Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-29 / 96. szám
;v /Mpqs'4^“' VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér GYŐZÖTT A„NEM" De Gaulle lemondott KITÜNTETTÉK AZ IPARCIKK-KISKERESKEDELMI VÁLLALATOT Repiilőszerencsétlenség áldozata lett a bolíviai elnök A töretlen munka jutalma Magas kitüntetésben részesült a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat: múlt évi jó munkájáért megkapta a Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének vörös vándorzászlaját A kitüntetést tegnap délután a megyei tanács nagytermében dr. Szőke Pál, az SZMT vezető titkára adta át Részt vett az ünnepségen Borsos László belkereskedelmi miniszterhelyettes, Szigeti István, a megyei párt- bizottság titkára és Böhm József, a megyei tanács vb-el- nöke is. Somogy fejlődésének számadataival kezdte ünnepi beszédét dr. Szőke Pál. Beszélt az_ új gazdaságirányítási rendszer első esztendejének sikereiről, gondjairól. Megállapította, hogy javult a vállalatok munkája. Ez nyereségükben is megmutatkozik. Jobban dolgozott a kereskedelem is: bővült az árukészlet, kevesebb a hiánycikk. Ösztönzött a differenciáltabb bérezés megvalósítására is. Hangsúlyozta azt is, hogy az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat mostani kitüntetésében nem egy éy. munkája van. Az utóbbi években kilencszer kapta meg a kiváló vállalat meg* tisztelő címet, négyszer pedig dicsérő oklevelet kapott. Külön érdem, hogy éppen az új mechanizmus — korántsem könnyű — első esztendejében kapta meg ezt a magas elismerést. A vállalat munkáját, a gazdálkodás számait a vándorzászló átvétele után Rajta Mihály igazgató ismertette: több mint hetvenegy millió forinttal nőtt egy év alatt a forgalmuk, s közben olyan nehéz és felelősségteljes feladatot is meg kellett oldani, mint az új ármechanizmusra való áttérés. A forgalomnövekedésük magasabb az országos átlagnál, s ez azt bizonyítja, hogy jól dolgoztak a kereskedők. Nőtt a választék is és csökkent a hiánycikkek száma. Annak köszönhető ez, hogy bővült a beszerzési lehetőség: a több csatornás áru- beszerzés jó hatással volt a vállalat munkájára. »Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni — mondta az igazgató —, i>ogy gyors ütemben nőnek az igények is. Munkánk értékelését, minősítését pedig nap nap után elvégzik a vásárlók." Ezzel pedig csak úgy tudnak lépést tartani, ha növelik az áruk forgási sebességét, önmagában is sokat mond az a tény, hogy. a nagyobb forgalmat kisebb árukészlettel bonyolították le. Ez megmutatkozott a nyereségen is: a 24 076 000 forintból fejlesztési alapra 6 253 000 forintot tartalékoltak. Szükség van erre, hiszen fejlesztési programjukban olyan létesítmény is szerepel, mint 3800 négyzetméter alapterületű kaposvári áruház. Ennek ellenére — s a jó munkát bizonyítja ez is — több nyereséget tudott osztani a vállalat, mint egy évvel korábban. Ezek a tények, s ehhez gratulált a kormány megbízásából Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke. Tolmácsolta a megyei párt-vb és a megyei tanács végrehajtó bizottságának üdvözletét is. »Ünnep ez a nap — mondotta. — A megyében ez az egyetlen vállalat, amelyik az idén elnyerte ezt a magas kitüntetést. A mostani aktus azt bizonyítja, hogy a reform első esztendejére jól felkészült a vállalat: jó eredményeket ért el az új közgazdasági szabályozók alkalmazásában is. A megyei tanácsnak is ünnep a mai, hiszen a felszabadulás óta ez az első tanácsi vállalat, amelyik ezt a magas kitüntetést megkapta. Büszkék erre a megye vezető szervei is és a somogyi lakosok is. Jóleső érzés az is, hogy önökkel együtt nyolc vállalat és három ktsz kapta meg a kiváló címet. A Patyolat szocialista vállalat lett, a ruhagyár pedig dicsérő oklevélben részesült. Kiváló címet kapott a Kutasi Állami Gazdaság is, a barcsi Vörös Csillag Tsz pedig a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter dicsérő oklevelét kapta meg. Ezek a tények" azt bizonyítják, hogy a somogyi dolgozók értik és magukévá teszik a párt politikáját. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagy munka feszül a sikerek mögött.-« Szólt a hiányosságokról is. Szóvá tette, hogy még nem mindenütt elég udvariasak a kiszolgálók, nem mindenütt kulturáltak az üzletek Hangsúlyozta, hogy a gondok megoldásában tevékenyen részt vesz a megyei vezetés, nagy figyelmet szentelnek a kereskedelem fejlesztésének. A megyei segítség mellett azonban az országos szervek megértő támogatására is szükség van. A Balaton-parton a kereskedelmi hálózat fejlesztését például nehezíti az a tény, hogy az idényjelleget nem veszik figyelembe a közgazda- sági szabályozók kialakításánál. Ezután nyújtotta át Borsos László miniszterhelyettes A belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést Rajta Mihály igazgatónak dr. Nagy Gyula áruforgalmi főosztályvezetőnek és Homoki Mihály főkönyvelőnek. Huszonnyolc szocialista brigádot avattak az ünnepségen, harmincöt dolgozónak Evedig kiváló dolgozójelvényt adtak át Kercza Imre Komor arccal dobja az urnába szavazatát a Colombey Les Deux Eglises-i városházán De Gaulle. Ügy látszik, megérezte... (Telefotó: UPI—MTI—KS) A vasárnapi franciaországi népszavazás során, amely már a választási kampány során túlnőtt a szavazásra feltett két kérdés — a területi igazgatási rendszer és a szenátusi reform — jelentőségén és bizalmi szavazássá lett, a szavazópolgárok »nem«-et mondtak De Gaulle tábornoknak Amint azt Marcellin belügyminiszter vasárnap a késő éjszakai órákban bejelentette, az érvényes szavazatok 52,87 százaléka elvetette, 47,13 százaléka pedig elfogadta a népszavazásra bocsátott ajánlásokat. A mintegy 470 000 még meg nem s ámlált, de a végeredményen már nem változtató tengerentúli szavazat nélkül a kép a következőképpen alakul: Szavazásra jogosultak száma 29 391 377 »nem-« 11 966 527 »igen« 10 669 216 Párizsban, a fővárosban az érvényes szavazatok 55,96 százaléka vetette el és csak 44,04 százaléka fogadta el a reformokat. De Gaulle tábornok köztársasági elnök még a részei edmények ismeretében, de már a végeredményre következtetve vasárnap éjféltájban lemondott. Az elnöki palota a tábornok következő szövegű nyilatkozatát adta ki hivatalos közleményként: »Beszüntetem a köztársasági elnök feladatkörének gyakorlását. Ez a döntés hétfőn délben lép hatályba«. A népszavazási eredményeket ismertetve, Marcellin belügyminiszter kijelentette, minden szükséges intézkedést meghoztak hogy a törvényességet fenntartsák és a nyugalmat biztosítsák. De Gaulle lemondásával Franciaország köztársasági elnökének teendőit a szenátus elnöke, Alain Poher veszi át. Egyidejűleg máris bizottság alakult Pompidou elnökké választásáért. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista árt főtitkára a népszavazási eredmények ismeretessé válása után — mint az AP jelenti — rámutatott, hogy a szavazás azt jelenti, a francia tömegek visszautasítanak minden reakciós hatal(Folytatás a 2. oldalon) A mezőgazdasági nagyüzemek egyre több szakember munkáját igénylik. A gépesítés színvonalának emelkedése, a kemizálás fokozottabb térhódítása ezt követeli meg a termelőszövetkezetektől, állami gazdaságoktól. Az intézményes oktatáson kívül — mivel itt a létszámok kötöttek — a szakmai ismeretek elsajátításának vagy legalábbis a szakmában való jártas-ág megszerzésének több módját is ismerjük. A mezőgazdasági szakkörök közvetlen termelést segítő hasznán túl fórumot biztosítanak a már végzett szakemberek számára és hozzájárulhatnak továbbképzésükhöz is. Ott, ahol sikerül a szakkörvezetőknek a fiatalokat is bevonni a munkába, a szakmunkásképzés előkészítését is vállalhatják. Évek óta szép eredményeket ér el és hármas feladatának messzemenően eleget Barrientos 1964 novemberében került hatalomra, miután katonai államcsínnyel megdöntötte elődjének, Estenssoro elnöknek a kormányát. Az elnök, akit 49 éves korában ért utol a halál, hatalomra jutása előtt a légierők főparancsnoka volt, s kitűnően képzett pilótán-k ismerték. Mezőgazdasági szakemberek tapasztalatcserén tesz például az ácsiak szakköre Komárom megyében. Hétfőn huszonnégy tagú szakmai küldöttség utazott megyénkből Ácsra, hogy a helyszínen ismerkedjék a jó nevű szakkör életével. Részt vettek a látogatáson a területi tsz-szövetségek vezetői, munkatársai, a társadalmi és tömegszervezetek illetékesei, a mezőgazda-ági szakkörök vezetői is. A látottakat hazatérve további munkájuk során hasznosítják majd a somogyi szakemberek. Siles Salinas, az eddigi alelnök leteszi az elnöki esküt. Sties Salinas bolíviai alelnök — egyben a bolíviai szenátusi elnöke — vasárnap le* tette az esküt, s így 1970-ig, Barrientos mandátumának lejártáig ő Bolívia új elnöke. (AP — Képtávírón érkezett) Első ténykedése az volt, hogy 30 napos országo, gyászt rendelt el. René Barrientos Ortuno, a Bolíviai Köztársaság elnöke egy helikopterkatasztrófa következtében vasárnap életét vesztette. Sommi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA i ' XXV. évfolyam, 96. szám _______________________________1969. április 29., kedd