Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-19 / 65. szám

Még egyszer a Csik Ferenc emlékversenyről Az év kiemelkedő úszóese­ménye minden évben Somogy­bán a Csik Ferenc-emlékver­seny. Ha nem is minden tör­tént úgy, a most tizenketted­szer sorra került viadalon, mint ahogy annak lelkes ren­dezői várták, azért összessé­gében mégiscsak sikeres ver­seny volt a tizenkettedik. Előzetes híradásunkban is elmondtuk már, hogy szá­munkra az jelentett külön örömet, hogy a legfiatalabb generáció — hála az egyéves kaposvári fedett uszodának és azoknak a szakembereknek gyes váltó: 1. D. Dözsa 4:27.8, 2. P. Ércbányász 4:48, 3. K. Kinizsi 4:55.7. Nők 400 m gyors: 1. Eckel (Ü. Dózsa) 5:18.3, 200 m vegyes úszás: 1. Tóth Zs. (Ü. Dózsa) 2:42.6. 100 m pillan­gó: 1. Tóth Zs. (Ű. Dózsa) 1:13.6. 100 m gyors: 1. Somogyi (Ü. Dózsa) 1:07Jí. 2oo m mell: 1. Tóth M. (ír. Dózsa) 2:56.6. 400x100 m vegyes vál­Minden jegy elkelt az Ű. Dózsa—Leeds mérkőzésre A fiatalok uralták a medencét a Csik Ferenc-emlékversenyen, A legtöbb számban kitűnő eredményeket is értek el a javarészt serdülő korú fiúk, lányok. A gyermek hát úszás mezőnyét látjuk a vízben. Közvetít a televízió — Ma este 6 órakor Újpesten, a Megyeri úti stadionban ren­dezik az Ü. Dózsa—Leeds United VVK visszavágó mér­kőzést. A leedsi 1:0 birtoká­ban egy kicsit talán nyugod- tabban várják a magyar lab­darúgó-barátok a szerdai ta­lálkozót, de szó sincs arról, hogy bárki is állítaná: az Új­pest már továbbjutott. Az a tény, hogy Benééknek nem hátrányt kell ledolgozniuk, kétségkívül előnyös. De az is biztos, hogy a Leeds nem ad­ta fel a reményt. Nem is tit­kolják az angol bajnokjelölt háza táján azt, hogy csapatu­kat többre tartják a varsói Legiánál. Ismeretes, hogy a lengyel együttes Budapesten döntetlent harcolt ki. Nos, ez ösztökéli az angol csapatot ar­ra, hogy megpróbálja ledol­gozni az egygólos hátrányt. Nagy mérkőzést sejtet, hogy az újpesti stadionba már nem lehet jegyet kapni. Budapest­ről és vidékről egyaránt ost­romolták még tegnap is az Ű. Dózsa jegyirodáját Hiába. A Megyeri úti stadionra kitették a »minden jegy elkelt« táb­Lejátszották azt a két játsz­mát amely hivatva volt el­dönteni, hogy Dobor, a Vasas sakkozója nyeri-e a bajnoksá­got, vagy esetleg hármas holt­verseny alakul ki az élen. Nos, a döntő Dobor—Máthé dr. játszmában a listavezető Do­bor győzött s ezzel az első­Dobor Tibor bajnoki győzelme kel­lemes meglepetés. A Vasas 45 éves sakkversenyzője korábban _ mar megszerezte az első osztályú mi- nősítést. Most a bajnoki küzdelmek előtt azonban mint II. osztályú • versenyző szerepeit a nyilvántar­tásban. Az 1969. évi bajnokságban Dobor Tibor kezdettől ftjgva az é'en volt. Matematikai pointosság- g.71 dolgozta ki Játszmáit. A szak­emberek azt mondják, hogy általá-, ban óvatos sakkozó, most azonban olykor bátran kockáztatott is. E kettő együttesen eredményezte a bajnokságot, s azt, hogy Ismét az l. osztályú versenyzők sorába tar­tozik. Bizakodással bocsátjuk út­jára, hogy Somogy megye színeit képviselje a területi döntőn. .ség kérdése végleg eldőlt. Dr. Máthé lejátszotta a Vass elle­ni partiját is, ebben nyert, így holtversenyben Horváth Miklóssal a második helyen fejezte be a bajnokságot, amelynek végeredménye a következő: Bajnok: Dobor Tibor (K. Vasas) 8,5 pont 2. Horváth Miklós (K. Vasas) 7,5 pont Dr Máthé Albert "■isas) 7,5 pont Influenza vagy taktika? lát. A pénztárak ki sem nyit­nak. Tehát huszonötezren a stadionban, több százezren pedig a tv képernyője előtt szurkolnak majd ma este 18 órától az Újpest továbbjutá­sáért. Mielőtt tegnap a Leeds út­nak indult Budapestre, a klub vezetői közölték, hogy J. Charlton, Reaney és O’Grady játéka bizonytalan. A három labdarúgó influenzás. Hogy valóban így van-e vagy csak taktikai húzásról van szó, majd a pályára lépéskor ki­derül. Nem kétséges, hogy J. Charlton az egyik kulcsembe­re a Leedsnek, de az is biz­tos, hogy az angol bajnokje­löltnek vannak megfelelő tar­talékai, így az Ű. Dózsa csak legjobb formájában remélheti azt, hogy egygólos előnye elég lesz a továbbjutáshoz. Baróti Lajos, a Dózsa edző­je, mindenesetre bizakodó. Nem változtat a Leedsben nyertes csapaton. A mérkőzés játékvezetője Siebert, ugyan­csak nyugatnémetek a part­jelzők is. 4. Hartmann Márton (K. Vasas) 5. Fonyódi Gyula (Marcali) 6. Fodor Imre (Barcs) 7. Vass László (K. Spartacus) 8. Stefán Ottó (Fonyód) 9. Schmiedek Péter (K. Vasas) 10. Bata Lőrinc (Fonyód) Horváth Gyula (Fonyód) Varga (Vasas), Bálint (Spar­tacus), Wessely (Marcali) fel­adta. VÍZILABDÁBAN először győzte le pécsi ellenfelét a K. Kinizsi A Csik Ferenc úszó emlék- verseny befejezése után vízi­labda-mérkőzést játszottak a kaposvári fedett uszodában. Szép számú közönség előtt bi­zonyította a K. Kinizsi együt­tese, hogy a csapat fokról fokra fejlődik. Az újjászerve­zett kaposvári vízilabdacsapat első ízben győzte le pécsi el­lenfelét, amely pedig még nem is olyan régen 10:2 arányban bizonyult jobbnak a kaposvá­riaknál. A K. Kinizsi győzel­me biztató az OB előtt. A ka­posváriak ugyanis bekapcso­lódnak az OB II küzdelmeibe is. K. Kinizsi—Pécsi Helyíipar 8:7 (0:1, 1:2. 3:1, 4:3) K. Kinizsi: Ládonyi — Gyer- tyánfjy dr., Preiszner dr. — Ullrich — Kaáli, Piros, Gun- di. Csere: Pongrácz, Kiss. Az eredmény alakulása híven tükrözi, hogy fokozatosan len­dült bele a K. Kinizsi csa­pata. Góldobók: Piros (4), Kaáli (2), Gundi, Gyertyánffy dr., ill. Tichler (4, egyet 4 mé­teresből), Wiandt, Ozorai, Kiss. A kaposvári csapatból az igen gólerős Piros és Ull­rich játéka külön is kiemel­kedett. A pécsiek legjobbja Tichler és Kiss volt. (Adorján József, Piskóti Péter, Ketskés K. Endre, Arató An­na edzőknek), akik oktatják a fiatal kaposvári úszókat — lassacskán egyenrangú a fő­városi versenyzőkkel. Ered- ményláblázatunk híven tük­rözi ezt. Bizonyos, hogy pár év múlva az idősebb korosz­tály győztesei és helyezettjei között is ott találjuk majd a fiainkat, lányainkat Az 1969. évi Csik Ferenc- emlékverseny eddig még nem ismertetett eredményei: Felnőttek Fórnak 100 m pillangó: 1. Jávor (ff. Dó­zsa) 1:03.3. 400 m gyors; 1. Simándi (MTK) 4:46.8. 200 m hát: 1. Simándi (MTK) 2:26. 200 m vegyes úszás: 1. Székely (MTK) 2:24.8. 4x100 m ve­Az utóbbi évek legsikere­sebb spartakiád döntőjét bo­nyolították le Fonyódon, 25 asztali teniszező és 38 sakkozó gyűlt össze, hogy eldöntse, kit illet az egyes számokban a bajnoki cím. Az asztalitenisz a balatonbogláriak fölényé­nek jegyében zajlott le, ami azt jelzi, hogy Bogláron ismét éledezik ez a sportág. A sak­kozóknál a nagy esélyes Ilos- fai és a balatonfenyvesi férfi­csapat, a nőknél Buzsáki Má­ria nyert. Eredmények: Asztalitenisz Férfi egyes: 1. Szalai (Somogy- vár), 2. Berkes (B.-boglár), 3. Ba­lázs (B.--.zentgyörsm és Berkes M. (B.-boglár). tő: 1. Ü. Dózsa 5:07.3. 4x100 m gyors váltó: 1. Ü. Dózsa 4:54.8. Ifi, serdülő és gyermekszámok 200 m ifi, fiú vegyes úszás: L. Gá­tira (Ü. Dózsa) 2:32.4, 2. Mészáros (K. Kinizsi) 2:43.6. 100 m serdülő fiú mell: t. Váradi (ff. Dózsa) 1:27. 100 m serdülő fiú hát: 1. Hegedűs (K. Sportiskola) 1:24, 2. Giczi (K. Sportiskola) 1:29.4. 50 m gyermek fiú pillangó: 1. Hé­vízi (Ü. Dózsa) 38.8, 2. Csutor (K. Kinizsi) 47.8. 4x50 m leány vegyes váltó: 1. K. Sportiskola 3:28, 2. Pé­csi Ércbányász 3:37.9, 3. K. Kinizsi 3:43.4 . 200 m gyermek gyors; 1. Hé­vízi (O. Dózsa) 2:59.8, 2. Varga (K. Sportiskola) 3:10, 3. Csutor (K. Ki­nizsi) 3:12.9. 50 m leány mellúszás: 1. Dömötör (ff. Dózsa) 51.3, 2. Ad­ler (K. Sportiskola) 53.7. 100 m gyermek, fiú mell: 1. Kellner (Bp. Honvél) 1:38.9, 2. Nagy P. (K. Sport­iskola) 1:41.8, 3. Puspán (K. Sport­iskola) 1:45. 4x50 m gyermek, fiú vegyes váltó: 1. K. Sportiskola 3:03.8, 2. K. Kinizsi 3:17.2, 3. MTK Férfi páros: 1. Balázs, Rigó (B.- szentgyöigy), 2. Békés, Berkes M. (B.-boglár) 3. Nagy M., Kenyeres (B.-lelle) és Fekel, Szabó (B.-bog­lár). Férficsapat: 1. Balatonboglár, 2. Balatonszentgyörgy, 3. Gamás. Női egyes: 1. Frankberger (B.- boglár), 2. Fábos (B.-boglár), 3. Ba­lt (B.-boglár). Női páros: l. Frankberger, Fábos J. (B.-boglár), 2. Báli, jrábos (B.- boglár). 3. Bazsák, Gárdái (Gamás). Női csapat: 1. Balatonboglár. Vegyes páros: 1. Frankberger. Békés dl.-boglár), ?. Báli, Fekel (B.-boglár), 3. Gárdái, Dobai (Ga­más) és Fábos, Berdán (B.-boglár). Sakk Férfi egyéni: 1. nosfal (B.-feny­ves), 2. Márti (Fonyód), 3. Szőke (Somogyvár). Csapatban: 1. Balatonfenyves, 2. Fonyód, 3. Balatonboglár. Női egyéni: X. Bazsák (Gamás), 2. Horváth fn-teáo t v^esel (Ga­más). Dobor Tibor a megyei sakkbajnok 7 pont 5.5 pont 5 pont 4 pont 3.5 pont 2.5 pont 2 pont 2 pont 3:40.4. Kellemes meglepetést okozott egy váratlanul érkezett csomag. A ver­seny névadójának, Csik Ferencnek özvegye értékes serleget küldött a tizenkettedik kaposvári emlékversenyre azzal, hogy azt a rendezők a legklasszikusabb szám, a 100 méteres férfi gyorsúszás győztesének adják át. A serleg tulajdonosa Székely Pál, az MTK versenyzője lett, aki nemcsak ebben a számban bizonyult a torna legjobbjának. Fejlődésről tanúskodott a fonyódi járási spartakiád 6 MÁRCIUS 19 SZERDA A Nap kél 5.50, nyug­szik 17.54 órakor. A Hold kél 6.14, nyug­szik 19.38 órakor. Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás idő, sok­felé eső, havas eső, északon he­lyenként havazás. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti széL József A várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma plusz 1— plusz 6 fok között lesz. — Köszönet az állatorvo­soknak. A Nagyatádi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga a napokban fogadta a já­rásban dolgozó körzeti és üzemi állatorvosokat. Ko­vács Ferenc vb-elnök mon­dott köszönetét eredményes munkájukért. A fogadáson megjelent Gajdos László, az MSZMP Járási Bizottságá­nak első titkára is. — Telefonkábelek a föld alatt. A Pécsi Postaigazgató­ság tervei alapján mintegy két és fél kilométeres sza­kaszon telefonkábeleket he­lyeznek el a föld alatt Lá- bodon. Az új telefonkábelek­től a hallási viszonyok ja­vulását várják. — A hazai közegészségügy megalapozója. A magyaror­szági közegészségügy meg­alapozója, a somogyi szüle­tésű Fodor József munkás­ságáról tart előadást csü­törtökön délután a TIT klubjában dr. Tóth Sándor, a Somogy megyei KÖJÁL igazgató főorvosa. — Búcsúztató. Dr. Bozsóki Géza lakócsai körzeti orvos négy évtizedes munkásság után nyugdíjba vonult. Har­mincöt évig dolgozott a délszláv községek körorvo­saként. A Lakócsai Községi Tanács március 20-i ünnepi tanácsülésén búcsúzik el Po- tony, Szentborbás, Tótújfalu és Lakócsa orvosától. — Húsz év alatt 4683 la­kás. Megalapítása óta több mint négy és fél ezer lakást épített a Somogy megyei Ál­lami Építőipari Vállalat Ezekben a lakásokban ti­zennyolcezernél több ember lakik, csaknem egy kisebb város lakossága. — Vetített képes földrajzi előadást tartottak tegnap es­te az ÉDOSZ Művelődési Otthonban Gibraltártól a North Cap-ig címmel. — Rézkarcok Latinca Sán­dorról. Veszprémi Endre grafikusművész rézkarcot készített a Tanácsköztársa­ság 50. évfordulójára Latin­ca Sándorról. Rézkarcai tegnap megérkeztek Kapos­várra a Képcsarnok Vállalat Vaszary János-termébe. — Huszonheten az alapí­tók közül. 1949-ben, húsz éve alakult meg a Somogy me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat. Az alapítók közül 27- en dolgoznak azóta is a vál­lalatnál. — Nőtt a lakosság pénz­bevétele. A múlt évben 9 százalékkal nőtt a lakosság pénzbevétele Somogybán. A bérből és fizetésből élők jö­vedelme 7 százalékkal volt több az előző évinél. 24 KISZ*lakás Csurgón (Tudósítónktól.) A jogos lakásigénylők kö­zött sok fiatal házas van Csurgón. Segítségükre a párt- és a tanácsszervek ha­tározatára máris nagyon jó eredménnyel megindult a KISZ lakásépítési akció szer­vezése. Eddig két tizenkét lakásos épület építtetőit vá­lasztották ki. Az építési terveket az egyik KISZ tervező csoport már ebben a hónapban el­készíti. A kétemeletes épü­letek kivitelezését a jövő év tavaszára, illetve ez év végére vállalták. A területelőkészítő munka már megkezdődött. A házhe­lyek telekkönyvezése a kö­zeljövőben várható. MA Csiky Gergely Színház. Nincs előadás! MOZIK Vörös Csillag Filmszínház. BRANCALEONE ARMADIAJA. Színes, vidám olasz-spanyol-fran- cia kalandfilm. Csak 16 éven felü­lieknek! Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Szabad Ifjúság Filmszínház. HAMIS PÉNZ. Színes, írancia- olasz-spanyol filmvígjáték. Előadá­sok kezdete: 4, 6 és 8 órakor. TELEVÍZIÓ Budapest: 17.48: Hírek. — 17.55: O. Dózsa —Leeds United. — 19.45: Esti me­se. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Dumaparti. — 21.05: Tudósklub. — 21.55: Tv-híradó, 2. kiadás. — 22.06: Jégkorong VB Csehszlová­kia—Svédország. Zágráb: 17.45: Gyermekdalok fesztiválja. — 18.40: Ázsián keresztül. — 19.15: Csillagos pillanatok. — 20.35: Szo­morú ősz. — 21.25: Képernyő a képernyőn. — 22.45: San Remo: Kerékpárverseny. Osztrák Tv; 11.00: Esküvő Monte Carlósban. — 12.30: Hétfői telesport. — 16.30: Gyermekműsor. — 17.35: Ifjúsági műsor. — 18.00: Francia nyelv­lecke. — 18.20: Jó éjszakát, gye­rekek! — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Közlekedési műsor. — 21.00: Mindig. Játék­film. — 22.30: Tv-híradó. — 22.40: Jégkorong VB Csehszlovákia— Svédország. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Népdalok. 8.45: Tito Schipa le­mezeiből. 8.58: Európai századok — magyar századok. VI. (Ism.) 9.29: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15; Lakatos Sándor népi zenekara muzsikai. 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak! 14.00: Mozart - és Schumann-művek. 15.00: Hírek. 15.10: Mai témák — mai dalok. 15.20: Kerékasztalon a kötelező olvas­mány. Illyés Gyula: Puszták népe. 16.00: A \ ilággazdaság hírei. 16.07: Üj felvételeinkből. 16.38: Valaki ko­pog. . . Török Sándor, regénye foly­tatásokban XXI. rész. 16.58: Hall­gatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bartók: Négy magyar népdal. 17.35: Szivárvány a képernyőn. 17.50: Há­rom tavasz. Részletek Lajtai-Sze­nes—Békeffy operettjéből. 18.10: Kun Béla a Magyar Tanácsköztár­saságért. 18.45: Esti Krónika. 19.00: Közvetítés az Ü. Dózsa—Leeds United VVK visszavágó labdarúgó- mérkőzés II. félidejéről. (I. félidő: P. 18.00:) 19.50: Népzenei magazin. 20.30: Gondolat. 21.03: Esti pihenő — muzsikával. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Vásárhelyi Zoltán két Purceli-kórust vezényel. 22.32: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 22.55: Szokolay Sándor: A tűz márciusa — oratóri­um Ady Endre verseire. 24.00: Hí­rek. 0.10—0.25: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-müsorral. 9.05: Barokk muzsika 8.45: Beszélgetés a szoci­alista gazdasági integrációról. Ism. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. . . 9.00: Mai mesemondónk: Halász Judit. A három kismalac. 9.07: Várpalotai zeneiskolások műsora. 9.30: ABC Meseáruház. 10.00: A zene hullám- •hosszán. 11.37: Bizet: Gyöngyhalá­szok. Háromfelvonásos opera. Köz­ben. 13.00—13.05: Hírek. 13.33: Né­hány perc tudomány. 13.38: Fuvós- indulók. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől hatig. . . 17.00: ötórai tea. 17.50: Hírek. 18.00: Közvetítés az Ü. Dózsa—Leeds United VVK visszavágó labdarúgó­mérkőzés I. félidejéről. II. félidő: K. 19.00:) 18.47: Üj könyvek. 18.j0: Negyedszázad történetéből. 19.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beetho­ven összes vonósnégyesei — I. rész Közben kb. 19.55: Jó éjszakát, gye­rekek! Kb. 20.00:—20.20: Esti Kró­nika II. Kb. 21.05: Homérosz leánya. Kb. 21.34: Könnyűzene. 22.32: Anny Schlemm és Paolo Silveri énekel. 23.00: Hírek. 23.10: Zenés játékok­ból. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei kok­tél. (Ism.) 18.55: Orosz nyelvtanfo­lyam felnőtteknek. 46. lecke. 19.’0: A hágai Residentie zenekar hang­versenye. 20.35: Hírek. 20.38: Ro­mantikus művészportrék. 21.29: A dzsessz kedvelőinek. 21.47: Wagner: A walkür. rí. felvonás. 23.0« ■ Kb. 23.15: Sporthírek. SOMOGI! NÉPLAP Szerda- 1969. március 19

Next

/
Thumbnails
Contents