Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-29 / 73. szám

Pontot remélünk a K. Vasas női asztaliteniszezőitől K. Vasas—BEAC NB I-es női asztalitenisz-mérkőzés szere­pel a hét végi sportprogram­ban. A kaposváriak az idén még nem szereztek pontot, ta­lán a BEAC ellen sikerül. lljabb somogyi rangadó következik az NB 11-ben A labdarúgó NB II harmadik for­dulójában ismét két somogyi együt­tes kerül egymással szembe. Most játsszák a K. Táncsics—Siófoki Bá­nyász mérkőzést, mégpedig a Bá- nj7ász kérésére vasárnap helyett szombaton. A Kaposvári Kinizsi vasárnap Nagykanizsára látogat. A K. TÁNCSICS háza táján érthetően nagy az elégedettség. A rajt jobban si­került, mint ahogy azt a sport­kör vezető várták. Az a tény. hogy a Táncsics ismét haza', pályán küzd a bajnoki ponto­kért, esetleg azt jelenti, hogy a csapat megszerzi harmadik győzelmét is. — Én óva intettem minden­kit a héten a túlzott derűlá­tástól. Még most is jól emlék­szem a legutóbbi Táncsis-^-Sió- jok mérkőzésre. Nagyon jó a siófoki védelem, támadóso- runk csak akkor lehet velük szemben eredményes, ha á. tudja lőni a védelmi falat. Iszaknak ugyan lőttek már messziről gólt, de nem egy mérkőzésen a kitűnő kapus je­lentette az egyik pontot a Sió­foki Bányásznak — mondta a mérkőzésről Váradi Lajos, a Táncsics edzője. Ivanics még viseli a múlt vasárnapi rangadón szerzett sérülését. Az edző eredetileg nem akarta szerepeltetni Schádlt anyaegyesülete ellen, SPORTMŰSOR SZOMBAT Ökölvívás Dél-Dunantiil egyéni felnőtt ökölvívó-bajnoksága a Somogy megyei Ökölvívó Szakszövetség rendezésében. Elődöntők; Kapos­vár, Dózsa sportcsarnok, 17 ó. Teke Megyei bajnokság: K. Vasutas— K. Helyiipar, Kaposvár, Vasutas­pálya, 15 ó (Demeter). K. Közút— K. Lendület, Kaposvár, Közút-pá- lya. 15 ó (Horváthné). K. Vasas— K. Spartacus, Kaposvár, Volán-pá­lya, 15 ó (Ládonyl J.). Labdarúgás NB II: K. Táncsics SE—siófoki Bányász, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15.30 ó (Marót!). Kosárlabda Megyei bajnokság: Csurgó—Fo­nyód (női), Csui-gó, gimn., 10 ó. Csurgó—Fonyód, Csurgó, gimn. 11 ó. Siófok—Marcali, Siófok, gimn.. 14 ó. a jó formában levő fiatal já­tékos azonban vállalta a játé­kot. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ eddigi két mérkőzésén mind­össze egy pontot szerzett. Do­rogon a vártnál jobban, Siófo­kon pedig a vártnál gyengéb­ben szerepelt Gábor Sándor edző mindenki számára lehető­séget ad a bizonyításra, de mint mondta, a Táncsics el­len nincs helye a kísérletezés­nek. Nem kétséges, hogy a Siófo­ki Bányász elsősorban véde kezni fog a kaposvári pállván Az a kérdés, hogy a salakos edzőpálya a Táncsicsnak vagy a Siófoknak kedvez-e majd. A Bányász nagyon elégedett tenne egy döntetlennel, de a tisztes vereség sem jelenteni’ kudarcot. A K. KINIZSI berkeiben a héten zajlottak az. események. Most már végleges, hogy a szakosztály-vezetőség­ben változás lesz. Zag József edzővel beszéltünk a nagyka­nizsai mérkőzés várható esé­lyeiről. Az edző visszapergette az eseményeket a hazai rang­adóig, s mint mondta, egy-ké' játékos csődje okozta a balsi­kert. Fűzfőn ugyanezzel e hadrenddel a helyzetek soráf dolgozták ki. A Táncsics el­len elsősorban a középpályá­sok mondtak csődöt. — Most legfőbb gondunk az, hogy lelket verjünk a csapat­ba. A szakosztályi vezetésben beálló személycserék remélhe­tően nem zavarják a játékoso­kat. Fogunk mi még kelleme­sebb perceket is szerezni a Ki­nizsi híveinek. Talán mi Nagykanizsán is — mondta Zag edző. Ismertek az erőviszonyok az asztali* iái sz legjobbjainál. A Vasas eddig kétségkívül mind a legjobbak ellen szerepelt A mostani ellenfél, a BEAC — anélkül, hogy lebecsülnénk az egyetemisták csapatát — azon­ban más. Ez olyan mérkőzés, ahol »lehet valamit keresni-«, sőt, ha a Vasas női együttese el akarja kerülni a kiesést, ak­kor hazai környezetben ezt a mérkőzést meg is kell nyernie. Dr. Vincze Tibor, a női csa­pat szakvezetője úgy mondta hogy e döntő fontosságú mér­kőzésre végre sikerül a leg­jobb összeállításban asztalhcr lépni. Dr. Vinczéné, Szereczné liorváthné mellett újra elfog lalja helyét a csapatban Gun diné és Bartusné is. Mint Vincze Tibor mandt"’ sokat segíthetne a csapatnak ha a játékosok éreznék, hogy r szurkolók ott vannak a csaipa* mögött, s biztatnák az együt­test. Ez esetben számíthatunk a győzelemre. NB III... NB III... Javítanak-e csapataink a hazai pályán? Most ismét három hazai mér­kőzés következik, s csak a Marcali Vörös Meteor játszik idegenben. Előnyt jelant-e va­jon a mieink számára a hazai pálya? Az első fordulóban saj­nos nem éreztük ezt. Minden­esetre igen érdekes találkozók­ra kerül sor. A Barcsi SC a Duniújvárosi Papírgyár ellen bizonyíthat. A Dunaújváros eddig kitűnően szerepelt, de ugyanígy a bar­csiak is. A K. Vasas a Pécsi Volán csapatát fogadja. A Vasas mos bizonyíthatja, hogy több van az együttesben, mint amit az első két forduló sejtet A Lábodi MEDOSZ a Dom­bóvári VSE ellen megszerez­heti a két pontot, ha úgy ját­szik, mint egy hete Pécsen. A Marcali Vörös Meteorra nehéz mérkőzés vár Sárváron de a javuló Marcali esetleg egy döntetlent kiharcolhat. A Göztepe Izmir az Ű. Dózsa ellenfele VASAK NAP Asztalitenisz NB I (női): K. Vasas—BEAC, Ka­posvár, Berzsenyi D. Ált. Isk.f 9.30 ó. NB DI: K. V. Lobogó—K. Kinizsi, Kaposvár, Textiiművek, 9.30 ó. Teke Megyei bajnokság: K. Volán—K. Fáklya, Kaposvár, Volán-pálya, 8 o (Gerse). Kosárlabda K. Táncsics SE—Pécsi EAC, Ka­posvár Munkácsy Gimn., 10.30 ó. ökölvívás Dél-Dunántúl egyéni felnőtt ökölvívó-bajnoksága a Somogy megyei ökölvívó Szakszövetség rendezésében. Döntők; Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 10 ó. Labdarúgás NB II: Olajbányász—K. Kinizsi, Nagykanizsa. Bányász sporttelep, 15 ó (Illikmann). NB III: Sárvári Kinizsi—Marcali VM, Sárvár, 15.30 ó (Soós F.), Bar­csi SC—Dunaújvárosi Papírgyár, B*»**cs. 15.30 ó (Bartók). Kaposvári Vasas—Pécsi Volán, Kaposvár, Vasas-nélya, 15.30 ó (Mi- czi). I ábodi M^DO^Z—Dombóvári VSE, Lábod. 15 ó (Kassai-». Megyei bajnokság. I. osztály: Xa^rkút—Lengyeltóti. Kadarkút, 15.30 ó (Varias). Tab—* 1^mo^vtar- nóca. Tab 15.*0 ó <Prefek). M. La­tinka—Fon vód. Marcali. 15 °0 ó (Kovács G.). N. Somo^v' B. STr—K. Dózsa, Na*?vatád, 15 ó (Hardi). K. Vasutas—Kaoolv, Kaoosv*r. Vas­utas-pálya, 15.30 (Tóth Gv.). Ho­ni okszentgyörgy—Nagyatádi Kon­zerv, Homokszentgyörgy, 15 30 ó (Ducsai). Balatonboglár—Zamárdi, Balatonboglár, 15.30 (jv. Zalából). Csurgó—K. V. Lobogó, Csurgó, 15.30 (Szöllősi). II. osztály: Buzsák—Siófoki ME­DOSZ (Koller). Balatonszemes— Siófoki Bányász II. (Kovács II. J.). Balatonlelle—Somogyszentpál (Ti- szagáti). Balatonfeny vés—Ordacse­hi (Horváth Z.). Szöllősvyörök— Táska (Császár), Somogyzsitfa— Karád (Tóth L.). Gölle—Tononár (Bella). K. Éoítők—Somo^yjád (Antal). K. Táncsics II.—Kanosmé­rő (Németh J.). Kutas—B'menye (Horváth TH. L.). K. Gafcdász—Tan- sonv (Ttrn^czy). Nagyberki—r”zeo£- balázs (Vétfh). Somogyudvarhelv— Babócsa (Erdélyi). Taszá"—Csoko- nyavisonta (Varga J.). Iharosbe- rény—Görgeteg (Bognár), Felsőbo­gát—Gyékényes (Gelencsér). Por- rog—Kastélvosdombó (Kovács F.). Barr-- ^"t-zence (Csizmadia). Pénteken délután sorsoltak a ; VVK-ban a további mérkőzésekről. A sorsolás eredményeként a csa­patok az alábbi párosításban küz­denek meg április 30-ig bezárólag — oda-vissza — a döntőbe jutásért. 1 ' wmwmm \ JT& JENŐ -=EEE — Értem! Bosszút áll! Egy , csomó bérenccel gyáván, orvul , ránk támadt. Rajta! Álljon ! bosszút! i Bradley közömböséül vógig- 1 nézte. 1 — Semmi dolgom önnel, kis­| asszony. — Ha nincs velem semmi 1 dolga — kiáltotta Mary —, ak­1 kor is tudja meg, hogy’ hit- | vány. gyáva, gyal -zatcs fr-: ' temek tartom . .. • — Many. édes. könvöivöm . — rebegte a hegedűművész. Tisztában volt azzal, hogy a New Castle United (angol)—Glas­gow Rangers (skót) vagy Atletico Bilbao (spanyol). Göztepe Izmir (török)—U. Dózsa. lány eljárása miatt valameny- nyiüket a földdel teszik egyen­lővé. — Figyelmeztetem Miss Dal ton, hogy viselkedésével csak a helyzetet súlyosbítja. Nem szívesen kötöztetek meg nő­ket. Mary még felelni akart va­lamit, de a körülötte állók két­ségbeesését látva fékezte ma­gát. — A barlangot — folytatta Bradley —, úgy, ahogy lehet, tegyék lakhatóvá. Itt sokat kell majd dolgozniuk, ha nem akar­nak nagyon nyomorultéi élni. Mindent maguknak kell ősi­nél! ni. Elsősorban a férfiak vágjanak ki egy-egy fát, hogy legyen mire leülni. A mérges rovarok miatt nem ajánlom, hogy a földre telepedjenek. — Kérem — szólt Thomas —, nekem nem szabad fát vág­ni. Én hegedűművész vagyok. — Az természetesen más, ak­kor magának megengedem, hogy a földön üljön. De ezen a szigeten mindenkinek csak önmaga helyett szabad dolgoz­nia. Baltákat majd kapnak Bilitől — szólt a bilincstörő felé, akire a depó felügyeletét bízták. Csüggedten álltak egy kopár Túgeten, rablók között... ... Azután valamennyien p part felé néztek. A vitorlás el indult Higinsszel. Itt maradtak ezen az elhagyatott helyen, egy vérig sértett ellenséggel, védtelenül, kiszolgáltatva és MÁRCIUS 29 SZOMBAT Auguszta Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Időnként felszaka­dozó felhőzet, szórványos havazással, esővel. Elénk, a Dunántúlon helyenként erős északnyu­gat! szél. A nappali hőmérséklet 1—2 fokkal emelkedik. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 5—10 fok között lesz. ß lottó nyerőszámai [ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Szegeden, a vasutas művelődési otthonban meg- j tartott lottósorsoláson a 13. j játékhéten a következő szá- j mókát húzták ki: 5, 43, 61, 85, 38 A március 31-i nyilvános havi tárgynyeremény-sorso- | láson a 11. játékhét szelvé- * nyei vesznek részt. I — Allatszámlálás. A Sta­tisztákra Hivatal Somogy me- | gyei Igazgatósága vasárnap kezdi meg a szokásos tava- ; szí állatszámlálást. Az ősz- j szeírók segítségével fölmérik megyénk állatállományát. — Hatvan plakátból álló 1 kiállítást rendeztek a VBKM I Kaposvári Villamosságot Gyárban. A munkavédelem­mel foglalkozó kiállítás té­mája a balesetek megelőzé­se, a munkavédelmi tevé­kenység javítása. — Véradó-ünnepséget ren­dezett a büssüi vöröskeresz­tes alapszervezet. Az ifjú egészségőrök műsorral kö­szöntötték a megjelenteket. Az ünnepi beszéd után filmvetítés következett. — Sztár típusú televízióval ajándékozta meg a nagyatá­di Gábor Andor Járási Mű­velődési Ház Ady Endre if­júsági klubját a járási ta­nács művelődésügyi osztálya. — Húsvéti pirostojás cím­mel .endezi meg a megyei könyvtár harmadik mesema­tinéját vasárnap délelőtt fél 11-kor. A műsorban többek között Áprily Lajos, Rónay György versei, Móra Ferenc, Fésűs Éva, Donászi Magda meséi szerepelnek, valamint bemutatnak egy játékos hús­véti népszokást. — A nyomda figyelmetlensége miau súlyos hibával Jelent meg Thurzó Gábor Az ürügy című drá­májának kaposvári bemutatójáról szóló kritikánk a tegnapi szám­ban. »Arctalan- helyett az »arcát­lan- jelzőt szedték ki, s ezzel meg­változtatták a kritikai állásfogla­lás egész mondanivalóját. A darab hőseire vonatkozó megállapítás he­lyesen: az író »kommunista hőseit csak arctalan hívókként ábrázol­ja ... « — Közlemény. A MÁV Pécsi Igazgatósága közli, hogy április 4—7-ig — az ünnepek alatt — a várható forgalomcsökkenés miatt több helyi jellegű személy- vonat nem közlekedik. Rész­letes felvilágosítással a vas­útállomások szolgálnak. — Műsoros est lesz ma Csombárdon Van úgy, hogy néha minden csudajó cím­mel. A műsorban fellép Var­ga András, az Operaház mű­vésze is. — Kiiörte a telefonoszlo­pot. A megengedettnél gyor­sabban hajtott a Kaposvári Húskombinát tehergépkocsi­jával Kiss József 30 éves gépkocsivezető. Az út padká­jára csúszott és kitört egy telefonoszlopot. Sérülés nem történt, az anyagi kár az első becslések szerint eléri a háromezer forintot. Kiss ellen az eljárás megindult — Táncegyüttesek műsora. A Latinka Sándor Művelő­dési Házban ma este közös műsort ad a Somogy és a Csepel Táncegyüttes. — A Hazafias Népfront megyei titkárságának meg­hívására megyénkbe látoga­tott dr. Martin Weckwert, a Német Demokratikus Köz­társaság berlini gazdasági kutatóintézetének főszerkesz­tője. Dr. Martin Weckwert csütörtökön baráti találko­zón, majd BaJatonszabadi- ban magyar—német barátsá­gi esten vett részt. Közkívánatra! A kaposvári Csiky Gergely Színház 1969. április 6-án és 7-én, a húsvéti ünnepeken két előadásban ismét mű­sorra tűzi KACSOK PONGRACZ J.Í1ÜS n nr e * című daljátékát. (8252) MA Csiky Gergely Színház: 15 órakor: LEGYÖZÖTTlpK DIA­DALA. Noszlopy-bérlet. 19 órakor: .EGYÖZÖTTEK DIADALA. Odry­bérlet. MOZIK Vörös Csillag: Délután 2 órakor EGRI CSIL­LAGOK. I—n. Színes magyar film. (IV. 2-ig.) MINDEN DALOM A TIED. Zenés, színes olasz íilm- vígjáték. Előadások 5, 7 és 9 .rakor. (Hl. 30-ig.) Szabad Ifjúság: Délután 4 órakor: VIDÁM-ZELLEMJArAS. Színes lengyel film. (Hl. 30-ig.) 6 órakor: EGRI CSILLAGOK. I—II. Színes ma­gyar film. (Hl. 30-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 9.00: Nótaszó. (Ism.) — 9.20: A já­tékos. Dosztojevszkij regényének francia filmváltozata. (Ism.) — 10.55: Ebédszünet. (Ism.) — 11.15: Nyári eső. — 11.40: Delta. (Ism.) — 14.23: Polgári vedelem — honvé­delem. Riportműsor. — 14.55: fele- sport. NDK—Olaszország labdarú­gó VB-selcjtező. — 16.45: Nemzet­közi mezőgazdasági magazin. — 17.05: Magyarázom a mechaniz­must. (Ism.) — 17.25: Reklámulusor. — 17.30: Ki tud rá megoldást? —- 17.35: Hírek. — 17.40: Reklámmű­sor. — 17.45: Tv-operakalauz. — 18.05: öt évtized. Dokumentumfilm Révész Gézáról. — 18.50: A Tv je­lenti. — 19.35: Cicavízió. — 19.45; A költészet percei. — 20.00: Tv-hír­adó. — 20.20: Tanulmány a nőkről. Magyar filmvígjáték. — 21.50: Tv- híradó, 2. kaidás. — 22.00: Helyszí­ni közvetítés az Eurovízió 1969. évi táncdalfesztiváljáról. Madridból. Zágráb. 15.00: Egyedüállók. — 15.30: Ko­sárlabda; Lokomotiva—Olmipija. — 17.00: Tv-ábécéskönyv. —17.45: Pe­regj orsó (népdalok). — 18.15: Am­bíciók, füst. Gyermek tv-játék. — 19.15: A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége történetéből. — 20.35: Játékfilm. — 22.00: Madrid: Az Eurovízió dala. Osztrák tv lz.00; Jégkorong VB: Finnország —Kanada. — 15.15: Nemzetközi uZbesszmusor. — 16.00: Gyermek­műsor 6 éves kórtól. — 16.45: A ai- mindig más. — 18.20: Jo éjsza­kai, gyerekek! — 19.30: Tv-hiradó. — 20.16: Nemzetközi quizmusor. — 21.55: Hírek. — 22.00; sportmrek, KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­geng . . . 8.00: Hírek. 8.05: Műsoris­mertetés. bJJO: Lányos., asszonyok. 8.40: Lemezmuzeum. (Ism.) y.G0: Kórusok és népi zenekarok műso­rából. 9.28: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. 10.0u: Hűek. 10.05: Gencsy San es Svéd Sándor énekel. 10.26: Rádiószinhaz. Fanni Hagyományai. Rádiójáték. 12.00: Deii Krónika. 12.20: MelódiakuateL 13.45; Rádióreklám. 13.50: Fenyő István könyvszemléje. 14.00: Ci­gánydalok, csárdások. 14.25: Üj ze­nei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hét­végi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! 16.05: Húszas stúdió. »Alma a fájától. . . 17.00: Hírek. 17.05; Közvetítés a Csepel—Dunaúj­város bajnoki labdarúgó-mérkőzés­ről. 17.22: A Rádió hangmúzeumá­ból Latabár Árpád emékezete. 17.52: Üj lemezeinkből. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti Kró­nika. 19.25: Válogatott tévedések. 20.30: Nóta- és népdalest. 21.15: A köd. Zvonimir Majdek hang játé­ka. 21.42: Olasz dalok 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncol­junk! 24.00: Hírek. 0.10—1.56: Meló­diakoktél. Közben 0.55—1.00: Hírek. PETŐFI RADIO most már bizonyos, hogy heto- kig itt kell maradniuk ,. . Az első napon még tragédiá­juk súlya, szán védésük és ag­godalmuk a jövőért, valahogy testvéries hangulatba hozta a társaságot. A rossz szagú, fér­ges, barátságtalan barlangban gubbasztottak. Odújukból egyenesen arra a házra nyílt kilátás, ahol asszonyaikat őriz­ték és így láthatták, hogy hoz­zátartozóikkal. ha nem is ud­variasak, de nem js bánnak gorombán. És békében hagyják őket a kunyhóban. A légionis­ták Sátrat vertek »Gardájuk­ból« és abban laktak. Edna a fivére mellett állította fel a sátorát. — Uraim! — mondta Clay­ton drámai hangon. — E nehéz órában fogjunk össze testvérie­sen, férfiasán. — Azt hiszem — mondta Burton képviselő úr —, hogy csupa olyan ember van itt együtt, akik eddig is barátok voltak és e nehéz helyzetben mégimkább azok lesznek. Azonban nem így történt. Ez elsősorban munka köz­ben derült ki. Reggel még da­cos megadással indultak neki fát vágni. Kjörgson tanított« meg őket erre a műveletre. Ketten kerültek egy-egy törzs­höz. Drámai elszántsággal len­dültek a fejszék, de sajnos Relling rövidesen rájött, hogy # # hó! Ezt talán mégsem lehet!# Ahhoz semmi köze, hogy Gór-# dón állandóan a fejsze nyelét# igazítja és ezért percekre leá'l.? de itt az ő fájánál ne nézzék# hülyének. Ez a Burton csak# emelgeti a fejszét, meg leeresz-é ti. Lihegve szólt rá: # — Mit simogatja azt a fát?? Azt hiszi, hogy majd én ütök ? maga csak emelgeti a fejszét? ? — Visszautasítom ezt a han-i got! — kiáltotta kipirul tan 5 Furtum. # — A rabló úr a tanú, hogy# amíg maga egyszer emeli fel a? kezét, addig én hatot ütök. # — Gyerünk, gyerünk, a min­denségit! — mondta a »rabló úr«, ebbejn az esetbon Jaro- sics, aki éppen a foglyok felet­ti őrszolgálatot látta el. Thomas összeveszett az öreg Daltannal, mert déli pihenő közben elcserélte az ő fejszé­jét, amely a hegedűművész szerint jobb volt, ? — Nem valami úri eljárási ilyen módon eltulajdonítani az# ember baltáját! # — Csak hagyjuk, Thomas úr.? Nem fogok magától úri el jó-? rást tanulni — felelte Dalton és ? miközben visszarántotta fej-? széjét, a könyöke véleuenür Clayton gyomrának ütközött.? Az ügyvéd üvöltve ugrálta kö-J # rül a iát. (Folytatjuk.) 6.2«: Torna. 6.3«—8.05: Azonos a Kössuth-musorral. 8.45; Dzsamile. Részietek Bizet operájából. 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 9.00: Bartók: Elműt időkből. 9.17: Vála­szolunk hallgatóinknak. 9.32: Fú- vósesztrád. 9.46: Szputnyik-dalok. 9.55: Orvosok a mikrofon előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben 11.00—11.03: Hírek. 11.37: Val­lomások a munkáról. 11.52: A stutt­garti Klasszikus Filharmóniai Ze­nekar hangversenye. 13.00: Hírek. 13.05: Cziffra György Liszt-müve­ket zongorázik. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: László Mar­git énekel. 14.17; Kozmetika — fu­tószalagon. 14.32: Emil Gorovec énekel, a Melachrino zenekar ját­szik. 14.50: Közöny vagy lines? Vár- konyi Endre írása. 15.00: Ha nyíl­nak a kis ibolyák. Részletek Robert Stolz operettjéből. 15.23: Eduard van Beinum lemezeiből. 16.00: Hí­rek. 16.05: Közvetítés az MTK— Szombathely és a Csepel—Dunaúj­város bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. 16.20—18.00: A hét műsorából. 16.20: Kortársaink. 18.00: Opera­csillagok — operaslágerek. 17.30: Lemezek közt válogatva. 13.00: Hí­rek. 18.10: öt szobor. Hámori Ottó rádió játéka Goldmann Györgyről. 19.24: Közvetítés a négy nemzet női tőrcsapatversenyéről. Közben 19.35—19.50: Jó éjszakát, gs'erekek! 20.00; Esti Krónika. II. 20.25: Üj könyvek. 2 .28: Muszorgszkij: Ho- vanscsina. ötfelvonásos opera. Közben 21.15—21.30: Pesterzsébet kulturális hagyományai. 22.36: Anácafőkötő. Boccaccio novellája. 22.45—22.55: Hírek. 24.00—0.10: Hí­rek. URH 16.00: Hírek. 16.05; Annie, a pus­kás amazon. Irving Berlin zenés játékát bemutatja: Rátonyi Róbert. 17.23: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 19.00: Hegyek alján. Részletek D’Al­bert operájából. 19.57: Magyar ze­neszerzők. 20.30; Hírek. 2Ó.33: A dzsessz kedvelőinek. 20.4.9: A XX. század nagy írói. Thomas Mann vallomásai. 21.32: Hangfelvételek — felsőfokon. 22.50: Monteverdi: Há­rom canzonetta. 23.00—23.15: Hírek. SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969, «nármfam 29.

Next

/
Thumbnails
Contents