Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
EzerHaáiKiraMf javaslat Az elmúlt hetekben, amikor a különböző szintű tanácsok ülésein az 1969. évi költség- vetést tárgyalták, a felszólalók között ott voltak az állandó bizottsága - vezetői és tagjai is. A tanács, a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szervek múlt évi munkájának értékelése mellett az állandó bizottságokról is ejtsünk néhány szót. Tevékenységükről dr. Gelencsér Imre, a megyei tanács főelőadója tájékoztatott — Mióta működnek és milyen célt szolgálnak az állandó bizottságok? — Létrehozásukat a tanács- törvény írta elő, majd a 2007/1967. (I. 31.) kormányhatározat, mely szerint az ezer lakoson aluli községekben az állandó helyett ideiglenes bizottságokat kell választani. Az állandó bizottságok a tanács javaslattevő, véleményező és ellenőrző szervei. Az előző tanácsciklusban majd kálencszáz állandó bizottság tevékenykedett megyénkben, a mostaniban már csak 389. — Milyen területekre választanak állandó bizottságot? — Megyei szinten hét működik, s ez a szám általánosnak mondható. Egészségügyi és szociálpolitikai, művelődésügyi, terv, pénz, munkaerő-gazdálkodási és községfejlesztési, igazgatási és ifjúságvédelmi, mezőgazdasági, felvásárlási és kereskedelmi, iparig és építésügyi, valamint üdülőhelyi és fürdőügyi állandó bizottság. — Korábban említette ax ideiglenes bizottságokat. Mi a feladatuk? — Az ideiglenes bizottságot egy-egy célfeladat megoldására hozzák létre és munkája befejeztével megszűnik. Ilyen például a mandátumvizsgáló ideiglenes bizottság, a parkosítást, útépítést segítő bizottság és, hogy konkrét példát is mondjak: Buzsákon a község néprajzi helyzetének vizsgálatára, a hagyományok ápolására alakítottak ideiglenes bizottságot. Ez a forma elsősorban a kisközségekben vált be, ahol viszonylag kevés a bizottság hatáskörébe tartozó ügy, s egész éven át nem is tudják foglalkoztatni a tagokat — Milyen a kapcsolat az állandó bizottságok és a szakigazgatási szervek között? — A szakigazgatási szervek bizonyos időszakonként tájékoztatják az állandó bizottságot az osztályon végzett és folyó munkáról, ezzel mintegy pótolják a bizottság tagjainak oktatását is — Az állandó bizottságok működési területeit vizsgálva arra a megállapításra juthatunk, hogy ugyanilyen szakigazgatási szervek is létezn'k, miért van akkor szükség az állandó bizottságra? — Az állandó bizottságok tagjai tanácstagok, társadalmi munkások, akik szeretnek itt dolgozni, mert úgy érzik, hogy elismerik, megbecsülik munkájukat Az állandó bizottság nem valami tanácstagi »népjóléti« intézmény, hanem olyan testület, amely számtalan egvéb témával foglalkozik, amire a végrehajtó bizottságnak nincs ideje. 1968-ban a megyében működő állandó bizottságok több mint ezer ellenőrzést tartottak és ezerhatszáznegyvenhét javaslatot továbbítottak a szak- igazgatási szervek és más fórumok elé. Nagyon nagy számok ezek. Sem a tanács, sem a vb nem tudna ilyen tömegű javaslattal, elképzeléssel foglalkozni, arról nem is beszélve, hogy véleményüket majd minden döntés esetén kikérik, és az államigazgatási határozatok kialakításában nagyon fontos szerepük van. — Múlt évi munkájuk? I — A megyei tanács és a végrehajtó bizottság is elismeréssel nyilatkozott az állandó bizottságok munkájáról, azonban még aktívabb, még hatékonyabb munkára hívta fel a figyelmet. Gondjaink inkább az alsóbb szintű tanácsoknál vannak, a községekben, ahol sok helyen csak formális a munka, fölösleges nyűgnek, tehernek tartják. A bizottság személyi ösz- szetétsle nem éri el a kívánt nért éket. a vb-vezetők nagyon elfoglaltak és túlterheltek, nem adnak vagy nem akarnak munkát adni a társadalmi bizottságoknak és a már korábban emlegetett kevés ügy is befolyásolja tevékenységüket. összefoglalva: az állandó bizottságok vizsgálatai és javaslatai ebben az évben is sokat segítették a tanács és a végrehajtó bizottság munkáját, biztosítékai voltak annak, hogy a lakosság legközvetlenebb érdekei jussanak el az illetékes szervekhez és fordítva — fejezte be nyilatkozatát dr. Gelencsér Imre. S. G. FOTÓS SIKEREK ®vi rendes közgyűlését tartotta vasárnap délelőtt a Somogyi Fotó- és Filmklub. A közgyűlés — számadás. A vezetőség számadása: menynyire szolgáltak rá a tagság bizalmára; mennyit fejlődött irányításukkal 1988-ban az a közösség, amely amatőr fotósokból tíz éve rendeződött szervezett klubkeretekbe Kaposváron, s ezen évtized alatt számos hazai és külföldi tárlaton megbecsülést, nevet szerzett ennek a városnak és tájnak. Negyvenkilenc tagot számlál a fotóklub. S körülöttük jó néhány fiatal fotóst is, kikben megcsillan a tehetség, így okkal remélhetik, hogy idővel tagjai lehetnek a mind egységesebb, összeforrottabb művészi közösségnek. Amatőr művészek. Otthonuk a Latinka Művelődési Ház. Itt gyülekeznek szerda esténként, ide vonzza őket minden héten a művészet örök alkotásvágya és a szép, az alkotás szépségének együttes szenvedélye. Dia-estek, fotó- technikai és esztétikai előadások, viták és a »házi zsűri« képbírálatai csiszolják bennük a fölkészültséget, az ismeretek mindig újat kereső és újra ihlető vágyát, törekvéseit. E nemes hobby újabb — szóra és tiszteletre egyaránt érdemes — eredményeiről számolhatott be most is a vezetőség. Évközben, hellyel- közzel, itt-ott hall az ember egy-egy ismerős kaposvári fotós kiugró sikeréről valamelyik tárlaton. Ilyenkor egy percre megmelengeti a szívét egy érzés, ami lehet büszkeség, lehet lokálpatriotizmus — de mindenképpen öröm. A kívülálló és mégis hozzátartozó öröme. Azután tovább megyünk. Vár saját gondunk- bajunk. S legközelebb talán egy másik műkedvelő csoportnak, együttesnek gratulálunk valamely országos eredménye Ilyenkor, ha az embert meghívják a Somogyi Fotó- és Filmklub közgyűlésére; talán érthető, hogy a beszámolót hallgatva alig mer hinni ■ fülének. Elkértem, hogy egészen pontosan idézhessek néhány adatot 1968-ból: Április. Marine Photography, Virginia (USA): Két klubtag egy-egy képe juthatott falra Somogyból. S mindössze ez a kettő »Hungary«- felirattal... Május. Skót Szalon, Paisley (Skócia): egy szerző két alkotását, augusztusban pedig az edinburgi' fesztiválon egy fotót fogadott i el a zsűri. (Csak összevetés- I képpen: az utóbbi tárlaton több mint két és fél ezer beküldött képből mindössze 182-t állítottak ki.) Július: Calgary Stampede Nemzetközi Szalon, Alberta állam (Kanada) : hazánkat itt is két somogyi klubtag reprezentálta öt képpel. Barátság Hídja kiállítás, Binz (NDK): 10 kaposvári szerző 25 képét állították ki. Augusztus: Buenos- Aires: Egy szerző képe került a falra. Ezeken kívül a klub részt vett hét hazai és két kaposvári kiállításon is. Négy klubtág öt különböző díjat nyert hazai tárlatokon az elmúlt évben. Csak a jelentősebb eredmények adatait közöltem. A számok, a helyiségek és a rendező egyesületek nevei önmagukért beszélnek. Illetve hallgatnak, szerényen, immár éveken át. Ennek a klubnak alkati sajátossága az alkotómunka elmélyült csöndje. S a visszapillantás, a jól végzett munka öröme se hangos. Inkább előretekintő, az új utak és a szigorúbb mérce irányába, az újabb művészi eredmények felé. Ezek közt kimagasló helyet kap az idei évben a klub hagyományos hazai nemzetközi tárlata, az V. Barátság Hídja kiállítás. Itt találkozhatunk mi, kaposváriak ismét a Somogyi Fotó- és Filmklub legjobb új termésével. Ehhez és valamennyi törekvésükhöz, úgy érzem, minden szépet és minden művészi igényt tisztelő olvasónk nevében szólhatok a Somogyi Fotó- és Filmklub idei közgyűléséhez fűzött jókívánsággal. Sok sikert 1969-ben! YV. E. • • Öregember kenyereskosárral Jött lefelé a lejtőn. Vállára szíjazott kosárban kenyeret vitt Nagyatádra a pékhez. — Mi már csak megmaradunk a házi kenyérnél — mondta, miután megismerkedtünk. — Ezt szoktuk meg. Egy hétig eltart, amíg megesszük. Akkor az asszony újra nekiáll a dagasztásnalc. Horváth Gyuri bácsi Kénéin lakik a Honvéd utcában. Hetvenhat éves. A Bíizaka- lász Tsz kertészetének éjjeliőre. — így télen más munkánk is akad. Nyolcvan hollandi ágyunk van. Mi a hajtatöt fűtjük. Két kemencénk van, de most, hogv az idő megenyhült, csak egyiket működtetjük. Csövek vezetnek végig a helyiségen, ezekben áramlik a meleg. A hőmérsékletnek állandóan tizennyolc- húsz fok körül kell lennie, este bejövök fél ötre, reggel fél hétig dolgozom. Szombat estétől vasárnap délig. Nyáron csak vigyázni kell, az nem nehéz, mert jó népek laknak errefelé, nem lopnak a közösből. Főleg paprikát, salátát, zöldhagymát termesztünk. Horváth György őslakos He- nézen. Még emlékszik arra az időre, amikor csak a mostani Honvéd utca volt meg. — Én mindig itt éltem, soha nem is kívánkoztam más vidékre — ismétli meg. — Még a nagyapám nagyapja is itt lakott. Az én őseim jobbágyemberek voltak. Emlékszem egy 1852-beli ügyiratra. Az én nagyapám apja szőlőt vett, ammak a szerződőse volt. Fejes Lajos jegyző csinálta. Azt tanúsította, hogy a határokat megjelölték, azokat átlépni nem szabad emberfiának. Meg az is benne volt, hogy az uraság rendeletét híven teljesíteni kell, attól eltérni nem szabad. A végére azt írták: »Költ 1852-ben.« Sokáig őriztem ezt. az iratot, de aztán valahogy eltűnt., Máig is sajnálom, mert tanulhatnának belőle a mai fiatalok, hogy milyen nehéz körülmények között éltek az emberek valamikor. A fiatalokról kérdezem. — Könnyebb nekik, mint nekünk volt. Nem irigylem őket ezért. így van jól. Sokszor elnézem munka közben a gépeinket. Két óra alatt megcsinálják azt, amit mi régen esetleg több nap alatt. Szeretem ezeket a gépeket. Okos masinák. Nekünk annak idején két kézzel kellett mindent elvégezni. Azt tartották az Szoviet j atomtechnika Az »EG—2,5« részecskegyorsítót az ellenőrző fő paliról irányítják. (Fotó: B. Pri- hogyko — APN) urak, hogy a parasztember nem lehet izzadós fajta. Hát nem is volt az, mert nem volt mit kiizadni. A tűző napon végeláthatatlan táblákat vágtunk le. Szerencsére a mai fiataloknak ebbe már nem kell belekóstolniuk. Ebből még a kóstoló is nehéz lenne. Egészségi állapotáról beszélgetünk. — Kemény legény voltam én valamikor. Még tíz évvel ezelőtt is, mikor az új házat építettük. Most már kicsit nehéz. Néha elővesz a reuma. Gyakran elmegyek az atádi gyógyfürdőbe, az jót tesz. Az asszony egészséges természetű, de most nagyon elkapta az influenza. Mondtam is neki hogy öltözzön fel, aztán menjen orvoshoz. Ahogy megyünk a nagyatádi utcákon, látom, hogy keskeny résű szemével mindent megnéz, vizsgálódva, mint a jó gazda, hogy rendben van-e a háza tája. Lépései meg-megdöccennők. — Mióta beléptem a tsz-be, mindig gyalogos voltam. Otthon van egy vemhes tehén az istállónkban, rá most vigyáznom kell. Növendéküszőnk és négy süldőnk is van. Ezekkel még elbírok. Kicsit összehúzódik szürke kabátjában, mikor az első világháborúról mesél. — Azok voltak a kutya idők. Nem kérdezték, aka- runk-e menni, csak vittek. Megjártam Olaszországot, Romániát, Szerbiát. Nem lehet azt elmesélni, mi volt ott. Meg nem is jó róla beszélni. 19X5- ben Temesvártól Cattaróig gyalog mentem el. Emberek jönnek, messziről köszöntik. Mindenkivel beszélget néhány percet, megadva a kőtelező tiszteletet. — Jólesik az ismerősöknek, ha váltanak egymással pár szót. Nem lehet egymás mellett elmenni szó nélkül. Én nem tudnám megtenni. Újra a tsz-ről beszél: a nehézségekről, gondokról. Aztán egyszer váratlanul azt mondja: — Most már mindennek vége. Nem vagyok, már negyvenéves. Nehéz így egyedül Gyerekünk nincsen. Újra emberek állít fák meg. Ügy érzem; nincs egyedül Leskó László » m ég kicsi korában aggat/y] ták rá ezt a nevet. Mos' J 1 tohaapja, ha felmérgesedett és a szentek neveit oda- vissza elmondta már, a fiún töltötte ki bosszúját — Menj csak a kert végébe, te mamlasz, isten naplopója, és hozz egy csinos venyigét, de olyat, ami pont passzol a hátsódra. A megszeppent, vézna gyerek ilyenkor elindult a venyigerakás felé és kiválasztotta a leghajlékonyabb és legvékonyabb szőlőgallyat. Ha véletlenül nem sikerült olyat kerítenie, amelyik még az utolsó porszemet is kicsapja a nadrágjából, újra elküldték és kétszeres büntetést kapott. Az anyja, aki két éve beteg tüdővel húzta már az igát, szemét eltakarva sirdogált az első szobában. — Vert volna meg az isten, amikor egy ilyen vadállathoz kötöttem az életem. Jaj, az én áldott jó uram, vajon miért szólította el öt tőlünk a mindenhatói. Aztán, ahogy az ütések zaja elült, úgy lehiggadt háborgó lelke is. Hangosan sosem merte ezt jajgatni, hiszen a határt is rendben kell tartani valakinek. Kell a férfi a házhoz, nem bírná a munkát egyedül. Azért is, hogy az anyja nem teljes értékű, nő, Venyige tartotta a hátát. A heti többszöri vesszőzésért adták hát az utcában a csont és bőr fiúnak a Venyige nevet. Venyige túl van már a húszon, mégis mint egy gyerek, félszegen elhúzódik az emberek elől. Különösen a volt osztálytársai nyelvétől fél. Már az iskolában sem hagyták békén. Nem csapkodott az ég tüzes nyila, csak Venißge dobta le magát a földre. Rángatózott, VEMYIQE mintha az ördöggel csatázna, kékült, zöldült, és egyszer csak felállt. Arca olyan volt, mint a mosott rongy. — Venyige nem normális. Venyige teljesen ütődött — mesélték fennhangon két karéj zsíroske- nyér között a kamaszok. Venyige sosem emlékezett ilyen perceire, csak szégyellte magát rettenetesen. Elsomfordált az udvar hátsó részébe és kavicsokat dobált az apró gödrökbe. Amikor »kis tarisznyával« a vállán elbúcsúzott az iskolától, messzire elkerülte az »iskolabarátokat« is. Remegés fogta el, ha csak a nevüket felidézte, akkor is. Anyja másfél éve, hogy elköltözött. A temetésén sírni se tudott, úgy érezte, meghasad a szíve, de csak elmúltak a fájdalmas napok. Apja most már nem venyigével, hanem szóval veri a hátát még véresebbre. — Mindenhonnan elüldöznek a nyavalyatörésed miatt. Én meg itt tartalak dísznek, te semmirevaló. Csak azt tudnám, mi köt még hozzád. Anyád is teher volt évekig a sápadt képivel. Keress valami munkahelyet, ahol szóba állnak veled és lódulj. Hová mehetett volna? Kihez? Kinek kell ő, a nyavalya- töréses? S mivel zavarja vajon az apját? Késő éjszaka lábujjhegyen megy haza aludni, addig ellődörög a kertek alatt. Anyja sírjánál pihen meg igazán, ott nyugodhat meg, sehol máshol. Egy nap mégis összeszedte magát. Átmegy a fűrésztelepre, gondolta, hátha kell va- gonkirakó vagy efféle munkaerő. Fölvették. A vonat tíz perc alatt megteszi az utat odáig, és itthon mégis van egy ágy, ahová lehajthatja a fejét. Utazik hát, döntött, reggel is, este is. Rendbe szedte a ruháját. kitisztította ócska aktatáskáját és nagy bizakodással várta a reggelt. Minden megváltozik. Dolgozni fog. Négy órakor már nem fogta szemét az álom. Fölkelt. Öt óráig eltéblábolt a konyhában. Negyed hatkor aztán elindult. Ügy tervezte, megmeri az időt, kiszámítja, hány perc alatt ér ki a leghamarabb. Az utcán megállította egy recsegő hang. — Mi az, Venyige, büdös a levegő itthon, he? Jani volt az, a vörösképű kocsmavirág. Sohasem állhatta ezt a »hős« típust. Szájait, szájait, de a munkája egy lyukas garast sem ért. Nem is válaszolt neki. Az állomás épületében még égtek a villanyok. Ilyenkor januárban késön virrad. Fázott, a lába leginkább, de nem ment be a váróterembe. Minek? Hogy a gúnyolódást hallgassa? Kint toporgott. Néhány perccel a vonat érkezése előtt kijöttek az emberek a váróból. A fiúk egyik csoportja rögtön észrevette Venyigét, kopott táskájával a kezében. — Né má, a Venyige. Biztos világgá megy. Viszi eladni a nyavalyatörését, valutáért, ugye, Venyige? — csapkodtak az otromba megjegyzések. Venyige nem válaszolt. Csak azt ismételgette magában, megmutatja ő, mit ér a két keze. Dolgozni fog, pénze lesz és a muknája párját ritkítja majd. , — Venyige, aztán becsüld meg magad, és ne húzd fel többet a piros zoknidat, mert megvadulnak a lányok, oset akkor nem tudsz bizonyítani, kilel a hidegrázás. Venyige sírni szeretett volna, ajka remegett a tehetetlen dühtől. — Mi az, Venyige, elvarr- tad a szád, vagy szentté avattak? Vagy most alkuszol a nyavalyáddal, há? — ingerelték, bosszantották. A közeledő vonat éles füty- tye szorította vissza a könnyeket a megalázott fiú szemébe. Fájt a lelke, szégyellte magát nagyon. A gimnazista lányok is rajta kacagtak. Arról úgyis letett, hogy megnősüljön. de legalább ne nevetnék ki a lányok. Nincs ezekben se szív, sóhajtotta. Beállt a vonat. Az első kocsiba igyekezett, minél mesz- szebb a zaklatok hadától. De azok rászálltak. Ha már megverte az isten velük, mormogta, előre engedi őket. az ajtó mellett majd csak meghúzódik csendben ő is. De amikor az utolsó is felszállt, becsukta orra előtt az ajtót. Venyige nyomkodta nyitni akarta, de nem ment. Felugrott az alsó lépcsőre. Zörgetett, kérő tekintettel várta, csak beengedik. Azok vigyorogtak, az üvegnek nyomták az arcukat, úgy röhögtek. Venyige ekkor nekifcsziilt az ajtónak ... A vonat megrándult... A forgalmista elüvöl- tötte magát. — Szállj le, te szerencsétlen! Az ajtó is engedett már, de késő volt. A kerekek elkapták a lábfejét, és az egész testét becsavarták a sínek közé. Mire a vonat megállt, vékony, -íros csík jelezte: a reggeli személyvonat elütött egy embert. Az ajtó üvegéhez négy riadt arc vrcselődött, szemükben félelem volt, nem szeretet. Bán Zsuzsa IOMOGTI NÉPLAP Kedd, 1969. márclns 4.
