és a KIMSZ évfordulójának tiszteletére rendezett versenyt a kaposvári járási úttörőelnökség. Az öt­venöt pajtás feleletét Varga János, a járási művelődésügyi osztály munkatársa pontozta, A játékvezető Gerencsér Ár­pád, a kaposvári járás úttörő­titkára volt. A termet izgalom töltötte meg, elhangzott az elődöntő első kérdése: Kik voltak a ve­zetői a szociáldemokrata párt baloldali csoportjának? A hedrehelyi csapat összedugta a fejét, kitűnő választ adott. Két pont. Aztán gyors egy­másutánban a többi kérdés. Mii volt a párt lapjának a neve, mikor alakult meg a KISZ? Nem kellett a felele­tekre sem sokáig várni. A paj­tások lelkiismeretesen fölké­szültek. 13+1 találatos törté­nelmi totó és a »Tíz kérdésre igen vagy nemet« játék után kihirdették; a döntőbe négy őrs (Kaposfő, Mernye, So- mogyjád és Somogygeszti) ju­tott. Rövid szünet után folyta­tódott a színvonalas verseny. Első feladatként olyan plaká­tot terveztek !?z úttörők, amely a Tanácsköztársaság védel­mére mozgósítja az ország né­pét. A vállalkozó-szellemű rajzolók egy külön teremben láttak munkához. Míg a paj­XXV, évfolyam, 104. szám. Péntek, 1969. május 9. 450 000 forintos tűzkár A gyorsaság milliós károkat előzött meg Családok biztonsága állandó veszélyben Tegnap délelőtt, pontosan tíz órakor riasztották a tűz­oltóságot. A Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyi­áru Nagykereskedelmi Válla­lat kaposvári, Ady Endre ut­ca 9. szám alatt levő vegyi raktárában keletkezett tűz. A gyorsaság milliós értékeket mentett meg, a tűzoltók alig egy perc alatt a helyszínre értek és haboltó kocsijukkal hozzáláttak a mind jobban terjedő tűz megfékezéséhez. Több méteres lángnyel­vek csaptak fel Kaposvár belvárosában, az egyik legsűrűbben lakott város­részben. A tűz olyan raktárrészben keletkezett, ahol mintegy 800 000 forint értékű strand­papucsot, műanyag tetőfedő lemezt, walkyd festéket, szin­tetikus zománcfestéket és más könnyen gyűlő anyagot tá­roltak. Rádión azonnal riasztották a dombóvári és a nagyatádi állami tűzoltókat is, akik ha­marosan a helyszínre érkez­tek. Segítettek a tűz megfé­kezésében és a menthető ér­tékes anyagok biztonságba helyezésében a nagykereske­delmi vállalat dolgozói, ön­kéntes tűzoltói is. Fokozta a veszélyt, hogy a raktár melletti épületben sok család lakik, akik közül a tűz hallatára jó néhányan munkahelyükről rohantak ha­sa. A szomszédos udvarban a nagykereskedelmi vállalatnak mintegy tízmillió forint érté­kű árukészlete van, s hatal­mas értékű áruraktára van az Ady Endre u. 7. szám alatt az Üveg- és Porcelán Nagy­kereskedelmi Vállalatnak is. Közvetlenül a tűzfészek mellett, a szabadban, szalmafonatú hatalmas üvegekben mintegy há­romezer kiló klórsavat is tárolt a vállalat. Rágondolni is rossz, mi tör­ténik, ha a tűz éjszaka kelet­kezik, vagy nem sikerül meg­akadályozni terjedését! Dévényi Zoltán igazgató el­mondotta, hogy ismételten szigorúan megtiltották a rak­tárakban baráti összejövete­lek, italozások stb. tartását, nehogy a nyolcmillió forint kárt okozó veszprémi tűzhöz hasonló előforduljon. A vállalat tehát látszólag mindent megtelt. A sors iró­niája, hogy a kaposvári Ady Endre u. 9. szám alatti ve­gyi raktárban éppen tegnap tartották az esedékes havi tűzbiztonsági szemlét. A tűz­oltóság és a vállalat képvise­lői az épület egyik felében már munkához is láttak, ami­kor a túlsó oldalon tűz ke­letkezett. A nagykereskedelmi válla­latnak százmilliós árukészlete van, ám hiányoznak a megfe­lelő, korszerű raktárak. Évek­kel ezelőtt több alkalommal szóvá tettük Mindenütt útilaput kötöttek a talpára Pénzt csalással, hazugsággal Először Szolnokon, majd Cegléden Százforintos kórházi látogatás az Ady Endre utca 7. és 9. szám alatti raktározás tarthatatlanságát. Mindkét udvar átjáróház. Egy eldobott cigaretta, gyufa bármelyik pillanatban tüzet, családi tragédiákat és je­lentős károkat okozhat. Saj­nos, azt sem tapasztalni, hogy az Ady Endre utca 7. és 9. szám alatt mindent megten­nének a tűz megelőzésére. Térdig érő szalma, forgács­hulladék, gyúlékony ládák szerteszórva, s ez elsősorban az Üveg- és Porcelán Nagy- keréskedelmi Vállalat mulasz­tása Ez a tűz figyelmeztet! A kár csaknem 450 000 forint. A tűz oka még ismeretlen, a ha­tóságok folytatják a vizsgála­tot. Nem megnyugtató, hogy a vegyi raktározás gondja csak 1972-ben szűnik meg, s akkor távolítják el a város központjából a jelenlegi rak­tárt. Sürgős intézkedéseket kell tenni, hogy ez a csak­nem húsz esztendeje tartó, állandóan veszélyes helyzet megszűnjön! Szalai László T#HM ■smm Belépődíj Kegyetlen napok várnak a Fülöp-szigeten a patká­nyokra. - Mivel túlságosan elszaporodtak, a város­atyák igen ötletes megol­dással akarják kiirtani őket: minden szombaton és vasárnap hangulatos tánccal egybekötött uzson­nákat rendeznek, s a belé­pődíj húsz patkányfarok. Diplomáciai finomságok William Rogers, a Nixon-kormány új kül­ügyminisztere nyilvánosan beismerte, hogy el kell sajátítania a diplomáciai zsargont. Nemrég egy értekezleten állítólag azzal az indoko­lással utasította el egy nagykövet kinevezését, hogy a jelölt felesége megrögzött alkoholista. A külügyminiszter figyelmét nyomban felhívtak rá, hogy ilyen esetekben azt a helyes és szokásos kife­jezést kell használni, hogy »sárgaságban szenved.« Szülés előtt Az orvos megkérdi szü­lés előtt az asszonytól; — Mit szeretne, asszo­nyom, fiút vagy leányt? — Fiút, doktor úr. — És milyen nevet ad neki? — Ha szőke lesz, akkor Péter. Ha barna, akkor Ferenc. Kellemetlen csere Gordon Ragan 24 éves philadelphiai fiatalember három évet töltött fog­házban erőszak elköveté­se miatt. Tettét ugyan mindvégig tagadta, de ez mit sem használt, mivel az ellene felvonultatott valamennyi tanú — fiatal lányok és asszonyok — ellene vallott. Még ma is benn csücsülne, ha bará­tai történetesen nem ta­lálkoznak az utcán ha­sonmásával. A két fiatal­ember rögtön helyet cse­rélt. Jó ötlet Egy kis angliai városka bölcs városatyái villany­kapcsolót szereltettek az utcai villanyoszlopokra. Megunták ugyanis, hogy a fiatal szerelmesek min­den éjjel összetörik a vil­lanyégőket, hogy nyugod­tan édeleghessenek a sö­tétben. Díjnyertes hazudozó John D. Dalley New Orleans-i lakos nyerte a legszebb szerelmes levélre kiírt pályázat első díját. Az a legérdekesebb a do­logban. hogy Mr. Dálley 79 éves és megrögzött agglegény. Hja, a legkönnyebb ha­zudni !

Next

/
Thumbnails
Contents