Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-29 / 73. szám

XXV. évfolyam. 73. szám. Szombat. 1969. március 29. TaUós Ilona kiállítása a Vaszary-teremben Befejeződött a kaposvári színházi találkozó Tegnap délelőtt véget ért a dunántúli színházak III. kapos­vári találkozója. A Latinka Művelődési Ház klubjában dr. Malonyai Dezső, a Művelődés- ügyi Minisztérium színházi fő­osztályának helyettes vezetője zárszavában hangsúlyozta: ezen a találkozón — csakúgy, mint az újkort olimpiákon — elsősorban a részvétel a fontos. A találkozó négynapos ese­ménysorozata elérte célját, mi­vel a bemutatókon túl lehető­ség nyílt a gondolatcserére is. Továbbá eredményes voílt a találkozó azért is, mert a szakma tekintélyes számiban képviseltette magát. A négy produkcióról hivata­los értékelés nem hangzott ét A találkozó aáróaktusa'-ép- pen Csákabonyi Balázs, a me­gyei művelődésügyi osztály csopoi'tvffoetöje emlékplaket­tet nyújtott át a négy színházi társulat képviselőjének. To­vábbá emlékplakettet adott át a négy produkció rendezőjé­nek is: Dobat Vilmosnak, Bruck Jánosnak, Péterváry Istvánnak és Lacina László­nak; ezenkívül Barlay Gusz­távnak, a Színházművészeti Szövetség elnökségi tagjának és Bíró Gyulának, a Művelő­désügyi Minisztérium osztály­vezetőjének. Az emlékplakett Wéber Klára szobrászművész somogyi erdőrészlet-motívu- mckból szőtt alkotása. / Tízdekányi szeretet »Hát én már csak ilyen öreg, magatehetetlen asszony vagyok. De látott volna fiatalabb koromban! Égett a kezem­ben a munka. Én is meg az emberem is csak a lányomért dolgoztunk. A lottózás maradt már csak nekem. Itt ülök a szobámban, nézek kifelé az ablakon és azon gondolkodom, mi mindent vennék, ha egyszer rám mosolyogna a szerencse. A lányom veszi nekem a lottót. Minden héten. Jó lány az én lányom. Meg a vejem is. A vejem mindig biztat: Mama, csak a nyerőszámokat! Én meg kitöltők egy szelvényt, az­tán várom a pénteket, hogy meghallgassam, amikor be­mondják, hogy nyertünk-e. Elég nekem ennyi is a műsor­ból. A vejem is ezt mondja. Pocsékolnám az áramot. Be­osztás ember, jól választott a lányom. A villanyt nem ége­tem potyára, le tudok vetkőzni sötétben is. Ezt a lányom mondta. Egy macskát azért szerettem volna, de az állat I fertőz a vejem szerint. Iggza van. A világért sem szeret­né, ha bajom esne. Egyszer már volt két találatunk. Nagyon örültem neki, mert azon a héten tizennyolc forintot fizet­Tallós Ilona as érdeklődők között. sáÉfeiii TaUós Hona alkotásaiból rendezett kiállítás nyílott teg­nap délután Kaposváron, a Képcsarnok Vállalat Vaszary- termében. Tallós Ilona művészi pályá­ját 1937-ben kezdte a nagybá­nyai művésztelepen, tanulmá­nyait az Országos Képzőmű­vészeti Főiskolán folytatta 1945-ig. Kiváló mesterei vol­tak: Szőnyi István, Burghardt Rezső, Elekfy Jenő és Varga Nándor Lajos. Húszéves kora óta szerepel csoportos és egyé­ni kiállításokon. Első komo­lyabb bemutatkozása 3947-ben volt. a Művész Galériában, önálló kiállítása 1965-ben a Csók István Galériában, 1966- ban a Frankel Leó Művelő­dési Otthonban volt. A »Dolgozó emberek kö­zött« című pályázaton első dí­jat nyert Képei szinte minden jelentős kiállításon megtalál­hatók. Szerepelt a magyar reprezentatív anyaggal Prágá­ban, Lipcsében, Berlinben, a Moszkvai Biennálén. Több festménye van a Nemzeti Ga­léria, vidéki és külföldi mú­zeumok, magángyűjtők tulaj­donában. 1957 óta több kül­földi tanulmányutat tett. Ezek élményeiből számos műve szü­letett, kaposvári kiállításán a művész be is mutatja szép számmal ezeket, melyek mel­lett érzékeny szín- és forma- kulturájú portréi hívják föl a figyelmet a tehetséges alkotó­Taüós Ilona kaposvári kiál­lítását Rostás Károly, a városi tanács vb-elnöke nyitotta meg. H. B. tek rá. Krémest kértem, hogy hozzon a lányom. Azt nagyon szeretem. De nagyon szomorú volt, amikor visszajött, mert nem volt a Corsóban. így aztán tíz deka kekszet hozott a csemegéből. Ez legalább nem rontja a fogaimat. Szeretem ezeket a gyerekeket, törődnek az egészségemmel...« L. L, Időszerű kérdés: 900 ember vigyáz Hízón Hivatalba iktatása után — a ceremónián alkalmazott biztonsági intézkedések min­őm eddigit felülmúltak — és fehér ház-beli tartózko­dásának első napjaiban Ri­chard Milhous Nixon kezdte megérteni a Truman-anek- dota igazságát: »A titkos- szolgálat az elnök egyetlen főnöke«. Az Egyesült Álla­mok 37. elnökének életére éjjel-nappal 900 ember vi­gyáz. A titkosszolgálat »észreve­hetetlen«," porköpenybe öltö­zött tisztviselői azonban nemcsak az új elnök védel­mében illetékesek. Pattiak, a »First Lady«-nek és »az első család« leányainak is bele kell nyugodniuk új árnyé­kukba. Amikor Julie Nixon és David, Eisenhower uno­kája. decemberben mézeshe­teire készült, a »Secret Ser­vice« jelen voit. Amikor Tricia Nixon elhagyja a Fe­hér Házat, ugyancsak kíséri egy »extra-man«-jc. Magával Nixonnal a Fehér Ház 250 egyenruhás rend­őrén kívül kereken 650 pol­gári ruhás titkosrendör törő­dik. Külszolgálatban az or­szág valamennyi részén ha­vonta átlag 7000 nyomot kö­vetnek. Körülbelül 40 »Secret Service-«tisztviselö közvet­lenül a Fehér Házban fog­lalatoskodik. Itt található főnökük, Robert H. Taylor, egy 40 éven felüli tenyeres­talpas férfi, aki Richard M. Nixont 1958-ban, alelnök ko­rában kiszabadította a cara- casi (elháborodott tüntetők közáporából. Közbevetve: Spiro T. Ag- new húsz testőréért Clint Hill felelős, akinek neve Dallast juttatja eszünkbe. A John F. Kennedyre leadott lövések után Hill az elnök limuzinjának poggyásztartó­jára ugrott át, és testével fe- dézte a gyorsuló kocsiban hirtelen hátracsúszó Jacque­line Kennedyt. A detektíveknek forró nyá­ron, hóban, esőben, minden­kor helyt kell állniuk. A Capitoliumtól a Fehér Házig húzódó hégykilométeres úton a bomba- és golyóbiztos el­nöki limuzin mellett négy ilyen titkosrendör futott a jéghidegben, a beiktatás délutánján. A titkosszolgálat embereinek azonban nem­csak fizikailag kell erősnek lenniük; legalább négyévi főiskolai végzettséggel, gyors reagáló képességgel és nem utolsósorban azzal a készsé­gei kell rendelkezniük, bogy életüket feláldozzák az elnö­kért. Ezért ötévi szolgálat után havonta kereken 1000 dollárt kapnak, ami viszony­lag szerény fizetés. Hogyan nyessük a fákat? Nagy jelentősége van a fá­sításoknak az utak, vasutak mentém, réteken, legelőkön, fo­lyó- és vízportokon, s mind­azon a területen, amely mező- gazdasági művelésre nem al­kalmas. A fa nevelésének leghatáso­sabb módja a szakszerű nyesés. Ennek fölismerése régi keletű. Mégis, ha megyénkben job­ban megfigyeljük a fasoro­kat, a fásításokat, bizony sok helyen észrevehetjük a szak­szerűtlenséget. Ágaik nélkül nincs fatest- képződés. Minél több az ág és ázom a levél, annál nagyobb és annál gyorsabb a faanyag képződése. Az ágiakat nem sza­bad fölösleges kinövéseknek tekinteni. A letört ágcsonkok- tól neheziem szabadul meg a fa, akkor esnek csali le, ami­kor a tőmész kikorhad. Az ág helyén ekkor lyutk képződik, amelyen a csapadék és a por jó talajt biztosít a fatestet ki­kezdő organizmusoknak. Az idejében végzett szakszerű nyeséssel mindezeket meg le­het előzni. A nyesés legfontosabb sza­bálya, hogy a vágáslap a törzs felületével párhuzamos "legyem. Legjobb, ha ezt a munkát ap­rófogú, jó éles fűrésszel vé­gezzük, hogy a kérget munka közben ne sértsük meg Szá­raz ágakat nem szabad a fián megtűrni. Ezeknek és a félig elhalt ágaiknak a nyesését le­hetőleg már fiatal korában el Kettős baleset- I Á'Z ; »presse karikatúrája) Szakszerűtlenül nyesett akác­fasor a hetesi határban. (Fotó: ,peléta F.) kell kezdeni. A munka bármi­kor történhet, de a nedvkerin­gés szünetében ajánlatos. Mun­kaerő szempontjából is legked­vezőbb a kara tavaszi időszak. Helytelen a zöldnyesés, mert az átvágott élő kambium el­fagyása nyomán súlyos fagyse­bek keletkezhetnek. Határain­kat járva sajnos gyakran lát­ható. hogy a fásítások, fasorok fiacskáit évről évre megfoszt­ják szinte összes ágaitól. Á túlzott méretű nyesés mindig több kárral jár, mint haszon­nal, nem szolgálja az iparifa termesztését, ment a sok nye­sés következtéiben fokozódik a fertőzés, a fák bél-korhadt- tá is válhatnak. A nyesésből eredő károk .legelözhebők, ha a fákat éle­tük első harmadában teljes hosszuknak legföljebb egy- hanmadáig, életük második harmadában félig, aztan pedig kétötödtől kétharmadig ter­jedő magasságig fosztjuk meg élő ágaiktól. «. K. Ingajáték - egy lakással A vizesárok közvetlenül az ablak alatt folyik. Az ablak- párkány egy szintben van az úttest magasságával, az ud­varon mindenütt feltört a víz, a padló korhadt, fehér, bun- daszerú penész boritia néhol ujjnyi vastagon. Itt élt az öregember fiával, menyével cs a kis unokával, de a fiata­lok elhagyták. Id. Békés Lajos maga küld­te el gyermekeit, mert a kis­fiú egészségét kikezdte a nedves, minden pillanatban hullani készülő falakból ára­dó nyirkos, dohos levegő. Hétszázforintos albérletbe költöztek. Az öreg nyugdíjas kihordta holmiját a' szobából, a konyhát lakja, és égeti a tüzet állandóan, hogy szárad­janak a falak... ■ Cs megkezdődött a kálvá­ria. A Zalka Máté utca 43. számú ház szolgálati lakás, a cukorgyár tulajdona. 1958-ban költöztek ide lakáscsere útján abban a reményben, hogy munkát is kapnak a lakás mellé. Az akkori igazgató számított is a kovácsmester­re, és fiára, a lakatosra. Munkát mégsem kaptak, így másutt helyezkedtek cl. A ház közben tönkrement. Először a cukorgyár igazga­tójánál kopogtatott, onnan a tanácshoz utasították. A ta­nács ismét a cukorgyárhoz, és a cukorgyár megint a ta­nácshoz. Otször-hatszor tette meg az utat ígéretek és el­utasítások között. Közben bo­káig ért a viz a lakásban, és a cukorgyáriak kiszivattyúz­ták. A tanács végül egyezke­dést ajánlott a cukorgyárnak; küldjék ki embereiket Bekcs Lajos »otthonába«, és próbál­janak megoldást találni. A tanács emberei megjelentek, de a cukorgyáré nem. És i ,- mét elölről kezdődött az in­gajárat. Megint a tanács unta meg a dolgot, felszólította a cu­korgyár igazgatóját, hogy március 15-ig haladéktalanul emelje fel a padlót 30 cm-re, és az ablakokat is. A felszólításra a cukorgyár eddig még a füle botját sem mozgatta. A vesztese ennek az ingajátéknak Békés Lajos 62 éves nyugdíjas. (Tröszt) T4BM Harmincéves nagymama Az argentin televízió felhívta nézőit, hogy segít­senek megkeresni az ország legfiatalabb nagymamáját. Az egyik tv-adásban az­tán bemutatták a »vetél­kedő; győztesét Nagy volt a nézők meglepetése, mert a megtisztelő címet egy bájos Ids nagymama sze­rezte meg, aki éppen a napokban ünnepelte a 30. születésnapját Elida Ibarra, a győztes nagymama miniszoknyá­ban, remek frizurával büszkén és boldogan mu­tatkozott be a tv-nézők- nek. Paraguayban született 14 éves korában férjhez ment és megszülte első gyerme­két Amikor férje korán és váratlanul meghalt, Elida a mamájával — aki most 47 éves dédmama — és négy gyermekével Bue­nos Airesbe költözött. Reg­geltől estig dolgozott, hogy eltartsa a családot Szabad idejét kizárólag gyerme­keinek szentelte. Jelenleg a főváros közelében egy szórakozóhely társtulajdo­nosa. Naphosszat vidáman, jó hangulatban szolgálja ki vendégeit Vendégkölcsönző Az ausztráliai Sidney- ben megnyílt egy ügynök­ség, amely reklámprospek­tusa szerint fogadások, es­télyek és egyéb ünnepsé­gek alkalmából vendég­ként az ügyfelek rendelke­zésére bocsát 19—37 éves férfiakat és hölgyeket A hivatásos vendégek gon­doskodnak arról, hogy a társaságban érdekes és szellemes beszélgetés ala­kuljon ki, szükség esetén képesek nagy mennyiségű alkoholt fogyasztani anél­kül, hogy lerészegednének. Külföldi apróságok Egy Los Angeles-i bank bejáratánál áll a követke­ző szellemes hirdetés; »Ne nősüljön pénzért, mert boldogtalan lesz. Ha pénzre van szüksége, ná­lunk kiríhat kölcsön, még pedig jobb feltételekkel, mint gazdag jövendőbeli­jétől.« * * * Ray Fitch chelmsfordi (Anglia) sofőrt megvádol­ták, hogy ellopott húsz tu- ' bus fogpépet. A sofőr megjelent a bíróságon, rá- mosolygott a bíróra, s máris fölmentették. Kide­rült ugyanis, hogy egy fo­ga sincs. • • * Pajzán képzettársításra sarkalló hirdetés jelent meg egy párizsi napilap­ban: »Fiatal házaspár költöz­ködés miatt eladásra kínál két ágyat Az egyik va­donatúj, teljesen haszná­latlan.« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Megbízott főszerkesztő; JÁVORI BÉLA Szerkesztőségi Kaposvár« Latinka Sándor u. Z. Telefoni U-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megye! Laokiadő Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon: 11-5U. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzönR meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25067 Készült a Somogy megvet Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latin ka S. u. A. Felelős vezető« Mautner József.

Next

/
Thumbnails
Contents