Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-10 / 80. szám

Fényképek Drávagárdonyről FALU - FIATALOK NÉLKÜL — Ha megjönne a jó idő, rengetek munka lenne. A vörösherét, a sárgarépát, a zöldséget meg a zab java részét is elvetettük már. De hát ez kevés. A legnagyobb dologidőben csap agyon ben­nünket az időjárás. A végén még tavasz se lesz, csak úgy »adjonisten« ránk köszönt a nyár — mondja Keserű József, a darányi egyesített Üj Élet Termelőszövetkezet elnöke. A darányi tsz-irodába tér­tünk be a múlt napok egyikén drávagárdonyi utunk első ál­lomásaként, hiszen csaknem minden gárdonyi a tsz-ben keresi a kenyerét. Ä termelő­szövetkezetet viszont két éve egyesítették a darányival. A kályhában lobog a tűz, Ilyen hűvösben elkel a jó meleg. — Boldogtalanok Is va­gyunk miatta — kesereg az elnök. — Most, hogy magára talált a tsz Drávagárdonyban is, igyekeznénk még javítani a jövedelmen. Mert bizony sokáig siralmas esztendőket búcsúztattak ott az emberek. 1959-ben alakult a tsz, s az a legszomorúbb, hogy a nyolcvan tagból negyvenhat nyugdíjas. Az átlagos életkor 55—60 év. Ehhez jött még a helytelen gazdálkodás, a ta­gok közömbössége. Fiatal itt csak elvétve dolgozott, el­csalogatta őket a város. Pécs­re, Barcsra és Szigetvárra jár­nak. A munkaegység értéke évekig nem emelkedett har­mincöt forint fölé. Előleget tés mellől. — Eljárnak Kas­tély osdombóra a gyerekek. Látják, még a rolettákat is leengedték. Régen legalább a csöppeket itt tanították. Ja­nuártól a hat-hétéves kicsi­nyeknek is buszozni kell, akármilyen ítéletidő van. Azt Horváth Györgyné. mondják, ez a jövő, a körze­tesítés. Mire szólhattam volna, üres lett a kapu. Hirtelen úgy tűnt, kihalt vidéken járunk. A nemigen járnak az utcán. Meg ki is járna. A gyerekek is­kolában, a fiatalok csak ün­nepre jönnek haza. Magamban úgy is hívom ezt a falut •►munkafalva-«. Itt az élet nem az utcán, hanem a földeken meg este a levesestál körül zajlik. Az egyik tsz-tag családjához igyekeztünk, de megszakítot­tuk utunkat a boltban. Gyer- gyák Lászlói lé éppen a gön­gyöleget készítette össze. — Nézze, itt semmi más nincs, csak a bolt. Se műve­lődési ház, se mozi, presszó sincs, szóval ez a kis bolt meg mellette a kis kocsma. A lakossághoz viszonyítva jó a forgalom. Havonként ötvenez­ret mindig megcsinálok. Most hetvenezer lesz. Csak a leg­szükségesebb dolgokat tartom a boltban, de ha nagyobb áru­ra van szüksége valakinek, megrendelem, és leküldik a központból. A vevőim nem utaznak, inkább várnak egy­két napot. A múlt hónapban eladtam egy hűtőszekrényt, két porszívót, három centri­fugát és egy tévét. No meg négyezer forint értékű köny­vet. Sokat olvasnak erre az emberek. Csécsi Géza. a kastélyos- dombói r ivatal vezetője néhány p. hallgatta már a beszélgetést. Felesége helyett most ő hozta ki a drávagár- donyiak postáját — Nem mutatós falu ez, tán a fiatalok hiánya miatt, de azért 12 tévé és 51 rádió­iéul osztottak rendszeresen. 1967- ben egyesítették a drá­vagárdonyi tsz-t a darányival, így 1967-ben már 45 forintot, 1968- ban pedig 67 forintot fi­zettünk egy munkaegységért. Azóta, ha lassan is, jönnek vissza az emberek. Tíz falu­beli kérte már a fölvételét a tsz-be. Az egyesítés után a szarvasmarha-állományt hu­szonnyolcról hatvanötre tud­tuk növelni. Ebben az eszten­dőben egy növendékmarlia- telepet létesítünk Gárdonyban. 164 marhát gondoznak majd... A kanyargós darányi útról Kastélyosdombó felé fordul­tunk. Néhány száz méterre jobbra tábla jelezte: Dráva- gárdony. A bekötőút alig le­het hosszabb egy kilométer­nél. Egyenesen a templom irányába vezet. A tavaszt vá­ró csupasz ágak között látni a házakat is. Nyolcvankét csa­ládi ház van Drávagárdony­ban, lakóinak száma 240. Be­értünk a faluba. Az egyik udvaron nagy sárban elhagyott szekér, üresen tátongó istálló, hátrább szalmaboglya, egy­két használhatatlan szerszám; itt volt valamikor a tsz-ma- jor. Néhány házzal arrább egy sárga épület nagy iker­ablakokkal, rajta egy kerek tábla: Általános Iskola. Be­kopogtattunk. Nem érkezett válasz. — Ne is próbálkozzanak, az iskola zárva van — szólt oda egy nénike a szomszéd kerí­nagy, szürke felhők fenyege­tően keringtek a falu fölött. Délidő volt A tsz-elnök, aki elkísért utunkon, törte meg a csendet — Ebédelnék. Ilyenkor gyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy falucska. Ebben a falucs­kában élt Mara a szüleivel. Anyukája és apukája minden kívánságát teljesítette, s ami­lyen játékot csak akart, mind megvették neki. Mindegyikkel játszott egy kicsit, de hamar megunta, s többet rájuk sem nézett. Furcsa kis teremtés, mondták róla. Történt egyszer, hogy a kis Mara valamit keresett a fiók­jában, s egy égszínkék faru­dacska akadt a kezébe. — Mi ez? — kérdezte. — Ceruza — válaszolta anyukája. — Azzal mit lehet csinál­ni? — ámult a kislány. — Lehet vele vonalat húz­ni, babát rajzolni meg írni. Mindjárt rajzolunk is vala­mit — s ezzel anyukája elő­vett egy szép, fehér papír­lapot. — En inkább írni szeret­nék ..., de nem tudom, ho­gyan kell. előfizető van. Olvassák a So­mogyi Néplapot a Népsza­badságot az Asszonyokat a Tükört meg a gyerekeik leve­leit ... Ahogy az alacsony boltból A ceruza — A kislányok még nem tudnak írni, mert az nehéz. De ha majd megnőttél, a ta­nító bácsi megtanít rá — bíztatta az anyukája. — Akkor már mehetünk is ahhoz a ... bácsihoz — fogta át Mara a mamája térdét dundi kezecskéjével. Attól a naptól kezdve nem kellett neki játék, még a leg­szebb hajasbaba sem, csak az égszínkék ceruzáját szoron­gatta. Az lett a játéka, pajtá­sa, barátja. Vitte magával mindenhova, s amikor senki sem hallotta, még talán me­sélt is neki. A játékok eleinte irigykedve nézték a ceruzát, majd beletörődtek, hogy csak vele játszik kis gazdájuk. Néhány év múlva, egy őszi reggelen Marát korán ébresz­tette föl anyukája. — Elmegyünk a tanító bá­csihoz «!-= mondta s mos­kiléptünk, kerekek zaja ütötte meg a fülünket. Megtudtuk, hogy hátul az udvarban mű­ködik a tsz-nek egy kis ci- rokseprű-készítő részlege is. Hatan dolgoztak a helyiség­ben. Vaskályhával fűtöttek, a széngáz együtt terjengett a meleggel. Gacs Sándor az ajtó mellett dolgozik — Hallottam, hogy néhány hónapja kérte felvételét a tsz- be. — Igen. Eddig a barcsi ktsz-ben dolgoztam. De most hazajöttem, elegem van a ke­rékpározásból. — Ott mennyit keresett? — 1700, 1800 meg volt. Itt megkeresem a kétezerötöt is. — Gyermeke van? — Van. A fiam katona, a lányom varrodában dolgozik. T. András Józsefné sem pa­naszkodik a keresetre. — Valóban nem. Tíz éve tsz-tag vagyok. Volt szűk esz­tendőnk is, most jól megy a sorunk. Kétezer forintom meg­van állandóan. Ezzel a cirok- seprű-készítéssel meg téli munkát kaptunk. Az utcán egy piros arcú menyecskével találkozunk ösz- sze. Pufajkában igyekezett ha­zafelé. — Ez Bözsi — ismeri föl az elnök. — Állatgondozó. Ki­váló munkaerő, bárcsak töb­ben lennének ilyenek. Bözsi, Horváth Györgyné la­kására hívott bennünket Szép nagy házuk van. A bútorok sem ósdiak. Az egyik szoba falán bekeretezett képen há­rom modern frizurás, mosoly­gós, csinos lány. — A gyerekek. Mind a há­rom férjhez ment már. Egy se él itthon. A legkisebbnek mondtam, itt van, fiam, a nagy ház, munka a tsz-ben, ne nyo­morogjatok Barcson albérlet­ben. De nem jönnek... — Sertésgondozó, ugye? Meny­nyi volt tavaly a jövödelme? — Pontosan 27 865 forint és tizenkét nap szabadság. Tizen­három éve a tsz-ben dolgo­zom. — A férje? — A legnagyobb bánatomra eljár. Annyit könyörögtem már, álljon be mellém, meg­találjuk a számításunkat. Hajt­hatatlan. Azt szokta meg, azt csinálja. Én meg oda nem mennék soha. . Horváthéktól nem messze, kis alacsony házban él a Tóth család. Két fiú, egy lány és a szülők. Rájuk mondta az el­nök; mintacsalád. Négyen dol­goznak a tsz-ben. Tóth György több mint tíz éve párttag, megfontolt szavú ember, ö az, aki mindig többet csinál, mint amit előírnak. Most is a föl­dekről kerítette elő a kisebbik fia, Fista. — Vörösherét vetettünk kinn. Elvan, hála ... — Mióta tsz-tagok? — Én 1952-től, a nagyobbik fiam, Gyura 1959-től, a felesé­gem is az, a Pista meg most kéri fölvételét. Csak a lányom jár Szigetvárra dolgozni. Éjjel kerül ágyba, hajnalban kel... — Hogy kerestek? — Négyen kilencvenezer fo­rintot. Egy szép házat akarunk építeni. Bele rádiót, tévét, ami kell. Nagy a család, a fiúk is. Szomorú és vidám képek Drávagárdonyről. Kicsi falu, magára talált falu. Csak az öregek gyámolítói. a fiatalok hiányoznak. A szülők várják haza gyerekeiket. A földet Drávagárdonyban is meg kell művelni. S ha majd nemcsak négy gyerekből áll az általá­nos iskola első osztálya, bizo­nyára az iskolát is kinyitják. Bán Zsuzsa Tóth György és két fia. 85 ÚT — 100 PROGRAM Utazz előbb — fizess később Még milyen meglepetéssel szolgálhat az időjárás, arról bizonyosat aligha mondhat va­laki, egy azonban már biztos; elérkeztünk ahhoz az évszak­hoz, amikor szeretnénk eldön­teni, hol és hogyan töltsük évi szabadságunkat S mivel egy­re inkább nő azoknak a szá­ma, akik ezt a »gondot« szíve­sebben bízzák a legilletéke­sebbre, a magyar idegenforga­lom hét évtizedes múltú vál­lalatára, — az IBUSZ-nál ér­deklődtünk, mit tud nyújtani tantól kezdve kedvedre tanul­hatsz írni. Mara szeméből elillant az álom, arca ragyogott a bol­dogságtól. Egész úton izgult a kislány, s el sem tudta kép­zelni, milyen lehet egy tanító bácsi. Amikor beléptek a szo­bába, Mara szája tátva ma­radt a csodálkozástól, mert ugyanolyan égszínkék ceruzá­val irt a tanító is, mint az övé. Odaszaladt az asztalhoz, hogy megnézze, mit lehet írni azzal a gyönyörű ceruzával. Nem tudott megszólalni, mert amit látott, az csoda volt. Egyforma kerek betűk néztek Marára a fehér papírról. Nem tudta elgondolni, hogy az egy­forma ceruzák miért írnak másként. Eszébe jutottak az ő ákombákomjai. — Miért szeretnél te meg­tanulni írni? — kérdezte ba­rátságosan a tanító bácsi. Mara zavarban volt, de hir­telen kivágta magát. — Mert szeretném, ha ne­kem is olyan szép kerek be­tűim lennének, mint neked. Horváth Mária a látni-utazni vágyóknak, az 1969-es évben. Mintegy 100 féle programot, 85 kül- és belföldi utat tudnak ajánlani. Kezdjük a tengeri utak ked­velőivel, alak az idén Lenin- grádban szállhatnak hajóra — Budapestről repülőgéppel jut­nak el a Néva partjára —. s a Balti-, valamint az Északi­tenger valamennyi nagy kikö­tővárosát érintve kötnek ki Londonban, ahol négy napot tartózkodnak. S folytassuk a romantikára áhítozókkal, akik a szicíliai félszigetet látogat­hatják meg: az Etnát, Taormi- nát, Palermói, Siracusat. Ca- taniát. Vagy esetleg Egyip­tomban tesznek körutazást, hogy láthassák Kairót, Luxort, a Királyok Völgyét. Alexancl- riát. a Nílust... De nyilván sokan szavaznak majd a Szí­riái körút mellett, egynapos bejrúti tartózkodással, vagy a hétnapos közép-ázsiai útra, Moszkva — Ashabad — Du- sambe — Szamarkand — Bu- hara — Taskent — Alma Ata útvonallal. Ezek voltak tehát a cseme­gék, de folytassuk az újdonsá­gok sorát: egy hét Párizsban: különvonat a bolgár tenger­partra; tizenöt nap a szovjet üdülőcentrumban, Picundán; látogatás Bécsben és Párizs­ban; üdülés az olasz tengerpar­ton, Jesolóban... És akik úgy döntenek, hogy inkább itthon töltik a szabad­ságukat? Rájuk vár minde­nekelőtt a Balaton, ahol az IBUSZ fizetővendég-szobáiban kulturált körülmények között hatóságilag megszabott, való­ban szolid áron üdülhetnek nemcsak magánosok, de na­gyobb csoportok, akár válla­latom is. Csupán a Balaton mentén huszonkét féle prog­ramban lehet válogatni, kezd­ve a »betyár-party«-tól, a bor­kóstolás, szalonnasütéses kirán­duláson át a vízisí csillagtú­ráig. S mivel az XX-es kocsi is »hiánycikké« lépett elő az utóbbi években, az IBUSZ er­re az idényre megszervezte sa­ját kezelésű, bérelhető autó­parkját: Fiat személygépkocsik, tizszemélyes mikrobuszok bé­relhetők a szállodák IBUSZ- kirendéltségeinél. Ha valaki ennek ellenére ál­lítja, hogy szívesen odaadná kéthetes balatoni nyaralását vár játékostól, lovastúrástól, vi­torlásiskolástól egy hatnapos moszkvai társasutazásért vagy egy nyolcnapos mamaiai für­dőzésért, de sajnos, az idén már nem engedheti meg ma­gának, nincs pénze, azzal ez­úton közöljük a hírt, hogy az IBUSZ bevezeti a hitelben tör­ténő túrázás módszeréi. Vagy­is az iroda által hirdetett, a szocialista országokba való társasutazások közül mind­azok, amelyek részvételi díja a költőpénzt is beleértve, meg­haladja a 2000 forintot. OTP- hitellevélre is vásárolhatók. Az előleg befizetése ellenében az utas az általa kiválasztott időpontban — miután az IBUSZ-iroda az utazással kap­csolatos ügyintézést (vízum, OTP-hitellevél beszerzése stb.) elvégezte — akár azonnal is elutazhat. — Utazó országgá váltunk — mondották végezetül az IBUSZ vezérigazgatóságán. — A kétféle akarat, az utasé, aki élményekre, tartalmas időtöl­tésre vágyik, s az utaztatőé. amely forgalmát kívánja nö­velni, nem ellentétes egymás­sal, sőt feltételezi egymást. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. április 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents