Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-03 / 77. szám
Csurgó és Fonyód vezet a megyei kosárlabda-bajnokságban »Nagyüzem« van a megyei kosárlabda-bajnokságban. A férfiaknál tizenegy, a nőknél hat csapat küzd a bajnoki pontokért. Az eddig lejátszott mérkőzések után Csurgó férfi- és Fonyód női csapata a listavezető. A forduló eredményei: K. Vasutas A—K. Vasutas B 90:88 (48:54). K. Vasutas 4-én labdarúgó MlNK-forduló* lesz Az eredeti tervekhez képest egy héttel megkésett Somogybán a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa. Annak idején az időjárás szólt £özbe, most azonban már nincs akadálya annak, hogy folytatódjék az MNK. Most a legjobb harminckettő között már bekapcsolódnak a megyei I. osztály, sőt az NB III-as bajnokság együttesei is. Április 4-én tizenhat csapat marad állva a megyei MNK-ban. A továbbiakban addig folytatódik a küzdelem, amíg négy együttes alkotja a megyei mezőnyt. Az MLSZ kiírása értelmében ugyanis Somogyból négy csapat kapcsolódhat be az országos nagy döntőbe. Bárdost Emil, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség titkára elmondta, hogy április 4-én tizennégy mérkőzésre kerül sor, mert két meccset már korábban lejátszottak. Ennek során a Kaposvári Gazdász — meglepetésre — elütötte a továbbjutástól a megyei I. osztály jelenlegi éllovasát, Kadarkút csapatát. Továbbjutott a Kaposvári Vörös Lobogó együttese is, amely Nagyatádon az N. Somogyi B. SE ellen győzött. A kupaszabályok értelmében döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat a továbbjutó. Ha azonos osztálybeliek összecsapásán születik döntetlen, akkor a vendég csapat kerül tovább. április 4-én — 'mindenütt 16 órai kezdettel — az alábbi mérkőzésekre kerül sor (elöl a pályaválasztó csapatok) : Berzence—Barcs (Horváth Jó, Porrog—Csurgó (Bognár), Somogy szentpál— Marcali Latinka (Bakonyi), Somogyvár—Marcali VM (Bella), Taszár—Kaposvári Vasas (Ducsai), Gölle—K. Vasutas (Gadácsi), Karád—Kapoly (Fenyvesi), Balatonfenyves— Fonyód (Pesti), Kaslélyósdóm- bó—Homokszentgyörgy (Farkas), Kutas—Lábod (Bálint), Toponár—Tab (Zsalakó), Len- , gyeltóti—K. Dózsa (Varga J.), ( Zamárdi—Balatonboglár (Horváth Z-), Somogytarnóca— Nagyatád (Tóth L.). B—K. Gazdász 50:44 (27:16. K. Táncsics II.—K. Vasutas A 86:44 (52:18). K. Táncsics II.—K. Vasutas B 63:42 (26:23). Csurgó—Fonyód 69:42 (36:15). Táncsics Gimn. A— Nagybajom 134:43 (49:18). Táncsics Gimn. B—Nagybajom 54:35 (26:11). Nők Csurgó—Fonyód 52:56 (28: 26). K. Táncsics—Nagybajom 42:16 (15:2). A bajnoki táblázat élén a következő a sorrend: Férfiak 1. Csurgó 4 3 1 357:257 2. K. Táncsics 11. 3 3 — 271.136 3. K. Vasutas A 3 2 1 194:213 4. Táncsics G. A 2 2 — 248:128 Nők l. Fonyód 2 2 139: 61 2. Táncsics 2 2 — 100: 66 3. Csurgó 3 1 2 153:122 A Vasas a legjobb négy között Vasas—Crvena Zveida 3:2 (2:0) Szerdán délután a Fáy utca: stadionban került sor a Közép európai Kupát védő Orvena Zvezda és a Vasas visszavágó mérkőzésére a legjobb négj közé jutásért. Fáy u. 6000 néző. V.: D Agostini (olasz). Góllövők: Molnár, Raddcs Farkas, illetve Dojcsinovszki és Osztojics. Vasas: Kenderesi — Bako&, Mészöly, Vidáls, Ihász — Men- czel, Puskás, Fister — Molnár, Radics, Farkas. Crvena Zvezda: Dujkovics — Djorics, Dojcsinovszki, Mar kovlcs — Pavlovics, kovszki — Antonievics, Osztojics, Lazarevics, Acsimovics, Dzsajics. A 31. percben szép góllal megszerezte a vezetést a Vasas a jugoszláv együttessel szemben. Menczel kitűnő labdát ívelt -a védők feje mellett a kirobbanó Molnár elé. a szélső a kimozduló Dujkovics mellett mesterien a kapu közepébe emelte a labdát. (1:0). A 33 porcben Radios elvette Djo rácstól a labdát, átjátszotta a védőket, 15 m-es nem túl erő lövése a vetődő kapust érintve a bal sarokba jutott. (2:0). A második félidőben a Va sas fölényes kedését a vendégek igyekeztek kihasználni. A 61. percben például a cselező Kistértől Dzsajics elvitte a labdát, lövése azonban kipattant a jobb oldali kapufáról A 4154. percben gyors adogatás után Radtcs leadását Farkas 15 m-ről a hálóba vágta. (3:0). A 74. percben Vidáls szabálytalankodása miatt a kaputól 25 Klem- m-re szabadrúgáshoz jutott a Zvezda. Dzsajics cseles megoldása után Dojcsinovszki nagy bombát küldött félmaga- san a bal sarokba lőtt (3:1). Végül Osztojics az e'alvó védők között a kapu jobb oldalába vágta a labdát (3:2). A Vasas megérdemelten győzött négy ponttal, 5:3-as összesített gólaránnyal került a KK védőjével szemben a legjobb négy közé. hírek ÁPRILIS CSÜTÖRTÖK Buda Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Csökkenő felhőzet, már csak néhány helyen futó esővel, északkeleten esetleg hőzáporral, a sokfelé élénk, helyenként még erős északnyugati, északi szél tovább mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9—14 fok között lesz. MA A Munkácsy Gimnázium iiú- és a Táncsics Gimnázium íeánycsapata a középiskolás megyei röplabdabajnok Szombatcxn - a lányok a Táncsics Gimnáziumán kezdték, vasárnap a fiúk a Munkácsy Gimnázium tornatermében folytatták a megyei középiskolás röplabdabajnokság küzdelmeit. A fiúknál a várakozásnak megfelelően a kaposvári Munkácsy Gimnázium és a tabi Rudnay Gimnázium csapata vívták nagy harcot. A Munkác.sy győzött, s ézzel övé lett a mer gyei bajnoki cím. A lányoknál i a kaposvári diákok szerezték meg az elsőséget. Itt a Táncsics és a Munkácsy fej fej mellett halad\ végül is jobb poénarányával a Táncsics Gimnázium nyert. Az 1969. évi középiskolás megyei röplabdabajnokság végeredménye: Fiúk 1. Munkácsy Gimn. 2. Tabi Rudnay Gimn. 3. Kaposvári Táncsics G. 4 . 503. SZ. ITSK 5. Nagybaj omi Gimn. Lányok 1. Táncsics Gimn. 2. Munkácsy Gimn. 3. Közgazd. Techn. 4. Tabi Rudnay G. 5. Nagybajom 8 pont 7 pont 6 pont 5 pont 4 pont 7 pont 7 pont 6 pont 6 pont 4 pont — Felszabadulásunk 24. évfordulója alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta Kiss Józsefnek, a MÉSZÖV fő-osztályvezetőjé- nek és Futó Tibornak, a siófoki ÁFÉSZ felügyelő bizottsága elnökének a szövetkezeti mozgalomban kifejtett eredményes munkájukért. A Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Tanácsa Kiváló szövetkezeti munkáért jelvénnyel tüntette ki Kovács Gyulát, a MÉSZÖV nyugalmazott osztály- vezetőjét, Boda Józsefet, a Marcali ÁFÉSZ főkönyvelőjét, Gaál Ambrust, a Csurgói ÁFÉSZ felügyelő bizottságának elnökét és Farkas Gézát, a SZÖVTERV Somogy megyei kirendeltségének vezetőjét. A pénzügyminiszter Kiváló pénzügyi dolgozó jelvénnyel tüntette ki s Pelle Józsefet, a somogysár- di takarékszövetkezet ügyvezetőjét. A kitüntetéseKet tegnapelőtt, illetve tegnap ünnepélyes keretek között adták át — Fiatalok üzemi gyakorlaton. A Balatonboglári Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Iskola huszonhat tanulója üzemi gyakorlaton vesz részt a porrogszentkirá- lyi Aranymező Tsz-ben. A diákok a gyümölcsfák metszésénél és más időszerű munkáknál segítenek. — Több mint hatszáz százalékkal emelkedett a közös gazdálkodás első tíz évében I* a kapospulai • Ezüstkalász Tsz vagyona. Ennek értéke a múlt év végén már csaknem húszmillió forintot tett ki. — Hat kisgyerek névadóünnepségét tartja ma délután a Munkácsy Mihály Gimnázium tantestülete és szakszervezete. — Növényvédő szerek a világ minden tájáról. A megyei AGROKER Vállalat a burgonyabogarak ellen használatos magyar permetező- és porozószerek mellett amerikai, angol, svájci és NDK-gyártmányú növényvédő szereket ad el a gazdaságoknak. Nagy a kereslete a Treflán gyomirtószernek is. MA 50 EVE, 1919. április 3-án, a nemzetközi proletárszolidaritás feledhetetlen megnyilvánulásaként vörös lobogóktvai díszített különvonat érkezett Budapestre, a bécsi proleiáríégió harcosaival. Ezerkétszáz önként jelentkezett, öntudatos osztrák munkás sietett a Magyar Tanács- köztársaság fegyveres védelmére. a magyar vörös hadsereg általuk elszánt, kemény proletái Katonákkal erősödött. Az ausztriai harcosok a többi önkéntes internacionalista egységgel -L volt orosz hadifoglyokkal, csehekkel, lengyelekkel, jugoszlávoKTkal, törökökkel, olaszokkal, franciákkal — együtt a magyar vörös hadsereg oldalán mindvégig hősiesen harcolva kitartottak a munkáshatalom, a Tanácsköztársaság dicső ügye mellett. — A modern falukrónika írása címmel tartott előadást Tabon dr. Király Lajos, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár tudományos munkatársa. Az előadást a terület községi tanácsi vb-elnö- kei és népművelési ügyvezetői hallgatták meg, mintegy negyvenen. A tervek szerint 1970-től folyamatosan megindítják a falukrónika-írást ezekben a községekben. Bevezetőképperi év végéig elkészítik a községek negyed- százados fejlődését és rr^ai kópét átfogó rövid monográfiákat. — Megyei művészeti bemutató. Április 4-én este 6 órakor rendezik meg Kaposváron a tanácsköztársasági művészeti szemle megyei bemutatóját. Négy kórust, öt népi tánc-együttest, két zenekari és egy pol-beat együttest, két irodalmi színpadot, valamint tizenegy szólistát és versmondót hívtak meg a nagyszabású vetélkedésre, amelyen három tízezer forintos díjat és vele egy művészeti címet osztanak ki a megye legjobb kórusának, legjobb táncegyüttesének és legjobb irodalmi színpadának. Ezenkívül tárgyjutalmakat és okleveleket nyújtanak át a részvevőknek. Tizenhétre szűkült a labdarúgó válogatott keret Ismeretes, hogy dél-ame- ’ rikai kötelezettséget teljesít a magyar, labdarúgó válogatott. < Hétfőn még húsztagú volt az a \ keret, amelyből kikerül az ^ utazó csapat Most már együtt \ van a tizenhét. / Farkas János, a Vasas váló- ) gatott csatára kedden kérte Illovszky Rudolf edző közben- t járását, hogy mellőzzék őt a \ Porto Alegre-i útnál. Farkas ’j, úgy érzi, nem heverte ki tel- jesen az influenzát, amelyen j. az utóbbi hetekben háromszor i is átesett. Illovszky közölte \ Farkas kérésé* Sós Károly sző- ) vetségi kapitánnyal, aki ennek ^ tudomásul vétele után ki je- ^ Fullasztó, koponyát repesz- Burton és a torkának ugrott, lölte az utazó tizenhét játékost. , tő forróság hömpölygött felé- Hörögve hemperegtek és sen Ezek a következők: Szentmi- : jük a sziget vége felől. A hályi, Fatér, Káposzta, Mé- J foglyok tépd festék az inget 39. fel Relling. — Aki tönkretett, aki titokban kontre- minben volt, miközben minden este nálam vacsorázott és Daltonnal együtt tönkretett! — ezt már felhevül- ten süvöltötte — tönkretett! Kampányt indított a telek ellen! Az asszonyok távolabb a pálmák alatt hevertek, félig aléltan. Dalton kijelentette, hogy Clayton szervezett Relling ellen kontremint, a kliensi köréből, mert a bankár másnak adta az örökösödési perét. Clayton erre kegyetlenül szemébe vágta Daltonnak, hogy az egész afrikai parcellázás csalás és ők Burtonnal lepénzeltek egy mérnököt, hogy jelentse ki ázt az egészségtelen fészket településre alkalmas helynek! Most végre tudja meg a világ! — Hazudik — süvöltötte Csiky Gergely Színház: 19 órakor: LEGYŐZŐITEK DIADALA. Petőfi bérlet. MOZIK Vörös Csillag: ____. A UTÓSOK, RESZKESSETEK. Magyarul beszélő, színes olasz- francia fllmbohózat. Előadások 3, 5 és 7 órakor. (IV. 6-ig.) Szabad Ifjúság: 4 és 6 órai előadáson: A LEGSZEBB 1IONAP. Színes magyarul beszélő francia film. (IV. 6-ig.) 8 órai előadáson: BECSÜLETBELI ÜGY. Magyarul beszélő, színes olasz film. Csak 16 éven felülieknek. (IV. 6-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 17.58: Hírek. — 18.05: Látogatás .az Iparművészeti Múzeumban. — 18.40: Esti mese. — 18.55: Csak tiszta forrásból. Bartók és Kodály útján. IV. — 19.35: ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ. HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 24. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL BESZÉDET MOND KOMÓCSIN ZOLTÁN, AZ MSZMP POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK T>GJA. A KÖZPÖNTT ~Tr7OTT- SÁG TITKÁRA. — 20'. 00: Tvhíradó. — 20.20: Viharórnagy. Szovjet tv-fülm. II. rész. — Kb. 22.45: Tv-híradó, 2. kiadás. Zágráb 17.45: Dvogled. — 18.15: Vers, legenda, dal. — 18.45: Film omnibusz. — 20.35: Látóhatár. — 21.45: Talány. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Sportmozaik. — 19.30: Tv- híradó. — 20.15: Goya. Tv-játék. — 21.50: Tv-híradó. — 22.00: Lukács passió. Közreműködik a salzburgi kamarazenekar és kamarakőrus. KOSSUTH RÁDIÓ 4.S0: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Páholyból. Beszámolók, tudósítások a könnyű múzsa otthonából. (Ism.) 9.05: Európai századok — magyar századok. VIII. (Ism.) 9.40: Népdalok. 10.00: Hírek. 10.05: Rádióegyetem. A kuruc kor költészete. 10.35: Leonid Kogan felvételeiből. 11.29: Hám nézett a macska. Rádiójáték gyermekeknek. 32.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.45: Kaposvár élete — a tanácsi munka tükrében. Rap- csányi László riportja. 14.05: Nép- -zerű zenekari muzsika. 14.40: ^zent Péter esernyője, ül. 15.00: Hírek. 15.10:* Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából. 18.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Filmklub. 16.28: Dalok és történelem. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nem- ^♦közi kérdések I7.i=h i^pr- múzeum. 17.41: A Magyar Rádió -%> Televízió népi zenekara látszik. 18.10: ÍJemzeti ünnenürkön — felszabadulásunk évfordulóján. Békédét mond Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkásoárt ^uptikai Bizottságának tagia. a Tirö7Donti Bizottság ti+kárp, ip.40: Liszt: Tasso — szimfonikus 1^01- ♦emény. 19.00: Esti Krónika. 19.25! Melis Ovör<?v nótákat «shovel. 10.40: Közvetítés a Nemzeti Szín- bárból: F/IiöH a tavasz. D~árna két részben- 22.00: Hírek. Kh 22 15: Srvnr+Mrek. 2‘5?0: Made in wun- '-fni-v. 2,3.0"': Zenekari muzsika. — °4.00: Hírek. 0.10—1.56: TvrMArpj*- ’■oktél. KdzHon* ős*—■* ív** Hírek. PETŐFI RÁDIÖ fi.20; Torna. 6.30—8.05- Azonos a T'nc,cntbl-mfrSOrraL 8.0* • r* s^ki 1 £.<; a Tava eri áldozat. '%.) 8.ÁS; Hríiirir>liHlrr>i 'T«3irt.> q na* Má+irÁ«? rjqJI lócz László énekel. 9 30: Dolgok, «ondok. emberek. Rmnr*rn*~cnr. 10.00: A zene hulláhos^zán. 11.50: ki sem választotta szét őket. szöbr, Solymosi, Pán-s:cs, Nos- magukról, tengervízzel mos- rótt fel és mielőtt a brutalikó. Szűcs. Dunai III., Fazekas, ták homlokukat és kis cső- tás beléfojthatná a nagy Szőke. Albert, Bene. Göröcs, , portban guggoltak a sziget igazságot, tele torokból üvöíDvvai II., Rákosi és Znm' ó. ^végében, ahol kezükkel elér- tötte: A válogatott keret április 5- i ték a vizet. — Moszkítók vannak ott! én indul a Ferihegyi renülő- > — A maga átkozott ötlete És a folyó szintje magasabb, térről, s 6-án dől ben érkezik volt, hogy idejöjjünk — semhogy csatornázni lehesmeg Porto Al’egrüie. Itt rászt kiáltotta Relling dühösen sen. vesz egv nemzetközi futball- ) Teddyre. * fesztiválon Válogatottjaink 8- > — Maga csalt minket Afrián vagv 9-én lennek először) kába — verte vadul a fölpályára. Az ellenfél vagy a idet Burton — hogy az os- Sport Club International, vagy itoba parcelláit néztük meg. az P'- Gremio együttese lesz.r — ön beszél?! — jajdult és a vén baronet egy hatalErre általános verekedés kezdődött. Teddy Burtont igyekezett lefejteni Relling torkáról, a hegedűművész ájultan feküdt más sziklával akarta bezúzni szakerülnek Londonba. Kö- Clayton fejét, de Gordon kö- zelgett a hajnál és most már f MseányéUmiénv — k.wiízvben. zejuk ugrott: bizonyos volt, hogv tekinté-f — De uraim, az istenért! lyüknek érdekeiknek VsTtí Ha magasabb is a folyo tartoznak többe semmivel, ? <.„h„bprt. vr. s,,mfbnia ls„n. HI_ szintje, azért még lehet csa- néhány óra rfiég az egész ésfreft. 13,05: Nvi-feevbázi stúrHőnk tornázni. létezésük utolsó jelenetére le- beipnU'-eziir. 13.00: a oa-hu vo— Csend! — Ezt Kjörgson gördül a halál forró füg- iiog-hv uhmondta, aki a zajra odajött, gönye. t és vizöuäsioientos. 14.00: K«t*őt51 A foglyok, engedelmesen, li- Most végre eljött a pilla-’ison- Hiipk-’i!»hegve, leültek újra. — Ma- nat, hogy Thomas nyíltan * s,‘r,v a '*’'riiőhan. Roonpr Mosnia radjanak csendben, mert be- feltárja a szülők előtt a hely-Pr'ekel- ,Déval Tibor o? Dévényi tömjük a szájukat. zetet: Elly zenei műveltsége * ’úzf’ Most már verekedni sem sajnos, nem alkalmas arra,»Ste^nS ^ 0 , h?gy ^ valaha is gordonkamű- f operájából. 19.50: Jó éi^Pkáí. gyeHalkan sziszegve folytatták: vésznő legyen belőle. Ezt frekek! 20.00: E<rti Krónika, ü. — — Maga beszél? — sut- nem mondta volna a sze-íoo.25: David oisztra',i Hé* heéedűtogta Relling Claytonnak — műkbe, de az ügyvéd szem- v versenyt látszik. 21.3o; Ui köny- aki a háború alatt katona- reháhyással illeti öt, amikor!vek. 21.33: Színes néni muzsika, szökevény volt? Viktóriával karonfogva jár-!*215: Couperin: Négy versenymű — Miért? Hol volt maga a kál, tehát bevallja őszintén,!fuvo,ára- ^or?onkára és csembaháborúban? — verte a föl- hogy ő mindig Viktóriát sze-Ü?™- ~ire1!''ll __jTL „ , 0 . .. , . i Velencében. Részletek J. Strauss had c-n tA r®tte- csak anyagi ügyek mi-, ttjéből. Hlrelc. — Maga hadiszállító volt! att udvarolt Elemek, de már . > Magáról mindenki tudja, amúgy sem bírta volna soká,! URH hogy hadiszállító volt! mert a lány minden este gór- \ — Én önként jelentkeztem, donkázott és a hegedűmű-' 18 00: Hlrek i8 i°: Hangiemez.de általános testi gyengeség- vész ilyenkor reggelig fei- { parAdé- Könnyűzene. 10.00: Magyar ?o.tZ:Kií hol görccsel fetrengett. miután ^“^e^fnye" volt maga a háborúban? hazament. í 20.19: Három Haydn-trtó. 21.01: . _ távol, mint egy biboi- Ezek után Viktória már azt t Olasz áriák. 21.28: Hangfelvételek színű roppant osallat egyre ^ . \ felsőfokon. 23.00-23.20: Hírek. dőlt és gördült,- füstölögve, sem banta' ho§> ha meghal.4 ______________________________ r őtszínű északi, fényével a kö- Boldog volt. ^ Karonfogva járt Thomassal: És Elly látja! Elly, aki annyi - zor megalázta, miután tönk- ' .’ementek és nem tarthatott lé-i pást velük. Boldogan sétált aj művésszel és mindketten sírva t fakadtak olykor. Elly dühösen villogó szem-é zelgő forró halál: a láva Életük, ez a külsőségek iránytűjétől, társadalmi sablonok kormányától megfosztott hajó eddig is élég keservesen bírta a szenvedés vi- „ uuiiuoui „ éharát. De a végső hajótörés- meTíépett'T mérnökhöz! tol mégis megóvta őket a tudat, hogy előbb-utóbb visz- (Folytatjuk) — Hatvan százalékos forgalomnövekedésre számít a Halérték»s'tő ' ; 'iont az ünnepek alatt. Jól felkészültek a húsvéti vásárlásokra: pontyból korlátlan mennyiség kapható, 'a kis halakat kedvelők pedig a compóféle- ségekben válogathatnak. □ SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. április 3.