Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-14 / 61. szám
ÚJ ÜZEMI ÉTKEZDE Üj üzemi konyhát adtak át rendeltetésének a Kaposvári Húskombinátban. A vállalatok egyesülése szükségessé tette, hogy a régi, elavult konyha és ebédlő helyett korszerű üzemi étkezdét építsenek. A 4 800 000 forint értékben elkészülő új irodaépület második emeletén helyezték el a konyhát, előkészítő helyiségeket, raktárakat és az ebédlőt. Jelenleg 700 személyre főznek, de ez a létszám növekedni fog. Önkiszolgáló rendszerben szolgálják ki magukat a dolgozók. Az ebédlő egy része. 23. Fogytán volt már mindenből a készletük. Teljesen reménytelennek látszott a helyzet és folytathatták közelharcukat a dzsungellel, egyre csüggedtebben, egyre erőtle- nebbül. De végre! Kora délután lehetett... Ritkultak a fák, sárga fény özönlött be a vadon krip- taszagú, nedves, nyirkos, sötét mélyére. Látszott megint az ég. Nem merőlegesen és toronymagasságban felettük, ahogy eddig, hanem szemben, elszórt törzsek között alacsonyan! És valami furcsa, egyhangú moraj közeledett. Víz! Patak!... Mint valami megvadult csorda rohantak cserjéken, bozótokon át. Errefelé minden víz a Niggerbe ömlik. Most az egyszer nem csalódtak. Kis patak kanyargóit ezüstösen a vadonban. Most már vidáman, szinte serénven haladtak, rekedt torkukból felnyekergett a légió indulója: T’en t’auras du boudin. T’en t’auras du boudin. Rongyos, halálosan lefogyott kísértetek különös csoportja volt ez a kis társaság a dzsungelben, amint bizonytalan hangon, szinte vidáman mentek, jóformán meztelenül, de puskával a vállukon. Késő délutánig követték a kanyargó kis patakot úttalan utakon, vadul összegubancolódott növényzet között, minden méterért elkeseredetten harcolva. Azután hatalmas tisztásra bukkantak ki. Az erdő talajában valami régi, történelemelőtti katasztrófa nyomán szakadékszerű mély bevágás tátongott. Ide zuhant le vörös agyagsellőkön, harsogva, porrá törve a patak. A sellőkről a szakadék mélyére hullott. És ott eltűnt egy kis barlangban! Ahová nem követhették! Nyitott szájjal, kidülledt szemmel álltak ott a rongyos múmiák. Egyikük sem szólt. Ez több volt mint a halál! Itt elpusztuló embereket ugratott a sors! Ebbe a packázásba bele kell őrülni... De nem szóltak semmit, csak álltak, szédelegve, ernyedt, siralmas arcokkal, omlani készülő, remegő térdeiken kissé megroggyant a testük. — Nom du nőm... — suttogta döbbenten Higgins —, az ördög játszik velünk... Lent még követhették volna a patakot, de a kis föld alatti barlangban reménytelenül elzárkózott a lehetőség, hogy eljussanak általa a Niggerhez. Pedig a kis patak oda vezet. De a föld alatt! Hatalmas dörrenést visszhangzott megsokszorozva az erdő. Graham, a költő főbe lőtte B SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. március 14. Fogadónap az áruházban Kendős, idős nénike lép be, s kissé bátortalanul körülnéz a modem barcsi ABC-áruház- ban. Negyedévvel ezelőtt nyitotta meg a fogyasztási szövetkezet ezt az áruházat. Az egyik eladó látva az idős asszony bátortalanságát, gyorsan a segítségére siet. — Nónikém, mivel szolgálhatunk, mit szeretne vásárolni...? — Nem venni, panaszkodni szeretnék ... A nyugdíjammal van baj... Azt mondták, itt találom meg a tanácstagunkat, Vörös Gyulát, hozzá jöttem, de nem látom... Az irodából hamarosan előkerül Vörös Gyula áruházvezető, a Somogy tamócai körzet járási tanácstagja, s a nénike most már bátrabban mondja ki ismerősének, milyen ügyben jár. S a biztató ígéret után nyugodtan távozhatna, de egyúttal éfl az alkalommal és vásárol is. — Szinte mindennap fogadóórát tartok itt az áruházban ... Adó- és nyugdíjügyekben, földkérdésben kérnek tanácsot. Ha valakinek házépítési, tatarozd" si kölcsönre van szüksége a kör— Szeretnénk, ha a havi forgalmunk rövidesen másfél millió forint lenne... Az ősszel az NDK-ban jártam egy szövetkezeti küldöttséggel és nagyon sok hasznos kereskedelmi tapasztalatot szereztem... Több újítást vezetünk be hamarosan. Így többek között újszerű, neonnal megvilágított »-horgán- dolát« állítunk fel, átveszünk bizományi árusításra más üzletekből is különféle cikkeket — mondja az ámházvezető. Sokkal több a gondja, mint korábban ebben az önkiszolgáló rendszerrel működő üzletben. Nagyobb az árukészlet — ezt megköveteli a vásárlók megnövekedett igénye —, s a választékot állandóan bővíteni keil. Megkérdezem Vörös Gyulától, vajon a bolti lopások számát nem növelte-e ez az új kiszolgálási forma? — Naponta nyodcszáz-ezer vásárló fordul meg az áruházunkban. Szombatonként vagy ünnepek előtt pedig ennek a kétszerese. Kötelességünk a gondjainkra bízott hatalmas érték kellő őrzése, de minden vásárlót bizalommal fogadunk. Apróbb lopások történnek, ennek azonban nem az önkiszolgáló rendszer az oka, hanem azt inkább az emberek természetében kell keresni. Az áruház kollektívája jó. Már évek óta szocialista brigádba tartozunk. Helyettesemmel, Hartmann Józseffel, Huber Jánosné pénztárossal, Szabó Ferencné- vel. Somogyi Lászlóval már több mint tíz éve együtt dolgozom. Valamennyien tudják, érzik, mivel tartozunk vevőinknek és munkájukat is így végzik — hangzik a válasz. Amióta üzletvezető, még nem volt leltárhiánya. Ezért jutalmazta a szövetkezet többször kiváló jelvénnyel. Azon van az áruház szocialista brigádjával együtt, hogy a sok évi becsületes munkával szerzett hírnevük a jövőben se szenvedjen csorbáL Szalai László NEVELÉSRŐL zetemiből, első útja ide vezet, tanácsot, segítséget kér. Én pedig, ha tudok, nagyon szívesen segítek — mondja Vörös Gyula. Látszik, csöppet sem haragszik, amiért fontos tevékenységében, munkahelyén zavarják. Ezt tapasztalhatta Csokonya József né, Kotai János, akinek nyugdijkérelmében, Sterman Péter, akinek földügyében segített intézkedni. Esténként — még a téli, hideg napokban is —* gyakran ül kerékpárra, s megy ki Somogyiam ócára, hogy megbízatásának eleget tehessen. Közreműködött a község sportpálya-építésűnek ügyében, a húsbalt megnyitásában, s még nagyon sok más dologban is. S emellett az új áruházban rengeteg feladat vár rá. Tizenöt éve üzletvezető, előtte a szövetkezet clelmiszer-üzleténe’ élén volt. Ott hetedmagával dolgozott, havi forgalmuk félmillió forintot ért el. Most tizenöten dolgoznak, s az áruház már a megnyitás utáni első hónapban egymilliót forgalmazott. magát. Mialatt senki sem figyelt rá, óvatosan lehúzta a cipőjét, állát a puska csövére támasztotta és lába nagy uj- jával rátiport a ravaszra. Csontszilánkok röpködtek szét és apró agyvelődarabkák rezegtek néhány közeli falevélen... Havranek kezéből idejében kicsavarták a puskát. Krakauer fegyverezte le, dühösen és idegeskedve. — Mit gondol, kérem!... Mi ez itt, kávéház? Ha agyon akarja lőni magát, menjen haza!... Az ilyen dolgokat jobb, ha egészen elhagyjuk... Nézdd csak!... Agyonlőni... Finom dolog, mondhatom... Egyedül Graham találta meg a helyes utat. A szikláról lehajított test alkonyaira a Niggerhez ért éjfélre elhagyta Timbuktut és másnap ott volt a célnál, Gambiában! A törvényszéki orvostani intézetben csodálkozva nézték a messziről jött, feloszló tetemet. Egy méter kilencven magas voT és mindössze negyvenhat kiló— A forróság megrekedt és felhalmozódott az erdő alján, annyira, hogy ötven fok is lehetett. Már csak vonszolták magukat. Azután hirtelen vak sötét lett és egy csattanással sűrű trópusi zápor zuhant rájuk, vastag vízfüggöny takart el mindent, az óriási kardlevelek mint eleven esőcsatornák ontották a vizet. A meleg azonban nem csökkent. A zápor, ahogy jött, úgy vonult, el, mintegy vezényszóra. Az erdő még jobban megtelt gőzszerű, sűrű párákkal, fojtóan, vastagon. — Megpróbálok felkapaszkodni egy fára — mondta Bradley. r Ági világgá mehet... — NAGYPAPA, képzeld el, Ági világgá mehet. — Kisgalambom, nem tudom, mit mondasz. — Hát az Ági oda jár a mi iskolánkba és tegnap azt mondta, hogy ő most már világgá mehet. — És az jó vagy rossz, hogy valaki világgá mehet? — A legrosszabb. Ági is azért mondta el, mert majdnem sírt. Valaki beírt az ellenőrző könyvébe egy négyest, s Ági édesanyja erre azt mondta Áginak, ha nem múlik el az a négyes, akkor Ági már holnap világgá mehet. Azt mondta az Ági, így mondta neki az anyukája. — Miért rossz az, ha valakinek azt mondják, hogy világgá mehet? — Hát... nem mehet haza anyukájához, nem is biztos, hogy eljönnek érte az iskolába. Szegény Ági. Ügy sajná- lomji De nagypapa, ugye az még nem biztos, hogy világgá mehet? — Persze, hogy nem. — Lehet, hogy az anyukája csak mérges volt, vagy viccelt, vagy nem is úgy mondhatta... — Biztosan tréfából mondta csak Áginak ezt az anyukája. Egy 60 éves ember meg egy 7 éves gyermek beszélgetését jegyeztem le, csaknem szó szerint. Két szempontból is elgondolkodtatott ez a beszélgetés. Mit élt át vajon Ági az ak tt, amit kettőjük beszélgetéséből tudtunk meg. A felnőttnek erre a kifejezésre, hogy világgá mehet, a népmesék édesbús fordulata jut az eszébe. A mesemondó, aki színezni akarja mondanivalóját. De ebben a kifejezésben benne érzi a kitagadást, a támasztól való megfosztást, egy kicsit a mindent elvesztést is. A kisgyerek — ha olyan az adott légkör — csak ezt érzi. A meseelemet csak képzet- társítással ismeri fel. De Ruha és fehérnemű már csak foszlányokban volt a t tűkön. Múmiaszerűen lesoványodtak és a végső kimerülés tünetei mutatkoztak rajtuk. Havraneket úgy kellett vonszolni, ütlegelve, taszigálva, mert ott akart maradni az erdőben. Ö nem megy tovább. A többiek hagyták volna, csak Bradley és Higgins húzták a kezénél fogva, talpra állították, lökdösték és Krakauer segített nekik. — Gyerünk... csak gyerünk... Ahogy ezt a karnagy úr elképzeli... Itt nem maga dirigál! A fánál, ahol Bradley megállt, egy léggyökér függött le a törzs mellett. Ezen kapaszkodott fel, lábával a fához tapadva. Addig kúszott, amíg erejéből tellett. Remélte, hogy valamerre másik folyót lát felcsillanni, amely elvezeti őket a Niggerhez. Nem sokáig néze- lödöt, azután gyorsan lejött. — Balfelé, talán fél órányira, szabálytalan szürke foltokat láttam. Nem vehettem ki tisztán a sűrűségtől, de lehet, hogy valami törzs táborozik ott Ha így van, akkor megmenekültünk! — Vagy megesznek mindannyiunkat! — jegyezte meg keserűen a torreádor. — Az is lehet. Gyerünk. Letértek az elefántcsapásról és újra puskaaggyal, oldalfegy- ve'rrel dolgozták előre magukat a sűrűben. Nemsokára fáradság nélkül haladhattak tovább. Mindenfelé eltépett indák, széttört cserjék, legázolt kúszónövények könnyítették meg az utat Bradley diadalmasan kiáltott fel: — Erre emberek jártak! Azután kibukkantak egy árnyékos, tágas erdőrészletre. Sötét, félhomály borult a kis tisztásra. A külső részen két tiprólán- cos teherautó állt. Az őserdőben! Szerteszét főzőedények, kisebb ládák, papírhulladékok, mintha csak néhány percre távoztak volna az emberek. — Hogy kerül ide a két autó? — Onnan jöttek — mutatott Bradley a kocsik mögé. Széles darabon kidöntött fák mentén, út vezetett a dzsungelben. Már nemegyszer hatoltak be ilyen módon a vadonba, modern tipróláncos autókkal. Fokonként utat vágnak fejszével a célig. Havranek rémült kiáltása hallatszott hirtelen. Néhány barlangszerűen képződött, összeérő lomb mélyén ponyvasátor állt Jókora bungalow, kívülről is erős kötelekkel lerögzítve. Ennek a bejáratát lebbentette fel a karmester. Nem tudott szólni a köréje sereglőkhöz, csak mutatott a sátor felé. Valameny- nyien visszahőköltek egy pillanatra attól, amit láttak. ...Szép sorjában, egymás mellett, lapos nyugágyakon, tizenkét csontváz hevert, fekvő emberek pózában. Az egyik félig ülő helyzetben volt, mellette, a földön pipa. Csontfején a trópusi sisak is megmaradt. A ruhanemű foszladozott róluk, de mégsem lehettek itt régen, ez látszott a holmikról. Egy kis asztalkán orvosságos üvegek álltak és sztetoszkóp. Valószínű, hogy európai utasok betegedtek meg ezen a helyen, és miután végzett velük a kór. az erdő milliárd és milliárd termesze gyorsabban csontvázzá preparálta őket. mint valami anatómiai intézet alkalmazottai. (Folytatjuk) anyuka mondta. S ha haragos volt, biztosan komolyan is mondta. Mi lesz most velem?.-. Éppen a hatéves kor tájt szokott megjelenni a gyermek gondolkodásában, érzelmeiben ez a félelem. Az anya szere- tetének elvesztésétől fél. Hány édesanya emlékszik vissza olyan esetre, amikor 5—7 éves kisgyermeke látszólag indokolatlanul és előzmények nélkül megkérdezi: anyuka, szeretsz? Ha ilyet kérdez a gyermek, tiszta félelemként vagy meghatározhatatlan szorongásként a fent leírtakhoz hasonló érzelmek gomolyognak benne. Érzékeny kisgyereknek ne mondjunk ilyent! A MÁSIK SZEMPONT, ami elgondolkodásra késztetett: Hát ilyen korán megkezdjük gyermekeink gyötrését az iskolával, az iskolai eredmények, az osztályzatok túlságos értékelésével? Egy írónk görögországi útirajzaiban olvashatni egy helyen: »Mikor 35—40 évvel ezelőtt kint jártam Görögországban, ez a szó, paideuo, azt jelentette, nevelek, tanítok. Még akkor az érettségin használt szótáramban is így szerepelt. Ma azt jelenti: gyötrök, kínzók...« Ez is eszembe jutott ennek a kis esetnek a kapcsán. Tudom én, néha szorítani kell a gyerekeket a tanulásért. .Szigorúaknak is kell lennünk. 'Sokszor nagyon ötleteseknek, hogy rákényszerítsük őket a tanulásra. De vigyázzunk. Nemcsak az ötös jegy lehet kiváló. Az a legjobb jegy, amiben a tőlem telhető legnagyobb teljesítmény benne van, s a legjobb szándék, az akarat, a szorgalom, hogy megszerzésének fel- ^ tételeit megteremtsem. Szándékosan nem is a jegy megszerzéséről írtam. A tanuló részéről megszerezhető minden feltétel megléte esetén is gyengébb eredmény születhet. Lehet, hogy minden tőle telhetőt megtett az a kislány, de csak négyesre volt képes a követelményeket teljesíteni. Lehet, hogy rossz napja volt. De a nevelő is tévedhet néha- néha. t Mindezt vegyük figyelemébe, különösen kisiskolás koriban, s ne csináljunk igen nagy ' ügyet egy becsúszó gyengébb osztályzatból. Később is baj, de különösen ilyenkor az, ha a család ilyen bizonyítvány- neurózisba esik. GONDOLOM, nem értenek [félre. Nem az ellenőrzés, nem [a számonkérés ellen szólok. [Csupán egyetlen mesiegyzés- ksel szeretném részben mondanivalómat megvilágítani, résziben pedig óvni a gyerekeket. (Korunk betegsége: a szorongás. | Védjük tőle gyermekeinket! Melegh József
