Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-03 / 99. szám

NÉGY MEGYE FLAT ALJAIN AK VERSENYE

SOMOGYI NÉPtiAP

Szombat, 1969. májas 3.

Pálfy Aliz és Bajor Ferenc

ária- és dalestje

Két színpadi művész mutatkozott be a pódiumon hétfőn este, a Megyei Könyvtárban, dalokkal és áriákkal. Nehéz feladatra vállalkoztak, különösen az első részben. Mindketten a színpadi köny- nyűzene, az operett világában szerepelnek hivatásszerűen, így vállalkozó képességükért, bátorságukért egyaránt dicséret illeti Bajor Ferencet és Pálfy Alizt, valamint zongorakísérőjüket, Rónai Nándort, a Csiky Gergely Színház tagjait. Jóleső egy ilyen vállalkozás ott különösen, ahol hasonlót csak vendégművészek produkáltak eddig. Jóleső ak- * kor is, ha a művek előadói stílusát, felfogását vagy az előadóművészek technikai készségét illetően vannak fenntartásaink.

A hangerősség uralkodott mindkét művész valamennyi műsorblokkjában. Vagyis az erőteljesebb dinamikai effektusokban lényeges különbség alig akadt forte és mezzofor- te között. A hangerő a kérdéses dallamív — vagy éppen egy teljes zenei-költői gondolat vagy hangulat — által kívánt mértéket gyakran túllépte. Hasonló — nyilván nem tudatos — jelenséget éreztem, amikor a felívelő halk melódia egy-egy magasabb hangnál indokolatlanul fölerősödött.

Bajor Ferenc — több ízben leírtuk már — ritka szép és kutlúrált hanganyagú énekes, aki éppen a dalok líraiságá- nak és drámai elemeinek kifejezésére egyaránt képes. Ezt már nemegvszer be is bizonyította. Schubert Szerenádját azonban tempótlanul hallottuk tőle (itt a kísérete is darabos volt); A sajkás lány előadásából az oldott- ság, az Ave Maria-éból a mű áhitatos líraisága hiányzott. Schumann Két gránátosából

pedig — meglepetésre — éppen a drámai megjelenítő erő; ez dinamikában korrekt, előadásában tetszetős — tartalmában kifejezetten üres volt. Hangulati azonosulással, karakterbeli pontossággal

csendült fel viszont három Schubert-dal; A képmás, A vízen énekelve és kellemes meglepetésként kivételes művészi erővel — és ragyogó kísérettel — A pisztráng.

Pálfy Aliz értékei hangja különös, sajátos csillogásában rejlenek. Ez a csillogás bizonyos művek esetében nagyszerű és egészen egyedi élményt ad (pl. Pillangókisasz- szony áriája). Másutt éles és hangulatfosztó is lehet. Például néhány dal esetében (Schubert A pusztai rózsa; Kodály: Nausika). A dal hangulatából következő játékos könnyedséggel maradt adósunk a művésznő a Francia pásztordal, a Mozart-dal és Delibes Suzonjának előadásánál, míg a második Kodály- feldolgozást (Népdal) sikerült kedvesen, a művészi egyszerűség magas fokán tolmácsolnia.

Az est második felében néhány operaáriát és kettőst hallottunk Mozart-, Flotov-, Verdi-, Bizet- és Puccini- művekből. Szinte valamennyi részlet az operairodalom »slágeréinek nevezhető, s ebben a műsorukban már kevésbé voltak igényesek az est előadói. Sorozatukból a Manón Ékszeráriája csendült különös szépséggel Pálfy Aliz e'őadásában, és talán a Bohémélet Szerelmi duettjét emelhetjük ki az interpretálás érzelmi gazdagságáért.

A két művész produkciója nem volt mentes fogyatékosságoktól. De értékeivel és hibáival együtt mindenképpen úttörő vállalkozás.

W. E.

Távolsági vezetésből kiváló

Politikai é* KRESZ-vetélkedő vizsgástatógéppel Első: Zala, második: Somogy

Munkasyészségiiiyi szűrővizsgálatok

Nagyarányú ellenőrző-felmérő vizsgálatsorozatot indított be az idei évben a Somogy megyei KÖJÁL munkaegészségügyi csoportja a veszélyes munkakörökben és a különösen exponált munkahelyeken dolgozók részére. (Mezőgazdasági vegyszerezők, nyomdászok, benzinkútkezelők stb.) A vizsgálat három szakaszos, első hullámát a napokban fejezték be. Ennek során mintegy 1300 termelőszövetkezeti és állami gazdasági növényvédő szakmunkást, illetve raktárkezelőt vetettek alá igen alapos rutinvizsgálatoknak. (Egyebek között teljes vérképet és májfunkciópróbát is készítenek).

A cél a munkahelyi ártalmak felkutatása, megszüntetése. Az elmúlt évben a Kuta- si Állami Gazdaságban is végeztek már ilyen fölmérést.

’ Csaknem ötven dolgozónál találtak enyhe vegyszermérgezést úgy, hogy az illető nem is tudott róla.

A vegyészek tehát a labor- vizsgálatokkal azt kutatják: van-e, akire károsan hatott a munkahelye vagy munkájának bizonyos folyamata? A nagyobb mezőgazdasági üzemeket a KÖJÁL mozgó laboratóriuma keresi fel. Ilyenkor 100—130 vegyszerező szakmunkást vizsgálnak meg. 1

Ezt a széles körű vizsgálat- sorozatot még két alkalommal megismétlik a gazdasági év folyamán. Legközelebb a permetezési idény csúcsidő- szakában, kb. egy-másfél hónap múlva; majd harmadik fázisát a permetezési szezon befejezése után bonyolítják le.

Hasonló közegészségügyi vizsgálatnak vetik alá az erős szereket használó egyéni permetezőket is.

Üj rendelkezésként vezették be az idei évben azt, hogy valamennyi mezőgazdasági üzem — egy héttel a permetezés időpontja előtt — köteles jelenteni a megyei Kö- JÁL-nak, hogy kik, milyen szerekkel és naponta hány órát dolgoznak?

Így, ha mérgezés esetén valakit eszméletlen állapotban szállít kórházba a mentő valamelyik tsz-ből vagy állami gazdaságból, van lehetőség azonnali beavatkozásra, hiszen a KÖJÁL munkaegészségügyi csoportja nyilvántartást vezet; melyik községben, milyen vegyszerrel dolgoztak a szerencsétlenség időpontjában.

Hibaelhárítási gyakorlat.

Április 30-án Zalaegerszegen megkezdődött négy megye 160 katonaköteles fiataljának az a kétnapos versengése, amelyet a Magyar Hon védelmi Szövetség Somogy megyei vezetősége kezdeményezett. Az első napon 350 kilométeres távolságon — váltott vezetéssel — gyakorlati vezetésre került sor. A negyven gépkocsiból álló oszlop sikeresen tette meg a hosszú utat, a leendő hivatásos vezetők kiválóan vizsgáztak, baj nélkül értek el Siófokra.

Május 1-én a Balatonújhe- lyi Állami Gazdaságban folytatódott a vetélkedő Vas, Veszprém, Zala és Somogy megye fiataljai között. A versenyzőket és a vendégeket Pohánka Rudolf köszöntötte az MHSZ Somogy megyei vezetősége nevében, s emlékezett meg május 1. jelentőségéről is.

A második napon először KRESZ-tudásukból mérték össze felkészültségüket a versenyzők. Izgalmas, érdekes volt a Vértesi Imre játékvezető irányításával megtartott verseny. Főleg azért, mert a feleletekből az tűnt ki, hogy a fiatalok alaposan ismerik a közlekedési szabályokat. Másodszor pedig azért, mert ezt a számot — és a politikai vetélkedőt is — vizsgáztatógépek segítségével hajtották végre. Az ötletes és végig jól működő gépek elkészítéséért Munich Gyulát, az MHSZ Somogy megyei munkatársát illeti dicséret. Valahányszor telitalálatot jeleztek a gépek, hatalmas taps csattant fel, buzdítva további sikerekre a megyék egyéni és csapatversenyzőit.

Ebben a versenyszámban Károlyi Ferenc balatonboglári versenyző lett az első, aki a vizsgáztató gépnél és a mágneses KRESZ-táblámál is maximális pontszámot kapott és nemcsak az elsőséget szerezte meg, de megkapta az Állami Biztosító különdíját is.

Derűs nevetést váltott ki négy fiatalnak a vetélkedője, akik azon ügyeskedtek, hogy karékpárpumpa segítségével melyikük tudja előbb eldurran tani a kezében levő léggömböt.

A lövészet, majd a hiba- elhárítási gyakorlat, csukott szemmel alkatrész felismerése és végül a politikai tájékozottsági vetélkedő sikere is a fiatalok alapos felkészültségét bizonyította. Megyénk versenyzői a műszaki ismeretekből is jól vizsgáztak: volt közöttük olyan, aki a gyújtásállítást 55 másodperc alatt végezte el, gyakorlott hivatásos vezetőnek is becsületére váló

eredmény ez, míg a többi megye jó néhány fiatalja 8—10 percig is bajlódott, amíg ezt a feladatot megoldotta

A négy megye összesített versenyében végül is Zala lett az első 1430 ponttal, második Somogy 1403 ponttal. Harmadik Veszprém, negyedik Vas megye. Az összesített egyéni versenyben somogyi versenyző került az élre Borbély Károly személyében, második Igazi István zalai, harmadik pedig Göncz Kálmán veszprémi versenyző.

Az MHSZ országos központjának képviselője. Vas, Veszprém, Zala MHSZ-titkárai, hivatásos katonatisztek — akik a katonaköteles fiatalok felkészültségét tekintették meg — elismeréssel nyilatkoztak a versenyről, a rendezésről, s ez volt a véleményük a részvevőknek is. Hiszen a két nap, a vezetési gyakorlat, a KRFSZ-, a műszaki és politikai vetélkedő is jelentős segítséget nyújtott az ezután sorra kerülő vizsgáikhoz.

S ezért határoztak úgy, hogy a négy megye versenyét — más-más rendezővel ezután minden évben megtartják.

Sz. L

Négy találatot jelez a vizsgáztatógép.

JANOKA

Isten verése lesz, ha a gyerek rád hasonlít majd, de az sem kisebb csapás, ha elüt tőled — szokták mondani viccesen a komák a keresztelői vacsorán. Janóka bizony elütött az apjától. Az anyjára húzott valamicskét, de lelki és természeti hasonlóságot csak hosszas keresgélés után fedeznél föl Janóka és szülei között. János, az apa fura egy szerzemény volt. A kelleténél nagyobb fejű, makacs ember. Néha azonban »ritka« tettekre is képes. Legény korában annyit ivott, hogy nem győzött jajveszé- kelni az anyja:

— Jaj, te Jani, te Jani! Egyszer kigyullad a beledben az a sok pálinka, megver az isten, elpusztulsz. Hiába kér az anyád, ne öntsd magadba az italt.

Annak aztán mondhatták. Míg az egyik napon meg nem ismerkedett T érával. T era

csendes, ápolt lány volt, a helybéli asztalos lánya. Ha az apja megtudta volna, hogy néha meg-megáll Janival szót váltani, talán el is kergeti. Titokban találkoztak hát.

— Gondolkodtam a szavaidon, Jani — fordult egyik este a fiúhoz, amint a napraforgós táblában sétáltak. — Ügy sincs ellened kifogásom, meg otthon is megszokják majd, vagy kiharcolom, de ha inni fogsz, otthagylak.

Tera tényleg szerette a nagy darab férfit. De arról

álmodni sem mert, hogy leszokik az italról, inkább csak magát vigasztalta.

— Jól van, Tera, te már megtetted a magadét, nem félsz a falu nyelvétől, most én .következek. Csapjon belém a tüzes istennyila, ha a lábam beteszem a kocsmába többet.

Azon az éjszakán fogant meg Tóth Teréz méhében ifjú Virágos János. Két hónap múlva keltek csak egybe, addig a bő kartonszoknya meg kötény okosan takarta a fiatalok titkát. Szerény esküvő volt. Tera apjáék csak az unoka születésekor tették be először a lábukat Virágosék házába. Janóka májusban született, örültek neki. A falu is tátotta a száját, hogy megemberelte magát Virágos János. Cipelte a sok portékát az újszülöttnek. De meddig tartott a vígalom? Ahogy a kisfiú serdült, úgy fakult a szerelem, ahogy nőtt a munka, úgy hidegeden ki, lustúlt el az apja. A borbélyhoz is ritkán fordult már be. Nem adott magára.

— Már megint loboncol a hajad, Jani. Nő a fiunk, milyen példát lát tetöled, ezt mondd meg nekem — nézett rá esdeklőn Tera, mert szerette még most is nagyon. Az meg arra hivatkozott, nem elég, hogy a kocsmába nem jár, mindent a Tera ké- nye-kedvére tegyen?

Én nem tudom, Jani,

vállaltalak, nem is ágálok ellene, de a gyerek figyel. Magam sem tudom, kire ütött az értelmével. így is túltesz rajtad, hát még ha csak a rosszat látja!

Janóka még ötéves sem volt, amikor szépen számolt, s érdeklődött a betűk után. Pedig a szüleitől ezt aligha látta. Tera is csak a bolti áru összeszámolásában volt jártas. Ideje sem volt törődni annyira a gyerekkel, pedig szeretett volna. Útjára engedték hát Janókét, ő meg a nagyobb fiúkat faggatta az utcában. Okos szemével mindent meglátott, de nemigen beszélt. Amikor aztán bekerült az iskolába, még annyit se lehetett a szavát hallani otthon. Rend volt a táskájában, az anyja észre sem vette, mikor rakosgatja a könyveit, mikor készíti a leckét. Ha később, vasárnaponként odaállt fölé, hogy segít, elküldte a fia.

— Menjen csak, édesanyám, van dolga elég. Boldogulok■ én, elmondta a tanító bácsi.

Igen fájt az asszonynak, őszintén szólva a szülői értekezletekre se mert elmenni. Nem tud ő lépést tartani a tananyagokkal/ meg rászakadt a sok ház körüli munka is. Azon töprengett, hol lehet a baj. Jani csak pipázik, pipázik, nem tudja, mi lelte. Eddig még csak bement hozzá a konyhába, meg-meg- veregette a farát, esténként híyta, siessen be a konyhából a szobába, de vagy másfél éve ez sincs már. Mint a bumfordi, úgy jár-kel. Néha azt hiszi, uram bocsá ..,

Persze hibás ő is. Mert bizony nem tudott mindig bemenni hozzá. Amilyen csendesnek látszik Jani, olyan mohó. Ez már csak el lenne valahogy, voltak ők fiatalok, szerelmesek, csak Janóka a kisfia, nem bír törődni vele. S tudja, minden mozdulatukat lesi, mindent tud róla. Mert ha soványka is, hiába duggatja, nem eszik, olyan, mintha egész nap a gond emésztené. De egy tízéves gyereket? Lehetetlen felfogni a családja életét. Mennyi áldozat, harc és sehol semmi, ö is napról napra szárad össze.

Janóka már csak estére járt haza az étkezéseken kívül. A rétet szerette. Azt se bánta, ha csúfolják érte. Girhesnek, táknyosnak nevezték az utcabeliek, főleg azért, mert nem állt közéjük gombfocizni. Nemrégen fedezte föl a ferde fűzfát, jó messze a házuktól. A csősz mesélte el neki a történetét. Kicsi korában egy vihar megdöntötte és azóta így nő. így tartja magát a többi szép fa között. Janókénak a ferde fűzfa lett a barátja. A lombok között csinált tanyát magának, megtanult a törzsén felfutni és ott élt. Délben fölpakolt könyvvel és lekváros buktával, és szaladt ki a rétre. Nem érezte magát jól otthon. Előre félt a téltől, vajor mi lesz akkor? Október vége volt már, amikor így fogadták az utca gyerekei:

— Siess csak, könyvmoly, ölik otthon egymást az apá- dék.

Az anyja arca mészfehér

volt, haja kuszáit, erős csontos orra úgy állt ki az arcából, szinte megijedt tőle. Az apja, a maga kilencven kilójával állt felesége előtt. Ütésre emelte a kezét.

— Ne, Jani, hazajött már Janóka!

Már? Döbbent meg a gyerek. Már? Azért ijedt ő meg naponta az anyjától.

— Nem érdekel, elegem van belőletek, a fiadból is. Ha velem lefeküdtél esküvő előtt, mással is megtetted volna. Most se asszony, se inni, semmire se vagy te jó már, te napraforgós ...

— Ne üvölts már, Jani! Mindenki tudja, hogy a fejő- nő meg te... Én is. Nem szólok érte, de ne üvölts, a fiad, a fiadra légy tekintettel.

Eddig hallgatta. Szaladni kezdett. Futott a görbe fűzfához. Föl a lombok közé. Átölelte a gallyakat és sírt. Este nem ment hasa. Másnap se. \Iskolába se ment. Szégy eilte magát. A fűzfa gondosan rejtette a tátott szájú pletyka elől. dider- gett, nem sejtette, hogy már mindenki őt keresi. A csősz találta meg. Három nap múlva. Alig bírták leszedni a fa tetejéről, úgy ráfonódtak karjai az ágakra. Áz éhség elcsigázta az arcát, az októberi ködös, csípős szél meg- dermesztette a tüdejét. Az apja kifejezéstelen arccal nézte a fiát a szekéren.

— Ha tüdőbajt kUtp a fiam, egycsapásra megölöm az asz- szonyt — mormogta maga elé egész úton.

Bán Zsuzsa