Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
ÖSSZEGEZÉS A szakszervezeti választás tapasztalatai Egy hónappal ezelőtt fejeződött be megyénkben a szak- szervezeti választás, melyet a szervezett dolgozók minden eddiginél nagyobb érdeklődése kísért A különféle gyűléseken és küldöttértekezleten mintegy százezren vettek részt, tizenhatezerrel többen, mint az előző választáskor, s összesen tizenegyezer szakszervezeti tisztségviselőt választottak. Ennek a nagy érdeklődésnek a forrása, hogy a két évvel ezelőtt megújított testületek és tisztségviselők először adtak számot a mechanizmus bevezetése óta végzett munkájukról, a nagyobb önállóság, a megnövekedett hatáskör gazdag lehetőségének kiaknázásáról. Az SZMT elnökségének megállapítása szerint sikerült ráirányítani a szervezett dolgozók figyelmét a megye előtt álló legfontosabb politikai, gazdasági és kulturális feladatra. A csoportértekezletek, taggyűlések, küldöttértekezletek azt is hűen tükrözték, hogy a dolgozók helyeslik és támogatják a párt politikáját, egyetértenek a gazdaságirányítás új rendszerével. Az új szakszervezeti szervek létrehozása, a tisztségviselők számának növekedése is hozzájárult, hogy tovább szélesedett a szakszervezeti demokrácia. A tagok őszintén és bátran elmondták yéleményüket a tisztségviselők, a testületek tevékenységéről, a hatás- és jogkörök érvényesüléséről, s ez elősegíti, hogy tovább javuljon a szakszervezeti munka színvonala, tartalma. Mi az, amit kifogásolt a tagság a tisztségviselők és a testületek munkájában? A bizalmiak tisztújításár. elsősorban azt tették szóvá, hogy a szakszervezeti bizottság és a gazdasági vezetés az eddiginél jobban vegye figyelembe a bizalmiak javaslatait, s mindenben halgassák meg véleményüket A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaporvári Gyárában úgy Ítélték meg, hogy a bizal- nrak nem élnek megfelelően a jogkörükkel, s nem védik kellő határozottsággal a dolgozók érdekeit például a túlórázás elrendelésekor. Sok helyen kifogásolták, hogy a szak- szervezeti bizottság nem tájékoztatja rends eresen a bizalmiakat. Az építőipari vállalatoknál nagyobb jogkört kértek a bizalmiaknak. A ruhagyárban a csoportértekezletek elmaradását kifogásolták. A műhelybizottságok munkájának értékelésekor az építőiparban a kollektív vezetés hiányát, • tájékoztatás elmaradását tették szóvá. A KPVDSZ tagjai az osztálybizottságok szervezetlen, kampányszerű tevékenysége miatt voltak elégedetlenek. A szak- szervezeti tanácsok és bizottságok megválasztása alkalmával az ÉDOSZ néhány alapszervezetében szóvá tették, hogy elsősorban a középszintű vezetők nem hajtják végre a szakszervezeti bizottság határozatait. A KPVDSZ területén azért bírálták a gazdasági vezetőket, mert megsértették a szakszervezeti bizottság jogait. Több helyen pedig a szakszervezeti bizottságot marasztalták el, mert elvtelenül a gazdasági ve etés álláspontjára helyezkedett minden kérdésben, nemegyszer a dolgozók érdekeivel ellentétben. A Tégla- és Cserépipari Vállalat küldöttértekezletén azt kérték a szakszervezeti bizottságok titkáraitól, hogy többet tartózkodjanak az emberek között, jobban ismerjék meg a gondjaikat. A KPVDSZ néhány alapszervezetében ugyancsak kérték, hogy a szakszervezeti bizottság tagjai ne csak a gyűléseken találkozzanak a dolgozókkal. A tejiparban és a cukorgyárban a tagság javasolta, hogy valamilyen formában gondoskodjanak rendszeres tájékoztatásukról. A MEDOSZ területén többen ráirányították a figyelmet, hogy a szakszervezeti tanácsok és a szakszervezeti bizottságok még mindig nem élnek megfelelően a számukra biztosított hatás- és jogkörrel. Több helyen bírálták a szakszervezeti biztottságok munkaversenyt irányító tevékenységét is. Ezek a bírálatok külön-kü- lön és összeségében meghatározták az SZMT és a megyei bizottságok feladatát: messzemenően támogatni kell qz újonnan létrehozott kilenc- venkét műhely- és osztálybizottság munkáját, elő kell segíteni, hogy a szakszervezeti bizottságok jobban éljenek jog- ás hatáskörükkel. Az SZMT elnöksége szerint pozitív vonása volt a mostani választásnak, hogy sokkal színvonalasabbak voltak a beszámolók a műhelybizottságok, a szakszervezeti tanácsok és bizottságok tisztújító gyűlésein. A szakszervezeti bizottságok túlnyomó többsége írásban terjesztette a beszámolót a tagság elé. Üj kezdeményezés volt a HVDSZ alapszervezetedben, hogy grafikonon, szemléltető táblákon ismertették a két évben elért fejlődést. A beszámolók többsége bátran és őszintén foglalkozott a gondokkal. Ennek köszönhető, hogy nagyon pezsgőek voltak a gyűlések.. A műhelybizottságok választásánál még a kis létszámú gyűléseken is hatan- nyolcan felszólaltak, kivéve a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárát és a vasútas alapszervezeteket. A szakszervezeti biztottságok tisztújításán a küldöttek tíz százaléka felszólalt a MEDOSZ, az ÉDOSZ gyűlésein, sőt az építőknél a tizenöt százaléka. Sajnos több helyen kimaradt a beszámolókból a válasz azokra a kérdésekre, amelyek a bizalmi- és a műhelybizottsági választásokon hangzottak el. A határozati javaslatok többsége túlságosan általános volt, ez abból is kitűnik, hogy a szakszervezeti tagok nem érintették hozzászólásukban. Egy hónappal ezelőtt fejeződött be a szakszervezeti választás. Kétszázhárom új bizalmi, négyszáz műhelybizottsági, háromszázhét szakszervezeti bizottsági tag látott munkához. Éppen ezért tervszerűen foglalkozni kíván az SZMT az új tisztségviselőkkel, hogy megfelelhessenek a szervezett dolgozók előlegezett bizalmának, sikeresen valósíthassák meg a régi és tapasztalt társaikkal együtt a üszt- újítás alkalmával elhangzottakat Lajos Géza M esebeli fordulattal lett Dékmár Józsi bácsi cselédből a maga gazdájává annak idején. Nemcsak ő, hanem a csombárdi emberek nagy része is. Nem felejtették el azt az időt, még most is emlegetik, milyen nehéz soruk volt. — Nyolcvankét éves vagyok — mondja az öregember. — Amióta 1918-ban megszabadultam a 44-es gyalogezredből, egy esztendő kiszakadása nélkül itt lakom. Földmunkát is vállaltam, hogy eltartsam a családomat Árkot ástam, utat építettem. Volt aki azt mondta: »Ez a Dékmár biztosan sárga csikót akar!« Hát ha azt nem is, de egy feketét sikerült vennem. Nehéz volt úgyis. Nem lehet összehasonlítani a régi világot a maival. Pártját fogják az öregeknek. Ezt a kis házikót is az állam segítségével építettük meg. Azelőtt rossz lakásunk volt. Látástól vakulásig dolgoztunk. Most a tsz-től nyugdíjat kapok. Csak már lefelé megy a nap. Pedig de jó lenne, ha az élet is olyan lenne, mint az elnyűtt cipő, amit meg lehet fejelni. A régi cselédlakások eltűntek. Lebontották őket, hogy ne is emlékeztessenek a régi életre. Erről beszélgetünk Lantos József tanítóval. — Még amikor én idejöttem tanítani, akkor is sok zsúpos ház volt. Most már egyet sem talál. A szövetkezet nagyot lendített az embereken. Hol van már az az idő, amikor 1960- ban még csak huszonnyolc forintot fizettek munkaegységenként Nyolcán már gépkocsit is vettek. Három-négy ember pedig befizetett rá. Én nagyon jól érzem magam közöttük. Itt az italbolt már kilenc-tíz órakor bezár. Azt hiszem ez a tény is jól jellemzi az embereket Csombárdi változások Csombárd kis falu. Megbújik a völgy két partja között Fönt a tetőn áll a volt bárói kastély. Egyik oldala, mint a képeskönyv két lapja, kettényílt Mögötte évszázados fák, gondozatlan park. — Közigazgatásilag a falu január elsejétől egyesült Hetessel. Juta is ide tartozik. Először voltak problémáim, meg kellet értetnünk az emberekkel, hogy így a falunak lesz jobb — mondja Balogh Gyula vb-elnök. — Most már a lakosság hangulata is jó. Itt, a csombárdi kirendeltségen Lukács György adminisztrátor fölveszi a panaszokat, telefonál a mentőknek, mikor hová kell. A falunak 396 lakója van. Hat-hét éve még ötszáz körül voltak. Az emberek a város felé húzódtak. Most már egy ideje megszűnt az elvándorlás, sokan már kezdenek utat keresni a faluba. Ennek a jó tsz a kiváltója. Van olyan ház jelenleg, amelyik lakatlan. — Az egész falu Lukács, Szabó, Nagy. Majdnem mindenki rokona a másiknak — szúrja közbe Lukács György. — A legfontosabb teendőnk a kultúrotthon bevakolása lesz — veszi át ismét a szót Balogh Gyula. — 1959-ben kezdtük el építeni — mondja Sótonyi György raktáros, a kultúrotthon igazgatója. — 1963-ban lett készen, már csak a bevakolás hiányzik. Régóta foglalkozom kulturális tevékenységgel. Ez nálam nemcsak időtöltés, de feladat is. Csaknem minden évben indítottunk tanfolyamot, hol főzőt, hol kézi- munkázót. Rendeztem színdarabokat is. A legnagyobb sikere talán a Gazdag szegényeknek volt. Csak az a baj, hogy kevés a fiataL Nehéz is őket összefogni. Most már segítségem is van a gimnazista lányom személyében, aki a KISZ helyi szervezetében kul- túrfelelős. összedolgozunk vele, segítjük egymás munkáját. — Mi itt lakunk a kastély jobb oldali részében — meséli Tóth Lajos, az Egyesült Erő traktorosa. — Az emberek megtalálják a számításukat a jutaiakkal és hetesiekkel közös tsz-ben. Én is szépen kerestem tavaly. Itt a dolgos ember megtalálja számítását. Mi pedig, volt cselédek meg azok leszármazottai, szeretünk dolgozni. Ä kastély egyik felében Tóthék laknak, a volt cselédek utódai. A másik szárnyon a bárónő unokája. Kék melegítés fiatalasszony nyit ajtót, Szabó Béláné. — A nagyanyám Ruzsinszky Alexandra bárónő volt — feleli kérdésemre. — Ez számomra nem mond semmit Most szülési szabadságon vagyok. Az Egyesült Erő tagjaként dolgozom a tejcsamok- ban. Ez a harmadik gyerekünk. A férjem Somogyváron. van, az Építőipari Vállalat alkalmazottja. Szüleim is dolgoznak, apám Szekszárdón a megyei tanácson. Agrárszakember. Édesanyámtól tanultuk meg a munkát szeretni. Nyaranként cséplőgépnél dolgozott Én is gyakran segítettem neki, akkor ismerkedtem meg az emberekkeL Az is akkor rögződött bennem, hogy itt maradok, nekem itt kell élnem. Egy vagyok a sok közül, megtaláltam a helyemet. Nem vagyok csoda, azt hiszem ez a természetes. Csombárd kicsi falu. A változások nagyok. Leekd László Faros a Dráva túlsó partján Csupa ragyogás a táj. Az imént újdonsült ismerőseinkkel a barátságra koccintottunk, most pedig az utcát rójuk. A Mercedes újonnan épült emeletes házak közül indult el, aztán néhány perc A főszerkesztő, aki mindent tud. a gabonatároló 1860 vagonos silóiban sem fér el a Verőcéhez tartozó tizenegy köz .ég határában termett búza. Ha a községeket is Verőcéhez számoljuk — márpedig jugoszláv közigazgatás szerint oda tartoznak — akkor még jobban kidomborodik a város mezőgazdasági jellege, hiszen az ötvenötezer ember jelentős része itt keresi meg a kenyerét: nadrágszíj nagyságú parcellák és közösen művelt földek tarkítják a határt. A földekről érkezett lányok napcserzett arcán a tanulás izgalma ül. A sportpályával szemben — ahol naphosszat játszanak a futballisták meg a kézilabdázók — világoszöld épület áll, a környék középiskolai központja. Mezőgazda- sági és faipari technikusokat képeznek itt. A gimnáziumon kívül szakmunkásképző és közgazdaságii technikum is tartozik ide. Viszonylag sok a diák. Körülbelül tízezren járnak az általános és középiskolákba. — Tanulnak a gyerekek, hogy könnyebben boldoguljanak Verőcéről. Visszajönne^ mihelyt itt is el tudnak helyezkedni. — Bővítés? — kérdem. — Az üzemek arra törekednek, hogy rentábilisan termeljenek. A munkaerőigényük adott. Ha többet foglalkoztatnának, kevesebbet fizetnének. A kevesebbnek több jut. A gyerekek azért tanulnak, hogy jobban elhelyezkedhessenek. Jó dohány terem itt: a Virginia. Ezt megéri ültetni, mert jól megfizetik. De a dohány is csak szakértők kezén terem igazán jól. A fermentálóban már a gépek dolgoznak, de a földekre a gondolkodó ember kell. Amíg a kocsi a város széléről a központ felé rohan velünk, a tájat nézzük: a verőfényben fürdő földeken már termését ígérgeti az őszi vetés. Távolabb a halastavak partján gyerekek napoznak. A nap egyenesen a szőlősorok közé. a Milanovacra tűzi sugarait. A város fölött a mezők illata száll, a tavaszi ragyogásban a központ emeletes háA technikumi központ..; ... és a lányok a technikumból. múlva földszintes házak szegélyezte utcába kanyarodott A jövőből a múltba hozott bennünket, s itt a nyárias májusi napsütésben a múltról kérdem kollégámat, Staj- ner Rudolfot, a viroviticai rádióstúdió és a Viroviticki List című hetilap igazgató főszerkesztőjét. Mndent tud. Az imént a tisztiházban Sajber Eugen, a Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója azt mondta róla: ő a város élő történelem- könyve. Amikor ezt idézem a suhanó autóban élénken tiltakozik. — Az régen volt Már elfelejtettem — Mire a legbüszkébbek a verőceiek? — Arra, hogy itt döntötték el Zágráb várossá avatását Csodálkozunk. Mondom, hogy Zágráb összehasonlíthatatlanul nagyobb város mint a tizennyolcezer lakosú Verőce. — Az igaz, de a mi városunk nagyon régi. A római légiók vertek itt először tanyát Csend. A parkokban a fák a barokk városházát őrzik. Az utcán hétköznapi forgalom: Magyarország felé igyekvő autók húznak el mellettünk. Megnyílt a Dráva-híd, több lett az átutazó. Ez visz- szahoz bennünket a jelenbe. A kereskedelmi vállalat igazgatója az imént azzal dicsekedett, hogy olyan raktárát építettek, amilyet hiába keresünk egészen Zágrábig. Áru van, s bíznak abban, hogy vásárló is lesz. De Verőce nem kereskedőváros. Ezt leginkább innen, a mindössze húszágyas motelből látja az ember. Le egészen a Dráváig jó minőségű, deszkasima föld húzódik. A másik oldalon pedig hegy fogja meg a tekintetet, s az oldalában már ujjnyi hajtásokat hozott a szőlő. Sok a napfény, a nemesített tőkék kellemes zamatú szőlőt teremnek. Parasztok lakják nagyrészt a várost. — Meg munkások is — teszi hozzá e népfronttitkár, Horvath Drago. Kellemes humorú fiatalember. Régi ismerője a városnak. Most ő vállalta a gépkocsivezető szerepét. S az üzemeket mutatja: a fafeldolgozót; ahol nyolcszáznál több ember kapott munkát, meg az öntödét. Ez az egyetlen vasipari üzem. Dehát a környék determinálja a várost is. Fa van bőven, s nak — mondja az igazgató-főszerkesztő, — mert ahol kevés az üzem, ott nehéz elhelyezkedni. S ez ránk is vonatkozik. Pedig sokat fejlődött a város. Most már minden házban él egy ember, aki az iparban dolgozik. Ez biztos pénzkereset A föld nem havonta adja a fizetést Még nem a legjobban élnek itt az emberek, de sokkal jobban, mint régen. Csak az üzem még mindig kevés. Körülbelül ezer ember ment el vendégmunkászainak kontúrjai rajzolódnak ki a park fái után. Ezen a területen körülbelül ötszáz lakás épül évente. — Kevés — mondja a fő- szerkesztő —, lakásból nem mostanában tudunk eleget építeni, mert a régiekből is újakba akarnak költözni az emberek. Az öntödénél azokat a téglaházakat már a régiek helyett építették. Az épülő házakkal felépül a városiasabb város is. Kercza Imre Az Építőipari Gépesítő Vállalat keres toronydaru« kezelői tanfolyamra 18—42 éves korhatárig Somogy, Tolna és Baranya megyei változó munkahelyekre vasipari, villanyszerelői, vagy kőnnyűgép-kezelői jogosítvánnyal 8 általános vagy ennél magasabb iskolai végzettségű munkaerőket. A tanfolyam időtartama alatt a bérezés megegyezés szerint. A tanfolyam helye Debrecen, ott kedvezményes térítés ellenében a hallgatók teljes ellátásban részesülnek. Cím: Építőipari Gépesítő Vállalat» Budapest, XX., Marx K. 255. (8347) SOMOGYI V8P1.AP Vasárnap, 1989. májas 4. 3
